Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1971-09-07 / 36. szám
8 ^ • »I i’iimöci ■ INI? XIV. PUsIk cs«k egy höiup múlva árulja el, hogy Rabcsan TönI az első három éjszakát az alagútban töltötte. — Honnan tudod? — faggatja Melis, aki Ismét a „támaszponton“, a bakter- házban keresi az útbaigazítást. — A mültlkor betoppant hozzám. — Mikor volt az a múltkor? — Nem számolom a napokat. Art sem tudom, hogy ma milyen nap van. Én csak a vonatjáratok Idejét figyelem, a nappalok és az éjszakák váltakozását... — Mikor toppant be hozzád?! — kérdezi Indulatosan Mells. — Na ordíts velem! — Nem ordítok, csak azt kérdezem, mikor jött hozzád! — Néhányszor aludtiam azöta. — Miért jött? Mit akart tőled? — Hogy megnyírjam, megborotváljam. Olyan volt, mint egy pöpa! — Hol reltözködik? — Nem árulta el. — Valamit csak mondottl — Azt mondta, messziről jött, húsz- harminc kilométernyiről. Fáradt volt. KI is volt éhezve... — Átadtad az üzenetem, hogy nyugodtan hazamehet? — At akarod ejteni... — Ezt mondta? — Igen. Meg azt Is, hogy agyonütitek! A miatt a levél miatt felakasztjátok! — Miért nem magyaráztad meg neki? — Hiába magyaráztam... Fél. Nag,yon fél. Egy pokrőcot kért kölcsön tőlem. Én meg odaadtam egy régi szvetterem is... — Hát hol bujkál? Talán nem az erdőben?! — Nem tudom. — Hazudsz, Plzslk! Hazudsz! A múltkor elrontottad! A hallgatásoddal most is a rosszat szolgálod! — Amikor elárultam neki, hogy rendszeresen jársz hozzám, azt suttogta maga elé: „Végem van!“ Én voltam az a utolsö ember, akiben még bízott. És a szemembe kiáltotta: „Spicli lettél?! Az ellenségem vagy?!" — Plzslk elhallgat, fs hosszú pillanatok múlva megrázza a fejét, mintha a rossz gondolatot akarná kiűzni az agyából. — Rám fogta a puskát, és azt ordibálta: „Ha elárulsz, golyót röpítek a lejedbel...“ Már. nem tu«. dom. hogy mit csináljak. Alig tud jáírni szegény. Már dagad a lába. Azt hiszem, a fagytól. Ha most mennétek érte, még egy gyerek, a kisfiam Is utolérné! — Miért nem mondod meg, hogy hol van? Azonnal futnék érte, egyenruhás nélkül! — Azt kívánod, hogy a saját képembe köpjek? Nem megmondtam neked, hogy az árulók színét sem bírom látni?! — De a raúitkor elárultad, amikor jobb körülmények között élt! — Megsajnáltam. Aztán ne felejtsd, még idejében figyelmeztettem! — Most nem szakad meg érte a szived? — Ne Is kérdezd! Hosszú percekig hallgatnak. — Egy papirost kért tőlem — töri meg a csendet a vasutas —. hogy a vagyo- nommal biztosítsam, nem történik semmi bántődása. — Megírhattad volna... — Adj te egy olyan papirost! Egymás szemébe merednek, és egymás tekintetéből kiolvassák, hogy egyazon gon* dolatuk támadt. Rabcsan Tóni hátha elkövetett olyasmit, amiért mégis ,,bántó- dás“ érhetné! — Ml nem adhatunk ki olyan papirost a kezünkből — teleli a főhadnagy. — A törvény tiltja... — Na látod! Engem meg rábeszélsz! — Higgyél nekem! — Mit csináljak, amikor már nekem sem hisz?! Két hét múlva maga Plzslk üzent: Mulis Ferenc főhadnagy sürgősen keresse fel! Melis a munkáját félbehagyva a terepjáróba vágta magát, mert a hegyi utakon még mindig nagy a hó és ilyenkor a „gazik“ a legbiztonságosabb jármű. Ma a vasutas üzenetre szánta el magát, akkor komoly baj lehet! Amikor beront a bakterházba. Plzslk le sem ülteti. Egy cédulát nyom a kezébe. — Egy ember hoz!«... — Nem te voltál az az ember? — Tóni küldi! — tér ki a nyílt felelet elöl Plzslk. — Válasz a te üzenetedre! Magas, szálkásbetűk! Rabcsan Tóni írása! „Ogy élek az erdőben, mint egy kivert kutya! Gyökéren élek... Semmi rosszat nem csináltam, de nem adom meg magam! Rabcsan Tóni.“ Molls zsebre vágja az Irkából kitépett lapot, és megragadja a vasutas karját. — Gyerünk. Plzslk, gyerünk! Mutasd az utat! — Felvezetlek a hegyre, megmutatom az rányt, de magadnak kell érte menned! Másfél kilométernyire a hegygerincen Melis főhadnagy megpillantja a kis bunkert, amelyről Plzslk mesélt neki. A partizánok építették? Nincs ideje, hogy gondolkodjon, jobban körülnézzen. A bun- kernyllásból puskacső mered rá. — Dobd el! — kiált Mells a borostás arcú Rabosanra. Három-négy hetes szakáll feketíti a képét. A szeme összeszűkült, a száját annyira összeszorítja, hogy nem Is látni az ajkát. Ugrana, ez emberre vetné magát. de nem teheti, mert ® maga állította „csapdából“ már neng tud kiszabadulni. Tehetetlenségében ■Vicsorítani kezd. A nagy csendben halla- nl' a'fő^k'csikorgását. Mintha ijedt, falhoz szorított vad lenne. A tél, a fagy, a hideg foglyul pjtette. Kerülte az embereket, nem hitt az emberben és emiatt már nem Is élhetett ember módjára. Nézi, összeszűkült szemmel nézi a csak egyszer látott civil ruhás zsandárt. Mit csináljon? Meghúzza a ravaszt? Már az sem menti meg, ha vér piroslana a hóban! A kezéből kiesik a puska. — Itt vagyok! Csináljatok velem, amit akartok! — szólal meg rekedt hangon, amikor a nyakigláb férfi a bunker e!é lép. — Megüzentem, hogy mehetsz haza! Könny gördül ki Rabcsan szeméből. — Most már mehenek... — Gyere ki! — Nem tudok. A' görcs tartja fogva a lábam... Melis kihúzza az odúból. Az arcán érzi a bunker hűvös leheletét. Az élő ember sírja! Odabent összetöredezett, bámuló, rothadó szalma. A pokróc Is nyirkos, hideget áraszt. Rabcsan mozdítani sem tudja a megdagadt lábát, a bakancsot sem tudja lehúzni róla. Olyan a Iába, mint a tuskó. Megfagyott volna? Melis felnyalá- bolja a tömzsi, lesoványodott kis embert. Rabcsan a tekintetével a puskát keresi. — Plzslk majd érte jön — mondja Mells. és elindul a „zsákmányával“. — Mégis szólt neked? — kérdezi halkan Rabcsan. — Ha nem szól. Isten szeme láttára pusztulsz el Itt! Még hálát is mondhatsz neki! — válaszolja Mells. Erős karjai közt úgy tartja Rabcsant, mint egy gyereket. Viszi, viszi a sudár törzsű fenyők között. Eleinte még könnyen lélegzett, de most már fújtatnia kell. kapkodva nyeli a hideg levegőt. Mintha a könnyű ember eg.v- szerre meghízott volna, érzi, egyre sú- l.yosabb terhet cipel az ölében. Az érzéketlen „tuskóláb“ himbálódzik, a combját, az oldalát veri. Mells arcbőrén kiüt az Izzadság. — Töröld le a verejtéket! Rabcsan a maszatos kezével letörli a gyöngyöző cseppeket. Amikor az erdő szélére érne és megpillantják a hótól fe- hérlö völgyet, a napsugárban csillogó síneket, Rabcsan mélyet sóhajt. — Sosem fogtok el, ha nem betegszem meg! — Az igazat mondod — lihegi Mells. — A társaimnak is mondtam: Rabcsan útjai kiszámíthatatlanok! — A tioid is! Sosem tudtam, hogy hol és mikor lepsz meg! Most hová viszel? — .A kórházba. — Ezt nem vártam tőled... Melis a hegyről lefelé óvatosan lépked, hogy meg ne csússzék a már túlságosan súlyosnak tűnő terhével. Látják a bakterházat és előtte a hegyoldalt figyelő Plzslk vasutast. Amikor megpillantja őket, sietve megindul feléjük. — Az aranyórád nálunk van, még ma visszakapod — mondja Melis. — Azért mondod most, mert láttad, hogy Plzslk megindult felénk? — Igen. — Erről nem akarsz előtte beszélni? — Jobb, ha előbb magunk között tisztázzuk az ügyet. — Értem... Tehát mégis Igaz. hogy elfogtátok Subrt Tondát. — Igaz. Mit akart tőled? Rabcsan nem válaszol azonnal. Ha Ton- dét valóban elfogták, akkor mindenről tudhatnak, nincs értelme a tagadásnak. — Mit akart tőled? — ismétli meg a kérdést Mells. Rabcsan még mindig töpreng. A zsan- dár miért sürgeti a választ? Hiszen megmondta. hogy négyszemközt tisztázzák az ügyet! Hogy Plzslk se hallja, más zsan- dárok se hallják! Hogy ne vegyék fel a hangját a magnetofonszalagra. Megüzente. hogy nyugodtan mehet haza. semmi bántódás sem éri! Csak menjen haza végre, a tanyájára. Markához és a kisgyerekéhez. Ha azért vallatná Melis, hogy a bíróságra adja. akkor nem itt, a völgybe, a bakterházhoz, a vasútállomáshoz vezető ösvényben kérdezősködne! Plzslk is annyi jót mondott róla... Keserves sóhaj szakad ki Rabcsanból. Egy olyan ember sóhaja ez. aki eg.yszerra mindennel leszámolt. — Ellenállási mozgalmat szervezett — szólal meg végre Rabcsan Tóni. — .Az idegen repülőgépnek az én mezőmön kellett volna ledobnia a fegyvert... — Mikor? — Nem tudom... — Neki hittél, és nekünk nem?! Hosszú lenne a magyarázat. Örék hoszszat is mesélhetne neki, és nem érne a végére. Mit mondjon most? Nem hagyhatja válasz nélkül. Ne.m lilik Ilyenkor hallgatni, amikor úgy viszi az ölében, mint a saját gyermekét. És percek múlva Plzslk előttük terem, és akkor már nem beszélhetnek „hivatalos“ dolgokról. — Egyszer majd feljössz a tanyámra, és mindent elmondok neked — feleli Rabcsan. — Ugye feljössz? — Igen... És Plzsikhez is eljárqk majd. Jó ember... Rabcsan most már kérés nélkül törli le Melis arcáról a verejtéket. — JÓI megfizettél a hiszékenységedért — mondja kis idő múlva a már nehezen lélegző főhadnagy. — És HamhurqhóI hogy küldted el a levelet? — .Akkor Plzslknél laktam. Már nem ‘s tudom melyik tanyáról, amerikánusok jöttek le. Látogatóban voltak. Az állomásra mentek. Kérdezem tőlük, hová, hová, jó emberek? Amerikába! Várjanak egy percig! Plzslk konyhájában gyorsan megírtam a levelet és megkértem őket. valahol, a határon túl adják postára, hogy végre nyugtom legyen, ne keressenek, ne hívjanak többé „meggyőzésre“, a gépspicli ne vegye tel többé az én hangomat... — Ne is mondd tovább! — kiált fel Melis. — JÓI becsaptál bennünket! — Nem csaptam be senkit! Csak magamat védtem... Nem folytathatják tovább a bizalmas beszélgetést. A csapott vállű, barna képű vasutas a közelükbe ér. Plzslk szemében felvillan az öröm fénye, mintha csak mondaná: Melis Feri, csak te mentheted meg Rabcsan Tónit, csak te szabadíthattad meg öt a súlyos tehertől! A fő- hadnagv. mintha értené a néma hálálko- dást. elmosolyodik, akár a célba érő holtfáradt versenyző, és megkönnyebülten fellégzik'. Végre megírhatja a zárójelentést. de nem felejti el majd hozzátenni: Kemény, szívós emberek a hegylakók, csak a betegség töri le őket a lábukról. És csak az beszéljen velük, aki ért a nyelvükön, és aki türelmes, mert máskülönben kudarcot vall. Csupán ez a felismerés tette számára lehetővé, hogy megértse az érthetetlent. Vége # B. L. katona: Idézünk a- gyik verséből: / Tavasz van, a a szivem mégis hervad / Napsugár! felváltja az eső ! A jő szó szivemig hat / Éledésem mégis elenyésző / stb. Talán ennyi Is elég, hogy megállapíthassuk — Inkább olvasnia kell a verseket, semmint írnia. Se nyelvileg, se gondolatilag nem olyan gazdag, hogy verset írhasson. Mindenesetre tanuljon, művelje magát., D. I. Gömörhorka: Kérjük, írja meg azokat a példákat... Ami a verselt Illeti, már foglalkoztunk velük. Hogy az ön figyelmét elkerülte, arról nem tehetünk. Különben bizonyéra tudomása van róla, hogy nem az Üj Ifjúság az egyetlen lap... 9 „HG“: Verse! egyelőre túlságosan Is semmitmondóak, nyersek. Nem érzi a nyelv kifejező erejét, színét, mélységét. Tanuljon! % L. K. Dunaszerdahely: Minden hozzánk beküldött f- rással foglalkozunk. Az önére nem emlékszUnkI b. l.: Égi szerelem című I- rása felszínes, elnagyolt. Nem közölhetjük! # „Betty“: Egyik versében így ír- ' Ott ültél némán a karosszékben ' mnsolygésan bámultál az objektívba / stb. A- rany Jánossal szólva először nyelvtant, azután verstant, s utána még valamit, ami már nem tan. 9 „NOROK“: Küldjön többet verseiből! % faroslav III“: Versei túl Iskolásak, túl színtelenek. A gondolat elsikkad, erőtlen. # „Szomorú ősz“: Kérjük, küldjön többet verseiből, (ló lenne, ha legépelné őket.) % „Komároim“: Mind szemléletében, mind nyelvében túl Iskolás. Próbálj'on őszintébb, nyersebb lenni. jelentkezzen újra! Illlillllllllllllllllllllllllll UÁRÓPŰ A nácik által megszállt területek lakosságának kötelességei közé tartozott többek között, hogy rádlöké- szUlékUk áliomáskerráő gombjára a következő ieliratú kis cédulát akasz- azék; Emlékezz, hogy a külföldi rádió hallgatáséért börtönbüntetés, esetleg halálbüntetés járt Hitler és a nácik ellen harcoló emberek tízezrei ennél frappánsabb elismerést nem kaphattak a rádió hullámain. Hitlerék tisztában voltak a propagandának és a propaganda akkori legkorszerűbb eszközének a jelentőségével. Hiszen a nácik hatalomra jutásának egyik fontos moz- gatéereje a propaganda volt. A tömegtájékoztatási eszközök hatalmi szerepéről a közelmúltban magunk is meggyőződhettünk. Az 1368- 83-es évben előkészített ellenforradalmi megmozdulás gépezetében döntő szerepet játszottak. Persze a propagandát és eszközeinek jelentőségét a hatalmi harcban nem Éik, Pelikán és a hozzájuk hasonló urak fedezték fel. jé néhány évtizeddel előttük mér ismerte a tömegtájékoztatási eszközök szerepét dr. Joseph Goebbels úr, Hitler hírhedt propagandakéklerje. A nécipért hatalomra jutása után az első lépés éppen a propagandaeszközök, köztük a rádió úgynevezett „gleichschlatolása“ vagyis a nácik szolgálatába állítása volt. Egy idő múlva azonban az éter hullámain la megindult a harc a nácik ellen. E harc történetéből szeretnénk feleveníteni néhány fejezetet. Annál is inkább, mert a harc az é- terben az antifasiszta harc egyik jelentékeny tartozéka lett. Mi sem bizonyítja jobban a rádiú fontosságát, mint az a tény, hogy a másoidik világháború első és utolsö lövései rádiöstúdióban dördültek el. Az elsők a gliwicei rádióállomás stúdiö- jában, az utolsók a prágaiban. AZ ELSŐ FECSKE 1933. január 30-án este hét érakor Berlin utcáin megindultak a ná- cipárt győzelmétől ittas tömegei, hogy fáklyásmenetben ünnepeljék meg váratlan győzelmüket. A Birodalmi Kancellária kiviláeított ablakaiban mosolyogva fogadta a barna inges legények üdvözlését Németország új kancellárja — Adolf Hitler. Néhány száz méterrel arrébb. a Masuren Alleen, a berlini rádióadó központi épületében ugyanebben az időben utoljára ült hivatalos asztalához dr. Hans Bredow, a néipnt RRG rádiétársaság főigazgatója, hogy levelet írjon miniszteréhez: Tisztelt miniszter űr! Az NSOAP már huzamosabb ideie követeli visszalépésemet. Nem akarok most azzal a kérdéssel foglalkozni, kérésük mennyire jogos. Mindenesetre a mai napon véghezvitt politikai változásokkal, melyek kapcsán a belügyminisztériumi tárcát olyan párt képviselője vette át, melyet én visszautasítok, helyzetem tarthatatlanná vált... És ezzel elhárult az utolsó akadály is. A núcipárt hatalma első napján kezére kerítette és természetesen e- gészen a saját szolgálatába állította a rádiót. Goebbels úr megkezdhette „fényes“ pályafutását. A barna pro- pagandaépium elárasztotta az éter hullámait. A világ megszeppenve várt a reakcióra. Több mint egy évig tartott, amíg a Hitler-ellenes erők konszolidálódhattak, és megkezdhették az ellenharcot. A német lehallgaté szolgálat tisztviselője meglepetten emelte fel fejét, amikor 1934 novemberének egyik napján szolgálata teljesítése alatt a 49,08 méteres hallámhasszon egy rekedtes hang jelentkezett: Achtung! Achtung! Hier spricht Schwarze Front, Landschaftsender Berlini Fi- gyeleml Figyelem! Itt a Schwarze Front beszél, a berlini területi adóállomás! A Schwarza Front megalapítója, Otto Strasser egykor a nácipárt megszervezői közé tartozott. Később ideológiai nézeteltérésekbe keveredett Hitlerrel, kivált az NSDAP-bél, ég önálló politikai mo-zgalmat indított. Hitler hatalomra jutása után Ausztriába, majd Csehszlovákiába e- migrált. Itt találkozott egy másik német emigránssal, Formis Rudolf mérnökkel, a stuttgarti rádióállomás volt vezetőjével. Formisnak sikerült, mielőtt elhagyta volna Németországot, Stuttgartban elrejtenie egy erős, hordozható rövidhullámú rádióadót. Ezt csempészték át Csehszlováklába. így Formisék lettek az elsők —• e- rős. nagy hatású rádiőadöval rendelkeztek a nácizmus elleni Igrcban. Goebbels felhördült. Propagandája a legérzékenyebb ponton — az éterben — talált ellenfélre. A katonai elháríték bemérőállomásainak sikerült pontosan megátlapítaniiik az a- dé helyzetét. Az adás csehszlovák területről jött. 1934. december 19-én Koch, Hitler prágai nagykövete hivatalosan tiltakozott Krofta kUlUgyminiszternfl a rádiő ellen. A németek megállapítása szerint az adó ZáboM községben volt elhelyezve. Ugyanakkor megindult Heydrich Sicherheitdienstjének az akciőjn Is. fFolytatJukl
