Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-02 / 9. szám

A CSKP megalaku­lása II. Előző heti fejtegetésünk során eljutottunk a Szlovák Ta­nácsköztársaság eseményeinek értékeléséig. Ezzel kapcso­latos még az a néhány magyar vonatkozású hagyomány, amelyről az alábbiakban szólunk. A magyar Vörös Hadsereg bevonulása Szlovákia terüle­tére kétségkívül élénkítöen hatott az itteni magyar mun­kásság forradalmi mozgalmára. Bizonyítja ezt az a né­hány — ma már ritkaságszámba menő — helyi újság, a- melyet a Szlovák Tanácsköztársaság rövid tartama alatt adtak ki magyar nyelven. A nagy múltú KASSAI MUNKÄS mintájára 1919. június 21-től megjelent az EPERJESI MUN­KÁS mint „A szocialista-kommunista munkások hivatalos lapja.“ Mint a címéből is kitűnik, a Szlovák Tanácsköz­társaság központjában, Eperjesen (Presov) adták ki. 1919. júniusában naponta jelent meg a Kendi Zoltán által szer­kesztett KASSAI VÖRÖS ÚJSÁG. Losoncon 1919. június 11- től hetente kétszer, szerdán és vasárnap, jelent meg a LO­SONCI VÖRÖS ÚJSÁG — „A losonci szocialista párt hi­vatalos lapja“. Szerkesztője Paulovics István volt. A SEL­MECBÁNYÁI VÖRÖS ÚJSÁG 1919. június 8-től jelent meg. Léván (Levice) adták ki 1919. június 3-19. között a BARS- MEGYEI NÉPSZAVA c. újságot — „A lévai szocialista párt- szervezet közlönyét.“ Felelős szerkesztője Kersék jános, munkatársai pedig Frank Antal és Jaross Ferenc voltak. A felsorolt lapokból, a KASSAI MUNKÄS kivételével csu- pán_ néhány szám jelent meg. A forradalmi körülmények között, néha gyorsan összecsapva, kezdetleges nyomdatech­nikával láttak napvilágot. E kis példányszámban megjelenő lapoknak ma már minden példánya értékes doknmentum. Nagyon kevés példány maradt meg belőlük, sőt jő néhány megjelent számból egyet sem tartanak nyilván könyvtá­raink, illetve levéltáraink. Ellenben meglehet, hogy a vá­rosban, ahol kiadták, még található néhány szám a pad­lások zugaiban vagy féltve őrzött magántulajdont képező könyvtárakban. A SZISZ helyi szervezetei ezekben a váro­sokban felbecsülhetetlen értékű munkát végeznének, ha sikerülne felkutatniok néhány eddig ismeretlen példány­számot. A magyar Vörös Hadsereg kivonulása (1919. jún. 30) u- tán egyik lap sem jelent meg. Ennek ellenére úgy kell őket értékelnünk, mint a szlovákiai magyar munkásság harcos, forradalmi múltjának becses hagyatékát. A Magyar Tanácsköztársaság bukása után (1919. aug. 1) a Magyarországi Kommunisták Pártjának számos kiválő képviselője és vezetője kényszerült emigrációba. A környe­ző államok közül Ausztria és Csehszlovákia rendelkezett olyan polgári demokratikus rendszerrel, amely átmenetileg védelmet nyújtott a Tanácsköztársaság vezetőinek a Horthy által irányított ellenforradalmi terrorral szemben. A magyarországi kommunista emigránsok tevékenysége és az általánosan fokozódó forradalmi hangulat következ­tében új lendületet kapott a munkásmozgalom Szlovákia déli és délkeleti részében is. Kassa (KoSice) ebben az idő­ben vált a magyar forradalmi munkásmozgalom központ­jává. 1919. július 28-án újra megindul a betiltott KASSAI MUNKÁS. Felelős szerkesztője ismét a szabadon engedett Surányi Lajos. (A KASSAI MUNKÁST 1919. március 16-án tiltották be. Surányi Lajost pedig Havára internálták. A Szlovák Tanácsköztársaság idején 1919. jún. 7-29-e között Milder Sándor szerkesztésében jelent meg.) Néhány hét múlva megjelentek az első emigránsok, Mácza János és Jász Dezső, akik a lap munkatársai lettek. Országos viszonylatban 1919. második felében és 1920- ban tovább tartott a harc a burzsoázia és a proletariátus között a köztársaság jellegének, fejlődési irányának meg­határozásáért. Ebben a harcban a forradalmi munkásságot egyre több csalódás érte, s a saját bőrén szerzett tapasz­talatok mindjobban meggyőzték a burzsoázia igazi céljai­ról. Ilyen körülmények között kezdett formálódni a szociál­demokrata pártban a munkásság szervezett forradalmi cso­portja, amely kevesellette az uralmon lévő polgárság ál­tal hozott szociális intézkedéseket, nem értett egyet a szo­ciáldemokrata párt jobboldali vezetőségének megalkuvó, behódoló politikájával. Az ellentétek a pártban egyre sú­lyosabbak lettek. A baloldal viszont egyre jobban erősö­dött. Ennek következtében 1919. decemberében a baloldal már megtartotta első önálló konferenciáját. Ezen bejelen­tették a marxista baloldalnak mint a Csehszlovák Szociál­demokrata Párton belül átmenetileg működő tömörülés­nek a megalakítását, melynek célja a párt elméletében és gyakorlatában kiharcolni a marxista elvek érvényesítését. A konferencián jóváhagyott programnyilatkozatban a marx­ista baloldal állást foglalt a proletárdiktatúra elve mellett, s újból követelte a koalíciós politika elvetését és a prole­tariátus tömegakcióinak megszervezését. Ugyanakkor sür­gette a munkástanácsok megalakítását. Bár a marxista bal­oldal egyes kérdésekben még nem foglalt el következete­sen új álláspontot (például nem látta világosan a proletár- diktatúra hatalomra jutásának konkrét útját), döntő vál­tozást jelentett, hogy a forradalom legfőbb kérdésében, az államnak mint az osztályhatalom eszközének értelmezésé­ben és a proletárdiktatúra elvének elfogadásában teljesen szakított a reformizmussal és rátért a kommunizmus útjá­ra. A konferencia ellenezte a csődbe jutott II. Internacio- nálé felújítására tett kísérleteket és állást foglalt a párt taktikájának megváltoztatása és a III. Internacionáléhoz való csatlakozás mellett. A marxista baloldal decemberi konferenciája jelentős lé­pés volt azon az úton, amely a tagságnak a forradalmi pro­letárpolitika számára való megnyeréséhez és a kommunis­ta párt megalakításához vezetett. A cseh országrészekben a szociáldemokrata tagság túl­nyomó része rokonszenvezett a marxista baloldallal. Szlo­vákiában és Kárpátalján a baloldal döntő fölényben volt. A baloldali mozgalom fejlődését ezekben az országrészek­ben az jellemezte, hogy a szlovák, a magyar és a német szervezetek egymáshoz közeledve létrehozták a nemzetközi proletáregységet. A magyar és német baloldali szociálde­mokraták 1920. március 14-én Zsolnán (Zilina) megtartott együttes ülésükön kimondták a csehszlovák szociáldemok­rata baloldalhoz való csatlakozásukat. A szlovákiai marx­ista baloldal kialakulásának másik fontos eseménye az 1920. június 22-én megtartott kassai (KoSice) konferencia, amely a zsolnai összejövetel mintájára Kelet-Szlovákia és Kárpátalja magyar és ruszin nemzetiségű proletariátusát is a marxista baloldalhoz csatolta. A forradalmi hullám emelkedésekor munkásmozgalmunk­ban gyorsan erősödtek az egyes forradalmi áramlatok, és kialakultak a feltételek a III. Internacionálé elvei szerinti egyesülésükre. A nemzetközi és a csehszlovák munkásmozgalom továb­bi fejlődése szempontjából történelmi jelentőséggel bírt a Kommunista Internacionálé II. kongresszusa, amelyet 1920. júliusában és augusztusában tartottak meg Moszkvában. A kongresszus Lenin javaslatára a Kommunista Internacioná- léba való felvételt 21 feltételhez kötötte, hogy így meg­akadályozza az opportunista és centrista irányzatok s ele­mek behatolását a Kommunista Internacionáléba. A kong­resszus tanácskozásain részt vett a csehszlovák marxista baloldal küldöttsége is, élén Antonin Zápotockyval, aki visszatérése után azonnal ismertette a kongresszus határo­zatait. — A csehszlovák szociáldemokrata pártban éppen folytak az előkészületek a XIII. kongresszusra, amelyen a párt további orientációjáról és taktikájáról kellett dönteni. A járási és kerületi konferenciák többsége magáévá tette a marxista baloldal álláspontját és a Kommnnista Interna- cionálé elveit. A kongresszusi küldöttek többségét a balol­dal soraiból választották. Mindez világosan jelezte, hogy a jobboldali vezetőség a kongresszuson megbukik, és a párt vezetését a baloldal veszi át. A burzsoázia ezért elhatároz­ta, hogy elveti az engedmények és a manőverezés taktiká­ját és döntő ellentámadásba megy át. Céljuk az volt, hogy a szociáldemokráciában szakadást idézzenek elő, a balol­dalt kizárják a pártból és hivatalnok kormányt alakítsa­nak. Ez részben sikerült is, mert a szociáldemokrata Tn- sar-kormány lemondott és Jan Cern^vel az élen hivatalnok­kormány alakult. A baloldal orré az antidemokratikus el­járásra úgy reagált, hogy az üzemi tanács révén birtokba vette a Népházat, ahol a nyomda is volt. Ezután a párt baloldalának lapját PRÄVO LIDU helyett RUDÉ PRÁVO cím­mel adták ki. Szlovákiában az 1920. szeptember 19-én Martinban meg­tartott szociáldemokrata kongresszuson a küldöttek több­sége a marxista baloldal mellé állt és követelte a csatla­kozást a Kommunista Internacionáléhoz. A párt tehát Szlo­vákiában is kettészakadt. Itt a baloldal sajtószerve a PRAVDA CHUDOBY lett. A jobboldali vezetők ellenállása és cselszövései ellenére 1920. szeptember 2S-28. között megtartották a szociálde­mokrata párt XIII. kongresszusát. Megjelent a megválasz­tott küldöttek csaknem kétharmada, tehát a kongresszus­nak joga volt a párt nevében határozni. A kongresszuson a pártvezetőség jobboldali tagjai nem vettek részt. A be­számolót B. Smeral tartotta. A kongresszus a baloldal nagy diadalát jelentette. A baloldal átvette a párt vezetését és „Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt (bolaldal)“ né­ven önálló párt lett. A burzsoázia a szociáldemokratákkal együttműködve szé­les körű támadást indított a forradalmi proletariátus el­len. 1920. decemberében érte el tetőpontját ez a támadás, amikor rendőri erőszakkal űzték ki a baloldalt a prágai Népházból. Erre a munkásság szinte példátlan méretű sztrájkmozgalommal reagált, országszerte. A decemberi ál­talános sztrájkban kb. egymillió ipari munkás és mező- gazdasági dolgozó vett részt. A decemberi sztrájkot követően Szlovákia és Kárpátalja különböző nemzetiségű marxista baloldali szervezetei 1921 januárjában Eubochftán megtartott kongresszusukon egy­hangúlag elfogadták a Kommunista Internacionálé felté­teleit. Ezzel tulajdonképpen megalakult Szlovákia egysé­ges kommunista pártja. A baloldal önálló fejlődésének eredményeként az 1921. május 14-16-án Prágában megtartott kongresszus a CSKP alakuló kongresszusa lett. Itt elfogadták a Kommunista In- ternacionálé 21 feltételét és kérték a Kl-ba való felvé­telt. —as— MÁRCIUS 8 Beszédek, köszöntők, fi­res, pufogó frázisok napja. Sőt lassan az adminisztrá­ció íze is felfedezhető eb­ben az ünnepben. Nekem például az ókori Róma szaturnáliája, a rab­szolgák ünnepe jut az e- szembe, amikor a gazdák maguk mellé ültették alá­rendeltjeiket és a legínyen­cebb falatokkal, italokkal szolgálták ki őket — saját kezűleg. Mire jó ez a cécő? Ha statisztikus lennék, még azt is kimutatnám, hogy ezen a napon legalább öt­ször nagyobb az alkoholfo­gyasztás, mint a hóvirágvá­sárlás mániája, de akadnak olyan férfiak, akik az akta­táskából előhúzott három­koronás hóvirággal letudják egészévi gyengédség! köte­lezettségüket. A fiaskó, a- melyet eredetileg a hóvi­rághoz szántak — ilyesmi is csak férfi fejében szü­lethet —, már majdnem fi­res. — Anyucikám, ismered a korhely kollégáim, ... de azért köszönöm és köszönt- lek és csókollak és szeret­lek, nagyon, nagyon. Hát igen. Es most követ­kezik az asszony, a tipikus nő, aki az év háromszáz- hatvannégy napján tudja, hová kell nyúlnia, hogy a sodrófa pont a kezébe akad­jon, de ma, ma nehezen vagy talán egyáltalán nem tudja palástolni örömét, meghatódottságát a kedves szavak hallatán. Szívesen mondana valami „erőset, férfiasat“, de isten tudja, miért, csak a zsebkendőjét morzsolgatja, és ha valamit „kibök", az rendszerint a következő félresikerült mon­dat: — Köszönet, ugyan miért? Hát ilyenek vagyunk. Nem akarjuk elvenni a férfiak örömét. Ünnepelje­nek bennünket. De az óvo­dában a gyerkőcök anélkül is meghúzzák a lányok copfját, és iskolából haza­menet, március nyolcadika nélkül is fogtok utánunk andalogni... és így tovább. Hogy miért? Csak úgy. Mert mondjuk mézet hor­dunk a szánkban... Zácsek Erzsébet MM Wittenberg József: tíz November első napjaiban megalakult az első forradalmi kor­mány, de az új kormánynak nem állt szándékában, hogy tovább fejlessze és szocialista alapon végigvigye a forradalmat. Az el­nyomott nemzetiségek: szlovákok, ukránok, szerbek, románok és horvátok nemzeti felszabadulási mozgalmára Károlyi kormánya csupán Ígéretekkel válaszolt. A dolgozók tömegei akkoriban még túlságosan a kispolgári nacionalista illúziók rabságában voltak, amit az áruló szociáldemokrata vezérek ki is használtak. Nagy változást hozott s forradalom menetében az 1918. novemberében megalakult Kommunisták Magyarországi Pártja. A koalíciós kormány minden befolyását a kommunista párt ve­zetőinek és tagságának letörésére irányította. Ezek az intézke­dések robbantották ki az 1919. február 20-i véres összetűzése­ket, s ennek a napnak éjjelén tartóztatták le a kommunistákat és hurcolták őket a hírhedt Mosonyi utcai toloncházba. Itt talál­koztam először Kun Bélával, mert engem több társammal együtt a Vörös Újság terjesztése közben fogtak el. Pár nap múlva a kommunista párt elfogott vezetőit elszállí­tották a toloncházból, minket pedig egypár pofonnal szabadlábra engedtek. A koalíciós kormány és a szociáldemokrata vezérek helyzete egyre romlott. A dolgozók rokonszenve a kommunisták iránt fo­kozódott. A szovjet hatalom előretörése s a nevezetes Vyx-jegy- zékben foglalt ultimátum súlyos helyzetet teremtett a polgári kormánynak. Ezt a helyzetet a szociáldemokrata párt baloldali emberei arra használták lel, hogy sürgették a hivatalos tárgya­lást a kommunistákkal. A gyüjtőfogházban lezajlott értekezleten történelmi jelentőségű okmány született: egyesült a kommunista és a szociáldemokrata párt, megegyeztek a proletárdiktatúra ki­kiáltásában. Március 21-et Írtak akkor, a Magyar Tanácsköztár­saság kikiáltásának napját. A Magyar Tanácsköztársaság csak 133 napig tartott, de fénylő évszáma elé a történelem kitörülhetetleniil véste oda a felejthe­tetlen jelzőt. Az elnyomott, nehéz harcokat átélt magyar prole­tár a világtörténelem útjára lépett s eljutott, felnőtt a hatalom birtoklásához, örök dicsősége a magyar munkásmozgalomnak, küz­delmes történetének, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom után elsőként Magyarországon győzött a szocialista forra­dalom. A Magyar Tanácsköztársaság idején a Kondor-Grega-rohamzász- lőaljhoz voltam beosztva. Legfőbb feladatunk az volt, hogy a diktatúra rendjére vigyázzunk: ahol az ellenforradalom felütötte a fejét, megjelentünk a tett színhelyén: Budapesten, a Dunántú­lon vagy az ország bármely részén és leszereltük a reakciós erő­ket. Zászlóaljunk mindaddig fegyverben állt, amíg az összeomlás u- tán a népbiztosokat elszállító vasúti szerelvény ki nem gördült az állomásról. Utána szomorúan vettünk egymástól búcsút és szét­széledtünk. A késő esti órákban kerülő utakon jutottam el újpesti laká­somba. Mélyen megrendítettek az események, nem tudtam kellő­képpen felfogni és megérteni a történteket, mert mint ember és kommunista is igen fiatal voltam. Lázas izgalommal égettem el minden Írásomat és feljegyzésemet. Hajnalban indultam útnak. Magammal vittem újságpapírosba csomagolt karabélyomat, szu­ronyomat és revolveremet, amelyeket az újpesti Duna-ág melletti „szúnyogszigeten" levő labdarúgópálya mögött egy hatalmas pla­tán tövébe ástam el. Szökésre gondoltam, de nem tudtam, hogy hová, merre. Néhány napig a fővárosban bujkáltam. Egy délután nagy tolongásra lettem figyelmes az EST című napilap Erzsébet körúti kirakata előtt. Oda lopóztam. Hatalmas tablón olvastam az ordító betűket: „Ezek voltak", és a fényképek között a sajá-, tómat is felfedeztem. Gyorsan elkotródtam, a Nyugati pályaudvar irányába vettem utamat. A pályaudvar várótermei zsúfolták vol­tak. A szolgálatot teljesítő román katonák mellet ott voltak a kakastollas magyar csendőrök is, és csak azokat az utasokat en­gedték az indltóházba, akiknek utazási engedélyük volt a város katonai parancsnokságától. Villamosra ültem és a rákospalota-új- pestl vasútállomásra mentem, gondolván, innen könnyebben el­utazhatom. Nagy razzia középpontjába kerültem. Mivel semmi­lyen igazolványom nem volt, a rendőrök a többi elfogottakkal együtt a kapitányságra kísértek. Onnan kerültem két nap múlva a kistarcsai internáló táborba. A barakktábor tele volt szomorú, meggyötört emberekkel. MENEKÜLÉS A POKOLBÓL Internáló táborunk életében 1920. januárjában különös, nem várt „javulás" következett be. Sok csendőrt leváltottak, helyük­be rendőrök jöttek. Naponta szállították a foglyokat a Pest vi­déki Bíróságra kihallgatásra. A foglyokat már külső munkára is küldték, enyhébb fedezet mellett. Egyik délután négy rendőr kíséretével egy közeli tanyára mentünk szalmáért. Szalmarakodás közben az egyik társam en­gedélyt kért a felügyelőtől, hogy a latrinára mehessen, a rend­ér fejbiccentéssel beleegyezett. A nyitott latrina egy alacsony domb aljában volt, ahonnan a foglyok dolguk végeztével vissza­tértek. Pillanatnyi gondolkodás után én is engedélyt kértem. Meghúzódtam a domb aljában, láttam, hogy Itt hosszú árok hú­zódik kígyóvonalban. Kissé körültekintettem, majd mint egy ül­dözőn nyúl futottam az árkon végig a távolabbi erdőbe. Csak akkor mertem visszatekinteni, amikor már mélyen bent voltam a súrü fák között, vajon jönnek-e utánam. Csend honolt körülöt­tem, békés, nyugtató csendesség, csak a szivem erős dobogását hallottam. Az ég már erősen szürkült, amikor egy erdei útra ér­tem. Kocsi zörgésére lettem figyelmes, mélyebbre húzódtam az erdőbe és vártam, vajon honnan és ki jön. Pár perc múlva fel­bukkant egy falusi szekér, amelyen egy bizonytalan korú boros- tás arcú férfi és egy tiz-tizenkét éves fiú ült. Nekibátorodva e- kijöttem, megkérdeztem, hova tartanak. A gazda kissé unott moz­dulattal állította meg a lovakat. — Onnan gyün? — kérdezte halkan, a fejével a tábor felé in­tett. — Igen — feleltem őszintén. I — Hát akkor csak üljön föl, majd én eligazítom. Örömmel ugrottam a kocsira, és a lovak lassú léptekkel meg­indultak. Az első pillanatban nemigen értettem a gazda „majd én eligazítom" szavait, de eltökéltem, ha a csendőrségnek akar át­adni, idejekorán megszököm. Útközben elmesélte a pártfogóm, hogy már több olyan emberen segített, akik a táborból megszöktek, majd csak lesz valahogy velem Is. Bizalmam erősödött iránta, láttam és éreztem, hogy ö- szinte, becsületes emberrel van dolgom, akinek nincs szándéká­ban elárulni, hanem segíteni akar rajtam. öreg este volt már, amikor egy kis falusi ház előtt megállt a kocsi. Jóindulatú parasztasszony fogadott. Meleg vizet öntött a lavórba, jól, megmosakodtam. Utána kedves szavakkal tessékel­tek asztalukhoz, amelyen finom krumplileves párolgott a tálban Vacsora után az új helyzetet latolgattuk, házigazdáim Is szomo­rúan vették tudomásul a proletárdiktatúra elmúlását. Elmondták hogy nagyon kicsi a falujuk, csendőrőrs nincs a közelben, más­nap, ha indulni akarok, a gazda elvisz egy megbízható isme­rőséhez. aki jól ismeri a további utat az osztrák határ felé Amikor befeküdtem a jó meleg ágyba, boldog voltam és nem éreztem semmi félelmet. Alom azonban nem jött a szememre állandóan a további utamra gondoltam. Kora reggel ébredt a há2 népe, gyertyafénynél házigazdám borotvájával lekapartam több napos szakállam. Kaptam egy használt háromnegyedes télikahá- tot és egy meleg bélelt sapkát, bakancsom elég jó állapotban volt. A felejthetetlen, jólelkű falusi asszony könnyes szemmel búcsúzott tőlem és arra figyelmeztetett, nagyon vigyázzak ma- gamra. Derék, becsületes emberek segítségével szerencsésen átkerültem az osztrák határon, és anyagi segítséggel pár nap múlva már Becsben voltam, ahol nagyon sok emigráns ismerőssel találkoz­tam. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom