Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-02 / 9. szám
5 Ifjúsági sajtó és irodalom Az 0) Ifjúság előző számában már utaltunk a Bratlslavá- ban nemrég megnyílt „Ifjúsági sajtó és Irodalom“ cfmfi kiállításra. A kiállítás tartama egybeesik az első forradalmi ifjúsági szervezet, a Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szervezet megalakulásának 50. évfordulójával. És ez nem véletlen, mert hiszen a kiállítás csaknem hetven panelje és vitrinje a szlovák és az itt élő nemzetiségek ifjúsági sajtójának és irodalmának történetét szemlélteti. Ebből a szempontból főleg a kiállítás első része érdekes. Értékes Iratok, okmányok és újságok tanúskodnak arról a tevékenységről, amelyet a fiatal kommunisták az első köztársaság, a fasizmus trónra jutása után, továbbá az SZNF idején kifejtettek. A kiállítás bevezető részében észre kell vennünk például a Kommunista Ifjúsági Szövetség 1921-ből származó alapszabályainak eredeti nyomtatványát, a Komszomol szervezet! rendszabályait tartalmazó okiratot stb. A többé soha vissza nem térő időkre emlékeztetnek a háború előtti évek munkás- és parasztfiatalság életével foglalkozó adatok. Munkakörülményeikkel, keresetükkel és a munkanélküliség szörnyű időszakával is foglalkozik néhány dokumentum. Az első rész legértékesebb tárgyai közé tartozik az Ifjú Bolsevik fMladji bolsevik) 1924-es kiadványa, az Ifjú Gárda (Mladá garda), valamint a Fiatal Dolgozó egy-egy száma. A kiállítás második része a felszabadulás utáni időszak ifjúsági mozgalmát, történetét, sajtótermékeit és Irodalmát szemlélteti. Ez a rész gazdagabb az elsőnél és ez érthető, hiszen a SZISZ kiadóvállalata, a Smena, ma már évente 60 milliós példányszámban ad ki folyóiratokat és újságokat. Itt található a Smena napilap első száma is, 1948-ból, és két panel szemlélteti az Oj Ifjúság csaknem húszéves történetének társadalmi vagy más szempontból fontosabb számait. A kiállításon lényeges szerepet kapott a Smena Kiadóvállalat könyvprodukciója is. 1949 óta mintegy 1500 könyv, egymillió 320 ezer példányszámban jelent meg az ifjúsági kiadó- vállalat publikációjaként. Az első megjelent könyvcímekből — Makarenko, Gorkij, Lenin, Jilemnick^, Fuíík — világos a se- gíteniakarás egy eszmeileg és politikailag erős ifjúsági szervezet'felépítésében. A későbbi könyvkiadványok a szlovák és cseh irodalom legjobbjainak műveit ölelik fel: Mihálik, Válek, Bednár, Mináö, Rufus stb. A kiállítás tartama alatt több találkozó lebonyolítására kerül sor, amelyek központi témája az ifjúsági mozgalom történetével összefüggő események lesznek. Az Oj Ifjúság szerkesztősége először március elsején találkozott régi munkás- mozgalmi harcosokkal. A kiállítás március 20-ig tart nyitva, tehát van még idő a megtekintésére. Csábítók nemcsak az érdekes történelmi dokumentumok és kiadványok, hanem az a tény is, hogy a Smena Kiadóvállalat minden 500. látogatót könyvkollekcióval jutalmazza. —z— j[ «/ AMxAt >lC(/uLt[ériLs (túrét ,.A megöregedés illemtanának fővizsgája, hogy miképp húzzuk be magunk mögött az ajtót.“ Illyés könyve, a Kháron ladikján még tavalyi karácsonytáji olvasmányom volt. de csak most jutottam hozzá, hogy papírra is vessek róla — ül. az ürügyén — valamit. Azóta a naptár szerint egy teljes esztendőt, a valóságban talán éveket öregedtem. Korosztályomnak — a negyvenévesek korosztályának — jó néhány tagja (főként akik az elmúlt két évtizedben s az utóbbi két-három esztendőben is bőséggel részt vállaltak a társadalmipolitikai életből) egy-egy pohár bor vagy egy csésze fekete mellett tűnődve gyakran sóhajt fel: „Bizony-bizony, barátom, halad az idő felettünk.“ Közben ki őszülő hajszálaira, ki fényesedé feje búbjára, ki csikorgó derekára mutatva azon meditál: a hátralevő éveket, esetleg évtizedeket miként lehetne a legbölcsebben leélni. Illyést olvasva furcsállom korosztályom eme töprengését (magamat sem vonva ki belőle), hiszen mi még csak az ötven felé lépegetünk, a szerző viszont kettő híján hetven. Ha ő keresi önmagán s kutatja önmagában az öregedés tüneteit (ugyanakkor merészen szembe is néz velük), ez inkább elfogadható, mint a mi — gyakran nyavalyásnak tűnő — panaszaink, sirámaink az idő fölöttünk gyorsnak vélt suhanásán. Az élmény, amelyet a Kháron ladikján nyújt a számunkra, mégis — vagy talán éppen ezért — maradandó. Mert okosító. Mert jó két évtizednyi időmínusszal is olyan döbbenetes erővel érzed az illyési meglátások, felfedezések és tapasztalatok igazát, hogy életed további mikéntjét és hogyanját illetően döntő elhatározásokra késztet. „A megöregedés illemtanának fővizsgája, hogy miképp húzzuk be magunk mögött az ajtót" — állapítja meg Illyés, könyve ösz- szegezésekénr szinte. Jő ezt tudatosítani most, negyven-ötven é- ves fejjel, hisz hatvan-hetven táján már késő lehet. Mert nem mindegy: mire tetted föl az életet. Arra-e, hogy csak önmagadért légy. önző becsvágyad elégftsd ki, s kifelé azt pröbáld bizonygatni. hogy a köz javát szolgálod, pedig csak önös törekvéseid érdekelnek: vagy arra szántad el magad, hogy a társadalmi haladás szolgálatába állítod eszed és lelkiismereted. Eszerint húzhatod így vagy amúgy be magad mögött az ajtót. Ennek a gondolatnak a kapcsán tűnődöm el: mennyire fontos volna, hogy mindenki ismerje a megöregedés illemtanát — életkorától és társadalmi pozíciójától függetlenül! És itt kel! megint Illyéssel szólnom, amikor azt fejtegeti, hogy az öregedéssel járó veszélyek elhárításának egyik sarkalatos föladata: „halálunknak a körülményekhez képest való emberiesitése, azaz elviselhetővé tétele." Ezt így és most még nehéz értelmeznem. De ha korosztályomra gondolva kifejezést cserélek, a tétel Így is igaz: „életünknek a körülményekhez képest való emberiesitése..." S nehogy valaki perbe fogjon: nem a dubceki „emberarcúságró!“ van itt szó (hisz épp az ő „védnöksége" alatt került sor nehezen jóvá tehető embertelenségek egész sorára), hanem olyan emberiesítésról, amely kizárja társadalmi életünkből az ármánykodást, a cselszövést, az intrikát, a személyes torzsalkodást és acsarkodást, a nagyobb rangért való tülekedést, a talpnyalást stb., s ehelyett teret nyerne társadalmi életünk problémáinak elvi síkon való tisztázása. Csak így lehet elviselhetővé tenni az életet. Társadalmunk még sok-sok kivetnivaló haszontalanságát csakis hasznos tevékenységgel ellensúlyozhatjuk: minden pillanatunk tar- talmasltásával. maradandóságra emelésével, ahogy Illyés mondja: „Számomra az az óra értékes, amelybe én töltöttem valami értéket, amelyet én tettem értékessé: amely alatt valami értékeset míveltem. Vagyis hát dolgoztam. Versben: »Húztam az átkos ember-igát.« Mégpedig minél maradandóbbnak tetszőt csináltam, annál kevésbé érzem az elfutott napot szomorúnak, magamat boldogtalannak." Ez lehetne közösségi életünk nem egy jelenlegi rákfenéjének is gyógyszere. Az egyéninek is. Minthogy „a szerelem semmiféle fokán sem a tehetség vagy a tehetetlenség számit, hanem a társhoz való viszony. Örömet kapni minden szenvedélyben: örömet adni. A munkából a képesség minden grádusán örömadással — a világ derítésével — kaphatunk örömet.“ A világ derítése: ügyünk, népünk, országunk derítése. A szocializmus ügyének derítése. Egymás derítése. Nem keserltése. A hasznos tevékenységre, a hasznosan töltött életre a legmarkánsabb példa a könyvben a ma mér 85 éves Lukács György, akit elevenségében az tartott meg, hogy — Idézem: „Nincs benső életem. Mindennel foglalkozom, csak a lelkemmel nem foglalkozom soha. Mihelyt egy pillanatom van, merülök a munkába.“ És máris visszakanyarodtunk napjaink egyik legsarkalatosabb kérdéséhez. Ezen áll vagy bukik jövőnk, oktatásügyünk, az új nemzedék nevelése, kultúránk, civilizációnk szintje. Vajha elménk a kor szintjén működne! Vajha értelmiségünk minden tagjának minden pillanata reagálás volna a ma és a holnap kérdőjeleire. s minden porcikéjával cselekedne, s olykor szembenézne önmagával is. Mert — ismét Illyéssel szólva: „Semmihez sem kell élesebb ész és szilárdabb jellem, mint saját magunk győztes vitatársának lenni, érdekünk ellenében is." Mindez, természetesen, elöbb-utöbb kiváltja rajtunk az öregedés tüneteit. Mindenekelőtt az arcunkon. „Miért öregszik vajon legkorábban az arc? — kérdi Illyés. Erre ezernél több a magyarázat. Az a pajzs. A külvilággal való küzdelemben az kapja a legtöbb ütést és próbát. Nemcsak a széltől, a fagytól g a jégveréstói. A többi élőlény tekintetétől is, azaz lelki nyilától: valamint az eseményektől, a kis és nagy történelem nyilaitól." Ezért van hát, hogy nem egyforma tempóban öregszünk. Az ü- tésekbő! nem mindenki részesül egyformán, nem „érdem" szerint. Helyesebben: nem is mindig az kapja, akit valójában Illet. Viszont van, akit nem is talál, még ha célozták is. Ügyesen kitér a csapások elől. így kapják azokat gyakran mások. Vigasztalanul. És igaztalanul. Az ötvenes évek első felében magának Illyésnek is bőven kijárt az efféle ütésekből. Okkal és joggal Irta akkor: Hol a szeretet? Csak a gyűlölet habköpései érik szívemet. Vagy nincs is más, csak az? Mindig ütés csak. sohase vigasz? Az öregedés külső jeleivel valahogyan csak megbékélünk. De a belső öregedés ellen legtöbbünk tiltakozik. Belső egyensúlyunk megingásának hinnénk, ha úgy volna. Ezért nem mindegy, hogyan közeledünk végnapjainkhoz, ha — hisszük — (higgytllí ?) még évtizedeink volnának hátra. Nem mindegy, „miképp húz/ik be magunk mögött az ajtót." S hogy — ha az idő, a kis és nagy történelem úgy kívánja — miképp tűnünk e! e függöny mögött... Illyés ilyen végkövetkeztetést von le könyve utolsó oldalán: „Engedjétek meg, hogy saját lábamon vonuljak a háttérbe. Ne nógassatok további teljesítményre." Nem vitatom — nem vitathatom — igazát. Ha azonban ezzel végezném az eszmefuttatást, nem lennék e- léggé hű a könyvhöz és szerzőjéhez, de önmagamhoz sem. Mert a Kháron ladikján végső kicsengésében mégiscsak felemelő, akárcsak a költő egész életútja. Azé a költőé, „kinek a bolygók tere szűk", azé az emberé, „ki már magyar csak mindenütt", a világjáró, mégis vad pusztafié, aki az elmúlt, zaklatott évtizedekben (gyakran fedezék és védelem nélkül) népével — „a haddal“ — annyiszor csatasorba állt» azért, hogy vigye a pásztor nagyapjától örökölt, de az egész népre hagyott s rá bízott lobogót. Ez az Illyés 68 éves. Elfogadjuk elmélkedését az öregedés tüneteiről, de a mi szemünkben mégis mindig fiatal marad. Ezért — esszé-regénye hangvételével valamelyest ellentétben — úgy hiszem, helyénvalóan idézem az előző évtizedben frt sorait: Elmúltam harminc? Sőt elmúltam negyven? Nem igaz! Ezerkilencszázkettöben születtem? Nem igaz. S holnap kilencszázötven... mit Is frnak? Nem igaz! Elég már, meddig higgyek még zagyvaságaidnak, eleget hazudtál, világ! Eh, világ! Nem élnék örökké? Nem igaz! Én is szeretném hinni, hogy nem igaz. Azért sem, mert a költő — könyvével egybehangzóan — más helyen ezt vallja: Állok és küzdők... S valahányszor meglep, mindannyiszor ismét küzdeni, tenni, teremteni kerget az elmúlás: nincs vég! Az vagy, a munkád! S az sose veszendő, az soha meg nem hal. Csak így tudunk súlyos társadalmi s válságos egyéni helyzeteken felülemelkedni és a halálközelség érzésén uralkodni. így nyernek igazi értelmet a Kháron ladikján utolsó sorai: „Higgyétek. hogy a halál legyőzhető: ha én, lám. elestem fs. Ha mind elesünk Is: kitartón, magányos hátvédként, ahogy megfogadtuk." TOLVAJ BERTALAN W»InnViiÉS t"l°g'/araa,ádnevek Az embert sokszor meg- döbbenti az a nemtörődöm ség, közömbösség, amely a családnevek írásával kapcsolatban előfordul nálunk. Sok ember egyszerűen nem törődik azzal, hogyan írják le a nevét hivatalos vagy nem hivatalos helyen. Vagy fordított esetben, nem úgy írja, ahogy ősei írták vagy ahogy a hivatalos okmányokon szerepel, hanem a hangulatának megfelelően. Ez a közömbösség, nemtörődömség aztán átszáll az utódokra, a gyermekekre is. Szinte fizikai fájdalmat é- reztem, mikor a magyar dolgozat füzet eket vagy a tollbamondásokat lapozgattam, javítottam, és egy-két tanuló nem a magyar helyesírás szabályai szerint írta le a nevét. Vagy az oSztályzónap- lóban a neveket olvasva i- lyen családneveket találtam: Süö, Cákvári, Kováé. Pedig magyar tannyelvű Iskoláról van szú, magyar szülők gyermekeiről. De megszokták a hanyagságot s elintézték azzal a megjegyzéssel: apám is így írja, a személyi igazolványban is így szerepel a nevem. Az Ilyen felnőttek vagy diákok kétszeres vétséget követnek el. Vétenek a ma gyár nyelv szabályai ellen, de nem tartják be a szlovák helyesírás szabályait sem, a mely kimondja, hogy az i- degen családneveket az eredeti nyelv helyesírása szerint kell írni: A magyar családnevek közül Arany és Petőfi nevét említi a szlovák nyelv helyesírási szótára. A családnevek sajátos í- rásmódjának megőrzése mindenekelőtt jogi szempontból — pl. az anyakönyvezés — fontos. A Gaál, Gaal, Gál, Gáli név kiejtése egyformán Gál, mégsem szabad őket összekeverni, egyiket a má síkkal helyettesíteni, mert ebből különféle bonyodal mák keletkezhetnek. Szerencsére nem mindenki hanyag. Nagyon sok em bér ragaszkodik a hagyományos írásmódhoz. Példaképül említeném egyik kolléganőmet, aki még arra is vigyázott, hogy a nevére ne kerüljön vessző, mert családja az éppen említett családnevet Gaal alakban használta. Még sok példát sorolhatnék, hisz így van ez rendjén, ha ragaszkodunk a családnevek helyesírásához. Ragaszkodnunk ts kell, mert nagyon sok családnév a múltat őrzi, a múltból üzen. A régies írásmódot leginkább a családnevek őrzik. Olyan betűkkel ts találkozhatunk a régi családnevek ben, amelyek a mai ábécé ben már nem fordulnak elő. Legismertebb közülük a név végi t hangértékű y: Ady. Kisfaludy, Kölcsey, Vörös marty !h nélkültj stb. A régies betűk többnyire kétjegyűek. Ilyenek többek között a következők f jegyezzük meg az írásukat, de a kiejtésüket ts, mert nagyon kínos, ha ezeket a közismert neveket rosszul ejtik j: aa és aá fhangértékük á): Maár, Paál stb; eh Ihangértéké csj: Széchenyi /kiejtése szécsényi; az Akadémiát alapító István a eh után e-vel írta vezetéknevét, a család neve a- zonban Széchényi; a Ferenc alapította könyvtár neve Széchényi Könyvtár). Így írjuk még a Damjanich, For- gách, Madách /ejtése ma- dách nem madáh), Zách stb; ez /hangértéke ej Czuczor, Apáczai, Kazinczy, Rákóczi /i-vellj, Móricz; eö és ew I hangértékük ö vagy ő): Beöthy /kiejtése: bötij, Eötvös /kiejtése: ötvös), Dessewffy /kiejtése: dezsőft I; gh Ihangértéke g) Balogh, Végh stb; oö fhangértéke 6): Poór, Soós stb; th /hangértéke t): Thököly /kiejtése: tököli), Báthori /i-vellj, Bethlen, Kossuth, Mikszáth, Tóth stb.; ts /hangértéke csj: Babits, Kováts stb.; ff /hangértéke fj: Lóránt- ffy, Pálffy stb.; s /hangértéke zsj: Stgray, Saldos (kijetése: zsoldos I, Jósika I kie/tése: józsika/ stb.; ss /hangértéke sj: Bessenyei, Wesselényi, Vass, Veress stb.; őrizzük meg a családneveket és írjuk helyesen minden alkalommal. PAZDERAK BERTALAN
