Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-22 / 25. szám

AMIRŐL A CSKP XIV. KONGRESSZUSÁN SZÓ VOLT SZOCIALISTA KULTÚRÁT! A XIV. pártkongresszus határkövet Jelentett konszoli­dációs politikánkban, s megerősítette dolgozó népünket hitében. A kongresszus határozata mind kül-, mind belpolitikánkban világosan és egyértelműen foglalt ál­lást, s megjelölte a legfontosabb tennivalókat. Az utób­bi évek tapasztalatait leszűrve világossá vált, hogy csak akkor érhetünk el sikert a szocializmus építésé­ben, ha minden tekintetben következetesen és hatá­rozottan foglalunk állást és jottányira sem térünk el a marxizmus-leninizmus alapelveitől, ba hűek mara­dunk szövetségeseinkhez, elsősorban a Szovjetunióhoz. A proletár Internacionalizmus eszméjének kell vezetnie bennünket továbbra is, hogy méltóképpen foglalhassunk helyet a szocialista tábor nagy családjában. Ennek az eszmének kell áthatnia kulturális életün­ket is, ha lépést akarunk tartani a szocialista jövő kö­vetelményeivel. Ez a követelmény pedig a tömegkultú­ra kialakítása s egyre szélesebb körben való elmélyí­tése. A pártkongresszus határozata többek között eze­ket mondja: „A párt a szocialista ember kialakításá­ban és a szocialista társadalmi kapcsolatok elmélyíté­sében jelentős tényezőnek tartja a művészi értékek ki­alakítását és a dolgozók legszélesebb rétegei kulturá­lis színvonalának emelését.“ Ha visszapillantunk a leg­utóbbi öt-hat esztendőre, meg kéll állapítanunk, hogy kulturális életünkben súlyos hibák keletkeztek, sőt mi több, egyre ellentmondásosabbá vált ez a terület. A kispolgári művészeti irányzatok egyre mélyebben ha­toltak be kulturális életünkbe, s igyekeztek háttérbe szorítani a szocialista kultúrát. Az irodalomban például nagyon sokan elfeledkeztek arról, hogy tulajdonképpen kit is kell szolgálniuk. A nép, a dolgozó társadalom szolgálata helyett, a szocialista kultúra alapjait ásták alá divatos, nyugati irányzatok hatása alá kerültek s fennen hirdették az irodalom abszolutizmusát, egye- dülvalóságát, politikamentességét. Pedig dehogy volt az az irodalom politikamentes, nagyon is politikával telí­tett volt, csakhogy a másik oldalt szolgálta. Sok író — tisztelet a kivételnek — a dolgozó tömegek irodalmi nevelése helyett önző céljait szolgálta, s abban a hit­ben tetszelgett, hogy ő valami társadalmon felüli lény, aki elzárkózhat a tömegek elől, s művészete magasá­ból szemlélheti csak az embereket. Elfeledkeztek ar­ról, hogy bármikor és bárhol a világon az igazi író együtt haladt a tömegekkel, igyekezett őket felemelni. Vajon hol állt Hviezdoslav, BezruC vagy Wolker? Hol állt Petőfi, Ady, Móricz Zsigmond vagy József Attila? És hol állt Thomas Mann, Lorca, Nexö vagy Heming­way? A tömegek oldalán, a humanizmus oldalán, a szo­cializmus oldalán, ami egyet jelent a haladó eszmék­kel s magával a társadalmi haladással. Különös, hogy éppen nálunk nem értette meg ezt sok író, ahol egy Julius FuCík mutatott példát az egész emberiségnek. Mint életünk minden területén, az irodalomban is rendet akarunk teremteni. Csak az az író érdemit meg a bizalmat, aki szívvel-lélekkel a dolgozó népet szol­gálja, aki segíti őt szocialista hazája építésében, s te­hetségével, művészetével maga is részt vállal abban a hatalmas küzdelemben, amely a kapitalizmus ember­nyomorító, kizsákmányoló politikája ellen folyik világ­méretekben, amely az imperialista hódítóháborúk elé emel gátat, hogy milliók szenvedése helyett milliók bé­kéjét és boldogságát szolgálhassa. Ez a célja a szocia­lizmusnak, ezt a célt kell szolgálnia a szocialista író­nak is. A kongresszusi határozat világos távlatot mu­tat: „A párt támogatni fogja a pártosság és a népies­ség lenini elveiből, a szocialista realizmus elveiből ki­induló, a munkásosztály és az egész dolgozó nép har­cával és érdekeivel szorosan összekapcsolódó művésze­tet. A művészet küldetése, hogy gazdagítsa szocialista valóságunkat és aktívan részt vegyen a szocializmus­nak a kapitalizmus ellen folytatott ideológiai harcá­ban." Világos beszéd ez, s pontosan meghatározza, hol van a szocialista író helye. Ott, ahol munkásosztályunk és vezetőereje, pártunk áll. Ott, ahol békét akarnak, jó­létet teremtenek, ahol a mindennapok munkájából ö- röm és biztonság fakad. Mit tudsz szülővárosodról ? HUNOK PÁRIZSBAN ILLYÉS ÜJRAOLVASÄSA KÖZBEN A huszadik század — alapos túl­zással mondva — a vetélkedők szá­zada. Rádióban, tévében versengnek idősek és fiatalok, országos problé­ma hát Kund Abigél tőre. A Cseh­szlovák Rádió magyar nyelvű adásá­nak jóvoltából mi is megízlelhetjük a x játék örömét és közben okoskod­hatunk. A Mit tudsz szülővárosodról c. mű­sorban Rimaszombat (Rím. Sobota) után Rozsnyó (RoSnava) volt a sze­replő. A bányászvároska kultúrházá- ban foglalt helyet a közönség, a zsű­ri és a versenyzők. Eleinte félig telt meg csak a terem, és az idő telté­vel csaknem teljesen megteltek az üresen maradt széksorok, és meg­kezdődhetett a műsor, amelyet aztán öt nap múlva sugárzott a rádió. Hái’om háromtagú csapat mérte össze erejét: az egészségügyiek, gim­nazisták és SZISZ-esek együttese. Mindhárom csapatot a kapitányok vezették. Az első feladatot tulajdon­képpen még a keddi (június nyolca- dikaí) összecsapás előtt meg kellett oldani; írásban adott válaszokkal in­dult a verseny. Még a szakembereket is érdekelheti esetleg a munkásmoz­galom rozsnyői és Rozsnyó környéki kezdeteiről, a Sarló-mozgalom itteni eseményeiről kidogozott munka; a versenyzők szép munkát végeztek, ta­lán a publikálást is megérdemelnék írásaik. Ezek után igazi izgalom vibrált a levegőben, mert a zsűri megszavazta az első pontokat. A továbbiakban irodalomról, helytörténeti jellegzetes­ségekről hallottunk, sok olyan vo­natkozású dolog került fölszínre, amelyet talán még az őslakosok sem tudtak eddig. A vetélkedőt Szelik Sándor vezet­te, és miközben a zsűri töprengett, illetve tanácskozott, alkalmunk nyílt elgondolkodni arról, hogy a rádió ezúttal valóban eredményes és hasz­nos munkát végez a magyarlakta vi­dékeken. Szinte nem is lehet ellen­vetést találnunk a műsorral kapcso­latban. Mint minden új, amit meg­kezdünk, a Mit tudsz szülővárosodról c. műsor is egyre jobbá, színvonala­sabbá, érdekesebbé válik. Az embe­reket már most is érdekli és vonzza a téma, és nemcsak ott, ahol a ver­senyt rendezik, hanem a készülékek mellett 1st nekünk, rólunk, értünk jött létre a műsor. Első megjelenésekor — 1946-ban — mint tanítóképzős diák kaptam kéz­hez a Hunok Párizsban-t. Az intézet végzős növendékeire erős befolyás­sal voltak a népi írók; szellemük már a háború előtt és alatt betört az iskola padjai közé. (A képzőben szerzett első könyveim is a népi írók­tól származnak.) Az internátusi szo­bákban Veres Pétert, Szabó Pált, Né­meth Lászlót és Kodolányi Jánost ol­vastuk, Erdélyi Józsefet, Sinka Istvánt és Illyés Gyulát szavaltuk, s az iro­dalomtörténetet a tankönyvön kívül Féja Gézától is ízlelgettük. Azóta épp egy negyedszázad telt el, nem csoda, ha a Hunok Párizsban élényanyaga alaposan megfakult ben­nem. A történet elmosódott, de meg­maradt a könyv hangulata s az író által ábrázolt időszak már-már köd­be vesző atmoszférája. Az életmű­sorozatban a regény most jelent meg ismételten. Szükség volt a benyomá­sok felújítására, az újraolvasásra. Most azonban a végén kezdtem a könyvet, mert új fejezettel bővült, egy 1970-ben hozzáragasztott Utóirat­tal. Ez magyarázatot ad a mű megí­rásának körülményeire, 1946—47-es fogadtatására a bele- és félremagya­rázó kritikai visszhangra, ezenkívül némely hősének a sorsára is utal. A regény helyszíne a húszas éyek elejének Párizsa, az európai szellemi élet nyüzsgő fészke, az emigrációs munkásmozgalom színtere, huszonöt- ezer kivándorolt magyar gyülekező- helye. Illyés mint a Sorbonne hall­gatója —- közben kétkezi munkás, könyvkötő és tanító — 1921-től 26- ig élt e zsibongás kellős közepében, így tehát kívülről-belülről alaposan szemügyre vehetett és megvizsgálha­tott helyszínt, korszakot, közszelle­met és közérzetet, miközben maga is nem kevés megpróbáltatáson esett át. A magyar honból elmenekült vagy kivándorolt és Párizsba szakadt mun­kás-, diák- és értelmiségi konglome­rátumot a C. G. T. U. francia szak- szervezet magyar részlege tartolta össze. A mozgalomnak Illyés volt az. egyik pillére; tolmácsolt, előadott, francia nyelvet tanított, vezelö tiszt­séget vállalt. Tette ezt mindaddig, amíg a vezetés szektás merevsége ki nem taszította a mozgalmi közösség­ből. (Illyés azóta sem paktált le egyetlen szűk csoportosulással sem.) Igaztalanul vádolták, nem volt más választása, csak félreállni. Erre mond­ja: „Egy csepp igazságtalanság egy kádnyi igazságot is megboinlaszt, és mérges szesszé erjeszt. A lélekre nincs veszélyesebb, mint az ilyen murci. A demagógia nem azzal za­varja meg a józan elmét, ami koty- valékában hazugság, hanem azzal, ami igazság. Azzal, hogy a hazug­ságot mesterien igazsággal keveri. Hogy az igazságot is méreggé bont­ja, valami hitvány célból.“ Nem a mozgalomnak fordított hátat a költő, hanem a vaskalapos, szektás gondol­kodásnak, a mozgalom elbürokratizá­lódásának. Az újraolvasás tette egy­értelművé a számomra Illyésnek ezt a magatartását, elhatározását. Ma is szellemi izgalmat gerjeszte­nek a könyvnek azok a fejezetei, amelyekben az akkori Párizs szelle­mi és politikai útkeresését, a költő­nek az avantgarde világhírű képvi­selőivel való elhatározó éiményű ta­lálkozásait festi elevenen, színesen. A dadaízmus, szürrealizmus, kubizmus akkor legmodernebbeknek számító nagy alkotói (Cocteau, Tzara, Sau­vage, Eluard, Crevel) lépnek ki a könyvből, hogy szinte velünk heves- kednek, védelmezvén igazukat: me­rész kísérleteiket, érzés- és szemlé­letcsodáikat, a szív és a tudatalatti jogát a költészetben, az értelem el­len való lázadást, a gondolatok sza­bad asszociációját és táncoltatását. Illyés — bár fogantak benne Is ha­sonló indíttatású versek — nem adja fel a jó költeménynek azt a tartozé­kát, hogy „minden sorában meglepe­tés legyen, az elmét pillanatra se en­gedje ellustulni, hanem — űjabb és újabb kellemes szellemi meghökken- tésekkel szolgálva — állandóan iz­galomban lebegtesse, mintegy a le­vegőben." De ennél is lényegesebb hogy az frói-költől — és általában minden — „szellemi erőkifejtéshez az emberi képzelet határain túl is elsősorban az kell, ami már a somo­gyi kanászostur méltó megfaragásá­hoz: telietség és jellem.“ Illyés párizsi emberi kapcsolatai közül legelragadóbb az Orosz Anná­hoz, egy Erdélyből kiszakadt lányhoz fűződő barátsága, ébredező szerelme. A munkáslány székely mivolta, mun­kás öntudata, természetes bája, tar­tózkodó vonzalma különösen szép színfoltja a regénynek. Mindmáig szí­vesen időzik a költő ennél az emlék­nél. Egy újabb keletű versében így idézi Annát: Örökre szép, mi szép volt egykoron, Anna, ezt dúdolom a boulevard Bourdon-on, köszönet érte. hogy föl, magasba nézve lépek ma is, semmit se félve, a mindörökre sűrűsödő éjbe. Illyést ütvén évvel ezelőtt a kény­szer űzte Párizsba, egy bukott for­radalom következményeként mene­kült oda. De benne fiatalos lelkesü­lés égett: tanulni akart — költésze­tet és életet. A jövőt hitte Párizsban, a mindenben újat, sőt legújabbat ke­reső jövőt: a legújabb gondolatot, a legújabb költeményt, a legújabb fest­ményt, a legújabb reményt. „Egy szót vártam a franciáktól; igazolást, út­mutatást az emberiség vezetőitől.“ Egy fél évszázad telt el azóta, mió­ta Illyés tizenkilenc-húszéves fejjel, a maga szigorú forradalmiságával, felvilágosult eszméivel, makulátlan magyarságával és tudatos európaisá­gával betoppant Párizsba. A várossal, szellemével, haladó mozgalmával ak­kor összefonódott költő azóta Is és ma is merít az élményeknek és a műveltségnek ebből a tárházából. Tolvaj Bertalan (bt) Gombaszög! A CSEMADOK Központi Bizottsága a roznavai já­rási szervek közreműködésével a CSKP megalakulá­sa 50. évfordulója jegyében 1971. július 3-4-én Gom­baszögön országos dal- és táncünnepélyt rendez. A dal- és táncünnepély július 3-án (szombaton) este 19.00 órakor a „Népdaltól az operettig“ című vidám esztrádműsorra! kezdődik. Fellépnek a győri Kisfaludy Színház tagjai: Medgyesi Mária |ászai- díjas, Bállá Ica, Bak Mária, Gyurkovics Zsuzsa, Csengery Aladár, B. Kovács József, Fáy László, Ré­vész István, Molnár Miklós, Ballai István, Bede Fa­zekas Csaba, Forgács Kálmán, Csizmadia László, Delbó László, továbbá Feleki Kamii Kossuth-díjas ki­váló és érdemes művész, Madarász Katalin daléne­kes. A műsort összeállította és rendezte: Várady György, a győri Kisfaludy Színház Jászai-dijas igaz­gatója; karmester: Gulyás Sándor. Vasárnap, július 4-én a délelőtt 10.00 órakor kez­dődő műsorban fellépnek a kelet-szlovákiai kerület legjobb népművészeti együttesei, valamint táncdal- és népdalénekesek. Vasárnap délután 14.00 órai kezdettel manifesz- táció a CSKP megalakulásának 50. évfordulója tisz­teletére és ezt követően „Népek barátsága“ címmel ünnepi műsor, melyben közreműködik az Ifjú Szí­vek magyar dal- és táncegyüttese, a Karpafanin uk­rán együttes, a „Szőttes“ népművészeti csoport és szlovák népművészeti együttes. A műsor után mindkét nap népinulatság. Ételről, italról a RAJ és a Jcdnota gondoskodik. Mindenkit, aki jól akar szórakozni, szeretettel vár Gnmbaszögre (Gumbasek) a rendező bizottság. „Bementem a szobába, odaléptem az asztalhoz. Egy írógép állt ott, a gép mellett könyvek, a könyvek között kéziratlapok. A lámpa alatt volt a heverő, ezen egy ember feküdt.“ A különböző ragok: a -ban, az -on, a -nál és a névutók, az alatt, fölött, mellett, mögött, kívül, belül a helyi viszo­nyulásoknak mind más és más árnyalatát fejezik ki. De mást jelent az alatt, alól és alá, a -ban, -ba és -ból is. Ezek között a cselekvés irányulásában van a különbség. „Hol vagy?“ — kérdezzük. A felelet: „A szobában“. — „Honnan jöttél?" „A gyárból." — „Hová indulsz?“ „A színházba.“ Általában nem szokott gondot okozni, hogy milyen mondatkapcsolatba melyik ragot vagy névutót il­lesszük be. Van azonban néhány sajátság, amelyre ügyel­nünk kell, terjedőben van ugyanis néhány hiba, amelyet el kell kerülnünk. Itt van mindjárt a -ban, -ben és a -ba, -be összekeveré­se. Mindjobban terjednek az „iskolába voltam“; „abba a házba lakom“; „kezébe tartotta a könyvet“-jele határozó- ragos alakok. Pedig itt hol? kérdésre felelnek a határo­zók: hol voltam? hol lakom? hol tartotta? — tehát a -ban, -ben rag a helyes: színházban voltam; abban a ház­ban lakom; kezében tartotta a könyvel. Írásban, igényesebb beszédben, előadásban törekedjünk arra, hogy a hol? kér­désre ne a -ba, -be, hanem a -ban, -ben ragot használjuk. De csak a hol? kérdésre! Egyesek túlbuzgóságukban ott is felcserélik a -ba, -be ragot a -ban, ben-nel, ahol az nem helyénvaló Ikülönösen akkor, ha átvitt, képes húsz nálatban fordul elő): ..nem veszi figyelemben“; „most ju­tott eszemben“; stb. Ez talán még nagyobb hiba, mint az előző! Célunk nem a -ba, -be rag háttérbe szorítása, ha­* A helyhatározók nem a hol? és a hová? irány helyes, világos megkülön­böztetése. Látjuk már, hogy mást jelent az asztalban: „az asztal belsejében“, és mást az asztalon: „az asztal felületén“ stb. De földrajzi nevekhez bármelyik ragcsalád tagjai csatla­kozhatnak, nincs köztük ilyen jelentéstani különbség. A hagyomány alakította ki, hogy melyik helynévhez kell az -n l-ról, -raj ragokat csatolnunk, melyikhez a -ben (-bői, -bej ragokat: Budapesten, Miskolcon stb.; de Bécsben, Prágában, Komáromban stb. Az -n, -ról, -ra használata ál­talánosabb a magyar helynevek mellett; a Helyesírási Sza­bályzat szerint a -ben, -bői, -be ragokat főképp csak az -i, -f, -m, -n, -ny végű és a -jalu-val, -szombat-tal összetett helynevekben használjuk, azonkívül külföldi helynevek mellett. (Kivételek persze vannak./ Néhány helynevünkben főképp a -hely és a -vár utótagúakban, még használjuk némelykor a különben elavult -t, -tt helyhatározóragot: Fehérvárt, Vásárhelyt, Vácott, Pécsett, Győrött. Semmieset­re sem helytelen azonban, ha helyettük Pécsen, Győrben stb. alakokat mondunk. Néhány helynevünkben mégis van jelentéstani különb­ség az -n, és a -ben stb. ragok közölt: Velencében (Olaszországj, de Velencén (Magyarország); Tolnában (me­gye), de Tolnán (helység); Nagyszombatban (helységf, de nagyszombaton (közszó]; a sós kútban (közszó), de Sós­kút on (helységf. Ezekről a különbségekről ne feledkez­zünk meg! ..Fejébe teszi a kalapot." „Csizmát húz a lábába.“ Időn­ként felvetik egyesek a kérdést, hogy ezek a mondatok értelmetlenek, helytelenek. így kellene mondani; „Fejére teszi a kalapot“; „Csizmát húz a lábára“. De a nyelv nem helyes használata mindig a logika törvényei szerint igazodik! A -ban, -ben, -ba, -be ragok használata testrésznevekre, ruhadarabokra vonatkozó ilyen mondatokban a magyar nyelvnek egyéni sajátsága, ezt igyekezzünk megőrizni, még a logika elle­nére is! Egyes helyhatározóragjainknak és névutóinknak nagyjá­ból ugyanaz a jelentésük. A -nál, -nil és a mellett gyak­ran felcserélhetek: „Ülök az asztal mellett.“ De már eb­ben a szólásban: „jó az öreg a háznál!“ nem használhatjuk a mellett-et. Nyelvművelőink talán a -nál, -nél rag hasz­nálatát hibáztatták a legtöbbet az elmúlt 50—70 év folya­mán Helytelenítették, hogy a német bel fordításaként sok jelentésben elterjedt, és más ragokat kiszorított eredeti körükből. Egyes nyelvművelőink csak a következő szerep­ben tartották megengedhetőnek használatát: a) helyhatá­rozó: „asztalnál ülök“ (= asztal mellett ülök); „Péternél voltam látogatóban“; b/ hasonlító határozó: „a fiú maga­sabb az apjánál"; cf eszközhatározó: „hajánál (fogva) húzta ki a vízből“. Ma azonban a -nál, -nél rag sokkal szélesebb i körben használatos; több helyzetben elfogadhat­juk, máskor azonban valóban helyesebb más ragot hasz­nálni helyette. Egyes esetekben a -nál, -nél rag haszná­lata az -n vagy a -ban, -ben helyett valamivel elvontabb jelentésárnyalatot adhat a mondatnak: „A építkezésen dol­gozik“ (ott a helyszínen!. „Az építkezésnél dolgozik" (az építkezéssel összefüggő munkakört tölt be, de pl. egy tá­volabbi helyen, a központi irodában stb.) „Két hónapig a rendőrségen volt“ (letartóztatásban). „Két hónapig a rend­őrségnél volt" (mint az intézmény alkalmazottja). Pazderák Bertalan

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom