Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-11 / 19. szám

Í

z alanyok nők és férfiak, fiatalok és idősebbek. Közös problémájuk a társtalanság, a társkeresés kilátástalansága, sokszor már beteges pesz- szimizmust mutató állapota. A pesszimizmus e sorok közt általuk van jelen.

A társ fogalma az ő esetükben egyértelműen egyenlő a partner fogalmával, ami azt jelenti, hogy a kereső mindig más nemű, mint a kei esett.

A huszonhat éves falusi tanítónő sem életkora, sem külseje alapján nem mondható ö- reglánynak. Beszélgetésünk folyamán is csak akkor látszott annak, amikor őszintén vallott önmagáról. Igaz, túldíszftett, túlfodrozott ruházata már o- lyan, az önifjítás és a feltűnéskeltés szándékát jelöli. Bár indokolatlanul, de ő mégis szükségszerűnek látja. S mindennek talán rokonmegnyilvánulása az is, hogy autót vett. Persze mint sokan mások, ő sem tud vele mit kezdeni. Vasárnapra aggódó' szüleihez utazik vele, vasárnap délután u- gyancsak autón megy meglátogatni egyazon faluban lakó keresztanyját. Kocsiját csak a fővárosban javíttatja — így talál önámító okot önmagának arra, hogy a városba utazzék. Ahol tanít, berendezett lakása, gazdag, gondosan rendbentartott, mégis kicsit ízléstelen ruhatá ra és bankbetétje van, s újabban a fővárosban szövetkezeti lakásra is befizetett. Ki tudja, hátha szüksége lesz rá? Kezdő, szakképzett tanítói fizetéséből persze nem engedhetné meg magának ezt az é- letmódot. Jómódú szülei segítik. Tehetik, lányukon kívül nincs több gyerekük, s talán úgy érzik, így teszik helyesen. Erről viszont nem beszélnek egymás között.

A lányt sikerült őszinteség re bírnom. A végén már örült is, hogy végre elmondhatta valakinek szerinte aggasztó helyzetét.

„A kilencedik osztályig teljesen fordított volt a helyzetem, futottak utánam a fiúk. A gimnáziumi három év folyamán három fiú közeledett hozzám, mindhárom alkalmilag, s mindhárom azonnal „azt“ akarta. A sikertelen próbálkozást követő másnapon úgy viselkedtek, mintha mi sem történt volna. A főiskolán aztán teljesen elmagányosodtam. Nem tudom magamnak megmagyarázni, hogy miért. Talán mert hárman, évfolyambeli lányok, állandóan együtt voltunk, az elején kicsit tartózkodóbbak, mint a többiek, tapasztalatlanabbak? Harmadikos voltam, a- mikor egy elsős fiú, nálam természetesen fiatalabb, közeledni kezdett hozzám. Örültem és próbáltam felgyorsítani kapcsolatunk mechanizmusát, mert már féltettem magamat. Egy hétvégén, amikor tudtam, hogy nem utazik haza, és szobatársaim elmentek, úgy intéztem, hogy az internátusi szobán ketten maradjunk. Így lett, de rosszul fejeződött be. Másfél éve tanítok ebben a faluban. Kollégáim kivétel nélkül nős emberek, az itteni fiúk meg azt hiszik rólam, nekem csak tanító vagy orvos kell. Pedig

nem érzem, hogy ezt a látszatot kelteném. Táncot tanítok, színdarabot, a szó szoros értelmében, bevallom, kicsit öncéllal teremtek lehetőséget arra, hogy ismeretséget kössek. Nem megy. Egyszer próba u- tán egy nős emberrel egyedül maradtam a öltözőben. Fel kellett őt képelnem, szemtelen volt hozzám. Ez van. Kocsim van, könnyen mozgok, nemrég még mindenhová elmentem vele, ahol a helyzet lehetőséget ígért. „Magyarbálon“ az idén voltam utoljára. Megszóltak. Sírtam, mások előtt, ami azt jelenti, beismertem egy nőismerősöm rosszalló megjegyzését. Most már egyre inkább e- gyedül vagyok. Mint ha lemondtam volna szándékaimról, vagy úgyis mondhatom, hagyom a véletlenre. Mit csináljak? Nős kollégáim vetkőzte- tő tekinteteire nem építhetek. És kolléganőim, tehát a feleségeik rosszhiszemű csipkelődéseit kénytelen vagyok legalább látszólag figyelmen kívül hagyni. De ne is beszéljünk róla. Inkább hallgassunk zenét — ha nem érted félre.“

E s zenét hallgattunk. A lemeztárban volt Bach és Bartók, de a lány bevallotta, hogy ő ezt nem ' szereti, főleg Bartókot nem. Mondanom sem keli, hogy a lemezek többségének legmegkopottabb barázdái érzelgős slágereket rögzítenek, a- melyek a magányos esték és délutánok folyamán bizony már eléggé kilazultak onnét. A régi ismeretség jogán tanácsot akartam adni, de nem tudtam meggyőző okosat mondani.

A három éve munkásszálláson lakó fiatalember nem részletezte ennyire a sorsát, gondját.

„Nem öltözködöm a legutol- sóan, de ha az egész fizetésemet ruhákra költeném, akkor sem oldanék meg vele semmit. Haza a faluba csak havonta megyek, messze vän. Otthon minden lány „foglalt“, itt meg a lányok klubdélutánokra jár nak, hová én ismeretség híján nem tudok eljutni. Munkahelyemen csak akkor látok nőt, ha a fizetésemet veszem fel. Csinos a pénztárosnő, de hát nem mondhatom neki, hogy jöjjön el velem egy kávéra. Itt a munkásszálláson van egy negyvenéves özvegy takarítónő, a kocsmába, ahová vacsorázni járok, ugyancsak nem Járnak nők. Majd csak lesz valahogy. Mindenesetre nem jó ez így, ahogy van.

A harmincéves ápolónő, szavamra mondom, ritka csinos nő. Egy kisváros kórházában dolgozik. Véleménye szerint — és ezt természetesnek tartja — az orvosok méltóságukon alulinak veszik, hogy vele olyan kapcsolatot tartsanak fenn, a- mely neki is megfelel. Gyakran szemtelenkednek, flörtökre invitálják, de nem megy, azt mondja, nem az a típus. Meg aztán menne is, ha nem intim kettesbe, hanem társaságokba invitálnák, ahol megismerkedhetne valakivel. A páciensek, akiket ápol, asszonyok. Albérletben lakik. „Szigorú kényuralom alatt, egy özvegy matró nánál, aki még nagyvárosi szállásadónak is kirívó példánya lehetne, távollétemben még a fehérneműmbe is belekíváncsiskodik. Ha lakásom lenne, társaságokat hívhatnék össze, barátnőket legalább, akikkel aztán szórakozóhelyekre is mehetnénk. De albérletem van, magányos vagyok. E két oknál fogva rendszerint sokat túlórázom, többnyire éjszakai szolgálatot vállalok, nappal meg alszom, mosok magamra, elmegyek moziba. Szolgálat előtt csak délutáni előadásra mehetek. Meg aztán moziban ismerkedni annyi, mint utcán ismerkedni. Igen, utcán gyakran leszólítanak, de ez nem az én ismerkedési formám. A pénzem már összejött, rövidesen meglesz a lakásom.“

tvenéves vagyok és mit titkoljam, utoljára a második világháborúban volt dolgom nővel, akinek még a szavát sem értettem, Lengyelországban történt. Mikor a frontról hazajöttem, apám, anyám már el volt temetve. Testvéreim szerteszét élnek, kettő Magyar- országon, egy Csehországban. Azóta, negyvenhattól egy helyen dolgozom, egyetlen helyiségben és egyedül, reggel hattól este hatig. Senki sem kényszerít ilyen hosszú munkaidőre, de hát hová menjek, mit csináljak napközben? Mozi nem érdekel, nagyon kevés embert ismerek itt a városban. Évente egyszer feladok egy apróhirdetést, kapok néhány levelet, válaszolok is, de még mindig nőtlen' vagyok. Hátkor abbahagyom a munkát, megvásárolom a vacsorát, berakom az aktatáskába, majd eszem, olvasok, lefekszem. Egyszer a vonatban egy özvegyasszony meg ígérte, ha majd letelik a gyásza, eljön és meglátogat. A címét nem akarta megadni. Öt éve már — azóta se jön.“

Egy gimnazista diáklány sírva panaszolta, hogy szüléi sehová nem engedik, moziba is csak velük mehet, havonta egyszer, legfeljebb kétszer. Az osztályban csak négy fiú van, és vannak nála csinosabb lányok is. Kertes házban laknak, városi villanegyedben, még a szomszédjuk is kevés, azokat sem ismerik, pedig öt házzal arrébb van egy csinos fiú, tudja, hogy tetszik neki, és nem jár senkivel.

következő alany ugyancsak tanítónő, aki már | többször volt szeielmes, és akibe már sokan voltak szerelmesek, de a- mióta falun él — hat é- ve —, még egyetlen férfi sem mondta neki: „szabad egy táncra.“ Sorsán nem változtathat. Ahol tanít, ott laknak szülei is, betegesek, nem hagyhatja ott őket.

A középkorú boltvezető kizártnak tartja az eladó és vásárló olyan kapcsolatát, amelyből bizalmassá fejlődő kapcsolat alakulhat ki. A mozipénz- tárosnőnek szent meggyőződése, hogy őt a külvilággal csupán a pénztárablak apró gömbölyű nyílása köti össze, ami nem elég ahhoz, hogy harmincéves hadiözvegységén változtatni tudjon. A falusi, fiatal mesterember pazar házat épít, autót vesz, de ritkán előforduló ismeretségei mögött állandó gyanút vél, úgy érzi, nem ő kell, hanem a pénze, vagyona, ezért évek őta nem is próbálkozik, várja az elvarázsolt királynőt. A kocsmába sem jár, mert kigúnyolják.

A példázgatő leírások, bemutatások elsődleges adatai között szerepel a hivatás, a munkakör megjelölése. Tény, hogy e nehéz és problematikus sorsokat ez is meghatározza. De ha a laikus pszichológus diagnózisát állítom fel, u- gyanazt mondom, amit a tapasztalt pszichológus; bátortalanság, mozgásképtelenség — persze átvitt értelemben. Ha a problémakör vádlottjait kell megneveznem, azt kell mondanom: a vádlottak maguk a szenvedő alanyok.

De ha mindnyájunk segítségét próbálnám tagadni, a megoldás formájából kizárni vagy elbagatellizálni, akkor a szenvedő alanyok bűnrészesévé válnék.

Az optimizmus tehát e sorok közt segíteniakarásunkban legyen jelen.

Napjainkban egyre nagyobb a zsúfoltság, egyre több a tömeginformáció, egyre több tehát a közös téma, egyre elkerülhetetlenebb a kontaktus.

Ezek az emberek mégis vannak, és mégis szomorúak, magányosak és pesszimisták.

elefon van, tévé, apróhirdetés-kultusz, zsúfolt utcák és villamosok, kávéházak, mozik, egyre közelebb lakunk egymáshoz, egyre többen vagyunk. Márpedig ismerkedni csak ott lehet, ahol emberek vannak. Mégis..

Jelen van tehát az optimizmus, egyszer csak meg kell „fertőznie“ a szomorú és magányos pesszimistákat is.

új ifjúság 3

Egy délelőtt Andrássy gróf voltam

A Prágát Moszkvával összekötő nemzetközi főút ama része, amely még Csehszlovákiában kanyarog ugyan, de már erősen közelít a határhoz. Csergő (Cerhov), Toronya (Trna), Sátoraljaújhely (Slovenské Nővé Mesto) és Szőllóske (Vinicky) körül, ösz- szel egy picikét a tengert idézi. Kétoldalt hullámzó dombokat látni, és rajtuk sok-sok apró világítóbóját, a szölőfürtöket.

Tavasszal viszomt olyan buján borítja a dudorokat a fű, mintha egyetlen célja lenne: elfödni a kíváncsi szemek elöl a pincék bejáratát is. nehogy hozzáférjen valaki a teméntelen, hordókban tárolt kincshez, amelyet tokaji bor néven ismer a világ.

Április végén az egyik szöllóskei pince ajtaján zörgetek: a

Borászati Üzem tulajdonában levő pincébe szeretnék bejutni, Minarcsik Miklós pincemester-helyettest keresem. A földalatti üreget a tizenharmadik-tizennegyedik század körül vájták, valószínűleg katonai célokból. Az idezárt foglyok nemigen értettek a geológiához, így aligha beszélgettek arról, hogy a fejük fölött

levő kőzet vulkanikus eredetű. Az utódok viszont hamarosan rájöttek az itt termelt szőlő rendkívüli zamatára. az itt sajtolt és erjesztett bor vérszikráztató voltára, mert sűrűn jártak errefelé. A pince, amelynek zöldre mázolt vastag vasajtaján szorgalmasan zörgetek, gróf Andrássy Tivadar névjegyét viseli. A gróf okos ember lehetett, hogy iszogatni egészen idáig járt, mert a tokaji bornál aligha találhatott volna jobbat a földkerekségen.

Egy délelőttre most én is gróf leszek. Csak hallgatom, amit Minarcsik Miklós mond, és meglzlelem ezt a csodálatos nektárt, az édes szamorodnit és az aszút.

—O—

£ Mit értünk „tokaji bor" elnevezésen?

A csehszlovák területen lévő tokaji körzet — vagy tokaji nyúlvány Kistoronya, Nagytoronya, Csamahó, Bári és Szóllőske környékét foglalja magában. Az itt termő szőlőből készül a világhírű tokaji, az itt beérett furmint, hárslevelű, sárga muskotály és kevéske rizling fölhasználásával. Hiába kísérleteznénk a körzeten kívüleső szőlőfajtákkal, a végeredmény jó bor lenne ugyan, de nem tokaji zamatú. A talajnak, a levegőnek, a napfénynek, a hordó méretének, a pincék penészvilágának és ki tudná még felsorolni, hányféle összetevőnek csodálatos ötvözéke az asztali, száraz, édes szamorodni és aszú.

A négy borfajta között az asztali a közlegény, a szinte rang nélküli. A száraz a tizedes, a szamorodni az ezredes, az aszú a generális. Minarcsik Miklós elmagyarázza készítési eljárásukat is, a legizgalmasabb és legbonyolultabb recept szerint természetesen az aszú készül. Száraz tokajiba mazsolyaszerűvé fonnyadt szőlőszemek levét csorgatják, ez a lényeg, a többi hadititok. Olyannyira, hogy a világ minden tájára exportált és aranyérnek egész sorát szerzett nedűt Peru és az Egyesült Államok mellett legújabban a szomszédos bot-nagyhatalom, Magyarország vásárolja dollárért. Fontos tehát, hogy megelőzze a konkurreneiát. Ez a tény mindennél többet mond, és nemcsak a vidék különlegességét dicséri, hanem a bor készítőinek magas szakmai színvonalát. hozzáértését. Ezen a részen általában magyarok laknak, egy kis túlzással tehát azt mondanánk, hogy borkészítésben elértük a világszínvonalat. <

—O—

& Hogyan lehet valaki a tokaji bor kezelője és értője?

Ügy, mint Minarcsik Miklós. Már az édesapja is vincellér volt. „Szőlők között nőtt fel", és merthogy Kistoronyétól Szóllőske nincs messze, beiratkozott a szöllóskei mesteriskolába, ahol szorgalmasan készült mesterségére, öten vannak testvérek, három lány és két fiú. A pincemester-helyettes öccse is rokonszakmát választott, kertészetin tanul. Munkahelye, a valamikori Andrássy- pince tulajdonképpen egy hatalmas tároló, egy óriási raktár. Itt készítik az aszút és szamorodnit, ide már csak egyszer vagy kétszer fejtett bort hoznak. Ezt ellenőrzik, méricskélik: a négytől nyolc évig érleltetett bort pedig palackozásra készítik elő.

Érdekes, hogy a vincellér nem iszik, nem dohányzik. Valószínűleg azért — magyarázza —, mert a szervezete nem kívánja az alkoholt és a nikotint. Egy-két pohárkával persze ó Is megiszik. hisz foglalkozásával velejár a kóstolgatás is. Én mindenesetre nemigen felelnék meg ebben a szakmában, mert a kísértést túlságosan erősnek érezném, az bizonyos. Minarcsik Miklós huszonhét éves. nős ember, a szomszédos Zemplénbe nősült, onnan jár be mindennap fény nélküli munkahelyére, csillogó penészek és öblös hordók közé, tokajit kezelni.

Ha valóban Andrássy látogatna egykori pomcéjébe, bizonyára meglepődne. Az eredeti, „ócska" részt alaposan kibővítették. A régi üregekbe tizennégy vagon bort raktározhatnak. Az újban, melyet tulajdonképpen most adtak át egy rendkívül ízléses és hangulatos, de a nyilvánosság számára nem hozzáférhető! borozóval együtt, 45 vagon tokaji bort tárolhatnak! Aki össze tudja adni a tizennégyet és a negyvenötöt, és aki ivott már tokajit, valószínűleg beleszédül egy kicsit az eredménybe. Mennyi élvezet, mennyi gyönyör alapanyaga van itt pár méterrel a föld alatt fölhalmozva!

—0—

Befejezésül: az ízek ünnepnapjairól.

A hétköznapok sült húsai, bablevesei és palackozott asztali borai után ünnepszámba megy a szamorodni vagy aszú Ízlelgetése. Az izeknek legalább olyan a spektruma, mint a színeknek. Üssük föl — hogy rangban méltó partnerre akadjunk az ételek között — Brillat-Savarin „Az ízlés fiziológiája" c. írását és idézzünk belőle egy részt: ....A fácán ízére nézve egyáltalán nem

közömbös, ha nagyon is hamar kopasztjuk meg: tapasztalásból tudjuk ugyanis, hogy az a fácán, amely tollastól áll: sokkal íze- sebb, mint az, amelyik sokáig állott megkopasztva, akár azért, mert a levegő, amely a megkopasztott fácánt közvetlenül éri, az aroma egy részét neutralizálja, akár pedig azért, mert így annak a nedvnek egy része, amely a toll táplálására szolgál, visszaszívődik és a hús ízét emeli. "

íme, egy kis mikroszkóp-vizsgalat az izekről. A tokaji b'irok is megmozgatják a fantáziánkat, akárcsak az idézett fácán-enciklopédia sorai, mert a tokaji borok nagyon jó borok, gyógy- borok, ha mértékkel fogyasztják őket.

Amikor a délelőtti pincelátogatás után kibújtam Andrássy gróf boréból és még egyszer visszanéztem a kis hegyre, amelv púpja alatt a folyékony kincseket rejti, az jutott eszembe, h iiy ha én csakugyan grófnak szülétek az elmúlt századok során, mindenkivel megkósioltattam volna ezt a csodálatos italt. Még elgondolni is rossz: sok-sok ember úgy bukik a sírba, hogy nem ismerte az aszú vagy szamorodni ízét. Nem ismerte azokat a színeket és Izeket, amelyek születéséhez talán munkájával is hozzájárult.

A tokaji bor remek bor. Már négy deci után hajlamos az ember, hogy elhiggye: csodálatos a világ.

Kép: Minarcsik Miklós aszút csorgat.

(bt felv.) BATTA György