Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-27 / 17. szám

LAWRENCE E. ORIN: A KELEPCE ismert világfi lakásán egy fiatal nő holttestét találta meg. A nőt Devin Virgíniának hívják. Orvosi megálla­pítás szerint a nőt két nappal ezelőtt fojtották meg. A lakás tulajdonosát időközben letartóztatták. Mivel nem tudott megfelelő alibit bizonyítani, gyilkosság vádjával beszállították a fegyházba és megindították az eljá­rást. — Scott mint gyilkos, ezt nem tu­dom megérteni — mondta Allan és rejtett gúnnyal nézett az asszonyra, aki hamuszürkén ült az asztalnál. Fordította: Benyö Antal Allan Drumm nehéz keze megre­megett, mikor a titkárnőtől átvette a levelet. A borítékon nyomtatott be­tűkkel ez állt: BIZALMAS — A CÍM­ZETT SAJÁT KEZÉBE. A feladó nem volt feltűntetve, de Allan nagyon jól tudta, hogy ebben a borítékban van a nyomozó iroda válasza. Felnyitotta a borítékot és elolvas­ta a levelet. A levél szövege min­denben igazolta legrosszabb sejtéseit. Kinyomozták, hogy felesége őnagy- sága rendszeresen megcsalja a fér­jét. Az egészben a legkellemetlenebb azonban az, hogy Scott Bower — a saját unokaöccse szarvazta fel. Az utolsó hónapban Scott és Al­lan felesége egy Los Angeles mel­letti motelban töltötték a hétvégét, Brown házaspár néven jelentették be magukat, majd a legártatlanabb képpel érkeztek haza. Kellemetlen, hogy éppen Scott — töprengett Drumm, bár el kellett is­mernie, hogy a fiatalember, akár­csak az ő felesége is, mindenképpen vonzó jelenség, gyors autókban szá­guld a városban és mindig a legújabb divat szerint öltözködik. Viszont Drumm sem rossz megjelenésű, leg­alább Is ő így gondolta. Azonkívül rendes jövedelme is van és teljesít­heti felesége minden óhaját. Igazán nem kellene megcsalnia a férjét. Per­sze, az bántja a legjobban, hogy a saját unokaöccse a vetélytársa. Allan Drumm elmerengve ült az íróasztalnál. Csak úgy véletlenül vet­te észre, hogy péntek van, novem­ber 19-e. És ekkor megszólalt a te­lefon. A titkárnője bejelentette, hogy felesége óhajt vele beszélni. — Kapcsolja — mondta Drumm és várta, mivel lepi meg a felesége. — Drágám — kezdte az asszony —, éppen most telefonált apu. Azt mondja, hogy a mama megint na­gyon rosszul érzi magát és azt kí­vánja, menjek hozzájuk. — Az asz- szony hangja a vonal másik végén túlságosan Izgatott volt. — Igazán nagyon sajnálom — mondta Allan. — Tudod mit, azon­nal autóba ülök és elmegyek érted, magam viszlek el a mamához. Éj­félkor San Franciscóban lehetnénk. Kis szünet állt be. Allan képzele­tében maga előtt látta felesége von­zó arcát — majd újból megszólalt az asszony: — Valóban nagy kár, drágám, de már helyet biztosítottam magamnak repülőn. — Rendben van, akkor legalább a repülőtérre viszlek ki. — Kedves vagy, drágám, de már rendeltem taxit. Nem kell hát fá­radnod. Most pedig, ne haragudj, sietnem kell, mert mindent lekések. Viszontlátásra vasárnap este. Pá! Letette a kagylót. Allan sokáig ült gondolataiba mé­lyedre az asztalnál. Kevéssel később gyalog indult a városba, a klubban megvacsorázott és utána moziba ment. Aztán újra csavargott az utcákon, míg végül egy táncteremhez ért. Minden este tánc — 50 bájos táncosnő kiadó — ez volt a bejárat feletti falragasz szö­vege. Allan néhány pillanatig gondol­kozott, majd közelebb lépett. A pénz­táros bizalmasan hunyorított egyet. — Hány jegyet adjak? — kérdezte mosolyogva. Allan öt dollárért vásárolt táncje­gyeket és bement a gyéren megvi­lágított helyiségbe, ahonnan fojtott zene szűrődött ki. A lányok a fal mellett ültek. Va­lóban bájosak — gondolta Allan. Gesztenyeszínű, fekete és szőke ha­jú leányok vártak partnereikre. Egyet kiválasztott közülük és oda­adta neki valamennyi jegyét. A leány mindjárt belécsimpaszkodott és el­cipelte a bárpulthoz. Rendelt valami­lyen italt. — Devin Virginia a nevem, de a barátaim csak úgy hívnak, Virgin — mondta. Egy ideig mindenféléről beszélget­tek, Allan flörtölt is egy kicsit a leánnyal. Majd előállt az indítványá­val: — Én most eltűnök. Nem kell, hogy valaki együtt lásson minket,' Érted? És ha itt végzel, gyere hozzám, jó? Ezek után egy nagyobb bankókö- tegböl kiválasztott húszdollárossal egyenlítette ki a számlát. A leány szeme mohón csillogott. Csak bólin­tott egyet annak jeléül, hogy min­den rendben, az ajánlatot elfogadja. De még hozzátette: — De aztán nehogy megjelenjen a feleséged és kellemetlenkedjen ne­kem — mondta Virgin és átvette a címet. — Ne legyenek gondjaid, kedve­sem, senki sem fog minket zavarni — búcsúzott el Allan. Észrevétlenül távozott a helyiségből, majd később ugyanolyan észrevétlenül lépett uno­kaöccse lakásába, amelytől neki is volt kulcsa. Várakozott. Sőt bizonyos idő múlva már azt kívánta, bár ne jönne a leány. Egyszerre csak arra gondolt, hogy Marguerite, a felesége, éppen most csalja meg Scottal, és újból veszett düh vett rajta erőt Másnap, szombaton, majdnem e- gész nap esett az eső, de vasárnap már újra ragyogó napsütéses volt az idő. Allan délután a golfpályára ment és mikor hazatért, felesége már odahaza volt Nagy körvonalakban ecsetelte beteg mamája állapotát és megjegyezte, hogy a mama nagyon megörült látogatásának. — Milyen folyékonyan hazudik — gondolta magában Allan. Hétfőn reggel, mint rendesen, fe­leségével reggelizett és közben új­ságot olvasott. Egyszerre csak meg­lepetten felkiáltott: — Mi bajod? Mi történt? — tu­dakolta a felesége. — Itt ni, nézd csak — mondta és odaadta az újságot az asszonynak. — Meggyilkolt nőt találtak az is­mert világfi lakásán — olvasta Mar­guerite hangosan, és eltűnt arcának természetes színe. A jelentésben az állt, hogy a rendőrség egy ismeret­len telefonhívás nyomán Scott Bower HILDE JAUK: Bundavásárlás Egy fiatal lány és egy fiatal férfi lé­pett be a város legelőkelőbb szőrmeüz- letébe. Habár jól voltak öltözve, kicsit zavartan és bizonytalanul mozogtak. El­ső szempillantásra nyilvánvaló volt, hogy először vannak ilyen előkelő üzletben. Az elárusítőnő — egy elegáns, ifjú hölgy — büszkén ment eléjük és miután végigmérte őket, hidegen megkérdezte, mit óhajtanak. — Egy bundát szeretnék — mondta a lány és félénken hozzátette —, de olyat, amilyet a filmszínésznők viselnek. Van ilyen bundájuk? — Perszehogy van — szólt az ifjú hölgy kissé lenézően. — Az összes film- színésznők nálunk vásárolnak. Csakhogy ezek a bundák nagyon, nagyon drágák. — Nem baj — morogta a fiatalember. — Pénzünk van elég. Csak az a kérdés, van-e-olyan bundájuk, amilyet a meny­asszonyom szeretne. Az Ifjú hölgy egy pillanatnyi türelmet kért. Amikor ilyen drága darabról van sző, értesítenie kel! a főnököt. Hellyel kínálta az „uraságokat“, és szinte ne- vethetnékje támadt, amint látta, milyen óvatosan ülnek le a törékenynek látsző fehér székekre. Csinos kis fejében ker­gették egymást a gondolatok: Talán lop­ni akar ez a két ember? Vagy talán a fiú kirabolt egy bankot, és a pénzen bundát akar venni a barátnőjének? A- vagy csupán egy kicsit bolondos ked­vük van, és egyszer az életben megjátsz- szák a gazdag embereket? Annyi biztos, hogy tapasztalatlanok és nevetségesen hatnak ebben a szerepben. Nem, pénz­hez nincsenek szokva, azt a vak is lát­ja. Végre jött a főnök. A lány elismé­telte a kérését. —' Tehát milyefi legyen a bunda, per­zsa, ocelot, esetleg nerc ?— érdeklődött a főnök', aki úgy nézett ki, mint egy grőf és rövid pillantást váltott az elő­kelő elárusltőnővel. — Én nem ismerem egyiket sem — motyogta a lány szégyenlősen —, de o- lyat szeretnék, amilyeneket az előkelő hölgyek viselnek a filmekben. — Aha — biggyesztette e! száját á főnök —, és mit gondol, mennyibe ke­rül egy olyan bunda? — Az mindegy — szólt közbe a fia­talember —, ötvenezret ígértem a pénz­ből a menyasszonyomnak, hiszen ő is szorgalmasan segített. Az előkelő úr és az előkelő hölgy egy­másra néztek. Segített! Miben segített? — mondta a tekintetük. 5S fiatal hölgy diszkréten eltűnt, hogy értesítse a házidetektívet, még mielőtt megkezdenék a bundák bemutatását. A lány egymás után próbálta fel a szebbnél szebb bundákat, ide-oda forgott bennük a tükör előtt, de úgy látszik, egyikben sem találta magát olyannak, mint Sophia Loren. — Valami elegánsabb darabjuk nincs? — kérdezgette. Végül talált egyet,- amivel meg volt elégedve. Csodás darab volt, szürke nerc,- egyike a legértékesebb bundáknak. — Ezt megvesszük — mondta a lány. — Fizesd ki, szivem! — A bunda ára 38 00Ö márka — mond­ta a főnök és izgatottan várta a hatást. A „szívem“ előhúzott egy köteg száz- márkás bankjegyet egy nem éppen elegáns­nak mondható aktatáskából és anélkül, hogy a szempillája is megrezdült volna,- leszámolt belőle 380 darabot az asztalra. Ä főnök' elnézést kért, és átküldte a detektívet a bankba, hogy vizsgálják meg a pénzt. — Tisztán formális dolog az egész, mindig így csináljuk — biztosította a fiatal párt. A lány néhány pillanatig rámeresztet­te a szemét, azután lassan kibújt a bun­dából. — 500 000 márkát .nyertünk a sorsje­gyen, és a vőlegényem örömet akart ne­kem szerezni a bundával — mondta mér­gesen. Közben visszajött a detektív és vala­mit súgott a főnöknek. A pénz rendben volt, és nem is törtek be sehová az u- tolsó időben. A főnök és az előkelő ifjú hölgy ékes szavakkal kértek bocsánatot és igyekez­tek megbékíteni a lányt. De ő hajthatatlan maradt. Vérig sért­ve érezte magát és kijelentette, hogy nem kell neki a bunda. — Add nekik vissza — szőlt a fiú­hoz. — Látod, az ilyen egyszerű embe­reket, mint ml, azonnal meggyanúsítják, ha még oly tisztességesek is. Tolvajnak, csalónak vagy isten tudja, milyen léhűtő­nek nézik. Itt van a bundájuk. Tartsák' meg! És adják vissza a pénzünket! Mindjárt fogta is a százmárkásokat és közömbösen benyomkodta az aktatáská­ba. A' fiatalember egy pillantást váltott az előkelő úrral, majd félrevonta a lányt egy sarokba és halkan, meggyőzően be­szélt hozzá. Ä lány először megrázta a fejét, nagyon energikusan, azután lát­szott, hogy már békéltebb, végül is vál­lat vont kissé bátortalanul, kissé boldog mosollyal. — Rendben vari — mondta a' fiatalem­ber, és ismét .pdMahtást váltott a főnök­kel. — Igaz, hogy a menyasszonyom nem akarja felvenni többet a bundát, de az­ért csomagolják be. A százasokat ugyanolyan lassan és kö­zömbösen számolta az aktatáskájából az asztalra, mint az első alkalommal. Előbb 380-at, azután hozzáadott még egyet: — Az ön részére — mondta az előkelő If­jú hölgynek. — Ha az ember 500 000-et nyer, egyszer az életben lehet nagyvo­nalú! Ezután a főnök, az előkelő Ifjú hölgy és a többi személyzet az ajtóig kísérte' a fiatal párt, akik' miután kiléptek a fi­nom üzletből, lassan ballagtak lefelé az utcán. —0— Nem sokkal később — miivel nagy összegről volt sző, és a főnök nem akar­ta a pénztárban tartani — ismét beküldte a pénzt a bankba. A házidetektlv halál- sápadtan jött vissza. — A százmárkások egytől egyig hamisak — hebegte. — A bank nem vette át. — Ez lehetetlen! Hiszen mielőtt; elfo-i gadtam volna, beküldtem átvizsgálásra a bankba! —s mondta a dühtől tajtékozva és remegve a főnök. —i Nem mondhatok mást, csak amit nekem mondtak — ismételte a detektív. — Ez a pénz hamis! —Q— Olvasóink feladata kitalálni, miként le­hetséges, hogy először valódi, másodszor pedig hamis pénzt vittek a bankba. A helyes megfejtők között három kri­miregényt sorsolunk ki. Megfejtési határidő: 1971. május 10. • „G. J. Zemliare„Szeret­ném tudni érdemes-e folytat­nom?“ — teszi fel a kérdést a levelében. Versei egyelőre csupán a falvédőszövegek szint­jét érik el. Egy példa talán Ars poetica című verséből: / Hűség és szeretet / erény és jóság / vezessen tégedet / az életen át. / Úgy gondoljuk, nagyon sokat kell még tanulnia addig, amíg rádöbben a vers, a köl­tészet lényegére. £ „Gyémánt és arany“: Ver­sei egyelőre nem haladják meg a naív próbálkozás szintjét. Mind gondolatilag, mind nyel­vileg nyersek, kidolgozatlanok. Egyelőre csak tanulásra biz­tathatjuk. # „Meghalni könnyű, ha meghalni szép“: Maradjon meg a vers szereteténél. 0 V. L. Kassa (KoSice): Versei elolvasása utáni állapo­tunkat ön fogalmazta meg a legpontosabban: / Belenéztem gondolataim / rozsdamarta vödrébe / megannyi kiaszott / giz-gazt látva: visszatántorod- tam. / Lebeszéljük, de csak az írásról. 9 „Jaroslav“: Verseivel saj­nos nem tudunk mit kezdeni. Gyerekes, naív próbálkozások, minden költői szín, íz nélkül. Tanuljon. 0 „Ford Mustang“: Versé­ben csupán szirupos sláger és magyar nóta ízeket találtunk. Előbb tanuljon, olvasson, és csak utána próbálkozzon újra versírással. 0 „H. M.“: Versei egyelőre csupán leírt hideg szavak. Hiányzik belőlük az összetartó költői tűz. Gondolatait próbál­ja általános érvénnyel megfo­galmazni. 0 G. M. Zemliare: Versei kö­zül az Egy név és az Ének a gyertyák címűben látunk köl­tészetet. Sajnos, a versek gon­dolati felépítését itt is elron­totta. Ritmikai hibákat is vét. Tanuljon, művelje magát. m • í m Magyarországon az Egészségügyi Felvilágosító Központ annak idején felmérést végzett a dohányzásról. Az íven egy érdekes kérdés is szerepelt. Nevezetesen: „Milyen Intézkedéseket léptetne életbe a dohányzás megszüntetése, illetve mérséklése érdekében?“ zárjak be a dohánygyárakat? Idézünk a válaszokból, előrebocsátva, hogy akik leírták, maguk Is valamennyien dohányosok. „Megtiltanám az Iskolákban, hogy a tanár a diák előtt cigarettázzon, mert a példa ragadós.“ „Luxuscikként kel­lene a cigarettaárakat megállapítani“. „Eszpresszókban, szórakozóhelyeken be kellene tiltani a dohányzást“. És a legradikálisabb: „Bezáratnám a dohánygyárakat“. Meglepő válaszok, elvégre szenvedélyes dohányosok ír­ták. Csupán egy volt, aki azt írta: „Én is dohányzom, bo­lond lennék magam ellen beszélni.“ A többiek viszont szenvedélyesen szóltak önmaguk ellen. Miért? Hát ennyi­re terhes számukra a nikotinrabság. A jelek szerint ennyi­re. De senki sem írta meg, mit követ majd el, hogy le­szokjék a káros szenvedélyről. Nem lenne egyszerűbb bonyolult tilalmi intézkedések Helyett megpróbálkozni esetleg egy kis házilag előállított önuralommal? Mert képzeljük csak el, hogy egy jó dohányos naponta legalább 8 koronát költ cigarettára. Ez egy év alatt 2920, tíz év alatt 29 200 korona kiadást jelent. Egy átlagos „do­hányos emberöltő“, vagyis 40 év alatt tehát 126 046 koro­nát füstöl el az ember. GfűGYtTHATŰ-E A DOHÁNYZÁS? Gyakran felmerül a kérdés: Gyógyítható-e a dohányzás? A gyógyítás alatt, klasszikus, gyógyszerekkel történő ke­zelést értünk. Néhány országban egész Intenzíven foglalkoznak a do­hányzás elleni gyógyszerek előállításával. Érdekes kísér­letet végeztek Nyugat-Németországban a heidelbergi egye­temen. Ferdinand Schmidt professzor vezetése alatt 2300 önkéntes jelentkezőt vetettek gyógyszerekkel való keze­lés alá. A kezelés hatására 800 személy abbahagyta a do­hányzást. A Ferdinand Schmidt vezette orvosi csoport azonban felülvizsgálta a kezelést, hogy megállapítsa, vajon valóban a gyógyszerek hatására hagyták-e abba a páciensek a do­hányzást, vagy pedig más tényezők befolyásolták őket. Érdekes felismerésre jutottak. A kezeltek egy részének, akik a kúra után Is dohányoz­tak, teljesen hatástalan pirulákat küldöztek szét. Az elő­írt mennyiségű gyógyszer szedése után többen ugyancsak abbahagyták a dohányzást, állítván, hogy a gyógyszer ha­tására. Az említett kísérletek azonban azt Is Igazolták, hogy az ismert gyógyszerek közül egyelőre a bolgár Tabex a leg­hatásosabb, de ez sem csodagyógyszer. Ez a kísérlet Is Igazolta azt a már számtalanszor meg­erősített tényt, hogy a dohányzás megszüntetése és korlá­tozása érdekében elsősorban erős önuralomra van szük­ség. A kezelést tehát mindjárt el is lehet kezdeni azzal, hogy most, miután az olvasó letette az újságot, kivételesen nem gyújt rá. Mert mit tesz a dohányzó emberiség? Meg­nézi az Ismeretterjesztő kisfilmeket, tanulmányozza a csá­bító reklámokat, talán elolvasta ezt a cikksorozatot is, aztán — rágyújt egy cigarettára... Vége „Ubar Ham* und . GaitMufM»-' EiVrankuftfl aonttigw Of**"» A nyugatnémet Stern folyóiratból átvett ábra is szem­lélteti a dohányzás és a tüdőrák közötti összefüggést. A férfiaknál, akik köztudomásúan többet dohányoznak, mint a nők, a tüdő van kitéve a legnagyobb rákveszélynek, míg a nőknél ezt a szervet támadfa meg legritkábban a rossz­indulatú daganat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom