Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-27 / 17. szám
t « öl 0 NOSZTALGIA Állok a büfé előtt. — Na, mi az? — zsörtölődöm. — De las san mozog ez a sor. (a, persze, eszmélek föl, némi vitába bonyolódott a pénztárosnö két fiatalemberrel. Két igencsak fiatalka fiatalemberrel, aki bort akar inni s erősködik: — Hát persze, de mennyire, hogy elmúltunk tizennyolc évesek. Az egyik még viccelni is próbál: — Lassan nagyapa leszek, elhozzam a kis unokám? Nem, a kis unoka otthon maradhat, ellenben a személyi igazolványt szívesen látná a pénztárosnő. A „tejes“ tekintetek összevillannak, s a legénykék már el is tűnnek. Másutt talán több szerencséjük lesz. Csüggedten nézek utánuk — szerencsés emberek. Őket nem szolgálják ki alkohollal — engem igen. [-S—) Éjszaka, ha csak lehet, ne nézze az olvasó ezt a képet (balra! — rémálmai lehetnek tőle. Sőt, ilyen monstrummal fényes nappal sem lenne jó találkozni. Persze, az a derék hölgy, a másik képen, az már e- gészen más. Pedig hát mindkét kép egy és ugyanazon személyt, Edy W\l" is-ot, a szépséges hollywoodi .filmszínésznőt ábrázolja. Igaz, még ő is megijedt, amikor a tükörbe nézett, s megszokott arca helyett Frankenstein tekintett rá. Edy egy nap betévedt lohn Chambers maszkkészítő mester- műtermébe és kíváncsiságbői megkérte a neves szakembert, próbálja ki rajta is az ügyességét. Chambers nem kérette mg-. gát, sorra kipróbálta Edyn a Majmok bolygója című filmhez jnálunk is bemutattákI készített maszkjait. Szóval várjuk ki a reggelt, és inkább akkor vessünk egy pillantást Richard Hewett bal oldali felvételére. De hogy őszinték legyünk, magas vérnyomás e- setén a jobb oldali képet sem ajánljuk... RITKA MADÁR Íme egy londoni együttes, amely bombaként robbant be az élvonalba. A neve: Rare Bird — Ritka Madár. Ahol ezek a fiúk megfordulnak, amerre a legutóbbi nagylemezüket, a „Sympathy“ címűt hallgatják, csak ezt hallani: csodálatosak. Nagylemezük milliós példányszámban fogyott el, és közkívánatra újabb milliót adnak ki. Az együttes 1968-ban alakult. Alapítója Graham Field volt aki nagy bravúrral játszik orgonán. Graham 1945-ben született, ő a legidősebb az együttesben, talán az jogosítja fel, hogy csak ő viseljen bajuszt és egy kis szakállat. Azt mondja, hogy a házasságnak esküdt ellensége, ezért csak jegyben jár. London egyik külvárosában, Hampstead-ben lakik, ott, ahol az angol pop-muzsika arisztokráciája ad egymásnak találkát. Elsőnek David Kaffinetti (24) csatlakozott Graham Fieldhez. David az elektromos pianino nagy virtuóza, a londoni konzervatóriumon tanult. Utána a dobos Mark Ashton jelentkezett, akit azóta is az együttes szépeként emlegetnek. Kent grófságban született, neki van a leghosszabb haja. Ö az egyetlen, aki meg is nősült. A Rare Bird negyedik tagja Steve Gould, az énekes. Ú a legfiatalabb, csak 20 éves, David albérlője, sőt David gépkocsiját, a Mini Cooperét is kibérelte, és általában ö hajtja, amikor gazdájának nincs rá szüksége. Különben az igazi Ferrari-k, a leggyorsabb versenykocsik szerelmesei. Muzsikájukról azt mondják, hogy a folk és az underground között valahol a félúton van. A Rare Bird tagjai (balról jobbra): Steve Gould, Graham Field, David Kaffinetti és Mark Ashton. „Mindenkinek van egy álma...“ — Harangozó Teréznek isi — Álmodom a nyugodt, anyagi gondoktól mentes életről; arról, hogy egyszer majd nekem is saját kocsim és lakásom lesz, hogy még soká, nagyon soká fogok énekelni... — vallja álmairól, vágyairól Magyarország egyik legnépszerűbb énekesnője, Harangozó Teréz. Komolyan, őszintén mesél az életéről, pályakezdéséről és útjáról a sikerig. Egyike a legkedvesebb művészeknek, és ha művészete által ki is emelkedik, álmai éppen olyanok, mint a többi halandóé. És éppen olyan nehezen valósulnak meg... Hogyan bontakozott ki a fiatal művésznő életpályája? Kilencéves korában már színpadon szerepelt. Virág- és népdalokat énekelt. Tizenhárom éves korában egy zenés mesejáték nagysikerű főszereplője volt, s amikor Kalocsán a gimnáziumot elvégezte, legnagyobb problémája volt: hová? Hová, úgy, hogy ne kelljen abbahagyni az éneklést, hogy kárba ne vesszen a tehetsége? Ebben az időben hirdetett felvételit a KISZ Központi Művészegyüttese. Kérés, könyörgés és végül a családi tanács beleegyezése. — A kedves szomszédasszonyok segítségével — emlékezik vissza derűsen — sikerült kiharcolni az engedélyt. Bátyja kíséretében, aki Pesten volt katona, felutazott, s az egész falu szurkolt érte. Felvettékl No de ekkor kezdődött csak az igazi küzdelem, mert a siker nem jött gyorsan, s addig élni kellett. Első munkahelye egy csemegebolt. Kiszolgált a kenyeres pult mögött (még ma is odajár — vásárolni). Hetenként háromszor énekkari próba, és így telt el két-három év. A szülők már haza akarták vinni, mert semmi sem sikerült: — Jelentkeztem a rádió tánczenei stúdiójába — nem vettek fel. Az Országos Rendező Iroda (ŐRI) működési engedélyére vizsgázni kellett — nem sikerült. Kétség gyötört. Tehetséges vagyok-e egyáltalán? — kérdeztem magamtól és az ország vezető szakembereitől. Munkahelyet változtatott, mert a keze megfagyott. Adminisztrátor a „Vörös Október“ férfiruhagyárban. Magánúton képezte hangját. Tanárnője — Fábry Edit —, aki ma is mellette áll, mikor felismerte tehetségét, ingyen tanította. Ilyen körülmények között jött el 1965, a „Ki mit tud" vetélkedő — fordulópont az életében. A közönség szavazatával futott tovább Felvették a rádióhoz, az ŐRI is megadta a működési engedélyt és első felvételeit Is elkészítette. A tv „Made in Hungary“ műsorában első nagy sikerét a „Minden ember boldog akar lenni“ — című dallal érte el. 1967-ben kilépett munkahelyéről és most már minden idejét az éneklésnek szentelte. A következő esztendő meghozta a fiatal énekesnőnek a megérdemelt sikert. Egymás után jöttek nagy slágerei: „Minden szó...“, „Mindennap...“ és az egész világot bejárt „Mindenkinek van egy álma...“ Ez a lemez több mint százezer példányban kelt el. Az aranylemez boldog tulajdonosa 1969 januárjában a franciaországi „MIDEM“ fesztiválon átvette Maurice Chevalier-tól a márvány trófeát, és a hazai fesztiválon is két dala nyert díjat („Sose fájjon a fejed...“ és a „Míg hazakísér“). Nagy sikerrel szerepelt a spliti táncdalfesztiválon; elnyerte a közönség első és a zsűri második díját. — Külföldi utak? — Lengyelország, Csehszlovákia, a Szovjetunió, Ausztria, Franciaország, az NDK, az NSZK. A hazai táncdalfesztiválon még egy második dij („Szeretném bejárni a földet...“) és a legjobb szólistának járó aranymikrofon. Most Bécsbe készül — hároméves szerződés köti az „AMADEO“ lemezgyárhoz —, hogy befejezze újabb lemezét. Utána Romániába megy. — Ez dióhéjban az én rövidke életem — fejezi be mosolyogva. Kis élet, nagy küzdelem, megérdemelt siker. Egy ország büszke rá, sok nép szereti. Bizonyság erre, hogy neki ítélték az „Arany glóbusz“-t, a legszerényebb, legrokonszenvesebb énekesnek járó díjat. Mit tehetünk még hozzá? Sok sikert, művésznő, sbk sikert, kedves Bim-Bam (így hívják kollégái, barátai, és már a nagyközönség is első nagylemezének címadó dala után)! j. s.
