Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-27 / 17. szám
/ #• Jövő számunkban BOZSIK JÓZSEFFEL készített riportsorozatunk első részét közöljük. Grosics, Hidegkúti és Puskás után ő az a labdarúgó, aki az aranycsapat tagjaként bemutatásra kerül lapunk hasábjain. A százszoros válogatott, aki minden idők legjobb tizenegyének is tagja és aki szinte megelőzte korát játékstílusával és játékintelligenciájával, elsősorban a mai időszerű kérdésekre válaszol. Szó esik majd a csehszlovák labdarúgásról is. Az ötven felé haladó férfi súlyos szív- etegségben szenvedett, most kezd lassanként magához térni. Az interjút felesége Kígyó utcai boltjában, a Bo- zsik-tricolor nevű boltban készítettük és négy folytatásban, képekkel illusztrálva közöljük. JOLANDA BALA8 (ROMÁNIA] LUDVIK DANEK (G6EHSZL0VÁKIA) Szepes Béla: Balázs Jolán és < Ludvík Oanék karikatúrája P? BORISZ MAJOROV: A „KISFÁDRÓL" NfZVE IV. Hogy alakul, változik egy élsportoló, sok-sok nagy nemzetközi verseny, mérkőzés tanújának, számos világbainokság és olimpia résztvevőjének az élete miután... egyszer végleg búcsút kell mondania a jégpályának, a zöld gyepnek vagy a salaknak, a klubtársaknak és a barátoknak a válogatottból? Borisz Majorov nemcsak ismert és híres név, hanem fogalom, a hatvanas évek szovjet jégkorongozásától elválaszthatatlan. Ez volt az az idő, amikor Majorov a testvérével, Zse- nyával és Sztarsinovval a Szpartak csapatának és a válogatottnak is emlékezetes „trojkáját", hármasát, támadósorát alkotta.l Borisz Majorov érdemes sportmester, hat világbajnoki, két olimpiai aranyérem és sok más kitüntetés tulajdonosa — ugyanakkor a Moszkvai RepUléstechnológiai Institút aspiránsa, mérnök és kommunista — büszkén nézegeti gazdag tróteagyfijteményéL Nem könnyen jutott hozzájuk. Robbanékony természeténél fogva gyakran került összeütközésbe a szabályokkal, edzőkkel, sőt annak idején a „szbornaja komanda" csapatkapitányának a tisztétől is megfosztották. Most az edzői pályára lépett: saját hibáin okulva, gazdag sportpályafutását akarja kamatoztatni a fiatalok, az új jégkornngozú generáció nevelésében. Az elkövetkező néhány héten át reszteteket közlünk Borisz Majorov tavaly megjelent könyvéből, amelyben gazdag sportmúltjfiról és az induló edző elképzeléseiről, gondjairól, gondolatairól vall. Jő, ha az edző családos ember, igy jobban megérti azokat a játékosokat, akiknek feleségük van, gyerekeik vannak. Az edzőnek tudnia kell elfelejteni ás elfelejtetni a családot, mert az edző számára ilyen fogalmak, mint szabad nap, ünnepek, szabadság, munkaidő és még sok más, ami a normális családi élethez kell, nem létezik. Az edző legyen jő szónok is; tudományos felkészültségű, hatni tudó, hogy gondolatai necsak azokat ragadják meg, akik sokat láttak, olvastak, hanem azokat is, akik alig, vagy egyáltalán nem vettek a kezükbe könyvet. Egy kicsit hazardőrnek is kell lennie, hogy magával tudja ragadni a többieket, ugyanakkor pedig nyugodt- nak kell maradnia, hogy mindig józanul Ítélhesse meg a jégen a helyzetet. fis végül fantasztának is keli lennie, és bátor tervek realizálójának, mert különben csapata stagnálásra van Ítélve, de ugyanakkor legyen kételkedő is, hogy lehetőségeit soha ne becsülje túl. A világ amatőr jégkorongozásában, semmi újat nem mondok vele, már jó néhány éve az A csoport is két részre szakadt. Az első részhez tartozik a Szovjetunió, Csehszlovákia, Svédország és Kanada, a másodikhoz a felmaradö többi. Oe még minden világbajnokságon, kezdve 1965-től, történt legalább egy szenzációs eredmény. A legtöbbet a finnek okozták, de okozott meglepetést az NDK és az USA csapata is. Ezekről a szenzációkról általában az a vélemény, hogy az ellenfél lebecsülése okozta. Állítólag csak a szovjet válogatott játszik minden mérkőzésen teljes erőbedobással. Igen, valóban az edzőink minden találkozó előtt megismétlik, hogy ez „a soron következő ellenfél“ a legnehezebb. Persze mindnyájan tudjuk, hogy ezeket a „tanácsokat“ nem kell azért szó szerint venni. Minden válogatott játékos tudja ugyanis, hogy mire képes az ellenfél, és természetesen annak megfelelően játszik. Tudja, hogy amit megengedhet az amerikai csapat ellen, azt nem engedheti meg a svédek ellen. Néhány nappal a világbajnokság e- lőtt 1693-ban Anatolij Taraszov megkérdezett: — Mit gondolsz, beleszólhatnak a finnek az érmekért folytatott harcba? — Ami azt illeti, egészen jó csapat — kezdtem zavartan. — Mindenkit megvertek, akikkel edzőmérkozést játszottak. Ellenünk döntetlent értek el... — Szóval azt gondolod, hogy beleszólhatnak? — vágott a szavamba Taraszov. — Nekem viszont meggyőződésem, hogy nem. És tudod, miért? Bubnik kitűnő edző. De ő is csak az ötödik helyre feni a fogát és fgy „hangolta fel“ a játékosokat is. És mert ez így van, nem is kerülnek feljebb az ötödik helynél. Annak ellenére sem, hogy akár a harmadik helyre is futná az erejükből. És addig, amíg az edző és a sportoló sem hisz erejében, amíg nem állít maga elé egy olyan célt, amely ha egy kicsit is, de meghaladja erejét, nem érhet el sikert. Eszembe jut, hogy Leonyid Utyosz- vot valaki megkérdezte, miben különbözik David Ojsztrah hegedűjátéka más művész játékától. A válasz így hangzott: — Ha tehetséges fiatal hegedűművészt hallgatok, mindig görcsösen kapaszkodom székem karfájába, hogy hol rontja el. Ha Ojsztrah játszik, felengedek, megnyugszom, átadom magam a zene élvezetének. Mert az ö vonója alól úgy törnek elő a hangok, olyan természetességgel, mintha egyenesen ott, akkor születnének. fgy valahogy van ez a hokiban is, A svéd Sterner bent van a sarokban. Ketten is támadják. Ggy tűnik nem tud mit kezdeni a koronggal és mégis mindig megtalálja az egyedüli helyes megoldást. Nagyszerű technikás játékos. Mindent előre lát a jégen. Átadásai mindig pontosak és veszélyesek. Sterner sohasem siet, mégis mindig ott van, ahol éppen lennie kell. Nem túl gyors játékos, de olyan taktikai érzékkel bír, úgy gondolkodik a jégen, hogy ezt a fogyatékosságát alig venni észre. Persze lehet, hogy Sterner azért tetszik nekem annyira, mert hasonlít a stílusunk. A válogatottba is egyszerre kerültünk. Még emlékszem, hogy 1961-ben Lausanne-ban a svédek elleni mérkőzés előtt Csernyisev ezt mondta: — Vigyázzatok a tizenkettesükre. Érdekes játékos. Ha edzőnk nem szöl, akkor talán még észre se vettem volna Sternert. Az első világbajnokságomon ugyanis nekem minden ellenfél egyforma volt, kivéve persze a legnagyobbakat, mint Tumba és Vlach. Ám az edzőnk figyelmeztetése után megjegyeztem magamnak ezt a sápadt arcú óriást, bár az igazat megvallva, akkor még nemigen hatott rám. Aztán 1963-ban Stockholmban újra találkoztunk. Tehetsége akkor már teljes fényében ragyogott. Kanadának három gólt is ütött. Ebben is hasonlítottunk egy kicsit. Valamikor én is sok gólt ü- töttem, sőt élelem első világbajnokságán engem kiáltottak ki a legproduktívabb csatárnak. Sternerrel rég ismerjük és kölcsönösen becsüljük egymást. Sterner ma még a közönség kedvence, nekem a- zonban mégis úgy tűnik, hogy nem teljesen boldog és elégedett. — Régebben benzinpumpám volt — mondta egyszer. — A hoki azonban annyi időmet elveszi, hogy kénytelen voltam »felmondani. Megtakarított pénzem nincs. Ha abbahagyom, nem tudom, mit fogok csinálni. A hoki miatt maradtam diploma, „kenyér“ nélkül; ugyanis sohasem volt másra időm. — Akkor próbáld meg most, amíg nem késő — tanácsoltam neki. — Hiába, már késő. Már nem fog az agyam. 1966 leién Amerikában, Johnstown városában játszottunk. A város polgármestere bankettet adott a tiszteletünkre. Itt mutatták meg nekem a híres Martin kapust. Ebédnél egymás mellé kerültünk. Beszélgetni kezdtünk. Eleinte nyilván csak udvariasságból felelgetett a kérdéseimre. Nyilván udvariasságból kérdezte meg azt is. hogy mit csinálok a jégkorongozáson kívül. Elmondtam neki, hogy elvégeztem a főiskolát, hogy mérnöki oklevelet szereztem és hogy éppen aspirantúrára készülök. Szomszédom ezek után a felismerhetetlen- ségig megváltozott. Mindent újra töviről hegyire el kellett magyaráznom neki. Szinte csodálattal nézett rám. Megkérdeztem, hogy miért csodálkozik ezen. — Tudja — mondta —, én igazán nem panaszkodhatom a sorsomra. Ot hónapra jöttem ide és ezért kapok 5000 dollárt. De a pénz előbb-utóbb elfogy. Az évek elszállnak, s nekem rövidesen abba kell hagynom a hokit. Mihez kezdek aztán? A diploma egy egész életre szólö tőke. Mindent megadnék érte, de most már késő. Réggn volt. amikor a kanadaiak biztosan nyerték a világbajnokságokat. Az 1969-es fiaskó után a kanadaiak ügy döntöttek, hogy kilenc hivatásos hokistával erősítik meg csapatukat; az olimpiai bizottság azonban ebbe nem egyezett bele. Csakhogy egy erős kanadai csapat nélkül minden világbajnokság veszt jelentőségéből — írja Majorov a könyvében. A hoki sport, a sport pedig játék. Aki nyerni akar, jobban kell játszania az ellenfeleknél — ám, hogy ez sikerüljön, néha-néha egy kis szerencse is kell hozzá. Grenoble-ban három csapat sorakozott egymás mellett az eredmény- hirdetésre várva. Golonka és én mint csapatkapitányok, egymás mellett álltunk. Golonka szomorúan rám nézett és azt mondta: „Nincs szerencsénk“. Egy kis időre elhallgatott, aztán még egyszer megismételte: „Kitűnő csapatunk van, de nincs szerencsénk. Mit lehet tenni!“ Mit felelhettem volna neki? Inkább hallgattam. Mert valóban Golonkáék álltak közelebb a győzelemhez, de a szerencse mellénk szegődött... Ugyanez volt a helyzet 1966-ban Ljubljanában is. Ott is a szovjetcsehszlovák mérkőzés döntött. A csehszlovák csapatnak elegendő lett volna a döntettél!) is, nekünk Viszont győznünk kellett. Az első öt percben sikerült négy gólt ütnünk, a hátralévő 55 percet már csak illendőségből játszottuk le. Mert mi is és ők is megértettük, hogy ezt a mérkőzést már nem lehet megfordítani. Vagy 1966-ban Grenoble-ban. E- gyetlen pontot kellett volna a svédektől megszerezniük, hogy világbajnokok legyenek... Nem sikerült. ...A harmadik harmad elején a svédek 2:l-re vezetnek. A csehszlovák csapat kiegyenlít. A mérkőzés végéig még tizenhárom perc van. A csehszlovákok támadnak, a svédek utolsó erejüket megfeszítve védekeznek. Golonka egyedül megy a kapura, egy csellel elfekteti a kapust és... aztán a korongot a fekvő Holmqwistba üti. Oda az aranyérem... Mikor újra egymás mellett álltunk, Golonka megjegyezte: „Nincs szerencsénk“. Hinnem kellett neki! Vége MMPMMIHIBIMPIKB ■lil Minim MW must, amiKor a svájci világbajnokság után jócskán lecsillapodtak a kedélyek, és amikor a csehszlovák jégkorongbajnokság finis-mérkőzéseivel csakugyan búcsút mondtunk a télnek, teszünk közzé egy érdekes cikket, melyet a Futball—Hokkej c. szovjet sporthetilapból vettünk át. Az írás érdekességét nemcsak az adja meg, hogy a riportalany Leit Holmquist, a svédek világhírű kapusa, hanem az is, hogy a beszélgetés még a vébe előtt zajlott, még azelőtt, hogy a népszerű „Honken“ megsérült. Amikor hároméves volt, az apja tréfásan „Honkennek“ (kis fecsegőnek) nevezte. A becenév annyira megtetszett, hogy még most is Honkennek hívják a már huszonnyolc éves kapust. Holmquist a jégkorongozást védőjátékosként kezdte 11 éves korában. 21 éves volt, amikor bekerült a válogatottba, de ekkor már kapus'.volt. Világbajnokságon 1965-ben, Tamperében debütált. 1969-ben elnyerte a világ- bajnokság legjobb kapusa címet. Holmquist védőálarc nélkül véd. Magassága 176 cm, súlya 76 kg. —Nem bánta meg, hogy kapus lett? — Nem, határozottan nem. Ha minden megismétlődne, ismét kapus lennék. — Melyek a jó jégkorongozó legfőbb tulajdonságai? — Aki játszani akar, annak mindenekelőtt kiválóan keli állnia a korcsolyán. Én például nagyon sok időt fordítok a korcsolyázásra. Az a kapus, aki nem áll biztosan a korcsolyán, hamar elveszti az egyensúlyát és ezzel együtt a tájékozódási képességét is. — Mit érez, mikor a kapuban áll? — Maximálisan összpontosítok a játékra és szüntelen igyekszem magam meggyőzni, hogy „éppen most“ kell valaminek történnie. Idegességet nem érzek. — Amikor Ont figyeli az ember, az a benyomása, hogy nagyon bízik önmagában. Így van ez a valóságban is? — Így. De ugyanakkor nem egészen így. — Milyen mértékben függ a kapus teljesítménye a szerencsétől és a tudástői? — Erre így válaszolhatnék: A kapus teljesítménye egyenes arányban van a csapat sikereivel és fordítva. Szerintem a kiváló kapus az egész csapat sikerének ötven százalékát jelenti. ÓNKÉN — Miért nem használ védőálarcot? — Bizonytalanul érzem magam benne, hiányzik az önbizalmam. Olyan, mintha össze lennék kötözve. — A kapusok gyakran megsérülnek. Előfordult ez magával is? — Azt hiszem, kb. 120 esetben. Azonban egyszer sem sérültem meg súlyosabban. Az országos bajnokságban eltöltött 12 év alatt egyetlen mérkőzést sem hagytam ki. — Vannak-e komplexusai? — Abban az esetben nem lenne keresnivalóm a kapuban. — Szeretne-e az amerikai profiligában játszani? — Erre 1968-ban gondoltam, most már nem. — Valamilyen ajánlatot kapott? — Igen, a Boston Brains csapatától. Három hetet edzettem velük, aztán anyagi okok miatt hazatértem. — A jégkorongkapusnak is olyan nehéz elviselnie a büntetést, mint a futballkapusnak a tizenegyest? — A futballban a tizenegyesek 95 százalékából göl születik. A jégkorongban minőkét fél esélye azonos. — Emlékszik még rá, írtkor kapta a legtöbb gólt? — Négy éve egy bajnoki meccsen kikaptunk ll:0-ra. Az összes gólt én szedtem be. Ezen a napon csapatunk egyszerűen balszerencsés volt. És ugyanezt az ellenfelet két hét múlva saját otthonában 3:l-re vertük. — Mit tart eddigi legnagyobb sikerének? — A Csehszlovákia felett aratott győzelmeket az 1969-es világbajnokságon, — Hányszor cserélt klubot? — Egyetlenegyszer, amikor a Strömsbro nevű kis klub- búi átléptem az AIK Stockholm csapatába, melyben jelenleg is játszom. — A nézők mint kapust Ismerik. De hogyan értékelnék a futásban? — A futással foglalkozom, de csupán saját gyönyörűségemre, könnyű edzésként. Gyorsaságommal csak a vizen tűnnék ki — motorcsónakkal. — Mi a véleménye a csehszlovákok elleni mérkőzésekről? — Mindig örülök nekik, mert a csehszlovákok igazi jégkorongot játszanak. — És a szovjet válogatott? — A szovjetek ellen nagyon nehéz játszani, ha az ellenfél gölt enged ütni a meccs elején. Föltétlenül tompítani keli támadásaik erejét, nagyon figyelmesen és aggresszí- ven kell ellenük védekezni a „forcseking“ alkalmazásával. Nézetem szerint a szovjet játékosok a svédek elleni mécsesek elótl sohasem biztosak a győzelmükben. — A svéd válogatott is szeretne első lenni. Mi gátolja Önöket abban, hogy megelőzzék a szovjet válogatottat? — A fő ok az edzések száma közötti különbségekben van. A szovjet jégkorongozők sokkal többét edzenek. — Hogyan készül a világbajnokságokra? — Mindig egyformán. Reggel nyolckor kelek, a reggeli után futok egy kicsit. Az ebéd befejeztével alszom, a mérkőzés előtt pedig következik a taktikai megbeszélés, ill. a soron lévő ellenfél játékának elemzése. — Minden meccs előtt körülveszik Ont a játékosok? Milyen jelentősége van ennek? — Ez titok, de elárulom az értelmét. Biztatjuk, serkentjük egymást és megfogadjuk, bogy jő játékot produkálunk. — Kit tart utódjának a válogatott kapus posztján? — Abrahammsont. — Véleménye szerint ki a világ legjobb amatör jégko- rongozója? — Konkurrens nélkül Firszov. — Mint nézőnek, melyik sportág tetszik a legjnbban? — Elsősorban a jégkorong és az atlétika. — Hisz abban, hogy Svédország a közeljövőben világbajnok lehet? — Szinte meg vagyok róla győződve. — Mi a tippje a svájci vébére? — Svédország, 2. Szovjetunió, 3. Csehszlovákia. KASZA Miklós Wijiwnmnir
