Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-27 / 17. szám

új ifjúság 4 így volt Lapunk 11-es számában Múlt ás jelen címmel beszámolót közöltünk. Az írás az egykori komszomolisták — ma idős párttagok — és néhány fiatal beszélgetését örökítette meg. Most ugyanannak a kis közösségnek két tagja — Bajtko Ká­roly és Hübsch Sámuel látogatott el egy idősebb, nyugdíjban lévő párttaghoz, hogy elbeszélgessenek, visszaemlékezzenek azokra az időkre, amikor még ők is fiatalok voltak. Az újvári járás egyik községében Besenyőn (Nővé Zámky, BeSeőov) megvalósuló beszélgetésen mi is jelen voltunk, és úgy véljük, olvasóink is szívesen elolvassák KUKÁN ANDRÁS ÉLETTÖR- TENETET. „Világot szerettem volna látni, s tizenhét évesen ha­jóslegénynek szegődtem. Egy zörgő-zakatolő gőzha­jón szolgáltam. Ügy huszon­kettő-huszonhárom táján már nem mertem hazajönni, mert tudtam, büntetés vár rám, amiért nem vonultam be katonának. Huszonnégy­ben aztán, amikor Komá­romnál átléptük a határt, hogy a Dunán eljussunk Németországba, rám csap­tak a fináncok és letartóz­tattak. A két évet végül mégis le kellett szolgálnom. Huszonhétben kerültem ha­za. Még ott a hajón tagja let­tem a Szociáldemokrata Párt hajősszakszervezetének. Ha nem volt munka, kap­tunk munkanélküli segélyt. Idehaza erre gondoltam, a- mikor családos ember lé­vén, elkezdtem szervezni a szakszervezeti szövetség a- lapszer vezetőt. Ez 1930-ban volt. Elmond­tam az embereknek, hogy hogyan és miképp volt a ha­jón, és vagy harmincán csatlakoztak hozzám. Közben már eljártam a kommunista párt helyi szer­vezetének a gyűléseire, mi­vel az apósom volt akkor a párt elnöke a faluban. Tő­lük kaptam a brosúrákat, könyveket, néha üzenetet to­vábbítottam. Azt hiszem Bajtko Károllyal, Páleník Ferenccel és Hübsch Sá­muellel is körülbelül ebben az időben ismerkedtem meg. Emlékszem, egyszer egy szónokot vártunk, és jött is, Bajtko elvtárs hozta kerék­páron. Mint a szocialisták szak- szervezetének a tagja, beke­rültem a községi elöljáró­ságba. Természetesen a kommunisták is támogattak. A kommunista párt tagjá­vá harmincnyolcban lettem. Ekkor Vagy tizenhárom tag­ja volt a helyi szervezetnek. Gyűlésekre, beszélgetések­re valamelyik tag lakásán jöttünk össze. SZÁZSZÁZALÉKOS SIKER Mint a szocialista párt szakszervezetének egyik községi vezetője, 1933-ban Pozsonyba (Bratislava) ke­rültem iskolázásra, a Ta­nácsköztársaság után a Bécsben élő emigránsok ve­zetői adtak elő. Hazajöttem és munkába álltam. Közsé­günkben a négyszáz holdon gazdálkodó, fűszerpaprikát termelő bérlő és a többi ki- sebb-nagyobb gazda ekkor napi tizenkét órát dolgoz­tatott és nyolc koronát fi­zetett. Tavasz elejére már tarthatatlan volt a helyzet. Arról kezdtünk beszélni, hogy kellene valamit tenni ez ellen. Abban az időben a verebélyi (Vráble) járás­hoz tartoztunk. A szakszer­vezet járási vezetőihez és a trencséni (Treníín) körzeti vezetőkhöz is eljutott a sza­vunk, és így került sor köz­ségünkben is a sztrájkra. Május nyolcadika volt. Kora hajnalban biciklire ül­tettem az egyik kollégánkat, hogy menjen és tudja meg, hogyan döntött a járás. Ogy határoztak, hogy tíz órakor mindenütt leállítják a mun­kát. En már előző nap meg­beszéltem az emberekkel, hogy ha az egész járásban leáll a munka, mi sem dol­gozunk. Az emberek helye­selték az elképzelésünket és követelésünket. Tíz órára hogyan, hogyan nem, megjelent a földeken a bérlő. Amikor megérke­zett a küldöttünk és közöl­te, hogy az egész járás sztrájkol, odamentem a bér­lőhöz és megkérdeztem tő­le, hajlandó-e leszállítani napi tíz órára a munkaidőt és tíz koronára felemelni a fizetésünket. Azt felelte, hogy nem. jó, akkor mi is sztrájkba lé­pünk — mondtam neki. — Emberek, a földesúr tovább­ra is kitart a napi tizenkét órás munkaidő és nyolcko­ronás órabér mellett — for­dultam a napszámosokhoz. Az emberek — asszonyok és férfiak — csoportba gyűltek, és elindultunk ha­zafelé. Ahogy meglátták ezt a határ többi részén dolgo­zó munkások, elhajították szerszámaikat és elindultak ők is. Másnapra az Újvár­ban (N. Zámky) dolgozók is csatlakoztak hozzánk. Délutánra megérkeztek a csendőrök. En odahaza tar­tózkodtam. Figyelmeztettek, hogy lázítás esetén letartóz­tatnak. Nem mozdultam ki házamból, de mégis én szerveztem az embereket. A küldönceimmel üzentem ne­kik, szerveztem őket... Tudtuk, hogy a paprika­palánták ki vannak szedve, és vagy tönkremegy mind. vagy megadják azt, ami jár... Második nap már üzent a bérlő, hogy lássunk mun­kához. Harmadnapra Tren- csénből egy vezető jött. Ö is arra kért bennünket, hogy vegyük fel a munkát. Nem. Negyedik napra aztán megüzente a bérlő, hogy hajlandó elfogadni a fölté­teleinket, menjünk a köz­ségházára. A többi gazda is ott volt, amikor mi, a sztrájkbizottság bementünk a községi elöljáróságra, I- rásba foglaltuk a megálla­podásunkat, amelyet aztán felolvastunk az utcán vára­kozó tömegnek. Örültek, ujjongtak az em­berek. ÁTVETTÜK A HATALMAT A háborús években több­ször be kellett vonulnom katonának. A vége felé a- zonban megtagadtam a szol­gálatot. Néhány társammal a szőlőkben és a közeli er­dőben bujdostunk. Negy­venötben, a háború végén azonban elkaptak és Selye (Sara) környékén internál­tak. A szovjet katonák sza­badítottak ki. Utána rögtön elindultam haza. Gyalog mentem, de mire hazaérteni, csupa víz- és vérhólyag volt a lábam. Amint Újvárban az elvtár­sak megtudták, hogy oda­haza vagyok, máris üzentek, menjek be a városba. Pále­ník elvtárs fogadott. Fájt a lábam, járni is alig tudtam, no de ha kell hát megyünk — gondoltam. A járáson pecsétet adtak és parancsot, hogy vegyük át a hatalmat. Néhány társammal elmen­tünk a községházára, beje­lentettük a szándékunkat, mire ők azt felelték, hogy már várták ezt. Ezzel el volt intézve. A FÖLSZABADULT HONBAN Felállítottuk a nemzetőr­séget és nekifogtunk az i- gazgatásnak. De az ismert okoknál fogva, otthagytam a nemzeti tanácsot és el­mentem Dubnicére dolgozni Ám itt sem hagytak nyug­ton. Jött egy levél, hogy menjek haza. Nem mentem, hiába választottak be a ta­nácsba. Nem mentem, csak amikor másodszorra a járás parancsban' adta, hogy bo­csássanak el. De akkor is csak föltételesen. Odahaza béreltem tíz held földet, és dinnyét, hagymát, paradicsomot termeltem. 1951-ben iskolázásra küld­tek. Két hónapig ismét a fővárosban voltunk, és ami­kor szeptemberben hazatér­tünk, hozzáláttunk a szövet­kezet szervezéséhez. Ki csi­nálja, ha nem mi, kommu­nisták? Eredetileg a kerté­szetben kellett volna dol­goznom, de nem hagytak, és így lettem a közös gazda­ság számvivője. Nem mondom, nem vol­tak ezek rossz évek. Koráb­ban a Zsitva minden évben kiöntött, elárasztotta a föl­deket. A járás és a környe­ző községek segítségével szabályoztuk a folyócskát. Aztán jött a villamosítás. Tudtam, ha azt akarjuk, hogy beváljék a nagyüzemi gazdálkodás, villamosítani kell. Ebben a környező szlo­vák falvakat is megelőztük. Viszont nem sikerült meghonosítani a rizst. Igaz, ezt E„.n is mi akartuk, ha­nem azok, akik a járáson voltak. Már ezerkilencszáznegy- vennyolc februárja előtt ma­gyar színdarabot tanultunk. Gárdonyi Géza Bor című da­rabját adtuk elő. Egy szlo­vák tanító segítségével. Nem tudott magyarul. Elmagya­ráztam, lefordítottam neki a szöveget, és ő pedig beta­nította a szereplőkkel. Az engedélyt is ő járta ki. Csak a községben vagy nyolcszor adtuk elő. Nagy- kéren (Milanovce) is jár­tunk... Később aztán már nem­csak a szövetkezet gondjá­nak legtöbbjét kellett a vállamon viselnem, hanem egyre több feladattal bíztak meg a község vezetésében is. Végül rákényszerltettek, hogy vállaljam el a község elnöki tisztségét. Nehéz volt. Már-már majdnem föl is akasztottam magam. A járásról jöttek a parancsok, a szövetkezet sem a legjob­ban ment, és én, bár az é- letemben nagyon sok köny­vet olvastam, nem bírtam úrrá lenni a dolgok fölött. Amikor aztán elérkeztek a választások, titokban ellen­szegültem, vagy ha úgy tet­szik, dezertáltam. Annak szépen rendje és módja szerint megszervez­tem a választásokat, hagy­tam, hogy ismét beválasz- szanak a község negyventa­gú tanácsába, csak amikor­ra a tanács az elnököt vá­lasztotta volna, én már messze jártam. Mint elöljárónak, módom­ban volt használni az ösz- szes pecsétet, és én hasz­náltam is. Kijelentettem magam és anélkül, hogy a- kár a feleségem is tudta volna, hová megyek, elmen­tem hazulról és Prágában beálltam egy építkezésen munkásnak. Csak két hónap után jöt­tem haza, amikorra idehaza már megvoltak a választá­sok. Először azt gondolták, hogy disszidáltam. Nem, nem disszidáltam, csak é- reztem, hogy már nem bí­rom tovább. Aztán végül nyugdíjba mentem...“ Az egykori hajóslegény nem feledte el az „inasé­vek“ leckéit, azt, hogy le- ráncigálták a hajóról, hogy bezárták előtte a nagyvilág kapuit. A világlátott és ol­vasott ember szemével pró­bálta elképzelni az életet. Talán nem is a legrosz- szabbul. Németh István Cjra az országos táncdal­fesztivál küszöbén állunk, egy olyan verseny előtt, amelyről immár nyugodtan elmondhatjuk, hogy hagyományos esemény lett a csehszlovákiai magyar fiatalok körében. Ebben az év­ben már negyedszer kerül le­bonyolításra a fesztivál. Ez al­kalommal felkerestük Pósfay Bélát, a SZISZ SZKB politikai dolgozóját, hogy pár szóval jel­lemezze a fesztivált és ami kö­rötte van, mondjon valamit az előkészületekről. — A rendezvény szoros kap­csolatban áll ai SZISZ alap- szervezeteinek tevékenységével és az egyik legfontosabb alap­helyzetből indul ki: az utóbbi években a fiatalok soraiban ed­dig nem tapasztalt igény mu­tatkozott meg a spontán és egyben hasznos szórakozások lránt. Ezek között is első he­lyen a tánc és tánccal kap­csolatos dolgok vannak, a köny- nyűzene, tánczene, beat-zene. Mivel a tapasztalatból és a re­alitásokból igyekszünk kiindul­ni, a SZISZ alakuló konferen­ciáján egyik fő pontnak a fia­talok szórakozását, szabad ide­jüknek kollektív, szervezett ki­töltését látjuk lényegesnek. A KB plenáris ülése is külön tár­gyalta ezt a témakört, és meg­szabta a SZISZ első kongresz- szusáig az irányelveket. Tehát a magyar fiatalok ne­gyedik országos táncdalfeszti­válja is ennek a jegyében zaj­lik le, ezt a tényt támasztja alá. Ha összehasonlítjuk az ed­digi három rendezvényt, mi­lyen különbségeket, milyen po­zitívumokat lehetne megállapí­tani? % — A most sorra kerülő ne­gyedik országos fesztivál is azt igazolja, hogy Jó úton hala­dunk, az érdeklődés rendkívül nagy. Az előző három rendez­vénnyel szemben a pozitívumo­kat abban látom, hogy az elő­döntők a SZISZ járási alap­szervezeteinek körében zajlot­tak le, így az ifjúsági szerve­zet tagjai is bekapcsolódtak, továbbá a színvonal emelkedé­sének érdekében a szervezési rendszert is megváltoztattuk: az előző évekkel ellentétben, amikor is egy-egy járást két versehyzó képviselt s csak egy énekszámot énekeltek, ezen az éven egy járás egy versenyzőt küld s az énekesek két szám­mal bizonyíthatnak. A verseny színvonalának emelkedésével mindenképpen összefügg majd a színhely kiválasztása is, Lo­sonc (Lucenec) lehetőséget ad majd a nagyvonalú, gördüléke­nyebb rendezésre. Konkrétan a versenyről, a verseny szabályairól mit tud­nál mondani? — A május 8-án és 9-én sorra kerülő fesztiválon részt vehet minden 15 és 30 év kö­zötti fiatal. Az egyik számot magyarul kell előadniuk, a má­sik lehet szlovák vagy orosz nyelvű előadás is. Ami a dija­kat illeti, a győzteseket a SZISZ SZKB-a, az Üj Ifjúság, a CSEMADOK KB-a, valamint az Osvetovy ústav nemzetiségi osztálya jutalmazza meg, azon­kívül még közönségdíjat is ki­adunk. Kb. tizenhét verseny­zőre számítunk. — Színesnek Igérkezik-e a fesztivál? — Ez elsősorban a verseny­zőktől függ, továbbá a közön­ségtől. Mi mindent megteszünk a siker érdekében. A gálaestre, amelyen a győztesek újra fel­lépnek, meghívunk egy hivatá­sos hazai és külföldi énekest is. — És a jövő? — Szeretnénk, ha minden éven megrendezhetnénk a fesz­tivált. A SZISZ SZKB olyan koncepciót dolgoz ki, melyben a nemzetiségi fiataloknak lehe­tőséget biztosít, hogy tehetsé­güket, szórakozási vágyukat teljes mértékben érvényre jut­tassák. Köszönjük. Beszélgetett: Kulcsár Ferenc Wittenberg József: XI. ÚJ HÍREK A szlovenszkói és ruszinszkói magyar ellenzéki pártok politi­kai állásfoglalásával több olyan magyar nyelvű újság foglalko-. zott, amelyek a párt saját kiadásában jelentek meg. Tekintet­tel azokra a körülményekre, hogy ezek a lapok éles irredenta propagandát folytattak, számos esetben elkobozták őket. A párt, hogy megakadályozza egyik vagy másik napilapjának teljes be­szüntetését, 1937. március 2-án Bratlslavában megjelentette az Üj Hírek című napilapot. A lap szerkesztőségének tagjai: Floch István, dr. Kozma Ist­ván, Darvas János, Brogyányi Kálmán, Kelembéri Sándor, Ko- hut Pál, Kemény Lajos, Mezei Gábor, Moravek István és Reho- rovszky Jenő. Az új napilap első számának vezércikke programot ad a lap politikai állásfoglalásáról, amelyben a következő sorok olvashatók: „...Célunk az, hogy friss, megbízható és eleven híreket közvetít­sünk a szlovenszkói falvak magyar lakosságának, a nagyváro­sok egyre idegenebbé váló légkörében élő magyar munkásnak, a külvárosok szegényeinek, a gyárak és a föld dolgozóinak. Lapunk ára 60 fillér T »«—ér % WfAm— Parancsomba* H'Me UN»»i M.if'rr.l.vti flullsv Walds« .S iyri'til Air •amV»»i»l ATION mo7c6b»n Autóét rutaié« Fölépülnek a szlovákiai Magyar Házak A pozsonyi Magyar Háznak ez év végéig állnia kell! Szépen hangzottak a vezércikk szólamai, ha azonban az ol­vasó elolvasta a kiadó nevét, bizalmatlanul tekintett a lap jó­hiszeműségének valódiságára. Indulásánál az Új Hírek a földműves. Iparos, kereskedő és mun­kás érdekeit védő lapnak Irta magát, 1938. októberében azon­ban nyíltan a reakció szolgálatába állt. A következő napokban »már hírhedt fasiszta jelszavakkal jelentek meg ROZSNYÓI HÍRADÓ A polgári irányzatú hetilap Sengler György és Záreczky Ist- 'ván kiadásában 1880-1938. években jelent meg, Darvas Géza, ‘Fejes János, Kovács Gyula és Váry László szerkesztették. ; Ez a kitűnően szerkesztett újság Rozsnyó (Roznava) és vidé­kének kedvelt lapja volt, mert a munkás- és paraszti dolgo­zók érdekeit képviselte abban az időben, amikor a kapitalisták éhbérért foglalkoztatták alkalmazottaikat. Cikkeiben gyakran ar­ról Irt, hogy „Az Intelligens, a kitartó és egyben teljesen meg­bízható dolgozók legnagyobb hányada kivándorol az országból...“ 1922. július 2-1 számában megjelent Ipart a Sajóvölgyének ’ Rozsnyó, 1930. ttprili* \1 XXXIII. évfolyam 16. «im« Politikai < • Mtfidanlk m í r»11 ii ni ii ii Ú s k: j ^ liu Di Ctumliel'laio* ^ li :.l a tti.iif.it.tk ^ ^ a! \ v •* ,,M ,clmü cikkében elmarasztalja a kizsákmányolókat: „Az idő halad, a körülöttünk élő nemzetek rohamlépésben haladnak gazdasági téren. Amely nemzet nem tart lépést a haladásban a többi nem- jzetekkel, az előbb stagnál, később visszamarad, utoljára eltü- i nik a történelem színpadáról.“ A bátor hangú hetilapot a Horthy-megszállás idején a hatósá­i gok beszüntették. SAJÓ-VIDÉK Gömör-Kishont hlrlaplrásának kezdete egybeesik a politikai és társadalmi élet újjáéledésének korszakával. 1869-ben jelent meg Rozsnyón az első sajtótermék, a Gömöri Lapok. A lap ala­pítója és szerkesztője Gotthard Endre volt. Az elmúlt évszázad során a Gömör sajtója számos átszervezésen ment keresztül. Huzamosabb ideig csak a Rimaszombatban (R. Sobota) megje­lenő Gömör-Kishont nevű hetilap működött. A színvonalas újság id. Rábely Miklós kiadásában és szerkesztésében közel négy év­tizeden keresztül volt a Gömör szellemi életének fáklyavivője. Id. Rábely Miklós egyébként a nyomdaiparban alighanem egye­dülálló teljesítményt ért el, hiszen még kilencvennégy esztendős korában is a szedőasztalnál állt és dolgozott. A Sajó-Vidék című hetilap 1894 augusztusának első napjaiban indult el, Lóska Béla, Fejes János, Bakos József, dr. Czumbel Lajos és Komoróczy Miklós szerkesztésében. A Sajó-Vidék a kispolgári életet élő lakosság lapja volt, szür­ke helyi vonatkozású írásokkal teletűzdelve, négy oldalon, 500 példányban jelent meg. Rozsnyó város őslakossága elszegényese- désének következtében 1936. október 30-án megszűnt: AZ ÚJSÁG A megszűnt Sajó-Vidék című lap helyére az 1936. október 31- én indított Az Újság című hetilap lépett, amelyet Bakos József, Darvas Géza, Gergely József és Ruzicska Pál szerkesztettek. A lap első számának vezércikkében a következő szavak olvas­hatók: „Ember, gondolj a halálra! Még ma sem látod tehetetlen nyomorgásodban, hogy életed ismét vásárra készülnek vinni, hogy ismét a te véredre alkusz­nak a világ hatalmasságai, miközben az örök béke olajágát len­getik a szemed előtt?!“ A békeharcos cikkíró éleslátással jövendölte meg a kegyet­len és végzetes második világháború drámai szlnjátékát. A szomorú emlékű bécsi döntés következtében a lap 1939. no­vember 5-től nem jelent meg. (Folytatjuk), M </miV'*» l'i.jn ttlilnl>4‘r 31 • .......I......... ..................... . W«««n»«n •' « , Memento móri...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom