Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-27 / 17. szám
új ifjúság 3 1945 tavasza tragikus Is és szép is volt egyszerre. Az emberek néni nagyon törődve a közeli ágyúk és katyusák dörgésével, szántani, vetni kezdtek. Nem figyeltek fel a menekülő hadsereg által felaknásított területre sem... A legnehezebb helyzetben is élni a- kartak (hiszen ilyen az egyszerű ember mindenütt a világon), és a megélhetéshez szántaniuk kellett — előkészíteni a földet az új termésre. A tízéves Jarko egy napsütötte délután édesapja szekere után szökdécselt a mezei úton. Apja Időnként kiáltásokkal biztatta a lovakat, a kis betyár pedig rakoncátlanul ugrándozott a szekér körül, mint a csikó, s közben valamilyen megnevezhetetlen melódiát dú- dolgatott — szabad madárnak érezte magát a természetben. Egyszer csak a fiú barátjaira lett figyelmes, amint azok belefeledkezve játszanak valamilyen tárgyacskával; közelebb ment és látta, hogy egy henger alakú tárgyat nézegetnek, a sziklához veregetik, próbálják a szilárdságát. A fanyélü fémhenger azonban mindig visszapattan a szikláról, nem történik semmi, aztán Jarko veszi a kezébe, menjetek félre, ügyetlenek vagytok, mondja a barátainak és teljes erejéből odavágja a kőhöz... Barátjai félrehűzódnak, így megmenekülnek... Hatalmas robbanás hallatszik, és Jarko csak pár nap múlva tér eszmélethez a kórházban... Keze helyett az alsókar csonkja maradt és formátlan húscafatok. Néhány hónapot fekszik. Az iskolát újra elsősként kezdi, pillanatnyi világa a csonk, a szíj és a ceruza. Újból írni tanul... És élni. Ha büntet az élet — nem ismer határt. Jaroval is így történt. Tizenkilenc éves, amikor meghal az apja, váratlanul a család fenntartója lesz, beteg édesanyját és két fiatalabb testvérét kell eltartania. Édesanyja segítsége nélkül nem lett volna erre képes, de a nagyobb rész mégis reá hárult: ő, a kezetlen lett a család fenntartója, és ez azt je'entette, hogy öt hektár földet kellett megművelnie, gondoskodnia a ruházkodásról, élelemről, kultúráról. És Jaromír Jurco a család fenntartójaként becsületesen megállta a helyét. Szokatlan körülmények között találkoztunk vele. Nagy hóvihar fogadott minket Sal- govicén, helyenként az utat hótorlaszok zárták el előlünk. Az autóknak és gyalogosoknak az utat egy lánctalpas traktor tette szabaddá, amelynek a volánja mellett a kezetlen Jaromír JurCo ült. Kéz nélkül hernyótalpast vezetni még nyáron is nagy művészet, hóviharban pedig vakmerő tett akár egészséges embernek is. A község és a szövetkezet nagyon sokat köszönhet Jaronak, aki szívós Sággal bizonyítja nemes jellemét, melyet becsületes és dolgos édesanyjától örökölt... A szövetkezet vezetősége kitűnő traktorosnak és szerelőnek tartja őt: az általa megművelt dűlőket példaként állítják, sőt nemegyszer kihívták traktoros társait a mezőre, hogy nézzék meg Jaro becsületesen elvégzett munkáját... Ez mindenért beszél. Ha Jaro segít kollégá Jának traktort javítani, a csa vart, melyet ő behúz, nem lazítja meg senki, egyedül ő. És ilyenkor nagyon boldog. A mezei munka már gyerekkorától vonzotta, a föld s a természet szeretete a vérében volt, őseitől örökölte. Az erdei fenyő és a nyírfaillat, az akácvirág hódító illata, a frissen szárított széna szaga, az erdei málna kellemes zamata, a por- hanyós tavaszi föld, a természet feléledése, elenyészése és újraéledése — Járót mindez elbűvölte és betöltötte az első pillanatban reménytelennek hitt életét. Hollófekete lovai mintha barátai lettek volna, szinte megértették szerencsétlenségét — pótolták kezét, elég volt pár kedves szót mondani hozzájuk, s azok rögtön megértették ajkának első mozdulását... A Jól megművelt föld, a jól elvetett mag, az odaadó gondoskodás a termés betakarítása u- tán megmutat i az eredményt. Boldogsága a boldogtalanságban többek között az volt, ha hiszen gyerekkorától szerette a lovakat, csak később fordult a motorok felé. Sokak számára egyenesen lehetetlennek tűnt, amikor Jaro egy robogót vásárolt kölcsönre. Nemegyszer megbüntették, mert még a köz- biztonság szervek sem merték a kezetlen embernek kiadni a hajtási jogosítványt, habár munkájáért és becsületes kiállásáért tisztelték őt. Hogy a hivatalokkal végre zöld ágra vergődjék, a közeli Oreáany- ban beiratkozott az autóiskolába. Azonban ott sem értették meg őt azonnal, visszautasították a kérvényét, főitek kiadni neki a hajtásit, nehogy az u- takon valakit halálra gázoljon. És nem kapta meg. Jaro nem adta fel a harcot, nem azok sikertelenség után visszavonulnak, először panaszleveleket írt a hivatalokba, és amikor nem talált megértésre, a reménytelenség pillanatában e- gyenesen a köztársasági elnök irodájához fordult. Ez hatott... Jaro JurCo munkatársai között látta az élet keletkezését, letette a vizsgákat, és a haj- melynek ő volt az egyetlen te- tási jogosítványt olyan ko- remtője, ha látta nőni, virág- molysággal vette át, mint a zani és beérni azt, amit egye- legmagasabb állami kitünte- dül ültetett, vetett és nevelt, tést... Jaronak a mező földi para- A Salgovicei Efsz-be mint dicsőm volt. traktoros lépett be, hernyótalSzülőfalujában, Svrbicán past kapott, ezzel dolgozott e- 1958-ban megalapították a sző- gész a múlt évig, most egy né- vetkezetet, később a szomszéd met traktora van, de éppen ja- faluban, Salgovicén is, itt te- vitásban, így most ő is szere- lepedett le, mert a salgovicei lő... A szövetkezeti elnök, Bo- vezetők több megértéssel vol- humil Tvarozka mérnök szu- tak a kezét elvesztett fiatal- perlatívuszokban beszél róla, emberhez. Jaro az elsők között de a többiek is... A föld, me- jelentkezett a szövetkezetbe, lyet Jaro munkál meg, a legrájött, hogy a közösségi mun- jobb minőségű, azonnal látni, kában megkönnyebbülést talál- ki dolgozott rajta. Ez a har- hat. Eleinte a lovainál maradt, minchat éves férfi, mondják Embéjével majdnem a földgolyó átmérőjének hosszát tette már meg Fényképezte: Jozef Teslík Járóról, kemény, kitartó és optimista. Örömmel dolgozik, és ha kell, nem ismer sem nappalt, sem éjszakát. A közösség jólétéért végzett munkája közben bem ismer évszakokat, mindegy neki, tavasz van vagy tél, esik-e vagy süt a nap. Nemcsak a traktort és motor- kerékpárját javítja meg, hanem a vízvezetéket is, sőt garázst épít, édesanyjának folyton segít, fát szerzett neki és fel is fűrészelte... Most egy piros embében feszít, amelyen már annyi kilométert megtett, hogy lassan e- lég lenne egy világkörüli útra... Mi mindenre képes az ember erős akarattal! És kéz nélkül... Sokáig habozott Jaro a házassággal, állítólag nem akart egyetlen ányt sem boldogtalanná tenni, de hát kéz nélkül élhetünk, szerelem nélkül már nehezebben, így mégiscsak eljött az ő ideje. Asszonykája úgy szereti őt, amilyen, megérti őt és boldog mellette. Mária is a mezőgazdaságban dolgozik, a szomszédos Rado- Sínban, a nevelő-nemesítő farmon. Ott van a lakásuk is. Hány embert ismerünk, akik az első sikertelenség vagy ki- sebb-nagyobb tragédia után letörnek, kétségbeesnek. Minden ilyen szerencsétlenül járt embert elvinnék Jaro Jurőohoz Salgovicére, hogy megtanulják tőle az élet tiszteletét. Neki sem volt egyszerű... De Járót soha nem fogta el annyira a pesszimizmus, hogy az élet ellenszenvessé vált volna előtte, mindig időben átvergődött é- letének tövises szakaszain. Történeteket olvasott Alek- szej Mereszjevről, a láb nélküli pilótáról, hallotta, milyen becsületesen küzd az élettel a kéz né...üli festő, szájában tartva az ecsetet fest, a gyermek, aki a tollat és ceruzát lábujjai közt tartva ír, és ezeknek az embereknek a sorsa neki sokkal nehezebbnek tűnt, mint a magáé... Titkos versenytársai és példaképei voltak az önmagával vívott harcban. Szerette az életet, így megtalálta annak értelmét is. És ez Jaro legtitokzatosabb titka. IGOR ZERINA „ELDŐLT A BORJÚ" Ahány közszolgáltatásunkra vonatkozó kritikát írok, annyiszor vagyok kénytelen meggyőződni róla, hogy ez a leginkább hatni, hibákon változtatni akaró műfaj hatóereje a legsilányabb. Mert mit Is változtat a helyzeten, ha megírod, hogy késett a vonat, hogy a vasúti tájékoztató elküldött a fenébe. A vonatok továbbra is késnek és a tájékoztató ügyeletesek továbbra is szolgálatodra állnak, persze a maguk „klasszikus“ módszereivel. S bármennyire is arra tanítanak a példák, hogy mellőzd az ilyesmit, úgysem tudsz változtatni a tényeken — azért néha mégiscsak eldől benned a borjú — mint ahogy azt öregapáink mondani szokták. Vasárnap van, az első legigazibb tavaszi vasárnap. Aki csak teheti, kertjében motoszkál vagy korzózik a Duna-parton, egyszóval menekül a lakásból, ki a természetbe, s ha az messze van, legalább az utca aszfaltjára. És valóban nyüzsög, özönlik a nép a járdákon. Aztán a nép megáll, gyülekezik, szaporodik a Safá- rik tér kellős közepén. Ezek szerint történt valami. Odamegyek. Valóban történt valami. Olyan nagy valami történt, hogy már a rendőrség is kivonult a tett színhelyére. Tapogatózni, nyomozni kezdek. A történteket minden szemtanú ugyanúgy meséli. A tett színhelyén autóbuszok állnak és egy vidéki jelzésű piros MB—1000-es, na meg az URH-kocsi. Hogy ott az autóbuszok, az rendben van, hogy ott az URH- az is, hiszen amint mondják, valami történt. De mit keres itt a tilosban a piros Skoda? Mondom, elmesélték a történteket. Ezt kérdezte a piros autóbusz vezetője is, persze csak önmagától és nem a piros Skoda tulajdonosától, aki történetesen egy jónevű vidéki orvos, amint mondták. Megkérdezte tehát önmagától, és olyan választ fogalmazott magának, hogy kénytelen volt a vidéki orvost tiszta szívéből és teljes erejéből felpofozni. Egyszóval az történt, hogy a közlekedési vállalat szolgálatában álló, a közlekedési vállalat egyenruháját viselő autóbuszvezető csupán azért, mert a tájékozatlan vidéki orvos tilosba hajtott — felpofozta. Ogy érezte, rajta kívül senki sem hivatott büntetést róni a szabálysértőre, és úgy érezte, a büntetés „műfaja“ csakis néhány férfias pofon lehet. Elvégezte tehát a kötelességét. Aztán jött a rendőrség s mindkettőjüket elvitte, hogy az ügyet tisztázzák. Nem is folytatom. Bizonyára igazságos igazságszolgáltatásra került sor. Csak azt akartam mondani, hogy a szóban forgó vállalat egyenruháját viselők közül jó egynéhányan nagyon nagy hatalmasságnak tartják magukat. E vasárnapi példával akartam igazolni ezt a benyomást. Ám a rendőrség ritkán tud beavatkozni, mert a kalauzok és vezetők — tisztelet persze a kivételnek — rendszerint menet közben, mozgó járművön bántanak bennünket, tehetetlen utasokat. Rendszerint szóval, ám amint a példa Igazolja, ez esetben ököllel is.-kszlA tavasz beköszönik í el újraéledt a munkakedv is. Az új lakónegyedek is kezdenek csinosodni, természetesen a lakók jávorból. Két képünk Pozsony (Bratislava) Poseíi negyedé t ik Sandorová utcáján készült és a környezetüket szépítő lakók közül kettőt mutat be, akik a társadalmi munkából leginkább kivették a részüket. A példa mindenképpen követésre méltó.
