Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-11 / 2. szám

8 új ifjúság MiNTi ^ÉÉI IV. — Kissé megkéstél, Harway! — szólalt meg a mély, átható hang a sötétből. Daniel halkan felnevetett, aztán csendben becsukta az ajtót. — Teljesen megfeledkeztem róla­tok... — sóhajtott fel ércesen — ne haragudj, öreg cimbora, igazán ne haragudj... — Lassan belépett a hall­ba, ahonnan a hangok jöttek. — Kü­lönben nagyszerű napom volt, Igazán sajnálom, hogy nem voltál velem. — Sajnálod? — Nem mondhatnám. Mind a három emberünk szem elől vesztett. Azt hittük, hogy meglépsz előlünk. — Hárman is figyelnek? Te jó is­ten. Ha tudom, magammal viszem ő- ket Dowerba egy pár falat bretagne- i pástétomra meg citromos tintahal­ra. — Ne bolondozz, Harway, nincs ilyesmire időnk. Tudod, hogy miért jöttünk. — Igen, tudom. — Most már nem kérés, hanem pa­rancs, amit tenned kell. — Nem hinném, hogy egy nyugdí­jas vénembernek csak úgy paran­csolni lehet. Emlékezz a papirosra! Mellesleg megjegyzem, hogy ma va­lahol elvesztettem, ha jól tudom, a Sohóban, de ez nem veszélyes, majd csak megkerül, különben is be van nálatok iktatva áz 1948. évkönyvbe c. 3/2-1442 szám alatt. — A papirosra nincs szükséged, és semmilyen Iratra sincs szükséged. Azonnal közlöm veled a feladatot, s akkor vállalod kényszer nélkül is: szüleid 1944. január 16-án nyomta­lanul eltűntek. Kitűnt, hogy Német­országba vitték őket, Münchenbe. Rejtekhelyüket unokabátyád, Peter Harway, a mi emberünk adta ki. Er­ről ml sem tudtunk eddig, de egy évvel ezelőtt gyanús lett, és figyel­tük. Akkor három hónappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Legújabb híreink szerint Sent Denis szigetén van. Per­sze, ha időközben el nem távozott onnan. Holnap este hatkor repülhetsz Johannesburgba, ott vár a ZTB és he­likopterrel Durbanig visz, a többit útközben. Rövid csend következett. — És ezt nekem kell csinálnom? — kérdezte élénken Harway. — Csa­ládi ügy, és ezt nekem kell csinál­nom? Miért nem megy ZTB, ha már ott van Johannesburgban, számára kevésbé költséges Sent Denisre re­pülni, mint nekem. — Egyedül te juthatsz a közelébe. Nem tudja, hogy ismered a gaztet­tét. — Ha bűnös, nekem se hisz. — Mi erre is gondoltunk. A fülébe Juttatjuk, hogy te is az ellenség so­raiba kapcsolódtál, így bizonyosan nem fog gyanakodni. — És ha szabad tudnom, miféle ellenség soraiba álltam én be? — Ugyanarról az ellenségről van sző, amely téged Münchenben agyon­kínozott. Komoly, szervezett, az e- gész világon működik a hálózata. — És mennyire veszélyesek? — Jusson eszedbe a sok közül csak néhány eset: 1954-ben a woolwichi ágyúgyárban történt katasztrófális robbanás, az 1956. évi repülőbotrány, az 1957. évi tengeralattjáró-szabotázs, az 1958. évi portsmouthi szabotázs... Soroljam még tovább? — De hisz ez csupán szabotázs. Ez ellen roppant egyszerűen és félkézzel harcolt az angol kémelhárító szer­vezet. — Tedd félre az iróniát és készülj fel az útra. — Kitől kaptam a parancsot? — Bristol 724-től. — Hogy ellenőrizhetem le? — Rajtam keresztül. — Akkor köszönöm. Szüleim való­színűleg valamelyik német tömegsír­ban nyugszanak, semmi kedvem a bosszúra. A viszontlátásra, Cheops XXT. Különben elfelejtetted bemutat­ni kísérődet. Nem szeretem, ha há­zamba ismeretleneket vezetsz. Embe­reidnek pedig mondd meg, hogy ü- gyeljenek az életükre, mert én iga­zán nem felelek egyikéért sem. — Nincs több mondanivalód? — Nincs, csak mutasd bo a fiatal­embert. — Lesz rá alkalom. Remélem, nem vagy olyan naív és megérted azt is, hogy találkozol velem szemtől szem­be. Az ajtó becsukódott a távozók u- tán. Dániel egy percig mozdulatlanul állt a sötétben. Nagyon különösnek tartotta ezt a látogatást, de főleg Cheops XXT viselkedése lepte meg. Szokatlanul egyszerű volt, és minden rábeszélést elhanyagolt. No és az u- tolsó mondata: hogy ő, Harway nem olyan naív. Ebben a pillanatban az emeleti he­lyiségek valamelyikének kinyílt az ajtaja. Harway nesztelenül a hálószo­ba irányába osont, és épp az éjjeli- szekrény fiókját nyitotta ki, hogy pisztolyát magához vegye, amikor felkattant a villany. Az ajtóban egy óriás állt, hangfogós revolverrel a kezében. — Csak nyugalom. Dán, csak sem­mi izgalom, remélem, rám ismersz. Daniel talán életében most lepődött meg először: — Ez nem München, nem Is Ro­senheim, de roppant örülök neki, hogy'ilyen remek állapotban talállak. Amikor Ingolstadtba rendeltek, és otthagytalak, biztos voltam benne, hogy Jó munkát végeztem. De úgy látszik, túl fiatal voltam még. Min­denesetre a körülményektől és az el­vektől eltekintve, kimondhatatlanul szimpatikus voltál nekem akkkor, de most még inkább, mert ugyebár az ember nem változik, csak körülötte változik a világ, és én ennek igen­igen örülök. Napok óta itt tartózko­dom ebben a tipikus teaszagú angol villában, és rendszeresen áttanulmá­nyozom a napi híreket rólad, igazán mondom, makulátlan keményfejű an­golszász vagy. Azárt jöttem többek között, hogy megmentsem az életed. Harway karba tett kézzel hallgat­ta végig doktor von Richter szavait és a helyzet lesújtó mivoltától elte­kintve, kénytelen volt elmosolyodni: — Igazán kedves, és milyen jó, hogy Rosenheimben nem patjcoltam el. Von Richter is nevetett: — Ami egyik pillanatban haszon- talanság, az a másik esetben aranyat ér. tgy vagyunk mi veled is. Szüksé­günk van egy ilyen kemény háncsú emberre, és eljöttünk érted. — Roppant egyszerű — jegyezte meg Dán —, egyszerű, csak nemigen értem. Von Richter kabátja alá 'rejtette pisztolyát és körüljárta a szobát. Mindenhol feltárta a miniatűr mikro­fonokat, aztán belépett a fürdőszo­bába és óvatosan felemelte a villany­borotvát. Zsebkésével lassan főinyi­totta és kiemelte belőle a pokolgé­pet: — Ez csak egy a sok közül. Nem olyan egyszerű dolog visszautasítani a valamikori főnököket, ugyebár? No de az a szerencse, hogy itt vagyok én. Itt van ez a miniatűr televíziós kamera, 'meg itt, meg itt, ahová csak lépsz, én odafönn mindent látok. Hogy őszinte legyek, nem is olyan rossz dolog egy manzárdszobában lakni, ha az ember ilyen izgalmas dolgokat lát a képernyőn. Az ajtóban most mint egy árnyék, megjelent egy ember, lőtt, de Harway átvetette ma­gát az ágyon. Egymást követték a fojtott pukkanások, s akkor megszó­lalt von Richter revolvere. — Ezek erővel bosszút akarnak állni rajtad, Harway — mondta az óriás és lehajolt a haldoklóhoz. — Csak azt nem értem, mit keres Itt a CIA embere. Te sem tudod? — Nem. Fogalmam sincs róla. Csupán az nem tetszik, hogy a dolog túlontúl konstruált, az előbb a po­kolgép, most meg ez a szerencsétlen bérenc, és mind a két ízben von Richter volt a megmentőm. Az óriás hasát fogta, úgy neve­tett: — Szóval nem hiszel abban, hogy most másodszor, egész véletlenül mentettem meg az életed. Különben biztos vagyok benne, hogy ezt te e- gyedül is áthidaltad volna, hisz vol­tál, például 1944-ben, sokkal nehe­zebb helyzetben nálunk és nem ijed­tél meg a saját árnyékodtól. Külön­ben pedig: valóban azt hiszed, hogy egy kopó tud olyan pontosan lőni, hogy véletlenül ne lőjön le, hanem alkalmat ad nekem, hogy végezzek veled. Ugyan, Harway, ne nevettess meg. Biztos lesz ennek a dolognak folytatása is, azért legjobb lenne in­nen valami úton-módon eliszkolni. — Remélem, nem Rosenheimbe. — Nem, valóban nem, de ha segí­tesz, egy év múlva az egész világ a talpad alatt lehet, akár nekem vagy Karl Franck Siegernek. Emlékszel még rá? Az óriás karon fogta Dánielt és felcipelte az emeletre, onnan pedig a manzárdra. — Én maradok. Nekem még van néhány intéznivalóm. Azonkívül sem­mi kedvem a levegőbe röpülni — ál­lította meg von Richtert az utolsó lépcső előtt. — Mit beszélsz, te? Daniel lehajolt és lassan, óvato­san felemelte az utolsó deszkalapot. — Hogy került ez ide? — sápadt el von Richter. — Ügy látszik, van itt még valaki, vagyis: negyedik érdekelt is jelent­kezett ez ügyben — és kiemelte az aknát a sötét üregből. — Most pe­dig távozz a lehető leggyorsabban, nekem is vannak kikötéseim. Három nap múlva New Portban találkozunk, a Cardiff felé vezető úton az Atlan­tic motelben. Este nyolckor érkezem, addig ne keressetek, mert minden összeköttetést megszakítok, és ez — tudod mit jelent. Különben is nem kis gyűlölet tüzel arra, hogy most végezzek veled, von Richter. Melles­leg: átadhatod üdvözletemet Kari Francknak és Jegyezd meg, hogy tu­dásom és képességeim súlyos arany- rudakért veheti meg. ö ezt már min­den valószínűség szerint meg fogja érteni. Az óriás ott állt a lépcsőház he­gyében és sehogy sem tudta megér­teni, hogyan kerülhetett pisztolya észrevétlenül Harwayhoz. A magas vörös ember most újból érezte lelke mélyén azt a megmagyarázhatatlan tehetetlenséget, ami annak idején Rq- senheímben már-már megőrjítette Harway ,,társaságában“. A ház fölött berregés hallatszott. — Csak trükkök nélkül, mein Herrn, csak trükkök nélkül, a karó­rádat úgy oldd el, hogy az órádhoz egy ujjal se érj. Von Richter szeme könnybe lábadt a dühtől, de engedelmeskedett ennek a tigristekintetű angolnak. Az óra lecsúszott a lépcsőre. Har­way rálépett, s a kis masina össze­roppant. A berregés egyre erősödött. — Most felkapaszkodhatsz a gépbe és azonnal utasítást adsz a kópéid­nak, mert ez életveszélyes dolog. Ed­dig eltűrtem őket, de ettől a perc­től kezdve lerázok a nyakamról min­den spiclit, úgyhogy azt a te embe­reid is megemlegetik. Ugyanez a sors várja volt gazdáim vérebeit is. Eleget szolgáltam elveket, most a saját uta­mat akarom járni, és ez mindazok­nak pénzbe kerül, akik képességei­met igénybe akarják venni. Az Über- menschnek azt üzenem, hogy téged lehetőleg mellőzzön New Portban. Most pedig távozz, vár a gép. Von Richter támolyogva nyitott be a manzárdszoba ajtaján és pár perc múlva távolodott a berregés. (Folytatjuk) • „Szeptember 28“: írása ki­váncsivá tett bennünket. Ké­rem, küldjön többet is, hogy alaposan megismerjük. • „Néhány sor“: Verseiben legnagyobb jóindulatunk elle­nére sem tudtuk egyelőre a köl­tészetet felfedezni. Vannak gondolatai, van mondanivaló­ja, de azt túl sután, prózanyel­ven töri verssé. Sokat, nagyon sokat kellene tanulnia, olvasnia ahhoz, hogy közölhetőt írjon. • G. L. Büö: Írásai használ­hatóak, rövidesen közlünk be­lőlük. • „Errare humánum est“: Versei kellemesen leptek meg bennünket. Szívesen látnánk belőlük többet is. Kérem ezért, hogy küldjön, ha azok is jók lesznek, bemutatjuk lapunkban. Mellékeljen hozzájuk rövid é- letrajzot és egy fényképet is. Addig is biztatásul álljon itt Vízió című verse: / Halszinű bundában /vágtat a csaholás / a csorda éhesen felüvöltött / véres csontok gőzölögnek / a szennyes havon /. • H. M.: Verseiben elsősor­ban az -életérzéssel, a monda­nivaló sutaságával és a vers­építéssel van baj. önre is pa- gyon érvényes az a József At­tila-! sor, mely szerint: a líra logika. Ehhez kellene magát az elkövetkezőkben tartania, hogy jobbat írhasson. Ezenkívül fi­gyelmébe ajánljuk a mai mo­dern költőket, hogy életszem­léletet, versépítést tanuljon tő­lük. • V. L. Drahnov: Két hoz­* zánk küldött írása egyelőre a kezdetlegesség határán mozog. Mindkettő elnagyolt, s ráadásul szokványtémákat, ezerszer hal­lott dolgokat ír meg. Próbálja meg először önmagában tisz­tázni mondanivalóját, s aztán fogjon neki az írásnak. • I. Zs. Kolárovo: Ha valaki szerelmes, még nem kell ok­vetlenül verset írnia. Az ön verselt sajnos ez az érzés any- nyira szirupossá teszi, hogy mindenképpen le kell monda­nunk azok közléséről. /X­Az utóbb! években egyre több fórumon és a legkülönbözőbb szinteken vetik fel újra s vitatják fiatalságunk szexuális prob­lémáit, jársadalmurtk erkölcsének a nemiséggel kapcsolatos kér­déseit. A téma sokoldalú, számos ellentmondásos, nehezen össze­egyeztethető elem van benne. Ügy gondoljuk, hogy aligha talál- hatö olyan „megoldás“, amely minden szempontból egyértelmű vagy éppen tökéletes lenne. A téma bonyolultságát jelentősen te­tézi egy legalábbis viszonylagosan egységes társadalmi közvéle­ménynek a hiánya. A társadalomban együtt élő emberek viselkedését minden tár­sadalom bizonyos keretek, formák közé szorítja, szabályozza és igyekszik ellenőrizni. Ugyanígy minden társadalomban kialakul az a felfogásrendszer, amely . az egyik fajta szexuális kapcsolatot, viselkedést helyesnek tartja, engedélyezi, a másikat helytelennek tartja, sőt tiltja. A7 emberi társadalmakban — idő- és térbeli megoszlásuk és társadalmi berendezésük szerint — jelentősen különböző a viselkedés normarendszere, vagyis „az erkölcs“. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs bizonyos egységes érvényű — akár biológiai, akár társadalmi szempontból indokolt felfogás. Nyilvánvaló, hogy a rohamos iparosítás, a technikai forradalom korában az életmód is átalakulóban van. Sajnos, a gyors techni­kai fejlődést, a bontakozó új életstílust nem azonos ütemben és főleg nem egyenletesen követ! a társadalom erkölcsi felfogásának változása. Az ilyen társadalmak egyik-másik rétegében még to­vább él a régi követelményrendszer, más rétegekben viszont már merőben új érintkezési, viselkedési formák alakulnak ki. Kétség­telen, hogy a viselkedés szektorai között egyik, legizgalmasabb, s a legszélesebb társadalmi rétegekben érdeklődéssel számon tar­tott terület a szexualitásé. A mi társadalmunk élő példája ennek a forrongó szexuális felfogásnak. A leggyakrabban vitatott kérdés, hogy mikor kezdjen egy fiatal szexuális életet. Jó lenne, ha e kérdés tekintetében minden illetékes fórumot és érdekeltet kielégítő azonos felfogást tudnánk kialakítani, s ezt mint ésszerűt, megokolhatót, célszerűt és egészségesét mini­den fontos nevelőréteg: a szülők, a pedagógusok, a pszicholó­gusok, az orvosok s velük együtt a közvéleményformálás olyan fontos intézményei, mint amilyen a sajtó, a film, a rádió és a televízió ugyancsak egyértelműen képviselnének. A szexuális érintkezés megkezdésének időpontját fiataljaink, fiúk és leányok egyaránt — meggyőződésből és saját érdekük­ben — lehetőleg halasszák el a teljes biológiai érettség utáni időre, vagyis akkorra, amikor már feltételezhető a legalább vi­szonylagos társadalmi érettségük is. Ennek legfőbb ismérve a másokért is vállalni tudó felelősség és szolidaritás. Itt sokkal in­kább idősávról, mint mereven megszabott időpontról kell beszél- ' nünk. A szélsőséges egyéni variációkat nem számítva, ezt az idő- sávot a 18. életév utáni időre tehetjük. Nem véletlen, hogy az „érettségi" vizsgák Ideje világszerte erre az életkorra esik. A mi társadalmunkban a társadalmi érettség nagyjából ehhez az időponthoz fűződik. A 18. év betöltésével válnak az emberek nagykorúvá, önjogúvá. Semmi erőltetettség sincs hát abban, ha tudományos vizsgálatokra támaszkodva, teljes meggyőződéssel, a társadalmi életnek minden szektorában egyértelműen hangoztat­juk ezt a követelményt: fiataljaink törekedjenek arra, hogy sze­xuális aktivitásuknak a megkezdését Igyekezzenek a jelzett élet­sávra kitolni, vagyis korán jelentkező szexuális vágyaikat tuda­tosan, céltudatosan leküzdeni. Komplex — orvosi, pszichológiai, pedagógiai — vizsgálatok e- rgdményeképpen hitelt érdemlően megállapították, hogy a sze­xuális megtartóztatás semmiféle biológiai, pszichológiai, ideg- rendszeri károsodással nem jár. ha a fiatalok egyébként a testi és lelkiegészségtannak és az okosan kialakított életnek a sza­bályai szerint élnek. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a sze­xuális életnek vannak előkészítő, bevezető mozzanatai is, és ezek időben meglehetősen hosszú életszakaszra terjednek ki. Mint minden bonyolult, sokoldalú feladatra, a szexuális életre is fokozatosan kell felkészülni. Erre bőségesen kínálkozik alka­lom: az iskolában, a közös sport-, munka- és kulturális tevé­kenységek és a tánc során. Ilyen „előkészítő” a szerelem szóval megjelölhető bőven áradó, gazdag érzelem, vonzódás, szolidari­tás, érdeklődés is, az udvarlás, a levelezés, a vetélkedés, ter­vezgető együttlétek. Mindezek számára gazdag lehetőséget nyújt a célszerűen és szakértelemmel megszervezett ifjúsági klubélet is. Hadd éljék át Ifjaink a szerelem érzelemgazdagító szakaszait, hadd éljék át az embert emberhez, férfit nőhöz kapcsoló érzel­mek és indulatok, boldog és boldogító Izgalmak, szorongó fe­szültségek nyugtalanító és megnyugtató játékait, érlelő szenve­délyeit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom