Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-11 / 2. szám
STRATISZ MIRVILISZ: Farsangi história Varga Erzsébet versei arsang utolsó napjai nyugodtan, botrány nélkül telF tek, ahogy már megszoktuk az utolsó esztendőkben. Tánc nélkül, maskara nélkül, mint akkori keserű napjainkhoz illett. Ki hitte volna, hogy szomszédságunkban olyan figyelemreméltó események fognak lezajlani! Dél volt, a napsütés édesnél édesebben áradt szét a sikátorokban, a piac — mert történetesen épp piac napja volt — valósággal forrt a rekkenő hőségben. A hentesek kirakták romlott portékájukat. A halárusok teli torokkal or- dibálm, hajmeresztő áron kínálták büdös halaikat, a nép pedig megragadta az alkalmat, és jutányos áron vásárolt betegséget meg könnyebbfajta mérgezéseket. Egyszer csak zsivajgás, lelkes ujjongás támadt a kikiáltók közt, és kolomp szólt nagy vidáman, mintegy aláfestve a felhívást: — Ide gyertek, emberek, nézzétek, bámuljátok! Es a nép odatódult az út szélére, elfoglalta a kapukat, erkélyeket, ablakokat — férfiak, nők, gyerekek szorongták mindenfelé. Odaszaladtak a piacon dangubáló szájtátók is, és bezárták a nézők körét. A látvány csakugyan megérte a fáradságot: teljességgel valószínűtlen volt. Tudntiliik — farsangi teve jelent meg a színen váratlanul, először a háború 6>ta. Igen, a teve jött, egész hagyományos kíséretével, és megállt az utcában, hogy egy nagy üres telken előadást tartson, a- milyeneket nagy buzgalommal rendezett a hősi ELASZ abban az esztendőben. Vajon honnét jött elő a régi athéni farsangoknak ez a kísérteié, amelyet senki sem várt? Bizonyára a múltból. A nyíltszívű Athénnak abból a réges-régi elfeledett múltjából, amikor mindenki szívesen nevetett minden semmiségen, és az emberek az utcán nem nézték egymásra sanda szemmel, mert még hírét sem hallották „felvilágosításnak“ meg „irányításnak“. Igen, bizonyára a réges-rég-múltból jött elő, azért voltak olyan ócskák a zsákok, amelyek madzaggal összevarrva borították testét, púpjait. Azért volt olyan régi az időfehérítette lókoponya is, amelyet fej gyanánt viselt, s amely megőrizte a csontváz hűvös mélabúját, úgy nézte a világot nem létező szemével, amelyet elpusztított az idő, üres gödrével együtt. De azért bizony szabályszerű farsangi teve volt, annak rend- fe-módfa szerint kiadfusztálva, és a közönség úgy is fogadta, mint régi jó ismerősét a múltból, a régi szép idők vidám Athénjából. A menet ünnepélyesen körbefárt, a háziasszonyok, elvégezvén bevásárlásaikat, megálltak szatyrukkal, és úgy bámészkodtak, a gyümölcsárusok rothadt narancsot kerestek elő kosarukból, s azt kínálták oda a tevének, hadd harapjon bele csontváz-fogával. Es a teve szabályszerűen harapott, mert állkapcsához belülről madzag volt erősítve, és ennek segítségével zajosan, csattogva nyüt-csukódott, úgy tett, mintha zöldséget akarna tépni a kosarakból. leinte minden fól ment. A tevehajcsár buzgón ütöE :gette tamburinját, a pénzbeszedő, egy kormozott orrú, koszos fekete kis bohóc, papírlölcsérfét forgatta, százasokra lesve. Es a teve? — Ó, a teve táncra perdült, és a nyakába akasztott hatalmas kolomp is megszólalt. A, nyaka pedig zsákba csavart seprű- nyél volt. Igen, táncra perdült a régi farsanqok eme kísérlete, és tánca festői volt, különös és eredeti, ősi népi táncokra emlékeztető, a tamburinos hajcsár pedig a dallamot húzta, és énekelte a szöveget. A dal, amelyet énekelt, a bugyelláris és, a szajré lovagjainak hőst versciklusához tartozott. Hogy megértsék e szimbolikus költészet niondanivalóját, e- lőbb meg kell magyaráznom eqy-két jelképes irodalmi kifejezést. „Sálátá"-nak nevezik a rendőrség termeiben vendégeskedő magas arisztokrácia titkos nyelvén a pénztárcát. De nem ám akármilyen pénztárcátI Csak az olyant, amelynek temérdek zsebe, rekesze van. A többit, a szimplát, egyrekeszest, azt „papucs"-nak mondják. Es ahogy manapság minden művészet és minden tudomány szigorúan szakokra oszlik, ugyanúgy azo- kat"üt zsebtolvajokat, akik az elsőfafta erszényre „szakosodtak“, „salátások“-nak nevezik, a többiek pedig, a kisebb igényűek, a szerény-„papucsos" címet viselik. Ennyit kellett elmondanom, hogy megértsék a dal szövegét, melynek ritmusára a teve táncolt. A szöveg tudniillik a szövetség egyezményes nyelvén egy rendőri hírt közölt, a következőképpen: Közel a rendőrséghez A ligetnek alatta, Elfogtak két salátást. Aki a dámát adta. „Adni a dámát“ annyit Jelent, hogy megjátszották az ártatlan, gyanútlan járókelőt. . Ez volt tehát a dal szövege, és a táncmutatvány ezenközben nagyszerűen haladt. A nézők meg voltak elégedve, és a fekete bohóc tölcsérében lassan gyűlni kezdtek az elnyűtt, büdös százasok meg a rongyos ötvenes bankók. Es ékkor, éppen akkor indultak meg a döbbenetes események, amelyekről be a- karok számolni. teve lábai mindaddig szabályszerű rendben mozogtak A — mind a mellsők, amelyek feketére festett bakan-, csőt és csíkos barna pantallót visellek, mind a hátsók, amelyek katonaposztóból készült nadrágba meg ócska sárga félcipőbe váltak bújtatva. Es mind a négy helyes irányba mozgott, tudniillik lábujjai előre. És akkor egyszerre — anélkül, hogy a tánc egy pillanatra is félbeszakadt volna — egy gyerek a közönségből elkiáltotta magát: —Odanézzetekl — és kezével a teve mellső lábára mutatott. Mindenki elörehafolt, hogy jobban szemügyre vehesse. Csakugyan rendellenes dolgok történtek odalenn: a farsangi négylábú két mellső lába ugyanis megfordult, és most ellenkező irányba ropta, mármint a teve farka felé fordulva. Azt hiszem, először történt meg ilyesmi a farsangi látványosságon, s úgy vettem észre, a többi nézőnek is ez a benyomása — annyira megdöbbentek az események ilyetén fordulatától. Mi sem természetesebb: a tánc ritmusa hovatovább veszélyesen összezavarodott. Hasztalan igyekezett a tevehajcsár erőnek erejével, dobpergéssel-gajdolással helyreállítani a tánc eredeti rendjét. Hasztalan rángatta idegesén a madzagot, a- mely az állat nyakát átfogta, és jobbra-balra mozgatva csontváz-fejével együtt. A rendellenes állapot a négylábú alvégén változatlanul megmaradt, s egyidejűleg heves vita töredékei hallatszottak — amely vita a csodálatos teve hasában zajlott, assacskán kezdtük megérteni, hogy Itt egészen rendL kívüli jelenséggel állunk szemben: egy hasbeszélő tevével, amely ráadásul hirtelen az orvosok nyelvén „motorikus ataxlá" -nak, azaz mozgási rendellenességnek nevezett betegségbe esett; akik ebben szenvednek. elveszítik uralmukat végtagjaik felett. Az események azonban csakhamar megmutatták, hogy nemcsak erről van sző. A következő pillanatban ugyanis észrevettük, hogy a négylábú állat két mellső lába elszántan megindul a hátsó lábak felé, és dühösen rugdosni kezdi őket. A hátsó lábak pedig nem késlekedtek a válasszal. Csakugyan rendkívüli látvány! Ki látott már valaha négylábút, amely ilyen különös módon válik önrugdosóvá? Ezen oknál fogva újabb százast vetettünk a bohóc papírtölcsérébe, míg maga a bohóc sóbálvánnyá meredve állt mellettünk, ée hüledezve szemlélte a csodálatos tevetáncot. A hajcsár Is belátta, hogy tehetetlen a fellázadt állattal szemben. Abbahagyta a dobolást, abbahagyta a nótát a két „salátás“ elfogyásáról, csak ugrott nagyokat, hol erre, hol arra, a megbokrosodott állat kénye-kedve szerint, hiszen hozzá volt kötözve a gyeplőszárra}. A teve ezenközben egészen elképesztő táncba kezdett. Ez a mutatvány az összes görög vidék jellegzetes tánclépéseit egyesítette magában. Aztán a négy láb egyre fűggetlenebbül mozgott egymástól, egyre jobban összezavarodott, a fej a legváratlanabb helyzetekre lendült, a teve farka felé tekintett, miközben az előrefele szaladt, és megmagyarázhatatlan dühvei, ritmustaianul csattogtatta csontváz-fogsorát. Teste eközben nehézkes alakjához képest megdöbbentő hajlékony Ságot és fürgeséget tanúsított. Es a fékevesztett dlonüszoszi táncot az állat hasából kihangzó lárma, ordibálás, jajgatás követte. égül a teve feje, mely eladdig csupán furcsa mozV gásával vonta magára a figyelmet, szintén kivette részét az állat belsejében kitört párviadalból. A teve szügyét takaró rongyos zsákokból hirtelen két szőrös kar bukkant elő, magasba lendítve a seprünyél végébe tűzött lókoponyát. A bot a koponyával fölemelkedett, majd lesújtott a teve hátsó fertályára. A teve tompora ekkor — 6 csodák csodája! — emberi hangon szólalt meg, és közérthető görög nyelven, fájdalmasan felordított: — Ö, te becstelenI S ekkor a négylábú az ,/osztódással való szaporodás" módszerével, mely főként az egyseftüeknél szokásos, két különálló, független kétlábú élőlényre oszlott, amely egymást ütlegelte, a tömeg lelkes buzdítása közepette. A tevehajcsár meg a bohóc ügy eltűntek, mintha elnyelte volna őket a föld. A bohóc elinalt, magával víve a pénzestölcsért, és a tevehajcsár is kámforrá vált. A harctéren csak a teve tagjai maradtak, folytatván.a hómért párviadalt. Csakhamar nyilvánvalóvá vált egyébként a mellső lábak győzelme, ennek oka pediglen az volt, hogy velük együtt küzdött igen hatásosan a seprünyél is, a reá tűzött koponyával. A mellső lábak egyre kijjebb-ktj- jebb szorították a hátsó lábakat, melyek végül ts utat vágtak a tömegen át, és rendezetlen menekülésben törlek ki. A győztes lihegve megállt a harctér közepén. Verejtékét tö- rölgette, pihenő Héraklészként dőlt buzogányára, melynek végéről a fehér lókoponya szemtelenül bámult rá üres szemével; a sokaságnak, amely kérdésekkel ostromolta, hogy hát ml történt Igazából, a következő szavakkal kommentálta a helyzetet: — Nézze meg az ember', hogy én ezt nem 'szimatoltam meg előre! ' ‘ — De hát mi történt végül is? — hangzott fel a türelmetlen kérdés a nézők seregéből, miként antik tragédiában a'kar. — Hát mi történt volna? — válaszolt a qyöztes. — Komcsi volt a becstelen, de fogalma se volt róla, halljátok-e, mert kétté hasítottam volna a fejét! kkor deus ex mach inaként megjelent a színen egy E rendőr, hogy megoldja a tragédiát. Elővette noteszát, és adatokat, neveket kérdezett a győztestől. — Oszt mikor vetted észre, hogy komenista? — firtatta tovább. — Mikor itten táncoltattuk a tevét, biztos úr. Te komám, mondom neki, nem látok én itten komoly bevételt. Még jó, ha három ezres fut mindegyikünkre, még hálásak is lehetünk érte. Hallod-e, amit mondok? — kérdem tőle. „Hallom, hát aztán“ — mondja ö. Nézd, mondom én, sokan vagyunk, összesen négyen. Ügy kellett volna, hogy téged felöltöztetlek Markosznak, tudod, abba a sok blrkabőrbe meg minden, én meg beöltözöm me'dventáncoltatónak, és gyűjtöm a sok pénzt a tölcsérembe. „Markosz“ — mondja. — Meg ne halljam többé, hogy ezt a nevet mocskos szájadba veszed!“ Ugyan miért, mondom neki, hisz mifelénk minden medvét Markosznak, hínak, akár valódi, akár farsangi, mindenki csak úgy mondja- Tavaly jarsanqkor nem Markosznak öltözve táncoltál Koctában, és szedtük össze azt a tenger pénzt? „Az más volt, azt mondja, most van a Párt, Markosz a vezérünk, most ideológia van, érted?“ Nahát ebből megértettem,' biztos úr, kérem, hogy hitehagyott lett a becstelen, komcsi lett belőle, és én még itt társamnak fogadom! Komenista vagy, te koszos, mondom neki, és rugdosni kezdtem. Aztán meq alaposan helybenhagytam ezzel a seprünyéllel itt, ni. De minden rossz szándék nélkül, biztos úr! Isten látja a lelkem, nem volt bennem rossz szándék! — No akkor jó — mondta a rendőr. — Most pedig gyerünk az őrszobára. Az ember, akt a teve mellső lába volt, rettenetesen elcsodálkozott. — Az őrszobára? — Ismételte. — Már mtért mennénk az őrszobára, biztos úr, kérem? — Kihágás végett. Elfelejtetted, hogy tilos mindenféle maskara meg farsangi álarc? No gyerünk, lódulj, a nép meg oszoljon innét. A mellső lábak élénken tiltakoztak: — De biztos úr, kérem, én nem vettem semmiféle álarcot, nem öltöztem maskarába: Tessék nézni, ebben a gúnyámban meg ezzel a saját pofámmal táncoltam. rendőr lemutatott a földön szertedobált rongyos zsáA kokra: — Hát ez meg micsoda? — Ez a... izé, a teveI — válaszolta a Mellső Láb. — Másrészt meq itt van a lánc. Nem tudod, hogy a tánc is tilos? — De hisz nem én táncoltam! — tiltakozott az ember. — A... teve táncoltt, Maga is belátta, hogy vállalkozása hasztalan, és elmosolyodott, ahogy kimondta. — Gyerünk, mozgást — buzdította a rendfenntartó szerv. Megragadta a karjánál fogva, és magával vitte. Es a tömeg, amely figyelemmel kísérte a dráma valameny- nyi fázisát, tiltakozott, miként az antik tragédiában a kar, utánuk szólván: — Igazságtalanság!! Szöll&sy Klára fordítása TEREMTÉS magányát siratta árva volt az Isten egyetlen könnycsepp hullott ki szeméből — a világ MEGSZÜLETTEM ... tévedésből tenyérnyi életem kihullott anyám harmatos öléből VASÁRNAP poháramban megalvadt az unalom hamutartóm megtelt várakozással ajkamra cserepeseden a magány 1 - \ t ■ V :v::í mm 'W A*, v*V% * V •> » x*&:} íllKSftIÉSli KITAGADOTTAN kérek és nem kapok keresek és nem találok kopogtatok ajtót nem nyit senki éhezem üresek az asztalok szomjazom kiapadtak a kutak felakasztanám magam nincs hely a fákon ELMENT A VONAT ártatlanságunkat hiába htvjuk vissza visong alattunk az elvarázsolt éjszaka tisztaságunk mocskos rongyaival takarózunk
