Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-02 / 9. szám
8 új ifjúság Egy pillanatig feszült csend ült közéjük, csak a gép zügása hallatszott. Akkor Harway egy pohár után nyúlt és kiitta, aztán kilépett a fülkébe. „Ilyesmi még nem történt meg velem sohasem. Igazán ördöngős kis macska ez. Nem is olyan egyszerű vele bánni. Lényegében véve nagyon érzékeny, csak azt nem tudom, hogyan foghatták be ebbe a piszkos munkába.“ Ewelyn felszolgálta az italt, aztán visszavonult a hátsó helyiségbe. — öregszem, vagy mi a fene van velem“ — ismételgette magában Har- wáy. —• „Sohasem maradtam adós senkinek, és most valami belül, leg- belül meggátolt abban, hogy ezt á kis patkányt szétgázbljatn.“ Daniel felsorakoztatta emlékezetében ezt a tucatnyi áldozatot* amelyet maga mögött hagyott ez alatt a pár nap alatt. Kinek oldalbordatörése, áll- kapócstöréke, kár-, láb- és medencecsonttörésé van.......Ilyért az én Utam, ilyet választottam, de amióta szüléimét elrabolták, azóta kívánom a bosz- szút, még akkor is, ha nem az igazi bűnösöket éri.“ Órája nem volt, hát megkérdezte egyik kísérőjétől, menyi az Idő. — Kilenc óra két perc. — Szép kis utat tettünk meg, 16 lenne már pihennil — Jegyezte meg inkább önmagának. — Ó, mister Harway, még hosszú út van hátra. Addig akár még egyet alhatunk mindannyian. Daniel egy Ideig játszadozott pipájával, aztán rágyújtott és beszólt E- welynhez egy pohár vodkáért. — Sok lesz az, szép fiú, árt a szépségnek, jobb lenne, ha reggeliznénk — szól ki a kedves hang az ajtó mögül. — Már készítem Is: * ‘ Harway morbidsága lassan oszladozni kezdett. „Üssön belém a mennykő, valóban meg kellene nősülnöm, most már kezdek érzelgős lenni.“ Lassan, óvatosan kirázta pipájából a hamut és visszarakta a tokba. Igen, most határozottan érezte, hogy éhes. „Vigyázz, öreg fiú, csak most eine ronts mindent. Nem szabad engedned egy fél millimétert sem. Bizonyítsd be, hogy valóban azt mondtad, amit gondoltál, és hogy egykét kis pofon nem változtathatja meg a véleményedet róla!" A lány hozta a reggelit, de a tálca helyett ajkát nyújtotta előre. „No tartsd magad, öreg fiú, csak tarts ki elveid mellett!“ Harwaynak nem volt semmi kedve aludni, de a pezsgő után lassan vesztette eszméletét. Tagjai elnehezedtek, agya még harcolt az eszméletlenség ellen: — Roppant szemtelen leszek, kénytelen vagyok alva bevárni a főnökkel való találkozást. Senki sem értette pontosan ezt a kegyetlen iróniát, csak azért azt é- rezték, hogy ez az ember még eszmélete határán is harapós. Daniel Harway arra ébredt, hogy valaki han gosan, hosszan kacag. Nem akarta jelét adni ébrenlétének. A kacaj valami fal mögül jött. Felette szúnyogháló... A szobában félyhomály. — Te jő ég, hová kerültem? És érről az a kis céda tudott. Ő keverte poharamba az altatót. A szűnni nem akaró öblös kacaj közeledett. Harway sejtette, hogy róla ván szó, s az ismeretlen rajta nevet. Felnyitotta szemét, egy kis hentes kinézésű vörös arcú csúnya férfi állt az ágya mellett. Szemei véresek és homályosak voltak. Daniel csak jő pár másodperc u- tán ismert rá: Franz Karl Sieger volt. a Rosenheim-i inkvizitor, méghozzá az első számú. — Azt hittem, hogy megvonja tő lünk remek társaságát kedves Daniel Harway! Bár az egészet úgy is nézhetjük: lám, milyen kicsi a világ. Harway fekve maradt: — Igen, kicsi a világ, és mily gyorsan telik az idő. Az emberek változnak. Azt hiszem, végül is elvá laszthatatlan barátok leszünk. A hájas ember-karikatúra újból fel- kacagott: — Ez aztán jellem. Ha ilyen embereink lettek volna, ma az egész Világ a .talpunk alatt lenne. No de ami késik, nem múlik. Amit a német nemzet nem tudott magából kitermelni, azt máshonnan verbuváljuk, és a- mi késik, nem múlik! — Sieger! Lelépni! — hangzott fel mögötte egy rekedtes, fáradt, de minden rezgésében szuperiorikus hang. A hájtömeg ijedten vonult vissza. Harway előtt megjelent egy régi jói ismert múmia-alak. ö volt az: Heinrich Fedler. — Fogadla szívélyes üdvözletemet, kedves Harway. Ugyanakkor közölnöm kell önnel azt is, hogy határtalanul megsértett feltételeivel, amelyeket sajna, jobban mondva hála ü- gyetlen angliai embereinknek, kénytelenek voltunk elfogadni és betartani. Daniel fölállt és meghajolt: — Uram, nekem előrelátott terveim voltak, és ezeket nem hanyagolhattam el, ugyanis üzleti jellegűek voltak. — Ö, igen, feltételeztem, Ken- brugh-gal csak Ilyen dolgai lehetnek bárkinek is. Ezt is ellenőriztem, tehát nincs baj, kezdjük elölről. — Herr Fedler, mindenekelőtt szeretném bevallani, hogy jövetelem és beelegyezésem egyetlen oka és magyarázata, hogy képességeimből pénzt szeretnék csinálni. Ön is híve az egyéni ambíciók legalizálásának! — Elvben megegyezhetünk bizonyos dolgokban, de mindenesetre nem itt. Karon fogta a fiatalembert, aki ó- riásként lépegetett mellette. Estefelé járt az idő. Harway bocsánatot kért és, rágyújtott pipájára. A keskeny betonúton pálmák som páváskodott, jobb oldalt az azúrkék tenger, bal felől sűrűn benőtt magas vulkanikus eredetű hegyek zárták el a kutató szem elő! a látóhatárt, mely ellenkező irányban messze kinyűlt a környező szigetekig. — Elég hosszan auldtaml — állapította meg félhangon. — Nehezen alkalmazkodik az új légkörhöz, uram. Ez az egész. Aki sugárhajtású repülőgépen utazik, általában ilyesmi várja érkezés után. A levegő telis-tele volt különös illatokkal és csodálatos madárhangokkal. Több mint tíz percig haladtak így egymás mellett. Harwayt meglepte, hogy a környéken egy lelket sem iát Csendes napnyugta volt. Akkor megérkeztek egy bambusz kunyhóhoz, mely tulajdonképpen ve lamilyen lejáratot fedett el ügyesen. Márványlépcsők hosszú sora vezetett a föld mélyébe. — Biztonságos hely! — jegyezte meg Harway. — Nem, ez a legbizonytalanabb hely, és épp ezért kívántam önnel itt találkozni — válaszolt Fedler. Valami különös járműbe ültek Hangtalanul haladt, de Harway érezte minden tagján, hogy a gyorsasága nem közönséges. Az utazás csak néhány percig tartott, s egy hatalmas terembe léptek. A csarnok több mint száz méter magas és néhány száz méter hosszú volt. A csupasz falai között csak egy különös alakú asztal teli kapcsolószerkezettel és néhárív televíziós képernyővel. Fedler helyet foglalt, Harway pedig állva várta be a hivatalos beszélgetés kezdetét. — Azonnal elmondom, miért illuzórikus arról beszélni, hogy mondjuk az ön képességei ennyibe vagy annyiba kerülnek. A feladatok, amelyek önre várnak, tulajdonképpen az én tervem kivitelezésének előfeltételeit kell megoldaniok. Tervemről nem beszélhetek, de a feladatok fontosságáról annál Inkább. Kérdezi, hogy miért választottam éppen önt. Erre is van válaszom. Annak idején, amikor oly vakmerőén bemerészkedett a vezérkari laktanyába, rám bízták, hogy pszichofizikai módszerekkel szedjek ki önből mindent és semmisítsem meg inteliektumát, mossam ki agyát. Bizonyosan emlékszik még rá, — Igen, nagyon jól emlékszem, a fonofoto kúrákra is. Nem mondom, remek játék volt. — Már a kísérletek elején felfigyeltem kivételes ellenálló képességeire, és elhatároztam, hogy a saját tervemhez idomítom. Nem véletlen, hogy megszökhetett Rosenheim-ból, én akartam így. És a háború után minden lépését figyelemmel kísértem. Embereim által. Igen, minden pontosan úgy történi, ahogy elképzeltem: ön teljesen hasznavehetetlen volt az angol kémelhárító iroda számára, de ki kellett várnom, amíg saját tervein hez használhatom. Ugyanis az akció előföltételei nem voltak meg, s a mai napig kellett várnom, míg végre újból találkozhattunk. Azonkívül önnek ki kellett pihennie a fonofoto kúrák hatását is. Most pedig az enyiím: hogy tervem sikerüljön, négy feladatot kell elvégeznie: az első és a következő — és átnyújtott neki egy keskeny papírlapot: Ez állt fajta: USA CAPE LIWINGSTON AZY- MOUTH LABORATORY — PHONIC CABINET. — Uram. ön valószínűleg azt kívánja tőlem, hogy ezt az úgynevezett hang-kabinetet semmisítsem meg? — Nem tévedett. Az egész azonban nem oiyan egyszerű. — Ezt tudom . .. — Kérem, ne vágjon a szavamba. Az egész nem oly egyszerű, hisz nekünk nem is annyira a műszerek megsemmisítése, mint dr. Melloom és dr. Hiksmith halála a fontos, azonkívül a felvevőkészülékek antennáit is szét kell rombolni. (Folytatjuk) • „Látod édesanyám“: Most is csak biztatni tudjuk. Verseiben van eredeti iz, szín. Tanuljon! Ne feledje — a vers kifejező erejét a képek tisztasága, a gondolatok mélysége adja! • „E. Újvári István“: írása ' egyelőre nem közölhető. Hiányzik belőle a mélyeb ábrázolás, látás. Tanuljon, dolgozzon! ® „Charlie“: Magyar nyelvű újságíró főiskola nincs! Ami az írást illetti: Íráskészsége határozottan van. Ne hanyagolja el. Dolgozzon, tanuljon! A legikö- zelebbiek lehet, hogy már kö- zölhetőek is lesznek! írjon és jelentkezzen újra! ® „Őrök tél“: Verseiben nem látunk továbbfejlődési lehetőséget. Szürke, semmitmondó sorok. Talán egy példa: / Biztosan álld meg a helyedet, / s ne szajkózd csak a saját nevedet. / Nézz körül! — mit látsz még? / körötted van ezer-ezer lét / stb. Talán jobb lesz, ha már most lebeszéljük! 9 „Szeptember 28“: írásában van lendület, hangulat. A plasztikusabb, mélyebb ábrázolással azonban adós marad. Dolgozzon és idővel jelentkezzen újra! ® R. Zs. Terebes (Trebisov): „Nemrégiben nagy örömmel fedeztem fel, hogy önöknél ba rátra találnak a tehetséges és kevésbé tehetséges fiatalok“ — írja levelében. Ez tévedés! Nálunk, legalább is reméljük, hogy Így van, csak a tehetséges fiatalok kapnak helyet... Versei egyelőre nem haladják meg az iskolás olvasmány- élmények szintjét. Utánérzések, hangulatok csupán! Talán egy példát: /■ Az én anyám nem olyan, mint a többi asszony / Nekem most is ő a legszebb, bár már idős nagyon, / Arcát nagyon megviselte az idők sok terhe, / De oly szelíd, olyan kedves, mint a galamb a lelke. — Egyelőre nem beszéljük le. De sokat kell tanulnia, fejlődnie. • „Sárga rózsa“: „Közöljék versemet“ — írja levelében. Nagyon szívesen eleget tennénk kérésének, ha a versek ezt lehetővé tennék. Sajnos azonban ... Egy példa: / Virágos kert a szívemben / Te meg rózsám az ölemben, / Gyere vissza adj egy csókot / Mert én mindjárt meghalok / — Erősen lebeszéljük! Talán ha itt olvasa sorait rájön, hogy miért! EGY CSÓK ES Ajkunkkal gyengéden megérinteni a szeretett lény ajkát — ez a csők. Egy csőktől el lehet veszíteni az eszméletet... A csők az egész testet lángra gyújtja... De csők közben a régi indiaikra vagy VIII. Henrikre is lehet gondolni... „Arra a kérdésre, hogy miért csókolok szívesen, egyszerűen azt is válaszolhatom: mert jólesik. De persze ez nem fejezi ki mindazt, amit a csók közben érzek. A csókkal a legegyszerűbben és a legköltőlbb módon fejezhetem ki gyöngédségemet egy lány Iránt — és ez nemcsak neki hízelgő, hanem engem is átváltoztat, más szemmel nézem az életet. Semmi sem oldja fel olyan könnyen a két ember közötti feszült viszonyt, mint a csók; a csók művészet és mégis a legtermészetesebb valami. A csők megmutatja, milyen érzéki, milyen vad, milyen számító, milyen önző, milyen előítéletmentes, milyen megértő vagy milyen merész tudok lenni. A csók a legszenzációsabb és ugyanakkor a legnormálisabb módon bizonyítja be nekem, hogy ért, a férfi, tényleg a világon vagyok; van ajkam, vannak bőridegeim, van szemem és orrom. „Csókolok, tehát vagyok.“ És mit éreznek a fiatal lányok csók közben? G. Angela, ma 30 éves, három gyermek anyja, így tartotta meg- emlékezetében az első csőkot: „Ajka olyan gyengéden é rtntette ajkamat, mint egy pillangó szárnycsapása... egész testemen valamilyen csodálatos Őrzés, bizsergés futott keresztül, amilyet soha később nem éreztem.“ Mert első csők csak egyszer van az életben... Csak a jő humorú férfi tud jól csókolni... A csőkot nem szabad tragikusan venni, inkább szerelmi játéknak kell maradnia. A csók „felfedezése“ az indiaiaknak köszönhető. Ezt a tudományos kutatás Is elismeri, habár egy tüdős sem volt jelen ennél a világrendítő eseménynél, s nincsenek rá tanúk sem. De minden jel arra mutat, hogy a csókot több mint 3500 évvel ezelőtt a Gangesz partján „találták fel“ az Indogermán népek. Ezek az indogermánok Krisztus születése előtt két év ezreddel terjesztették el a „csóktalálmányt“ Indián és n Közel-Keleten keresztül. Tőlük tanultak csókolni az assz! rok; az egyiptomiak már akkor szívesen mutatták magú kát csékolózva; a zsidó nép családi és vallási érzületeké fejezett ki a csókkal — az ótestamentumban Is több he lyen említik a csókot. Mindez bizonyítja, hogy a csókot az emberiség nem is merte kezdettől fogva. Amitor egy polinéziai bennszülött először látta, amint egy fehCT férfi egy fehér nőt csftkol rávetette magát a férfira, hogy megvédje a nőt. Azt hitte, a férfi meg akarja enni. A Japán nyelvben nincs is kifejezés a csókra, a kínaiak az orrukat dörgölték egymáshoz, de nem csőkolóztak. A mongolok, a jakutok, az eszkimók, a lappok, Ausztrália őslakói és a kelták sem ismerték a csókot. A csók tehát minden bizonnyal „felfedezés“, bizonyos értelemben egy civilizációs „termék“. A rég! ínidiai szerelmi könyvek — mint a Kamaszutra — a csőkot az ■ irodalom és a tudomány részévé tették. Három csoportba osztották, aszerint, hogy a csóknál a felső ajak, az alső ajak vagy az egész „szájbimbő“ játszotta a főszerepet. Mindegyik csoport még alcsoportokra oszlott, és csak az az indus állíthatta magáról, bogy tud csókolni, aki az összes csoportok minden válfajában kiismerte magát. (Befejezés következő számunkban)
