Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-02 / 9. szám
Riportalanynak is élmény: Darvas Iván Bejében (Bechynce) a rimaszombati (Rimavská Sobo- ta) járás területén fekvő községben születtem, de szüleim csakhamar Prágába költözködtek innen — én akkoriban négy-öt hónapos csecsemő voltam. Azóta sem jártam arrafelé. Élénken emlékszem viszont zlatá Pra- hára, ahol életemnek talán a legszebb szakaszát, a gyermekkoromat töltöttem. Anyám orosz. Apám rögtön az első világháború kezdetén, még 1914-ben fogságba esett, és Moszkvában megismerkedett anyámmal, aki egy kórházban ápolónőként tevékenykedett. Feleségül vette, és miután hazajött, Prágában furcsa eset állt elő: a bátyám és én egyszerre négy nyelvet szívtunk magunkba! Az anyanyelv és az „apanyelv“ általában megegyező, és az utcán meg az iskolában is ugyanazon a nyelven beszélnek. A mi esetünkben nem így történt. Anyám oroszul tanított, apám magyarul. Prágában nem volt magyar iskola, így apám németbe íratott, tanuljuk meg azt Is. Az utcán, a barátokkal csehül társalogtunk. Ezt a négy nyelvet szinte egyszerre tanultam meg, és azóta is sokat gondolkodom azon, hogy a nyelvtanulás titkait valahol itt kellene keresni. Idős fejjel megpróbálkoztam az angollal, de az már korántsem ment úgy. Olvasni tudok, beszélni kevésbé. ★ Van, aki templomnak hiszi a színházat, és úgy lép falai közé, hogy az áhítatot keresi; van, aki fórumnak látja, magaslatnak, ahonnan messzire láthat és szólhat az ember és ahol megvédhet vagy elutasíthat valamit; van, aki laboratóriumnak tekinti, kísérleti központnak, olyan kutatócentrumnak, ahol embereket, emberi sorsokat és összefüggéseket elemeznek és boncolnak s ahol a jövőt is megpróbálják kikísérletezni; van, aki szórakoztatóhelynek, felüdülésnek, a mindennapok Szaharájából az oázisba való menekülésnek találja és azért jár oda; van, aki a nemzet Hyde Parkjának látja, és csak akkor elégül ki, ha ilyen a műsor. Mi hát a színház? Mindezeknek a keveréke. Olyan létesítmény, amely a legcsodálatosabb dolgot nyújtja, a játékot. Nem a gyermek önfeledt mókásságát, de nem is a felnőttek görcsös, fölszabadulni alig tudó tevékenységét. A Játék halálosan komoly és tulajdonképpen akkor is gyermekien naiv, amikor tudatos. A színész mindig a valóság talaján áll, de sohasem közvetlenül rajta. A színész játéka mindig lebegés. Van, amikor csupán néhány centiméterrel van a talaj fölött, és van, amikor a sztratoszféra magasában. ★ Ügy érzem, hogy színházi életünk nincs teljesen szinkronban azokkal a törekvésekkel, amelyek Kelet- és Nyugat-Európában a színházi életet uralják. Ennek több oka van. Elsősorban történelmi okok. A két világháború között elzártan, elszigetelten élt a magyar színházi kultúra, provinciális szinten mozgott, nem érintkezett a legfrissebb, legkorszerűbb európai törekvésekkel. A fel- szabadulás után egynémely színházunk lázas munkába kezdett, hogy pótolja az elmulasztottakat. Én magam is tanúja és részese voltam ennek a folyamatnak, mert megszűnéséig tagja voltam a Művészszínháznak. Csak hát három év alatt nemigen lehet harmincat bepótolni. Mi akkor szereztünk tudomást azokról a színházművészeti forradalmakról és áramlatokról, melyek azóta rég lezajlottak. Aztán jöttek a személyi kultusz évei, és az ezzel járó hátrányok. Az utóbbi években másfajta igények, más kulturális koncepció uralkodik Magyarországon. Persze ez az idő LBeStfflK SZÓBÓL ÉRT AZ EMBER Nem vagyok túl finnyás, de azért mégsem „táp solok“, ha a süteményt nem késsel, hanem kézzel csapják a csomagolópapfrra, no meg ha a cukrot marokkal szórják a feketekávéba. Szóvá is tettem egyszer, de csak úgy finoman, nehogy gőzt igyák kávé helyett: — Nem lenne könnyebb kiskanállal... — 0, köszönöm, megmegy ez így is — volt a kedves válasz, és még megnyerőén is mosolyogtak hozzá. Hiába, szóból ért az ember. De próbáld úgy mondani, ahogy gondolod? En már azt is megpróbáltam, azért mondom most így. oooo I „Duhduááá — dnhduáá — pámpámpám pimpil- lilimpi — juáááééépábijubi pábljubt duhdná — la la la.“ Hogy mi ez? A rádióból írtam le egy új sláger szövegét. Mi az, nem tetszik? Nekem se... is kevés még, az a tíz-egynéhány esztendő nem „váltotta meg“ a magyar kulturális életet, mert nagy volt a mulasztás, de bízom benne, hogy mi is egyre élénkebben kapcsolódunk bele abba az áramkörbe, amely nélkül törvényszerűen a provincializmusba süllyed minden kulturális törekvés. Lehetnénk persze bátrabbak is, mert vannak egyes problémák, melyeket kikerülünk, és ez nem vezet célra. Valamit elfogadhatunk, megcáfolhatunk, valamivel vitába szállhatunk, valamit legyőzhetünk vagy valami által legyőzethetünk, és van olyan eset is, hogy előző véleményünket megváltoztatjuk, mert rájöttünk, hogy a másik fél mélyebben, igazabban látott. Egy dolgot nem lehet azonban: valamit, ami van, tudomás nélkül hagyni és úgy csinálni, mintha nem létezne. Ez nem célravezető. Szerencsére nem ez jellemzi kultúrpolitikánkat, de egy bizonyos bátortalanságot tapasztalni. Merészebben ismerkedhetnénk eszmeáramlatokkal, melyek léteznek és hatnak és amelyek remekműveket eredményeztek. Szélesebb ablakot kellene tárnunk a színházi világra és végig kellene járnunk a mel- lékutakat és a zsákutcákat is, mert csak így juthatunk ki a főútra. Könyvkiadásunk előbbre jár ezen a területen, mint színházi kultúránk. Egy kis, de jellemző példa: nemrég megjelent Beckett, szép kiadásban, érdekes utószóval. Darabjait viszont mindössze néhány néző e- lőtt, stúdiószínpadokon játsszuk. Fejlődhetne színházi kritikánk Is — és talán nem haragszik meg senki, ha azt mondom, hogy bírálóink elsősorban szakmailag javulhatnának nagyot, sőtl legtöbbször nekik kellene a kérdéses eszmeáramlatokkal vitázníok! ★ A Pesti Színház első bemutatójára készült, de a kiszemelt darab, néhány héttel a premier előtt, valamilyen oknál fogva lekerült a műsorról. Közeledett a színháznyitás időpontja, és a színház vezetősége lázasan kutatott egy másik darab után. így került elő a fiókból Gogol nagyszerű műve: Az őrült naplója. Megörültek neki, márcsak azért is, mert egyetlen szereplő szükséges az eljátszásához, tehát minimális a körülötte bá- báskodók száma is. Egy rendező és egy színész talán méltón tudja majd a rendelkezésre álló kevéske időt kihasználni, és a premier sikert hoz — gondolta a színházi elöljáróság. Nagy kedvvel vágtam neki a szövegtanulásnak, szinte éjjel-nappal együtt dolgoztunk a rendezővel. Az alak megformálásához szükséges impulzusokat több helyről kapja az ember. Átélt tapasztalatai, olvasmányai is közrejátszanak abban, hogy hiteles legyen a színpadon. A lényeg talán abban rejlik, hogy a színész nemcsak este héttől tízig színész, hanem mindig, tehát este tíz után másnap este hétig Is, és nagyon sokszor éppen ezen múlik egy-egy alakítás sorsa. A művész akkor végzett jó munkát a színpadon, ha az előadás után megvárja a néző és felelősségre akarja vonni az esetleges csábításért vagy gyilkolásért. Az ember minden élménye elraktározódik a tudatban, és a kellő pillanatban a felszínre bukik. Mindegyikünkben vannak olyan szenvedélyek, indulatok, jellemvonások és tulajdonságok, amelyek egy-egy szerephez kellenek. Egy kicsit féltékenyek is vagyunk, egy kicsit gyilkosok is, egy kicsit kárörvendőek is, egy kicsit megszállottak is. Amikor tehát a színpadon vagyunk, tulajdonképpen kiéljük ezeket a bennünk szunnyadó szenvedélyeket, tulajdonságokat, Jellemvonásokat. Az őrült naplójában erre nem mindennapi lehetőség kínálkozik, és én örülök, hogy sikerrel birkóztam meg a feladatommal, melyet pályám fontos állomásának tekintek, és örülök, hogy a darab megérte a kétszázadik előadást is. ★ Meggyőződésem, hogy a haladás, az Igazság föltartóztathatatlanul megy előre. Sohaseb felejtem a szabadságfényezte emberi arcokat. Minden pozitív cselekvésnek van értelme, semmi sem múlik el nyomtalanul. A fejlődés föltartóztathatatlan és megállíthatatlan mindenütt a világon, még akkor is, ha azt esetleg az én nemzedékem (negyvenöt éves vagyok) már nem éri meg. Batta György NEVE: Jirl Suchy. SZÜLETETT: Igen. FOGLALKOZÁSA: Színházigazgató, színész, énekes, költő, író, j humorista, filmrendező, grafikus és szintén zenész. Egyébként kiadott néhány könyvet, olyan cseh slágerekhez ? irt szöveget, mint a „Véera nedéie byla, Po babicce klokoct, Láska nebeská, Óéi má snéhem zaváté, Babeta" stb., megír- ' ti a „Hogyha ezer klarinét“ és a „Bűntény a mulatóban" c: filmek forgatókönyvét, játszott is az említett filmekben, irta 1 és rendezte a „Menyasszony" c. filmet de nem játszott benne, szerzője a népszerű Gramotingl-tangl rádióadásoknak és t egy Jakub nevű tinédzsernek... A beszélgetés Jirl Suchyval számomra legalább annyit jelentett, mintha egy megrögzött Beatles-rajongó Paul Mc Cartney- val, vagy egy mániákus tévénéző a szuperklassz Kloss kapitánnyal tölthetné az estét. Legutóbb harmadszor vártam Suchet a Semafor előadása után. Két Ízben csupán néhány per- ! , ces szóváltásra futotta Idejéből, de megígérte, hogyha leg- v közelebb egy nappal korábban jelentkezem, ö másnapra úgy í osztja be az idejét, hogy beszélgethessünk. Előadás elótt az öltözőjében vagyunk: kopottas bársonynadrág. drapp garbó van rajta. Egy sminkasztalkán fekete ke- 1 ménykalap. Mi a másik asztalhoz ülünk, ott zsirárdi pihen... Jirl Slitr, Suchy volt szerző- és színpadi partnere mindig I' csak fekete keménykalapban. Suchy pedig szalmakaipban lépett színpadra. Több alkalommal cim helyett csak ezt a két kalapot rajzolta egy-egy levélíró a borítékra, és ők megkapták ; a küldeményt. Suchy ül, hallgat és vár. — Ne haragudjon, de én nem is interjút szeretnék késztv teni. Annak szabványa van, és nem is vagyok újságíró... Szet rettem volna közelebbről megismerni. Tudná jellemezni önma| ■ gát? — Gondolom, nehezen. Nemigen törődöm saját magam ká- derezésével és nincs is rá időm: állandóan hajt valamilyen munka. — Nem hinném, hogy egyáltalán nincs véleménye saját magáról! — Nézzen Ide; a dolog úgy áll. hogy az ember nem szí5. vesen tereget ki bizonyos dolgokat. Ha jót mondanék mali • gamról, akkor nagyképűnek tartanának, rosszat meg ugyebár nem akar az ember... El sem hinnék, hogy komolyan gondolja tam. ha viszont vegyes véleményt formálnék magamról, rafinált karrieristának tartanának. — Mi a véleménye az Interjúkról? — Reflexszerűen menekülök előlük. Magával Is csak azért iV ültem le, mert olyan szívós, hogy már harmad ízben keresett i■> és mert egészen „külföldről" jött; egyébként nagyon szívesen elbeszélgetnék még újságírókkal „is", de mert nem szeretek if. semmit félvállról venni, hát az ilyen beszélgetések kizökkentenek munkámból. Állandóan dolgozom, még borotválkozás * közben is, az utcán is, mindig újabb műsoron vagy darabon Ö töröm a fejem. Hiszen hallotta az iménti vészes figyelmeztetést. Ml lesz. ha nem jut semmi az eszembe? Becsukjuk a színházat és visszafizetjük az eladott jegyek árát?, — Mi az új bemutató cfme? raj*, — „Az öné ez a kutya?" fe» * (Véra Kresadlová már beöltözve — pontosabban: már levet- k<*zve — egy kopott könyvet nyújt be az ajtón: „Kitűnő volt, 1 firka. Köszönöm*.) j.— ©97 tűnik, nincs már Időnk, csak néhány szóra. Mind- - - járt a színpadra kell mennie. Ideges természetű? — Inkább nem. — Lámpalázas? — Ha az anyanyelvemen kell beszélnem, akkor nem. — Vannak valamilyen nehézségei? — Hála Istennek, nem kell keresnem a problémákat. Ezt az- f B • ^ mon<lom ‘Sy. mert annyira hozzászoktunk a gondokhoz, hogyha nem lennének, talán már hiányolnánk is őket. — Miért szűnt meg a Gramotingl-tangl című rádióműsora? — Rajtakaptam magam, hogy már nem csinálom olyan élvezettel, mint előbb... és az erőszakolt munka nem sokat ér. Igyekszem mindig csak azt tenni, amit szívből és kedvvel te1 szék. (ismét megzavarnak bennünket. A zenekar egyik tagja jön és felhangolja Suchy bendzsöját. A „Revizor a mulatóban“ c* darabban Suchy bendzsón is játszik.) — Nem késik le a jelenéséről? — — Két perc alatt készen vagyok. Nem sminkelek, a „saját“ bőrömet viszem a színpadra. Kézfogás. Elköszönök. Besurranok a nézőtérre, Jirl Suchy lép színre, ő a revizor. Persze olyan revizor, akinek a hivatal mellett a színház a legnagyobb szenvedélye, sőt, aki a- matőr (Suchy Így, ő-vel mondja) színészként még Rómeót is játszott. Saját bevallása szerint olyan szívósan, hogy addig be sem fejezte a játékot, amíg az utolsó néző el nem hagyta a színház épllletét... Ezúttal viszont — mint eddig minden Semafor-előadáson amelynek én is nézője voltam — nem engedik őt haza a nézők. A hosszas ovációk után minden alkalommal 20-25 perces „ráadás“ következik. Igazi rögtönzések. A nézőtérről — elsősorban fiatalok — felszólnak Suchynak a színpadra, kérdeznek, kérik őt. énekelje el ezt meg amazt... És a színész éne« e,‘ (09)
