Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-11 / 32. szám
V asárnap, augusztus 2-án három-három óra hosszat szemlélődtem az oroszvári (Rusov- ce), illetve a ligetfalusi (Petrzalka) határállomáson. Szenzációéhesen rohangáltam egyik autótól a másikig, várva, hogy a jelenlétem miatt is túl buzgó vámőrök mikor fedeznek fel a nagy Mercedesek csomagtartójában valamilyen potyautast. Potyautast, vagy legalább 200-300 pulóvert, a- vagy valami más érdekeset. Az, ami e riport megírásához késztetett, egy rövid újsághír volt. Az említett két helyen havonta 30-40 ezer ember lépi át a határt. Ez évben körülbelül 2000 esetben lepleztek le súlyos vámtörvénysértést a csehszlovák természetet imádó turistáknál. És amit nem állapítottak meg ? Kriminalisztikai szakemberek szerint általában a bűntények 40 százaléka büntetlenül marad, a tetteseket még csak le sem fülelik. Ä nyugati országok közül Ausztria a legaktívabb turisztikai partnerünk. Bécsből származik a ligetfalusi vámhivatal raktárát megtöltő dolgok zöme. Azok, akik törvényeinket sértik, mégsem bécsiek, hanem az ott élő jugoszláv állampolgárok. — A hozzánk látogató „bécsi jugoszlávok“ hány százaléka űzi ezt a fajta „turisztikát“ ? — kérdem a szolgálatot teljesítő vámőrt. — Száz százaléka. Mindnyájan szeretik ezt az ipart. Máskülönben nem járnának Pozsonyba. Minek? Hát igen! A kérdés helyénvaló. Csehszlovákiának Jugoszláviával vízummentes kapcsolata van. Ez azt jelenti, hogy a jugó turistáknak csak 30 napnál hosszabb itt-tartózkodás után kell jelentkeznie a rendőrségnél. O ttlétem ideje alatt a vámőrök körülbelül 220-240 autót vizsgáltak át. Hetet a- laposan, de csak egy Simcában találtuk meg, amit kerestünk, a szenzációt. A rejtekhely túlságosan is naív: az autó ajtajának külső és belső tapétázása közötti rész. A zsákmány vagy 30 darab ferencjóskás a-' ranydukát és 40 nylon mini bakfisruha. — Különbén tetszetösek. Amikor ez mind a földre potyog, az autó 30 év körüli sofőrje álmélkodik a leginkább, szerbül persze, a szlo.vák szavak csak később jutnak az eszébe. A Simca „legénysége“ — a hátsó ülésen két hölgy, öltözetükről ítélve akár miniszternék is lehetnének, és egy 30 év körüli férfi a sofőr melletti ülésen — hallgat. A- mikor észhez térnek; ők is álmélkodnak, de a végén csaknem hajba kapnak. A cuccukat közben becipelik a vámhivatal épületébe, őket félretuszkolják, miattuk nem állhat meg a forgalom, én viszont nem tágítok mellőlük. Az eseményeket jegyzőkönyvezik, csak amikor arra kerül sor, hogy a kakastaréj frizurájú sofőrnek válaszolnia kell, kinek viszi a holmit, nyugodtan kijelenti, hogy ő a kocsit barátjától,- valamilyen Zivicictől kölcsönözte, és nem tudta, mi van a kocsi ajtajába dugva. Kezdődik a huzavona. Egyszer a vámhivatal főnöke erősebb, másszor meg Stojadim Miti- sovic — a nevét pontosan kimásoltam az útleveléből. Mi lesz, ki'marad felül? Mert úgy látsziks törvényeink nem elég erősek ahhoz, hogy a tiszta ügyet tisztának is lássák. Dolgozzanak meg érte a vámőrök is! Ha Stojadimra rábizonyítják a vámtörvények megsértését, ami bűnténynek számít, bíróság elé állítják, és a többi már a taláros bácsik dolga. Persze a büntetés kiszabásakor még talán egyetlenegyszer. sem alkalmaztuk annak legfelső határát, pedig az is csak három év. De mi történik akkor, ha a csempész ellen nem találnak elegendő bizonyító tényt? — Mint például a mi esetünkben is. Ezt vámőr nyelven derliktnek nevezik — ilyenkor elkobozzák a felfedezett dlogokat, a kédves tursitát pedig útjára engedik. Végül az is megtörténhet, hogy raktárhelyiség hiányában nem tudnak letétbe helyezni mondjuk 300 női nadrágot és 100 férfiinget. I- lyenkor a vámbejelentő lapba szépen bekerül, mi mindent kell majd felmutatniuk a kedves turistáknak, ha hazafelé lesz útjuk. Ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogyha a vámőr nem hord ultraibolyasugár-lámpát a zsebében, nehezen fedezi fel a vámbejelentési lapon a két héttel azelőtt odaírtakat. A csempész ugyanis olyan precízen eltávolítja a bejegyzett számokat, hogy annak nyomai csak az említett sugarakkal állapíthatók meg. Vámsértés „ügyiben“ tehát ez a három lehetőség áll fenn. Idősebb olvasóink talán még emlékeznek a- zokra az időkre, amikor a csempészek holdtöltekor lépték át a határt, lopakodva, mint a hiúz, a vámőrök háta mögött, hátukon a kis zsák, benne dohány, szappan, cukor vagy ami éppen kellett. Akkor még á csempészetnek romantikája volt, ma már az emberek természetszeretetből, turisztika miatt járják a világot. Nálunk is van éppen elég látnivaló, osztogatjuk is mindenkinek, és ha azért valutát kapunk, akár két kézzel is. Szívesen magyarázzuk za utat japánnak, angolnak, németnek, a- nélkül, hogy tudnánk a nyelvüket, anélkül, hogy sejtenénk: éppen a szlovákiai üzletfélhez vezető utat sikerül kézzel-lábbal megmutatni. S ezért mi a köszönet? Másnap a nagy tér valamelyik kapuja alatt külföldi kávét, kakaót, csokoládét vehetünk, csak pár koronával drágábban a mienknél. De hát istenem! az mégiscsak külföldi, és milyen szép a csomagolása. A pozsonyiak még bizonyára emlékeznek^ hogy 1968-ban, amikor az aranydukátok csempészése már fantasztikus méreteket öltött, a rendőrség készült lecsapni az itteni üzletfelekre. Az akció papíron kész volt, már csak a lecsapás volt hátra, de akkor jött augusztus, és az aranyaknak meg a drágaköves gyűrűkkel díszített cigányoknak nyoma veszett. Azóta már mese is született az egyik legendás hírű cigányról, aki 1,8 millió korona értékű aranydukátot adott el a Klenotynak. Ezt csak úgy tehette meg, hogy mind a tíz gyerekét bevonta az üzletbe, mivelhogy a Kleno- ty egy évben ugyanattól az egyéntől csak háromszor vásárolhat aranyat. Idegen állampolgár pedig csak a Csehszlovák Bankon keresztül válthatja koronára aranyát, 8 koronáért grammonként, míg a Klenotyban 40 koronát fizetnek az arany grammjáért. Egy aranydukát ára Bécsben 115 schilling körül mozog. Nálunk a feketepiacon 300-350 koronát is kérnek érte. Tíz százalék a cigányé, tehát könnyen kiszámíthatjuk, mennyi a csempész nyeresége. Nálunk sokan kisebb szobában laknak, mint amilyen kocsikkal hozzánk érkeznek ezek az úgynevezett turisták. Ott aztán nem nehéz eldugni 100 dukátot. Oroszvárott a többiek unszolására egy fiatal vámhivatalnok elmesélte ezt a pár hónappal ezelőtt történt esetet: A kocsiban rádió bömbölt, vagy hatan ültek benne, söröztek, és amikor kértük, fáradjanak az épületbe,, motozás lesz, az egyik asz- ázony ülve maradt, és szétterült a megüresedett ülésen, mint egy kotlóstyúk. Mondom, mi lesz, miért nem mozog. Hogy ő beteg. Nagy ne- • hezen kinyögte, hogy menstruációja van. Otthagytam az autóban, de a kolléganőm csalt nem tágított. Mit gondol, hol volt az arany eldugva? Pontosan ott, ahol az ember még álmában sem gondolná... De nemcsak aranyat csempésznek hozzánk. Ezek a turisták túltesznek piackutatóinkon. Kevés közgazdásznak van olyan marketing-érzéke, mint nekik. Azt hoznak, ami nálunk pillanatnyilag hiányzik, és ami náluk pillanatnyilag éppen kiárusítási áron kapható. Többek között autókat is. E gy Srboljub Stevanovic nevezetű állampolgár kilenc autót átcsempészett, míg a csehszlovák vámőrség rájött, hogy itt valami nem stimmel. Az autókat potom pénzért vásárolta, nálunk meg „elajándékozta“, ami gyakorlatilag úgy történt, hogy a vevő egysjeirű- en Srboljub keresztfiává vált, megírták a;j a- jándékozási szerződést, és az ügyészség épülete előtt a quasi keresztpapa megkapta a maga 40-50 ezrét. Számít az, hogy mi volt az üzlet mögött? Fő, hogy az autó külföldi és jóval ol~ csóbb, mint nálunk. A pozsonyi vámhivatal igazgatóhelyettesével, Jozef Rajcannal beszélgettünk. Sok érdekeset mesélt. Kiválasztottam közülük egyet, amely ha nem ütött volna ki balul, hát nem egy pozsonyi lány jött volna rá, hogy azért mégse tiszta gyapjú az a pulcsi, amit a múltkor vásárolt attól a pasastól. — 1970. március 28-án a pozsonyi kikötőben lehorgonyzóit a 805-ös számú uszály. Kinn a parton elegáns luxuskocsiban —■ ismeri, még akkor is rugódzik, ha áll — már vagy a századik cigarettát szívta egy ideges csoportocs- ka. Az uszály háromtagú legénységével, az osztrák hajózási társaság alkalmazottaival — különben szintén jugoszláv állampolgárok — sajnos még csak szót sem válthattak. Az akció pár másodperccel beteljesülése előtt füstbe ment. Megjelent a rendőrség jellegzetes kékfehér autója, és pár perc múlva teherkocsit kellett hívni, hogy a rengeteg holmit elszállíthassuk. írja csak pontosan: 307 kötött férfiinget, 116 férfi garbót, 115 női pulóvert, 115 női garbót, 154 fiylonkendőt, 147 kasmírkendőt és 60 selyemkendőt — mindez 111 430 korona értékben — találták az uszály aljában. Mellékesen megjegyzem, hogy egy-egy férfiing eladásából a csempésznek 70-80 korona tiszta nyeresége származik. — Tudna-e valamilyen radikális intézkedést ajánlani a hasonló, vagy a lappangó, fel nem fedezett esetek kiderítésére? — Talán a vámellenőrzések megszigorításával javíthatnánk a helyzeten. De hogyan? Képzelje el, meddig tartana, míg két vámőr szétdobna és összerakna egy Mercedest, mert erre aztán igazán nem kérhetjük a kocsitulajdonost... Ki fizetne rá? A-várakozók, akik joggal szitkozódnának. Jó példaként felhoznám magyarországi kollégáinkat, akik ha csak a legkisebb vámszabálysértést észlelik, az illető útlevelébe azonnal egy N betűt pecsételnek, ami körülbelül azt jelenti, hogy Magyarországon nem kívánatos a tartózkodása. E ddig csak arról beszéltünk, mit „importálnak“ hozzánk a kedves turisták. A nemrég érvénybe lépett új árukiviteli intézkedések azonban azt szignalizálják, hogy bőven akadt olyan holmi, ami még a mindennel túltett nyugati, piacon is kapós volt. így például a keletnémet fényképezőgépek (Pentacon), nálunk 4-5 ezer koronáért megvásárolják, Bécsben eladják 10-12 ezer schillingért. A jugoszláviai szlovákok nagy mennyiségű férficipőt, gyermekárut, ágyneműt, sőt húst cipelnek a határon túlra. Ha kell, műgyűjtőknek is felcsapnak, öreg bútordarabokat, művészeti tárgyakat, templomi relikviákat, kelet-szlovákiai ikonokat vásárolnak össze, hogy abból meggazdagodjanak. De nemcsak olyan holmikkal teli bőröndökkel távoznak, amelyekért a pozsonyiak akár fél napig is sorban állnak, hanem az utóbbi időben személyeket 'is csempésznek. Két hónappal ezelőtt két lengyel állampolgár igyekezett átjutni egy nagyméretű .autó csomagtartójában Ausztriába; taián ismerik a Kék Merkur-bé- lyegek történetét. Elrablóinak- egyike a napokban szintén így próbálkozott átsurran! a határon. Mit mondanak törvényeink a vámelőírások megsértéséről? A 124. §: Ahhoz, hogy a csempészet bűntényként legyen elkönyvelve, 8000 korona értékű árura van szükség, feltételezve, hogy azt még a határon visszatartják. Ha viszont az áru bekerül az országba, az már spekulációnak számít, és bűntényként szerepel már az 5000 koronán felül elkobzott áru Elég ez? Ki tudja?! Ha más nincs, akkor viszont próbáljuk meg teljes mértékben és terjedelmében Ifihasználni a kiszabható büntetés legfelső határát. Máskülönben az ilyen „turisztika" következményeit mi fogjuk érezni. Mert rajtunk is múlik, hogy határainkat megbecsüljék, és ne nézzék sétatérnek, korzónak. Zácsek Erzsébet
