Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-04 / 31. szám

8 új ifjúság AZ ÚJ IFJÚSÁG KRIMIFEJTÖRŐJE Nyári szórakozásként Murdock felügyelő két esetét közöljük. Olvasóink feladata röviden megokolni a felü­gyelő cselekedetét, és augusztus 18-ig beküldeni a szer­kesztőségünkbe. A megfejtők között 5 krimiregényt sorsolunk ki. A he­lyes megfejtést és a nyertesek névsorát az augusztus 25-én megjelenő számunkban közöljük. A NŐK BÁLVÁNYA Murdock felügyelő már többször látta Vane-t, tulajdonképpen gyakrab­ban, mint szerette volna. Akkoriban a mosolygó hősszerelmest, a „nők bál­ványát“ nézte. Ma már nem is szíve­sen emlékezett ezekre az előadások­ra. Az asszonyok szerették Vane-t, Murdock azonban nem szerette. Vane elegáns megjelenése, hullámos haja, fogpasztareklám mosolya nem hatot­ták őt meg. A híres Vane-mosolyt pe­dig kimondottan visszataszítónak tar­totta. Most azonban Vane nem mosoly­gott, és amint Murdock közelebbről szemügyre vette, megállapította, hogy a fimszlnész már nem is volt olyan fiatal, mint ahogy hódolói hitték. Ar­ca beesettnek látszott, bőre hamu­szürke volt. Különben ez természetes is, hiszen Vane rengeteg vért vesz­tett, a hatalmas tócsa vért a vastag szőnyeg szívta magába, amelyen fe­küdt. A halántékát ért vágás halálos volt. Az asztalon fehér vászonba cso­magolva, egy nagyon éles tőr feküdt, a falon, körülbelül fél méterrel Mur­dock feje fölött, lógott a tokja. A gyil­kos valószínűleg kirántotta a tokból, és a tőrrel keresztülvágta Vane kopo­nyáját. Az eset úgyszólván világos volt. Még tanú is jelentkezett, aki ha­bár látszólag kevés, de mégis fontos részlettel szolgált. Parfitt, Vane ina­sa hallótávolságra volt a lakásban, a- mikor az urát meggyilkolták. Murdock elgondolkozva nézett végig az inason. Aránylag jól nézett ki, sű­rű haja már őszbe vegyült, eléggé idősnek látszott. — Hol láttam én már magát? — kérdezte Murdock. — Öh, uram..; — a megszólított kissé habozott. —, ha fiatalkorában mo­zibarát volt, valószínűleg a mozivá­szonról ismer. Annak idején elég hí­res voltam. James Hansen néven ját­szottam. — Hát perszehogy ismerem. Beval­lom, nagy Hansen-imádó voltam. Az öreg arca egy kicsit felcsillant, de utána ismét elkomolyodott, amint megszólalt: — Én is Ismerem az ön foglalkozását, uram. Sajnálatos, hogy ilyen körülmények között találkoz­tunk. — Tényleg kár — bólintott Mur­dock. — És mondja, mióta dolgozott Vane-nál? — 1930 óta, uram. Akkor fejeződött be az én karrierem, és kezdődött az övé. Hiszen tudja, akkor jött a han­gosfilm. Én már nem tudtam magam bedolgozni. Vane-t pedig mintha ar­ra teremtették volna. Akkor fogadott fel hivatalosan inasának, valóban pe­dig... nos, nem akarom magam fon­tossá tenni, de azt hiszem, színészi tapasztalataimmal sokat segítettem neki a pályafutásában. — És hálás volt érte? — Igen, uram. Senki nem lehetett volna hálásabb. Ezért biztos lehet ben­ne, segítségére leszek a tettes felku­tatásában, még akkor Is, ha nőről van szó. — Csak lassan, lassan — mondta Murdock. — Nem kell annyira sietni. Még nem is tudjuk, hogy tényleg nő volt-e. — De kt más lehetett? — kérdez­te az öreg. — Hiszen én engedtem őt be a lakásába. Hallottam a hangos nézeteltérést, s végül a zuhanást is. Ki más lehetett? Én... én megpróbál­tam őt utolérni... siettem, ahogy tud­tam, de nem sikerült. — És nem tudja, hogy ki volt' az a nő? Parfitt sajnálattal rázta a fejét. — Már mondtam, uram, gyenge a sze­mem. De a hallásom kitűnő. „Te dur­va,... te állat...“ Azután hallottam, a- mint mr. Vane felkiált: „Tedd azt le!“ — Amint már mondtam, uram, elő­ször azt hittem, hogy filmjelenetet próbálnak. Csak amikor hallottam az ajtót becsapódni, sejtettem, hogy va­lami nincs rendben. Mur.dock bólintott. Nem szólt egy szót sem, Kis idő múlva megkérdezte: — 11 óra 30 perc volt, amikor a lá­togatót beengedte, igaz? — Talán még egy kicsit több is —• helyeselt Parfitt. — És egész biztos benne, hogy az­előtt sosem látta? — Sszintén szólva, uram, én nem­igen szoktam szemügyre venni azo­kat a hölgyeket, akik Vaue-t látogat­ták. Ráadásul még nem is látok jól... — Tehát nem tudná felismerni, ha ismét találkozna vele? — Talán a ruhájáról. Az arcvoná­sairól egész biztosan nem. Az egyet­len, ami talán segíthetne, hogy na­gyon alacsony volt, valamivel több lehetett, mint 150 cm. — Nos, a fiatal hölgyet ebbe a szobába vezette. így szokta, gondo­lom, olyankor, amikor mr. Vane már ágyban volt? — A hölgy azt mondta, mr. Vane várja őt. Bementem hozzá, felköltöt- tem. Felkelt, és magára kapta a há- zikabátját. Ebben nem volt semmi rendkívüli. Különben mr. Vane aznap nem volt a filmstúdióban. Ilyenkor többnyire éjfélig aludt, azután felkelt és még benézett valamelyik bárba vagy klubba. — Szeretném megnézni a hálószo­bát. Sok néznivaló nem volt rajta. Az éjjeliszekrényen egy pohár vízben volt a halott hamis fogsora. Murdock le­biggyesztette a szája sarkát. Ez volt hát a híres Vane-mosoly! Különben nem talált semmit. — Rendben van — bólintott a fel­ügyelő. — Menjünk csak vissza! Leült, Parfitt vele szemben. Mur­dock megtömte a pipáját. — Dohány­zik? — kínálta Parfittot. — Igen, köszönöm, de csak cigaret­tát. — Sajnálom, cigarettám nincs. — Van itt néhány a fiókban — fe­lelt Parfitt, és kihúzta az egyik fió­kot. — De’hogy... Murdock is észrevette — a fiókban egy kis gyöngyház nyelű revolver volt. — Ez különös — szólt —, fogal­mam sincs... Murdockhoz fordult: — Mr. Vane az éjjeliszekrényében tar­totta a revolverét. Talán megérezte, hogy egyszer ebben a szobában lesz rá szüksége? — Nem, Parfitt, nem így van — mondta Murdock. — A revolvert ma­ga tette oda ma este. Nem emlékszik rá? — Én, uram? — Maga, Parfitt. Maga ment be es­te a hálószobába és maga vette ki a fiókból a revolvert. Felköltötte Vane- t, kihívta a szobába és... nem lőtte le, bár meg akarta ölni. De revolver­lövés nem illett volna a mesébe az­zal a nővel, aki nem is létezik. A fa­lon levő tőr jobban megfelelt a cél­jának. Parfitt elsápadt. — Két bizonyítékom van a bűnös­ségére, Parfitt. Ismerje be a tettét! Mtből állapította meg Murdock fel­ügyelő, hogy Parfitt hazudott? Mi a két bizonyíték? KÉNYES ÜGY Murdock bűnügyi felügyelő és én, a Jobb keze", már néhány napfa megérdemelt szabadságunkat élveztük a Földközi-tenger partfán. Nem tud­tunk betelni Nizza és környékének a természeti szépségeivel. Éjfel két órakor telefoncsengetés riasztott fel álmunkból. .— Elnézését kérem, kedves barátom — hallatszott a kaszinó igazgatófának Izgatott hang­fa a telefonban —, Igénybe vehetném a szolgálatát? Igen kényes ügyről van szó! Murdock felügyelőt ■ régi barátság fűzte az igazgatóhoz, nem akarta hát elutasítani a kérését, beleegyezett, hogy még az éfszaka felkeresi őt az irodáidban. Max Lezin, az igazgató nem titkol­ta felindultságát, s azonnal a tárgy­ra tért. Egy Játékos az este óriást összeget vesztett a ruletten. Az is­mert d’Orsaglto qrófról van szó. A veszteségről az International Bank ré­szére csekket állított ki. — És? — kérdezte a felügyelő. — A grófnak sokkal nagyobb a bankbetétté, a csekk tehát fedezett lenne. De egyes vélemények... — Milyen vélemények? — érdeklő­dött a felügyelő. — Kikértem a bankigazgató taná­csát. Az aláírás valódinak látszik, de ő személyesen nem ismeri a grófot, és tudomása szerint jelenleg Floridá­ban tartózkodik. Az Igazgató szobájában pattanásig feszült a hangulat. D’Orsaglio gróf választékos eleganciával öltözött fér­fi, őszülő halántéka kimondottan il­lett egyenletesen barnára sült arcá­hoz. Erélyesen tiltakozott: — Nevet­séges kételkedni csekkem valódisá­gában. Ezért a bizalmatlanságért még drágán megfizetnek! — A bankigazga­tóhoz fordulva, mérgesen odavetette: — Panaszt emelek ön ellen a bank vezérigazgatójánál! A kaszinó igazgatója csak most fu­tott hozzá, hogy bemutasson minket: — Murdock felügyelő és asszisztense. Lesznek olyan kedvesek, hogy az ü- gyet a lehető leggyorsabban elinté­zik? D’Orsaglio gróf becsmérlő pillantást vetve ránk, így szólt: — Azonnal in- tézkedfenek, mert sietek! Murdock felügyelő legelőször is megkérdezte: — Ön d'Orsaglio gróf? — Ogy van — jelentette ki a kér­dezett. — De azt mondják, hogy jelenleg Floridában van. — Ha éppen érdekli, tegnap jöttem vissza Miamiból! — Ügy emlékszem, hogy d'Orsaglio szakállt visel. Vagy talán tévedek? — szólt közbe a bankigazgató. A gróf kézlegyintve magyarázta: — Elegem volt már a szakállből. Ilyen­kor túl meleg. Tegnap délután lebo- rotváltattam. Murkock felügyelő rám pillantott, s mielőtt a gróf magához tért volna a meglepetéstől, csuklójára csatoltam a bilincset. — Micsoda szemtelenség! — kiál­tott felháborodva. — Azonnal enged­jenek szabadon! Hogy jönnek ahhoz, hogy d'Orsaglio grófot megbilincsel­jék...! — A maga helyzetében, „gróf, minden szót kétszer meg kellett vol­na gondolnia, mielőtt kimondja — je­gyezte meg a felügyelő. — Hiszen el­árulta önnönmagát! Mivel árulta el magát a csaló? • „Gömör szívében“: Biz­tatjuk! Tanuljon, olvasson sok verset. A most bekül­dött versének érdekes ré-* szei vannak; az összkép a-> zonban még mindig hal­vány. Gondolja végig a ver­set még egyszer! Vigyázzon logikai felépítésére, mélysé­gére! Irtsa ki belőle a szokvány-, elcsépelt kifeje­zéseket! A legjobban a Gyötrődés és az Emlék cí­mű sikerült. • „Eszter 70“: Versei nyersek, kidolgozatlanok. Mi sajnos nem látunk bennük fejlődést. Csak leír — de hol marad a költészet, a mindent újrateremtő „tűz“? A vers — zene, logika, gon­dolat stb., s ha ezek mind­egyike jelen volt, nyújthat csak maradéktalan élveze­tet. Tanuljon! • „Diákszerenád": Bár verseiben egyelőre sok a gyámoltalanság, a nehéz­kesség — mégis biztatjuk. Persze, addig sokat kell még tanulnia, amlg elfogadhatót tud írni, de szerintünk meg­érné a fáradságot. Biztatás­ként olvassa el Újjászületés, című versének befejező so­rait: / Szenvednem a múlt­ért így kell, / hogy az ér­zés embrióként csírázzon ki szívemben, / hogy majd egy újabb fejezetben folytás'-' sam a kínt, / melyet, hogy élek, azzal szereztem. / E- zekbeh a sorokban már fel­sejlik a költészet — önön múlik, hogy ne csak sejtés maradjon... • „Keresztút“: „Ifjú szem­mel nézem, tanulmányozom ezt a világot, amelyben é- lek. Ha olyan dolgot fede­zek fel, amely mélyebben el­gondolkoztat, arról versei írok.“ — írja levelében. Ko­moly, nagy szavak. Mind- járt el is olvastuk verseit, ahol viszont ilyen sorokat találtunk: / Száraz ágon varjú károg: / Kár-kár, hogy elmúlt a / nyár már./ Ilyen sorokat egyetlen kez­dőnek sem szabad már leír-- nia, különösen akkor nem, ha a nyilvánosságnak szán­ja őket. A többi versében sem látjuk a költészetet: lelkendező hideg szavak csupán, de fiatalságát fi­gyelembe véve, még nem beszéljük le. Házassági balesetek X. elsősegélye (Szemelvények dr. M. Plzák újabb könyvéből) Házasságvédelmi rendszer Ä házassági konfliktusok eltorzítják az együttélés megszokott formáit, ezért fontos a házasságvédelml rendszer bevezetése. En­nek a rendszernek — úgy is mondhatnánk, rezsimnek — a beve­zetése nélkül nem tudjuk megoldani a konfliktust, mint ahogy nem tudjuk megoldani teljes megbocsátás nélkül sem. A családi amnesztia alatt időlegesen feledésbe kell merülnie annak, amit a házastársak eddig a konfliktus előidézőjének tar­tottak. Hangsúlyozom, időlegesen, mert a konfliktus helyes meg­oldása következtében eljön az az idő, amikor az elővigyázatosság szempontjából Is vissza kell térni az okokhoz. Ez a pillanat azon­ban csak akkor következik be, amikor megszűnnek a veszekedé­sek, amikor helyreáll a megbolygatott béke, és felújul az erede­ti érzelmi állapot. Ezt a momentumot úgy és akkor ismerjük fel, amikor már a bűnt hibának tekintjük, és saját magunkban is kezdjük keresni a hibákat. Magától értetődően naivitás lenne azt hinni, hogy a megbo­csátással azonnal visszatérnek az eredeti érzelmek. Az egészen jelentéktelen összezörrenések esetében még talán lehetséges. A házastársak ebben az időben különös ürességet éreznek, és kell, hogy ezzel az ürességgel szembe tudjanak nézni. A házasságvédelmi rendszer bevesetésének az a célja, hogy rendezze az együttélést, vagyis zárja ki a veszekedések és ösz- szeszólalkozások lehetőségét. Vigyázat! A házasságvédelmi rend­szerrel csak az együttélés formáit igazítjuk ki, és csak ennek sikeres megoldása után remélhetjük, hogy az eredeti, esetleg az eredetinél intenzívebb érzelmi állapot is létrejön. És mivel mi már tudjuk, hogy a házasságon belüli szerelem feltétele a helyes együttélés, tehát tudjuk azt is, miért van szükség az együtt­élés felújítására. Hangsúlyozom ezt a tényt, mert tudom, hogy a házastársak ebben az időben rengeteget vitatkoznak. Szeretik taglalni szerelmi kapcsolatuk milyenségét, egyre csak azt kérdik: szeretsz, nem szeretsz stb. Erről a témáról vitatkozni tilos! Talán teljesen ártatlannak tűnnek ezek a viták, rendszerint mégis újabb veszekedések for­rásai. Egyébként teljesen felesleges, mert honnan tudhatom, mit érez a' társam, és milyenek lesznek érzelmei a jövőben, és én is mit fogok iránta érezni. A „szeretsz", „nem szeretsz“ kér­désre csak igennel vagy nemmel felelhetek. A társam pedig vagy elfogadja, vagy nem, és a harmadik válasz pedig már nem is vá­lasz. hanem veszekedés, sértés stb. Tudatosítanunk kell, hogy a szerelemnek kézzelíoghatő bizonyítéka nincs. Az az erő, amely a dolgok megvitatására ösztönöz, óriási. Ez­ért még a múltat se említsük, hiszen úgyis fölösleges, mert tár­sam a múltról már mindent tud. Nagyon vonzó téma, s egyben szakadék is a házasság általános kérdéseiről vitatkozni. Betiltjuk a házastársaknak, hogy saját ba­jaikról beszéljenek, ezért csak az általános kérdésekre össz­pontosítják figyelmüket. Látszólag teljesen ártatlan helyzet vagy téma — és mégis veszekedést vált ki. Hadd Idézzek egy jellem­ző példát: Az egyik házaspár elfogadta a javaslatomat, pontosan betartotta a házasságvédelmi rendszer föltételeit. Egy szép na­pon a feleség bejelentette, hogy válik a húga, mert a férje meg­csalta. Mit lehet csinálni? — válaszolta a semmit, sem sejtő férj. Erre a feleség lerohanta, hogy tehát Így, tehát ilyen az o erkölcse, még ő is egyetért azzal, hogy a férj csak csavarogjon, lányok után szaladgáljon stb. Egyszerűen nem szabad megengedni semmilyen vitát, mert még a látszólag ártatlan kérdéskörök is felidézik az eredeti problé­mát, és máris ott vagyunk, ahol nem akartunk lenni. A házasságvédelmi rendszer három foka Valójában három formáját ismerjük a házasságvédelmi rend. szernek, és a helyzet súlyossága szerint alkalmazzuk a megol­dás formáját. A harmadik tok — a házastársak teljes időleges különélése. Az egyik fél időlegesen elhagyja a közös háztartást; elhurcol,- kodik, és csak alkalmi találkozásokra kerül sor. Ilyenkor -azt vizsgálják, tudnak-e úgy együtt lenni, hogy ne veszekedjenek. Vagyis: képesek-e még együtt élni, beszélni a közök jövőjükről, örülni egymásnak, várják-e a találkát, nlncs-e bennlik keserű­ség stb._ Köyetkezetesen saját lakásukon kívül találkozgatnak, és olyan körülményeket teremtenek, amilyenekben a házasságkötés előtt éltek. A szexuális együttlét tilos! Elismerem, hogy a sze­xuális együttiéttel sok mindent meg lehet oldani, főleg a kisebb félreértéseket, de nem lehet megoldani a mély házassági konflik­tusokat. Hasznos, ha a házastársak igyekeznek meggyőzni egy­mást, hogy most már jobban ismerik egymást, mint korábban... (Folytatjuk! I

Next

/
Oldalképek
Tartalom