Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-24 / 47. szám
A GYILKOS — Tehát — szólt hozzám — úgy gondolja, hogy rendesen fog viselkedni a próbaidő rendszabályainak megfelelően? — Hogyne, uram — mondtam. Nem lehetett több ötvenkettőnél, a haja mégis fehér voit. Az arca piros. A szeme kék. Piros, fehér és kék ember volt. Bzt már régebben megfigyeltem. Ilyen a színük. Lehet, hogy igy azonosulnak az állammal. — Ez annyit felent, hogy megesküszik rá: nyolc hónapig nem nyúl italhoz. —' Tudom, uram, de négy évig amúgy se ittam ideberm. — Ez nem volt igaz. Háromszor osztoztam a cellatársammal egy- egy üveg Italon. Először rosszul voltam. Másodszor verekedtünk, csendben, én lettem a vesztes. A padlóhoz verte a fejemet. Zajtalanul. Harmadszor szex volt a műsor. Demokratikus szex. Először ő, aztán én. — Tudatában van annak, hogy a próbaidő nem azonos a szabadsággal? — Hogyne, uram. Mindig megkérdezik. Mindig ugyanazt kérdezik, és mindig ugyanazt a feleletet kapják. Nem számít, mit beszél az ember. Nem számít, hogyan borotválja vagy fésüli magát, mert éppen úgy fésülködik, mint a többiek, és az elbocsátó kihallgatás napján kétszer Is borotválkozik. Ha az számit, hogy hányszor vágja meg magát a pengével, rajtam egy vágás sem volt. Vigyáztam, de még mennyire! Talán az számit, hogyan mozog az ember? Ha a bizottság két vagy három tagjának tetszik a mozgásod, egyenesben vagy, persze csak akkor, ha nem tetszik túlságosan. Akár a szex: bárkivel vagyok, férfival vaqy nővel, mindig ráérzek a dolgokra. Legalábbis régen ráéreztem. Mindig tudtam, most magába fordul, most elhúzódik, mindig tudtam, berreg-e benne valami. Ha egyszer hozzáértem, még többet tudtam. Egyszer a trolin mellém ült egy lány. Töltött galamb. Nagyon dagadt volt. Csinos arcú. Nem szeretem a hájas nőket. A nagyon hájas ember sohasem belemenős. Akármikor le tud állni. Egy csomó mindenből ki tudja vonni magát. De kettőnknek volt jövője. A csípője hozzám ért. Ereztem, mit művelek vele. A combom oldalából a nadrágomon, az ő ruháján, a fűzőjén, olcsó, plasztik, pocsék fűzőjén meg a bugyiján keresztül beleszállt valami áram belőlem, éreztem, hogy benne van, és utal csinál a jövőnek. Ő nem csinált semmit, meg se moccant. Mint egy faszent. Ez csak példa. Régebben, odakint, sose ültem valaki metíé, hogy ne éreztem adna rá, még ha nem ts értem hozzá, és hetente, sőt naponta kétszer-háromszor verődtem össze olyan eshetőségekkel, mint ez a dagadt lány. Megértek bizonyos dől- gokat. Például a rendőrök, detektívek, nevelőtisztek, smasz- szerek, spiclik és próbaidő-felügyelők esetében jő probléma a szex. A leggőgyisabb cellatársam egyszer ezt filozofálta: „Hallgass rám, haver, a bíró minden olyan bűntényt megbocsát, amelyet maga nem tud elkövetni. Igaza volt. Komisz dolog a szex. Főleg a rendőrök életében. Nem tudnak tőle szabadulni. Ha tudnak, az feszültséget teremt. Némelyikükre az Ilyesmi irtó rossz hatással van. Ölni tudnának. Ezért kell fésülködm. Csinosan kinézni. Tisztálkodni. Hogy ne fusson a szex az eszükbe. Akkor még kedvelhetnek is. Úgy kérdeznek ki, hogy előre tudják a válaszaikat. Néha még azt is tudják, hogy hazudsz nekik. Tudják például, hogy igenis, fogsz inni, a következő hat hónapban. De nem a hazugság a döntő, hanem hogy milyen csengése van. Félsz tőlük, félsz, hogy belátnak a hazug vesédbe? Akkor egyenesben vagy. Kiengednek a markukból. Ha félsz tőlük, megcsinálhatod a szerencsédet. De ha arra gondolsz, hogy ostobák, ha csak átvillan az agyadon ilyen gondolat, megérzik. Mindig lesz köztük olyan, aki allergiás a lekezelő modorra. Ölni tudna miatta. Es egy rendőr sohasem bocsátja meg, ha valaki idáig hergeli. Meg nem ölhet, különösen ha szobában, gyorsító társaságában végzi hivatali kötelességét. De az adrenalin átmossa az ereit. Csúnya dolog érezni az adrenalint, és semmit se csinálni. Gyilkolna, és nincs hová ütnie. Ha például a próbaidő-bizottság előtt áll és beszél az ember, fontos, hogy milyen a tartása, milyen szűk a nadrágja. Az a jó, ha az ember vékony, karcsú, tlpp-topp. olyan termetű, mint én, persze, ha szerényen viselkedik. Ne düllesz- szed előre az ágyékodat, ne dobd hátra a csípőd! A legfőbb, ha nem áll a testhez a nadrágod. A fiatalabb tanuló bűnözők gyakran beleesnek ebbe a hibába. Nem ts annyira hülyeségből, mint beképzeltségből. Azt hiszik, hogy a korosabb pasasok annyira beléjük esnek, hogy próbaidőre eresztik őket, csak azért, hogy aztán elmenjenek hozzájuk. Súlyos tévedés. Az újságban egyszer olvastam egy katonáról, aki fölemelt egy német csecsemőt. De szép gyerek, mondta, de aztán begurult, mert eszébe jutott, hogy a gyerek apja az 8 gyerekére lövöldözött, így aztán ö is megölte a csecsemőt. Akár a rendőrök. Ha teszed magad, akármilyen ízlésesen vagy finoman, berregni kezdenek ott, ahol nem illik, megkívánnak, majdhogy a szívükbe nem zárnak, mikor rájönnek, hogy hiába, és zsupsz, visszájára fordul az egész. Ilyenkor meg tudnának ölni. Ha átmossa őket az adrenalin, mikor megkívánnak — elvágtad magad. Sokkal okosabb a vékony, karcsú, tipp-topp megjelenés, némi beesett arc, hogy azt higgyék, eminens vagy, mert valahogy rólam is ezt hitték, mikor még aznap próbaidőre eresztettek, s egy hét múlva már kinn is voltam. Kikerültem a börtönből. A szardinlásdobozból. Még eqy évet ki se bírtam volna élve. Májbaft kapok vagy bevadulok. Nyilván nem értik, hogy lehettek olyan ütődöttek a rendőrök, hogy a tízéves fegyveres rablótámadási ítéletemből négy év után futni hagytak. Azt hitték, eminens vagyok. Vigyáztam azon a napon a hangomra meg a tartásomra. Hogy miért olyan ostobák a rendőrök, hogy kategóriákban gondolkodnak? Hogy eminens valaki vagy nem? A rendőrök alig bírnak az energiájukkal, gorillák, bikák. A bikák kategóriákban gondolkodnak. Varga Erzsébet versei Négy év óta kisfiúnak érzem magam. A börtön megárt a magamfajtáknak. Kivágja a..., nem akarok illetlen szavakat használni. Mert megszokja az ember odabenn. Sokan beszélnek így. Sok életfogytlglanos. Négerek. Meg akik mindennel leszámoltak. Ogy csinálják végig a börtönt, mintha az életük, az egyetlen lehetséges életük lenne. En viszont maradi vérmérséklet vagyok. Minden reggel megfésülködöm. Mindig ugyanúgy, jelentéktelen dolog, mondhatnák, de nekem nem az. Szeretek megfésülködnl. mikor kedvem szottyan rá. A vadon szava. Az a gyanúm — sokan babonának neveznék —, hogy a fésülködés sok jó gondolatot elront. Ezt sose mondanám el egy spiclinek, de mién ne lakhatnának qondolatok ez ember hajában, ahogy az ember haja göndörödik? Ha elhanyagolom, roppant hullámos a hajam. Valahányszor levágtam, úgy érzem, elesem bizonyos lehetőségektől, amelyekre nem tudtam sort keríteni. Más szóval: ha megfésülködöm. megváltozik a hangulatom. Természetes ezek után. hogy akkor szeretek fésülködnt, amikor kedvem szottyan rá. A börtönben ezt jobb elfelejteni. Mindennap ugyanabban az időben, ugyanúgy kell fésülködnt. Egyformán kell kinézni. Ha van eqy kis sütntvalód, tartsd egy szinten a hangulatodat. Semmi jókedv. Semmi rosszkedv. Semmi derű. Semmi mogorvaság. Semmi barátkozüs. Semmi szótlanság. Ha vigyázol magadra, középre tájolod magad, és nap mint nap egyformán viselkedsz, fő lesz a minősítésed. Engem is azért engednek próbaidőre az első adandó alkalommal, a tízből csak négy letöltött évvel, meri mintadarab voltam, ami azt jelenti, hogy minden áldott nap egyformán viselkedtem. A hivatalos közegek megkedvelik az embert, ha megbízható. Az unalomig. Azt hiszem, arról van szó, hogy a hivatalos közegnek roppant fontos a nyugodt éjszakája. A hivatalos közeg utálja az éjszakát. Ha egyenruhát viselsz, este lefekszel, és valamelyik rab egyszer sem zavarja az álmodat, halálbiztos, hogy szólsz egy jó szót az érdekében, mikor a minősítésre kerül sor. Népszerűségre ne számíts. Ez vele jár. A cellatársam megrázza a kezem, gratulál a jő hírhez, de látom rajta, hogy nem úszik éppen a boldogságban. Természetesen elpanaszolom a feltételeket. Hogy nem tarthatok otthon Italt, be nem tehetem a lábam kocsmába, még karácsonykor sem, Sőt, még csak enni sem ehetek az olyan vendéglőben, ahol italt kapni. — Mondd már, legfeljebb nem iszol. De enni ott ehetsz. — Nem léphetek be Italengedélyes étterembe. — Akkor mi marad? Csak a teaház meg a kifőzde. — Na látod milyen ramaty dolog ez — mondom neki. Nem szeretem az ilyen szavakat, de ez tökéletesen kifejezi, amit érzek. — Azért sok szerencsét, pajtás. Feltehetően ugyanarra gondolunk, mármint hogy háromszor csempészett be egy-egy üveg italt a cellába, és kettesben megettük. Először rosszullét, másodszor verekedés, harmadszor szex. Emlékszem, majdnem ordítottam a fájdalomtól, mikor fejbevágott az ital, mert nem akart elmúlni. Féltem, hogy bajom esik. Évezredek óta nem ittam már akkor. Minden egyes alkalommal, mikor tttam, olyasvalami indult meq bennem, ami más volt, mint a normális énem. Mármint a börtönbeit normális énem, semmi több. Ez az énem még annyira se kéne odakint, mint hogy olyan szagom legyen, mint egy szennyesruhás zsáknak. De ami börtönbeli énemet illeti, ha ittam, bottal üthettem a nyomát. És ha odaklnn titokban bepiálok, holtbiztos, hogy rá fogok fázni. A személyiségem visszaváltozik a régi énembe, és túl sokan figyelnek majd. A próbaidő-felügyelőm, a szomszédaim. A Bizottság szerez nekem állást. Jóformán ők szabják meg, hol vegyek ki szobát. Akkor is megtudnák, ha nem is keveredek valami hirlgbe, mikor leiszom magam. Ha tartok italt a szobában, alaposan el kell majd dugnom. Mondják, a próbaidő-felügyelő be-benéz, amolyan baráti látogatásra, ami tulajdonképpen arra szolgál, hogy alaposan körülszaglásszon. A fenének se hiányzik, hoqy belesztmatoljon a szobám levegőjébe, talál-e alkoholszagot. Ha nyolc hónapon belül ivá- son érnek, már visznek is vissza. Kockázatos dolog ez a próbaidő. En mégis örülök neki. Muszáj volt kikerülnöm. Nagyon muszáj'. Rám telepedett az egyhangúság. Nap mint nap. Már nem éreztem magamban semmi áramot, semmi mozgást. Ha most ülnék le egy olyan nő mellé, mint az a dagadt lány, és összeérne a lábunk, elhúzódna, mert van bennem valami üresség, ami átszáll őbelé is. Valami visszataszító. Valami elromlott, valami nagyon eltompult bennem. Nem a testemben, még csak nem is az agyamban, valahol másutt. Nem vagyok hívő. de valahol másutt. Egyszóval nem tudtam, bírok-e magammal vagy sem. Mégsem tudtam máshogy csinálni. Nyolc hónapos maradt, megérte. El is,csúszhattam volna valamint, hónapom maradt, megérte. El is csúszhattam volna valamin, oda az egész. Egyetlen rémség van a börtönben. Hogy nem tudsz kikerülni, hogy sose kerülsz ki, mert valahányszor közel jutsz hozzá, annyira jölgyülemlik a feszültség, hogy muszáj kiengedni, és akkor úfbóí nő a börtönidőd. Olyan ez, mint amikor valaki rossz liftbe szállt. — Nyugalom, pajtás, nyugalom, — mondta a társam. — Hamar eltelik az a nySc hőnap, ha napozol egy kicsit. — Azt meghiszem, aludni fogok a napon — mondtam. — Inni fogom a napot. — Egf le rögtön az első napon, ha kijutsz. Haha! Égesd ki a börtönmocskot a pórusaidból. Talán a nap kiégett a tompaságot is. Erre gondoltam. ELINDULOK FELÉD a kerítés szerelmet ígér a háztetőnek a kanál titokban megcsókolja a tányér száját a szél fülébe suttog a lámpaoszlopoknak szívemre-fészkelt szerelemmel indulok el A VERS SZÜLETÉSE tolvaj motoz szobámban az éjszaka toliam alatt felnyög a papír a csönd húsába vájja magát egy csecsemő sírása KISS SÄNDOR RAJZA ŐSZ friss szőlőszagot gurít le a dombról egy szelet-játszó füttyös kis legény a fák közt kitárt karokkal vászoninges nevetésed szalad felém. LEHETŐSÉGEIM HATÁRÁN gyűlölködni akartam nem volt kit gyűlöljek imádkozni akartam nem voit kit imádjak árvaságtól féltem elvették anyámat repülni szeretnék elvágták a szárnyam BOLDOGSÁG az öröm fehér gyöngyszemei szétgurulnak arcod márványasztalán hajad óceánja hullámzik ujjaim között szivárványszínű zászlót varr a szerelem VASÚTÁLLOMÁS ESTE felettünk csillagok borotválkoznak hatszögü állukról lehúzzák a körmöt mozdonyok ölik idegeinket sikolyok késeivel TURCSAN LÁSZLÓ illusztrációja
