Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-14 / 28. szám
BOOTH: CLARISSA Az utolsó napok izgalma, unoka- testvérem temetése — akit olyan sokáig ápoltam —, az örökség intézése annyira kimerített, hogy teljesen eltompultam, és most utaztam — haza. Végre haza, a sok, fáradságos, beíeg ágya mellett töltött nap és hónap után. Az étkezőkocsiban egy kis üveg burgundit ittam, majd a folyosón álmosan egyensúlyoztam a kupém felé. Szerencsémre még mindig üres volt. Felemeltem mind a két támlát és végignyúltam a puha üléseken. Rövid idő múlva elaludtam; a #vonat egyhangú kattogása ehhez hozzásegített. Hogy milyen sokáig feküdtem így elnyúlva az üléseken, azt nem tudom, mert csak akkor ébredtem fel, amikor lassan indult a vonat. Több mint valószínű, egy állomást hagytunk magunk mögött. Megfordultam és arra lettem figyelmes, hogy már nem vagyok e- gyedül a kupéban; szemben az ablaknál egy férfi ült. Méreg! — gondoltam. — Nem szeretek úgy aludni, ha idegen is jelen van és nézhet. De lehet, hogy a legközelebbi állomáson kiszáll, hiszen nem vetette le a kabátját — kapaszkodtam bele ebbe a kis reménybe. Széttárta újságját, és úgy tűnt, figyelmesen olvas. Felültem — az újság egy pillanatra lejjebb csúszott. Köszönt az Illető. Az arcát nem nagyon tudtam megfigyelni; csak vékonyka bajszára és szemének furcsa csillogására lettem figyelmes. Amikor kis idő múlva alig észlelhető mozdulattal ismét feljebb e- melkedett az újság, megrémültem. Hátha olyan férfivel van dolgom, aki leginkább éjszaka és leginkább ismeretlen nők társaságában szereti tölteni az utazás idejét. Egyszer csak észrevettem, hogy vizsgálgatni kezdi lábszáramat — szerencsémre csak szemével —, majdnem el is nevettem magam. Ekkor hirtelen, anélkül, hogy valami ismert frázist — „Ilyen világításnál az ember csak nem fogja rontani a szemét“, „behúzhatom a függönyöket?“, „Kinyithatom az ablakot?“, „becsukhatom az ablakot...?“ — mondott volna, félretette az újságot. Ahogy megfigyeltem, az öltözéke tökéletesen rendes volt, és az egész ember egy gentleman benyomását keltette. Hogy ne kelljen szóba elegyednem vele, becsuktam szemem és hátravetettem a fejem. Sokáig meg sem mozdult, már majdnem elaludtam, amikor megszólalt — jobban mondva feltört a következő néhány szó a torkán: — Ne aludjon, kérem! Meglepetésemben tágra nyitottam a szememet és figyelmesen néztem rá. Sovány volt, és az esőkabátja — t több mint valószínű azért, hogy eltakarja mellém a púpot — egész a nyakáig be volt gombolva. A szeme különös csillogásából és a csendes, rekedtes hangjából arra következtettem, hogy nagyon magányos. Megsajnáltam. Ezért ahelyett, hogy egyetlen elutasító miérttel .válaszoltam volna, felültem és a következőt mondtam neki: — Igaza van, beszéd közben jobban telik az út. Különben is, nagyon keservesen lehet itt aludni. — Hölgyem, ezerszer köszönöm önnek! — mondta. — Nem is tudja, milyen nagyszerű szolgálatot is tesz ezzel nekem. — Ha ennyire igényli a társaságot, miért az én magányos kupémba ült? Ahogy látom, a többi mind foglaltabb. — Nem bírom az embereket — mondta. — így viszont nem értem, hogy miért nem hagy aludni? — Ez egészen más — ellenkezett. — ön mégiscsak nő. És különben is, nagyon hasonlít rá. Nagyon-nagyon hasonlít. — Kire? Valami ismerősére? — Nincs semmilyen ismerősöm — magyarázta. A kérdésem, amely e- gyébként csak illemből hangzott el, rendesen megoldotta a nyelvét. — Nagyon hasonlít egy nőre, akinek láttam valahol a fényképét. Valamilyen újságban. Tudja, nagyon sok újságot' olvasok. Majdnem az összes lapot átolvasom. Ez nekem olyan érzést kölcsönöz, mintha ott lennék, átélném az eseményeket. Nem tudom, hogy érti-e ezt az érzést. — Igen? Nagyon gyakran egyedül van? — Állandóan. Óvakodom az emberektől. Ha nem hasonlítana arra a hölgyre annyira... A folyosón megjelent a kalauz. A férfi elfehéredett, a lehető legtávolabbra, a sarokba húzódott, és elfordította a fejét. A kalauz egy kicsit tétovázott, még a kezét is rátette a kilincsre', de aztán továbbment. A férfi megfordult. A szeme idegesen járkált. — Ha jönne a kalauz, mondja neki, kérem, hogy alszom. Ne keltsen fel, egészen a végállomásig megyek. — Jó. Adja ide a jegyét! — Jegyet? Ja úgy?! Igen. Magától értetődően. — Nagyon gondosan «átnézte az összes zsebét, és a végén elnevette magát. — Majdnem elfelejtettem, hogy már mutattam a kalauznak. — Hol? — kérdeztem tőle. — Egy másik kupéban, ahol korábban ültem. — és miért ült át ide? — Már mondtam önnek, hogy nem bírom az embereket. Itt senki sem volt. — Ki volt az a nő, aki úgy hasonlított rám? Enyhe mosoly ferdítette el zsíros ajkát. Arcával az ablak felé fordult. A kupéban világos volt, kint pedig vaksötétség, látni lehetett az arcát az üvegen. Egyenest a szemembe nézett. — A fényképe egy héttel ezelőtt, benne volt az újságokban. Kicsit el volt mázolva, mint a többi fénykép. Ennek ellenére nagyon hasonlít önre. Két férfi, érti, testi-lelki jóbarát, átdöfte egymást. Egyik a másikat. Inkább talán azt a nőt szúrhatták volna le! Különben is, ki más volt a bűnös, mint ő? Mindig csak nő miatt válnak el, még a legjobb barátok is. Hölgyem, maga szép! Biztosan nagyon gyakran néz a tükörbe, hogy megbizonyosodjon szépségében... az ilyenek után csak úgy szaladgálnak a férfiak... Felugrottam. — Elég! — kiáltottam felháborodva. — Ha sértegetni akar, rögtön hívom a kalauzt. Jól beszél angolul, de nem mondható gentlemannak. Menjen oda, ahonnan jött! Üljön csak le! — mondta nyugodtan. És még mielőtt tudatosítottam volna, hogy mi történt, megint szemtől szemben ültem vele, és ő folytatta: — Bocsásson meg! Nem önre gondoltam — valóban nem. De az a nő, akiről írtak az újságok, eljegyeztette magát Alberttal és három nappal az esküvő előtt megszökött James Parkőrrel. Meg akartak szökni Skó- ciábá, de Reel utolérte őket a vonatban. Olyan kupéban talált rájuk, mint a mienk. És ahelyett, hogy a nő mellkasába döfte volna a tőrt, ve- télytársát szúrta le, A mai napig nem kapták el. És tudja, hogy miért? Az a nő nem jelentette fel! Azt vallotta, hogy a kupéba betört egy rabló, és amikor a kísérője megpróbálta útját állni, leszúrta... Érdekes, ugye? Elég lett volna, ha megadja a gyilkos nevét és személyleírását, már biztos elfogták volna. Régen! Ehelyett ő maga is eltűnt. Mintha csak a föld nyelte volna el. A rendőrség most már nemcsak a gyilkost, hanem őt is keresi... Láttam az ablakban, ahogy elvi- gyorintja magát. Ebben a pillanatban megértettem az egész esetet... Végigszaladt a hideg a hátamon, mintha ezer tűvel bökdöstek volna... — De honnan tudja ön mindezt? — kérdeztem tőle. Pár másodpercig csendben ült. — Arra gondol, honnan tudom, hogy a nő hamisan vallott? Csendben, összeszorult torokkal bólintottam. Ismét visszataszítóan elvigyorodott. — Biztos vagyok benne, hogy ez nem lehetett másképp. Azzal a rabló rajtaütésével, az csak koholmány volt. Tudja — ebben a pillanatban abbahagyta a bújócskára játszást az ablakban és felém fordult —, ha az ember sokat van egyedül és rengeteg újságot elolvas, megtanulja megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól. Olyan védtelennek éreztem magam előtte, mint a nyúl a tigriskígyó előtt. Csak ennyit bírtam kinyögni; — Ha a rendőrségtől van és azt a hölgyet keresi, akkor nagyon téved, mert én nem vagyok az! Azt sem tudom, hogy hogyan hívják! Tizennégy napja nem is láttam újságot! Meghalt az unokatestvérem és előtte őt gondoztam. Mindent én intéztem. Téved, higgye ezt el nekem! A szemével majdnem keresztülszúrt. — Nagyon okosan megcsináltad, majdnem felültem neked, Clarissa. De most már nem fogunk erről beszélni, feküdj le és aludj! — Én nem vagyok Clarissa! — nyögtem ki és gyűrtem le magamban a remegést. — És aludni sem akarok... — De igen — mondta —, akarsz. Minden erőmmel védekeztem ellene, de végül azt csináltam, amit parancsolt. Amikor már elnyúlva feküdtem a pádon, fölém hajolt. — Hiszen tudod, hogy szeretlek, Clarissa. Rémülten, kitágult szemmel bámultam az arcába. — Betakarlak a köpenyemmel, és őrizni fogom az álmodat. Eme szavak után kigombolta a köpenyét, és nem púp volt ott a mellén, hanem a tőr nyele fénylett. Felkiáltottam. Ahogy elrántottam a fejem, megütöttem a tarkómat. Minden elsötétült előttem, majd a fejem alatt éreztem egy kezet, amely óvatosan felfelé emelt. — Segítség, gyilkos! — kiáltottam fel és közben kinyitottam a szemem. Zseblámpa fénye esett az arcomba, és a kalauz állt előttem a következőket kérdezve: — Valami baj van, asszonyom? Zavartan körülnéztem. Szemben a pad üres volt. — Hol van? — kérdeztem a kalauztól. — Kicsoda? — Az a férfi, aki ott szemben ült — Nem láttam itt semmilyen férfit — mondta a kalauz. — Amikor az előbb erre mentem, néztem, hogy nem szállt-e fel valaki, de nem, senki, nem láttam senkit. Kezemmel végigsimítottam a homlokomat. — Bocsásson meg — mondtam —, csak egyet szeretnék még kérdezni. — Kérem! — Hogy is volt azzal a gyilkossággal a vonatban úgy körülbelül tíz nappal ezelőtt? Biztos tud felőle. A kalauz bólintott. — Természetesen, hölgyem. Mindünket .nagyon megrázott az eset. De szerencsére a gyilkost tegnap elkapták. — Micsoda? — kiáltottam fel a kalauz nagy meglepetésére. — Pedig Így van, ahogy mondom. — Belenyúlt a belső zsebébe. — Csak az a nő tűnt el, ki tudja, hová. Talán Reel elő! menekült. De most, hogy már elkapták, és ül, nem kell a nőnek félnie. Látja, itt vannak kivágva a képek az újságokból, itt van mind a három... Mi baja van, hölgyem? Uramisten, mi baja van?! Már nem hallottam, hogy mit mond. A tekintetem egyenesen a gyilkosra,. keskeny bajuszára meredt. • „Beatles K. Gy.": A beküldött két vers alapján nem mondhatunk megfellebbezhetetlen véleményt. Egy biztos — érdekesek! A szokványtéma ellenére is van néhány értékes megfigyelése, képe. Egyelőre biztatjuk! Tanuljon a „saját“ nyelvén beszélni... Jelentkezzen újra, de lehetőleg több verssel. • „Bánatos s*ere1em“: Ha őrj is „megtagadja“ verseit, akkor mi mit tegyünk... • „XV“: Verse egyelőre csupán hideg szavak halmaza. Hiányzik belőlük a költészet tüze, sőt a szikrája is. A költészet a világ újrateremtése, újraálmodása... Ezenkívül: zene, logika, kép stb. Tanulnia kellene, s főleg sok-sok verset kellene olvasnia. Ha ehhez érez magában erőt, úgy nem beszéljük le. • „Vadvirág“: Először ta- ' Ián mutatkozzunk be. Ha ön szégyenli a versei alá ka- nyarítani a nevét — mi szégyelljük megbírálni őket! • „Izza“: VerseitV (az újakkal) kellemesen lepett meg bennünket. Már több mint érdekesek! Tanuljon! Két’ versét biztatásként közöljük: Tavaszi emlék — / rohan a május mint gyermekkorom / tengelyén az idő — / ajkamon hervadt csókod / TAVASZI EMLÉK! A másik verse: Alkonypír — / az alkonypír már kialudt / akár anyám arcán a gond / a sötétség puha testét / jánosbogarak fénye / NEONOK HASÍTJÁK KETTÉ^ Jelentkezzen újra! • K. K. Zbrojniky: Örülünk jelentkezésének és verseinek. Biztatásként olvassa el itt Mire című (a cím rossz) versét: / közelséged kiapasztott / a szádból kisurrant szavak / vál- lamra szelídült galambok / / húsomba zendültek fogaid / ujjaim felszippantották / tekinteted / rám néztél / s a folyók is felágoskodtak / / hallgatunk / a cigarettádról leesni készülő hamu / összeér égő harmatommal /. Biztatjuk! Várjuk újabb verseit! Házassági balesetek elsősegélye (Szemelvények dr. M. Plzók újabb könyvéből) HAZUGSÁG A HÁZASSÁGON BELÜL Hazudni annyit jelent, hogy tudatosan nem beszélek igazat, és ez által a másikkal szemben bizonyos előnyöket akarok szerezni; Amíg a fenti definíció minden részlete nem érvényesül, nem mindig hazugságról van szó. Van az úgy Is, higy a másik érdekében füllentek: a halálos beteg előtt eltitkolom például valódi állapotát, ez nem vehető teljesen hazugságnak. Nem teljesített ígéretek A’ házassági konfliktusoknál nagyon gyakran előfordul, hogy a2 egyik megígért valamit, d» nem teljesítette ígéretét — hazudott. A férj például megígérte, hogy nem fog halászni, vagy az asszony, hogy felhagy a barátnőkkel, de nem így történt. Ilyenkor a vádlott úgy védekezik, hogy hát akkor... szóval egészen más volt. Annyi bizonyos, az ígéreteket teljesíteni kell. De lényeges az is. hogy az Ígéret bizonyos formában kétoldali' szerződés, és ha az egyik nem teljesíti az ígéreteit, a másiknak is joga van, hogy ne teljesítse. Az egyoldalú kötelességvállalésok mindig gyanúsak, ezért egyoldalú ígéreteket nem adunk, ám nem Is igényelhetünk. Az ígéretek teljesen sajátos formája, ha ezekkel valakire hatni akarunk és ezért Ígérünk. Nem változtat a helyzeten, hogy érzelmi vagy fizikai volt-e az indító ok. Ezért nemi kapcsolatot nem erőszakolunk ki sem vásári módon, sem pedig házassági ígéretekkel. Ugyancsak nem kötünk házasságot a nemi aktus létrejöttének a föltételével: Lényegében minden olyan ígéret, amely a romantikus szerelem Idején hangzott el, erőszakos körülmények között jön létre, még akkor is. ha például saját akaratomból indult ki. Ebben az esetben két lehetőség van arra, hogy megtaláljuk a kiutat. Egyrészt megegyezhetünk, hogy ezek az ígéretek érvénytelenek, vagy — és inkább ezt ajánlanám — megpróbáljuk elkerülni. Azaz nem ígérgetünk, de arra sem fogunk törekedni, hogy társunk nagy fogadalmakkal biztosítson bennünket. A romantikus időszakban keletkezett szerelmi érzelmeimet nem ígéretekkel, hanem más eszközökkel kell megszilárdítanom. Az ígéretek egészen sajátos válfaja az örök szerelemről szőlő fogadalom. Valakinek örök szerelmet ígérni épp olyan badarság, mint azt állítani, hogy egész életemben szeretni fogom a szilvás- gombócot. Az igazság kimondásának a lehetősége A családon belül olyan légkörnek kell kialakulnia, hogy az igazság kimondásából ne legyen senkinek kára. Sőt, annak sem szabad megtörténnie, hogy a hazugság társadalmilag előnyösebb legyen, mint az igazság kimondása. Emlékszem arra az apára, aki lányát azzal fenyegette, hogy agyoncsapja, ha állapotos lesz. Alig egy év múlva a lány valóban terhes lett, és ahelyett, hogy meg merte volna mondani, inkább a folyónak ment, öngyilkos lett. A lány szempontjából az igazság bevallása egyszerűen veszélyes volt. Aki a házasságon belül ilyen légkört teremt, az az inkvizitor szerepét veszi fel. Ha tehát megmondod az igazat, betörik a fejed, illetve máglyára mész. Ez az a légkör, amely egyenest indikálja, kikényszeríti az emberekből a hazugságot: Nagyon bizalmasan ajánlom a házastérsaknak, hogy a házasságon belül teremtsesek toleráns légkört, mert ez az egyetlen lehetősége a házasságon belül jelentkező ellentétek kiküszöbölésének. Társamtól föltétel nélküli igazságmondást igényiek, de egyúttal azt is biztosítom a számára, hogy bevallásával megkapja a bűn alól való felmentést is. Ha ezt a légkört megteremtem, csupán akkör számíthatok arra, hogy házasságom kiegyensúlyozott és állandó lesz. Ha társam mégis félrevezet — azaz vagy beteg,- vagy senkiházi —. az azonnali hatályú házasságfelbontás mellett dönthetek. A bizalmatlanság és a féltékenység A bizalmatlanság és a féltékenység, még ha hihetetlenül Is hangzik, a házastársi kapcsolat védőszerkezete. Mind a kettő tulajdonképpen a házassági kapcsolat féltéséből ered. Okát abban a blzalmatlasságban kell keresni, amely minden szerelmi kapcsolatra jellemző. Nem arről van szó, hogy féltékenyek vagyunk-e vagy sem, hanem arról, hogy ki szeret, az természetesen féltékeny is. Itt tehát a játék arra megy maid, hogy ki hogyan tud egyenesbe jutni ezzel az érzésével. Természetesen mindig az a féltékenyebb fél, aki a kapcsolatban az alárendelt szerepet játssza. (Folytatjuk)
