Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-09-15 / 37. szám

Az „antik“ szónak egyetlen jelentése, de kétfényű értel­me van. „Régit“ jelent á szó eredeti töltetét vizsgálva. Az irónia bevonta az „ómódiság“ huzatával. Ez utóbbi olyan gyakorta fordul elő, hogy ál­talában a gunyoros változatát hisszük ősinek. A cím kapcsán máris előrebocsátom: Lengyel Emma néni, aki szeptember el­sején ünnepelte századik szü­letésnapját, a szó legigazibb és Iegtündökletesebb értelmében antik: csodálnivalő, mert a két kék szemében megpillantható egy század, háborúival, kato­náival, könnyeivel, mosolyával és szerelmeivel. Amikor meglátogattuk, több szemmel, legalább tízzel néz­tük. Az újságíró, a filmes, az orvos, a kozmetikus és a fér­fi szemével. Pótszemként ott villogott még a fényképezőma­sina lencséje is, Képekkel és szavakkal készített jegyzetein­ket szíves ajánlással bocsátjuk közre. MIT TAPASZTALT AZ ÚJ­SÁGÍRÓ? Az ötödik emeleti lakás csengőjét nyomjuk. Pillanato­kon belül kattan a zárban a kulcs, fürge anyóka nyit ajtót, és üdvözöl finom müvű mo­sollyal. („A százéves néni lánya lesz bioznyára“.) A lakásban viszont senki más nincs. Len­gyel Emma néni a százéves asszony — micsoda bók egy nőnek! — nyolcvannak sem látszik. Ha a bók áligazság, ak­kor visszavonom megállapítá­som, mert ez a közlés nem bók, hanem valóság. („Vajon ezek után is jó lesz a cím, a Madam Antik elnevezés“?) Lengyel néni nagyszerű ri­portalany, egy picit hangosab­ban kell mondanom a szava­kat, és ő máris válaszol. Bu­dapesten élő fia barackpálin­kát tesz az asztalra. Az újabb száz esztendőre koccintunk, Emma néni is iszik egy kevés­két. Megjegyzem, hogy ezután mindegyik születésnapjára el­jövünk majd. Ha a riporter közben elhunyta, vagy az Üj Ifjúságtól az Uj Aggság e. he­tilapba helyeznék, utódját bíz­za majd meg a riportkészítés­sel. A FILMES? Franciás típusú, légies asz- szony az ünnepelt. Szeméből egy század tükröződik. Ha szí­nes filmben szerepeltetném, sokat mutatnám a szemét. A nefelejcskék és a búzavirág­kék ötvözetében fénylő szem­pár néz rám. Torapafényű, mint október színei. A blúza is franciás, és bár a zöld az u- ralkodó szín rajta, nincs disz­harmónia az arc és a viselet között. A „lilaruhás nő“ lehe­tett ilyen típusú. Ráfényképez­ném a filmszalagra azt a ré­mületet is, amely új pontokat izzít látógömbjében: a háború­ról beszél, a pince homokjába rejtett gyertyákról, melyeket mégis megtaláltak a katonák, és elzsákmányolták volna, ha nem akad egy melegszívű pa­rancsnok, aki visszaszolgáltat­ta az aranyat érő fényforrást. A két szem láthatatlan szökő- kutaiból majdnem fölszökött a könnysugár. Párás lett a' kék- üvegű szempár, furcsa fénnyel teli. És a szemekben virágok, ég­cserepek visszatükröződését lá­tom, magasságok megbabonázó varázsát. Lengyel néni idősebb, mint a repülőgép egész törté­nelme. Száz esztendeje alatt viszont egyszer sem próbált megismerkedni a tenyerünkbe férő világgal. A vonatot sem szerette: nem bírta a gyomra. AZ ORVOS? Száztíz-százhúsz évig elél­het még a néni. A hallása megkopott ugyan, de éppen csak. Szemüveggel nagyszerűen olvas, szabad szemmel, jó fénynél képeslapokat böngész. Szellemileg egészen friss, a szenilitásnak nyoma sincs raj­ta, remek a memóriája, évszá­mokat jegyez meg és idézvisz- sza. A mája, a szíve, a tüdeje olyan állapotban van, mint né­mely negyvenévesnek. Család­fájára jellemző a hosszú-éle- tűség. Szülei, testyérei is so­káig éltek. Emma néninek hét fia volt, de mindegyik örökbe fogadott. Az egyetlen, aki még él, szívesen vitte volna magá­hoz Budapestre, de az idős a- nya nem egyezett bele. Száz­esztendős létére egyedül él, e- gyedül jár bevásárolni! Az ét­kezéssel és gyógyszeradago­lással olyan mértékletes és pontosan-bánó, annyira precíz és bölcs, hogy szinte példa sincs rá. A mozgást igényli a leginkább. Ha rossz az idő,, szobájában sétál, nem adja. meg magát a fáradtságnak. A múltkoriban elcsúszott és lee­sett. Meg sem kottyant neki.-; Más talán belepusztult volna.'- Remek erőben van; sokáig él még! A KOZMETIKUS? A haja ápolt, és nem is tel­jesen ősz. Az ősznek nem a kopott, elhasználódott fajtája; a finoman megmunkált kender ilyen. A legcsodálatosabb a- zonban az arca. Nincs rajta. sok ránc, és ami van is, rop- pant finom, nem árokszerű,•• nem vastag vésővel mélyített. Erre viszont .születni.kell, j- lyen remek bőrrel nem ren­delkezik mindenki. Egy kétó­rás kozmetikai beavatkozás u- tán hatvanéves hölgyet lehet­ne varázsolni belőle. Reklám­anyagnak is kiváló lenne! A FÉRFI? Vajon hányszor volt Emma néni a száz esztendő alatt., szerelmes? Vajon miért ment csupán negyvenegy éves korában férj­hez, mikor — nem nehéz ki-^ nyomozni arcán — csinos le-’ hetett? Ha százéves születésnapján nem csináltak volna ilyen nagy nyilvános ünneplést a tévében és a lapokban, bevallaná-e, hány éves? Igazi nő módjára* nem válaszolna-e így: — Én fiam? Most múltam nyolcvan! BATTA GYÖRGY Gondolatok egy előadás alatt Balatoni Évadzáró Gálaest a Keszthelyi Színházban 1970. augusztus 30-án — hirdetik a lepedő nagyságú plakátok Balaton környékén. Aki figyelmesen elolvasta a plakátot, a szereplők nevei között (mint például a Röpülj páva győztesei, továbbá Béres Ferenc, Hoffi Gé­za és a nagynevű, világszerte ismert Magyar Állami Népi Együttes) ezt a feliratot is megtalálta: a szlová­kiai magyar népdalverseny győztesei — Mits Klára és a martosi asszonykórus. A Keszthelyi Művelődési Ház színházának ajtaján már két nappal az előadás előtt kifüggesztették a „Minden jegy elkelt“ feliratú táblácskát. Csak külföldi és újságírói mivoltam latba vetésével tudok egy álló­helyet „kikönyökölni“, amikor a műsor megikezdődik. Simon István költő és országgyűlési képviselő meg­nyitó szavai után Vass Lajos lép a színpadra, őt sen­kinek sem kel! bemutatni. Elárulhatom, Magyarorszá­gon legalább olyan közkedvelt, mint nálunk. Persze a Gálaest többi szereplője sem szorul különösebb bemu­tatásra. Vass Lajos konferálása után megindul a műsor. Is­merős arcok, ismerős dalok. A bazsi asszonyok ének­kara, Budai Ilona, a kis szimpatikus óvónő, aki közben már Jaltán is szerzett egy első díjat. Halmos Béla, a gitározó népdalos, Faragó Laura, akinek időközben si­került egy angliai nemzetközi népdalfesztivál első dí­ját megnyernie, s a nálunk is ismert, csinos Ferencz Éva. Peregnek a számok, szólnak a szebbnél szebb népdalok... Tulajdonképpen hogyan is kerültem ide? Véletlenül. Egy ismerősöm jóvoltából, aki néhány nappal a műsor előtt figyelmeztetett, hogy a „Tavaszi szél...“ győzte­sei Keszthelyen szerepelnek. Közelebbit ő sem tudott. Mi sem természetesebb, mint hogy a verseny két fő­rendezőjéhez fordultam felvilágosításért. Meglepőd­tem. A Népművelési Intézet nemzetiségi osztályán nem tudtak semmit. A CSEMADOK KB-a illetékesei ugyan tudták, hogy valami lesz, de hol és mi, erről csak ho­mályos sejtelmük volt. így egy kicsit vaktában indul­tam el Keszthelyre. Furcsa, ugye? De hogyan kerültek ide a szereplők? Szintén vélet­lenül? Majdnem. Leszögezni kívánkozik, hogy a ver­senyfelhívásban kilátásba helyezték a győztesek sze­replését a Magyar Televízióban a Röpülj páva gálaest­jén. A döntő zsűrije az egyéni énekesek közül Mits Klárát, a csoportok közül a martosi asszonyokat talál­ta a legjobbaknak. De az augusztus 20-án megejtett Röpülj páva gálaestjén a verseny más szólistája és csoportja szerepelt. Vajon miért? Nem tudom. Ha a- zonban bármilyen ok volt erre, illett volna a győzte­sekkel tudatni. Legalább ennyit: így a martosi asszo­nyok. kissé keserű szájízzel keresték a Keszthelyi Szín­házban a tv-kamerákat. A keszthelyi szereplés nyil­ván valamiféle „kárpótlás“ akart lenni győzteseinknek. A meghívólevelekből és hazai szerveink „nemtudomsá- gából“ kitűnik, hogy ez is a magyarországi szervezők jóvoltából történt. Nyilván ők jobban ismerik berkein­ket, mint a mi „illetékeseink“!-0­...majd Vass Lajost a közismert parodista, Hoffi Gé­za váltja fel a színpadon. Bár paródiáit már ismerjük a tv-ből, mégis tetszik a közönségnek. Béres Ferenc közismert hivatásos énekes produkciója is osztatlan si­kert arat. Amikor Mits Klára lép a színpadra, kissé szo­rongó érzés fog el. A próba az Állami Népi Együttes zenekarával nem sikerült valami fényesen. Nincs azon­ban semmi baj. A döntőn énekelt három dalával meg­hódította a közönséget. Taps, ismételni kell. Utána a martosiak következnek. Már a színpompás népvisele­tek láttára felzúg a taps. Ojrázniuk kell nekik is. Bol­dogan mennek le a színpadról... Ha a „Tavaszi szél“ szervezői nem tudtak, vagy csak homályosan tudtak az ő általuk rendezett verseny győzteseinek szerepléséről, nem lephet meg, hogy nem küldtek velük egy hivatalos kísérőt, ahogy az a civi­lizált emberek között illik. Tudtunkkal azonban a mar­tosi énekkar együtt szerepel a Komáromi Járási Mű­velődési Ház táncegyüttesével. Tehát legalább a Ko­máromi JMH tarthatta volna kötelességének intézked­ni, hogy járása reprezentánsát valaki elkísérje külföld­re. — Senki sem törődött velünk — mondja Bőgi Bélá- né, a martosi csoport vezetője. — Vonattal döcögtünk végig Magyarországon, pedig a szövetkezetnek saját autóbusza van. Egy kis jóakarattal el tudták volna in­tézni. Azt hiszem, ez az utolsó fellépésünk. Nehéz dol­gozni, ha nem kapunk semmilyen támogatást. Hangjából szomorúság érződik. i -°­...más befejezést el sem tudtam volna képzelni. A műsor első telének utolsó számaként (a műsor máso­dik felét az Állami Népi Együttes adta) Simon József- né lépett a színpadra. (Azt hiszem, őt sem szükséges bemutatni.) Három előadott dalából az egyik közismert „sláger“ lett. Ha semmi sem marad meg a Röpülj pávából, két dol­got azonban nem felejtünk el: Az egyik a Vass Lajos- i „közönség-énekeltetés“, a másik Simon Józsefné hangján keresztül közismertté vált „Látod édesa­nyám..." E kettő jegyében záródott Keszthelyen a Gá- Í laest is.-0­Sebaj, martosi asszonyok! Hogy nem voltak tv-ka- merák? A „Tavaszi szél“ döntőjén voltak, mégsem lát­tuk a műsort a tv képernyőjén. Fontos az, hogy az ország határain túl egy rangos rendezvényen sikerrel és méltóan képviselték nemzetiségi kultúránkat. Ez Is felér néhány tv-kamerával! HORVÁTH REZSŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom