Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-09-15 / 37. szám

új ifjúság 5

/

A

pörge

lábú

gróf

Néhány hónap múlva kiengedik. Nem megy vissza Párizsba. A tengerparton jest egy ideig. 1901 nyarán visszatér apja kastélyába.

Szellemileg egészen rendben van, de az alkohol a gyenge testet tönkretette. Szeptember elején hallucinációk gyötrik. Luise-t látja és a „lányokat“ a Rue der Moulins-ból. A harmincöt éves „aggastyán" ágynak dől.

Szeptember 9-én égzörgés és zivatar rengeti a Malormé kastély ablakait.

— Éppen úgy, mint amikor, született — mondja az anya Henri ágyánál térdeplő apácának.

Egy óra múlva Henri de Toulouse-Lautrec halott.

„Sieg kell tanulni önmagunkat elviselni" — volt a jelsza1929-ben a Eranda Nemzeti Múzeum igazgatójának sikerült a múzeum részére megszereznie az akkor már világhírű Toulouse-Lautrec festő La Goulue („Az ét kés" / című festményét.

Ebben az évben Párizsban meghal egy nagyon szegényesen élő, ötvenhét éves asszony — Louise Weber, aki, életének utolsó éveit az egyik nyilvános WC „gondnokn'óje"-ként tengődte át. Ha abban az időben még élt volna Toulouse-Lautrec, Luise Weber bizonyára nem tartozott volna Párizs legszegényebbjei közé. Tizenhat éves korában ö állt modellt a La Goulue festményéhez. De 1929 ben Toulouse-Lautrec már huszonnyolc éve halott.

Henri - Marie - Raymond de Toulouse - Lautrec • Monfa gróf 1864-ben született Albiban. Arisztokrata családfája egész a keresztes hadjáratok idejébe vezethető vissza. Gyermekkorát főúri kényelemben éli át.

Tizennégy éves korában leesik egy székről, és eltörik az egyik lába. Egy évvel később egy árokba esik és eltöri a másik lábát. Semmi különleges esemény ez egy tizenöt éves fiúnál. De nyilván a messzire visz- szavezethet'ó családfa enyhe degenerációja" okozza, hoqy a lábak nem gyógyulnak meg hanem elkorc so sódnak. A fiú teste szabályosan fejlődik, de a lábak nem. Mindössze 152 cm magasra nő meg •

Már gyermekkorában hajlamot mutat a rajzoláshoz. De hogy egy nagyúri család sarja festő legyen, az abban az időben elképzelhetetlen volt. Csak testi fogyatékosságának köszönheti, hogy szülei mégis beleegyezésüket adják. Ha már nem lehet katona vagy politikus. hát legyen művész.

Apja házában, a párizsi Rue Fontaine-en rendezi be műtermét. Tanítói a középszerű és konzervatív festők gárdájából kerülnek ki. Toulouse-Lautrec adottságával hamar túlnövi tanítói színvonalát.

De egyelőre inkább az élet örömei érdeklik, mintsem a festészet. A montmartre-i éjjeli mulatók állandó vendége. Itt mindenki ismeri a szakállas, jól öltözött emberkét. Gyakran az egész mulatót itatja, és a bár- hölgyeket ajándékokkal halmozza el. Barátaival nyilvános- házból nyilvánosházba csatangol, és 6 fizeti a számlát. Legkedvesebb mulatóhelye a Mir- Hton. Egyik este egy csinos tizenhat éves lány mutatja be táncát az asztalok között. Amikor a festő asztalához ér, magasra veti a lábát, majd e,gy ügyes mozdulattal kikapja a festő tányérjából a húst, a szájába tömi, és továbbtáncol.

Általános derű és nevetés.

Toulouse-Lautrec összerezzen, de uralkodik magán. Egész életében attól félt, hogy kinevetik.

— De nagyevő vagy - mondja a lánynak, akit a tánc után az asztalához hívatott.

— Nincs elég ennivalóm.

— Nem úgy nézel ki — válaszolja a festő.

— Mindig éhes vagyok.

— Mi a neved?

— Luise Weber.

— Holnap keress fel a műtermemben — mondja a festő, — annyit ehetsz, amennyit bírsz.

Luise Weber nem az első modellje. Renoir, Degas és van Gogh révén már ismerte és festette Suzanne Valladont. a modellek „királynőjét“ De

nemcsak festette. A nő szeretője is volt, és ő fedezte fel benne a festőművészt.

Ügy, ahogy megvásárolja magának Luise Webert mint modellt, ugyanúgy megvásárolja Luise-t, a szeretőt.

Aristide Bruant. a „Mirliton" tulajdonosa egyszer azt kérdi Luise-től: „Mit látsz azon a törpén?“

— "Henri Párizs leghíresebb festője lesz — hangzik a válasz.

— Akkor mondd meg a barátodnak, fessen nekem néhány plakátot!

Luise kedvéért Toulouse- Lautrec megfesti az első plakátjait. Ezek ma már nemcsak a világ leghíresebb plakátjai közé tartoznak, hanem mint műalkotások is milliókat érnek. Az akkori Párizs ezeken a plakátokon keresztül figyel fel Toulouse-Lautrecre. Ezek alapozzák meg hírnevét.

Az 1891-es év egyik napja jelentős nap számára, amikor Zidler, a híres Moulin Rouge mulató tulajdonosa felkéri:

— Gróf úr, fessen nekem is néhány plakátot. Senki sem ismeri a Moulin Rouge-t olyan jól, mint ön.

— Rendben van — egyezik bele a festő de a modellem- nek, Luise Webernek a plakáton kell lennie.

— Hiszen az nem szerepel nálam! — képed el Zidler.

— De nálam igen — mosolyog Toulouse-Lautrec.

— Akkor legalább Valentint is fesse rá!

így lett Valentin, a „csont nélküli" artista is halhatatlan.

Toulouse-Lautrec művészetét nehéz müvészettörténetileg besorolni. Bár az impresszionizmus virágkorában festett, müvei mégsem mondhatók egyértelműen impresszionistáknak. A valóság sokkal fontosabb volt számára ahhoz. hogy tisztán impresszionista stílusban alkothatott volna.

Sosem tagadja meg arisito- krata származását, Akkor sem, amikor elsőként érkezik és az utolsóként távozik a Moulin Rouge-ból, nem tartozik hozzá, csak „ott van“. Egy sarokban ülve rajzolgatja a táncosnők sokszor vulgáris mozdulatait.

Lassan megunja Luise-t is és az éjjeli mulatókat. Már csak a nyilvánosházak vonzzák.

— A természetbe kellene menned, felfedezni azt - mondja neki Degas.

Keserűen mosolyogva korcs lábára néz:

— Mit adott nekem a természet?

Egy napon azut.án azt mondja Degas-ndk:

— Megfogadom a tanácsodat.

— Tehát végre kiköltözöl a természetbe?

— Nem, egy nyilvánosházba költözöm.

Degas nem érti. mit akar ezzel mondani, pedig Toulouse- Lautrec szó szerint értette.

1893-ban egy hideg napon úri fogat áll meg a Rue des Moulines 106. számú háza elölt. A választékoson öltözött úr he- hordatfa a kocsissal koffereit, állványait és festékekkel megtöltött ládáit a házba.

— Tényleg meg akar tiszteim minket? — kérdi a „madame“ a festőt.

— Készen áll a szobám?

— Természetesen, és a lányok örülnek az új lakótársuknak.

Végre otthon érzi magát. A „lányok“ maguk közé fogadják. Nem zavarja őket, ha öltözködésük. toalettjük elkészítése közben vagy a „vendégekre“ várva festi őket.

Közben nem feledkezik meg társadalmi kötelezettségeiről sem. Fényes estélyeket rendez a Moulin Rouge-ban, melyek rendszerint mély alkoholos de- liriumban végződnek.

Társadalmi rangja és vagyona egy ideig védi. De „áttelepülése” a nyilvánosházba mégis sok a főúri társaságnak. Főleg azoknak a férjeknek nincs ínyére, akik titokban ide menekülnek feleségük „szárnya“ alól. Attól félnek, egy napon megjelennek Toulouse-Lautrec valamelyik képén.

Toulouse-Lautrecék családi tanácsa összeül.

— Henrit tébolydába kell zárnunk — határozza el az apja.

Az anyja tiltakozik:

*

— Henri nem örült!

— De az lesz, őrültre issza magát

— Láttátok a Szalonban című képét? — kérdi megbotránkoz- va az egyik nagybácsi. — és ezt egy Toulouse-Lautrec festette!

Egy másik nagybácsi:

— Egy egész társaságot az asztal alá részegített. Saját szememmel láttam. És tudjátok, mit mondott reggel? Meg kell tanulnunk elviselni önmagunkat. Szép magyarázat.

Az alkoholos orgiák végre megmozdítják az anyát is. „Elvonókúráról“ beszélnek, de mindenki tudja, Henri a neu- illyi bolondokházában van. A mély depressziót hősies harc követi. Henri tudja, csak művészetével lehet bebizonyítani, hogy nem beteg. Az intézetben nincsenek modellek. Emlékezetből fest. Több remekműve itt készült.

\

va. .

ö maga sosem tanulta meg.

TÜNDÖKIÖ ÖREGKOR

Illyés Gyula: Kháron ladikján

Mi lett volna Petőfiből, ha huszonhat éves szívét nem döfi át egy katona? József Attila gyémánttengelyen pergő versel a harminchetedik esztendő után: egy csodálatos lombozató fa újabb madárserege? És Gérard Philippe vagy Puskin? És a két Kennedy? Mennyi hasznosat tehettek volna a világért!

Meddő, legfeljebb agycsiszoló munka ilyesmin morfondírozni. Mégis, Illyés Gyula Kháron ladikján-ját olvasva, számtalanszor elgondolkodtam ezen. Ha Illyés is József Attila-i sorsra jut, talán meg sem születik legtündökletesebb müve, a Kháron ladikján. Ez a munka 1969-ben jelent meg, és az utóbbi négy-öt esztendő hozta cédulákra jegyzett sorokként a világra. Á halálról szó! a gondolkodás, a képalkotás és az érzékenység olyan szintjén, hogy nem félek nagy szavakat használni: világszenzáció lett voina már megjelenése évében, ha Párizsban vagy Londonban adják ki.

Magyarországon így is két kiadást ért már meg, és a köz- gondolkodást is befolyásolta egy kissé: a benne található bölcsesség, higgadtság, józan derűlátás márcsak azért is hihető és követésre méltó mert alkotója éppen azt a levegőt szívja, a nelyet sors- és kortársai. A budai lakásba ő is a kilencvencgyes busszal jár, és ö is a sarki csemegésnél vásárol: fizikailag is azonosul környezetével.

Miről szói a könyv? Kezdjük a bevezető vers néhány sorával: ,.Kháron ladikja nem akkor indul velünk, midőn lezárul és befagy a szem. Zord átkelők soká nyitott szemmel megyünk a végzetes vízen... Épp oly szép Canal-én s lagúnákon, akár a nászutasoké! Hisz minden ugyanaz: az ég. az út, a táj. épp csak — visszafelé!“. A halálba indulásunk tehát jóval előbb történik, mint általában hisszük, hiszen a halál születésünktől fogva magzatunk.

A könyv azért tündökletes, egyszeri és utánozhatatlan, mert teljes. Tartalmazza mindazon külső és belső tüneteket és azok elemzéseit — melyek az embert foglalkoztatják: ötvenen innen vagy ötvenen túl: a test kopása okozta gondolatfolyamatok törvényszerűen felbukkanó jelenségét, a világhoz való viszony fokozatos változását, idomulását, az időközben szerzett tudás bölcsességet parancsoló fegyelmét. Ki tudja, van-e -nég a világirodalomnak ielen pillanatban egy olyan tehetségű és művészi képességű alkotója, mint Illyés, aki a leghétköznapibb dolgok egyikéről, a borotválkozásról így ír:

..Milyen régen találkoztam magammal. Ideje volna egy kis randevúnak. Hogy, s mint lehetek? A szakállviselök bölcsessége, hogy nem kerülnek szembe naponta-kétnaponta legag- gasztóbb ismerősükkel; azzal, aki egyszerre a hitelezőjük és adósuk. Bölcsességre nevelt még a hajdani penge-borotva is, az, amelyet hosszúkás tokból húzott elő az ember, nyele végén hátrafordított, minden alkalommal gondosan megfent, majd még nagyobb gondossággal harántan arcbőréhez illesztett. így kezdeni a napot fölér egy kis buddhista lélektlsztí- tással: gondolat nélküli magunkba merüléssel. A veszélyes, élesre fent kés kezelői ugyanis a penge és a bőr találkozását figyelik a tükörben évtizedek múlva is és nem a saját szemüket, tanú mondja. A még házról házra járó borbélyok lenézéssel emlegették, aki munkájuk után látni akarta magát, ellenőrzésül! A legtöbb ilyen borbély azért nem is hordott tükröt kis táskájában.

A villanyborotvával borotválkozók tükre az ujjbögy; azt az ujjbögyöt pedig a teljes sötétség finomítja. Mióta villanyké- szulékkel borotválkozom.. hónapszámra nem látom a halált. Gondtalanul öregszem, távol minden adóstól, hitelezőtől... Hogy ideje magam megnézném fényérzékeny szervemmel is. ez leginkább szombat közeledtével ötlik fejembe... öregedve megnyúlik az orrunk. Erről még Kosztolányi tudatott; vigaszul rögtön megmosolyogtatva: mindnyájan lógó orral távozunk az életből.

De a fülünk is megnő... Csüggedten bandukolunk tehát az elkerülhetetlen úton? A vándort másképp is lehet látni, ugyanabban az ábrázatban. Orra azért nyúlik meg, mert most kezd csak szimatolni valami nyomot: füle pedig azért nő, mert hegyezödik, hogy jobban halljon.“

A könyv csupa ilyen apró, szavanként is fénylő gondolat- szemcséknek az összessége. Élvezetes, hatást kiváltó, gyö- nyörködtotó, pedig a halálról van benne szó. ,,Logikát ficamot, szó és eszmejátékot ritkán hordtak össze annyit, még a tudós egyházatyák is, mint a halálról szólva“. A füljegyzetben helyesen állapítják meg: „Illyés Gyula könyvében álvigaszok helyett igazi — tehát hasznosítható — segítséget nyújt a belső egyensúly megteremtéséhez, az emberhez méltó védekezéshez, vagy legalábbis az elviselhetetlen elviseléséhez.“ Ezeknek az írásoknak ..mindegyike kézifegyver: lövés egy ablakból, egy omló kémény mögül. De minden hátraszorítás után csak szivósabban. csak ádázabban: mondhatnánk jobb kedvűén. Mert hisz sikeresebben.“

Illyés Gyulával kilencedik éve vagyok személyes kapcsolatban. Legutóbb augusztusban jártam nála, Tihanyban. Ismerősei szerint évenként néhány hatalmas, depressziót kiváltó hullám csap össze a feje fölött; ilyenkor szinte meg sem szólal, és gondos élettársa még a leveleket sem továbbítja — állítólag — számára. Találtam már — ez év tavaszán — ragyogó fizikai és szellemi kondícióban is. az igaz, és ahhoz viszonyítva augusztusi hangulata sötétebbnek látszott. De mihelyt megszólalt, hogy egy témakört a tőle megszokott alapossággal, élvezetességgel, képi gazdagsággal kifejtsen, nyoma sem volt rajta a depressziónak. Éppen ez az, amit ő is hasznosít; a meg nem adás, a munka, a gondolkodás folyamatosságát, az el nem csúggedés magatartását. Ha írni nincs ereje? Szőlőtökéit :netszegetl. fügefáit gondozza vagy ócska, útszélcn talált regi szerszámokkal babrál. Mindig mozogni, mindig tenni, ez az egyetlen hasznosítható, és a halállal is szembeszegezhétő fölismerés, amely tanácsként, sót sarkigazságként is elfogadható.

Külön tanulmányt lehetne Írni a Kháron iadikján-ról. Gondolatokat ébresztő munka ez, s akár fró. akár olvasó veszi a kezébe: csak gazdagodhat általa. Érdemes befejező sorait idéznünk: értő fül szinte minden neszre fölfigyelhet.

..Különösképpen itt Párizsban röstellnék most meghalni Beteg vagyok (a Csatornán való viharos átkelés egy csőmé lappangó bajt hozott elő), de vendégségben vagyok. Vendégként meghalni ötszörös neveletlenség Magunkra adó társadalmi lényeknek voltaképpen a Góbi-sivatag valamely sziklás völgyébe illene visszavonulnunk meghalni. Olyanformán, ahogy az elefántok eltűnnek meghalni. Ahogy az énekesmadarak elbújnak meghalni. Emberek között legfeljebb megtorlásként lehet meghalni. Ügy. ahogy Gulyás Pál érzékeltette ebben a düh és fölény kattogtatta remek két sorában, talán a legmagya- rabh hetesekben:

Eöbelövöm magamat Hajdúhudház közepén!

Annak pedig, aki csinált valami megjegyzésre méltót az életben, elöregedvén. Így kell beszélnie:

Engedjek meg, hogy saját lábamon vonuljak a háttérbe. Ne nógassatok további teljesítményre. Ne csapjatok he: ne ka- passatok el. Ne kompromittáltassátok egy tolakvó aggastyánnal azt a friss lángú fiatalembert, akinek e nlékét én is jó szível őrzöm. Tegyetek elém egy pohár bort. de hadd köszönjem meg csak egy kézmozdulattal, arcomat se kelljen felétek fordítanom. Higgyétek, hogy a halál legyőzhető: ha én, lám. elestem is. Ha mind elesünk is: kitartón, magányos hátvédként, a végsőkig, ahogy megfogadtuk.

(Megjelent a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában 1969-ben.)

BATTA György

Szalon a Rue des Moulines-on