Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-30 / 26. szám
Hljacking-repülőrablás. 1965-ben rabolták el aa első két repülőgépet — Kubára;. 1966-ban már a gengszterek kilenc esetben kény- szerftették leszállásra amerikai gépek pilótáit Havannában, 1969-ben pedig már több mint harminc esetben. Nyugaton lassan divat lesz a hijacking; és csemegének már csak az olyan repülögéprablás számít, mint a legutóbbi — európai szocialista állam gépének elrablása. Ojsághlr: „Június 10-én nyolc csehszlovák állampolgár útiránya megváltoztatására kényszerítette az OK LCS IL-14 jelzésű csehszlovák utasszállító repülőgépet, amely a Karlovy Vary — Prága vonalon közlekedett. pilóta Nürn- bergben végzett kényszerleszállást.“ A hijacking mellőzhetetlen kelléke a gengszter, a rabló, a tolvaj, többes számban is érvényes; és azt hiszem, a csehszlovákok ezen a téren közel vannak a listaveze- tókhöz, legalábbis ami a tolvajok létszámát illeti: nyolcán voltak, három házaspár és egy magukat jegyeseknek mondó pár. Az újságok, sőt még azok is, melyek Nyugat-Németországban jelennek meg, csaknem kivétel nélkül gengsztereknek nevezik őket. Aljas módszer a repülógéplopás, annyi szent, bár a világon eddig még nem áldoztak emberi élettel az oltárán. De ahhoz, hogy valami elítélendő és pimasz dolog legyen, azt hiszem, nem kell emberek életét venni. Hogyan történt? Vasárnap este, a nagy pillanat előestéjén mindnyájan Ostrov nad Ohfí-ban óáridóztak, ittak, mulatoztak, Pro- cházkáéknál, amiről a szomszédok azt mondják, szertartásnak is beillett. Már akkor minden biztos volt. csak azt tartották döntőnek, hogy senki se lépjen visz- sza és jól jegyezze meg szerepét. Az „előadás" másnap kezdődött az Iljusin fedélzetén. Pontosan 10.26-ot mutatott az óra, amikor a repülőgép elrugaszkodott Karlovy Vary kifutópályájától. A pilóta és az OK LCF kapitánya pár másodperc múlva már két felfegyverzett fiatalember társaságát „élvezhette“, akik rájuk irányított revolverekkel próbálták meggyőzni őket fölényükről. A pilóta, Jaroslav Pfikryl és a kapitány, Bfetislav Ho- ráöek agyába szinte egyszerre ötlött a gondolat: ez nem lehet igaz, ez csak buta viccelődés. Szerencsére, ha többre is gondoltak, nem próbálták azt véghezvinni. Ugyanis nem tudták, hogy a távírószolgálatos is hasonló kinézésű fiatalember társaságában tartózkodik, és hogy a gép utasai sem mozdulhatnak helyükről, mivelhogy az ülések között egy sápadt férfi és egy még sá- padtabb nő — aki itt-ott el is sírta magát — sétál, természetesen felfegyverezve, elszántan, de mindez még sem bátorságot, sem pedig egészséges gondolkodást nem jelenthetett. Meglehet, a fegyverrel bánni sem tudtak, és az „ember“ szó értelmét ugyancsak nem tud • ták kellőképp feifogini, A repülőgép utasainak csak annyi közük volt hozzájuk, hogy ha esetleg melléjük ültek volna, megkínálták őket cigarettával vagy kölcsönözik nekik újságjaikat. A pilóta és a kapitány kötelességét tel.jesfti: odaszállítja a gép utasait, ahová azok jegyei szólnak. És egyszerre csak itt van egy csoport, ember, kezükben pisztoly, de inkább csak testükkel vannak jelen, arcukról lerí a félelem, és valódi életkoruknál legalább tíz évvel idősebbnek néznek ki. Kik ezek az emberek, milyeneknek ismerték őket? Ostrov nad Ohfí kis város — egyetlen magyar nemzetiségű lakosa sincs, — de úgy is mondhatnám nagyközség. Ottjártamkor próbáltam valami különlegességet felfedezni benne, mert ez a város, ahol Ilyen szép „mákvirágok“ teremnek, kell. hogy valamiben különbözzék a többitől. Semmi. Az emberek dolgoznak, vásárolnak, söröznek, mint másutt. Most persze itt a szenzáció, és ez az embereket jobban érdekli, mint az, kinek harangoznak. — Aztl Azt sohsem láttuk józanul, mindig lapulevél alatt aludt valamelyik árokparton. Több bajom volt velük, mint a város összes lakosaival — mondja a nemzeti bizottság titkára. Jifi Galásekröl van sző. Azt mondják, ő volt az egésznek az indítványozója. A bűnügyi nyilvántartásban 18 beírása van, és a városban „mániöka“ néven ismerték. Az alma nem esett messze a fájától, mert Galásek szülei is hasonló életmódot folytatnak. Lopás, csalás, napirenden van náluk. Galáseknek már 17 éves korában törvénytelen gyermeke volt, később megszületett a második is. persze a gyerekre egy fltyinget sem fizet. Szinte állandóan foglalkoztatja a helybeli rendőrséget, és a „rablás“ talán neki volt a legsürgősebb, mert 10- én, a „nagy napon“ jelentkeznie kellett volna büntetése letöltésére. A büntetést azért kapta, mert megtámadott egy rendőrt, aki bele próbált avatkozni munkálkodásaiba... .4zőta persze már ismét meggyűlt a baja a rendre felügyelő elvtársakkal, mert „véletlenül“ meglőtte testvérét.. A büntetés letöltésének időpontját a bíróság későbbre halasztotta. Galásek kérte, mert nősült. Felesége, Éva hasonló előéletű, és bizonyára jól megértették egymást. Erről tanúskodnak lakásuk „dísztárgyai“ is: narkotikumok (koffein), katonai szurony, kések, korbácsok, Hitler-arcképek. Wehrmacht felvételek és rengeteg újságkiwágás, amelyből csak egy összeragasztott jelszót választunk ki: „Lehetünk gyilkosok is, ha amerikaiak vagyunk“. Szép kis háztartás, és még ezek mondják, hogy nálunk nem lehetett élni! De idekívánkozik egy kérdés: Honnan vették mindezt? ■ Rudo Cihákot rendes emberként ismerték a környéken; az is volt, míg nem került egy nőszemély, Stanislava Milicková, most már Ciháková hálójába. A 22 éves Stanislava a szülői házból reá maradt örökséget szépen művelte: lopott, ahol csak tudott, tyúkoktól kezdve pénzig, tűzifáig mindent. Magukkal vitték kétéves kislányukat is, de hogy a községben mégse menjenek feledésbe, itthon hagyták hathónapos kisfiúkat, aki akkortájt kórházban feküdt mandulagyulladással, és a kezelőorvos az anya érdeklődésére megígérte, hogy a fiúcskát három nap múlva hazaengedi. Most már nincs hová... Mendlová, a banda további tagjai, a lesovi porcelán- gyárban dolgoztak és egész szépen kerestek. A havi bevételük mégis több volt a rendes családokénél, mert ők is loptak. Az utolsó keresnivaló hős Jaroslav Pour, a Zelenina rakodómunkása. 0 nem tartozik a büntetett elöéletüek listájáta, csak huligánizmus miatt voltak nehézségei. Harminc éves, és ö a jegyespár egyik fele. A másik fél Vera Klementová, 19 éves, Staré Role-i munkáslány. Ismeretségük szinte regénybe illő. Pour névnapját ünnepelte, de olyan erőteljesen, hogy közben összetörte az állkapcsát. A kórházban megismerkedett Verával, és egy hónap múlva megvolt a terv; összeházasodnak. A leány elszökött szüleitől és csak akkor ment haza, amikor megtudta, hogy a házasságkötéshez több iratra is szüksége lesz. Otthon aztán sirtak-ríttak a szülei. Marasztalták, mindhiába. Vera a nagy szerelemre hivatkozott. A lóhere négy levele — így is mondhatnánk, de ez nagyon szép összehasonlítás, és nem illik hozzájuk. Térjünk vissza az Iljusin kapitányának élményeihez! — 250 méternyire lehettünk a föld fölött, amikor hátunk mögött egy hang azt parancsolta, változtassunk irányt és repüljünk München felé, a 270-es irányba. Tarkómon éreztem a pisztolyuk csövét, de nem tudtam elhinni, hogy velem, pont velem történik meg ilyesmi... München persze szóba sem jöhetett, mivelhogy hajtóanyagot csak Prágáig vettünk fel. — Ezzel a gondolattal azonban nem is nagyon foglalkozhattam, mert légáramlatba kerültünk, és volt mit csinálni, hogy a gépet egyensúlyban tartsuk. Erre azért is szükség volt, mert a két fiatalember arca az ijedelem és „beszariság“ minden színét mutatta. Ahhoz, hogy meghúzzák a ravaszt, elég lett volna egy erősebb lökés, ők hozzávágódnak g gép falához, esetleg beütik a tejüket. Hogy mi lett volna a repülőgép tizenhat utasával ezután, azt mondanom sem kell. A rablók féltek, de még félelmükben is kitartottak erőszakosságuk mellett. München és nem az NDK! Mert ha ott szállunk le velük, meggyújtják a gépet, és egy benzinnel teli tömlőre mutattak. Nürnberg, betűzöm nekik a legközelebb eső nyugatnémet repülőtér nevét. Addig ugyanis kitarthat a gép hajtóanyaga. Nem, nekik München kell. Később kisült, azt hitték, Nürnberg az NDK-ban van... — Közben átrepültünk a csehszlovák-nyugatnémet határon, és én tudtam, hogy határsértést követtünk el, kellett, hogy mindkét ország radarjai „észrevegyenek“ bennünket. Nemsokára lökhajtásos gépek jelentek meg felettünk... — A nürnbergi repülőtér engedélyezte leszállásunkat. Ott ütött ki igazán a pánik! Amikor meglátták, hogy virágcsokrok és piros szőnyeg helyett rendőrautók fogadják a repülőgépet, elkezdtek ordítozni, becsaptuk őket, mégiscsak keletnémet földön szálltunk le. Megmutattam a térképet, és ők kibetűzték Nürnberg város nevét. A gensztereket lefegyverezték, az Iljusin utasait kihallgatásra vitték. Megkérdezték, ki akar közülük interjút adni az újságíróknak, és a tolvajokon kívül kí- ván-e valaki menedékjogot kérni a nyugatnémet államtól. Senki. A repülőgép tizenhat utasa, sőt csaknem 16 millió ember tud élni ebben az országban. Csak ők, nyolcán indokolták azzal tettüket, hogy az itteni viszonyok miatt hagyták el Csehszlovákiát. Egyszerűen nem tudtak itt élni.... Az IL-14 OK LCF utasait egy óra múlva a prágai repülőtér fogadta. HoráSek kapitányt négy gyereke és felesége várta otthon.... Z.4CSEK Erzsébet-------------- ü|if|üsag 3 SKANDINliVOK ES KOZEMURÖPAIAK A CSemaDOK vendégéként járt nemrégen hizénkbén ■ finnországi Kouvolen Liulu, viszonozva t Csehszlovákiit Magyar Tanítók Központi Énekksrának tavalyi finnországi vendégszereplését. A Kouvolan Laulu Kouvola város énekkara. (Kouvola Helsinkitől északkeletre fekszik, kb. 130 kilométernyire). A mintegy 80 tagú vegyes kar 1970, június 8-án indult útnak (két luxusautóbuszon), és 21-én érkezett vissza hazájába. Az együttes kéthetes közép-európai turnéja alatt tízszer lépett át országhatárt, összesen hét országban fordult meg. Csehszlovákia tartózkodása Idején fellépett Zsellzen, az országos tánc- és dalostalálkozón, valamint Komáromban, a Szakszervezetek Házában, a helyi KA énekkarával és a Munkásdalárdával. Ezenkívül rögtönzött hangversenyt adott a nagymegyeri és a dunaszerdahelyl iskolában, valamint (utolsó és legmeggyőzőbb érvként) a csehszlovák-magyar határon a komáromi vámhivatal előtt... A Kouvolan Laulu a legszívélyesebb fogadtatásban részesült mindenütt, ahol csak megfordult hazánkban. őszintén bevallva a CSMTKÉ tagjai sokat izgultak amiatt, mit szólnak majd a finnek a csehszlovák tisztasághoz... Hogy tetszik majd nekik az örökké feltúrt és szemetes Pozsony s a népbüfék csinnadrattáé mulatozása (közismert, hogy Finnországban szesztilalom van). A kérdés végül is úgy oldódott meg. hogy a finnek — kötelességtudó és jóindulatú nép lévén — illedemesen megdicsérték a csehszlovák városokat (melyekben jártak), elragadtatással beszéltek a táj szépségeiről. őszinte sajnálkozással emlegették az árvíz sújtotta Csallóközt, és nagy-nagy csodálkozással kiáltottak fel, valahányszor kacsát, ludat, csibét, kakast vagy tyúkot láttak. (Náluk ismeretlen a baromfitenyésztés). Ugyancsak el voltak ragadtatva a finn vendégek a ,,hangulatos" csehszlovákiai magyar falvaktól. Az utcán és az udvarokon futkosó baromfin kívül tetszettek nekik a régi, „tipikus csallóközi“ házak, » kan.vargós. girbe-görbe utacskák és 8 házak előtti kis viragoskertek. Azon viszont módfelett elcsodálkoztak, miért vannak „a porták állig begombolva“. Sehogy sem értették, miért (és mitől) kell a házakat kőkerítéssel védeni... Tavalyi finnországi látogatásunk alkalmával egyszer egy családi fényképalbumot nézegettünk. Az egyik fényképen vegyesnemü társaság volt látható szaunázás közben. Feltűnt, hogy — bár a fénykép nem színes —. az egyik férfin piros fürdőnadrág van. A házigazda magyarázatként megnyomta a piros fürdőruhát, s az a szemünk láttára lehullott viselőjéről... A turpisság csak aztán derült ki: a társaság eme férfitagja teljesen meztelen volt; a társaságot ez nem zavarta, de hogy a közép-európai látogató „erkölcsösségét" ne sértsék, vörös „posztónadrágot" ragasztottak a meztelenkedő fiatalemberre... Ezek után nem csodálkozom, hogy tanácstalanul nézték a csallóközi és mátyus-földi „állig begombolt portákat“... Virágszeretö nép a finn. Ez a kijelentés önmagában banálisán hangzik, de talán érthetőbbé válik, ha bizonyításként elmondok két esetet: Az |gylk finn hölgy vendégségben járt egy csallóközi falucskában. Mikor meglátta a kiskertekben illatozó, nyiladozó rózsákat, nem nyugodott addig, míg be nem tért vendéglátójával az egyik udvarba. hogy virágot’ ..kaphasson ajándékba“... A halottak napját július utolsó vasárnapján ünnepük a finnek. Miért nem november elsején? Mert Finnországban állítólag júliusban nyílik a legtöbb virág. Novemberben is megemlékeznek halottaikról, de akkor már virág nélkül. A porladó hamvak és a nyíló virágok kontrasztja a finnek határtalan optimizmusának Igen szép jelképe... Talán az optimizmusokból ered végtelen jóindulatuk Is. A durvaságot, irigységet, kapzsiságot talán nem is ismerik. Végtelenül higgadtak, megfontoltak, s ebből eredően szertartásosak. Szertartásosságuk a legmárkánsabban az étkezésnél és az ajándékozásban nyilvánul meg. A finnek reggelije, ebédje vagy vacsorája sokkal több fogásból áll. mint a miénk. A ház asszonya egyszerre tálalja fel pl. a tizenhét fogásból álló reggelit, s külön-külön mindegyiket ötletes megjegyzéssel ajánlja a vendég figyelmébe, nem mulasztja el mindegyikhez e.qy-egy csésze tejet, írót vagy kávét tölteni. A vendég úgy lakik jól, hogy jóformán meg sem tudja mondani, mit evett, csak azt. hogy sokfélét és mindegyikből egy keveset. A ház asszonya ebéd után rendszerint megkérdi a közép-európai vendégtől, nem kér-e valamilyen levest. Ezt persze csak illemből teszi, mert tudja, hogy vendége abban a pillanatban már olyan, mint egy töltött galamb, s egy cseppentésnyl leves sem férne el a gyomrában. így aztán a vendég válasza rendszerint az. hogy ha nem juttatták volna eszébe, nem is gondolt volna a levesre... (A finnek ugyanis csak a legritkább alkalmakkor fogyasztanak levest, de azt is tészta nélkül, csészéből isszák — evés után — akár a tejet vagy a kávét.) Az ajándékozásnál az a finnek kedvenc szokása, hogy szeretik a meglepetéseket... A finn nem egyszerre adja oda ajándékait, hanem — részletekben... Minden felkelésnél, lefekvésnél, ebéd után éri valamilyen meglepetés a vendéglátót; aki aztán — lévén szabad szombat vagy vasárnap — foghatja 8 fejét, hogy hogyan viszonozza vendége kedvességét... Ugyanis az iskolában nálunk csak elvétve — vagy egyáltalán nem — ismertetik diákjainkkal a különböző népek szokásait... Pedig a XX. században, az utazások korában ez legalább any- nyira fontos lenne, mint mondjuk a kétismeretlenű egyenlet megoldásának módja .. Mert a matematikában már megoldjuk ezeket az egyenleteket, de az emberek egymás közti viszonya még mindig megoldatlan kétismeretlenű egyenlet... (Folytatjuk) KMECZKÖ Mihály Kouvalat «árosréss
