Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-14 / 15. szám
Ankét Zselízen---------------------------Romins a lialali? Az alábbi írás szokvány riport, vagy ha úgy tetszik, egy szürke ankét egyszintű rögzítése. Értelme ha van, csak abban amiben azonos az átlaggal, és nem abban, amiben eltér tőle. Miért? Mert középiskolásaink majdnem teljesen azonos környezetből származnak, ugyanolyan körülmények között élnek és tanulnak, és a problémáik is azonosak. Ha ennek ellenére, vagy éppen emiatt megpróbáltuk mindezt rögzíteni és lapunk oldalára rktatni. akkor ezért. Szeretnénk, ha középiskolásaink más iskolákban, városokban is jeltennék maguknak ezeket a kérdéseket; szeretnénk, ha az írással kényszeríteni tudnánk őket arra, hogy ök is válaszoljanak. Akinek esetleg más az elképzelése kibövíthetné az alábbi állításokat, megírhatná és szívesen továbbítjuk olvasóink jelé lapunk hasábjain. Korábban, amikor Brünnben a főiskolások között jártam, egy tehetséges, határozott fiatalemberrel találkoztam. Még akkor elhatároztam, meglátogatom a zsellzi magyar középiskolát, beszélek a diákokkal, hiszen ahol egy ilyen rátermett tanuló van, ott több is akad. Nos, az első alkalmat megragadva máris Zselízen jártam, és ha nem is az ^kólában, néhány diákot azért mégis „meggyóntattam". A dolog úgy történt, hogy a gyűlés végén, amelyen én is részt vettem, megkértem a gimnazistákat, maradjanak még pár percig. Leültünk és My korábbi közvéleménykutatás kérdéseit adtam fel nekik. Ok pedig válaszoltak. Tízen voltak, tízen úgy, ahogy a véletlen hozta. Ketten az egykori diákok közül, öten az érettségire készülő osztályokból, hárman pedig másodikosok. Három fiú és hét lány; névsze- rint: Jankovics Márta és barátnője, aki nem írta alá a válaszait (?); továbbá: Faragó Tibor III. B; Mészáros Béla III. A; Török József III. B; Szabó Éva III. B; Szvancsár Mária III. A; Rezkó Renáta II. B; Pehartz Erzsébet II. A; Kecskeméty Etel II. A. Az első kérdésem: Hova készülnek, mit is akarnak tenni, ha leérettségiznek? Erre a kérdésre eléggé szokványosán válaszoltak. Nyolcán főiskolára, ketten felépítményire, illetve tanonciskolába készülnek. F. T. pincérnek készül, K. E. pedig egészségügyi felépítmény! iskolára Újvárba, mert Zselízen szlovákul tanítanak! Érdekes F. T. válasza. Tudatában van annak, hogy pincér úgy is lehetett volna, ha a kilencéves iskolából jelentkezik, de ö először mindenképpen érettségizni akart, mert azt reméli, a műveltségen kívül a fizetése is magasabb lesz. A nyolc válasz közül két válasz némi bizonytalanságot árult el, mintha nem is készülnének egyetemre, csak mert ez a helyesebb és impo- nálóbb, azért válaszolták, hogy tovább akarnak tanulni. T. J. viszont ingadozott és még ma is ingadozik. Bár a filmművészet jobban érdekli, egyelőre a Közgazdasági Főiskolára adta be jelentkezési lapját. Ha nem jut be, akkor filmgyárba megy dolgozni, mert az iskola követelményeinek ez felel meg. A másik kérdés így hangzott: Mit tettek azért, hogy elérjék céljukat? A két, már kimaradt diáklány ápolónőnek tanul és reméli, hogy megismerkedik a szakmával — orvos szeretne lenni mind a kettő. R. R. aki nyelvésznek készül: „Szorgalmasan tanultam és tanulom a kötelező, valamint a nem-kötelező nyelveket...“ T. J. „Rengeteget fényképezek, sokat olvasok a fényképészet tárgykörébe tartozó irodalomból.“ P. E. biológus szeretne lenni, könyveket vásárol, tanulmányozza választott hivatását, és sokat barangol erdőben, mezőn, mert itt is rengeteget tanul. Biznak-e céljuk elérésében? A válaszok egyértelműek. Még a két „véndiák“ is azt felelte: igen. És még valamit: „...az ismereteimet is bővítem, de ha nem megy saját erőmből, akkor én is, mint sokan mások, protekció után nézek.“ Mind a kettőn némi kiábrándultság érződik. Másképp öltözködnek mint a többiek, ápoltabb az arcuk. Az utóbbi talán tudta már azt is, hogy válasza eltér a többiétöl, kritikusabb — no meg bizonyára már társadalmi tapasztalata is van — ezért nem Irta alá a válaszait. Véleménye, még ha rövidebben is fogalmaz, ugyanaz: „Bízom a protekciómban, már szert tettem rá.“ A többiek válasza magabiztos, határozott — mintha kicsit naiv is lenne: R. R. „Természetesen, bízom!“ P. E.: „Nagyon bízom. Szerintem, kell hogy sikerüljön!“ Érdemes volt-e tanulni — hangzott a negyedik kérdés. Kezdjük a két ápolónő válaszával: J. M. „Szerintem érdemes volt, még ha nem is sikerül elérni célomat. Más szemmel nézem a világot, mint néztem, vagy nézném a gimi elvégzése nélkül.“?: „Érdemes! Nekem föltétlenül!" Akik szakmát tanulnak, azok is ügy vélik, érdemes volt. Kivallattam véletlen ismerőseimet, mit is tesznek majd, ha elérik a céljukat, illetve ha esetleg nem érik el. Mindenképpen újra próbálkoznak. Ki-ki vérmérséklete szerint: egyikük addig, amíg nem sikerül, a másik egyszer, kétszer, aztán munka után néz. Most T. J. jegyezte meg: „...ha nem sikerült bejutnom a főiskolára, akkor egy kis ismeretséggel megpróbálok elhelyezkedni, munkába állok.“ Egyébként ö az. aki bővebben fogalmaz, és talán a többiek helyett is idézhetjük a szavait: „Természetesen el szeretném végezni az iskolát és mivel okultam már a többi, régebben érettségizett diáktársam sorsából (elzüllöttek, otthagyták az Iskolát, kidobták őket), nagyon „célszerűen“ és „okosan“ szeretnek élni.“ K. E.: „Ha élérem célomat, arra fogok törekedni, hogy meg- álljam a helyem a szakmában.“ Ezt követően megkérdeztem őket, kielégíti-e a társadalom a fiatalok igényeit, követeléseit? Amikor elolvastam a válaszokat, kicsit meglepődtem! Mert itt kaptam a leghatározottabb válaszokat. Sőt, a legtöbb felelet negatív és ez is elgondolkoztató. Sz. E.: „Nézetem szerint a társadalom nem biztosit mindent. Például több magyar- nyelvű iskolára lennie szükség.“ M B.: „Szerintem nem, mert néha olyanok sem kerülnek be az iskolába, akik később jobban megállják a helyüket és még az iskolát is elvégzik...“ Sz. M.: „Nem.... A magyar nemzetiségű fiatalok részére nagyon jó lenne, ha saját anyanyelvükön tanulhatnának tovább — esetleg Magyarországon “ P. E.: „Bár én elég jól tudok szlovákul — mégis más az, ha az ember az anyanyelvén tanulhat.“ — mondta és még hozzáfűzte: „Tudom, ez elég problematikus dolog, de így van.“ R R.: „Szerintem — bár nem szoktam ilyen problémákkal foglalkozni — nem biztosít mindent. Még hozzáfűzném, hogy jó lenne, ha az emberek oda utazhatnának, ahova akarnak." A két végzett diáklány válaszai megint kiábrándultságról tanúskodnak. Az igenlő, vagy részben igenlő válaszok: K. E.: „Szerintem társadalmunk mindent biztosít a fiatalságnak.“ T. J.: „Sok mindent biztosít — leginkább a tanulás terén — bár ezzel az utolsó időben van némi probléma.“ Sajnos, arra a kérdésre, hogy mire lenne szüksége a fiatalságnak, már egyáltalán nem tudtak válaszolni. Feleleteik szokványosak: „Sok mindenre!“, „Szórakozásra!“ A két kérdésre adott válaszuk engem is meglepett, de utólag még ezt is természetesnek találtam, hiszen egyelőre diákok, és társadalmunkkal mint társadalmi lények ezen a ponton érintkeznek. Ezek után még három kérdést tettünk fel: Van-e és milyen különb.ség a tanult és a nem-tanult fiatalok között, milyenek a mai fiatalok? Milyen a mai idősebb nemzedék? Az első, azaz a kilencedik kérdésre legtöbben azt válaszolták, hogy van.?: „Különbség az van, talán jellembeli.“ R. R.: ...gondolkodásban és öltözködésben. Talán mindkét csoportban találunk jellemes és jellemtelen egyéneket.“ P. E.: „Különbség mindenesetre van, bár én minden embert egyformán tudok szeretni és tisztelni. Érvényesülés terén is van különbség. Kár, hogy az érettségizett fiatalok sokszor kevesebbet keresnek és nehezebben tudnak elhelyezkedni, mint a tanulatlanok." M. B.: „Van. A tanult fiatalok a technika és művészet területén otthonosabban mozognak.“ Sz. M.: „Nem mindenben van különbség Sokszor a tanult ember megreked... Mindenesetre, a tanult emberek jobban a társadalom hasznára vannak, mint a tanulatlanok.“ K. E.: ...a tanultak jobban érvényesülnek a munkahelyükön...“ Itt meglepő volt, hogy az olyan sokat emlegetett és felrótt egyenrangúsítást még nem vették észre általánosan, és nem érvényesül mindegyik nézetében. Majdnem mindegyik válaszoló úgy véli, hogy a mai fiatalok határozottak, fegyelmezettek, tudnak dolgozni, ha megfelelő környezetben élnek, és az emberek is megfelelőek körülöttük. P. E.: „A mai fiatalság semmivel sem rosszabb, mint az előző korosztályok fiataliai voltak“ R R.: „Magyarszakos tanárunk mondta egyszer, hogy ez a mai fiatalság sokban hasonlít a romantika korszakának forradalmi fiatalságára, mert ez is valami újat szeretne, valami mást; még azt is hozzáfűzte, hogy ebből csak jó származhat a társadalom számára. Ez nekem jólesett, és mindent még nagyobb akarással csináltam. Ogy gondolom, a többiek is ilyenek.“ T. J.: „A mai fiatalok kicsit könnyelműek, határozatlanok, de dolgozni és tanulni tudnak még akkor is, ha némelyikéből hiányzik az akarat. Az illemmel kapcsolatban: nem olyan szemtelenek, mint amilyeneknek mondják őket.“?: Ez talán a legnehezebb kérdés, mert magunkról kell beszélni. Dolgozni? Talán! öltözködni? Igen! Es ami szerintem a legfontosabb, minden olyan fiatal, aki legalább egy kis erőt érez magában, az tanulni akar, mert mégiscsak érdemes, még ha nehezebb is tanulni, mint egyszerű munkásként dolgozni “ És hogy milyen a mai idősebb nemzedék? Sz. M.: „Az idősebb nemzedéknek sok a rögeszméje, jellemükben a megszokások uralkodnak; sok jó és hasznos újítást nem tudnak elfogadni.“ J M : „Minden kor idősebb nemzedéke ugyanúgy elfogult, mint a mai kor idősebb nemzedéke. Csak ök a valakik! Lehet, ha idősebbek leszünk, mi is ilyenek leszünk?" Sz, É.: „Az idősebbek nagy része nem érti meg a fiatalokat, sem a zene, sem pedig az öltözködés területén.“?: „Mi talán gátlástalanabbak ’vagyunk.“ P. E.: „Általában nem értenek meg bennünket, de vannak kivételek is, akik a fiatalság és modernség támaszai, mint pl. az én szüleim...“ T. J.: „Minden idősebb a saját fiatalságát dicséri. Nem tudják megérteni, hogy megváltozott a világ tempója, hogy „gyors“ világban, a tranzisztorok világában élünk.“ M. B.; „Az idősebb nemzedék nem mindig megértő. Néha elfelejtik, hogy .ők is voltak fiatalok.“ A bevezetőben azt mondtam, hogy szokványtéma, szokvány írás és bár ez a nézetem nem változott meg, nem is csupán azért volt érdemes lejegyezni a fiatalok nézeteit, hogy szembenézzünk velük, hogy mások fs megismerkedjenek vele, hanem még valami másért is. Ezek a fiatalok nem akármilyenek, hiszen válaszaik határozottak, körültekintőek és leleplezik őket magukat is. Azaz. a feleleteik alapján megrajzolhatnánk minden egyes diák arcát, portréját és ha nem is az érzelgős oldalukról közelítenénk meg őket, akkor is szimpatikusak lennének. Sőt, a határozottságuk ellenére is tisztelettudóak, értékelik mindazt, amit a társadalomtól és a .züieiktől kapnak^ Ha jobban megvizsgáljuk a válaszaikat, még az is kiderül, hogy társadalmunk, a szocialista társadalom ideáljai nagyon, de nagyon mélyen élnek bennük, és. hogy valahol mi leszünk a hibásak, ha az életük nem erről fog tanúskodni. Nos — talán mégis érdemes volt őket megkérdezni. Új i'íjúság 3 Ca komáromi járás irodalmi színpadainak feszlioálja Évekkel ezelőtt, amikor a Jókai-napok ünnepségsorozatának keretén belül első alkalommal üdvözölhettünk hazai magyar irodalmi színpadi produkciót — előszeretettel ugyan, de bizonyos fokú aggódással beszéltünk arról a kialakulóban levő mozgalomról, amely az első produkcióval, a Korunk és költészetünk című összeállítással elkezdődött Sokan nem hittek az irodalmi színpadok jövőjében. Ezeknek igazuk is volt, meg nem is. Felesleges volt azt hinni, hogy nem tudunk majd irodalmi színpadokat létrehozni, dolgozni velük, azt hinni, hogy ez a mozgalom sosem válhat szerves részévé hazai magyar kultúránknak. Ebben nem volt igazuk a tamáskodóknak. Abban viszont igen, hogy közönsége mindenesetre nem lesz ennek a mozgalomnak, s ha lesz is, nem lesz értő közönsége. Az elmúlt öt-hat esztendő leforgása alatt Szlovákia magyarlakta falvaiban és városaiban tucatszámra alakultak az irodalmi színpadok. S néhány irodalmi színpadunk egy- egy előadásával mélyen belevéste magát az emlékezetünkbe. örömteljes adatokat könyvelhetünk el, mindenekelőtt a komáromi járásban, amelynek területén immár harmadik esztendeje olyan sok az irodalmi színpad, hogy az idén már harmadik alkalommal „voltak kénytelenek“ megrendezni a járás irodalmi színpadjainak fesztiválját. Ennek a kényszerűségnek velük együtt örülünk. Az idén csak a verseny keretén belül hét irodalmi színpad lépett fel a járási selejtezőn, illetve fesztiválon, mert joggal lehet annak nevezni. Ogy, mint a két korábbi járási fesztivál — az idei is Csallóközaranyoson zajlott le. Elsőnek a helybeli iskola együttese lépett fel, versenyen kívül. A Lenin-centenárium és a felszabadulás évfordulójának tiszteletére készített összeállításuk jól sikerült és figyelemreméltó. A Hazánk Európa című irodalmi összeállítás, amely nemcsak idehaza, hanem néhány évvel korábban Magyarországon is bekerült már a köztudatba — tavaly a Népművelési intézet kiadta - forgatókönyv formájában. Okos vállalkozás volt. Kevésbé mondhatjuk ezt el az izsaiakról, akik az ösz- szeállítást, illetve annak szerencsétlenül megcsonkított töredékét színre vitték. Műsorukat három rövid hét alatt készítették elő, ám mentségükre szolgáljon, hogy első alkalommal szerepeitek járási fesztiválon. Bizonyosan okultak belőle, s rájöttek, hogy egy komplett remek összeállítást ha már rövidít is az ember, azt semmi esetre sem teheti félvállról vett spontaneitással. A Komáromi Gépipari Középiskola is nagyobb feladatot vállalt saját teherbírásánál. Juhász Ferenc; Az éjszaka képei című költeményét vitték irodalmi színpadra. A rendezői szándék — látszott, tökéletesebb' volt, mint a kivitelezés. Az együttes többre is képes lett volna, csak nem saját képességeiknek megfelelő anyagot választottak. A Juhász- versvízió nehéz metaforái lekötötték minden energiájukat. Mindenesetre szólni kell a csoportban fellépett két-három nagyon jó szavalóról Az izsat Jókai Irodalmi Színpad nem ismeretlen együttes. Arany János balladáiból összeállított produkciójuk nem volt könnyű vállalkozás. Talán ezért is volt teatrális. A csoport tagjai mondhatnám kivétel nélkül pedagógusok voltak. Az 1965-ben alakult és 1966 óta a Jókai-napokon minden évben sikerrel szereplő komáromi Petőfi Ifjúsági Klub irodalmi színpada vitathatatlanul a fesztiválon résztvevő csoportok legjobbja volt Ez Volt a kilencedik bemutató előadásuk. amely életképességüknél ismét többet bizonyított. Komoly, tudatos munkát végeznek. Ebbe a csoportba tartoznak a járás legjobb szavalói, ebbe a csoportba tartozik az éveken keresztül elsódljas kitűnő szavaló. Szépe Katalin, aki mellékesen megjegyezve nemcsak ebben, de ezenkívül még három csoportban szerepelt a fesztivál alkalmával. A fesztivál legjobb női szavalójának diját Szöcs Éva kapta, aki szintén ennek a csoportnak tagja. Dicsérni kell a sza- valókat, a rendezést és az összeállítást, amely Kiss Mihály rutinos és tudatos munkája. A komáromi Petőfi Ifjúsági Klub irodalmi .színpada kapta a járási fesztivál nagydíját, az 1500.- koronás pénzjutalmat. A Hazánk Európa összeállítást a gútaiak is bemutatták. Ök is csonkítottak az eredeti szövegen, s ez legalább any- nyira kárukra volt, mint az induló együttesnek sajátos kezdeti hiányosságai. Mindenesetre ígéretes csoportnak könyvelhetjük el. A Csemadok keszegfalvai helyi szervezete mellett működő Kölcsey Irodaira. Kör merész vállalkozásba kezdett. Két fiatalember, Malinák István és Nagy Géza verseiből állítottak össze egy irodalmi színpadi produkciót. A csoport jó volt, előadásuk szintén, de be kell vallani, az előadott anyag magán viselte a legalapvetőbb hiányosságokat. A két fiatal költő, akik még verset jóformán sehol nem közöltek, szinte önkontroll nélkül bocsájtotta a csoport rendelkezésére verskészletük egy részét. Ha szabad, idézek: „Ezerszer lettél asszony álmainkban / pedig még meg ,se csókoltalak / verset is írtam hozzád / frázisokkal teli nagy szavakat “ Mindez önkritikának is tekinthető egy kis jóindulattal, de az önkritika mégis hiányzott a költőkből. Az összeállítóból pedig a kritika. Néhány jó sor kivételével olyannak minősíthető az a versanyag, amilyen a szerkesztőségbe naponta ömlő versek rengetege, amelyek még a legjobb jóakarat mellett sem kerülhetnek be a lapokba. De hát az összeállító és a rendező így döntött.' És rosszul döntött. A rendezésre ez nem vonatkozik, csupán az ösz- szeállitásra. A helybeli, tehát a csallóközaranyosi Radnóti Ifjúsági Klub és a Csemadok irodalmi színpada kellemes meglepetést szerzett. Gyurcsó István és Gál Sándor verseiből készítettek egy összeállítást. Sikerült nekik. A komáromi járás irodalmi színpadainak harmadik fesztiválja is sikerült. Azt bizonyította, hogy az alig néhány éves mozgalom igenis szerves alkotóeleme lesz kultúránknak. Az országos seregszemlére a Komáromi Jókai-napokon kerül sor ez év májusában. —ki— Németh István
