Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-07-01 / 26. szám
új ifjúság 9 Ivan Klima F.olytatás előző számunkból II. c I m!hallgatott és várta á lány válaszát. 'Amikor rápillantott, •MmM látta, hogy alszik. Felállt, Az ablakpárkány alatt elhelyezett légkondicionáló berendezés meleg levegőt árasztott magából. A forróság szinte kibírhatatlan volt, a fürdőszobában a csempe is átmelegedett, úgyhogy egyáltalán nem hűsített. Megnyitotta a csapot és hideg vizet fröcskölt az arcára. A víz csendesen csobogott, és a csővezetékben néha-néha megnyikordult valami. Elzárta a csapot és sokáig halgatőzott, félt. Amint így állt meztelenül és nedvesen a fürdőszobában, percről percre mind jobban erőt vett rajta a félelem. El kellene Innét mennem, a legrövidebb úton kirohannom a pályaudvarra, a bőröndöm még úgy sincsen kicsomagolva, elmenni innét, amíg nem késő. Talán még nem késő. Visszatért a szobába. A lány aludt. Az arcán piros és sárga fénysugarak játszadoztak. Miért vannak itt beszögezve az ablakok? Hogy ne lehessen kiugrani rajtuk? Megnyitotta a reteszajtőcskát, és a ha- sadékhoz szorítva arcát, mohón habzsolni kezdte a levegőt. A távolban autó tülkölt, még távolabbról szokatlan motorzúgás hallatszott. A ze 1 származhatott valamilyen láthatatlan gyár gépeitől, de ugyanúgy tankmotorok robaja is lehetett. Még mindig félt. Nem kellett volna visszatérnie. Voltaképpen nem tudta, miért jött visz- sza, talán egyszerűen csak azért, mert itthon akart lenni, haza akart térni abba az országba, amely az övé volt, bármennyire is meggyalázták, bármennyire kétségessé vált is, hogy az övé marad-e még, talán csak együtt akart vele lenni nehéz óráiban, vagy talán valóban csak azért a percért repült vissza, amely éppen mólóban volt, és amelyet egyébként másutt is megtalálhatott volna, mert sohasem volt nehéz olyan lányt kerítenie, aki szeretné. Leült a fekete huzattal bevont fotelbe. Az asztalkán álló irattartóban egy csomag levélpapír és boríték volt. A kezébe vett egy lapot és ketté hajtotta, A motorzúgás még most sem szűnt meg. Lehet, ha majd kimegyek az utcára ... — gondolta és annak, hogy ki kellene mennie az utcára, puszta gondolata szinte elviselhetetlennek tetszett számára. Eljátszadozott a papírlappal, és bóbiskolt közben. — Kedvesem — szólalt meg a lány —, hát te mit csinálsz?, összerezzent. A kezében a kettéhajtott levélpapírt tartotta. — Mi van a kezedben? — kérdezte a lány. — Csak egy afféle tákolmány — mondta. Benyúlt a papírlapok közé, és kinyitotta, majd ismét bezárta a dossziét. Éden, pokol, menny, lelkem, hova jutsz, mennyországba vagy pokolba zsupsz be gyorsan, zsupsz. — Lélekben most hol vagy? — kérdezte a lány. — Nincs lelkem — mondta a férfi —, hiszen tudod, hogy nincs lelkem. — Igen — mondta a lány —azért tudsz ennyire szeretni. — Igen — mondta —, azért szeretlek.--Mi az a pokol? — kérdezte a lány. — Nem tudom felelte a férfi. — Egyszer láttam egy színdarabot. Az embereket bezárták egy helyiségbe, ahol állandóan együtt kellett- lenniük. Örökké ugyanazok az emberek, érted, a darab szerzője így képzelte a poklot. — És te? — kérdezte a lány. — Nem tudom — mondta —. ezen még sohasem gondolkodtam. — És a paradicsom? — kérdezte a lány. Az arcán szüntelenül ott táncoltak a színes fénysugarak. •«Bt. • P aradicsom... — mondta á férfi —, fogalmam sincs. Egyszer szeretnék nagyon-nagyon sokáig veled lenni. Sehová sem sietni, senki elől sem bújdosni. Egy elhagyatott, kertes házikóban. Egész nap heverészni és zenét hallgatni. És meg-megöntözni kertecskédet. Másnap pedig szép könyveket olvasni. És megöntözni a kertecskédet. — És napozni — mondta a lány. — Reggeltől estig, közben semmire sem gondolni. — Igen — mondta a férfi. — És a következő nap olyan vendégeket hívni, akiket szeretünk. Enni. inni velük, és aztán... — Mit Innánk? — kérdezte a lány. — Bort — javasolta. — És milyen bort? — Többféle borunk volna — mondta a férfi —, választhatnál. — Aztán felötlött benne egy kép: emlékszel arra a kis szállodára? A Vashegyen. Csak ml ketten voltunk ott, és az a bálíruhás asz- szonvság olasz borokat szolgált fel nekünk. — Nem — rázta meg a fejét a lány. — Ruffina — emlékezett vissza a férfi —. a ml kedvünkért bontotta fel azt a palackot, de nem szerelmeskedhettünk, mert még aznap este még egy másik családhoz kellett mennünk látogatóba. _ Nem — mondta a lény —•, én sohasem emlékszem semmire, ami velem történik — ásított. — Hány óra van tulajdonképpen! — Nem tudom — mondta a férfi —. de azt hiszem, már későre járhat. Már éjfél is lehet. Te is hallod azt a zúgást? — Vajon bezárták már az éttermet? — Be — mondta a férfi. — Már talán be. — Paradicsomlevest ígértél nekem. — Ne gondolj most rá — mondta a férfi. — Már késő van. Éh se ettem ma semmit. Egész nap. — És most hirtelen rádöbbent, hogy az éhség teljesen elvette az erejét. — Nem fogsz valami zenét? — kérdezte a lány. Bekapcsolta a rádiót. — Már nem játszanak — mondta. — Késő van. — Lekattintotta a készülék gombját, hogy ne zavarja a szomszédokat. — Szomjas vagyok — mondta a lány. — Legalább víz van itt? A csempe még most is meleg volt. A férfi hallgatta a víz csobogását. majd kis ideig a kiníi hangokra figyelt. A folyosóról halk, kúszó lépések zaja hallatszott be. A pokol — félelem nyilait át az agyán, a paradicsom meg az, ha a félelem nem fojtogatja az embert. a paradicsom — biztonság, ezért nem is létezik paradicsom. Ä lány Ivott. — Kedvesem — mondta —, miért nem vagy mellettem, már nem szeretsz? — Szeretlek — mondta a férfi —azért vagyok itt. — És vágyott. szenvedélyesen vágyott i biztonságra, mindig vágyott rá. d* most valahogy teljes lényével. Megérezte a lány testének érintését. — És moziba akartunk menni —. mondta a lány. sajnálkozva, —- Még elmegyünk —- válaszolta a férfi —sokszor megyünk majd még moziba. — Lehet, hogv az csak úgy rémlett neked, hogy minden csupán a képzeleted játéka volt. — Mire gondolsz? — Arra a púposra. Nem létezik' semmilyen púpos, nem kell tőle félned. — Nem púpos, sánta — javította ki a lányt. — De voltaképpen mindegy. Most azon nem múlik .., És valóban, abban a pillanatnan megszabadult a félelemtől, semmi mást nem érzett, csak a lány érintését, fáradt tenyerével végig simított sima bőrén és nem érzékelt semmi mást. csak a lám; bőrének selymét. — Szeretlek — súgta —, és most azért vagyok itt. — Ho! vagy? — Itt — mondta —, itt. — Megkérdezte: — Szeretsz? És a lány azt válaszolta: — Szeretlek. — Nagyon szeretném, ha sokáig szeretnél. És a lány azt mondta: — Én is szeretném, de most ne gondolj rá. Ne qondolj semmire, ami jönni fog. Ai.' ____J-_________ ” nan tudhatom én. hogy holnap szeretni foglak-e még. Mindig csupán azt a pillanatot élte, amely éppen omlóban volt. és s következő nap éppen olyan távol volt tőle. mint az eljövendő század. Ä lány a biztonságnak a legcsekélyebb jelével sem kecsegtette, ezért gyűlölte őt. egyszersmind vágyott rá, mint még eddig egyetlen nőre sem. Éppen ezért. — Kedvesem — súgta a lány —, hol vagy? — Itt vagyok veled — mondta a férfi. — És az enyém vagy? — kérdezte s lány. — Igen, a tied vagyok, most a tiéd — és szándékosan hangsúlyozta azt a szót, hogy most. de a lány ezt nyilván nem vette észre, szorosan hozzábújt, és azt lehelte: — Most Is a tiéd vagyok — és ebben legalább volt egy kevés vigasz. Amikor felébredtek, már alkonyodott. Valaki sétált a folyosón, és ez annyira megrémítette a férfit, hogy majd elakadt a lélegzete. Dermedten hallgatta az idegen léptek zaját, mely hol halkabb, hol erősebb volt. Aztán hirtelen bekapcsolta a ventillátort, amely forró levegőt hajtott a szobába. A léptek zaja elült, de lehet, hogy csak elnyomta a ventillátor sivítása. A férfi rádöbbent, hogy iszonyatosan fáj a feje, alighanem a forró levegőtől meg az izgalomtől. a félelemtől, az állandó hallgatózástól, a bizonytalanságtól és az álmatlanságtól. Nem szabad félnem, nyugtatgatta magát. A lány mellette feküdt és aludt. Este nem mosakodott meg, a festék szétkenődötl a szemhéján és s szeme körül, a homlokán pedig verejtékcseppek gyöngyöztek. Pöffedt, szutykos. közönséges lány, mondta magéban a férfi, miért !s jöttem vissza. Ugyan miért. Éhes volt. Csendesen felnyitotta a bőrönd tetejét: néhány szeny- nyes ing, egy-két folyóirat és egy öltöny ruha volt benne. Sem egy szem cukorka, sem egy darab keksz. Bezárta a bőröndöt. A lány a férfira tekintett. — Csúnya vagyok? — kérdezte. — Csúnya vagyok most? — Nem — mondta a férfi. — Gyönyörű vagy. A leggyönyörűbb vagy azok közül a lányok közül, akikkel valaha is találkoztam. Hiszen tudod te ezt. Azért jöttem vissza. A lány feléje nyújtotta a kezét. — Most mit fogunk csinálni? Kapunk már reggelit? — Már biztosan. Reggel van. — Telefonálj le — suttogta a lány —, hogy azonnal hozzanak valamit. Elvégre nem vacsoráztunk. A férfi felvette a kagylót és várt. — Sonkát kérek — mondta a lány —. sonkát tükörtojással. Meg teát. Szeretem a teát. Egész nap elszürcsölgethetem. — Süket — mondta a férfi és ismét szorongást érzett. — Nem baj — mondta a lány —, akkor lemegyünk. Mit gondolsz, már nyitva lesz az étterem? — Nem tudom — válaszolta a férfi. A lány felkelt és bement a fürdőszobába. A férfi a reteszajtócskához lépett, és szájét a hasadékra szorította. Lent, mintegy tíz emelet mélységben, a zöld gyepszőnyeget ke- resztülszelű járdán ott bukdácsolt a mankós férfi. Valahonnét a sarok mögül láthatatlan játékostársától eléje röppent egy labda. A mankős férfi nekifutott, és belerúgott a labdába. Az ifjú a rés mögül szinte kővémeredten figyelte, hogyan röpköd a labda Ide- oda. — Mi van ott? — kérdezte a lány. — Semmi — felelte nyugalmat színlelve. Noha sejtette, hogy még valahol találkoznia kell vele, hitt benne, hogy ez a lenti férfi' mégsem az, hogy az a férfi valójában nem létezik, hogy álom az egész, csupán szorongásaink fantomja, amely sohasem érheti utol. — Az ott lent a te púposod? — kérdezte a lány... A férfi vállat vont, végigfeküdt az ágyon, mellette az éjjeliszekrényen hevertek a papirlapocskák. Lelkem, hova jutsz? — Elesett — hallatszott az ablak mellől —, elcsúszott, amikor bele akart rúgni a labdába. (Folytatjuk) Benjámin László: Mit csinál a fiú? Mit csinál a fiú,ha bátyja a kocsmában részegen maszatos szavakkal, illetlen mozdulatokkal nevetséget kelt és botrányt kavar? Karonfogja, hazavezeti apját. Szégyenkezik és szomorú miatta. Mit csinál a fiű,ha bátyja a kocsmában részegen hentereg részegek lenéző röhejében, megalázza magát egy korfy potya borért? Elkergeti, tán meg is üti bátyját. Szégyenkezik és szomorú miatta. Mit csinál a fiú,ha barátja valódi sebekért kapott érmét az ócskapiacon vesztegeti, s hetvenkedik eközben kitalált érdem-kkcl'. Elébe áll és rákiált: „Hazudsz!“ Szégyenkezik és szomorú miatta. Se fiad, sem öcséd, se barátod —• Karon nem foghatlak, haza nem vihetlek. meg nem pofozhattak, rád nem kiálthatok. Szégyenkezem és szomorú vagyok. Csoóri Sándor: Ez a nap Egy nap veled, egy nap megint az őrület; Szobád és tested félhomálya, csöndje és határtalansága. Kitakart szád szád és semmi más - kintről vadszőlő villogás: az égen véraláfutás. Vakmerő remény így szeretni, melledért, szádért megszületni, földdel, egekkel keveredni. A nyár, mint a vér, megalvad, összeomlik, mint birodalmak; virág-romok, levél-halottak gyűlnek köréd gyöngéd mocsoknak. Ne félj, nem félek, ez a nap bebalzsamozza az ágyadat, kezedet, némaságodat — s fekszem melletted akkor is, mikor az álom hazavisz, mikor már nem lesz több szavam, csak ennyi: szél van, este van. Toronylakó
