Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-07-01 / 26. szám
■ ■ (o' eO a: ELSŐ FEJEZET A legritkább esetben tudom délután, hogy hol fekszem le este és felkelek-e egyáltalán reggel? Az igaz, hogy mint hajófűtőnek és csavargónak alig van esélyem arra, hogy választmányi tag lehessek valamelyik tiszteletre méltó egyletben, viszont még soha életemben nem unatkoztam és ez idén csak kétszer voltam beteg; először könnyebben,, amikor fejbeütöttek, másodszor súlyosabban, mert hasbaszúrtak. Különben jól vagyok. Az egész úgy kezdődött, hogy épelméjű koromban orvosaim tanácsára félbehagytam San Franciscóban az egyetemi tanulmányaimat és Honoluluba mentem üdülni. Innen valahogy elhajóztam Tahitiba. A Délitenger kissé helyrehozott, de a végleges gyógyulást Bricsesz kapitány, a „rabszolgakereskedő“ eljárása hozta meg. Bennszülött kulikat toborzott, nem éppen finom eszközökkel, ezért hívták rabszolgakereskedőnek. Egy gazember- leitatott Tahitiban és mire felébredtem, Bricsesz kapitány gőzösén voltam a nyílt tengeren. Sajnos, állandó hiány van matrózokban és néhol még dívik a szokás, hogy gyanútlan embereket ittas állapotban eladjanak matróznak. A nyílt tengeren azután az illető kénytelen aláírni a szerződést. Olyan pszichiáterek, mint Bricsesz kapitány, igen hatékonyan tudnak az ember lelkére beszélni. Azóta van ez a vörös forradás a homlokomon. Barátságunk az idők folyamán csak elmélyült, sőt talán még ma is fennállna, ha működésének és fiatalságának teljében nem ragadja el őt körünkből a kiszámíthatatlan végzet, egy idült alkoholmérgezés tünetei között. Pipaccsal csak később kerültünk össze. A ceyloni nagy karanténban találkoztunk először. Én ápolt voltam, ő sírásó. Akkoriban Rongy Aurél flottáján működtem, mint fregattkapitány. Rongy marsall flottájához nyolc egység tartozott. Minden egység négy bennszülött kenuból állt. Rongy Aurél szorgalmas és tekintélyes rabló volt a Déli-tengeren és beteglopásra specializálta magát. Ragállyal kereskedett. A bennszülöttek nem félnek a haláltól s a legnagyobb szégyennek tartják, ha valamelyik családtagot a leprások szigetén tartják fogva. Rongy kapitány tehát megfelelő honorárium fejében a Gombház- szigetről leprásokat lopott és flottájával hazavitte őket. Amikor egy cirkáló váratlami rmmreK nul elfogott bennünket, flottánk éppen egy teljes tonna ragályt fuvarozott. Elsősorban tehát valamennyien karanténba kerültünk ügyünk tárgyalása előtt. Itt természetesen nyomban tífuszt kaptam. Amikor meggyógyultam, egy lenyelt szappandarab segítségével olyanféle ragályt produkáltam, amitől az embernek látszólag semmi baja nincs, de állandóan habzik a szája és nem tud dolgozni. Háromszor estem vissza ebbe a betegségbe, mindig közvetlenül az elbocsátás előtt. A karantén mégis csak jobb tartózkodási hely, mint a börtön. Lassacskán megszokták, hogy ott vagyok és beosztottak gyékényhordáshoz. Finnyás ember csak nehezen szánná magát erre. A kimúlt betegeket ugyanis a gyékényükbe csavarva viszik a temetőbe, a karantén mögé. Az én hivatalom abból állt, hogy a gyékényből kigurítottam a halottat és az összegyűjtött derékaljakat a mosodába vittem. Részletekre nem térek ki. Csak annyit, hogy Pipacs alacsony, de igen vastag ember volt. Vastag, de nem kövér. Nagy csípője, széles nyaka, oszlopos combjai előreug- ró gorillaállkapcsa csupa erőt, stabilitást és nyugalmat sugárzott. Amikor először láttam a temetőben, fütyürészve, fél kezét zsebredugva locsolta a virágokat, olykor nyájas pillantást vetve a' füvön elrendezett, türelmesen várakozó harminc-negyven halottra; kis, fekete matrózsapkája mellé néhány szál mimózát tűzött és egyet rántva a nadrágján, halk gégehangon, ütemesen dúdolta: „Fel hát, fel hát, ti kedves tetemek, Jön a Pipacs bácsi és és szépen eltemet. Trallala ... trallala, csak ne féljetek.“ Ásta a sírt, és már század- szőr ismételte az utolsó sort, hogy „trallala, trallala, csak ne féljetek“. Akkor vett észre, amikor egészen hozzáléptem. Összeráncolt homlokkal nézett rám. — Na, csak feküdjön szépen vissza, mindjárt meglesz a sírja. Látja, a többi nem mászkál. Szeretem a tréfás embereket. — A gyékényekért küldtek — feleltem. — Nevem Robin. Két hónapja vagyok itt. — Mindegy. Már nem tart soká. — Nem akarom feltartani — mondtam —, mert már sürgősen tennie kell valamit, ebben a melegben, ennyit halót között ... — Igaza van. Jöjjön pálinkát inni. Az a legjobb ellene. A sziget végében egy kis kalyiba állt, amelynek a berendezése egy gyékényből, egy üveg pálinkából és néhányszáz légyből állott.'Agyonütöttük az egyhangú délelőtti órákat néhány üveg pálinka mellett, társalogva Pipacs is körülbelül azért volt sírásó, amiért én gyengélkedtem. A karantén az egyetlen hely, ahová a gyarmati rendőrség nem üti be az orrát. Itt nyugodtan lehet élni. Esetleg meghalni. Viszont ha az ember az első néhány hét alatt egy-két veszélyesebb fertőző betegségen átmegy, bizonyos fokig immunis lesz. Irtózatos hőség volt. A kis kunyhó falain zsírosán fénylettek a szép penészgyöngyök. Ebben a kunyhóban határoztuk el Pipaccsal, hogy bármilyen nyugodalmas, kényelmes is ez az élet, visszamegyünk egy kissé a nagyvilágba. Egy viharos éjjelen sikerült a szökés, mert a villám belecsapott a magas feszültséggel telített drótkerítésbe. Eljutottunk kenuval Dél-Ti- worba. Azóta jó barátok vagyunk és együtt vándorolunk. Ide, Borneó egy istenverte kikötőjébe, Kuala Lumpurból érkeztünk. Egy garasunk sem volt és a borneói kikötök nem adnak annyi lehetőséget, mint a Déli-tenger rendesebb szigetei. Aki ide jön, azt vagy nagyon megfizetik, vagy mindenhol üldözik. A mocskos, olajos tengervízbe egy keskeny kőgát nyúlik, a parton néhány vámbódé és elszórtan egy-két épület. Ötvenfokos forróságban, pállott, langyos esővíz ömlik és az embernek varratonként fáj a koponyája... Egy piszkos gőzös közeleg lassan, dülöngélve a tengeren. Az elhagyott vámház mellett fabódé áll, fedett terasszal. — Gyere, együnk valamit — mondta Pipacs. — Megőrültél? Egy vasunk sincs. — Na és? Nem fizetni akarok, hanem enni. És már megy fel a korhadt lépcsőn, le veszi a kabátját, hogy csíkos, kivágott trikója ne gyúródjék, roppant szőrös öklével veri az asztalt, míg végül egy kínai jön. Erélyesen rászól: — El visszük majd innen a Royal Dutch igazgatójának a poggyászát. — Itt nincs poggyász ... — Majd ideküldik. Addig hozzál két személynek egy tisztességes reistafelt. Közben megérkezett az ócska gőzös. Néhány maláj kuli szállt ki, két európai munkás és végül. .. Végül egy gyönyörű nő! Gyönyörű és európai. A turisták trópusi eleganciájával öltözve. — Utána megyek — mondta Pipacs. — Ennek talán vihetem a koffereit, vagy ajánlkozom idegenvezetőnek. — Micsoda? Hiszen nem is ismered ezt a helyet. — Mondd már. 0 sem ismeri. Itt várj meg. Felcsapta galambszürke keménykalapját, mert Pipacs szerette a kissé rikító, változatos-öltözködési módot és felrántva nadrágját, zsebredu- gott kézzel megindult Három teljes óra múlt el és Pipacs nincs sehol. Egy bennszülött rendőr közeledett és a vendéglős odament hozzá. Együtt jöttek vissza a teraszra. — Kit vár? — kérdezte tőlem a rendőr. — Egy vállalati igazgátót — feleltem elszántan. — Jöjjön velem ... — Majd megtanítani... Szegény kínait becsapsz... — pi- tyegte a vendéglős. — Mi történik itt? — szólalt meg hűvös előkelőséggel egy úr, akinek mindenki tiszteletteljesen utat nyitott. Az illető megszólalásig hasonlított Pipacsra, pedig szó sem lehetett arról, hogy ő az. Vakító fehér ruhában volt, krémszínű bricseszben, lakkcsizmában, trópusi kalapban, jobb válláról egy fényképezőgép lógott és balról egy gukker. A rendőr udvariasan bólintott: — Ezt a csavargót igazoltatjuk. — Felesleges... — felelte parancsoló legyintéssel. — Talán nem csavargó? — kérdezte a rendőr. — De az, zülött csavargó. Azonban én ... izé ... kibéreltem ... Pipacs! Istenemre, ez Pipacs. Hiszen halkan dalolja, hogy „kibéreltem“. Mi az? Ügy fest, mint a legpedánsabb gyarmati főfelügyelő. A kínai gyorsan elsiet a belső szobába, a rendőr tisztelegve távozik. Ketten maradtunk a teraszon, Pipacs még azt mondja nekem, jó hangosan, hogy a távolodók hallják: — Itt van egy pár shilling, hogy ne jöjjön zavarba ezentúl és szerezzen valami rendes ruhát magának, mert kirúgom, ha mindig ilyen mocskos lesz! — De hát mi történt? — érdeklődtem izgatottan. Leült és egykedvűen vállat vont: — író lettem ... (Folytatjuk) HEMINGWAY: BOCSI) A FEGYVEREKTŐL Ernest Hemingway az első világháborúban önkéntesként szolgált az olasz hadseregben, s 1918-ban, tizenkilenc éves korában Fossaita di Ptavénél súlyosan megsebesült a fején és a térdén az olaszok caporettőí veresége és visszavonulása után Ebből az élményből született egy évtizeddel később a világirodalom egyik legmaradandóbb háborús regénye, a Búcsú a fegyverektől. Hőse, Frederic Henry, az olasz hadseregben szolgáló amerikai szanitéc-hadnagy éppoly önéletrajzi alak, mint a Hemingway-hősók nagy része. A romantikus szerelmi események sorába ágyazott, magával ragadó szerelmi történet — amelyről Thomas Mann azt Irta, hogy „nagy egyszerűséggel és igazsággal írt könyv. Igazán férfias könyv, új hangú mestermú“ — ma már a huszadik század klasszikus művei közé tartozik, s a legjelentősebb háborúellenes müvek egyik a. A rendkívül plasztikus, tömör, érett Irásmüvészet.tel megalkotott regény cselekménye ugyanis félreérthetetlenül kifejezi azt is, amit az Iro szavakban nem fogalmazott meg: a kiábrándulást a nagyhangú háborús célokból, a romantikus-heroikus eszményekből, s a vádat a gyilkos, háborúzó társadalom ellen — a béke, a szerelem, az élet nevében. (Zsebkönyvek, ára: 21 Kős) JÓKAI MÓR: ENYIM, TIED. ÖVÉ A regény keletkezésének életrajzi előzményeit és körülményeit Mikszáth Kálmán Így idézi föl nagyszerű Jókai-könyvében: „Költőnknek nemcsak egészsége, de idegei is megromlottak. Koronkint nagy gyengeség lepte meg. Fázott télen a meleg kályha mellett, az ágyban a dunyha alatt, nyáron a legnagyobb hőségben ... Az orvosok azt ajánlották, hogy hagyja abba a munkát, és menjen otthonról utazni valahova . .Utazásairól jö karban jött haza. de felesége még mindig nem engedte dolgozni. Tollat csak a téli szállásra elköltözve vehetett a kezébe. Boldog volt hogy írhat! Megírta az Enyim, tied, övé című regényét. A Hon, a népszerű napilap közölte folytatásokban, majd 1875-ben könyvalakban is megjelent. (Jókai regényei húsz kötetben sorozat, ára; 25 Kés) HENRY FIELDING: AMELIA „Az angol regény atyja" megtisztelő elmet viselő szerzőnek Angliában ez a müve vetekszik a Tom Jones cfmú müvével. Tom kalandok ifjú hőse, Amelia pedig hányatott életű családanya, aki züllött mágnások, fondorlatos jogászok, festelt nőszemélyek kerítők cselvetései közepeit kénytelen küzdeni erkölcseiért, s révbe segíti szívének éppenséggel nem makulátlan választottját gyermekeivel együtt. Az író szemlélete stílusa. Iróniája, elbeszélő hangja ejti rabul az olvasót mindkét regényben, a különbség csak annyi, hogy Tomot több iróniával, szépséges hősnőjét pedig több érzelmes rckon- szenvvel kezeli. Végül Itt is minden jóra fordul, s a gonoszok az irgalmas hősnő jóvoltából enyhe büntetést kapnak. (Ara: 40 Kis) PAROS REPULES Az utazás a Holdra vagy a Venusra ma már nem okozna különleges problémát. Mind a Szovjetuniónak, mind az USA-nak már régen vannak rakétái, amelyek képesek lennének ilyen útra. De a visszatérés ugyanazzal a rakétával ma még lehetetlen, mert ilyen nagy rakétát még nem képes építeni az ember. Ezért a Hold ostromlásánál más taktikát kell választani. Az amerikai Apollo-programban egy űrhajót holdkörüli pályára irányítanak, itt leválik az úgynevezett hold-komp, amely- lyel leszállnak a Holdra. Majd a kis hold-komp újra startol, a holdkörüli pályán keringő „ür-anyahajóhoz“ amely azután visszatér a földre. A Szovjetunió takti-« kája nyilván eltérő lesz. Az eddigi ür-kísérletek arra engednek következtetni, hogy a szovjetek földkörüli pályára bocsátják az „űr-anyahajót“, majd innen startol a hold-komp és ide is tér vissza. Mindkét megoldásnak megvannak az előnyei, de a technika mai állása mellett mindkettővel el lehet érni a Holdat. A két HÓID v L HdD Foaats kf *1r-V-. hFOO> Az amerikai holdkörüli pályáról akarnak leszállni. A felszállás után a hold-komp a földkörüli pályán marad. A szovjetek földkörüli pályáról indulnak. Az előny: a holdkompot többször fel lehet használni. megoldásnak van egy közös problémája is. Megvalósításához szükséges az ür-randevú, vagyis két különböző pályán mozgó űrhajó találkozása és egybekapcsolása. Ma már ez mindkét félnél megoldott probléma. De nem így volt ez az ürverseny elején. Akkor még a találkozási manőver nagyon nehezen megoldható feladatnak mutatkozott. 1962. augusztus 11-én, valamivel 9 óra 30 perc után az amerikai radar-állomások egy űrhajó fellövését regisztrálták. A repülési elemekből kiszámították, hogy az űrhajó ugyanazon a pályán repül, mint amelyen Gagarin és Tyitov Vosztokjai repültek. Az űrhajó súlya 4.7 tonna, szintén egyezett az eddigi szovjet űrhajókkal. Amikor nemsokára az űrhajós hangját is sikerült lehallgatniuk, meggyőződtek róla, hogy szovjet űrhajós van az űrben. Két óra múlva a moszkvai rádió is hírül adja, hogy a Vosztok-3 fedélzetén Adrián Nyikolájev őrnagy kering a föld körül. A repülés céljáról az amerikaiak nem tudtak semmit. Úgy gondolták, csak Tyitov kísérletének megismétlése. Majdnem 24 órán keresztül ennek is látszott. Nyikolájev állandóan jelenti az adatokat és megfigyeléseket. Nagyon jól érzi magát, az űrbetegségnek nyoma sincs. Azután terv szerint 8 órát alszik. Ébredése után folytatja munkáját És ekkor jön az első meglepetés. Augusztus 12-én 9 óra 02 perckor a 16. körülrepülés után a Vosztok-3 pontosan a Baj- konuri űr repülőtér fölé kerül és ekkor egy újabb rakéta indítását regisztrálják az amerikai radarok. A világ rövidesen megtudja, hogy a Vosztok-4 Popovícs űrhajóssal a fedélzetén, földkörülí pályára indult. A szovjet űrtechnika nagy győzelme ez. Hogy 24 órán belül két rakéta indítására képesek, ez a rakéták magasfokú megbízhatóságát igazolja. Az amerikaiak ezt a mai napig nem tudták véghezvinni. Először van két űrhajós egyidőben az űrben. Bebizonyítják, hogy két űrhajó között lehetséges a közvetlen rádió-összeköttetés. Azonos feltételek között egyszerre tudják ellenőrizni két különböző szervezet reagálását. De a nagy meglepetés csak ezután jön. Amikor a NASA központjában kiszámítják a két űrhajó repülő elmeit, megdöbbennek. A két Vosztok nemcsak egyazon pályán repül* de minden repülő elemük is azonos Csak nem akarnak a szovjetek már most egy űr-randevút rendezni? Egy pillanatig tényleg úgy néz ki a dolog. A moszkvai rádiö bejelenti, hogy az űrhajósok látó-távolságban vannak. Azonban az űrhajózási technika még sok kísérletet igényel, mire valóban találkozik a két űrhajó. A Vosz- tokok pályái között, bár nagyon kicsi, de mégis van eltérés. A további repülés után ez megmutatkozik és az űrhajók kezdenek egymástól távolodni. Az űr-ran-' devú nem sikerült. Popovics 71 és Nyikolájev 94 óra repülés után !e- szállnak. Tehát a csoportos repülés elsőbbségén kívül a szovjet űrhajósok még új, hosszantartó repülési rekordot is felállítanak. Az űrverseny irama gyorsul. Következik: Az első műhold
