Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-11-17 / 46. szám
FONTOS lllllllllllllllllll apróságok táska, a legszükségesebb píperedolgokat, pénztárcát, zsebkendőt, legjobb egy kis toalett-táskába tenni. A táskát, mint minden más öltözködési darabot, gondozni kell. A műbőrből készült táskák, retikülök tisztítása gyerekre a célra használt puha ronggyal, kívül- játék: langyos szappanos vízzel, csakis er- ről-belülről megmossuk, utáha egy másik tiszta vízbe mártott ruhával megtörüljük. A müanyagtáskákat (plasztik), hasonlóan tisztítjuk: ezek sem kényesek, csupán — ha hosszabb ideig hagyjuk őket tűző napon vagy nagy hidegben — köny- nyen repedeznek. A napra a lakktáskák is nagyon kényesek, különben tisztításuk nem nehéz: langyos szappanoldatban elkeverünk néhány csepp citromot, ez elősegíti, hogy visz- szakapja eredeti fényét. Néhány csepp olaj pedig megakadályozza a lakk törékenységét. nú. Az elsőnek minden dísze a két elkerekített, ferdén rátett zseb. A másikon a zsebeket zseb- patnik helyettesítik és a kétsoros gombolás mentén is függőlegesen két zsebpatnit illesztünk. A varrásokat mindkét kabáton tűzés hangsúlyozza. Az első kabát anyaga és a hozzá viselt csizma és kesztyű barna, a sapka és a sál világoskék. A másik kabát fehér-szürke- lila kockás posztószerű szövetből készült, a csizma, a pulóver, a sapka és a kesztyű fehér. (Külföldi modellek.) így viselkedjünk! A kézfogás nálunk az üdvözlés legmegszokottabb formája. Nem mindenütt van ez így, még Európában sem — pl. Angliában sem szokás — a tengeren túl pedig jóformán nem is ismerik. Japánban pl. a higiénia tiltja az idegen kéz érintését. (Ez a nézet bizony nagyon is helyes.) Európában azonban ez általában Így szokás, sőt. illetlenséget követünk el. ha valakivel nem fogunk kezet. Persze erre vonatkozóan is bizonyos szabályokhoz kell magunkat tartanunk. Elsősorban is nézzük, milyen alkalomból fogunk kezet: — bemutatkozásnál (a bemutatkozás formáiról külön lesz szó) — gratulációnál (születésnap, kitüntetés, stb.) — búcsúzásnál (a munkahelyen is a munkatársakkal; búcsú alatt persze elutazást, vagy hosszabb idei távol- létet értünk, nem pedig hogy reggel és este kezet fogunk a munkatársainkkal) — jókívánság kifejezésekor (ünnepek) — részvétnyilvánításkor — mikor látogatóba megyünk és mikor távozunk — mikor látogatót fogadunk — ha jó ismerőseinkkel találkozunk (bárhol) és megállunk velük beszélgetni. Ha azonban csak köszöntiük egymást, nem fogunk kezet. Bár az illemszabály nem írja elő, de higiéniai szempontból nem fogunk kezet valakivel étteremben, étkezés közben. Ezekkel az ismeretekkel azonban még korántsem merítettük ki a kézfogásra vonatkozó szabályokat. Tudni kell: ki kinek nyújt, kezet. Mert ez sem mindegy, sőt nagyon is fontos és az illemszabályok alapvető ismeretei közé tartozik. Tehát mindig — nö nyújt kezet a férfinek (sosem fordítva!) — idősebb a fiatalnak — feljebbvaló a beosztottnak. Ez utóbbi esetben azonban nem szabad mindig szigorúan venni az alárendeltséget, vagyis a nö kezet nyújthat a főnöknek (különösen ha idősebb), kivéve, ha az magas állásban lév közéleti személyiség és hivatalos tárgyalásról van szó). Külön felhívjuk a figyelmet egy körülményre: a felénk nyújtott kezet el nem fogadni nemcsak illetlenség, hanem kimondottan sértés. A levegőben lógó kéz megszégyenítő. Tehát ha férfi nyújt kezet nőnek, vagy a fiatal az idősebbnek, akkor is fogadjuk el. További tudnivaló, hogy mindig előbb a nőnek (kb. kor szerint) nyújtunk kezet, csak aztán a férfinak. A félénk nyújtott kezet rendesen megfogjuk, azaz nem szorítjuk meg úgy (viccből sem!), hogy az illetőnek beleropogjanak a csontjai (fiatal fiúk szokták Így az erejüket bizonyítani a lányoknál. Illetlenség!), de az sem való, ha kezünket úgy hagyjuk ez illető tenyerében, mintha minden erőnk elhagyott volna. Sokan nem tudják, mitévők legyenek, le kell-e huzni kézfogásnál a kesztyűt. — nőnek nem kell lehúzni vékony kesztyűjét, ha férfinak ad kezet akkor sem, ha az nem visel kesztyűt; meleg, bélelt kesztyűt azonban csak akkor hagyhat a kezén, ha a férfin is van kesztyű. — kb. egvkorú nők esetében az a szabály, hogy ha az egyiken nincs kesztyű, a másiknak is le kell húznia, de semmi akadálya, hogy mindketten kesztyűben fogjanak kezet (különösen hidegben). Amennyiben az idősebb nő nem visel kesztyűt, a fiatalabb természetesen lehúzza. Férfiak között ugyanez a szabály. (Folytatjuk) Előző számunkban ismertettük, mi minden való a táskába, sőt, kell is, hogy benne legyen. Ez bizonyltja a legjobban, hogy a táska nemcsak díszdarab, hanem nagyon is szükséges, éppen ezért a nö öltözékének elmaradhatatlan kelléke. Egyesek ugyan azt tartják, ha sétálni mennek, nem költenek pénzt, fésülködni sem kell közben, minek tehát a retikül? Bizony, szükség van rá. Egyrészt azért, mert a retikül éppen úgy az öltözékhez tartozik mint pl. a cipő, másrészt mert pénz nélkül akkor se menjünk el otthonról, ha semmit sem szándékszunk vásárolni. mert nem tudhatjuk, mi adódik elő és kellemetlen, ha nincs nálunk pénz, vagy az is, ha nincs mivel átfésülni széltől zilált hajunkat. Nem helyénvaló az az ellenvetés sem, hogy a pénztárca, fésű, zsebkendő, a ruha vagy kabát zsebében is elfér. Igen, de — amint mondottuk — a retikül hozzátartozik az öltözékhez. Az egyetlen kivétel, amikor mellőzhetjük, ha pantallót viselünk, pl. erdei séta, kirándulás alkalmával. Utóbbi esetben, amikor úgyis van velünk elemőzsiás kosár vagy A pirulás nem szégyen (Folytatás) A gátlások és kisebbségi érzet eredetét többnyire a rossz gyermekkori tapasztalatokban kell keresni. A gyerekben, amely sosem hal! egy dicsérő szót, elismerést, amelynek nem mutatják, hogy örömet tud szerezni, amely sosem valósíthatja meg terveit, elképzeléseit, nem fejlődik ki kellő önérzet és önbizalom. Ugyanez a helyzet a rossz családi viszonyok között felnőtt gyermekek esetében is; felnőtt korukban határozatlanok, bizalmatlanok lesznek, gátlásokkal küzdenek. A bizonytalan ember kétségbe vonja saját értékét. S miután ő maga nincs tisztában vele, mit tartson saját magáról, fontosnak tartja, mit gondolnak felőle mások. Mindig attól retteg, nem tartják-e ostobának, nem nevetik-e ki, nem kritizálják-e, esetleg nem utasítják-e vissza közeledését. Mindazoknál! akik könnyen elpirulnak, nagy szerepet játszik az attól való félelem. hogy nem veszik őket komolyan, hogy sérelem éri őket. Hogyan védekezzünk a pirulás ellen? Sajnos, erre nincs gyógyszer, amit be lehetne venni és máris megszűr.:* A pirulástól nem lehet egyszerre megszabadulni, hanem fokozatosan, miközben egy új, egészségesebb belső beállítottságot nyerünk, elveszítjük gátlásainkat, bizonytalanság- érzetünket. Miután a pirulás tulajdonképpen egy ,,rendes“ jelenség, nem szabad miatta kétségbe esni, csakis olyan esetben kell küzdeni ellene, amikor kellemetlenséget okoz. Aki érzékeny, számolnia kell ezzel a tulajdonságával s ezért ajánlatos a jobbik oldalát „HARMÓNIA": Drapp brokát anyagjából kétrészes ruhát ajánlunk, ezt jól ki lehet használni és az alakjához is előnyös lesz. A spiccbe szabott felsőrészen a masniban végződő szabásvonalat keskeny fekete bársonypánt hangsúlyozza. A szoknya hat részben szabott, lefelé bővülő. „TÉLI NAPOK“: Fekete-piros téli kosztümjének kabátkája a szokottnál hosszabbra készüljön, Zseb helyett mindkét oldalon dupla zsebpatni a dísz. A kabátkát fekete lakköv fogja össze, a szoknya ferdén szabott. Legszebb lenne hozzá egy piros szövetblúz, sálban végződő. rojtozott gallérral, de viselhet hozzá nyers színű blúzt, valamint fehér vagy fekete pulóvert is. A bortáskák legnagyobb ellensége a nedvesség, még az esőcseppek is meglátszanak rajtuk. Ezért, ha megáztunk, táskánkat amint hazaérünk gyapjúruhával törüljük szárazra, különben az esőcseppek csúnya. később eltávolíthatatlan foltokká válnak. A megázott táskát mindig kitömve szárítsuk és sosem kályha közelében. A bőrtáskábó! benzinnel távolltjuk e! a pecséteket (nagyon vigyázzunk, nehogy láng legyen a közelben, benzinnel dolgozni veszélyes, mert gyúlékony!). Sokáig szép marad, hogy ha még viselés előtt — és utána is rendszeresen — színtelen cipőkrémmel tisztítjuk. (A tisztítást olyankor végezzük, amikor nincs szükségünk a táskára, hogy levegőn hagyhassuk addig, a- mig elpárolog belőle a cipőkrém szaga.) A táskákat, amelyeket nem használunk (nyáron a télieket és fordítva), mindig tisztán és selyempapírral kitömve tegyük el. A nagyon gondos háziasszony dobozba vagy flanellból készített zacskóba teszi. (Folytatjuk) nézni: mindig rokonszenvesebb, ha valaki túl érzékeny, mintha túlrőttan magabiztos. A leghatásosabb módszer a pirulás leküzdésére, hogy nem tartjuk olyan fontosnak és nem csinálunk belőle nagy dolgot. Sőt! Gondoljunk az ellenkezőjére: „Majd én megmutatom, milyen piros tudok lenni!" Lehet, hogy nem sikerül — és akkor már el is értük célunkat. De ha ez nem is megy ilyen egyszerűen, mindenesetre legyőztük a félelmet, és ezzel egy fontos lépést tettünk előre. A gátlások leküzdésének egy másik módja: meg kell szoknunk társaságban fesztelenül viselkedni. Ezt csak úgy érhetjük el. ha résztveszünk a társalgásban. Beszélnünk kell akkor is, ha ostobaságot mondunk, mert ha hallgatunk, nem küzdjük le bizonytalanságunkat és félénkségünket. Az sem megoldás, ha — mintsem hogy szégyenkeznünk kelljen — inkább otthon maradunk, nem járunk sehová. Ezzel gátlásaink csak növekednek és aztán egyszer, amikor végképp nem tudjuk elkerülni, hogy társaságban mutatkozzunk, annyira nyomasztóan hatnak ránk, hogy szinte megbénítják viselkedésünket. A bátorság a gátlások leküzdésének legbiztosabb módja. És higgyük el, ha két-háromszor fel is sülünk mondanivalónkkal, később biztosan sikerülni fog „veszélytelenül“ bekapcsolódni a társalgásba. Mert a gátlásos emberek nem műveletlenek és nem is ostobák. Csupán — éppen gátlásaik folytán — nem tudják megformálni amit mondani szeretnének, s mig ezen gondolkoznak, a társaság többnyire témát változtat, a közbeszólás nevetségesen hat. A gyakorlat ezen a téren is biztosítja a sikert. És mindenekfelett: tisztában kell lennünk azzal, hogy senki sem tökéletes. Éppen ezért a pirulást se vegyük a szívünkre. Nem mi vagyunk az elsők és az utolsók sem, akik minden ok nélkül elvörösödnek! Minél kevesebbet törődünk vele, annál ritkábban fordul majd elő! És ha mégis? Az sem baj! VERONIKA VÁLASZOL Jeliqe: „CSONYA FIÚ MIÉRT LESZEL A MÁSÉ“ (19 éves) Kedves kislány, elég részletesen leírta a helyzetet, de a lényeget, vagyis, hogy mit Irt a fiúnak abban a két levélben, miiért megsértődött, nem etn- í! ette. Nos, ha a levelekben sem Irt olyasmit, amin a fiú joggal megsértődhetett, úgy az a benyomásom, hogy egész egyszerűen meggondolta a dolgot, nem akar megnősülni. Lehet ő maga jött erre az elhatározásra. (hiszen tulajdonképpen nem is ismerik egymást, olyan ritkán találkoztak), de az is lehet, hogy a rokonság befolyásolta — annak ellenére, hogy maga úgy látta, szívesen fogadják. Vagy talán a nagymama ijedt meg, hogy ha az unokája tanulni fog, nem gondoskodhat róla. a maga szülei segítségében viszont nem bízik. Akárhogy van is. nem tudja rákényszeríteni a fiút, hogy tartson ki szándéka mellett és releségül vegye. Sem az erőszaknak, sem a szép szónak nem lenne értelme. A fiú más elhatározásra jutott, és az, hogy a szakítást a szüleivel közölte és nem magával, csak megerősíti azt. hogy elhatározásán nem szándékszik változtatni. A szakítást természetesen magával is tudatnia kellett volna. Jelige: „BÚCSÚZOM KEDVESEM, JŐ ÉJT“: Nem adhatok tanácsot abban, melyik fiú mellett dönts. Azzal azonban tisztában kel! lenned, hogy ha új fiú ismerősödet hívod meg a szalagavatóra, az éppen annyi, hogy az elsővel már szakítottál is. Nem mondhatod neki azt. hogy csupán partnernek hívtad, mert nem voltál biztos benne, hogy ö eljöhet-e. Elhiszem, hogy szeretnéd magad jól érezni, a szalagavatón. tégy tehát úgy, ahogyan a legjobbnak látod. Jelige: „5. 20. 69. 19. 18. 27“ (19 éves) Ha egy fiúnak szimpatikus egy lány, még nem jelenti azt,' hogy szerelmes is beié — habár néha maga is azt hiszi, csak később jön rá, jó volt együtt lenni, de nem hiányzik. Így történt a te esetedben is. VERONIKA
