Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-06 / 1. szám
ói 0. FÜLÖP: A SZELEK VÖLGYE! ven korona körül volt. De ez nem számit, csupán az a baj, hogy ezt a konyakot Éva Zalovával itta. — Nem! — kiáltotta, — De! — Csakhogy ezt be kell bizonyítania! — Természetesen. Csöngettem. A szolgálatos rendőr bevezette a Podkoviőka főpincérét. Ne haragudjanak, de előre nem árulhattam el, hogy ez a főpincér velem repült Bratislavába. — Megismeri? — kérdeztem a főpincért! — Egy ideig mereven nézték egymást. — Igen — mondta a pincér — ez az űr szórakozott Éva Zalovával. — fis mit mondott Éva Zalová, amikor szlovákul szólt az űrhoz? — Zalová kisasszony azt mondta, hogy a külföldi úr csak angolul beszél, ez természetesen nekem nem számított .. — Köszönöm. Várjon odakünn. — Hogy lehet, Schwenk úr, hogy most hibátlanul beszél szlovákul? Hallgatott, csak riadt tekintete járt körben a szobában. Fél percig vártam, aztán megkérdeztem: — Hová lett Éva Zalová? — Nem tudom... rgen. akkor ott ültem vele abban a mulatóban. Nagyon kellemes lány volt... megérti, egy kicsit ki akartam, no, kapcsolódni, de azóta nem láttam. — Hallgasson ide, Schwenk űr, nem ismerem a nemzetközi bandák módszereit, de föltételezem, nem olyan hülyék, hogy egyszeri találkozás után csak úgy rábízzák valakire az árujukat... — Azt az árut mástól is kaphatta, nem? — Igen, csakhogy... Egy apróság érdekelne: Éva Zalová lakásán a japán televízió kiürített elemeiben találtuk az LSD-t. Pontosan ugyanúgy, mint a maga esetében. — Ez se bizonyíték — mondta. Tudom, hogy ez nem helyes, de azért megpróbáltam hátulról támadni: — Zalová vőlegénye, Mikuí úr, mindent tud... Kissé megingott, de ismét visszanyerte a nyugalmát: — Miről kérem? Ekkor oda dugtam az orra alá a halott Zalová fényképét. Szeme előtt elsötétült a világ, jobb kezének körmei belefúródtak az asztal deszkájába. — No mi lesz, Schwenk űr, ismerte Éva Zalovát? — Igen — mondta csenedesen, olyan csendesen, hogy az órám ketyegését is hallottam. — 6... ő az én lányom volt és én... megöltem Fejét az asztalra hajtotta. Sírt. Idegrohamot kapott. A szolgálatos rendőr vizet hozott. Ivott, és automatikusan én is ittam. Kiszáradt a torkom, mert erre a lehetőségre sohasem gondoltam. <■7 Csak másnap volt képes vallomást ten- 1/ ni Zala mérnök, akinek jelenleg Schwenk a neve, 1948 márciusában hagyta el Csehszlovákiát, nemcsak a hazájának fordított hátat, hanem a saját véréből származó lányának is. Csavargóit a világban, míg nagy nehezen gyökeret eresztett. Sikerült egy nemzetközi csempészbandában „kiemelkednie“. A banda kábítószerekkel kereskedett. Egy évvel ezelőtt a főnökei javasloták, hogy nézzen körül Csehszlovákiában, nézze meg, milyenek ott a lehetőségek. Plasztikai operáción esett át, hogy biztonsági szerveink ne ismerhessék fel. Éva Zalovával a Tátrában akadt össze, de nem sejtette (Éva sem), hogy a lányával áll szemben. Megfelelőnek tartotta az üzlet lebonyolításához. Éva beleegyezett. A negyedik látogatás alkalmával, úgylehet az alkohol hatása alatt, együtt aludt ezzel a jó megjelenésű férfival. Amikor a lány elmesélte az életét, szörnyül- ködve döbbent rá, hogy a saját lányával áll szemben. Nem vallotta be, nem mondhatta meg neki. Mély lelki válság után úgy döntött, hogy megöli. Tudta, hogy a lány hegymászó, s maga sem tartozott a rossz hegymászók közé. Meghívta és... Arra a kérdésre, hogy az eset utárí miért tért vissza Csehszlovákiába, ezt mondta: „Sok pénzt fektettünk az üzletbe. El kellett jönnöm...“ Pavel Mikus szerepe tito£ maradt. Zala, azaz Schwenk mérnök szavai szerint, egyszer titokban követte őket. Nagyon szemfüles voit, és lehet, hogy rájött az „üzletre“, még mielőtt „belekóstolt“ volna az LSD-be... IQ Ez minden. Sok idegeskedésbe, időbe 10. került' tf'S felderítettük, de a legszöí- nyűbb az egészben az, hogy két fölösleges sírral több van ma a tátraalji temetőben. Két fiatal sírjával... (A történet alapját igazi eset képezi. A neveket megváltoztattuk.) Fordította: szj. Yvette Rotschild vagyont érő ékszerek között válogathat Hamupipő 'e házassága a mesebeli herceggel a valóságban öt évvel ezelőtt látták egymást először a párizsi Theatre de Paris színházban. Yvette Choquet jegy- szedőnö a páholyához vezette James Rotschild bárót. A mágnás busás borravalót adott a szép fiatal lánynak. Ezután hetente kétszer nyitotta ki Yvette a báró előtt a színházi páholy ajtaját. És nem vette észre, hogy James Rotschild nem az előadások, hanem ő miatta jár a színházba. Csak akkor jött rá, amikor a szokásos — amúgyis túl magas borravaló 5000 frankra szökött és nemsokára azután a báró vacsorára is meghívta. Ma már nem ad neki borravalót, és naponta együtt vacsoráznak. A legdrágább ruhákkal, értékes szőrmékkel, ékszerekkel halmozza el és kimeríthetetlen ösz- szegről szóló bankszámlát nyitott a számára. Mert ma a gyönyörű szép Yvette — Rotschild báró felesége — a világ egyik leggazdagabb asszonya. A báró és harmincnégy évvel fiatalabb felesége néhány héttel ezelőtt ünnepelte házasságuk második évfordulóját. A báróné egy bundát, gyémántokkal kirakott szívalakú nyakéket és óriási csokor rózsát kapott férjétől ajándékba.-OJames báró megfontolta házassága minden mozzanatát, semmit sem bízott a véletlenre, Mindenre talál megoldást, ami egy hatvankétéves férfi és egy huszonnyolcéves nő házassága folyamán előfordulhat. És ez a titka ennek a boldog házasságnak, amit Yvette a mesebeli herceggel való házasságnak nevez. Boldogságuk nemcsak az őket körülvevő fényűzésen alapszik, hanem a kölcsönös megállapodásokon is. Amikor a dúsgazdag' pénzmágnás két évvel ezelőtt megkérte Yvette kezét, a fiatal lány nyíltan megmondta: — „könnyen haragra gerjedek. Ilyenkor a legjobb, ha azt teszem, amit akarok. Nem szeretném teljesen elveszíteni a függetlenségemet.“ F.rre a báró felajánlotta, hogy étkezzenek együtt minden nap. és felesége teljesítse a rá háruló különböző társadalmi kötelezettségeket. Kétszer egy héten azonban visszavonulhat a szobájába és ott azt csinálhat, ami neki tetszik. Egy másik példa: Rot- scbild báróné természetesen csakis Párizs legjobb fodrászához járhat. De Yvette nem tudta magát erre elhatározni, Ezért férje beleegyezésével továbbra is régi fodrásznőjéhez és barátnőjéhez, Arlette-hez járt. Továbbá: Azon az októberi reggelen, amikor Yvette Choquet először ébredt fel mint Rotschild báróné, nem tudta magát elszánni, hogy becsengesse a szobalányt a reggeliért. Yvette: „Annyira zavarban voltam, hogy felkeltem és a sarki kávéházban reggeliztem meg. A bárónak remek ötlete támadt: minden reggel ő viszi be szép feleségének a reggelit. Pontosan tíz órakor jelenik meg, ezüsttálcával a kezében. Megcsókolja a homlokát, hangos „Bonjour, lapin“-nal (Jó reggelt, nyuszi) köszönti és leteszi a reggelit az ágyra. Házasságuk alatt csupán az adott nézeteltérésre okot, hogy az utóbbi időben Yvette meghízott, s ezért nagyon keveset evett. „Olyan leszek, mint egy hordó“ — panaszkodott. Mire a báró diplomatikusan azt felelte: „Szeretem a molett nőket“, de azért gondoskodott a részére egy masszőrről és tornatanárról is. Yvette bevallja, hogy házasságuk elején sokszor remegett attól, hogy ballépést követ el, vagy hogy a többi Rotschild lenézi. Kínos volt a részére, hogy a báró első házasságából született két lánya nem ment el az esküvőre, de még csak nem is gratulált. Azonnal követelték az örökségüket, s ezt azzal okolták meg, nehogy apjuk halála után a „jegyszedőnő“ mint víg özvegy „elherdálja" a családi vagyont. De a többi rokon befogadta a családba. Philippe báró meghívta ebédre, Guy báró a szépségét dicsérte, Elie báró coctail- partyt adott a tiszteletére. És ami a legfontosabb, a férje mindig a lehető legudvariasabb vele szemben. Amikor tavaly télen Yvette mamája kórházban feküdt, a báró naponta meglátogatta az anyósát. Mindazok, akik 1966 október 21-én, a párizsi XVII. kerületi anyakönyvi hivatalban kötött házasságot tiszavirág életűnek gondolták, tévedtek. — Két év óta az az érzésem, hogy mesében élek, — mondja Yvette. — Még ma is előfordul, hogy nem veszem észre, hogy hozzám szólnak, amikor pl. a komornyik bejelenti: „Méltóságos báróné, tálalva van.“ Yvette megtalálta és elfoglalta helyét a francia „felső tízezer“ körében. Kedvességével, természetes bájával, mindenkit megnyert. Talán azért nem nézi le őt a társaság, ahová házassága révén került, mert ő sem néz le senkit régi társaságából. Pazar pompával berendezett Neuil- ly-i otthonukban, ahol csupán a festmények és szőnyegek felbecsülhetetlen értékűek,, épp olyan mindennapos vendégek Yvette volt kollégái, a jegyszedőnők, öltöztetőnők, mint X marquise, és James báró ugyanolyan szívesen fogadja az előbbieket is, s talán még jobban szórakozik velük, A mai hamupipőke boldog, és boldoggá teszi férjét is. Ha nem is hiszik el neki, hogy nem a pénzért ment feleségül a dúsgazdag báróhoz. „Nem számít hogy olyan nagy köztünk a korkülönbség. James remek ember és kitűnő humora van." Roíschild báróék otthonukban M Az őrnagy nem tévedett, LSD volt. Kocsiba ültünk és kihajtottunk Csorba-tó- * ra, Mikus lakására. Ütközben hallgattunk. Lényegében mindannyian ugyanarra gondoltunk: mi lapul a dolgok mögött? Talán csempészbanda, amelybe Éva Zalová és Mikus is belekeveredett, avagy... Örökké ez az a- vagy! Mikuá szobájában ruhán, ingeken és cipőkön kívül semmit sem találtunk. Nyoma sem volt az LSD-nek. Visszatértünk Tátrafüredre, egyenesen* a parancsnokom lakására. A főnököm ugyanis nem nyugodott bele, hogy nem adok minden apróságról részletes jelentést. Felfogásom szerint ugyanis elegendő a főnökhöz fordulni, ha segítségre szorulunk, vagy ha az ü- gyet már befejeztük. Fölösleges apróságokkal zaklatni. Közben Gazo is telefonált. Mikus két gyermekkori barátja szerint Pavel valamikor jó hegymászó volt. Tehát lehetséges, hogy... A parancsnokkal és az őrnaggyal részletesen megtárgyaltuk "Sz egész helyzetet. Az értekezlet reggelig tartott. A parancsnok felesége, szegény, alig győzte a feketét főzni. A főnök felhívta Prágát és jelentette, hogy úgylehet kábítószert csempésző bandára bukkantunk. — Különben holtpontra jutottunk — foglalta össze a parancsnok. — Nem tudni, hogy honnan, de Zalová és Mikus kábítószerekhez jutott, azt rendszeresen élvezték és MikuS úgylehet féltékenységből gyilkolt... — Az LSD hatása alatt Mikus úgy is gyilkolhatott, hogy maga sem tudott róla — mondta az őrnagy. — A gyilkosság után, amikor kijózanodott, megsejtette, hogy szörnyűséget követett el, és ezért halálos adagot vett be — fejezte be a parancsnok. — És a tragédia mindkét szereplője ott fekszik a hullaházban — sóhajtottam. Fogom magam és az embereimmel végigjárom az egész Tátrát... Kell, hogy tanú legyen! — Nincs más lehetőségünk — bólintott a parancsnok — ha az egész ügyet le akarjuk zárni. ■ip De minden erőfeszítés ellenére, nem In találtunk tanút. A kritikus pillanatban senki sem látta őket. Ogy tűnt, el kell fogadnunk azt a feltevést, hogy a gyilkosságot Mikus követte el az LSD hatása alatt, aztán maga is öngyilkos lett. Ahogy mondtam, nem szeretem a lezáratlan ügyeket. Csikorgattam a fogam, de mi mást tehettem?... Elmúlt egy hónap. Már más eseten dolgoztam: huligánbanda külföldi autókat lopott az egyik szálloda elől, aztán egy szakadékba zuhantak. Megszólalt a telefon. A pozsonyi kerület parancsnoksága jelentkezett. Az osztrák határon elfogtak egy idősebb férfit, aki LSD-t csempészett. Többek között egy japán televízió kiürített elemeiben is. Ki tudja, volt- e kapcsolata Zalovával és Mikussal. A parancsnok szó nélkül beleegyezett, hogy a „szitakötővel“ utazzam Pozsonyba, m Amikor elővezették, kissé hunyorgott In a széles ablakon betörő fényben. Magas, idősebb (tudtam, hogy ötvenegy éves), őszülő, jól öltözött úr. Nők bálványa. Csendben ültünk és kíváncsian nézegettük egymást. Azt várta, hogy csupán a csempészését akarom bizonygatni. No és, gondolhatta, külföldi állampolgár vagyok, mit tehetnek, átadnak a határon, és én ismét megpróbálom valamelyik buta kis országban. Ogy döntöttem, hogy azonnal támadok; elé tettem az élő Zalová fényképét: — Ismeri? — kérdeztem élesen. Erre a támadásra nem volt felkészülve. Kissé megrázkódott, mintha hideg vízbe akarna ugrani, és csak azután válaszolt. — Nem. De engem már nem állíthatott falhoz. Nem egy ilyen alak ült már velem szemben. És ez a „nem“ világos „igen“ volt. Ránevettem. Olyan nyugodt volt a nevetésem, mintha csak kicsiségről lenne sző. afféle apróságról, amelyre kár a szót vesztegetni. — Tehát nem ismeri? — Nem. — Akkor bemutatom magának, legalább fényképen. Éva Zalovának hívják, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, de az a gyanú, hogy együttműködött magával az LSD csempészésében. Éva Zalová a Tátrában a „Rio“ szálló recepciójában dolgozik. És ott, a Magas Tátrában szoktak találkozni! — Életemben másodszor vagyok Csehszlovákiában. Kábítószert először csempésztem, jobban mondva hoztam át a határon. Zalovát nem ismerem. — Ugyan, Schwenk úr — mondtam, mert ez a név szerepelt az útlevelében — maga azt hiszi, hogy mi mindannyian a fejünkre estünk? Ötször járt Csehszlovákiában, mindig más átkelőhelyen jött át, de meg van a nyilvántartásunk. Éva Zalovával a Podkovicka nevű mulatóban találkoztak a Magas Tátrában. Maga francia konyakot fogyasztott. Megpróbált kibújni: — A francia konyakot szeretem, de... — Elhiszem. A számla úgy kétszázkilenc-
