Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-21 / 3. szám

1 4 új ifjúság Á NÉPMŰVELÉS BUKTATÓI AZ ELSŐ KELLEMETLEN LÉPCSŐFOK 2. Fred Lennon másképpen állítja be katonaszökevénységét. Azt mondja, éppen New York-ban volt, amikor kitört a háború. Ott tudta meg, hogy másik hajóra vezényelték át, de többé nem főpincérként, hanem közönséges szobainas­ként — Azt mondta a kapitány: „Freed, nézd, hogy alaposan rúgj be és késs le az új hajódról.“ Később valamilyen af­rikai börtönben leültem három hónapot. Azt mondták, hogy szeszt loptam a hajóraktárból. Nyavalyát loptam, egysze­rűen rábukkantam az átkozott szeszre. Nem volt egy megveszekedett vasa sem, hogy Julie-nek küldjön... — ...de gondolatban ezt üzentem neki: háború vain, ara­nyom, rám se ránts, szórakozzál nyugodtan. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb hiba az életembeen. így aztán mindenki ment a maga útján. Fred tovább járta a tengereket, Julie más emberrel folytatta életét, John pedig Mimi nagynéniénél nevelkedett. HÉTÉVES KORÁBAN KÖNYVEKET ÍRT Alig hétéves volt, s már könyveket írt. Mimi a mai nap is őrzi a I$é7iratköteqeket. Az első sorozat címe: NAGY SPORTSIKEREK. Illusztrá­ciókkal Szerkesztette és illusztrálta J. W. Lennon. Kisgyerek korában John haja ugyanolyan aranyszőke volt, mint unokaöocséé, sokan azt is tartották, hogy ő is igazi fia Miminek. — Sohasem meséltem Johnnak apjáról és anyjáról — meséli Mimi. — Szerettem volna mindörökre megkímélni ettől. Akármit játszottak is a gyerekek, mint mindig „főnök“ akart lenni. Ivan Vaughan és Pete Shotton, a Dovedale e- lemi iskolából való legjobb pajtásai azt mondják, hogy bármelyik pillanatban kész volt verekedni, John maga is beismeri: — Amíg a Dovedale Iskolába jártam, két öklömmel tör­tem utat magamnak Túl korán tudtam már egy egész ra­kás disznó viccet Egy lány mesélte nekem őket. A ban- ’a, amelyet vezettem, szinte naponta betört valamilyen boltba, a kislányokat pedig halálra rémítette. Minden szü­lő gyűlölt engem, s azt hiszen, a tanítók többsége is. Csakhamar teljesen elfelejtettem, hogy valqjiol létezik az apám, de az anyámat azért láttam néha. Gyakran gondol­tam rá, habár hosszú időn át halvány fogalmam sem W>lt, hogy mindössze tíz mérföldre él tőlem. A RANGLISTA ALJÁN 1952-ben John a Liverpool külvárosában levő Quarry Bank középiskola első osztályába kezdett járni. Pontosan visszaemlékszik az első napra: — Száz meg száz idegen fiút láttam magam körül és ezt gondoltam: „Atyaisten, hogy fogok erőszakkal keresztül­törni ezen a hatalmas tömegen!“ Az első verekedésben a- laposan helybenhagytak. Amikor először orronvágtak, tel­jesen elvesztettem az idegeimet. Ugyancsak az első napokban valamilyen illetlen képet találtak nála. Attól fogva pikkeltek rá a tanárok. Aztán Mimi egy szemtelen versikét talált a párnája alatt. — Azt mondtam neki, hogy egy pajtásomtól írtam le. Az igazság az, hogy a verset én magam írtam. A középiskola negyedik osztályában az osztály ranglistá­jának a legaljára került. Az ötödik osztályban azonban fordulat történt Oj Igazgató jött az Iskolába, bizonyos Pobjoy úr, s ő az akkor tizenhat éves Johnnal baráti kap­csolatokat vett fel. Pobjoy úr egy évvel később azt is ki­járta, hogy Johnt felvegyék a liverpooli képzőművészeti akadémiára. Miminek nagyon tetszett az ötlet: „Ogy örü­lök, hogy mégis lesz belőled valami!“ MILLIOMOS AKART LENNI John sohasem sopánkodik a rosszul sikerült iskoláztatás miatt. — Egy vagy kettő kivételével egy tanárom sem volt normális. Kezdettől fogva csak egy életcélom volt: millio­mos akartam tenni. „Ha emiatt becstelennek kell lennem, all right, becstelen leszek!“ — De tulajdonképpen csak a szám járt: túlságosan gyáva voltam ahhoz, hogy bűnöző legyek. Egy haverommal heteken át nagy terveket ková­csoltunk, hogy betörünk egy boltba, és teljesen kifoszt­juk. Éjszakákon át jártuk a várost, bámultuk a kirakato­kat, de sohasem szedtünk össze annyi bátorságot, hogy valóban betörjünk. John sohasem járt zeneiskolába. Egy közönséges és ol­csó szájharmonikán játszott, amelyet George nagybátyjá­tól kapott ajándékba. Mimi a lelke mélyéből gyűlölte a tánczenét, John viszont annál jobban begerjedt. Mielőtt végleg kikerült volna a Ouarrv Bank Iskolából, naphosz- szat ült a rádió mellett — majd belebújt —, és hallgat­ta az akkori kedvenceket. Johnny Ray és Frankie Laine tetszett neki a legjobban. (Folytatjuk) Az új kiadóvállalat tervei A nemzetiségi problémák rendezésével az egyik első, legkézen­fekvőbb tény az önálló magyar kiadóvállalat megalakulása. A Tát­rán kiadó magyar szerkesztősége még az elmúlt év júliusában részben önállósította magát és átmenetileg az év végéig mint * vállalat fiókUzeme működött. Ez év január elsejétől teljesen ön­állósult es ezen a napon a Madách Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalat néven megszületett a csehszlovákiai magyar szellemi élet egyik fontos bástyája. Persze, mint minden újszülött, ez Is még magán visel! a gyermekbetegségek jeleit. Itt főleg a helyszűké­re gondolok. A vállalat harminc alkalmazottjának hat helyiség áll rendelkezésére. Ez persze, a kiadóvállalatnál szükségszerű pon­tos és precíz munkára való tekintettel, különleges intézkedést Igényel. A tizenkét szerkesztő munkaidejét például úgy oldották meg, hogy a hét egyik felében a szerkesztők egyrésze, a hét má­sodik felében a másik része dolgozik bent. A munkaidő „félhét- nyi“ részét kénytelenek odahaza ledolgozni. Mivel a kiadásra ké­szített kéziratok feldolgozása bizonyos stádiumban a vállalat több tényezőjének együttműködését igényli, az ilyenfajta „munkabe­osztás“ nem könnyíti meg dolgukat. Ugyanígy nem válik a mun­ka javára, hogy az adminisztratív erők egy része a város másik végén, a Tátrán irodáiban van elhelyezve. Változásra egyelőre nincs kilátás. Talán csak a tervezett Magyar Kultúra Háza hoz­za meg a megoldást. A vállalat a könyvkiadás terén három fő területre kívánja Irá­nyítani munkáját. Ez. elsősorban a csehszlovákiai magyar iroda­lom termékeinek eljuttatása az olvasőhoz. Továbbá a szlovák és cseh irodalom legjobb művelnek magyar nyelvű kiadása és ter­jesztése. és végül, államközi megegyezés alapján, közös kiadások a Magyar Népköztársaság kiadóvállalataival. Az első év edlciós terve nagyméretű, összesen harmincnégy eredeti csehszlovákiai mű kézirata van már a nyomdában. Ebből tizennégy csehszlovákiai magyar író és költő műve, a többi for­dítás szíovák és cseh nyelvből. A hazai magyar müvek nagy ré­sze verseskötet. Ozswald Árpád: GALAMBOK SZÁLLNAK FEKETÉ­BEN, Fecsó Pál: NYUGTALANSÁG, Farkas Jenő: VALAKI JÁR A NYOMOMBAN, Tóth Elemér: KÉRGEK, Gál Sándor: SZABAD VO­NULÁS, Batta György: TESTAMENTUM című verskötetei látnak napvilágot ez évben. A hazai szépprózát Egri Viktor: AGNUS DEI, Monoszlőy M. Dezső: A MILLIOMOS HALÄLA és Duba Gyula: SZABADESÉS című művel képviselik. Ezenkívül kiadásra kerül még egy emlékirat (Dallos István: A HÍD VALLOMÁSA), a Kas­sai Batsányi Kör évkönyve és Tőzsér Árpád: AZ IRODALOM VA­LÓSÁGA című esszégyűjteménye. Darkő Istvánnak, az első köz­társaság kiváló magyar írójának novellagyűjteménye a ROMOK ES FÉNYEK című kötetben jelenik meg. Külön figyelmet érdemel Fábry Zoltán: 1934-ben írt KORPARANCS című müvének kiadá­sa. A szlovák és cseh nyelvből fordított müveknek három irőját szeretnénk megemlíteni: Karel Capek, Jaroslav Hasek, és Dominik Tatarka. A vállalat, főleg gazdasági okok miatt enged a divat­nak és ezért nem kevesebb mint öt „krimi“ szerepel az edlciós tervben. Az ifjúsági irodalmat Sole-Hofeá: AMERIKA ÖSLAKÖt, A. V. Frié: A HOSSZÚ VADÁSZ VISSZATÉR és Ján Vladislav: A MOGYORÖHERCEGNŐ című müvek képviselik. Mindehhez még a magyar kiadóvállalatokkal közösen piacra hozott művek egész so­ra kerül. A tervek tehát szépek, a termés gazdag lesz. Most már csak arra van szükség, hogy az érdekfeszftö és tanulságot nyújtó köny­vek minél előbb kezéhez eljussanak. Ehhez viszont, a kiadóválla­lat vezető tényezői szerint nagyban hozzájárulna a Slovenská knlha boltok főnökeinek bátrabb könyvrendelése és a csehszlc vákiai magyar sajtó hatásosabb könyv-propagációja. —hr— Könyvszemle BÄRCZI ISTVÁN: TÜKÖR ELŐTT Elsőkötetes költőt olvasva mindig izgatott leszek: miről ír az Illető? Ml az, ami meg­ihleti őt? És ha vannak — ha lehetnek — egy költőnek ked­venc szaval, akkor elég -Bérezi kedvenc szaval után kutatni, máris sejthetjük témaközpont­ját, Inhletforrását. Ez a fedet- íen-arcúság csak előnyére vá­lik költőnek és olvasónak egy­aránt. A „Tükör előtt“ olva­sása közben ilyen szavak ütöt­ték meg fülemet: kőbalta, hety­ke legények, fotonok, ember­ség. É pár sző mögött máris ott az Indíték, az Indulás: Jó­zsef Attila emberségének és ember-féltésének csapásán In­dul el fiatal költőnk és vall­ja: „Fegyverkezz, hisz annyi munka lesz még, (s Illő len­ne. ha te is megtanulnád) az érzést, amely szívben nő, nem ajkon, / az emberét, ki sorban sújt oda / földnek, víznek, ég­nek, hogy hasadjon / jövőt tar­tő fundamentuma!“ Minden helyzetből akaratla­nul is visszatér a gyermekkor emlékei közé (verset ír az anyjáról, apjáról, nagyap­járól). Rímei frissek és fiatalosak, olykor már a mes­terkéltségig finomak: prédiká­torok — száz torok, lárvaarcod — kudarcot. Ného olyan hatá­rozottsággal mond véleményt a világról, amit fiatalsága aka­ratlanul Is megcáfol. Ilyen ex­trém esetekben mondanivalója hitelét veszti, hiába állapítja meg ellentmondást nem tűrő hangon, hiába vonja le az e- fajta tanulságot: „Mert hát a lényeg ez megint: / mind kü- lönbolygóként kering...“ A fe­kete énekben a költő a férfi­kor hajnalán a következő para­doxon felállításával határozza meg helyzetét: „három napja zuhog, zuhog a nóta / s arcom fekete ékszere a könnyem. / Versbe is csak azért írom. hát­ha / feledni tudom, hogy már összetörtem.“ Érdekes és vi­tatható ars poetica ez — a hangvételnek az egyéni hang keresésének képlete. Ahol a­zonban nem próbál eredetles- kedni, olyan szép versek szü-< letnek, mint Az udvar négyszö­ge, Szegénység, Téboly. A kötet versei két véglet kö­zött lebegnek: Bérezi egyrészt elég felületesen bánik versei­vel: sok bennük a fölösleges magyarázat (nézem az arcom, forgatom: / tehát üvegpla­kett...“ / az elcsépelt megálla­pítások / Pattog öröm, kín szá­nalom az évek ostorán /. a zsú­folt, erőszakolt szófűzés / ... le- benyszárnyas halangyalait /, mindenáron szépet és jót mon­dani akarás: (Csírázik az atom­mag. Piros tötcsérdudvák virí­tanak. Steril sugár szárít majd könnyeket, ha az ég szakad /. Másrészt azonban, ahol sikerül ezt a sallangot lefejtenie ver­seiről. egy széles színskálán mozgó költészet küzd sikere­sen a szavak tökéletlensége el­len. Az expresszív képektől (Á tő) a Ural megemlékezésen (Semmi sem volt elég) és a Szárny nélküli madárhoz hason­ló szürrealista festményen ke­resztül a világtői elidegenedett költő meditálásáig (Különcök) tanúbizonyságot kapunk élettel való harcáról... A gyerekkor elvesztésének fájdalma pedig groteszk fintorban oldódik fül benne: „Az utca sarkán bömböl egy gyerek, / éjjel-nappal hal­lom, pedig néma.“ A Huszon­egy pedig abszurd keretek kö­zé ékelt vallomás. Nagyjából ez az arcéle egy olyan költőnknek, aki céljait, további útja Ívelését paraboli­kusnak képzeli el. melynek fó­kuszéban az ember áll. „jobb híján fésülj beatles- frlzurát vagy zokogó levelet írj kedvesednek de ha ögy gondolod alkoss különb csodát magadtői önmagadból ha már megértetted ezt az éneket a lét hatalmas önfenntartó robaját.f Tóth László Az államszövetségi viszony a köznevelés terén is új tartalmú és stílusú nevelési módszere­ket, az Ismeretterjesztés igé­nyesebb formáit követeli majd meg mindazoktól, akik népmű­veléssel foglalkoznak. Az álta­lános tapasztalat azt bizonyít­ja, hogy az elért eredmények (mert ilyenek is vannak) nem voltak elegendők, (tisztelet a kivételnek) mert nem feleltek meg a felnőtt-nevelés és nép­művelés követelményeinek, színvonalával. Járási népműve­lési otthonaink nagy része u- gyanis figyelmen kívül hagyta azt a sarkalatos igazságot, hogy „csak az alap-problémák alapos Ismerete révén lehet a részlet-problémákat helyesen fölvetni", megoldani és a gya­korlati munka számára hozzá­férhetővé tenni. Mert a fel­nőttek nevelése nem olyan egy­szerű. Itt sajátos feladatok vannak. Társadalompolitikai kérdés-komplexumok merülnek fel szüntelenül. S éppen ezért még a legkisebb beosztottnak is tisztában kell lennie azzal, hogyan értelmezze a népműve­lés egyes szakaszait, annál is inkább, mert az iskolán kívüli nevelés ma már a társadalmi nevelés önálló ágazatává fej­lődött. A szakterületek egy­máshoz való viszonya sem le­het már közömbös. Itt állan­dóan szem előtt kell tartani, hogy a permanens nevelés a szocialista világnézethez a sza­bad idő felhasználásának kér­déseihez, az internacionalizmus feladataihoz egyaránt pozitívan viszonyuljon. Égy járási nép­művelési háznak alapvető fela­data a művelődés intézmé­nyeinek módszeres támogatása, irányítása és koordinálása. De ezt csak akkor végezheti e- redményesen, ha elemzi a köl­csönös tapasztalatokat, pontos nyilvántartást vezet a globá­lis és egyéni tevékenységről és időben levon ja a szükséges kö­vetkeztetéseket. A népművelés tartalmi-for­mai keresztmetszete mindnyá­junk számára érdekes kérdés — különösen ma, amikor a CSKP akcióprogramjának gya­korlati megvalósítása kerül e- lőtérbe. Falvaink, városkáink kultu­rális színvonalának ügyét már nem tekinthetjük periférikus kérdésnek. Még kevésbé tehe­tik ezt azok a járási szervek, amelyeknek a népművelés fel­adatkörét a gyakorlatban kell betölteniük, állandóan kezde­ményezniük kell „köztük és ve­lük“, megoldani minden kér­dést, melyeket a központosított ideológiai vezetés ide vonatko­zó szakaszait rögzítette szá­mukra. A munka eredményes­sége is attól függ, hogy egy- egy járási központ mennyire tudja majd kiépíteni összeköt­tetéseit, multilaterális felada­tainak megoldásához. A jó e- redmények, a siker, mindig hasznára válik a népművelés­nek, mert általa lehetőség nyi- lik arra, hogy a maga sokrétű­ségében és hivatásának meg­felelően vihesse át az emberek tudatába munkásságának ne­mes lényegét. Az ilyen fejlő­dés azonban magasabb színtű szakember-képzés nélkül szin­te elképzelhetetlen, ötletszerű félmegoldásokkal nem jutha­tunk előbbre. Optimális megol­dást kell keresni, olyan embe­rek beiktatásával, akiket ez a munkakör serkent, a körülmé­nyek és a környezet jó hatás­sal van rájuk s igényük tokát a művészet és a pedagógia mértékével értékelhetjük. Ezen a téren hathatós segítséget nyújthatna a Nemzeti Froné, mely céltudatosan tudná össze­hangolni a kimondottan népmű­velési problémákkal foglalkozó szervek munkáját. így megol­dódna a koordináció kérdése is, mind az elméleti, mind a gya­korlati munka terén. Az eddi­gi legtöbbször formális tevé­kenység és bürokratikus ügy­intézés nemcsak hogy károsan befolyásolta az ésszerű kibon­takozást, a fejlődést, és az 1- gényességet, de sok-sok hasz­nos kezdeményezést leféke­zett, amelyeket lelkes és te­hetséges egyének, alkotnivá- gyó csoportok indítványoztak, s amelyek nyilván hirdették volna e munka jó hírnevét. A nem mindig kielégítő ered­ményt, persze nem Írhatjuk a műkedvelők rovására. Bebizo­nyosodott ugyanis, hogy a nép­művelési munkáért fizetett dolgozók nagy része képtelen teljesíteni feladatait. S éppen ezért nem nézhetjük tétlenül, hogy járásainkban továbbra is a mennyiségi és szervezési szemlélet nyomja el a tartal­mi és minőségi feladatokat! A művészi ízlés formálása, a klubhálózat kiépítése, az ifjú­sági alkotó-versenyek, a mű­kedvelő színjátszás, a társada­lom-politikai kérdések taglalá­sa, a könyvtárfejlesztés, az é- nekkarok, a kultúrotthonok bá­zisainak kiépítése, a társadal­mi események és évfordulók megünneplése, a különböző kul­turális tömeg-akciók megszer­vezése, az értelmiség különbö­ző rétegeinek a bekapcsolása, a mezőgazdasági szakműveltség növelése és még sok-sok más szakasz irányítása csakis az önzetlen együttműködésen a- lapulhat. S ezért valóban új munkamódszerre, széleskörű koordinációs programra van szükség, amelyből a paran­csolgató hivatalnokoskodás végleg kimarad, s helyében az alkotó munka diadalmaskodik. Ezért is szükséges az új em­berek bekapcsolása és igény- bevétele, de ezzel párhuzamo­san a meglévő tehetséges és hivatástudó népművelőink el­méleti és gyakorlati továbbkép­zése. Hozzáférhetővé kell ten­ni számukra is a szakirodalom rendszeres tanulmányozását, az állandó és módszeres tudomá­nyos munkálkodást. Oda kell hatni, hogy gyakran publikál­janak, vegyenek részt szakmai vitákon, tartsanak nyilvános e- lőadásokat és végezzenek va­lóban oktató-nevelő munkát az egyes műkedvelő csoportoknál. Legyenek egyéniségek, nempe- dig ide vagy oda beosztott hi­vatalnokok. S ez vonatkozzék az irányítást végző, különböző színtű, szervekre is, legyenek azok országos hatáskörűek vagy alacsonyabbak. De értsük már meg végre, hogy ez a munka az érdeklődők szabad idejét veszi igénybe és mű­kedvelőink a legtöbb esetben ma már magasabb szinten ál­lanak, mint azt egyes néha kl- kiiáró „oszvetások" vagy más­milyen „szakelőadók" elképze­lik. Új munkaszakasz előtt ál­lunk — mégpedig nem előz­mények nélküli szakasz elején — ahol le kell vetünk minden göncöt és csak olyan szere­pet vállalhatunk az elkövetke­ző időszakban, amelynek ered­ményeit az utókor majd szín­vonalasabb, élettelibb, szerve­zésében pedig összefogottabb munka igényével jellemez­het. S éppen ezért szükséges ez a vita, amelyet az Oj Ifjú­ság indított. De csak az olyan diológus érdekes, amely konkrét ered­ményekhez vezet. Amely té­nyekre építve bírál, követel és számonkér. A kérdést minden szinten és minél szélesebb kör­ben kell megtárgyalnunk. A jelenben ezt kell minden ér­dekelt szervnek és személy szerint minden népművelőnek tennie. Időt kell szakítania az eddig végzett munka átgondo­lására, értékelésére, új erőt merítve az új feladatok ponto­sabb megfogalmazásához. Lel- klismeret vizsgálásra van szük­ség, mert ellenkező esetben... De miért is folytassam? És ha mégis, megkérdezné valaki, miért Írtam mindezt Horváth Rezső vitaindító cikké­vel kapcsolatban, azt válaszol­nám, hogy a „népművelés buk­tatóidnak éppen ez a legelső és a legkellemetlenebb lépcső­foka, amelyről nyfltan és kö­vetkezetesen kell végre vala- hára beszélgetnünk! Szuchy M. Emil

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom