Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-04-15 / 15. szám
új ifjúság 5 Csehszlovákia és a tengeri hajózás i” ........ A tengeri hajózás a szárazföldi ember képzeletében a legromantikusabb foglalkozási ágak közé tartozik. Mi is elég gyakran kapunk fiataloktól leveleket, amelyekben a tengerészhivatás iránt érdeklődnek. Ezek a levelek adták az ötletet, hogy legalább néhány sort szenteljünk a a tengeri hojözásnak és ezen belül Csehszlovákia helyzetének is. 1968-ban 47 444 tengerjáró kereskedelmi hajói tartottak nyilván, amelyek súlya 194 152 000 br tonna volt. Ez a nagymennyiségű hajó 134 ország tulajdonát képezi. Csehszlovákia az említett 134 ország között az 59. helyet foglalja el. Vannak olyan országok is, amelyek csak egy tengerjáró hajóval rendelkeznek. Ugyanakkor azonban érdemes megemlíteni azt, hogy a hajók számát illetően az első helyen Libéria áll. Ezen ország zászlaja alatt 1613 hajó szeli az óceánok vizét. Az utolsó helyet az afrikai Togo köztársaság foglalja el, amelynek tulajdonában csak egyetlen 150 br tonnás hajó van. A hajózás fejlődése oda vezet, hogy egyre nagyobb és küldetését tekintve is specializált hajókat építenek. így például különleges hajókat építenek autók, gabona, érc stb. szállítására. Ugyancsak egyre terjed a hűtőhajók, tankhajók száma is. Az elmúlt esztendőben megdöntötték a kereskedelmi hajók befogadóképességének világrekordját is. Egy japán hajóstársaság tavaly augusztusban 312 ezer tonna árut befogadóképességű hajót bocsátott vízre. A hajó neve „Universe Ireland“. A nagy kapacitású kereskedelmi hajók építését meggyorsította az a tény is, hogy a szuezi csatorna csaknem két esztendeje zárva van és ha már az egész afrikai kontinenset körül kell hajózni, akkor gazdaságosabb a nagyobb befogadóképességű hajók használata. Annál is inkább, mert ha meg is nyílik a szuezi csatorna ezen keresztül az Universe Ire-* landhoz hasonló óriáshajók nehezen közlekedhetnek. Értesüléseink szerint japán cégek most már félmillió tonna befogadóképességű hajó építésén dolgoznak. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy a hajózás terén is a gazdaságosság és ésszerűség elve érvényesül. JURÁK R. Idillikus részlet a rljekal kikötőből. Ezt a Jugoszláv ktkötöt használták a csehszlovák tengerjáró hajók Is Ismét előtérbe kerül a Közel-Kelet problémája és talán nem túlzás azt mondani, hogy e napokban a nemzetközi élet első számú kérdésévé lett. Hosszas diplomáciai tárgyalások után New Yorkban összeült az a négyhatalmi értekezlet, amelynek feladata, hogy ajánlásokat dolgozzon ki a Biztonsági Tanács 1967 november 22-i határozatának megvalósítására. Konkrét javaslatokat a Szovjetunió és az Egyesült Államok dolgoztak ki, s az utóbbi napokban Franciaország tett kompromisszumos javaslatot, amely talán a leginkább képes megközelíteni az érdekelt felek elképzeléseit. A tárgyalásokkal párhuzamosan a konfliktusban közvetlenül résztvevő felek is hivatalosan kinyilvánítják álláspontjukat az értekezlettel kapcsolatban. Mohammed Hassan El Zajat, az egyiptomi kormány hivatalos szóvivője hangsúlyozta, hogy a négy nagyhatalom képviselőinek szigorúan a Biztonsági Tanács 1967 november 22-i határozata alkalmazására kell szorítkoznia. Az említett szóvivő szerint — és ez. meglepő — az EAK nem ragaszkodik ahhoz, hogy előbb vonják ki az izraeli csapatokat az arab területekről és csak utána térjenek rá az arab-izraeli konfliktus többi problémájának megoldására. Az EAK kormánya a konfliktus maradéktalan rendezését óhajtja. A szóvivő többek között Izraelt azzal vádolta, hogy erődítményeket igyekszik kiépíteni a megszállva tartott szinai félszigeten és megsérti a tűzszüneti egyezményt. Szerinte a tűzszünet gyakori megsértése nehezíti a szuezi csatornában rekedt hajók kivonását. A nagyhatalmak képviselőinek Közel-Keletre vonatkozó megbeszélései újabb impulzust adtak Gunar Jarring ENSZ megbízottnak, hogy folytassa közvetítő szerepét. A múltban sokszor reménytelennek tűnt a svéd diplomata munkája. Jarring legutóbb Izraelbe látogatott s ott megbeszéléseket folytatott Aba Eban külügyminiszterrel. Az onnan érkező hírekből arra lehet következtetni, hogy Jarring választ kapott az izraeli kormánynak előzőleg benyújtott tizenegy pontból álló kérdőívére. A kérdőív Izraelnek a közel-keleti helyzettel kapcsolatos álláspontjára vonatkozik. Az izraeli álláspont lényege továbbra is az, hogy a közel-keleti problémákat elsősorban az érdekelt feleknek, tehát az araboknak és az izraelieknek és nem a nagyhatalmaknak kell megoldaniok. Arra viszont, hogy a jelenlegi helyzetben az említett két ellenséges felet valaki is a tárgyalóasztalhoz hozza, nem éppen kedvezőek a kilátások. Múlt heti számunkban említést tettünk a szovjet-kínai viszony alakulásáról. A Szovjetunió időközben tárgyalásokat ajánlott fel Kínának a határviszály rendezésére. Ez a javaslat világszerte kedvező fogadtatásra talált egyes kommunista pártoknál, például az Olasz Kommunista Párt a nemzetközi munkásmozgalom jövője szempontjából is pozitívnak értékelte a javaslatot. Sajnos, a Kínából érkező hírek arra vallanak, hogy a kínai kormány nem híve a tárgyalásoknak. Amúgyis a jelen pillanatban az ottani politikai vezetők a kínai KP IX. kongresszusával vannak elfoglalva, amelyektől messzemenő határozatokat várnak, így a párt újraszervezését és annak eldöntését is, hogy ki kerüljön Liu Sao-csi helyébe az ország élére. Eléggé ellentmondásos hírek érkeztek Párizsból, az ott folyó vietnami tárgyalások menetéről. Sok jel arra vall, hogy nem nyilvános, de érdemleges tárgyalások kezdődtek a kérdés megoldásáról. A Nemzeti Felszabadítási Front ugyan amerikai mesterkedésnek minősítette a titkos tárgyalásokra vonatkozó szaigoni és washingtoni javaslatot, de a hírek arra vélnek következtetni, hogy a Felszabadítási Front is reálisabban méri fel a helyzetet, belátta, senkisem számíthat rá, hogy az USA olyan megoldást fogad el Vietnamban, amely megcsorbítja tekintélyét. Tudjuk jól, a nagyhatalmak erre különösen sokat adnak. A józanabb fölmérés kifejezésre jutott a párizsi tárgyalások legutóbbi ülésén, amikor a nemzeti front képviselője kevésbé éles hangot ütött meg. Észak-Vietnam küldöttje pedig a zárt ajtók mögötti tárgyalások elől sem hátrált meg. Ilyen körülmények között remény van rá, hogy az amerikai kormány is — részben saját közvéleményének nyomására — valóban beleegyezik az érdemlegesebb tárgyalásokba. Építkezés a kikötőben CAUDILLO - DIKTATOR A JAVÁBÓL Három fasiszta vezére volt Európának a harmincas és negyvenes években: a Führer, a Duce és a Caudillo. Egyformán vérszomjas és kegyetlen volt mindhárom, egyforma bűnök terhelik őket. Adolf Hitler és Benito Mussolini — a Führer és a Duce — halállal bűnhődtek. Cinkosaik akasztófán végezték dicstelen pályafutásukat. Segítőiket börtönbüntetésre ítélték. Csak egy fasiszta vezérnek, a Caudillónak sikerült megúsznia szárazon. A második világháború után mindenki joggal tételezte fel, hogy a spanyol fasiszták vezérét is nemzetközi bíróság elé állítják, vagy legalább eltávolítják vezéri trónusáról. Bizonyíték akadt bőven Franco Bahamonde tábornok ellen, hiszen — bár a második világháború alatt formálisan megőrizte Spanyolország semlegességét — úgynevezett önkéntes hadosztályt küldött a Szovjetunió ellen, s már ez a tény is elegendő lett volna ahhoz, hogy az Egyesült Nemzetek Bírósága felelősségre vonja. A második világháború után azonban a nagyhatalmak versengése, tömbök kialakulása és a hidegháború kitörése olyan légkört teremtett, amelyben a spanyol fasiszta vezér hirtelen tele tüdővel kezdett lélegezni. Ahelyett, hogy bíróság elé állították volna, udvarolni kezdtek neki, főleg az amerikai imperialista körök. Az általános antikommunista hisztéria annyira elvakította az amerikai imperialisták sajtóját, hogy egyszerre csak legendás hősként kezdték emlegetni volt háborús ellenfelüket, aki valóban példás antikommunista múlttal dicsekedhetett, hiszen ő verte le 1934-ben az asztúriai bányászok felkelését, 1939-ben pedig — a német és az olasz fasiszták támogatásával — a spanyol köztársasági erőket. A szimpátia addig-addig nőtt Franco tábornok iránt, mígnem az USA 1953-ban katonai egyezményt kötött vele, s ennek alapján amerikai támaszpontok létesültek Spanyolország területén. Ezek után nem vitás, hogy kinek és minek köszönheti Franco a szerencsés fordulatot, amely őt háborús bűnösből szövetségessé avatta. Amerikai támogatóinak sugalmazására bizonyos „liberális“ intézkedéseket foganatosított a vaskezű fasiszta tábornok, de éppen a legutóbbi események mutatják Franco igazi arcát, azt, hogy kutyából nem lesz szalonna, fasisztából nem lesz demokrata. A világ döbbenten olvassa az aggasztó híreket a spanyol tudósok, írók, munkások és diákok tömeges letartóztatásáról, s nem tud szabadulni a gondolattól, hogy az önkénynek és elnyomásnak ez az újabb megnyilvánulása ismételten bizonyítja a nagyhatalmi érdekpolitika elvtelenségét és tragikus következményeit.
