Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-04-15 / 15. szám
MIÉRT BUSUL AZ IFJÚSÁGI UTAZÁSI IRODA IGAZGATÓJA? Az Ifjúsági Utazási Iroda igazgatója nincs valami dalos kedvében. Az utazási iroda, amelyet még tavaly (többek között még az ifjúsági turisztika szervezőinek gyűlésén is) igen magasra értékeltek, az idei évad folyamán, egészen rövid idő leforgása alatt, pont az ellenkezőjét érte el. Röviden szólva: megbízhatatlan, nem szeriőz partner. De nemcsak nincs dalolhat- nékja, hogy az irodájának ilyen híre kelt. Szomorú azért is, mert most már tudja, hogy a betervezett deviza-bevételnek (természetesen kemény valutában) végérvényesen befellegzett. És hogy ezáltal természetesen sokkal kevesebb anyagi lehetősége marad fiataljainknak, hogy szétnézzenek a világban. Marek igazgató már novemberben kezdett szomor- kodni. A diák-sztrájk meghozta a belügyminisztérium első intézkedését. A határőrök megkapták az utasítást, hogy köztársaságunk területének határait külföldi diákok nem léphetik át. A rendelet januárban megerősítést nyert. Szóbelileg persze — mert az erre vonatkozó iratok nyilván szigorúan titkosak — de ismét megakadályozzák, hogy diákok és újságírók lépjenek csehszlovák területre — tekintet nélkül arra, van-e érvényes vízumuk vagy sem. Egyidejűleg a kö- vetségi kirendeltségek is megkapják az utasítást, hogy az ilyen személyektől, csoportoktól tagadják meg a vízum kiadását Az, aki az ilyen rendeletet kiadja, gondosan tájékoztatja ugyan (mégha a továbbiakban kitűnik, hogy nem is annyira pontosan) a határállomásokat és külföldi kirendeltségeket, de nem azokat, akiket ez Csehszlovákiában érint. Elsősorban tehát az utazási irodákat, melyek közül az Ifjúsági Utazási Iroda tekintettel arra, hogy diákokról van szó — a leginkább érdekelt, már nem egymagában érintett. Az utazási irodák tehát nem tudják (tulajdonképpen nincs is miért) tájékoztatni külföldi partnereiket. Azok teljesen fölöslegesen érkeznek meg a csehszlovák határállomásokra; egész csoportok fordulnak vissza, panaszkodnak, Prágába fellebbeznek és felmondják a már megkötött szerződéseket, mert megingott hitük a csehszlovák utazási irodák megbízhatóságában és szeriőz mivoltában. Mégcsak nem is csodálkozhatunk rajtuk túlságosan. Történnek még további érthetetlen dolgok is — elutasítják még a sportszerkesztők vízum-kérvényét is, például a svédekét, akik el akarták jönni a válogatottak mérkőzésére; kockán forog a sportszerkesztők tátrai látogatása is, .mely alatt meg akartuk mutatni nekik, hogyan készültünk fel a si-világbajnokságra. Ez a két dolog a végén mégiscsak elsimul, de ugyanebben az időben fordul vissza a csehszlovák határról egy nyugatnémet turista csoport, mert egynéhány főiskolás is akadt közöttük — és ezért biztonság kedvéért inkább az egész csoportot visz- szaküldték. „Nemkívánatosnak“ találja hollandiai kirendeltségünk a tizenkétéves holland gyermekek beutazását is, mert igazolványukban szintén a „Student“ sző szerepel. Mindennek természetesen nemcsak etikai következményei vannak. Beleértve a Csehszlovák Ifjúsági Utazási Irodáról elterjedt „megbízhatatlan“ és „nem szeriőz" jelzőket. Ennek gazdasági következményei is vannak. Éppen ezért egy cseppet sem csodálkozom Marek igazgató bosszúságán, sem kijelentésében, hogy amíg ez a helyzet áll fenn, nehezen tudja majd az utazási iroda betervezett társas utazásait a kapitalista országokba megvalósítani, amelyek ugyan már elkeltek a fiatalok között, de amelyekre végül is nem tudja előteremteni az anyagiakat. A Csedok ugyan jóval gazdagabb és ott sem rózsás a helyzet. Mikor az esetek fölött elgondolkodtam, eszembe ötlött a „régi-új“ igazság, amelyet csak tavaly kezdtünk úgy istenigazában felfedezni. Természetesen az idegenforgalom hasznothaj- tásáról, gondolkodtam, arról, hogy a dollárt itt sokkal nehezebben tudjuk kitermelni; hazánk vonzerejéről, amelyet a turistákra gyakorol, a természeti szépségeiről, amelyeket más országoktól eltérően — nem tudtunk helyesen kihasználni. És eszembe ötlenek a bécsi utca képei, tele bolgár plakátokkal: „Látogassátok meg Bulgáriát, könnyen, bonyodalmak nélkül, vízum nélkül!“ Az utazási irodák az idegenforgalmi kormánybizottsághoz fordultak ezzel a problémával. A válasz a belügyminisztérium rendeletét ismételte meg, de hozzátette: „jöhetnek diákok Csehszlovákiába, de csak a központ engedélyével.“ Eltekintve a további pontatlan fogalmazástól, ezek a szavak is sokat jelentők és amint azt a helyzet tpvábbi fejlődése mutatja, különböző helyeken, különbözőképpen értelmezhetők. Az a paradoxon, hogy a kormány szervei, amelyeknek legfőbb és egyetlen érdeke az idegenforgalom növelése lenne, olyan intézkedés mögé sorakoznak fel, amely ellentétben áll a jóváhagyott és érvényes dokumentumokkal, a CSKP akcióprogramjától kezdve végig a cseh kormány nyilatkozatáig. És ezért nem tudom, hogy mit is gondoljak az egész dologról. A magyarázat talán az „ellenforradalom“ hatásában rejlik ezen a téren is. Eme magyarázat alapja két cikk, amely nemzetközi idegenforgalmi lapokban jelent meg, szerzőik a lengyel Orbis utazási iroda vezető dolgozói, ök tudnillik azt állítják, hogy ezekkel az intézkedésekkel Csehszlovákia a Lengyelországba való beutazást is akadályozza, mert lehetetlenné teszi a kapitalista országok polgárai számára a lengyelországi tranzit-vízumot is. Foto: Kurucz Sándor így tehát nem tudom, mi az igazság. De Marek igazgató szomorúsága ellenére is örülök, hogy tudatlanságomban nem vagyok egyedül. A Reportér nyomán Utóira* Václav Pleskot külügyminisz- tériumi államtitkár legutóbbi sajtóértekezletén kijelentette hogy a külföldi újságírók és diákok vízum-kérelmeit méltányosan fogják megítélni és így remény van arra is, hogy az ifjúsági Utazási Iroda kapcsolatai külföldi partnereivel ismét felélénkülnek. Sajnos, az elszenvedett károkat — amelyek mint a cikkből is kitűnik, igen jelentősek — már senki- sem téríti meg. Szerda: ülésezett a CSSZSZK szövetségi kormánya. 1 kormány állást foglalt a március 28-án ezajlott eseményekhez és intézkedéseket ’oganatosított hasonló események megismétlésének meggátolására. Csütörtök: \z SZLKP KB elnöksége foglalkozott az | ítóbbi napokban kialakult bonyolult belpo- $ itikai helyzettel. Az ülésről közleményt ad- j :ak ki. Péntek: \ Cseh Újságíró Szövetség elnöksége nyi- atkozatot tett közzé. A nyilatkozat nem i irt maradéktalanul egyet a CSKP KB el- | íökségének a március 28-i eseményekkel 3 capcsolatban elfogadott határozatával. Szombat: ízombaton Nyugat-Szlovákia utain 15 köz- a ekedési baleset történt. Az anyagi kár több íj nint 50 000 korona. Vasárnap: íopol'öiankyban nemzetközi versenyló ár- : rerést hajtottak végre. Több mint 100 lovat. -■ irvereztek el. Az árverés mintegy 60 000 i ímerikai dollár jövedelmet jelentett álla- ■ nunknak. Hétfő: i9 korában meghalt Bécsben Eduard , Itrauss, a világhírű zeneszerző: Johann | itrauss ükunonkája. Kedd: V CSKP KB elnöksége rendkívüli ülésén oglalkozott a belpolitikai helyzettel. Az | lnökség április 17-re hívta össze a KB ilenáris ülését. Tóth László cikkéről van szó, amelyet Török Elemér: „Fényé.rt perelek" című kötetével kapcsolatban közölt az Űj Ifjúság március U-i száma. Szomorú szívvel — sőt mondhatnám: megbotránkozással — vettem tudomásul, hogy ilyen rosszindulatú kritikát gyakorolhat valaki egy újság hasábjain. Nem tudom elképzelni, hogy fordított esetben Török Elemér képes lett volna hasonló vállalkozásra! Tóth László hibáztatja kiadói politikánkat a verseskötet megjelentetéséért. Én viszont remélem, hogy ha az Oj Ifjúság leközölt egy ilyen durva, sértő szándékú kritikát Tóth László tollából, úgy az én soraimat is szó szerint leközli majd: Azzal kezdeném, hogy olvastam már én jó költeményeket Török Elemértől az újságok hasábjain, s olvastam összehasonlíthatatlanul gyengébbeket másoktól. Kérdem Tóth Lászlót, mi az oka, hogy ilyen szándékosan sértő, rosszindulatú bírálatot még soha, egyetlen „költőtársával“ szemben sem gyakorolt? Nem lett volna más módja a bírálatnak? Nem inkább költőtársával szemtöl-szemben, közvetlenül kellett volna közölnie bírálatát, — ha az jószándékú lett volna? Vagy inkább a turáni átok váratlan kitöréséről van itt szó? Megenni egymást? Jó ez így? Arra is gondoltam a kritika olvasása közben, hogy egy esetleges régi személyi ellentét megbosszulása az indíték?! Ebben az esetben sem szabadna ennyire kicsinyesnek, gyarlónak lenni! De elemezzük Tóth László bírálatát, s az olvasóközönség döntsön, hogy mennyiben helytálló! A bíráló nagy hibának tartja, hogy Török Elemér „a gyanútlam olvasót nagyon gyakran ilyen nem versek köz* való megállapításokkal lepi meg: És a perc, az óra, az év tovább pereg...“ Kérdem én. miért ne írhatná ezt Török Elemér? A költői szabadságot régi nagy költőink is kihasználták — akik „nem vakarták bal kézzel jobb fülüket", mint ahogy az a bírálatban hangzik —: akik nagyobbak voltak Török Elemérnél és kritikusánál egyaránt?! Hasonlót nem hallott Tóth László soha? Lehet, túl fiatal és túl bölcs ahhoz, hogy vissza tudna emlékezni a több évtizeddel ezelőtt is közkedvelt magyar nótára: „... órákból a napok, napokból az évek..." stb. Vagy pedig ha ez a hasonlóság másként volna bűnös, azaz a kritikus úgy bírálná el ezt a jelenséget is, hogy ez plágium; akkor talán meg kellene győzni Török Elemért, hogy menjen fel a marslakókhoz olyan gondolatokért és szavakért, amelyeket még a Földön nem használt senki! Ha már a plágiumnál tartunk, hasonlítsuk ossza a bíráló cikk következő két idézetét is: ■■■■■■■■■■■■■■■■ 0 ii íjtiFíPii HOZZÁSZÓLÁS [HY BlIÁLATHOZ! Török: ,.ő, ti évek elszállhattok / égi szárnyon Én derengő szebb napoknak / csókját vágyom." Petőfi: „Este lett végre / kicsi falumban Ősi békéjíí / hüs nyugalom van." Nem tudom, mi a véleménye a kedves olvasótábornak — bár meg kell jegyeznem, hogy nem nagyon értek a komoly zenéhez, — de én a fenti két idézet összehasonlításánál nem tartom Török Elemért zsiványnak! Talán Tóth Lászlónak lenne emberfelettien éles a hallása? A két idézet között talán annyi a hasonlóság, mint a fecske és a bubosbanka között, melyek röptűkben egyaránt csapkodják szárnyaikat! Önkéntelenül is eszembe jut egy régen hallott történet: „Az egyik zárt intézetben valaki sorban bemutatta az intézet lakóit a látogatóknak. Felsorolta, kinek-kinek mi a mániája. A hetedik páciensre nagyon haragudott az úr, mivel az Napóleonnak képzelte magát... Miért ily nagy bűn ez — kérdezte a látogató — hogyan lehet ezért valakit ennyire gyűlölni?! Miért? — hangzott a válasz — ... mert vegye tudomásul, hogy Napóleon én vagyok!" Elnézést kérek ezért a durva hasonlatért. Nem akarom senkire sem vonatkoztatni, csupán azért szúrtam közbe, hogy a ma élő és író költők közül Petőfinek azért senki se érezze magát! Arról a magaslatról összehasonlítás céljából, nem nézhet társára senki! Másrészt: Ha valakinek egy gondolata, egy ritmusa sem hasonlítana soha Petőfiéhez, az még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az illető nagy költő! Valószínűnek tartom, hogyha a hozzáértő olvasó- közönség figyelmesen tanulmányozza majd Tóth László költeményeit, úgy hasonló szálkák, mint amelyeket a más szemében sértő szándékkal keres — nála is fellelhetők lesznek. Mi indított arra engem, az egyszerű szürke falusi embert, hogy hozzászóljak a „bírálathoz“, a Tóth László cikkéhez? Az emberi rosszakarat, a gyűlölet, a harag leleplezése! A falusi embernek a felháborodása a rossz szándék ellen, amellyel egyik ember a másikat támadja! Mi falusiak bizony tisztább szándékkal nézünk a dolgokra. — s még azt megjegyzem, hogy falun bizony esténként „friss tejszagú a levegő“, nem úgy mint városon. S mi falusiak nagyon szeretnénk, ha városban élő szellemi irányítóink tiszta fénnyel szinte gyarlóságtól menten világítanának nekünk, egyszerű szürke embereknek! Államunk egy szép nagy fa! Mi, itt élő nemzetiségek vagyunk annak ágai. Mind a fának, mind az ágaknak egészségeseknek kell lenniök a harmonikus együttműködéshez! Nagy hiba, ha az ág lehasad a fáról s végig sérti annak törzsét, vagy pedig ha az egyik ág összetöri a másikat, — különösen akkor, ha az nem is terem olyan sok gyümölcsöt! Ha majd Tóth Lászlónak is megjelenik egy verses kötete, — eddig nincs tudomásunk róla — akkor majd összehasonlítjuk Török Elemér „Fényért perelek“ című versesgyűjteményével. Utóbbit pedig beszerzem a legrövidebb időn belül és keresni fogom benne a „kérdőjeleket“. Ha meg is találnám azokat, akkor is sokkal tapintatosabb formában hívom fel majd a költő figyelmét a hibákra — mint azt Tóth László tette! Csiszár István — Csíz
