Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-04-15 / 15. szám
A KÉRDŐJEL MARAD Endréd nem nagy falu — nem is fekszik messzire Lévától. Kilencszáz ember lakja s az a távolság alig húsz kilométer. Evekkel ezelőtt Endréden megszüntették a magyar iskolát. Azt mondják magyar nemzetiségű volt az a tanító, aki a legaktívabban — nyíltan is leplezetten is — szorgalmazta a magyar iskola megszüntetését. Az illető ma már nem tanít Endréden, más faluban tanitóskodik, ugyancsak a lévai járás területén. Mondom — sok endrédi azt mondja, magyar nemzetiségű volt az illető tanító. Azért állítják ezt, mert annak vallotta magát — annak idején. Néhány endrédi már rájött, hogy az illető mégsem lehetett magyar. E közül a néhány ember közül toborzódott az az ugyancsak néhány — számszerint tizenöt — szülő, aki pár hónappal ezelőtt a maga módján szorgalmazni kezdte az endrédi magyar iskola újramegnyitását. Módszerük az volt, hogy a Lévai Járási Nemzeti Bizottság iskolaügyi osztályára egy kérvényt írtak, amelyben Indokoltan követelik, hogy Endréden legalább a minimális igényeknek megfelelően induljon magyar nyelvű tanítás a következő iskolai évben. Érvük a tizenöt aláírás volt, pontosabban tizenöt gyerek szüleinek aláírása. Nem is tagadják az éndrédiek, azok, akik az aláírásokat gyűjtötték, — hogy nem volt olyan egyszerű tizenöt aláírást szerezni, illetve a „tizenedikeket“ volt nehéz megszerezni, mert azt állítják, az endrédi szülők félnek. Mitől? Később beszéltem szülőkkel Is, és meggyőződtem róla, hogy valóban félnek. Mitől és kitől? Maguk sem tudnák pontosan megmondani, az én személyes érzésem pedig nem bizonyítható. De nemcsak félnek. Hanem? „Nézze kérem! Én hét gyereket neveltem, pontosabban mondva hét gyereket nevelek. A lányom nagynehezen kijárta a magyar iskolát. Azért nehezen, mert tízéves korától már Nagysallóra kellett bejárnia. Ebben a faluban kevés ember érettségizett. Aztán Zselízre ment a lányka, leérettségizett a magyar középiskolában, aztán...“ A fenti három pont annyit jelent, hogy az illető endrédi asszony, aki hét iskolás gyereket nevel, magyar nemzetiségűnek vallja magái, a falusi iskolai bizottság elnöknője — érettségizett lányát mindennemű igyekezete ellenére sem tudta elhelyezni semmilyen munkaviszonyba a járás területén belül. Aztán a lány elment Partizánskéba dolgozni, a következő iskolai évben inasviszonyba lépett a cipőgyárban. Most utolsó éves inas, azóta fiatalabb lánytestvére is ugyanott inaskodik, míg fiatalabb testvérei Endréden, meg Nagy- sallón járnak szlovák iskolába. „Ezért is, meg azért is" — mondja az anyjuk. Ez annyit jelent, hogy azért mert Endréden nincs magyar iskola, és azért, mert a magyar iskolában érettségizett lányát a környéken nem tudta elhelyezni. Különben ez az asszony is aláírta azt a bizonyos kérvényt. A gondolat s a kérvény azért született meg, mert egy Csemadok gyűlésen néhányan azt mondták: minek nekünk Csemadok, ha még magyar iskolát sem tud nekünk teremteni. Aztán megírták a kérvényt, aláírták, postára adták és várták a választ. A válasz helyett egy tanfelügyelő érkezett a lévai JNB iskolaügyi osztályáról. A tanfelügyelő elvtárs ügy tért vissza munkahelyére, hogy a tizenöt magyar iskolába — követelt magyar iskolába — jelentkező gyerekek száma hirtelen hatra csökkent. A JNB iskolaügyi osztályának vezetője annyit mondott, hogy tizenöt gyerek ugyan a minimum, de elegendő lenne, csak egy kis jóindulat kéne hozzá. De szeretném megismételni, hogy ez a tizenöt gyerek már megvolt, csak jött egy ember, ugyancsak az iskolaügyről, s számuk hirtelen hatra csökkent, Sajnos nem sikerült vele találkoznom. Kerestem egyszer, kerestem másodszor, nem volt ott. Azt mondták Nagyölvedre ment inspiciálni. Kerestem hát a nagyölvedi iskolában, de ott sem volt. Meg kell jegyezni, hogy legalábbis lévai járásban állandóan és rohamosan csökken az alapfokú iskolák tanulóinak száma, — magyar, szlovák vonalon egyaránt. De a tény viszont az, hogy Endréden tizenöt jelentkező volt s lett volna még több is, de egyelőre csak hat van s nem tudni lesz-e több. Várják mi történik majd. S az újságíró is várja mi történik, bízik abban, hogy Endréden kevesebb ember fél majd, vagy csökken áz átlagfélelem, az átlagóvatosság. Lehet, hogy ez az újságíró naiv ember, de bízik, főleg a törvényekben, meg egy kicsit az endrédiekben is. Az endrédi iskola szlovák igazgatója azt mondta, hogy helyiség lenne magyar osztályra. Többet nem mondott, csak kérte, hogy igazoljam magam. Megmutattam újságírói Igazolványomat, aztán „viszontlátással" elköszöntem. A kérdőjel marad. KESZELI FERENC Foto: Kurucz Sándor Szabálytalan történetek í. A színigazgató két hónapja vette át a nagyváros egyik színházának vezetését. Képzett, művelt ember: negyven esztendős sincs, s máris három különböző főiskolai diplomát, doktori címet szerzett. Tulajdonképpen kényszerűségből vállalta a színház igazgatását: meg kellett mentenie a hajót a süllyedéstől. Elődje szakbarbár és gazember volt. többszázezres ráfizetéssel zárta az idényt, megdézsmálta a színház pénztárát, s több mint nyolcvanezer koronát sikkasztott. A társulatban laza erkölcs uralkodott. Senki sem vette komolyan a munkáját, olyan hangulatban dolgoztak és éltek, mint a süllyedő hajó rumgőzös tengerészei. Az új főnök szigorú volt, következetes és lelkiismeretes, s ez nem nagyon tetszett a léha élethez szokott többségnek. Az igényesebb munkát kedvelők azonban támogatták. Az igazgató, elődjével ellentétben, minden este ott ült az előadáson, jegyezte a legapróbb hibákat is, mindent, ami szemébe ötlött, még akkor is, ha apró, jelentéktelen dolognak látszott. Egy este gulyás illata csapta meg orrát. Kellemetlenül érezte magát, mert az ínycsiklandozó illatot valószínűleg nemcsak ő, hanem a nézőtér fele is érezte. Felállt, óvatosan kinyitotta páholya ajtaját és a kulisszák mögé lo- pózott. Amit látott, meghökkentette: a jelenetükre váró színészek gulyáslevest főztek, két méterrel a színfalak mögött! Közben adomázgattak, sört iszogattak és szemmelláthatóan élvezték az életet. A igazgató bizalmasan közölte velem az esetet, de megkérte, ne tegyem közzé a dolgot. Kérésének részben eleget teszek. Nevek és színhely nélkül vetem papírra a színháztörténet e különleges, pikáns mozzanatát, okulásul és abban a reményben, hogy azért mégsem főznek minden színfal mögött gulyást. 2. Az emberek általában szeretik a bort. A magyarok különösen. A jó bor általában a hordóbor. A hordóbor azonban hosszú, kanyargós utakon jut el a fogyasztóhoz, s többnyire már nem egészen olyan kitűnő, amikor valamely hangulatos borozóban a vendég asztalára kerül. Találkoztam egy fiatal férfivel, aki különleges ciszternakocsikon szállítja a remek nedűt. És találkoztam egy másik, ugyancsak fiatal férfivel, aki a borelosztó vezetője a városban, összeismerkedtem továbbá, sőt egészen bizalmas kapcsolatba kerültem egy borozó vezetőjével és barátomnak tekinthetem egyik nagy pincegazdaságunk vezetőjét is. A négy párbeszéd tragikus azonosságokat rejtett magában. Kiderült, hogy mindegyikük „megkereszteli" egy kicsit kedvenc italomat. A pincegazdaság érdeke, hogy minél nagyobb mennyiséget tudjon eladni. Bevezettek hát, persze teljesen titokban, egy rendkívüli olcsó, ősi módszert. A. ciszternakocsi sofőrje is imádja a bort, iszik is belőle, ingyen, és mégis mindig a jelzett mennyiséget adja át a megrendelőnek. A borozóban is már halványul az ital, s mire hozzám jut, jóformán színtelen. Állítólag a tejjel is hasonló dolgok történnek. Még jő, hogy a dinnye belsejét nem lehet kicserélni, hamisítani. 3. Idősebb asszony mesélte közvetlenül az operációja előtt: mikor betegsége első tüneteit észlelte, azonnal orvoshoz fordult. Az üzemi orvos a szeme láttára negyvenkét személyt vizsgált meg — harminckét perc leforgása alatt. (Ismerősöm szavahihető ember. Nem lódított!) Öt így „vizsgálták": (Még be sem lépett az ajtón) — Vetkezzen már, hogy hívják, hol dolgozik, mi baja? A kabátját is vesse le, feküdjön föl az asztalra! (Egyik harisnyáját még letűrte félig, a másikra nem jutott ideje, emiatt korholásbán volt része.) — Jól van, itt a recept, viszontlátásra! (Ballábát fel sem tudta tenni az asztalra, meg sem tapogatták, s az orvos rá sem nézett, mindössze a nővér pillantott rá.) Idősebb asszony-ismerősömet sérvre operálták nemrégen. A műtét sikerült, minden rendben van. Most már csak mosolyog az üzemi orvoson aki két percig vizsgálta, beleértve bejövetelét, vétkezését és távozását a rendelőből. Nekem azonban még mindig futkos valami a gerincemen. 4. A pedagógusról köztudott volt, hogy nem veti meg az alkoholt. Sőt! imádja. A pedagógusról továbbá az is köztudott volt, hogy hetekig ring a mámor hullámain. Közben természetesen oktat is, ifjabbakat, akiknek létfontosságú az iskola, a képzettség: a műveltség. A pedagógus gyakran szundított el a katedrán, magyarázat közben, és ilyenkor tanítványai, mint a madárraj, köréje gyűltek, és behatóan tanulmányozták, hogyan jár le-föl tokája, s találgatták, melyik horkantás szárnyalja túl hangerősségben a többit? A tanítók napja alkalmából diplomát kapott ez a „pedagógus“ is. A tan- felügyelő állítólag szintén imádja az alkoholt, innen a barátság. Elképzelhető, hogy a tanítványok lelkében milyen nyomot hagy az igazságosságról szóló tétel? És mivel magyar tanítási nyelvű iskoláról van szó, felmerül a kérdés — milyen növendékek kerülnek majd innen az életbe, hogy méltóképpen megállják a sarat abban a vtrsengésben, amelynek egyik legfontosabb alapja a képzettség? Az Oj Ifjúság múlt heti számában a Középiskolások és Tanoncfiatalok Szövetségét mutattuk be olvasóinknak. Ebben a számunkban * csehszlovákiai magyar fiatalokhoz valamivel kö- zelállóbb szervezetet, a Streta-t, vagyis a Mezőgazdaságban Dolgozó Falusi és Városi Fiatalok Szervezetét mutatjuk be. Az Oj Ifjúság kérdéseire Oto Monoman, a Streta elnöke válaszol. Azt mondtam, a csehszlovákiai magyar fiatalokhoz közelálló szervezet a Streta. A magyarázat egyszerű: fiataljaink nagy része falukon él és a mezőgazdaságban dolgozik. Körülbelül mennyi szoknak a magyar nemzetiségű fiataloknak a száma, akik eddig beléptek a Stretába? Tagságunk nemzetiségéről pontos kimutatásunk még nincs, de tudomásom szerint például a dunaszerdahelyi járás minden falusi szervezetének tagsága magyar nemzetiségű. Velük számolunk a Stretában. Ha már ennél tartunk: Hogyan viszonyul a Streta a Magyar Ifjúsági Klubok Tanácsához? A MIKT hivatalosan nem létező szervezet. A’ magyar fiatalok klubjai működhetnek a mi szervezetünkön beiül. A Streta-tagjait nem fogjuk nemzetiségük szerint megkülönböztetni. Nem kívánjuk azt sem megszabni, hogy a klubokban Hallottál már a Stretá-ról ? magyarul, vagy szlovákul beszéljenek. Ezt maguk a fiatalok döntsék el. Helyesnek találom, ha a SZGYISZ egyes szervezetei között vetélkedés van a tagság létszámát Illetőleg, de nem tudom, minek nevezzem azt, amikor egyik szervezet kihasználja a másik gyöngéit... Van-e már kimutatásuk a tagság létszámáról? Április végéig kell befejeznünk a tagok regisztrálását. Eddig 24 ezer taggal 763 alapszervezetet tartunk nyilván. Simításunk szerint kb, 40 ezer fiatalt fog felölelni szervezetünk. Mint minden ifjúsági szervezet, tehát a Streta is, klubokra alapozza működését. Itt akaratlanul is felmerül a megfelelő helység és a klubok berendezésének kérdése. Hát Igen, vannak olyan falusi alapszervezetek. amelyek megalakulásuk után vadonatúj klubban kezdték meg működésüket. Ezek sokat köszönhetnek falujuk nemzeti bizottságának és a Jednota népi szövetkezetnek. Viszont vannak klubok, amelyek semmivel sem rendelkeznek. Radosinán például maguk a klubtagok készítették a berendezést, vasiábú karcsszékeket, asztalokat, bárpultot, stb. Szép a gútal fiatalok klubja is mindannak ellenére, hogy öregebb épületben van. Milyen módszerekkel végzik a regisztrálást? A volt falusi CSISZ szervezetek évzáró gyűlésein a tagok szabadon döntik el, hogy tagjai lesznek-e a Stretá-nak, vagy sem. Tehát csak a volt CSIÍZ tagok lehetnek a Streta tagjai? Nem. Az évzáró gyűlések rendszerint nyilvánosak, bárki részt ve* hét rajtuk, korra és előbbi hovatartozására való tekintet nélkül. Mennyi lesz a tagsági díj? Mint a többi szervezetnél, nálunk is 15 korona. Ennek 90 százaléka a szervezet tulajdona marad. Beszélgetett: —za—
