Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-14 / 2. szám
új ifjúság 5 Temetés — Mára virradóra olyan kellemes álmom volt. Azt álmod- dam, hogy egy tócsa előtt térdelek az erdőben és az égből Szent József repül felém és egy nagy keresztet vet fölöttem. Reggel mindjárt tudtam, hogy a jéghokira és a kerékpározásra fogadok, azért mert Szent József napja tizenkettedikére esik, a harmadik hónap... — mondta Jarda és begombolta a kabátját. S amikor éppen meg akarta Pepiknek magyarázni, hogy a sportka mennyire elősegíti az álmokat és azok értelmezését, szavait egy kinti hatalmas csattanás szaliHntta félbe, majdpedig csörömpölés és káromkodás. Mindketten belezuhantak a vécé kátrányozott vályúcskájába, és amikor felemelkedtek, Jarda észrevette, hogy egy tejesfazékcserépen frt nyolcas repült hozzájuk. — Jé... a hegyi szolgálat! Nyolcas! — vidult fel Jarda. — De nézz ide, milyen lett a kabátom! — vizsgálgatta Pepik a kabátja ujját. — Ez égi jel, — ujjongott Jarda és azt a darab cserepet bámulta, — és vedd tudomásul, hogy csak az ilyen számoknak van értelmük! Ezek p ■ őrs számai! Mert figyeld meg, reggel a jéghoki és a kert i-ozás, most meg a hegyi szolgálat! — Nekem meg tisztítóba kell adnom a ruhámat..., — mondta Pepik szárazon. Kiléptek a vécéből és máris látták. Egy teherautó egyenesen nekirontott a Palmovka előtti üvegezett órának, mely a világ négy sarka felé mutatja az időt. Az ütés ereje minden számot kivgrt az. óra számlapjából a földre, az óra vaskonstrukcióját pedig áthajlította 'a vécé fölött. így aztán a két jóbarát csupa számok közt mászkált. — Tudják, hogy micsoda szerencséjük volt? — mondta egy rendőr s a noteszéről kezdte lehuzogatni a befőttes üvegek tömítésére szolgáló gumit. — Nem esett bajuk? — Nem. — És látták, hogy történt? — Nem láttuk... ott bent csak hallottuk! — mutatott Jarda a vécére. — Rendben van, elmehetnek. — mondta a rendőr és elindult a teherautó sofőrje felé, aki papírjait rendezgette remegő ujjai között. — Hegyi szolgálat! Még egy hét és gazdagok leszünk! — mondta Jarda, megcsókolta a cserepet s a többi közé dobta a földre. Pepik az órájára nézett és azt mondta: — Szép, szép, csak le ne késsük azt a temetést! Amikor a Prazacka utcán haladtak felfelé, olyan szél támadt, hogy menet közben szinte egészen előre dőltek. Jarda fantáziáit: — Egy ilyen sportkával az egyik kezeddel állandóan a csodákban élsz. Egy nagy frászt használ valamit is a szétírás! Én egy időben mindig felírtam a kihúzott számokat. És tudod-e, hogy eddig még egyszer se jött ki a vitorlázás, sem a kenuzás? És, hogy azt a zsidó szerencseszámot eddig még csak egyszer húzták ki, azt a szerencsétlen tizenhármast meg kilencszer? Adolf nagyapád, akinek most a temetésére megyünk, mindig mondogatta: — A vakondok a páratlan számok órájában túrnak, a páratlan számok hozzák a szerencsét. Megtettük a páratlanokat... s mintha csak direkt a mi bosszantásunkra történne, azon a héten csupa páros számot húztak ki.. Megállt, hogy lélegzetet vegyen. — Látod, ez az! Az embernek a számokhoz személyes viszonyának kell lennie. Valahogy úgy végzetszerűen kell megbarátkozni velük, meg kell találni a csaknem szerelmi kapcsolatot. Csak az lehet az igazi. Vegyük például amott azt a Spartakot. így a számomra csupán egy közönséges bódé, de ha tegyük fel, a szerencse kedvéért egy picit átmenne rajtam, az ismertető jele már jelentene valamit. De így? — Jardó, vigyázz! — kiáltott fel Pepik és oldalra ugrott, Észrevette, amint a dombon lefelé jövő teherautón elszabadul egy nehéz hordó és egyenesen a Prazacka utcán felfelé igyekvő Spartak kerekéi alá zuhan. Alig néhány méterre tőlük. És mindjárt egy sárga porfelhő szökött a magasba, majd recsegés hallatszott és a leblokkoló kerekek sikoltása. Pepik az ütközésnél állt és kétségbeesetten vizsgálta fekete ruháját, mely különben már ugyanolyan sárga volt, mint az az állandóan növekvő sárga felhő, melyből Jarda éppen elő- tántorgott. — Te cifrabolond, hogy az istenbe vezetsz! — ordította Pepik a felhőbe és újra a ruháját kezdte nézegetni. — Ne átkozódj! — tapasztotta be Jarda a száját. — Ez szintén égi jel volt! — mutatott arra a vihartépte, sárga porfelhőre, mely szétterült a feketéllő havon, és egyre mesz- szebb sárgította be a Balkán alatti domboldalt, sőt már a Krejcárek felé szennyezte a havat. — Még ebben a hónapban pénzes pasasok leszünk - köhécselt. Aztán körüljárta a Spartakot, amely éppen kibukkant a felhőből, letérdelt a félméteres sárga porfúvásba, letörölte a számtáblát, de a szél megint csak besárgította. Az egyes számcsoportokra fordította hét a figyelmét és gyorsan tö- rölgette őket. — Toronyugrás! Tovább törölte... — Műlovaglás! Újra gyorsan letörölte... — És művészi torna! — kiáltott fel harmadszor is. A szél újra befújta a táblát porral és a karosszéria alól is fel-felragadta azt a sárga anilinport és továbbsodorta magával. A Spartak vezetője még mindig a kormánykereket markolta, a szeme le volt hányva és egyfolytában arra gondolt, hogy mindezt csak álmodja, hogv meglehet, amikor kinyitja a szemét, semmi se lesz úgy, ahogv látta, hallotta és érezte... Most végre kinyitotta a szemét és a 111-es Tatra, ahogy elfütyült mellette le a dombon, belegázolt egy porkupacba és telefröccsentette a spartak ablakát. — Művészi torna! — ujjongott Jarda. — Szép kis torna, mondhatom! — vett magán erőt a Spartak tulajdonosa és kilépett az autóból. — Jézusom, és most először jöttem ki vele! Amikor látta, hogy térdig áll a sárga porban, összecsapta a kezét. — Kérem, én meg se merem nézni. Mj az ott a kerekek alatt? — mondta gondterhelten és a homlokán a ráncok egész füléig szaladtak. — Egy kétmázsás hordó anilinporral, — felelte Pepik. — De miért is kellett nekem ma kijönnöm a kocsival!? — verte a fejét a tulajdonos, már sárga kezével — mit kapok én ezért az asszonytól! Meg se merem nézni... Nagyon össze van törve? — És mit szóljak én, nézze meg a ruhámat. Hiszen éppen temetésre megyünk. Meghalt a nagybátyám.. — sóhajtotta Pepik, de mégis csak megnézte az autó elejét. Aztán megszólalt: — Nincs is annyira összetörve. Éppen csak a bal kereke szakadt le... a sárhányója egy kissé összegyűrődött és a hűtő egy kicsinykét behorpadt... — Hogy mit szól majd ehhez a feleségem! — takarta el az arcát az autós. — Hát annyi biztos, hogy nem dicséri meg... De a legrosszabb az egészben az, hogy... megmondjam magának az igazat? — kérdezte Pepik és megnézte az óráját, miután letörölte róla a port. — Mondja csak, én már úgyis mindenre el vagyok készülve! — Az egész kaszni keresztbe van hajolva. — Te szentséges isten! — jajdult fel a tulajdonos, — na nekem is jó karácsonyom lesz holnap! És kétségbeesésében a már szintén sárga kabátban bemászott a Spartakba, a hátsó ablakból elővette a halcsontnyelű kakastollas porolót, majd kimászott és idegesen kezdte porolni az autóját, mellyel első ízben jött ki. y... .... . .„ A csaknem csupasz domboldalon eoy gyerek egész az autóig húzta szánkóját. toyon egy morék anilinport, megrántotta a tulajdonos kabátujját és megkérdezte: — Bácsi kérem szépen, mi ez? — Jaáj, — jajdult fel a tulajdonos — takarodj innen, mert olyat teszek...! Nekem is csak egy idegem van! — kiabált és a színes kakastollas porolóval csapkodta a levegőt. — A Prazacka utcáról majd ide küldjük magának a rendőrt — mondta Jarda és elindult. Mfegában ismételgette: — Toronyugrás... Műlovaglás... Művészi torna... Az Oláanyn olyan vihar dügöngött, hogy a fák csupasz ágai úgy zúgtak, akár a zászlórúd. A temető-kápolna mellett az agyonfázott kürtösök játszottak, billegették ujjaikat, fölfújták a képüket, de mégis alig lehetett őket hallani, mert a szél letépte trombitáikról a hangokat. Pepik elolvasta a táblát. melyen a nagybácsija neve állt, aztán kiabálva megkérdezte: — Melyik irányban mentek? A kürtös Iehúnyta a szemét, tovább« játszott és sárgaréz hangszerével mutatta, hogy arra valamerre... — Arra?... mutatta Pepik az irányt a zenész meg rábólogatott, hogy arra, de ugyanakkor tovább fújta a hangszerét és ráadásul kesztyűben nyomkodta a billentyűket, a kesztyűnek ugyan le voltak nyírva az ujjhegyei. — Ezek a zenészek úgy játszanak, mint amikor a ceruza gyengén fog, — inspirálta magát Jarda. — De az is meglehet, hogy valahol szélirányban meg a Zizkovon, ahogy a szélvihar ezeket a komor hangokat odacsapja a házak falához, az emberek csodálkoznak: — Hogyan kerül ide ez a temetési zene?... Talán amott lesznek! — Mit mondsz? — tartotta Pepik a kezét a sárga füléhez. — Hogy talán amott lesznek! — ordította Jarda és mindjárt keresztül is vágtak a sírokon. De a szertartás már véget ért. A pap levette birétumát és beszentelte a koporsót. A szél olyan erővel fújt, hogy a halottat utolsó útjára kísérők két kézzel tartották kalapjukat, a szenteltvíz cseppjeit pedig egy másik sirra hordta a szél. A kis lila ministráns kitartóan birkózott a széllel a keresztért, a szalagok meg itt-ott pofonként csattantak az arcán. — Melyik rész ez? — kérdezte Jarda. — Római kilences. — Mennyi? — ordította Jarda. És Pepik, hogy túlkiabálja a szélvihar zúgását, torkasza- kadtából ordította: — Római kilences! Abban a pillanatban azonban, a vihar elült, az egész temetés hátra fordult és nézte a megkésett sárga temetési vendéget, aki éppen felujongott: — Vitorlázás! sí , Tóth Elemér fordítása Reszeli Ferenc versei: Álomkép háromlépés távolság az írógéptől vaddisznólesen lámpafénynél aztán a roham a roham a perzsaszőnyegről lakkozott körmökkel kölest csipeget gey tudományos dolgozőné törökmintás selyemingben vandálok billentyűznek síppal dobbal hosszúhajjal villanyorgonán egyszer egy királyfi mit gondolt magába' megbotlott egy fában s fölmászott a fára kilenc erdő árán háltam egyszer és is uborka«, üvegben kék spiritusz-pácban Zsoltár a semmi por a sperma - lét és úrna-némlét pora örök vajúdásért nemlétező születés zsákutcában remegő szertartás erőhatások nihil-vignettája porból lett por mint újraszövött szövetből szövet soha-nadrágra soha-szoknyára tessék járjatok benne mezítelenül próbáljatok meg ruhástól nem lenni Ötvözet elzálogosított hangulatommal száműztek takaros múzeumok gipszfalai mögé ahol patkányméreg bűze jártg át csontjaim Kolombusz térképén poloskát reggeliztem és a többezer óvatlan pillanatban kinőttek agyaraim amelyeket az utókor már jóelöre kiselejtezett és Cyurák Éva rajza Bánat iillajló lillajló tornázó tőmondatok egyensúlya sem véd iillajló iillajló dobok belsejében hervad el az álmod iillajló lillajló foghíjas ínyekben tudod nem jó élni íiók-akaratú ökleink a zsebben
