Új Ifjúság, 1969. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1969-03-18 / 11. szám

2 új ifjúság---------------------------­POLITIKA MINDENKINEK A nemzeti kisebbségek Csehszlovákia etnikai felépítésében JURAJ ZVARA CIKKE A NOVA MYSL HASÁBJAIN KLUB­HÍRADÓ így látiuk helyzetünket A töketerebesi járás Ma­gyar Ifjúsági Járási Taná­csa, figyelembe véve az if­júsági kongresszus ered­ményeit, a következő levél­lel fordult a belügyminisz­terhez, az SZLKB KB-hoz és az SZGYISZT KT-hoz: Ülésünkön, melyet 1969. március 1-én tartottunk, meghallgattuk az ifjúsági kongresszusról szóló jelen­tést. Felelősségünk tudatá­ban megtárgyaltuk és érté­keltük a meglevő problé­mákat és álláspontunkat, kéréseinket a következő pontokba foglaljuk: 1. A 60-as évek elején a magyar fiatalok egyre In­kább tudatosították, hogy a CSISZ képtelen óhajaikat, kérelmeiket teljesíteni. E- zért 1964-től magyar ifjú­sági klubok kezdtek ala­kulni. Létrejött a klubok metodikai-koordinációs köz­pontja is. Az 1968-as év folyamán a klubok száma 150-re, a taglétszámuk 15— 17 ezerre emelkedett. A klubok tevékenysége kultu­rális nevelési és önmüvelési irányzatú. 2. A csehszlovákiai ma­gyar fiatalok 1968. április 6­án megtartott I. országos konferenciájának határoza­ta értelmében a Magyar If­júság Központi Tanácsa 1968. augusztus 2-án a bel­ügyminisztériumban kérvé­nyezte az önálló magyar ifjúsági szervezet regisz­trálását. E kérvényre a MIKT mindmáig nem kapott választ. 3. A II. országos konfe­rencia 1968. december 7-én kikiáltotta az önálló Magyar Ifjúsági Szervezetet. 3. A SZGYISZT kongresz- szusán a magyar fiatalok képviselői igyekeztek a ma­gyar fiataloknak azt a he­lyet biztosítani az ifjúsági mozgalomban, amelyre jo­guk van. A kongresszus filyamán azonban megfosz­tották őket még legelemibb demokratikus jogaiktól is, azon a címen; hogy nem képviselnek önálló szerve­zetet, miután a belügymi­niszter nem adta jóváha­gyását. Pl. a csehországi if­júsági kongresszuson a Len­gyel Fiatalok Szövetsége alapítőtagként vett részt, bár ezidáig a belügyminisz­ter őket sem regisztrálta. A töketerebesi járási Ma-- gyár Ifjúság Járási Tanácsa elvileg nem érthet egyet az ifjúsági kongresszusi ered­ményeivel, határozataival. Ezek a határozatok nem biztosítanak számunkra megfelelő terei, nem ve­szik figyelembe, hogy moz­galmunknak már hagyomá- nya van, hogy 15—17 ezer fiatal nem tudja, miért nem lehet joga önmagáról dön­tenie. Ha összehasonlítjuk a kongresszuson elfogadott alapszabályzat 3. §-nak 1. bekezdését, az 5. §-ban már nyilvánvaló a magyar fiata­lok degradálása. A kong­resszus eredménye és a hi­vatalos szervek eddigi ál-! lásfoglalása bebizonyította, hogy a magyar ifjúságot nem tartják az ifjúsági mozgalom egyenrangú és egyenjogú részének. Meg­tagadják tőle a jogot, le­hetőséget, hogy az ifjúsági szervezetek föderációjában szervezetként működjön,- annak ellenére, hogy a nem­zetiségekről szóló alkot-1 mánytörvény 3. §-nak d. bekezdése e jogot elismeri és biztosítja. A magyar fiatalok az el­múlt években állandóan bi- zonyították helyes viszony-“ lásukat a Csehszlovák Szo­cialista Köztársasághoz; hogy ezt az országot saját hazájuknak tekintik. Ez a fiatalság továbbra is alkotó módon kívánja kivenni ré­szét az országépítésben. A föderációról és a nemzeti­ségekről szóló alkotmány­törvények nemzetiségre va­ló tekintet nélkül biztosít­ják minden állampolgár e- gyenjogúságát. A magyar fiatalok bíznak, hisznek e törvények őszinteségében és ebből kiindulva kérjük: ismerjék el, hagyják jóvá a magyar fiatalok önálló szervezetét. Szeretnénk végre az if- júsági mozgalom aktív ré­szesei lenni. Ügy gondoljuk, hogy ezeket a dolgokat még jóvá lehet tenni. Mi is dol­gozni akarunk az ifjúsági mozgalomban — ezt már jónéhányszor kijelentettük. Szükséges azonban, hogy helyzetünk olyan legyen, amilyenre joguk van. Kérjük önöket, támogas- sanak minket, hogy mindezt elérhessük. 'v A MIJT nevében: Bojtos József mérnök, a MIJT elnöke További két Magyar Ifjúsági Klub Az a tény, mely abból a jellegből adódik, hogy államunkat két nemzet alkotja, az 1945- ös nemzeti és demokratikus forradalom után egyöntetűen megerősödött. Azonban továbbra is elfoglalja a maga helyét a négy nemzeti­ség, a magyar, az ukrán, a lengyel és az itt maradt német kisebbség töredéke, sőt még néhány tízezer más nemzetiségű is. mint például a hatezer bolgár. 1948, és az ezt megelőző törekvések után „nem visszatérni az 1938 előtti kisebbségi rendszerhez“, a két nemzet és a nemzetiségek közötti viszonyok rendezésére fokozatosan egy bizonyos „mo­dell" alakult ki. E keretek között ellentétben a München előtti köztársaság viszonyaival, a nemzetiségi folyamatok különböző intenzitásával találko­zunk a köztársaság mind a négy határmenti körzetében. 1965-ben 551000 magyar, 69 000 lengyel, 65 000 ukrán, és 134 000 német élt Csehszlovákiában. A nemzetiségi probléma így a cseh területekről Szlovákiába tolódott át, A legszámottevőbb a magyar kisebbség, mely a lakosság több mint 14 százalékát képezi. Egyúttal új belpolitikai változásra került sor a két nemzet és a nemzetiségek viszonyában. E minőségi változások az osztálytársadalom különböző megosztó erőforrásainak megszű­nése, az egymáshoz való közeledés és az in­tegrációs folyamatok — a kisebbségek szem­pontjából ennek ellenkezőjét — gyorsította meg, A nemzetiség helyzetét érintő új csehszlo­vák „modell“ kialakítása folyamatára azonban számos negatív jelenség is hatott és egészé­ben véve nem használtuk ki e viszony de­mokratikus kialakításának lehetőségét. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti­ségi összetétele jelentőségének nem éppen kellő értékelése kihatott a nemzetiségekre is. München és „a határmenti irredenta kisebb­ségek“ kisértete különösen az 1950-53-as években összekapcsolódott a burzsoá nacio­nalisták elleni hajszával. Mindez azonban nem­csak a szlovákokat, hanem a kisebbségeket is érintette. A magyar kisebbségnek mint e- gésznek, 1945 után üldöztetésben volt része. De hasonlóan üldözték más kisebbségek egyes tagjait is. A nemzeti kisebbségi egységek kettétört etnikai hovatartozásuk tudatában természetes törekvéssel védekeztek etnikai hovatartozásuk megmentéséért a többség nyo­mása ellen. Ezért támadták, rágalmazták és gyanúsították őket. Ez oda vezetett, hogy mindkét nemzetnél még inkább fokozódott a kisebbségek iránti bizalmatlanság. Ennyit bevezetőként Juraj Zvarának a Nova myslben, a CSKP KB elméleti és politikai fo­lyóiratában megjelent tanulmányából. A továbbiakban azt fejtegeti, illetve hibáz­tatja, hogy a nemzetiségek helyzetét 1948 után sem rendezték kellőképpen, sem politikai, sem pedig jogi szempontból, majd példaként megemlíti, hogy a nemzeti kisebbségekről to­vábbra is csak mint a nemzetiségek egyes tagjairól, tehát egyénekről, nem pedig etnikai egységekről esett szó. Ért követően a nemzetiségi iskola-politikát érinti és az előbbiekre utalva a következő megállapítást teszi — Míg az iskolaügy terén a nemzetiségek túl nagy jogokat élveztek, ad­dig a nemzetiségek jogi helyzetének rende­zésében a „játékszabályok“ meghatározása értelmében a többség, valamint a kisebbség érintkezésében a nemzetiségileg vegyesen la­kott területeken még az első Csehszlovák Köztársaság mögött is elmaradunk. A szerző eme megállapítása már csak azért említést érdemel, mert e folyóirat olvasói elsősorban is csehek és szlovákok, akiket e kérdés aligha érintett közvetlenül, így tehát e téren szinte első kézből kapják a tájékoztatást. Ugyan­akkor úgy tűnik, mintha az iskolaüggyel kap­csolatos felfogása az első Csehszlovák Köz­társaság és a mai viszonyok közti összeha­sonlításból eredne, tudniillik az akkori és a mai iskolák számából, amit nem vehetünk mércének, hiszen az elmúlt húsz év alatt legalább annyira megnőtt a cseh és szlovák iskolák száma is, ami szintén természetes. Az iskolaüggyel kapcsolatban itt bizonyára felfo­gás-különbségről van szó, aminek következ­ményét elsősorban is a csehszlovákiai magyar és a többi kisebbség érzi meg leginkább. A "továbbiakban a kisebbségek egyes típu­saival foglalkozik, majd megállapítja, hogy a mi kisebbségeink egyszerűen a szomszédos anya-nemzetnek részei, akiket csak a határok választanak el egymástól. — Ha ezt tagadnánk — folytatja tovább — akkor sem vagyunk annak az elméletnek a hívei — melyet néha a kisebbségek képvise­lői hirdetnek — miszerint az anya-nemzettől egészen más eltérő etftikai egységről van szó,- amelyet az eredeti nemzettel csak a nyelv köt össze. Már megszoktuk Juraj Zvara objektív mar­xista világszemléletét a nemzetiségi viszonyok terén is, ezért nem is lep meg bennünket most sem őszinte véleménye, ám az sem, amit az egyes nemzetiségek képviselői „ideo­lógusai“ állítanak saját nemzetiségükről. Ez szintén természetes, hiszen minden nemzet­nek és még inkább nemzetiségnek mindig is akadtak hasonló ideológusai és ezzel a cél­jaik sem ismeretlenek — még rendezettebb kiegyensúlyozott viszonyok között is. De hogy a költő szavaival éljek: Jegyezd vele az égre örök tanúságul. Habár felül a jálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr! Azaz, a mi esetünkben a képviselők jönnek. a képviselők mennek, azért mi nemzetiség maradunk. A sző igazi értelmében. — Annak ellenére, hogy 1948 után a nem­zetiségi politikában számos hiányosság mu­tatkozik, mégis több progresszív forrást fi- gyelhetünk meg benne. — folytatja tov.ább a szerző, majd megemlíti, hogy a kisebbségek fokozatosan beilleszkedtek az egységes terü­leti-politikai keretekbe. Ezekután kifejti, hogy a vegyes lakosságú területek lakosainak viszonyát úgy kellene kialakítani, hogy lehe­tőség nyíljék a közös feladatok elvégzésére, hogy az etnocentrizmus leküzdése a demok­rácia iskolájává váljék. — E feladat — állapítja meg a továbbiakban és most szó szerint idézem: — azonban nem­csak a nemzetiségi „modellünk“ lényeges átformálásának kérdéseibe ütközik, hanem szükségessé teszi a nemzetiségek helyzetének egybevetését is a szomszédos szocialista álla­mokban, ahol szintén sajátos modell szerint rendezik azok helyzetét. Ez az egybevetés sehogy sem lehet a mi „modellünk“ kárára. A cikk további része érdekes képet nyújt arról, hogyan kezelik az egyes európai or­szágok a nemzeti kisebbségek ügyét. Majd az egyes „modelekkel“ kapcsolatban megjegyezi, hogy abból a szempontból kellene értékelni őket, hogy a legkisebb súrlódások nélkül mennyire segítik az integrációs, valamint a nemzeti és internacionalista fejlődés folya­matát és a sok nemzetiségű lakosság közele- dését, úgy, hogy a kisebbségek is saját hazá-i juknak tekinthessék azt a földet, ahol élnek. A cikk további része a két állam. Csehszlo­vákia és Magyarország közti lakosság-cseréről tesz említést, amelyre közvetlenül a második világháború után került sor, majd a kisebb­ségekkel kapcsolatban megjegyzi, hogy a négy közül ketten a szlávokhoz tartoznak. Rátérve a magyar kisebbségre a következőket állapítja meg: A magyar kisebbség már nyel­vénél, földrajzi helyzeténél, értelmiségének számánál, szociális összetételénél és egyéb összetevőinél fogva bizonyos nyelvi egységet alkot. Dél-Szlovákiában, mely a többségben erős ingerültséget vált ki és mindez sokszor gyakorlati és ideológiai problémákat szül. A továbbiak folyamán az integrációs és a dezin- tegrációs folyamatokból azt a következtetést vonja le, hogy a kisebbségek száma általában csökken, ám különbséget tesz e folyamatban is a kisebbségek között. — 1950 óta — folytatja tovább — csupán a magyar kisebbség nőtt számbelileg. Persze itt is csak különös esetről van szó, ami az erőszakos resziovakizálás következménye, a- mely gyakorlatilag egészen 1954-ig tartott. A München előtti helyzethez viszonyítva, még így is meggyorsul a magyar kisebbség dezin- tegrációs folyamata. A magyar és a lengyel kisebbség általában zárt egységet alkot. Ez különösen az előbbieknél tűnik ki. Szlovákia 451 községében, tehát Szlovákia községeinek közel 14 százalékában a magyar kisebbség ké­pezi a többséget. Ezekután Dél-Szlovákia kisebbségi terüle­tének, a kisebbség, illetve a többség megosz­lásával foglalkozik a szerző, majd még egy­szer visszatérve az 1948—1954 közötti idő­szakra, megállapítja, hogy ebben az időben a nemzetiségek jogait- illetően számos kérdés tisztázatlan maradt. Végül a lengyel, a német és az ukrán nemzetiség problémáival foglal­kozva, rátér az 1968. januárját követő idő­szakra. A magyar, a lengyel és az ukrán kulturális egyesületekkel kapcsolatban a kö­vetkezőket mondja: A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségeinek nem voltak spe­cifikus képviseleti szervei, és kulturális egye­sületeik, melyek eredetileg az állam művelő­dés-politikáját voltak hivatva támogatni a nemzetiségek között, fokozatosan átvették a nemzetiségek képviseleti szerepét. Ez külö­nösen 1968. januárja óta, de főkép a márciusi rezolúciók idején nyilvánult meg, amikor ezek az egyesületek egész nemzetiségek nevében nyilvánították véleményüket politikai, gazda­sági, kulturális és egyéb speciális kérdésekkel kapcsolatban. A Csemadok rezolúciójára kitérve, említést tesz a „többség“ ingerült visszahangjáról és arra a következtetésre jut, hogy a kisebbség­nek olyan szerve hiányzik, amely, rendszere­sen kifejezésre juttatná annak sajátos érde­keit. De mindez art is igazolja, — jegyzi meg tovább — hogy a többség, tehát a két nemzet r.em tájékozódott kellőképpen a ki­sebbségek problémáiról, és hogy a kisebbsé­gek nemzeti képviseletét meg kellene szok­niuk. Bebizonyosodott, hogy a nemzetiségileg vegyes területeken -valóságos ideológiai és egyéb problémáit lényegében rtérh oldottuk meg, hogy azokat a mesterségesen hangsú­lyozott abszolút internacionalista egységgel lepleztük. A cikk azonban nem feledkezik még azokról a határozatokról, tervjavaslatokról sem, ame­lyek vagy csak papíron maradtak, vagy pedig még a sorsuk eldöntése előtt lekerültek az illetékes szervek programjáról. Végezetül megemlékezik mindhárom kulturális egyesület 1968. VIII. 14-én Pozsonyban megtartott közös megbeszéléséről és az ott elfogadott rézo- lúcióról, majd a cikk végén többek között ezeket mondja: — Egy államban a kisebbség­hez való viszony mindig és minden demokrá­ciának, de főkép a szocialista demokráciának egyik legfontosabb kérdése. A téma fontossága ellenére is csak rész­ieteket közölhettünk a cikkből. Nagykövesden is megalakult a Magyar Ifjúsdgt Klub. Régi óhaluk teljesült ezzel a nagykövesdt fiataloknak, ugyanis az ed­digi CSISZ szervezet döcögve, sokszor cél nélkül, kevés ambícióval, silányka sikerek­kel és csak néhány taggal működött. Most üf célokkal, lelkes Igyekezettel és szebb eredményekbe vetett hittel indulnak. Egye­lőre 46-an. Diákok, EFSZ-dolgozók, munká­sok. A közös cél azonos a többi kluboké­val: felkarolni, egységbe tömöríteni az if­júságot, hasznos tanácsokkal ellátni közös­ségi munkájuk kibontakozásában. Mind kul­turális, mind politikai és ideológiai téren biztosítani a művelődés és szórakozás szá­mos lehetőségét. A kezdet, az indulás sokat ígérő. Közvetlenül a megalakulásuk után értékes, nívós kultúrműsorral lelték meg a szövetkezet zárszámadására összegyűlt kö­zönséget. A HNB elnöke közösen a szövet­kezet elnökével egy klub-helyiséget ígért számukra az új kultúrház épületében, amely még ebben az évben tető alá kerül. A fia­talok önkéntes brigádmunkákat szerveznek, hogy mielőbb beköltözhessenek az új klub- helyiségbe. Nagy Elek, Gecse Laci, Nagy Klára, Vaszily Marika és a többiek is pél­dás igyekezettel szorgalmazzák a fiatalok bevonását a klub-életbe, jelenleg fán Cha- lupka: „A vén szerelmes" c. vígjáték beta­nulását tűzték ki célul. A községben ze­nekar is működik Nagy József vezetésével. Néhány nappal ezelőtt magyarországi ven­dégszereplésen volt a zenekar. Megígérték, hogy a klub-rendezvényeken, műsorokon, ők is szívesen résztvesznek. A Járást vetél­kedőre is beneveztek a „Marosszéki ver­bunkos" népi tánccal. A nagykövesdi „Karosa“ ifjúsági klubnak minden lehetősége megvan rá, hogy rövid időn belül Bodrogköz egyik élenjáró klub­jává váljék. Szívből kívánjuk ezt a nagykövesdi fia­taloknakI-O­Bodrogszerdahely a terebesi járás egyik legnagyobb községe. 85—90 százalékban ma­gyarok lakják. Bár a fiatalság nagy több­sége szlovák iskolába jár, mégis szükségét érezték annak, hogy a községben magyar ifjúsági klub alakuljon. Az első összejöve­telen elég kevesen, míg a másodikon már szép számmal jöttek össze a szerdahelyi fiatalok. A szervezésben nagy segítségükre voltak néhányon a fiatal magyar pedagó­gusok közül. Közel 60 taggal megalakult az „Ady Endre“ Magyar Ifjúsági Klub. A bodrogszerdahelyi fiatalok most már csak arra várnak, hogy községükben a fólmenö állami birtok igazgatósága, valamint a HNB és a többi tömegszervezet is anyagi és er­kölcsi támogatásban részesítse szervezetü­ket. Mert tőlük is függ, hogy milyen ered­ménnyel zárják az első évet. Kassai B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom