Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-23 / 30. szám
KAREL POMAIZL: új ifjúság A megtéri bárány, avagy aki szegényeb lett egy illúzióval „A haza nem absztrakt fogalom. A haza az enyém t tiéd, az övé: szülővárosunk, szülőfalunk, üzemünk és járásunk, kerületünk, egész Szlovákia és az egész köztársaság a mienk. A haza az anyatej és az anyanyelv. A haza a mi konkrét életünk és a mi konkrét küzdelmünk“ — fogalmazta meg Dubcek elvtárs a haza fogalmát egy májusban elhangzott, ifjúsághoz intézett beszédében. * * * A hazátlanok táborába akart belépni Tóth Vilmos Is a múlt év végén, s ma örül, hogy ez nem Így történt. Most itt ülök vele Nagymegyeren a Korvin étterem egy sarokasztalánál. Jó megjelenésű tizennyolcéves barna fiú. Szemében, mintha apró gyíkok ficánkolnának, ugrál a nyugtalanság. — Hol dolgozol? — A szódagyárban. — Tetszik a munkád? ...számit ez valakinek? — Miért szöktél ki Ausztriába? — Hogy sikerült kiszöknöd? — Miért jöttél vissza? — teszem fel egyszerre a három kérdést, hogy beszédre kénysze- rítsem. Nagyot sóhajt, rátámaszkodik az asztalra és beszélni kezd. — Idehaza mindenem megvolt, édesapám orvos, mindent megadott. Az itteni szlovák tizenkétéves iskolába jártam. Az osztálytársaim legnagyobb része magyar nemzetiségű volt, de a magyar iskolásokkal nem nagyon barátkoztunk. Én jómagam a szlovák és a magyar nemzet közti üres térben lebegtem. Petőfit még megértettem, de Adyt már nem. Nem tetszett az iskola, ezért különféle csínyeket követtem el. Kidobtak az iskolából és úgy éreztem, hogy itt nincs tovább maradásom. Elhatároztam, hogy kiszököm nyugatra. Sok szépet hallottam az ottani életről, a kalandfilmek is tetszettek, meg a steját fantáziám is csodálatos képeket varázsolt elém. Vasárnap reggel elhatároztam a szökést, elutaztam Pozsonyba. Még aznap Dévényújfalunál terepszemlét tartottam és másnap 1967 október 2-án átszöktem a csehszlovák-osztrák határon. — így mindez nagyon egyszerű, nemde? — vetettem közbe. — Tudomásom szerint a nyugati határokat erősen őrzik, és a határon húzódó drótkerítésekben villanyáram is van? —. Igen. ezzel tisztában is voltam. Lassan, lopakodva közelítettem meg a kerítést, majd elszigetelt fogóval átvágtam a drótot, ruhástól belevetettem magain a Morva-folyó vizébe, és átúsztam, állandóan a víz alatt. Hideg volt, fáztam, a legközelebbi fény felé kezdtem futni. így jutottam el egy kis faluba, ahol a kocsmában száraz munkaruhát adtak. Kicsit tudok németül. így elmondtam, hogy honnan jövök. Megkínáltak meleg teával és azt mondták, hogy várjak. Nemsokára hatósági emberek jöttek értem, és elvittek egy rendelőbe, ahol orvosi kivizsgáláson estem át, majd utána Treiskischenbe egy menekült-lágerba vittek. — Hogy néz ki egy menekült-láger? — Hatalmas szögesdrótokkal bekerített terület, beépítve barakkokkal. Bévüf a tábort három részre osztották fel. Az új szökevények az első részbe a karanténéba kerülnek, ahol állandó megfigyelés alatt vannak. Tíz nap után az ember átkerül a tranzitba. Ez már félszabad tábor. Innét már kimenöcédulával el is szabad hagyni a lágert. Harmadik rész a szabad tábor. Itt azok laknak, akik ugyan már dolgoznak, de még nem tudtak lakást szerezni, vagy továbbutazásra várnak. Három hétig minden ingyen volt, de utána munkát kellett szerezni. Szökevény voltam, szakmám se volt, nem nagyon akartak velem szóbaállni. Itt találkoztam először a hazátlanság érzésével, amely még éjjel, álmomban is gyötört. Bécsben egy telefongyárban kaptam munkát — szemetet hordtam. Egy órára 9 sehillinget kaptam, de akkora volt a hajsza, hogy aki azt nem próbálta, az nem hiszi el. Náthás voltam, ha megálltam kifújni az orrom, már rámkiabáltak, hogy ,,ne lógj te szökevény“. Közben a szabad-lágerban laktam, fizetnem kellett a kosztot meg a lakbért, úgy, hogy pénzem alig maradt. — Hányán voltatok a menekült-táborban? — Az én becslésem szerint úgy hatezren. Voltak Itt: törökök, görögök, jugoszlávok. magyarok, olaszok, de találkoztam románokkal,csehekkel és szlovákokkal is. Olyanok is voltak itt, akik már több év óta a láger lakói. — Ausztria volt a végső célod? — Nem, én Észak-.Amerikába szerettein volna kijutni, de arra 15 hónapot kellett volna várnom. Ezt nem bírtam kivárni. Gyötört a honvágy, hiányzott a szülőföld, hiányzott Csallóköz, hiányzott a haza. Megismertem ezt a képzeletünkben íenékig- tejfel társadalmat, és szegényebb lettem egy illú- menni. Mivel másképp nem ment, fölkerestem a zióval. Csak egy vágyam maradt, hazamenni, hazacsehszlovák nagykövetséget, ahol 400 schilling kölcsönt is kaptam és segítségükkel 1968 december 7-én Breclavnál hazajöttem. — Eölegyenesedik, egy kicsit széttárja a kezét és ezt mondja — E* volt az én kis „kirándulásom“ rövid története Kalandvágyból kiszöktem, de visszahozott az eszem. — Arról még nem is beszéltél, hogy idehaza hogy fogadtak? — A szüleim kimondhatatlanul örültek, de a srácok hülyének tartottak, hogy hazajöttem. * * * Igen, megtévedt egy kicsit Tóth Vili, de hazajött is most itthon keres boldogságot. Tanulni szeretne, nagyarul szeretne tanulni. Segítsünk rajta, hogy Idehaza találja meg hazáját, álmai beteljesülését. Igaz ugyan, hogy szegényebb lett egy illúzióval, Se gazdagabb lett érzelemmel, megtanulta, hogy a haza fogalma nemcsak frázis, mert a haza az anya tej, a haza az otthon, a haza az anyanyelv, » haza a konkrét élet. amelyet egy egész nép teljesebb életéért folytatunk. A haza = minden, #1 vesztese » megsemmisules. ZIR1G ÁR£ÁD A nemzetiségi csoportok problémái „A CSEHEK ÉS SZLOVÁKOK ÁLLAMA“ Az 1918-ban megalakult Csehszlovák Köztársaság nemcsak a cseheket és a szlovákokat foglalta magába, hanem a jelentékeny számú kisebbséget' is — úgymint a németet, magyart, ukránt és lengyelt. Masaryk és Benes abban a kényszerítő helyzetben, igazolta mások önrendelkezési jogának megsértését, hogy a csehek és a szlovákok nemzeti és állami szabadságát biztosítsa; azon fáradoztak. hogy a cseheknek és szlovákoknak, mint a csehszlovák államiság gondolatát hordozóknak kiváltságos helyzetet biztosítsanak a köztársaságban. Igyekeztek azonban a kisebbségeket is megnyerni az együttműködés gondolatának, bevezettek egy aránylag nagyon demokratikus rezsimet éh az 1918-ból datálódó „hiányosságok“ fokozatos kiküszöbölését ígérték. Sőt Masaryk valahol annak az elképzelésnek is hangot adott, hogy Csehszlovákia második Svájccá alakul. A nemzeti soviniszták (elsősorban a csehek) azonban szemben álltak ezzel az elképzeléssel azt az álláspontjukat hangsúlyozva, hogy a Csehszlovák Köztársaság csak a csehek és a szlovákok (esetleg csehszlovák) állama. Mint „gyengeséget“ elvetették a kisebbségi jogok megoldását és az erő és a győztesek pozíciójából adódó elnyomó politikát követelték. Tervük a kisebbségek erőszakos asszimilációja volt, s ezt próbálták megvalósítani, vagy legalábbis megközelíteni az iskolapolitika, a nyelvi, az általános kulturális, a politikai-admi- nisztratív és a gyakorlati-ökonómiai kérdésekre gyakorolt soviniszta nyomással. Csehszlovákia tehát" (csak) mint a csehek és a szlovákok állama, eredetileg tehát a burzsoázia, elsősorban a cseh burzsoázia elképzelése volt, olyan elképzelés, amely a csehek és a szlovákok kiváltságos helyzetét biztosította a kisebbségekkel (de jelentette a cseheknek a szlovákokkal szembeni kiváltságos helyzetét is) szemben, a nemzeti soviniszták esetében pedig a kisebbségek fokozatos és e- rőszakos asszimilációjára való törekvést jelentette. A történelem képtelensége, hogy a Csehszlovák Köztársaság jelszavát, hogy az ország csak a csehek és a szlovákok állama (az elején persze még mint a kárpát-ukrajnaiak állama is) a II. világháború alatt a kommunista párt' yette át, mely azelőtt teljes joggal támadta azt. Egy olyan szituációban került erre sor — amikor a fasizmus a kisebbségi és egyáltalán a nemzetiségi kérdéseket a Csehszlovák Köztársaság bomlaszfá- sára és megsemmisítésére használta fel. Vala- lamint arra, hogv szláv nemzeteit leigázza akkor, amikor a kommunistáknak mind nálunk, mind pedig a világban a fasizmus elleni harcban a kapitalista és burzsoá erők egy részével is együtt kellett működniük,, amikor a szocializmust, mint közvetlen célt, nem tűzhették maguk elé, hanem csak a fasizmus megdöntését és annak a jóvátételét amit okozott’, hiszen számítaniuk kellett a vesztes Németországban a kapitalista nyugat támogatásával stb. Ebből a helyzetből nőtt ki az egyes országokban és népeknél, amelyek közeli múltját komplikálta és veszélyeztette a kisebbségi kérdés, az a követelés, hogy meg kell szabadulni a kisebbségektől és létre kell hozni a lehető legegvségesebb nemzeti államokat. Ebből legelőször is a németek kitelepítése következett, maid a magyarok kitelepítésének és a Magyarországgal való lakosságcserének a kísérlete. Történtek hasonló lépések más országokban is és elfogadták az elvet, mely szerinti a még megmaradt kisebbségek ügye az illető ország belügye, amelybe mps országoknak nincs beleszólása';' ami persze egyben azt is jelentette, hogy minden ország lemondott a határain kívül eső kisebbségeiről. Annak ellenére, hogy a Csehszlovák Köztársaság nemzeti struktúrája a németek kitelepítésével, Kárpát Ukrajina átengedésével és Magyarországgal, valamint a Szovjetunióval lefolytatott lakosságcsere következtében erősen leegyszerűsödött, mégsem vált tiszta nemzeti állammá. Már negyvennyolc februárja e- lőtt respektálni kellett az ukrán és a lengyel kisebbség létezését. Negyvennyolc februárja után pedig bele kellett törődnünk a magyarok és a még itt' maradt' németek jelenlétébe. Az alkotmányban azonban a Csehszlovák Szocialista Köztársaság még mindig csak mint „két egyenjogú baráti népnek: a cseheknek és a szlovákoknak“ az államaként szerepel. Ezt a történelmi megszövegezést, mely valamikor jelentőséggel bírt, de ma már nem felel meg a valóságnak meg kellene változtatni. Azt a látszatot kelti ugyanis, mintha a magyaroknak, németeknek, lengyeleknek és ukránoknak, nálunk nem lenne semmi keresnivalója; negatívan hat a csehek és szlovákok és a köztársaság többi nemzetisége kölcsönös viszonyára is. A NEMZETISÉGI CSOPORTOK ÉS JOGAIK A jelenlegi alkotmány (20, 25. cikkelye) a nemzetiségeknek nem mint egységeknek biztosít jogokat, hanem csak mint polgároknak, vagyis mint ezen nemzetiségek egyedeinek) bár igaz, hogy e tekintetben a gyakorlat sokkal előbbre van.) Magyarázható azonban ez a múlt emlékeivel Is, amely ma már egyre inkább akadályozza a valóság elismerését, és fékezi a progresszív demokratikus gyakorlatot. A nemzetiségeket, mint csoportokat kell elismerni, ami talán már a nemzetiségi statútum kidolgozását célzó javaslatból u Kivetkezik. Egyike ezeknek a nemzetiségi csoportoknak, amelyeket már nem lehet tovább figyelmen kívül hagyni, az itt maradt németek csoportja. A magyar, ukrán és lengyel nemzetiségű polgárainknak az állam — az alkotmány értelmében — az anyanyelven való tanulásnak és a kulturális fejlődésnek minden lehetőségét, eszközét biztosítja. A „minden lehetőség és eszköz“ féle megfogalmazás nyilván túlhajtott — lásd például a magyar és lengyel kisebbség panaszait és követeléseit az iskolaügyet illetően. S ha ma nálunk a nemzetiségi kérdést valóban marxista alapon és a múlttal összevetve, következetesen akarjuk megoldani, látnunk kell, hogy az alkotmány a nemzetiségi kérdést ebben az esetben csupán akultúrára redukálja, amit mi magunk is nem egyszer ellenfeleink szemére vetettünk. KULTURÁLIS EGYESÜLETEK A nemzetiségi kisebbségek kérdésének a megoldásában fontos szerepet játszottak és játszanak kulturális egyesületeik, ami ugyancsak azt bizonyítja, hogy a nemzetiségi kérdést ebben az esetben meglehetősen a kultúrára redukáltuk. Ezek az egyesületek kívül állnak az állami szervek (nemzeti bizottságok) rendszerén, ami ahhoz vezetett, hogy nemzetiségeink kulturális életével senkise törődött. Az egyesületek tagsága önkéntes, de mivel kevés figyelmet szenteltünk a kisebbségek problémáinak ez oda vezetett, hogy az egyesületeken belül próbálják átfogni a kisebbség minden rétegének érdekeit. S mivel a kisebbségeknek nincs politikai képviseletük, az egyesületek próbálják ezt is helyettesíteni — ellentétben alapszabályzatukkal és lehetőségeikkel. Az egyes nemzetiségek kulturális egyesületeinek az összetétele szerintem nem felel meg a dolgozók minden egyesületére vonatkozó internacionalista egyséq lenini elvének. Ennek természetes következménye, hogy a dolgozók internacionalista egybekapcsolása helyett, a nemzetiségek szerinti szeparálódás ütközik ki. &s ahelyett, hogy ezt a bajt eltávolítanánk a nemzetiségi kérdés megoldásának magasabb formáira való áttéréssel, az eddigi hiányosságok elmélyítésének a tendenciái mutatkoznak — azáltal, hogy a kisebbségi nemzetiségek kulturális egyesületeivel szemben létre-- hozzuk a cseh és szlovák kulturális egyesületeket és institúciókat. Ez azonban nemhogy eltávolítaná, hanem sokkal inkább elmélyítené és szaporítaná a nemzetiségi súrlódásokat, különösen a vegyes nemzetiségű vidékeken. Oda jutnánk, a- hol a burzsoá köztársaság idején voltunk, vagy az Osztrák-Magyar Monarchiában — a teljes nacionalista kulturális szeparálódáshoz, ha nem a teljes elkülönüléshez. A nemzetiségektől azonban nem vehetjük el azt a minimumot, amivel ma rendelkeznek. A kulturális egyesületek fokozatosan háttérbe szorulhatnának és idővel esetleg meg is szűnhetnének, ha valami magasabb szintűvel pótolnánk hiányukat. A TERÜLETI ELRENDEZÉS ÉS A NEMZETISÉGEK Az 1960-as területi elrendezés nemzetiségileg vegyes összetételű járások kialakítására törekedett azzal a meggondolással, hogy ezzel megszűnnek a nemzetiségi súrlódások. Néhány esetben azonban az igyekezet bizonyíthatóan a kisebbségi nemzetiségek háttérbe szorítására irányult. Ha feltesszük, hogy az új területi átszervezés demokratikusan, a lakosság igényével összhangban megy majd végbe, a járások határai előreláthatóan megközelítik az etnikai határokat. S ennek, kétségtelen, előnyei lesznek. A kisebbségek megszabadulnak a méltánytalanság érzésétől. Leegyszerűsödik az ügyvitel és megszűnik a nyelvi problémák e- gész sora stb. De mivel a nemzetek és nemzetiségek között nincs egy pontos választóvonal, mert nemzetiségileg vegyes lakosú falvak, sőt területek léteznek (s ez a nemzeti keveredés a jövőben az ökonómiai fejlődésével tovább folytatódik) — az új közigazgatási határok mindkét oldalán elkerülhetetlenül „kisebbségek" maradnak. Jogaikat szükségképpen a kisebbségek védelméről szóló törvénnyel kellene biztosítani. Szükség lenne erre a törvényre már csak azért is, mert nemcsak a nemzetek és nemzetiségek érintkezésénél, hanem az ország egész területén élnek más nemzeti közegben, más nemzetiséghez tartozó lakosok csoportjai, esetleg egyének is, sajátos „kisebbségeket“ alkotva (szlovákok például a cseh határvidéken, Prágában, Ostrava vidékén, a csehek viszont Szlovákiában stb.“, akiknek szintén biztosítani kell — jobban mint eddig — jogaikat. Egyike ezeknek a jogoknak, melynek a be nem tartása fölött eddig szemet hunytak, az a jog, amely biztosítja, hogy minden gyermek olyan iskolát látogathat, amelyben anyanyelvén folyik az oktatás. Ott azonban, ahol nincs lehetőség iskola alapításra, a tanulásnak legalább azt a lehetőségét kellene biztosítani, hogy a gyerekek különórákon ismerkedhessenek meg anyanyelvűkkel. Az ilyen és hasonló intézkedések realizálásával például kiküszöbölhetnénk azt az idegenkedést is, ami a szakemberekben (specialisták) merül fel más nemzet területére történő áthelyezésükkel kapcsolatban; ezzel az intézkedéssel megoldódna a Csehországban szolgálatot teljesítő szlovák katonatisztek problémája is stb. NYELVI PROBLÉMA Több nemzetü és nemzetiségű államban szaporodjanak és az emberek figyelmét n« természetesen mindig adódnak nyelvi problémák. Arról van szó azonban, hogy ezek né vonják el más, sokkal jelentősebb dolgoktól. Nálunk sajnos sok ember képtelen felfogni azt a tényt, hogy a marxizmus elveti a kötelező államnyelv (nyelvek) kérdését. De természetes, hoqy ha az emberek meg akarják értetni magukat, szükségük van egy közös nyelvre. E nvelv megválasztásának azonban természetesnek és önként választottnak kell lennie. Mert legyen az bármilyen nylev is. e- rőszakolása ellenszenvet vált ki — amint azt már a múltból is ismerjük. Akadnak azonban nálunk is emberek, akik a más nemzetiségű polgároknak legszívesebben megtiltanák anyanyelvűk használatát; e- gvesek teljesen, mások viszont legalább a hivatalokkal folytatott érintkezésben. A szocialista köztársaságban, melytől azt várjuk, hogv a maga demokratizmusával megelőzze a legfejletteb burzsoá demokráciát is, vissza akarnak térni messze, a régi Osztrák-Magyar Monarchia viszonyai közé. Hiszen utóvégre arról van szó, hogy a köztársaság minden egyes polgárát' megnyerjük ügyünknek. Azonban hogyan érhetnénk ezt el, hogyha a legelementárisabb joguktól is megfosztanánk és diszkriminálnánk, sőt elnyomnánk őket méghozzá pont azon az érzékeny területen, mint amilyen a nyelv is? Hogy elkerüljük az országban a lakosság nyelvi jogainak megsértését, egy különleges nyelvtörvénvt kellene kidolgozni, melynek a megsértése nem végtelenbe nyúló viták és eszmecserék tárgyát képezné (mint a nemzetiségileg vegyes lakosú területek kétnyelvűsége ejetében), hanem egyszerűen büntetendő cselekménynek minősülne. A KISEBBSÉGEK KÉRDÉSÉNEK ÄLLAMJOGI MEGOLDÁSA A régideje tartó vitákban elhangzottak javaslatok egy sajátos nemzetiségi államtitkárság (vagy titkárságok — a központi és köz- társasági szervekben) felállítására. Szó van országgyűlési bizottságok, esetleg speciális komissziók létrehozásáról a kisebbség számarányának megfelelő képviseletről a föderációs és köztársasági szervekben és ehhez hasonlóan az irányítás és közigazgatás alacsonyabb szintjein is stb. Mindez persze fontos lenne, de nem lenne elegendő. A nemzetiségek ugyanis csupán gondoskodás tárgyát jelentenék, nem pedig a saját ügyeiket egyedül intéző szubjektumot. A nemzetiségi kérdés megoldásában mutatkozó eddigi hiányosságokat — szerintem. — esetleg a már említett javaslatokat is figyelembe véve — a legjobban az egyes nemzetiségek politikai reprezentációjának kialakításával és a megfelelő autonómia létrehozásával lehetne megoldani. Vannak emberek, akik ennek még a gondolatától is irtóznak, mint ahogy tegnap irtóztak Szlovákia autonómiájától és a föderációtól. Pedig nincs is semmiféle világrengető dologról szó — az autonómia létezik és érvényesül mind a szocialista, mind a kapitalista államokban. És magától értetődően a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fö- deralizálódásához kapcsolódik, ha tudatosítjuk, ha nem. És képes a nemzetiségek relatív egyenjogúságát biztosítani a köztársaság fő nemzeteivel egy szinten, (mert napjaink állandó beszédtémája, a teljes egyenjogúság, amit úgy látszik nagyon kevesen gondoltak végig, csak a köztársaság minden nemzetének és nemzetiségének föderációja révén alakulhatna ki — mint ahogy ez a Kommunista In- ternacionálé V. kongresszusán elhangzottakból is kitűnik és mint ahogy Masaryk ideája a köztársaság elsvájciasításárói leszögezi, korántsem qondolva azonban komolyan; de ezt ma senki sem kéri, a nemzetiségi viszony i- gazságos elrendezése szempontjából, erre nálunk nincs is szükség). A nemzetiségi kisebbségi kérdés megoldásának az ország föderalizálásával együtt, párhuzamosan, kéz a kézben kellene haladnia. Hiszen alapjában véve és gyakorlatilag is szorosan összefügg. A nemzetiségre vonatkozó minden gondoskodást a nemzetiségi statútumnak kellene felölelnie. A nemzeti és nemzetiségi jogok és kötelezettségek megtartásának ellenőrzését (a többi alapvető törvényes normával együtt) különleges institúcióra esetleg a Jogtudományi Akadémiára kellene bízni. A nemzetiségi kérdés marxista alapelveken nyugvó, következetesen demokratikus és igazságos megoldásának igénye, a társadalmunkban folvó demokratizálódási folyamat egyenes következménye. Kell is, hogy a nemzetiségi kérdés elválaszthatatlan részét képezze, mert különben a folyamat elveszti következetességét és eqv ilyen következetlenség az egész ügy sikerét veszélyeztetheti. A nemzetiségi kérdés demokratikus elrendezése nem bontia meg a köztársaság egységét. Ellenkezőleg, célja annak egyeségesítése, erősítésé. S ez a megoldás az országban élő nemzetiségekben is a haza érzését kelti, s lehetővé teszi számukra az ország építésébe' való maradéktalan bekapcsolódást, alkotó energiájukat annak javára szabadítja fel. Az Ilyenfajta rendezés lehet csak érdekünk — mind a cseheké és szlovákoké, mind pedig az ország többi nemzetiségéé. (tó) 1968 május 9.-10.
