Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-06-11 / 24. szám

Elmondja: ROZSÁR jÓZSEF Huszonnyolc éve vagyok színész. Ez a pálya jelentette számomra mindenkor a vágyak neto­vábbját. 1938-ban vizsgáztam a budapesti Erdé­lyi-féle színtársulatnál, mint egy magan színi- iskola növendéke. Erdélyi Mihály azonnal szer­ződtetett és jóidéig nála játszottam. Erdélyi Mihál.yról tudni illik, hogy ő volt az akkori Bu­dapest peremkultúrájának fáklyavivője, a külvá­rosokban voltak a színházai (Óbudán, Erzsébet­városban, a Ligetben, Józsefvárosban stb.) és fő­leg a szegényebb rétegekből regrutálódott a kö­zönsége is. De sok darabban és változatos sze­repben volt alkalmam játszani az említett pe­remszínházakban. Erdélyitől a jónevü Kőszeghy- társulathoz kerültem; vidéki színház volt, ván­dortársulat és azzal jártam a magyar városo­kat és falvakat, mint vándorszínész. 1942-ben megszakadt a pályám, katonának kellett bevo­nulnom a frontra, majd hadifogságba kerültem. Hivatásom ott sem tudtam megtagadni, a foglyok színtársulatában (melynek egyik szervezője vol­tam) sokat játszottam társaink és az őrök szó­rakoztatására. Mivel a fogolytáborban és a fo­goly-színtársulatnál nem voltak nők, a női sze­repeket is mi, férfiak játszottuk. így alkalmam volt a legszebb és legklasszikusabb ,,női szere­peket“ is eljátszani. Sajnos, a fizimiskám miatt a komika szerepkör jutott nekem, a csunyus lány. Pedig hát én akkor úgy éreztem, hogy egy „szükség-Júliát“ is eljátszottam volna, mert a Rómeó egy pocakos őrmester volt, akitől fél­tünk és aki magának vindikálta ezt a szere­pet. Ma ezek már csak szép emlékek, melyek, ha eszembe jutnak, mosolygok. És boldog ö- römmel tértem vissza a fogságból 1947-ben, hogy folytassam... De nem lehetett, szülőföldemen nem volt szabad magyar szónak elhangzania a színpadon. Nem is hangozhatott el, mert nem volt magyar színház. így lettem átmenetileg munkás, tisztviselő, minden, ami jött... Végre 1948, a Februári győzelem és ennek egyenes hajtásai, Csemadok-színjátszók, Magyar Területi Színház... Üjra eljött az én időm, a színpad ké­szen állt. 1957-ig Csemadok műkedvelőként a hidaskürtiekkel működtem, majd 1957/58-as év­ad elejétől újra hivatásos színész lettem. Azóta is tagja vagyok a MATESZ-nak. Mindjárt az el­ső szerepemmel kezdem, Pofássf úrral, a BOL­DOGULTAK BÁLJA ütődött titkárával. Komi­kus szerep sikerült is, erre jött a „sétakutya“ inkább komikus szerepekben kezdtem játszani a színházunkban. (A KÉRŐK-ben, Ferenc hajdú, az ÉRDEKHÁZASSÁGBAN“, mint vidéki borbély, a HÁROM SZEGÉNY SZABÓLEGÉNY-ben, mint Pa­mut szabó. Aztán kaptam komoly és szép fel­adatokat is, melyekre igen szívesen emlékszem vissza. Horváth papát játszottam a KÜLÖNÖS HÁZASSÁGBAN, a kiskatonát az EGY SZERE­LEM TÖRTÉNETE című nagyon szép szovjet drá­mában, a rendőrt a LILIOMBAN, Kudelka egy­házfit a SZENT PÉTER ESERNYŐJÉBEN. Ku- dora urat az ÚRI MURI-ban stb. Minden egyes szerepem epizódszerep volt, részemre a fősze­rep még várai magára. Őszintén szólva, epi­zódszerepekre vágyom mindig, mert azokat jól ki tudom dolgozni és tapasztalatból tudom, hogy egy jól megformált epizódszerepre a közönség sokszor több szeretettel gondol vissza, mint egy főszerepre. Minden eddig eljátszott szerepemet én is nagyon szeretem. A színész, ha nem sze­reti a szerepét, nem színész és nem is tudja eljátszani a reá osztott szerepet. És szeretni kell az embert is, akit megformálunk a színpa­don. Mert színész, emberszeretet nélkül, nem lehet jó színész. Vagyaim? Négy gyermekemet felnevelni, őket boldognak látni és jó egészség­ben szolgálni még soká a színpadot, a Magyar Területi Színházat. És persze sok jó szerepet, hogy kiérdemelhessem minden alakításommal a közönség szeretetét és az igazgatóság belém helyezett bizalmát. Mikor a színházhoz kerültem, az első tájuta­zás alatt sminkmérgezést kaptam a festéktől és bizony „dinnyére“ dagadt fejjel érkeztem vissza Komáromba. A társalgóban Korai Feri, mikor meglátott, így szólt; „Józsikám, milyen jól né­zel ki. Olyan kövér, kipihent az arcod. Sajnos, én nem tudok így meghízni a kiutazás alatt. Mondd, hogy csináltad?“ Mire átadtam neki a festéktubust e szavakkal: „Parancsolj, Feri bá­csi, ezzel sminkelj és te is olyan dundi leszel, mint én“. Hát ilyen kedves, mosolyra késztető pillanatai is vannak ennek a nehéz életnek, me­lyet így hívnak: MATESZ-színészség. vándorlás. De higgyétek el. fiatal barátaim: megéri! A Barátság Fesztiválja Ä Komszomol Központi Bi­zottsága Lvovban tavaly nagyszabású fesztivált ren­dezett'. A szovjet és csehszlovák fia­talok barátságának fesztiválja volt ez, többezer ünneplő fiatal sereg­szemléje. tele élménnyel, esemény­nyel. barátsággal. Az idén megismét­lődik, persze azzal a különbséggel, hogy most nem a Szovjetunióban, hanem nálunk kerül menrp.i;ip-/.ésre. Többszáz csehszlovákiai fiatal tava­lyi megvendégelésének lesz ez a vi-' szrvpzása. többezer szovjet résztvevő­vel. Időpontja: június húszadika és har- mincadika között. A tíznapos fesztivál programja Nvitrán éri el tetőpontját, befeje­zése pedig Pozsonyban lesz. A zá­róünnepségen Dubcek elvtárs is részt- vesz. hiszen már most érdeklődést tanúsít iránta. De kezdjük inkább az elején. Mi történik maid Nyitrán a pozsonyi zá­róünnepséget meaelőző nyolc nap a- iatt? A műsorok töltik majd be az e- gész napot és esténként vagy egy szoviet, vagy egy hazai együttes lép fel. Népi együttesek, big-beat zene­karok. sportversenyek, kiállítások követik egymást. Meg kell említeni a JUNOST ukrán dal- és táncegyüttes fellépését, a harmincöt tagú azer­bajdzsán! BAKU együttes szórakoz­tató műsorát. Jurij Vlaszov, a világ­hírű szovjet súlyemelő részvételét a kulturisták seregszemléjét, a divat- bemutatókat, fiatal költők, írók, ze­neszerzők. munkás- és diákfiatalok találkozását. Hazai részről bizonyára sikerül Zá- topeket, Golonkát és Véra Caslavská-f Szegénységi bizonyítvány megnyerni a részvételre. Minden re­mény és lehetőség megvan rá. hogy ott lássuk őket a fesztiválon. De nehéz lenne felsorolni a tíz nap műsorának akár a legjavát is. olyan gazdagnak és színvonalasnak ígér­kezik. Ünnepi felvonulás, tűzijáték tarkítja a megnyitót és bizonyára rengeteg élményt nyújt mindany- nyiunknak egészen a befejezésig. Jelentőségét megismételni jó: ba­rátság. élmény. Akik résztvettek rajta — emlékez­ni fognak rá. Az élményre, a barát­ságra, egy fesztivál gazdag műsorá­ra. Jövőre a Szovjetunióban lesz a viszontlátás, persze a kapcsolat köz­ben sem szakad meg. Aztán ismét ná­lunk, majd a Szovjetunióban, és így tovább. — mind szorosabb barátság­gal. mélyebb élményekkel. 9 ORSZÁG 14 FILMJE A Dolgozók XIX. Filmfesz­tiválja az idén közvetle­nül a Karlovy Vary-i XVI. nemzetközi felmfesztivál befe­jezésének előestéjén — június 14-én kezdődik és július 7-én fejeződik be. A Csehszlovák Film, a Szakszervezeti Közpon­ti Tanács és a nemzeti bizott­ságok által szervezett és pat­ronált film-szemle az idén csakúgy, mint tavaly, két rész­ben — nyári és őszi rész — tekinthető majd meg. A nyári bemutatóra az or­szág 35 városában, ebből Szlo­vákiában 10 városban (Po­zsony, Nyitra, B. Bystrica. 2iar n/Hronom, Kassa, Presov, Vys. Tatrv, Martin, Zilina és Tren- cín) kerül sor. A megnyitó e- lőadásra. amely június 14-én lesz Nvitrán, ívó Novak cseh rendező alkotását, a „Maraton“ című filmet tűzték. A fesztiválon vetítésre kerülő filmek 9 ország kinematográ­fiáját képviselik. Hazánkat I. Novák filmjén kívül V. Krska rendezésében a „Tavaszi vizek“ és L. Lahola rendezésében a „Siadky cas Kalimagdory“ című filmek képviselik. A Szovjetuniót az „A te kortársad" (J. Rajzman rendezése), az NDK-t a „For­ró nyár“ (J. Hasler), Magyar- országot a „Őh, ezek a nők!“ (Keleti Márton), Jugoszláviát a „Nakupovaci peria“ (A. Petro- vic), Olaszországot a „Hölgyek és urak (P. Germi), Francia- országot a „Pépé és Claude“ (C. Berri) és a „Rocherforti kisasszonyok“ (J. Demy), Ang­liát a „Segítség!“ (R. Lester), és a „Zálesák“ (S. Hayers) s az USA-t pedig a „Vadon hí­vása“ (J. Hill) és a „Hogyan lopjuk el a Vénuszt?“ (W. Wy­ler) című filmek képviselik. A felsorolt filmek többsége a fiatalság problémáival, főleg a szerelemmel foglalkozik. E té­ren ^érdeklődésre különösen a magyar és az olasz, ill, a cseh­szlovák filmek számíthatnak. Valószínű azonban, hogy a fia­talság körében a legnagyobb si­kert a „Segítség!“ című an­gol film aratja majd, mivel eb­ben az ismert liverpooli fiúk énekelnek. (kezes) Smutnij osud Slovákov na Spilberku címmel olvastuk a Zivot málus 22-1 számában Ing. Du­sán Janota kissé meghökkents cikkét. E külö­nös tartalmú szöveg enyhén szólva , felháborí­tott bennünket. A cikkben a brünni Spilberk várban találha­tó történelmi vonatkozású emléktábláról volt szó. Mivel mi is jártunk ott és ismerjük a kö­rülményeket, ezenkívül a magyar irodalomtör­ténetben is jártasak vagyunk, különösnek ta­láltuk, hogy a magyar jakobinus mozgalom tagjai — a Zivot cikkírója szerint — jórészt szlovák nemzetiségűek voltak, mint pl. Hajnó- ezt József. Idézet a cikkből: ...nikdy za Madara sa nehlásil, ani Madarom sa necítil". Mint minden mai fiatalnak, eléggé fejlett a fantáziánk, de sajnos képzelőtehetségünk nem terjed odáig, hogy el tudjuk képzelni, amint Hajnóczi mint a magyar jakobinus mozgalom vezéralakja szlovákul bíztatja a magyar értel­miséget a nemzeti függetlenség kivívísára és a magyar nyelv művelésére. Kazinczy így ír Hajnóczyval való megismer­kedéséről Pályám emlékezete című művében: „Atyja prédikátor vala Aszódon, magyarul, tó­tul, németül folyvást beszélt s hibátlanul.“ E- zek szerint a németek is joggal követelhetnék magukénak, hiszen hivatalától való megfosztá­sa után sokáig Bécsben élt. Cikkírónk azt is kifogásolja, miért nincs a szlovák hazafiaknak is emléktáblája Spilberk- ben? Ennek csak két oka lehet: Vagy nem voltak ott abban az időben olyan hazafiak, akiknek nevét érdemes lenne az ütő­kor számára márványba vésni, vagy pedig ma­ga a nemzet hanyagolta el őket. Megjegyzésként csak annyit, hogy miért cqak most tűnt fel mindez? Elég kár, hogy ilyen későn ébredt fel a sze­retet a rég elporladt hazafiak iránt. Blazsek Valéria Szénássy Erzsébet Simtgh Sarolta Keller Éva Az „öli, ezek a nők!" című magvar film egyik jelenete. Bal­ról: Venczey Veronika, Ruttkay Éva, Bodrogi Gyula és Kiss Manyi. JÓKAI NAPOK Május 25-e és június ,2-a kö­zött már ötödször vált Komárom a versmondók, színjátszók a szép magyar szó művelőinek Mekkájá­vá. Műkedvelő színjátszók, szava­lok, rendezők százait fűti egy é- ven át a vágy, elérni a csehszlo­vákiai magyar színjátszás és sza­valás legmagasabb szintjét — a részvételt a Jókai Napokon. A nagy mesemondó nevéhez és szülőváro­sához fűződő esemény hagyomány- nyá vált, fogalommá nőtt. Kiala­kult a maga „szurkoló törzsgár­dája“. sajátságos légköre. A fárad­ságos tanulással, próbákkal felé­pített remények itt nyernek betel­jesülést, de ugyanitt oszlik sem­mivé a remény a zsűri szigorú pillantása alatt. Viták, érvek, el­lenérvek. ízig-vérig fesztivál-han­gulat. így érzékeli ezt a néző a Jókai Napok sodrában. Persze néhány nap távlatából, a- mikor a friss benyomások — él­mények leülepednek, kialakul egy Összkép, melynek látószögéből kö­vetkeztetéseket kell levonni. Nem az egyes produkciók művészi vagy esztétikai értékéről, sem a díjak igazságos oda- vagy oda nem íté­léséről. de a Jókai Napokról mint egészről. Az első és talán a leglényege­sebb következtetés az, hogy a Jó­kai Napok túlnőtték önmagukat. Azt hiszem, itt az ideje, hogy a szervezők fontolóra vegyék, vajon célszerű-e ez a hármas, sőt né­gyes ’ rseny a Jókai Napok ke­retén belül. Gondolok itt az iro­dalmi színpadokra, szavalóverseny­re, színjátszó együttesekre és az ifjúsági színjátszókra, kik ugyan versenyen kívül, de ott voltak. Vajon nem volna-e célszerű az e- gyes műfajok versenyeinek önálló­sítása? A verseny különválasztása mellett több érv szól. Elsősorban maga Komárom kulturális „teher­bírása“. Képtelenség a legtökéle­tesebb szervezőgárdától is elvárni, hogy Komáromban kilenc nap alatt tizenegy műsorra, közönséggel töltse meg a Szakszervezetek Há­zának nagytermét. Még akkor sem, ha a környező falvakat is bevon­ják a közönségszervezésbe. így a- zután több csoport félig telt ház előtt kényszerült szerepelni. Pe­dig az ürességtől kongó terem nemcsak erkölcsileg, de művészileg is devalálja a teljesítményt. Annak a nézőnek, aki végignézte az e- gész fesztivált, a műsoroknak olyan áradata zúdult a nyakába, hogy a legjobb akarat mellett sem volt képes az egészet „megemészteni“ és így a végén már nagyot csök­kent a szép szó élvezete. Egyre több helyen szerveznek i- rodalmi és egyéb emléknapokat (pld. Tompa Napok, Madách Na­pok stb.). Nem egy megérdemel­né az országos méretet. Vajon nem lehetne-e éppen egy-egy mű­faj országos fesztiváljának egy i- lyen emléknap keretén belüli meg­rendezésével az emléknapot magát is országos rangra emelni? Ily— módon a műfajokon belüli cso­portok létszámát is emelni lehet­ne. A jelenlegi, összevont feszti­vál keretén belül ez már lehetet­len. Bizonyára megéri a szervezőknek ezen elgondolkozni! A színjátszók fesztiválját a ha­zai, magyar műkedvelő színjátszó- mozgalom egy új mérföldkövének kell tekinteni. Valahogy olyan ér­zésünk támadt, hogy színjátszó csoportjaink élgárdája átlépte a bűvös határt, kilépett a műkedve- losdi szűk keretéből és elindult a formában ugyan amatőr de érté­kében magasan művészi színjátszás felé. Legalábbis ilyen remények éb­rednek az emberben, ha a feszti­vál résztvevőinek repertoárját né­zi. Krleza, Németh László, Ibsen és Gorkij; egy fesztiválon ez sem­miképpen sem kevés. Főleg akkor nem, ha a csoportok nemcsak in­terpretálják a darabot, de mint ezt a rozsnyóiaknál láttuk, alko- tóan formálják is. Ehhez művészi invenció és bátorság kell. Itt mindkettő megvolt. Ez csak dicsé­retes. még akkor is, ha az ered­mény több kívánni valót hagyott maga után. Mind a négy kezde­ményezés példát mutató, függet­lenül attól, hogy a hivatalos zsű­ri részlethibákat tárt fel és kri­tizált meg. A pozsonyi Déryné 1 968 * II. Színkört, a zsellzi Csemadok e- gyüttest, a lévai Garamvölgyi Színházat és a rozsnyéi színjátszó együttest vállalásukért és bátor­ságukért kell magasra értékelni. A fülekiek Huszka: Szabadság-szere­lem c. daljátéka, bár nehezen le­het érdemlegesen összehasonlítani az előzőekkel, értékes színfoltja volt a fesztiválnak. A két Ifjúsági együttes verse­nyen kívüli bemutatója kellemes meglepetés volt. Míg a komáromi iskola Csodasíp című mesejátéka főleg a jól megkomponált tömeg- jelenetekre épült, addig a pozso­nyi Duna utcai iskolások Debrece­ni lunátikusában a fiatalság iide- sége, frissesége és egynéhány sze­replő szinte bravúros teljesítmé­nye volt domináló. Nagyon sikerültnek mondható az úgynevezett „kontraparlament“ be­vezetése. amikor az előadások u- tán a jelenlévő rendezők, a zsű­ri tagjai nélkül, értékelték és bon­colgatták a látott darabot. Hogy a zsűri és a „kontraparlament“ vé­leménye csak ritkán egyezett, ez viszont természetes. Az irodalmi színpadok fesztivál­járól három mozzanatot emelhe­tünk ki. Az első, és ez érvényes a szavalóvérsenyre is, a szavalás, szövegmondás színvonala az elmúlt évhez viszonyítva nem emelkedett lényegesen. Erre utal az is, hogy a szavalás és prózamondás két ka­tegóriájában nem osztotta ki a zsűri az első dijat. Az irodalmi színpadok sem hoztak újszerű szín­padi koncepciót és inkább a meg­szokott sablon útján haladnak. Új­szerűén talán csak a balassagyar­mati vendégegyüttes Koldúskantá- ta c. összeállítása volt, akik a sza­valás és éneklés szinjátszószerú vegyítésében találták meg a ki­fejezési formát. A második figye­lemreméltó mozzanat a rimaszom­bati Fáklya — többszörös nagy- dtjas együttes, — visszaesése. Itt mutatkozott meg legjobban, hogy nem csak a betanult műsorok mennyisége, de főleg az új meg­oldások keresése a további út, A harmadik, a lévai Óvónőképző In­tézet együttesének nagydíja. Be- bizonyosult, hogy nehezebb körül­mények között is (csak lányta­gok) lehet célravezetőén dolgozni. A vasárnapi ünnepélyes akadé­mia és díjkiosztás, majd Jókai szobrának megkoszorúzása, mely­nek ünnepi hangulatát a Cseh­szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara és Keres Emil szuggesz- tfv szavalása emelte, méltó befe­jezése volt a kilencnapos ünnepi eseménynek. Az V. Jókai Napok díjnyerte­sei: Szavalás: Nagydíj — Macs Anna III. kategória: I. díj Tóth Erzsébet II. díj Molnár Éva III. díj Kiss Katalin IV. kategória I. díj Tamás Jolán II. díj Szabó Béla III. díj Gergely Katalin V. kategória I. díj a zsűri nem ítélte oda II. díj Mihályi Gabriella III. díj Mórocz Erzsébet Az Írószövetség dijait: Szőke Edit, Bauer Ferenc, Fodor Rudolf nyerték el. Prózamondás: I. díjat a zsűri nem Ítélte oda II. díj Hüttinger Györgyi III. dij Losonszky Izabella Az írószövetség díját: Szabó Gi- zella A zsűri diját: Lukacsovics Mária kapták. Irodalmi színpadok: Nagydíj: A lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpad. Színjátszó csoportok: Nagydíj — a zsűri nem ítélte o- da. A müsorválasztásért járó dijat: A Csemadok zsellzi együttese. A rendező diját:. Krausz Zoltán, A szép színpadi beszédért járó díjat:A lévai Garamvölgyi színház, A női alakításért járó dijat: Mihályi Mária, Kabát Gabriella, A férfi alakításért járó dijat: Csenki Dezső Zenei dijat: Csaoa Miklós nyer­ték el. * (-hr-)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom