Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-05-14 / 20. szám
2 új ifjúság lehet-e Nlagyatországon tanúim? Miért akarunk önálló szervezetet? (Folytatás az 1. oldalról) Természetesen csak fö vonásaiban vázolhatom fel a fejlődés mozgásirányát, amely napról napra új helyzetet teremt. De ebből is világos, hogy a magyar és az ukrán fiatalok, a nemzeti kisebbségek fiataljai alapvetően új helyzettel találták magukat szemben. Tudomásul kell vennünk, hogy a még hivatalosan létező egységes szervezet képtelen olyan programot kidolgozni, amely egységbe fogná az ifjúság tömegeit. Ilyen programot ma maga az Ifjúság sem kíván. Tudomásul kell vennünk, hogy több Ifjúsági szervezet van alakulóban, formálódóban, és ezek valójában mind nemzeti jellegűek. Ebből kifolyólag két lehetőség előtt állunk: vagy lemondunk minden speciálisan nemzetiségi igényünkről és még jobban szétszóródunk a szlovák fiatalok különböző szervezeteiben, vagy önálló szervezetet teremtünk. Mi az önálló szervezet', a Magyar Ifjúsági Szövetség megteremtése mellett döntöttünk. így döntöttek az ukrán fiatalok is. (Folytatás a következő számunkban) Hát nem különös? Manapság elég gyakran találkozunk azzal az állítással, hogy „ma mindenki egyforma, legyen a bőre barna vagy fehér, legyen az szlovák vagy magyar“. Jelenleg katona vagyok és itt' hallom a leggyakrabban az ilyen megjegyzéseket. Itt, ahol ez a család többféle nemzeti-' ségű ifjakból áll. Az igaz, hogy egyformák, illetve egyenjogúak vagyunk, de csak elméletben. A valóságban ez csak részben igaz. Lehetek én azzal egyenjogú, aki nyugodtan beszélhet az anyanyelvén, nekünk magyaroknak pedig ez tilos?! Szerin-* tem szinte nevetséges, hogy két magyart, aki a vezényszavakon kívül alig ért meg mást, arra kényszerítenek, hogy egymás közt is csehül vagy szlovákul beszélgessenek. Ha magyarul próbálok telefonálni, letétetik velem a kagylót. Egyszerűen kijelentik, hogy a mi vonalainkon csak csehül vagy szlovákul beszélhetünk. Hát miért nem beszélhetünk legalább egymás közt magyarul? Lehet ezt egyenjogúságnak nevezni? Akadt olyan tiszt is, aki kijelentette, hogy ha rajta múlna, minden magyart a munkaszázadhoz osztana be. Miért? Mi talán nem teszünk éppen úgy eleget a ránk háruló feladatoknak, mint ők? Nem egyszer hallottuk már azt, hogy menjünk vissza a Dunán túlra. Hát csak azért legyenek katonák a magyar nemzetiségű fiatalok, mert 20 évesek és rájuk is vonatkozik a törvény? Azzal már nem törődik senki, hogy milyen bánásmódban részesülünk? Sajnos, ez nemcsak itt van így. Már több laktanyában megfordultam és beszélgettem magyarokkal erről a problémáról. Bizony, mindenhol vannak hasonló sérelmek. Nagyon sok hasonló esetet tudnánk még felsorolni, de egyelőre meg keli elégednünk azzal, hógy legalább papíron megvannak a jogaink. Nagyon jó lenne, ha ezek mér a gyakorlatban is meglennének. És ha egyszer magyarok vagyunk, legalább egymás közt beszélhessünk magyarul. Tisztelettel: svob. RÄCZ VINCENT és társai ja. Irodalmi Szemle, 1968. 3.) megfontolásra javaslom az alábbi adalékot: A budapesti Esti Hírlap 1968 április S-i száma — beszámolva a Csehszlovák Kommunita Párt Központi Bizottságának üléséről — kihagyta az MTI hivatalos jelentéséből a következő mondatot: (FrantiSek Dvorsky javasolta, hogy) „az ország föderációs elrendezésénél tekintetbe kell venni a nemzetiségek problémáit, elsősorban a Dél-Szlovákiában lakó fél millió magyarét, akik szintén követelik, hogy foglalkozzanak problémáikkal". A hivatását minden bizonyává! lelkiismeretesen teljesítő budapesti szerkesztő valószínűleg úgy gondolta, hogy a magyarországi olvasók számára ez a közlés nem érdekes..., a magyar közvélemény inkább kíváncsi mondjuk Lomsky ügyére, mint a szlovákiai magyarok sorsára. De mit ér az ilyen lelkiismeret? D. L. Nyilatkozat A komáromi Petőfi Ifjúsági Klub tagsága, 1968 április 17-én tartott ülésén egyhangúlag egyetértett és csatlakozott a csehszlovákiai magyar fiatalok országos értekezletén született felhíváshoz és határozathoz, amely az Új Ifjúság 15. számában jelent meg. Mind a 62 jelenlévő tag egyértelműen támogatja az önálló Magyar Ifjúsági Szervezet megalakulásának gondolatát, amelynek a jövőben a PIK alapszervezetévé kíván válni. Meggyőződésünk, hogy csak egy jogilag önálló szervezet léte, amely egyúttal a magyar fiatalok érdekvédelmi szervezete is lenne, biztosíthatja számunkra a kellő jogokat és feltételeket a művelődéshez, Foto: E. PAVLACKA szórakozáshoz, sajátos kultúránk ápolásához. A szlovák fiataloktól nem akarunk elszakadni, sőt inkább az együttműködésünket szeretnénk még jobban elmélyíteni, teljesebbé tenni, a fennálló nézetkülönbségeket pedig minél előbb kiküszöbölni. Nézetünk szerint e cél elérése csak a két nemzet fiataljai között fellépő teljes jogegyenlőség alapján lesz lehetséges. A komáromi Petőfi Ifjúsági Klub vezetősége és tagsága Komáromban megalakult a magyar fiatalok szervezetének Ideiglenes Tanácsa A komáromi magyar fiatalok a csehszlovákiai magyar fiatalok országos értekezletének határozata alapján, 1968 április 12-én megalakították az Ideiglenes Járási Magyar Ifjúsági Tanácsot, amelynek 10 tagja van. Részt vesznek benne a komáromi magyar középiskolák és a komáromi üzemek fiatal képviselői. Az Ideiglenes Járási Tanács célul tűzte ki, hogy a járás falvaiban minél előbb megszervezi a magyar fiatalok klubjait, amelyek alapszervezetelvé válnának az alakulóban lévő Magyar Ifjúsági Szövetségnek. Az Ideiglenes Járási Tanács állandó érintkezésben van a CSISZ járási szerveivel és tárgyalásokat folytat az együttműködés lehetőségeiről.-va• 9 • 1968 május 4-án Láván a Csemadok nagytermében megtartották a járás magyar fiataljainak konferenciáját. Az értekezleten megvitatták a MISZ pozsonyi előkészítő konferenciájának határozatait, és a klubalakltás lehetőségeit a járás területén. 22 tagú Ideiglenes tanácsot választottak, melynek feladata a MISZ-program realizálása lesz a járás területén. A. L. Köreinkben régóta hangoztatott igény: az illetékes szervek engedélyezzék, hogy a csehszlovákiai magyarok magyarországi iskolákon is tanulhassanak. Az érdekeltek az olyan 1- ránvzatok elvégzésére gondolnak, amelyeknek a csehszlovákiai egyetemeken nincs magyar nyelvű tanszékük. A kérelem most a CSKP KB és a CSEMADOK határozatával kapcsolatos állásfoglalásokban Is egyre többször kifejezésre jut. E tömegigényre hivatalos választ eddig nyilvánosan még senki sem adott. Többen, akik tudják, hogy tanulmányaimat Magyarországon végzem, azt javasioták. mondjam el észrevételeimet és adjak legalább e- gvéni választ arra, lehet-e a csehszlovákiai maqvaroknak Magyarországon tanulniok? A kérdésről szóban már többekkel beszéltem. Tapasztalataimat most készségesen mondom el nyilvánosan is. Néhánv éve Csehszlovákia és Magyarország között született egy olyan — sajnos sehol sem publikált — határozat, hogy a két ország állampolgárai kölcsönösen tanulhatnak egymás főiskoláin. Az egyezményben — a kiszivárgott hírek szerint — valami olyasmiről van szó, hoqy annyi csehszlovák állampolgár tanulhat Magyarországon, ahány magyar állampolgár tanul Csehszlovákiában. Jómagam e lehetőségről 1965-ben szereztem tudomást. Nyomban írtam az illetékes prágai és budapesti minisztériumnak és kértem, engedélyezzék, hogy a Pozsonyban 1954-ben megszakított tanulmányaimat a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészeti Karán folytathassam. Kérvényemre a prágai minisztérium posta- fordultával válaszolt és elküldte az engedélyt. Pozitív választ kaptam a budapesti minisztériumtól is. Tanulmányaimat az említett e- gyetemen az 1965-66-os iskolaévben kezdtem meg. A képzési idő hat év. A magyar nyelv és irodalom — :népmüvelés szakon egyedül vagyok csehszlovákiai, járnak azonban csehszlovákiai magyarok más szakra is. Egyesek szerint 4-5-re, mások szerint többszázra tehető a Magyarországon tanuló csehszlovák állampolgárok száma. A pontos adatokat egyedül a minisztériumok tudják. (Csupán zárójelben jegyzem meg, nagyon időszerű lenne, ha e kérdésről a hivatalos szervek is nyilatkoznának és elmondanák, hogy mi is tulajdonképpen a helyzet ezen a téren.) Engedélyt 1965 és 1966-ban sokan kaptak, ténylegesen azonban kevesen kezdték meg tanulmányaikat. Néhányan közben azok közül is lemorzsolódtak, akik munkához fogtak. A hírek szerint a prágai minisztérium újabb engedélyt jelenleg nem ad ki. Szükséges itt még azt is elmondani, hogy tanulmányi szabadságban részesülünk, útiköltség, útlevél, tandíj vagy más kedvezményt azonban egyik államtól sem kapunk. Am a kérdésnek ez csak az egyik — a formalitásokat jelentő oldala. A kérdés másik, sokkal fontosabb része szerintem az, hogy milyen lehetőséggel tanulhatnak a Csehszlovákia imagyarok Magyarországon. A Magyarországon történő tanulás igénye helyes és ésszerű. Bármilyen nagy is Csehszlovákiában a magyar szakemberszükséglet, azt remélni sem lehet, hogy a csehszlovákiai egyetemek mindegyik tagozatán magyar tanszék nyíljon. De ha elvileg ez még lehetséges is lenne, nem sokat érne az a képzés, a- mely — szakemberek hiánya miatt — gyakorlatilag magyarul igen keveset nyújtana. Nagyon indokolt tehát, hogy azok. akik magyar vonalon dolgoznak és akiknek munká* iukhoz nélkülözhetetlen a szakma tökéletes ismerete, de ennek az ismeretnek a meg-* szerzésére Csehszlovákiában anyanyelvükön nincs lehetőségük — Magyarországon tanuljanak. A várható eredmény és a gazdaságosság egyaránt amellett szól, hogy ez az út járható, e lehetőséget érdemes továbbfejleszteni. Nem tudni, mennyire igaz, de beszélik, hogy a Magyarországon tanulni akarók közül egye-' sekben olyan gondolat is meghúzódik, hogy „ott könnyebb“, „velünk szemben elnézőek“. Ha ilyesmi egyesekben valóban "él, máris elmondhatom, hogy e feltételezés igen téves, iJ gén helytelen Szeretném hangsúlyozni azt is, hogy aki az ..élnézés“ reményével indul ma-* gyarországi egyetemre, azt igen nagy csaló-' dás érheti... A magyarországi felsőoktatási intézmények színvonala közismerten magas. Ezt a színvonalat senki kedvéért sem szállítják le. Tavaly az egyik tagozaton például 950 jelentkező közül választották ki a felvehető 150 ta-“ nulót. A mezőny ennek megfelelően erős, a- mit az is magyaráz, hogy Magyarországon a tanulók gimnáziumi érettségivei kerülnek az egyetemre. A vizsgarend szigorú, a követelmény nagy. A hallgató csak akkor vizsgázhat, ha tanul-* mányi könyvét a tantárgy előadója vagy a gyakorlat vezetője aláírta. Az indexet viszont csak akkor írják alá, illetőleg a hallgatót csak akkor veszik fel a vizsgára bocsáthatók tanszéki jegyzékébe, ha a hallgató az adott félévben az előírt tanulmányi és a (elsőoktatási intézmény egyéb szabályaiban meghatározott kötelezettségeinek eleget tett: a kötelező e- lőadásokon, gyakorlati foglalkozásokon, szakmai gyakorlatokon, konferenciákon részt vett, az előírt dolgozatokat kielégítően elkészítette és a megadott határidőig leadta. A hallgató a vizsgaidőszakon belül a tanszék által kitűzött időpontok között választhat, a választott és a tanszék által jóváhagyott i- dőpontban azonban köteles a vizsgán megjelenni. Az igazolatlan távolmaradás eredménytelen vizsgának számít. Ebben az esetben — a dékán által meghatározott utóvizsgadíj lefizetése után — a hallgatónak utóvizsgáznia kell. A vizsgák (kollokvium, szigorlat, államvizsga) nyilvánosak. A tanár vagy a vizsgáztató bizottság előtt rendszerint mindig három hallgató tartózkodik. A vizsgázó tudását így a tanár mellett a hallgatók is ellenőrizhetik. Az osztályzatot nem befolyásolja sem az, hogy az illető hová valósi, sem az, hogy az illetőnek mi a foglalkozása. Az egyedüli értékmérő a tudás. A csehszlovákiai magyar diáknak — aki sajátos helyzetéből eredően sok-sok hátránynyal indul — a magyarországi tanulás annyiban jelent előnyt és könnyebbséget, hogy az oktatás anyanyelvén történik. Egyébként igen szorgalmasan kell tanulnia ahhoz is, hogy elérje az átlagszínvonalat. A címben feltett kérdésre mindent összegezve röviden csak annyit mondhatok: a csehszlovákiai magyarok tanulhatnak Magyarországon. A diplomát azonban nekünk sem adják Ingyen. Az ismeretekért és az ezt nyugtázó érdemjegyért — régi hátrányunk miatt is — fokozottan meg keli dolgoznunk. Balázs Béla "Hogyha kérdezik a József Attila Ifjúsági Klubban..." Visszhang Kiegészítésül Janics Kálmán igazmondó és eszméltető cikkéhez (A történetíró dilemmáLEVELEK vélemények Az első magyar nép- és táncdalénekesek országos fesztiváljának nyilvános döntőjét 1968 május 18-án tartják Bratislavában a Redut nagytermében. Jegy- elővétel a Csemadok palántái. dunaszerdahelyi és a Bratislava-vidék Járási titkárságain, valamint a Bratislava! magyar könyvesboltban. Helyárak 20.— 15.— 10.— Kcs. A műsorban a következő budapesti vendégművészek is fellépnek: FENYVESI GABI ARADSZKY LÁSZLÓ POOR PÉTER ÉS SZŰCS SÁNDOR ZSŰRITAG: MAJLÄTH JÚLIA KEZDET 19.00 órakor. Felmerült egy kérdés, mely nem okozott problémát. s ha azzá vált, az Rudolf Olsinskynak köszönhető. Ugyanis 1968 március 20-án a pozsonyi magyar fiatalok klubjában a József Attila Ifjúsági Klubban rendezett vitaesten elhangzott egy kérdés: „Várhatunk-e valamit a csehszlovákiai magyarok nemzetiségi kérdésének rendezésével kapcsolatban a magyarországi kommunistáktól?“ Az elhangzott kérdésre Rudolf Oláinsky a Kul- turny zivot 15-ös száméban így reagált: „Ak sa dnes ólenovla spulku Józsefa Attllu pytajú, él ma- d’arskl komunistl prldu pomócf Madarom na Sloven- sku vyrleáif Ich nirodnostnú otázku. tnozno túto otázku povaíovaí za zly zart, za dósledok nezna- loati, ale aj za prlznak éohoal. éohosi znepokojujú- ceho. VSetktfch. ktorl sl kladú takéto a podobné otázky treba upozornit skőr cl neskör, ale radsej skőr, te sú éeskoslovenskyml átátnyml obéanml, il- júcimi na územt Slovenska. a ako taki nemajú naj- mensíeho práva ani pokúáal sa spájaf sa pri riese- nf naslch vnútornvch vecf s cudzimi státnvml prt- sluánikmi, éi dovolávaf sa zásahu cudzieho Státu.“ Igen, elhangzott a kérdés. De a pontosság ked-. véért meg kell jegyezni: csak mint kérdés hangzott el és nem közvélemény. És cssk EGY kérdés volt, tehát nem az egész tagság kérdezte. De sajnos, hogy Oláinskjr cssk egyoldalúan állítja lel a dolgokat, és a kérdés másik oldalát, a választ nem Ismerteti olvasóival. Mert az utóbbi időben szokássá vált, hogy a kérdéseket meg Is válaszolják, ha nem is mindig megfelelően. De ebben az esetben a kérdés nyíltságéhoz és konkrétosságához méltóan elhangzott a hasonlóan konkrét válasz 19. mely s kérdést alapjában véve tagadta. Ha teliét Oláinsky tudott a kérdésről, akkor illett volna megtudnia a választ Is. így lett volna méltó egy újságíróhoz, hogy helyesen tájékozódjon. Persze ebben az esetben nem lett volna alkalma, hogy Intő kioktatásban részesítsen bennünket, és ezzel cikke egy „jól- slkerült“ argumentációval szegényebb lett volna. De itt mellékesen meg kell jegyeznem, hogy létrejött Magyarország és Csehszlovákia között 1947- ben egy megállapodás, hogy mindkét ország területén élő nemzetiségi kisebbségnek (szlovákoknak illetve magyaroknak) az illető állam biztosítja jogait, teljes egyenjogúságra emeli az Illető nemzetiséget politikai és államhatalmi szinten is. A nemzetközi jog értelmében ez azt jelenti, hogy ha az egyik fél nem tartja be minden szempontból • megállapodást, akkor 8 másik államnak jogában áll ez ellen tiltakozni. És ez a tiltakozás nem jelenti a más állam belügyelbe való beavatkozást. Viszont azt, hogy szükséges a tiltakozás vagy sem, ezt nem döntheti el csak maga Oláinsky. Ehhez szükséges a probléma teljes, széleskörű, több oldalról megvilágított ismerete. Az említett közös megegyezésből logikusan az következik, hogy a reciprocitás csak egy értelemben lehet érvényes, mégpedig a teljes jog biztosításában, és nem úgy: ha nekik csak ennyi, akkor nektek is csak ennyi. Ez nem lehet a probléma megoldásának kulcsa. Ugyanis ebben az esetben a tiltakozás elveszti reális alapját, s csak demagógiává válik. Ezért — s ez már az elhangzott, vitatott kérdésre adott válasz, melyet Oláinsky elhallgatott — a probléma megoldása elsősorban az adott állam belügye, és ilyen értelemben kell hozzáállni a kérdéshez. Itthon, közösen kell megoldanunk a problémát. És ez mlndannyiunk meggyőződése. És ahhoz, hogy teljes jogú legyen s tiltakozás, elsősorban ez szükséges. Elsősorban Itthon kell kiegyenlíteni ezt a számlát. És, hogy ez mennyire sikerül, majd tanúsítja. hogy társadalmunk történelmi fordulópontján erkölcsileg hogyan állta meg helyét. Mert a nemzetiségi problémák megoldásénak és a demokráciának viszonya mindenképpen erkölcsi megpróbáltatást jelent. Sajnálatos, hogy Rudolf Oláinsky ilyen érveket használ, és ezzel próbál éket verni a szlovák és a magyar fiatalság közé. Pedig éppen fordítva kellene cselekednie. Miért nem jön el egyszer közénk, és a hozzá hasonló cikkírók is, akik ..hallomásból“, úgygondolomból“, kocsmai légkörből és félig kiragadott Idézetekből, egyoldalúan magyarázzák a dolgokat, és ezzel a kevésbé informált tömeg véleményét helytelenül alakítják, betegessé teszik, mely akár tettleges összetúzésekhez is vezethet. Jöjjenek el és győződjenek meg saját maguk véleményünkről. Duray Miklós
