Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-05-07 / 19. szám
mmm Foto: R. HELEXA KRÓNIKA • 1833 május 7-én született Johannes Brahms, német romantikus zeneszerző • 1840 május 7-én született Pjotr Iljics Csajkovszkij, a nagy klasz- szikus orosz zeneszerző • 1921 május 8-án alakult meg Románia Kommunista Pártja • 1945 május 8-án szabadult fel Terezín • 1773 május 9-én született Batsányi János, magyar költő • 1805 május 9-én halt meg Friedrich Schiller, a nagy német költő • 1882 május 10-én született Bóján Panyev, bolgár irodalmár és kritikus • 1883 május 10-én halt meg Horni Lehotán Samo Chalupka, szlovák költő • 1855 május 11-én született Anatolij Konsztantyi- novics Ljadov, orosz zeneszerző • 1926 május 11-én Roald Amundsen norvég utazó elérte az Északi Sarkot • 1265 május 12-én született Alighieri Dante, a legnagyobb olasz költő, az Isteni színjáték szerzője • 1820 május 12-én született Josef Mánes a nagy cseh festőművész • 1809 május 13-án született Giuseppe Giusti olasz szatirikus író • 1916 május 13-án halt meg Sólem A- lejchem neves zsidó író. Vélemény a PRÁCA vitájával kapcsolatban Nem akarok Önre villámokat szórni, mint az a bizonyos olvasó (bár lehet, hogy csak Ön vélekedik így), kinek a Práca április 16-i számában válaszol a „Párbes?_éd a kormánykerék mögött“ című „riportocskája“ elleni tiltakozásra, amit bizonyosan kiérez a bizalmas megszólításból is. Szeretném felhívni a figyelmét valamire, a- mit mint újságírónak önnek is tudnia kellene, hogy tudniillik az újságíró munkája nem csupán egy bizonyos anyag megírásából áll, hanem már a témaválasztással, a tények felkutatásával stb. kezdődik. Már itt érvényesül a szerző elképzelése, szándéka és célja. Nem vonom kétségbe, hogy minden átlagpolgár kifejtheti véleményét valamennyi társadalmi problémával kapcsolatban. Különbséget keli tenni azonban programnyilatkozat és e- gyéni vélemény között. Az Ön „riportocskája" azonban úgy hangzik, mintha az említett gépkocsivezető véleményét akarná ráerőszakolni az olvasókra, a nyilvánosságra. A cikk alapján í- télve az a benyomásom, nagyon is tisztában van azzal, hogy állásfoglalást nemcsak írásban lehet nyilvánítani... Ami Tóth György gépkocsivezető logikáját illeti — bár azt hiszem, hogy ez inkább az Ön logikája, — egyetértek vele abban, hogy nem követelem tűzzel-vassal a magyar főiskolákat. S ha néha mégis, úgy csak az önfenntartás ösztönétől vezérelve. Mert ugyebár — már az ókorban is tudták — amilyen a hatás, olyan a visszahatás. Szükségünk van azonban feltétlenül magyar (nem kétnyelvű, hanem önálló) a- lap-, közép- és főleg szakiskolákra. Ha már Vágsellyén járt, ellátogathatott volna a Duslo üzembe is, hogy meggyőződjön a nemzetiségi probléma merőben hallatlan megoldásának iskolapéldájáról. Az említett üzemben ugyanis a magyar szakemberek magyar dolgozóknak a dolgozók esti iskoláján — egyenes utasításra — csak szlovák nyelven adhatnak elő. Nem csodálkozom azon, hogy a dolgozók nem tudják tudásukat a munkahelyükön érvényesíteni, hiszen az előadásokat nagyrészt meg sem értették, ön szerint célszerű és társadalmi érdek az, hogy valaki csak azért járjon iskolába, mert teljesíteni kell a szakképzettség fokozásának tervét? Járt már egész biztos a vaján! hűerőműben is. Tud arról, hogy ebben az üzemben az üzemvezetőség rendeletben tiltotta meg a magyar beszédet olyan embereknek, akik egy szót sem tudnak szlovákul? Nem azért, mert nem jártak szlovák iskolába, hanem azért, mert abban az Időben nem adatott meg nekik az a szerencse, hogy egyáltalán iskolába járhassanak. Nem gondolja, hogy jogtalanul bántalmazzák ezeket az embereket, és velük együtt nemzetiségem több más tagját, a- kiknek sérelmeiről esetleg nincs is tudomásunk? * Ne fájjon a feje, kérem, érvényesülésünk miatt. Személy szerint magyar iskolában é- rettségiztem, ennek ellenére tökéletesen elsajátítottam az önök nyelvét. Aki ambiciózus és érvényesülni akar, nincs is más választása, minthogy elsajátítsa a két hivatalos nyelv valamelyikét. Egyébként a szlovák nemzetiségű polgárok között is sokan vannak olyanok, akik hibásan beszélik saját anyanyelvűket. Ne csináljon ebből problémát, ez természetes jelenség a világ minden egyes nemzeténél, mivel e- zek a néprétegek munkavégzésük közben nem is szorulnak különösebb nyelvi Ismeretre. Maga a főiskolai tanulmány nem nyelvi ügy. Ez a hamis nézet az utóbbi években alakult ki é- letünkben, amikor a főiskolások előtt kérlelhetetlenül zárva volt a külföldi főiskolákon való tanulás lehetőségének kapuja. Elődeink, illetve minden egyes tudásra szomjas ifjú, legyen szlovák vagy magyar nemzetiségű, nyelvismeret nélkül vette nyakába a világot, hogy valamelyik német, francia, angol, vagy akár egymás után mindegyik felsorolt ország egyetemén mélyítse tudását. Mire alapozza hát kételyeit, hogy a magyar iskolák végzett növendékei fa- kik mindamellett többé-kevésbé alapos szlovák oktatásban részesülnek) nem érvényesülnek a főiskolákon? Lássa be, kérem, alaptalan kételyek és feltevések nem jogosítanak fel arra, hogy egy gépkocsivezető „száján keresztül" proklamálja a magyar középiskolák bezárásának követelését. Már levelem bevezető soraiban említettem, hogy nézetet, állásfoglalást nemcsak szóban és írásban lehet kinyilvánítani. Nem hinném, hogy mint újságíró nem tudja: nézetet, állásfoglalást, hatáskeltést már azzal is nyilvánítunk, hogy mit szemelünk ki közlésre, milyen formában és hol teszünk valamit közzé, mikor és milyen viszonylatban közlünk, vagy nem köz-í lünk valamit. Lehet, hogy ezen meglepődik, de nézetünket, állásfoglalásunkat igenis azzal szintén nyilvánítjuk, hogy valamit le sem közlünk, hanem egyszerűen elhallgatjuk. Ügy ahogy tette nem vette tudomásul az egész szlovák sajtó egyetlen és — mondhatjuk — hatalmas magyar kulturális szövetségünk, a Csemadok józan állásfoglalását a folyamatban lévő demokratizálódási mozgalommal kapcso- latban. Ezek a jelenségek nyugtalanítanak és éppen ezért nyugtalanít az ön cikke is, mert — bármennyire is tagadja — világos állás- foglalást látok benne. Ránk nézve nem éppen hízelgőt. Régi olvasója vagyok a lapjuknak. Mindenkor a legjobb újságnak tartottam a nálunk megjelenő sajtótermékek között. Mélyen tiszteltem — engedje meg, hogy kifejezzem magyar társaim és olvasóik véleményét is — objektív, merész szóklmondása miatt, már a demokratizálódási folyamatot megelőzően. Nem titkolom, hogy egy kissé csodáltam is szerkesztőik bátorságát, tántoríthatatlanságát, azokban a nem éppen veszélytelen időkben. Tagja vagyok egyébként a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalomnak is, melynek a Práca a sajtószerve, s melynek ugyancsak többezer magyar nemzetiségű tagja van. ön még nem gondolkozott azon, hogy lapjuk a többiek között ezt a néhány ezer magyart is képviseli? Egyet nem értek. Miért róják fel bűnünknek azt, hogy itt születtünk, itt született a- pánk, nagyapánk, dédnagyapánk és összes e- lődeink? Miért vádolnak bennünket azzal, a- miben sem nekünk, sem apánknak, nagyapánknak, dédnagyapánknak nem volt részük. Végül megnyugtatom, hogy nagyon sok szlovák barátom van. akikről az ön szemmellát- ható igyekezete ellenére sem változtatom meg a véleményem. Palágyi Lajos a Pionírok Lapja szerkesztője Kedves Borbély Ilona! Sajnos, a címéi nem közölte velünk, viszont — amint levelében írja, — lapunk rendes olvasója, s így bizonyára elolvassa majd a levelére írt választ is. örültem is a levelének — meq el is szomorított... örültem azért, mert tetszett az f- rásom és elszomorított, hogy olvan körülmények között él. „Én is egy magyar asszony vagyok, aki szintén itt élek Ostrava mellett és sok megaláztatásban volt részem csak azért, mert magyar vagyok!" — írja levelében. Amint ez a továbbiakból kitűnik, valóban igazat irt. Nem vigasztalhatom, de talán megkönnyítheti sorsát az a tudat, hoqy sok-sok ezer magvar él az Önéhez hasonló körülmények között, távol a szülőföldjétől. S hősiesen viselik a terheket, a megpróbáltatásokat, mert munka nélkül nem élhet meg senki és a gyerekeinek nem mondhatja egv apa vagy anva sem, hogy „NINCSEN!“... Ezért tűrnek el mindent, ezért nyelik le a sértéseket, u- gyanúgy mint ön. Valamit azonban nem értek! Miért nem jön haza? Olyan munkát itt is találhat bármelyik magyarlakta faluban vagy városban, ezért igazán kár Ostraván maradnia!... Jöjjön haza, s ha minden úgy sikerül, ahogyan a szlovákiai magyarok legjobbjai szeretnék, bizonyára jobban érzi majd magát itt, a honfitársai között! Ön három gyermek anyja, tehát nemcsak egy emberről van szó. hanem négyről! Ha ön elveszik a magyarság számára, elveszik három gyermeke is!... S nem vagyunk mi itt olyan sokan, hogy ezt a fényűzést megengedhessük magunknak! Minden egyes magyar emberre szükségünk van! Talán Önnek sem mindegy, hogy a gyerekei cseh vagy pedig magyar iskolába járnak maid... Ott pár év múlva e- setleg már szégyelleni fogják, hogy az édesanyjuk magyar, tehát ók is magyarok!... Itt nálunk nyugodtan vallhatják magukat annak, aminek akarják, tehát — remélem — magyarnak! „Hogy mennyire igaza van N. László Endrének, azt csak mi tudjuk igazán, akik a saját bőrünkön tapasztaljuk ezt a súlyos „Miért!“-et" — írja levele befejező részében. Nagyon örülök, hogy a szavaim termő talajra, halió fülekre találtak, és nagyon szeretném, ha minden magyar, aki távol él szülőföldjétől — valahol Cseh- vagy Morvaországban — ennyire ő- szintén fordulna hozzánk problémáival. S ha írásom Igazát érezte, fogadja meg tanácsomat is: Jöjjön haza! Lehet, hogy itt nálunk valamivel kisebb a fizetés és kisebb a kenyér, mint a nyugati országrészekben, de ön a saját bőrén tapasztalta már. hogy jobb otthon a fekete kenyér, mint máshol a fehér! S ez nem szólam! Ez az i- gazság! N. L. E. A csehszlovákiai magyar kultúra jegyében A galántai járásban a magyarlakta községek lakói mindig szívesen, melegen és jóleső érzéssel fogadták mindazokat, akik a magyar kultúrát színi- előadásokkal, esztrádmúsorok- kal igyekeztek terjeszteni. A galántai magyar Általános Középiskola diákjai is ezt tűzték ki célul maguk elé, amikor elhatározták, hogy több mint kétórás vidám, szórakoztató esztrádmúsorukkal ellátogatnak a járás magyar falvaiba. A tervek után kemény munka követLEVELEK vélemények HÍREK kezett, és az eredmény nem maradt el. A nemes célkitűzéseket a tanárok és a diákok lelkes munkájával sikerült teljesíteni. A galántai középiskolások műsorukkal —, mely vidám, tréfás jelenetekkel ritmusos slágerekkel volt teletűzdelve és nem hiányzott belőle a ropogós, tüzes magyar tánc sem, — ellátogattak a járás tíz magyar falujába, ahol kivívták a nagyszámú közönség vastapsban megnyilvánuló elismerését. A középiskolások színjátszása már szép sikerekre, több éves hagyományra tekinthet vissza. A járás sok községében már régi ismerősökként üdvözölték a gimnázium diákjait, érdeklődéssel figyelték műsorukat. A közönség mindig elégedetten távozott, és az arcokon valami büszke, önérzetes csillogást látszott, mely azt sugározta, hogy él még a magyar nyelv, virul a magyar kultúra Csehszlovákiában is, és él az ifjúság is, a magyar ifjúság, amely tud kacagni, sírni, de tud nemzetéért küzdeni, harcolni is. Az idei műsorukkal az eddigieknél még szélesebb körben terjesztették a magyar kultúrát, hiszen ellátogattak sok olyan községbe is, ahol a múlt években még nem voltak. Ezekben a falvakban, ahol a lakosság először ismerkedett meg a diákok műsorával, osztatlan nagy sikert arattak, és megalapozták hírnevüket. MÁZSÁR LÁSZLÓ Szakácsnőtoborzás Legutóbbi bécsi kiruccanásom alkalmával végighallgattam egy cselédszerzési „társalgást". A Stroh-Gasse egyik földszinti lakásába berobogott egy szépreményű szakácsnőjelölt. Kimért fejbiccentéssel üdvözölte leendő munkaadóit, egy gyermektelen, idősebb házaspárt. — Választása — úgymond — azért esett az ősgermán Doleschall-családra, mert nem szereti az idegen nemzetiségű bevándoroltakat. Vásott gyerekekkel sem hajlandó vesződni a tisztes özvegy, eleget bajlódott három neveletlen kölykével, akik csúfosan faképnél hagyták, alighogy felcseperedtek. A hálátlan bitangok! Jóllehet egyik fia ma már segélyezni is tudná... — Térjünk talán a tárgyra, Frau Pospischill — kockáztatta meg bátortalanul Doleschallné a közbevetést. — Ne szóljon közbe, kérem, ha beszélek! — pattogott a konyhatündér jelölt — Tudhatná, hogy ez nem illik. Még a saját gyermekeimtől sem tűrtem ... — Igaza van, tiszteit Erau Pospischil — vette át a békebíró szerepét a megszeppent háziúr. — Ott hagyta abba, hogy egyik fia ma már segélyezni is tudja ... — Dehogyis tud a csirkefogó! Támogathatna, ha megbecsülné magát, de mindenünnen kipenderítik. így még nekem kell őt segélyeznem, a sötét- lelkű léhűtőt. Elszegődhetek cselédnek! — Bármilyen ételt el tud készíteni? — No igen... — válaszolta bizonytalanul a nekibúsult anya, — majd folytatta: De konyhájukon áthaladva kutyafuttában megállapítottam az ételmaradékokból, hulladékokból, csontokból, hogy túl sok húsfélét fogyasztanak ebben a háztartásban. A maguk korában ez beláthatatlan következményekkel járhat: fokozza a vérnyomást, sietteti, az érelmeszesedést. emésztési zavarokat okoz. székrekedéshez vezet... — Nálam erőnléthez vezet — legénykedett a házigazda, akinek lelki szeme elett egy tál sótlan krumplikása körvonalai kezdtek fenyegetően kirajzolódni. — Hagyjuk azt az erőnlétet, Doleschall úr — vetette oda ajkbiggyesztve a javakorbeli özvegyasszony. — Nálam szerencséről beszélhet, ha majd egyszer hetenként tálalok húsételt. Különben a dohányzásról is le kell majd szoknia! Vagy nem hallott még a tüdőrák borzalmairól? — Hallottam. Nem hallottam viszont a grúzok, az örmények, a szkipetárok tömeges elhullásáról, pedig erős dohányosok. —■ Maga nem szkipetár, Doleschall úr, hanem germán, akinek uralkodnia kell magán. De főleg a konyak-szopogatás- sal kell fölhagynia — ott látom az üveget. Még az kéne, hogy körülöttem motoszkáljon, ha becsiccsent! — Nem szoktam motoszkálni, se becsiccsentenl — replikázott az öregúr ingerülten, mert tűnedezni látta törzsitalát. — Hagyjuk csak! Józanul persze nem kezdene ki a magamfajta cseléddel, de ha egyszer belébújik a konyak-ördög — nálunk Oberstinkenbrunnban Pipifax-nak nevezik, — akkor az öt is páros a férfiaknak. Ismerem ám a fajtájukat, ajaj! — Pipifax, vagy Pipifix, vagy Krucifix, én semmiféle ördöggel nem cimborázom, a hét- szentségit! Különben a magam pénzén iszom. A részegség elmúlik, csak a butaság maradandó. — De Adolf! — csitítgatta férjét Doleschallné. — Pospi- schilné azonban már felkapta hatalmas kézitáskáját és sértődötten kiviharzott a szobából. Olyan hévvel csapta be maga mögött a lakásajtót, hogy az elromlott lift magától fölszaladt a harmadik emeletre — motor nélkül. KOZICS EDE Helyreigazítás Az április 30-i számunk 4. oldalán az „Örömtelen ház" című riportunk nem Nádszegen, hanem Nádason (Trstín) készült.
