Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-09 / 2. szám

2 új ifjúság Skoda hűtőkocsik, arccal kelet felé, katonás rendben. • 1890 január 9-én született Karel Capek a jeles cseh író és újságíró. • 1797 január 9-én született Ferdinand Petrovics Wrangel, orosz utazó. • 1778 január 10-én halt meg Carl Linné, svéd természet- tudós. • 1883 január 10-én született Alexej Nyikoiajevics Tolsztoj, orosz író. • 1856 január 11-én született Christian Sinding norvég zeneszerző. • 1877 január 11-én halt meg Alsó-Kubinban Jankó Matúska, szlovák író, Stúr követője. • 1852 január 12-én született Prágában Ladislav Zápotocky- Budecsky a szocializmus úttörője. • 1912 január 12-én halt meg Hermann Bang dán író és dramaturg. • 1851 január 13-án halt meg Modrán Karol Stúr, szlovák költő. • 1906 január 13-án halt meg Ale­xander Sztepanovics Popov, neves orosz tudós. • 1875 január 14-én született Albert Schweizer francia orvos. • 1945 január 14-én szabadult fel Losonc. • 1813 január 15-én halt meg Érsekújvárott Anton Bernolák, szlovák író. • 1919 január 15-én gyilkolták meg Karl Liebknechtet és Róza Luxemburgot. • 1849 január 16-án született Mikszáth Kálmán a neves magyar író. • 1749 január 16-án született Alfieri Vittorio, olasz költő. Á barátság hídja Húsz éves a tiszacsernői vasúti pályaudvar A felüljáró korlátjára kö­nyökölve szemlélem a cso­dálatos látványt. Ameddig csak ellátok a félhomályban, mindenütt vonatok szágul­doznak vagy ácsorognak, baggerek, daruk karcsú tes­tei dacolnak a csípős szél­lel. Imitt-amott egy-egy ember is foglalatoskodik a szerelvények között. Esze­veszett tumultus, káosz, legalábbis annak látszik. Minden pillanatban várom, hogy valamelyik ide-oda ro- hangászó mozdony a másik­ba fut. De mintha valami- íven láthatatlan kéz irányí­taná őket, csodálatos mó­don elkerülik egymást és a katasztrófát. Behúnvom a szemem és hallgatom az egymásba csapódó ütközők éles csattogását, a kerekek zakatolását, a villanymoz­donyok átható trombitálását, a daruláncok fülsértő csi­korgását, és a hangosanbe­szélő harsogó hangját, mely éppen azt közli, hogy a két- száznvolcvanhetedik vágá­nyon vigyázat, mert vonat közeledik. Magamban mo­solygok is a figyelmezteté­sen, mert az jut eszembe, hogy mikor nem közeledik és mikor nem távozik itt vonat? A fotoriporter hangja zökkent ki töprengésemből, de szavait nem értem a fülsiketítő zajban. — Hogy mit? — kiáltom vissza. — Ennyi vonatot még so­hasem láttam életemben — kiabálja ismét torkaszakad- tából. Sugárzó arccal és o- Ivan hévvel kattogtatja ma­sináját, hogy az az érzé­sem, rögtön elhagyja a lel­ke. Folytatjuk útunkat. Fotós barátomnak derűsen magya­rázom, hogy akkor csodál­kozna még, ha húsz évvel ezelőtt is járt volna ezen a helyen, ahol most állunk. — Miért? — kérdi kíván­csian. Elmesélem nekh hogy a felszabadulást követően csu­pán egy rozoga deszkabódé állt itt. Vonat is csak el­vétve tévedt hazánk e ke­leti csücskébe. Hitetlenül csóválja a fejét', nyilván az motoszkálhat benne, hogyan épülhetett fel rövid húsz év alatt Közép-Európa legna­gyobb vasúti teherpályaud­vara. A kis, csendes bod­rogközi falu, Tiszacsernő (Cierna nad Tisou). Nem is lepődöm meg ő- szinte csodálatán, ami már nemcsak a remek témának szól. Noha itt születtem egy hajltásnyira, gyakran ma­gam is ámulatba esem a tiszacsernői pályaudvar mé­retei láttán. Arányait nem ritkán Hamburghoz, a világ egyik legforgalmasabb ten­geri kikötőjéhez hasonlít­ják. Nem véletlenül. Nép­szerű már a szárazföldi ki­kötő elnevezése is. • HÚSZ ÉVE GÖRDÜLT BE AZ ELSŐ • Talán sohasem épült vol­na itt ekkora pályaudvar, ha annak idején cár atyus- kának vagy valamelyik, nála is együgyűbb tanácsadójá­nak nem támad az az ötle­te, hogy a szokásosnál 4 centiméterrel szélesebb nyomtávolságra építtesse Oroszország vasútvonalait. Az a gondolat vezérelte, hogy megnehezíti ezzel az országa elleni hadviselést. Nos, a háborúkat nem ke­rülte el. ám annál több kel­lemetlenséget okozott és o- koz ma is. A Szovjetunióval való és a felszabadulás után kedvező­en alakuló kapcsolatunk­nak is sokat ártott. A roha­mosan fejlődő árucserefor­galom nem bontakozhatott ki kellőképpen. Ezért rövi­desen megszületett a gon­dolat, hogy vasúti átrako­dó pályaudvart kell építeni. 1946-ban rakták le az a- lapjait és egy év múlva de­cember 4-én gördült be az első búzával tömött szerel­vény a vadonatúj tiszacser­női állomásra. Éppen a legjobbkor, mert abban az esztendőben ha­zánkban ritkán tapasztalt szárazság uralkodott. Ki tudia, mi történt volna, ha nem érkezik idejében a Szovjetunió önzetlen segít­sége. És azóta szüntelenül özönlenek a vonatok mind­két irányban. • EGY A HÁROMHOZ • Hatalmas vagonokból ál­ló szerelvény gördül el mel­lettünk. Oldalán cirillbetűs felirat. Három vágánnyal o- dább éppen egy csoport em­berre találunk, akik egy i- lven óriásvagon gyomrából hordják a zsákokat a CSD jelzésű kocsikba. Ki vállon, ki járgányon viszi a zsákot a két kocsit összekötő pal­lón. Markos, tagbaszakadt emberek mindannyian. Jövetelünk cigarettaszü­netre ad okot. Amíg ereget­jük a füstöt, megtudom, hogv egy ilyen szovjet va­gon tartalma alig fér el há­rom csehszlovák kocsiban. Faggatom az embereket. Akad köztük olyan is, aki még emlékszik a negyven­hetes évre. — Akkor lehetett keresni — jegyzi meg az egyik. Annyit dolgozott az ember, amennyit csak bírt. O Így érzékelte az életet jelentő gabona-szállítmá­nyokat. A gabona átrakásá­ban azóta sem történt lé­nyegesebb változás. Ma is kézzel rakják, mint húsz évvel ezelőtt. — De már nem sokáig — jegyzi meg Lénárt István mester. Jövőre megkezdik egy ha­talmas, 21 ezer tonnás ga­bonasiló építését. A kassai Kohóipar! Tervezőiroda munkatársainak elképzelése nyomán születendő gabona­raktár lényegesen megköny- nyíti a gabona átrakását. Egy ötletes berendezés kb. tizenöt perc alatt emberi beavatkozás nélkül kiürít egv szovjet tehervagont. Egyelőre marad a pótol­hatatlan „mechanizáció“, a két kéz. • MIRŐL TANÚSKODNAK A SZAMOK • Húsz éve gördült be ha­zánk területére az első szoviet szerelvény. Azóta hihetetlenül megsokszoro­zódott a tiszacsernői pálya­udvar forgalma. Becslések szerint most évente 50-szer több árú halad át rajta, mint húsz évvel ezelőtt. 1961-től 1965-ig. tehát rövid öt év alatt mintegy 40 millió tonna vasércet, 22 millió tonna kőolajat, 680 ezer tonna mangánércet, 8 és fél millió tonna kőszenet és mintegy 20 ezer traktort kaptunk a Szovjetunióból. Csupán a felsorolt termé­kek elszállítására kb. 70 millió vasúti kocsira lenne szükség. Hol van még a gyapot, vaj, a többi ipari és mezőgazdasági termék? Az egyik szerelvény nyu­gati irányba tart. Gabona­kombájnok sorakoznak raj­ta. A másik kelet felé néz, távolsági Skoda teherkocsik nyugosznak a tetején. Szor­gos kezek nyomán deszka- ládák tűnnek el egymás után az egyik szovjet vagon belsejében. Oldalukon a vi­lághírű pilzeni sör címkéjét pillantom meg. Lehet, hogy két-három nap múlva vala­melyik ünneplő moszkvai vagy leningrádi család asz­talára kerül. Ismét felkapaszkodunk a felüljáróra. Ugyanaz a kép fogad, mint azelőtt. Csak a „szereplők“ változtak. Egyik-másik vonat eltávo­zott, újak érkeztek. Mintha egy óriási rendező utasítá­sai nyomán jönne létre ez az érdekes jelenet. Egy pil-» lanatra megállunk. — No, mit szólsz hozzá? — fordulok fotós barátom­hoz, és kezemmel egy fél­kört írok le a levegőben. — Csodálatos — ereszti le a masináját. Nem vette észre, hogy ez a pályaudvar olyan, mint' egy híd? Két baráti népet összekötő, le- rombolhatatlan híd. Palágyi Lajos A magas rakodón éjjel-nappal szorgos munka folyik. Mint arról már a napilapokból olvasóink bizonyára érte3 sültek, a CSKP Központi Bizottsága 1968 január 3.- és S. között folytatta a decemberben megkezdett ülésének tár­gyalását. A Központi Bizottság a XIII. kogresszus határo­zatainak megfelelően részletesen foglalkozott a párt vezető szerepének akcióképességének és munkája hatékonysága növelésének alapvető kérdéseivel. A Központi Bizottság összhangban az állampolitikai viszonylatban megkezdett demokratizálási folvamattal a párt és az állami csúcsszer­vek munkamegosztása és új kapcsolatai kialakítása érde­kében elhatározta a köztársasági elnök és CSKP KB első titkára tisztségnek megosztását. A CSKP KB első titkárának tisztségébe Alexander Dubcek elvtársat, Szlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottságának első titkárát vá­lasztotta. ALEXANDER DUBÜEK elvtárs 1921 nov. 27-én született Uhrovec községben. Apja haladó szellemű munkás, aszta­los volt, aki sok ezer más sorstársához hasonlóan közvet­lenül az első világháború előtt, munkát keresve kivándorolt az Egyesült Államokba. A háború után hazatért és a mun­kásosztály harcában külföldön, valamint idehaza nyert tapasztalatai alapján Csehszlovákia Kommunista Pártjának alapító tagja lett. Két fia, Július és egy évvel fiatalabb Alexander, így már kiskorától kezdve az öntudatos mun­káscsalád körében forradalmi környezetben nevelkedett. Miután Csehszlovákia Kommunista Pártjának I. kon­gresszusán olyan felhívás hangzott el, amely szorgalmazta a segítségnyújtást a világ első szocialista államának épí­tésében, a Dubcek család 1925-ben a Szovjetunióba költö­zött. Itt 300 csehszlovákiai kommunistával együtt lefektet­ték a híressé vált Interhelpo szövetkezet alapjait. Alexan­der Dubcek elvtárs apja ebben a szövetkezetben asztalos- mesterként működött és különféle párttisztségeket töltött be. Alexander Dubcek Kirgizia Frunze városban, majd Gorkl- ban járt középiskolába egészen 1938-ig, amikor család­jával együtt ismét visszatért Csehszlovákiába. Trencínben telepedtek le és Dubcek elvtárs 1939-ben, 18 éves korában, tagja lett az illegális kommunista pártnak. Géplakatosnak tanul, amikor Csehszlovákia népének sorsdöntő pillanatai bekövetkeznek. Alexander Dubcek részt vesz a párt illegális munkájában, apjával és testvérével az elsó pillanattól kezdve az antifasiszta ellenállási mozgalom tagja. Apját 1943- ban, mint a Szlovákia Kommunista Párt illegális Köz­ponti Bizottságának tagját, letartóztatják és egészen a felszabadulásig börtönben ül. Alexander Dubcek az 1942— 1944- es években a Dubnica nad Váhom-i Skoda Müvek dolgozója. Majd testvérével együtt partizánként harcol a Szlovák Nemzeti Felkelésben, amelyben Szlovákia haladó erői a csehek és szlovákok nemzeti, politikai és szociális vonatkozásban egyenjogú, egységes államért küzdöttek. Július Dubcek nem éri meg a felszabadulást, 1945. január 1-én, mint a Jan 2izka partizánbrigád tagja, elesik a fa­siszta megszállók elleni harcban. Maga Alexander Dubcek elvtárs ebben a harcban kétszer is megsebesült. Társai az emberi jótulajdonságokat próbára tevő súlyos pillanatok­ban becsületes és merész férfiként, az új Csehszlovák Köztársaságnak és dolgozó népe érdekeinek harcosaként ismerték meg, aki sokak számára a szerény és áldozatkész kommunista példaképe volt. Hazánk felszabadítása után Dubcek elvtárs négy évig munkás a trencíni élesztőgyárban, s Itt számos pártfunk­ciót is betölt. Ugyanakkor tagja a trencíni járási pártbi­zottság elnökségének. Politikai széles látókörűségéért és áldozatkészségéért 1949-ben előbb a járási pártbizottság szervező-, majd később vezető titkára lesz. 1951-ben már Bratislavában dolgozik Szlovákia Kommu­nista Pártjának Központi Bizottságán. Két évre rá kineve­zik a Banská Bystrica-i kerületi pártbizottság vezető tit­kárává. Annak ellenére, hogy ez a munka nagyon igényes volt, Dubcek elvtárs levelező hallgatója a bratislavai Komensky Egyetem jogi karának. Az 1955—1958-as évek­ben kitüntetéssel végzi el Moszkvában a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottsága mellett működő politi­kai főiskolát. visszatérése után a bratislavai kerületi pártbizottság vezető titkárává választották meg és ugyanabban az esz­tendőben tagja lett az SZLKP és a CSKP Központi Bizott­ságának. Két év múlva a párt országos konferenciáján megválasztották a CSKP Központi Bizottságának titkárává. 1962-ben az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára lett és a CSKP Köz­ponti Bizottsága elnökségének tagjává választották. Egy évvel később az SZLKP Központi Bizottságának első titká­ra lett. Ezeket a tisztségeket mindmáig betöltötte. Alexander Dubcek elvtárs a párttisztségek mellett köz­életi funkciókat is betöltött. Az 1951—1955-ös időszakban, majd 1960-tól kezdve a Nemzetgyűlés képviselője. 1964- ben megválasztották a Szlovák Nemzeti Tanács képvise­lőjévé. Alexander Dubcek elvtársat a köztársaság érdekében kifejtett áldozatos munkájáért kitüntették a Február 25. Érdemrenddel, valamint a Szlovák Nemzeti Felkelés Ér­demrenddel. Megkapta az Építésben szerzett érdemekért kitüntetést és a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évforduló­jának emlékérmét is. Élete szorosan egybefonódik Csehszlovákia munkásosz­tályának és kommunista pártjának küzdelmével és azzal a törekvéssel, hogy sor kerüljön nemzeteink szocialista, gazdasági és politikai felvirágzására a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaságban. Élete szorosan egybefonódik a pro- letár internacionalizmus elve iránti hűséggel is. Alexander Dubcek elvtárs Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára

Next

/
Oldalképek
Tartalom