Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-01-10 / 2. szám

KRÚDY Huszadik századi irodalmunk első harmadának magányos, sa­játosan egyedi jelensége. „Mikszáth nyomdokain kezdte, a nyírvidéki és a felföldi élet meleg színezésű, melankólikus képeivel, de hírneve akkor len­dült fel, mikor végre megtalálta a saját különleges stílformá- ját Szindbád utazása c. könyvében. Speciális témaköre a félig múlt idők vidéki és budapesti magyar alakjai, apró falusi urak, akik a világ rohanó áradatából félrevonulva, különcök módjára élik a maguk szűkös életét, romantikusan gyöngéd nők, akik GYULA észrevétlenül elégnek a kicsinyes környezetben, régi gavallérok, érzelmes kadandorok, színészek, és egyéb, a polgári életen kívül élő alakok. Ezek nem a jelenben élnek, hanem egy félhomályos hangulatú félmúltban, melynek hangulata félig képzeletből, félig valóságból van szőve. A visszaemlékezés csendes melankóliája fogja őket körül, s ez a halk s mégis hangzatos gordonkaszó- lam Krúdy írásainak legerősebben egyéni sajátsága. Legnagyobb sikerű könyve A vörös postakocsi.“ (Schöpflin Aladár) Csábító feladat volna rész­letezni Krúdy Gyula életpályá­ját, helyszűke miatt azonban kénytelenek vagyunk megelé­gedni annyival, hogy 1878-ban született Nyíregyházán, s a szü­lőföld hangulata egész életére meghatározta művészetét. Gyermekkora a nyíri táj feled­hetetlen élménye, s bármilyen hamar és messze került el tőle — többek között a szlovákiai Podolinba is, — élete végéig 'elkísérte, és művészetének leg­gazdagabb forrásává lett. Első írásait már tizennégy éves ko­rában közük a nyíregyházi la­pok, s ötvenöt éves koráig, a- mikor a betegségek és anvagi nyomorúságok útvesztőin a ko­rai halálba zuhan, több mint száz kötetre valót Ír: regénye­ket, novellákat, tárcákat, cik­keket. írói arcképeket. Mi most Krúdyval főleg Po- dolinban, diákköri csinytevé- seinek kisvárosában fogunk i- dőznl, hiszen az itt szerzett él- ményanyag művészetének mind­végig egyik lényeges alkotóe­leme. Néhány évvel ezelőtt Barsi Imre kutatott Podoünban és a környékén Krúdy-nyomok u- tán. Az ő anyagjából közlünk néhány derűs emléket.-0­Valamikor erre robogtak nagy zörejjel Budeusz bácsi, a hófehérhajú tanító hosszú sze­kerei, alföldi kisdiákokkal jól megrakva. A poprádi vasútál­lomáson rakta szekérre nyír­ségi, szabolcsi kis védenceit, akik német szóra jöttek fel a Szepességbe. Akkortájt még nem létezett a Poprád-Podolln vasútvonal. Budeusz élő rako­mányával falukon és városokon keresztülhaladva jókedvűen kiabálta: „Kinek kell magyar gyerek, vegyetek magyar gye­reket:...!“ Budeusz bácsi hosz- szú szekerén került fel 1886 augusztusában Podolinba Krú­dy Gyula is.-O­Ma jd hetven évvel ezelőtt vo­nult ki hat podolini kisdiák, köztük Krúdy is, a rossznevű Akasztófa-hegyre, rántottát sütni. Gazsik Lajcsi ellopta otthon édesanyja legnagyobb lábasát. A többiek kenyeret, sót, sza­lonnát és hagymát hoztak. Csu­pán a tojás hiányzott. — Hát a varjak és a szarkák mire vannak? — kérdezte Krúdy csintalanul, mosolyogva. Két órán belül a hat nebuló kiszedte a közeli határ összes szarka- és varjúfészkét. Hat teli kalap tojást szedtek össze. A sütésnél csak 'egyre vigyáz­tak: nehogy valamelyik tojás­ból egy kis varjú- vagy szar­kafióka belepottyanjon a rán­tottéba. ízlett is a rántotta. A lakoma után Krúdy megjegyez­te: „Ennyi szarka- és varjú­tojást soha többé az életben már nem eszünk!"-0­1890 tavaszán történt, hús­vét hetén. Krúdy Gyula An­dersen meséit olvasta fel tár­sainak. Kitűnő felolvasó volt. Inspirált is! — Ha a mesék hő­sei szőnyegeken és koffereken repültek, miért ne repülhetné­nek a podolini diákok a ko­lostor harangjain, akár Rómába is. Az elhatározást tett követ­te. Megszerezték a torony kul­csát. Fellopakodtak az öreg to­ronyba, egyikük felült a ha­rangra, a másik lendítette, a harmadik pedig fogta a harang nyelvét. Majd szerepet cserél­tek. így lovagoltak és repültek napokon át minden baj nélkül. Egyszer azonban az öreg Wit- kóné észrevette, hogy a ha­rangok ugyan nagyokat lendül­nek, de nem szólnak. Hazaro­hant és gyertyát gyújtott. Az­tán házról-házra vitte a rossz hírt, természetesen, suttogva: „Megnyugvást nem lelő bűnös lelkek némán kongatják a po­dolini harangokat...“ A podolini repülőknek nyolc napi karcer (iskolai zárka) lett a jutalmuk. <-O­Unatkoztak a mákvirágök. Hetente két szabad napjuk volt, a vasárnapokon klvüi a csütörtök is! összehajoltak a buksi fejek, és egy ismerős hang imigyen szólt: „Lakmá- roztunk az Akasztófa-hegyen, röpültünk Rómába harangon, nem tudjuk azonban, mi lehet a kolostor temploma alatt. Ez- útal sem törték a fejüket so­káig. Zima Gyurka, a fővere­kedő, ellopta a sekrestyéből a kulcsokat, és a felfedezők gyertyákkal ellátva leszálltak a kolostor templomának kriptájá­ba. — Semmihez sem szabad hozzányúlni — adta ki a pa­rancsot ZIma Gyurka. És elin­dult a katakombgba a kísérte­ties expedíció. Lent koporsó koporsó hátán, egészen föl a mennyezetig. Óvatosan és mély csendben lépdeltek a gyerekek. Valaki mégis, lehet kíváncsi­ságból, lehet, félelmében aka­ratlanul hozzáért az egyik ko­porsóhoz. Fülsiketítő reccsenés hallatszott, fojtó, feketésszürke porfelhők keletkeztek. A ko­porsópiramis összedőlt... A megrémült és lélegezni sem bíró gyerekek félholtan ván­szorogtak ki a föld alól. Am alig értek haza, súlyosan megbetegedtek. Hamuszlnű arccal, némán meredtek pár­náik közül a fejét csóváló, ta- nácstalan. orvosra. — Nem értem — mondta a derék orvos — egyszerre eny- nyi gyereknél állapítottam meg a huilamérgezés tüneteit. Mi idézte elő ezt a furcsa beteg­séget?... A borkereskedő története (RÉSZLET A VÖRÖS POSTA­KOCSIBÓL) Élt valamikor a Szepesség- ben, Podolin városkában egy Lutriczky nevű kereskedő, aki mintegy összekötő kapocs volt a lengyelországi urak öblös torka és a magyar Hegvalja között. Azt lehetne mondani. Lutriczky volt az a lopó, ame­lyen át a krakkói nemesség fölszívta Tokaj és Mád borát... Történt, hogy a sok tokaji és mádi bor élvezetétől Lut­riczky mind a két lábára meg­bénult... így tehát örömtelenül folytak napjai, mert a doktor rábeszélésére a borivással is fölhagyott. Természetesen az üzlet kezdett rosszul menni... A tokaji, mádi bortermelők nem szívesen hiteleztek a béna ke­reskedőnek. Ki tudja, meddig él a nyomorék ember? Akkor aztán mehetnek a pénzük u- tán... Egy öreg krakkói asszonyság végül megszánta a Jagelló to­rony körül gubbasztó borke­reskedőt és adott neki a cso­dafüvéből, amelyet pedig csu­pán családja tagjainak tarto­gatott. Lutriczky megfürdött és apránkint járni kezdett. El­dobta a régi csizmát és piro­sat vett helyébe. A köpenyeg alatt aranyzsinóros dolmányt viselt. A legfinomabb szepesi lenből varratott inget. Mert sok mulasztást kellett bepótolni... A borkereskedés újra fellen­dült, mert Lutriczky a legvé­nebb bortermelőket is táncra ingerelte, a vevőit pedig úgy csábította, mint egy angyal. A babonaságra hajlandó asz- szonynépnek nagyon tetszett Lutriczky beszéde. Végig a nagy határszéli országúton, To­kajtól Krakkóig minden asz- szonynak, leánynak azt az egy hazugságot mondta a borkeres­kedő, hogy az ő csókjának, ö- lelésének köszönheti régi e- gészségét, táncos lábát, piros csizmáját és nagy étvágyát. Történt, hogy a régi temp­lomnál, ahol Lutriczky mindig bundagallérba húzta a fejét a Jézuska és a szentek elől, egv napon részeg fővel kiesett az utazókocsiból. A megvadult lo­vak keresztülgázoltak rajta, kocsikerék érintette, mire Lut­riczky fölnyitotta a szemét, a kocsija már messze járt a hegynek emelkedő országúton. És látja ám, hogy két piros­csizmás lába egyedül, törzs és fej nélkül fut az országúton a kocsi nyomában. Ettől a naptól fogva senki sem látta többé Lutriczkyt, de két csizmás, kék bugyogós láb­szára száz év múlva is feltü­nedezett vala az országúton, a- mint sietve vette a mérfölde­ket Krakkó és Tokaj között. Ki hajtotta Lutriczky lábszá­rait, hogy azok sohasem nyu­godhatnak meg? Vannak ilyen babonás dolgok a világon. A fuvarosok keresztett hánytak a titkos lábszárak láttára. Míg a menyecskék, leányok hirtelen föleszméltek végig a nagy or­szágút mentén, midőn a későb­bi utazók szép hazugságot sug­dostak a fülükbe. Jön a Lutriczky lábszára! Végé volt akkor a szerelem­nek, tréfának, dévajkodásnak. A hetyke, vällalkozó kedvű u- tazókat még a házból is kizár­ta a fiatal fogadósné. Ez a borkereskedő történe­te. L, Kiss Ibolya riportjából! Hangosan berreg a motoros, melyen ez a felirat áll: P o d o 1 i n e c. — Podolinec — Podolin — mo­tyogom magamban, míg helyet foglalok egy fapados szakasz­ban. Oly ismerős e név: Podo­lin... — Podolin? — kérdezem. — Nem jártam ott soha. És még­is ismerős... Hirtelen felkiáltok: — „A podolini kísértet!“ — S mint ködülte mezőn villan át egy sugár, úgy tör fel emléke­zetemben Krúdy Gyula emlék­ké szépült arca, Szindbád író­jáé, aki ittjártakor éppen ilyen tündöklőnek láthatta a fensé­ges hegyeket, ilyen zöldellőnek a tátraalji tájat s ilyen ka­nyargósnak a vén Poprád fo­lyót, amely cikk-cakkozva ro­han tova északi irányba, Len­gyelország felé. — Podolin, Podolin — kat­togja a kerék, és én lehúzom az ablakot és kihajlok rajta. Szeretettel simogatja tekinte­tem a fenyőerdők fáit. melyek kesernyés illatát valamikor Krúdy szíttá kiskocsmák füst­jével telített tüdejére, vén ba­rátok mélyén... Szeretném szemem aljára rög­zíteni a széltől szántott táiat melynek országútján Szindbád utazgatott... De hova tűntek el az útszéü fogadók s bennük a citerás vándor? Hova az álru­hába öltözött asszonyok, s ho­va a sártól süppedő út, melyen postakocsik szállították a Len­gyelhonba igyekvő utast? Most motorkerékpárok s au­tóbuszok robognak a sínpár melletti aszfaltos úton, s az állomások előtt munkászubbo- nyos nők s férfiak várakoznak a munkahelyükre vivő moto­rosvonatra. Krúdy regényes világa eltűnt, szertefoszlott, úgy mint a Tátra szakadékéi­ból elhömpölygő köd eltűnik az égbolt azúrjában... Józan, mun- kásvilág uralkodik már ezen a tájon, és nem ábrándvirág. Szeib Antal Kiúdy írásművészs­térb'l i Éppen a szál-elvesztési tech­nikában van Krúdy legnagyobb művészi jelentősége, ebben e- lőzte meg korát, hogy az ú- jabb nyugati elbeszélő stilus előfutárja legyen. Az elbeszélő művész legna­gyobb problémája az idő, lévén az Idő múlása minden elbe­szélés végső és igazi témája. Évezredeken át az elbeszélő bi- zonyos naiv időszemlélet alap-* ján állt, mint a régi lineáris festő, aki azt hitte, hogy a tár­gyak csakugyan olyanok, ami­lyeneknek látja őket. Az elbe­szélő a dolgokat abban a sor­rendben mondta el, ahogy meg­történtek, legfeljebb ügyeske­désből zavarta meg itt-ott a sorrendet. Az új írók, akiket Krúdy megelőzött, Giraudox vagy Virgina Woolf, össze­vissza keverik az időrendet, egy napba belefér az ember e- gész múltja, és egv ember éle­te évszázadokig tart néha. Az idő a lélek magánügye. Megszüntetik az elbeszélés egysíkúságát, egyszerre nem egy mese hanem megszámlál­hatatlan mese halad egymás mellett, egymásba fonódottan. Minden út mindenfelé vezet, a felszabadított asszociációk já­tékos csodalovai elragadnak minden múltba és minden jö­vőbe. Az olvasóra való hatásuk titka az. hogy amikor a mesét felszabadítják az egysíkú, e- gyenesen haladó mese konven­ciója alól, és mint Aeolus töm­lőjéből, szertebocsájtják asz- szociáciőikat. ugyanakkor az olvasó fantáziáját is fel­szabadítják. Ez a stílus az olvasót nemcsak megértő be­fogadásra készteti, mint a ren­des elbeszélőé, hanem az íróval való együtt-fantáziálásra indít. Amikor Krúdy „mintha...“ kez­detű mondattal céljaláthatatlan kirándulásra indul el, az olva­só is elindul felfedező útra a saját emlékeibe. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Krúdy Gyula Rómában egy éjjel, rettenetes erővel, láttalak téged: , Ivlámpák, babérfák közt, egy diadalív árnyán remegtél föl, deresedő, tékoz, mámoros, ná- bobi, ábrándozó, részeg, zokogó cimbalmos, borba és könnybe fúlt régi la­kodalmon, mindig folytatódó ősi lakodal­mon; apám lakodalmán, fiam lako­dalmán, nagyapám lakodalmán, unokám lakodalmán, muzsikálod nekünk ősrégi bá­natod duhajúl és halkan, nekikese­redve, bortól csorgó arccal, könnytől csorgó arccal, szivarhamus arccal nézed a dáridót, magyar-búcsúztató, testvéri magyar te, «•iillyedő világban utolsó, leg­első ÜkOány. KI TUDJA? 1. A vörös postakocsi c. regény folytatása. 2. A török világba plántált történelmi regénytriló­giájának címe. 3. Krúdynak melyik regénye jelent meg szlovákul? A Karinthy Frigyesre vonatkozó kérdések helyes megválaszolása: 1. Tanár úr kérem. 2. Így Irtok ti. 3. Utazás a koponyám körül. Sorsolás útján a követkqsők részesülnek könyv- jutalomban: 1. Szombath Marika, Érsekújvár, Gúgský pr. 3. 2. Perényi Katalin, Bratislava, Suvorovova 16/a 3. Bölcső Zita, Blhovce č. 183, okr. Rim. Sobota Következik: M ó r a Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom