Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-03-07 / 10. szám
3 új ifjúság Dunasze'dahelyen, a Vajan- zésnek, filmezésnek nem mon- sky utcai Kilencéves Alapis• dóm, hogy nagy a hagyomá- kola igazgató helyettese sok nya, viszont szép eredményei szép szót mondott az iskola fényképészeti és filmező köréről. Kíváncsian mentünk le a komfortos új épület alagsorába. más szóval a fekete-fehér fényképek és mozgófilmek szerelmeseinek szentélyébe. Délelőtt lévén a szakkör tag- vannak. Összesen tizennyolcán fai még a tanítási órákon vet- iárnak a körbe, ebből tízen tek részt, de Tóth István ta- fényképészek, nyolcán pedig nár, a kör vezetője már meg- filmesek, tette az előkészületeket a délutáni foglalkozáshoz. ® Milyen filmeket készíteFILMESEK Így nyilatkozott a kör mun- neK' kájáról: — Főleg dokumentációs és — Iskolánkon a fényképe- oktató filmeket. Jelenleg két. Ha Zsuravljov apró csillagokkal jelölné meg a térképen mindazokat a helyeket, ahol eddig dolgozott, ■ legalább tízet kellett volna már berajzolnia. De közülük három lenne olyan, amelyik igazán emlékezetes események színhelyét jelölné. Életútja egy Mihejovo nevű kis falucskában kezdődött. Itt született 1902-ben egy kilencgyermekes parasztcsalád legidősebb fiaként. Apja ács volt, aki télvíz idején a városban keresett munkát. írástudatlan létére, legidősebb fiát beíratta az ivanovi kereskedelmi iskolába. Ez 1917-ben történt, amikor Ivanovőban, a szövőipari munkások városában, a proletárforradalom egyik fellegvárában egymást érték a gyűlések, tüntetések, sztrájkok. A 15 éves Mihail részt vett a tüntetésekben, s mint a munkásmilicia tagja, éjszakánként — egyéb fegyver híján — kövekkel a zsebében őrizte a munkásnegyedeket a banditákkal szemben. Itt érte az Októberi Forradalom győzelme is. PEDAGÓGUS VAGY MÉRNÖK ? 1925-ben Zsuravljov két főiskolára is jelentkezett egyszerre — a pedagógiai és a műszaki főiskolára. A sorsra bízta a döntést: ahová felveszik, abban a szakmában a felvételin jól megállja a helyét. Mindkét főiskola első évfolyamára felvették. Két hónapig egyformán látogatta az előadásokat mindkét helyen, mig aztán végleg a mérnöki pálya mellett döntött. 1929. május 27-e Zsuravljov életének egyik legemlékezetesebb napja volt. E napon védte meg kitűnő eredménnyel mérnöki diplomáját, s ekkor közölte vele a dékán, hogy mint az évfolyam legjobb hallgatóját, a kuznyecki kohó építkezésére küldik. Nyugat-Szibéria déli részén, a Kuznyecki-medencében, • Tom folyó felső folyásánál ekkor kezdték el építeni az óriási kohászati kombinátot. A dunaszerdahelyi Vajansky utcai alapiskola fényképező és filmező körének tagjai. három csillag a TÉRKÉPEN Az ország minden részéből érkeztek az önkéntes építőmunkások. Az akkori fiatalok többsége szívvel-lélekkel vállalkozott rá, hogy részt vegyen a kuznyecki kohókombinát építésében, és Zsuravljov még ma is úgy érzi, hogy igen nagy szerencséje volt, mert az elsők között jöhetett az építkezésre. — Akkoriban gyorsan haladtunk a „ranglétrán“ — mondja — Miután a főiskoláról kikerültem, rövid ideig voltam mérnök, máris kineveztek főépítésvezetőnek. Ezután a szerelési építésvezetőség főméi nöke, majd — az év végére — vezetője lettem. 5 000 MUNKÁS VOLT RÁMBlZVA Egész héten át teljes erővel dolgoztunk, majd vasárnap énekszóval indultunk önkéntes ifjúsági műszakba. Nekem volt egy gépkocsim, hogy könnyebben be tudjam járni az építkeA mindent kutató, minden^ re fényt deríteni igy<A<vö emberi tudniakarás talán sohasem fogja teljes mértékben feilebbenteni a fátyolt arról, hogy az egyik ember miért születik Ilyennek, vagy a másik miért amolyannak. Nem, nem feledkeztem meg Darwinról, sem az örökléstanról — de azért mégsem tudom magamnak megmagyarázni, miért keltett süketnémának születnie egy embernek, Péternek, Zsuzsinak, Jancsinak és a Losonci Magyar Tannyelvű Süketnéma iskola 60 növendéke közül bármelyiknek. A törzslapjukon ott van a szülői anam- nézis — de azért mégsem értem... ...s különösen nehezen lehet megérteni, ha az ember egyszer azzal a céllal lépi át az iskola sárga, egyemeletes épületének küszöbét, hogy legalább részben betekintést nyerjen egy ilyen iskola életébe. Nem, ne tessék azt hinni, nem a profán kíváncsiság, vagy az erő- nek-erejével szenzációhajszá- szás vezérelt ebbe az iskolába. S aki talán ezzel a céllal keresné fel az iskolát, alaposan csalódna. Mert nincsen itt semmi rendkívüli, semmi különös, semmi szenzáció — csak egyszerűen céltudatos a- karás. sokszor talán megmagyarázhatatlan kitartás, rengeteg megértés és szeretet — egyszóvel mindennapi munka. ...tanulók és pedagógusok. ... emberek, akik tanulni a- karnak és emberek, akik tanítani akarnak, ...férfiak és nók, akik a tudás örömét kapták az élettói és gyermekek, akik ennek a tudásnak a megszerzésére törekednek, a megszokottnál sokkal nehezebb körülmények között, sokkal nagyobb áldozatok árán... Mindezeket akkor gondolom végig, amikor az iskola három- szornégyméteres irodájában egy bajszos, okosszemű férfi szavait hallgatom. Tanóczky Pál igazi pedagógus, ö nem csak tanít — ennél sokkal többet tesz. Mert ebben az iskolában ennél sokkal többre van szükség. — Tudja, egy hallás- és be- széddefektusos gyermek lelkivilága a legbonyolultabb valami, — az igazgató beszéde halk, meggondolt. — Tele ellentmondásokkal. Megtalálható benne a félénkség, a túlzott szerénység, sok keserűség, kisebbségi érzés — de azért elsősorban mégis tipikusan gyermeki. Alapjában véve vidám, életkedvvel teli, kedves... — Egy ilyen iskolában bizonyára speciális viszony van a pedagógus és a tanulók között, — jegyzem meg. — Ez természetes. Ez a viszony közvetlen következménye a fentebb említett tényeknek. Az egészséges gyermek a tanítóban elsősorban azt a valakit látja, aki tanítja őt. A mi gyermekeinknek a pedagógusok — amellett, hogy a tudásuk fejlesztéséről is gondoskodnak — kissé a szülőt is pótolják — bentlakásos iskoláról lévén szó. De még ennél is I SAJNÁLJATOK mi is dolgozni Jogunk s. 4 CO .Q többet kell nyújtanunk a gyermekeknek: helyre kell állítanunk megingott önbizalmukat, vissza kell adnunk hitüket, meg kell őket győznünk arról, hogy a társadalom teljes értékű tag- jai lehetnek és azok is lesznek. S ez az utóbbi feladat tűnik a legnehezebbnek. Az iskola kilencéves s a- mint már említettem, 60 gyermek otthona. E gyermekek az ország sok járásából jöttek össze, ötéves koruktól lehetnek az iskola tanulói. Az első osztályt megelőzően minden gyermek olyan előkészítő, egyéves tanfolyamon vesz részt, ahol a beszéd technikai részét — a hangképzést sajátítja el. Meglátogattuk ezt az előkészítő tanfolyamot. J e z s e k tanító elvtársnőt mintegy 10 gyermek körében találtuk. Elképesztő türelmű és kitartású pedagógus ő — s munkája i- gen eredményes. A gyermekek, akik teljesen némák voltak az iskolába való érkezésükkor, egy év alatt nagyon sok szó értelmét és kiejtését sajátítják el. Az előkészítő tanfolyam után megkezdődik a rendes tanítás. S ez az a pont, aminél egy pillanatra el kell időznünk. Mert az emberek többsége önkéntelenül is felteszi a kérdést: Tanítanak. de hogyan? S feltettem ezt a kérdést Tanóczky igazgatónak én is. A válasz finom mosoly és egy rövid mondat volt: — Nézzük meg, mondjuk a 8.-9. osztályban, hogyan folyik egy ilyen tanítási óra. Ennek az osztálynak B o d o n Gézáné az osztályfőnöke. Fiatal, de már évtizedes pedagógiai tapasztalatokkal rendelkező pedagógus, bár ebben az iskolában azonban csak pár éve tanít. — Mi különbség van a többi kilencéves iskolák és az itteni speciális iskola tanítási módszerei között a magasabb osztályok tanítása esetében? — teszem fel a kérdést Bodonné elvtársnőnek. — Tudja, ha ezt a kérdést egy nem pedagógus, tehát bizonyos mértékig hozzá nem értő ember teszi fel, egy szót sem lehet szólni. De már sokszor hallottam ezt rendes iskolákban tanító kollégáktól is — s nem hallgathatom el, ilyenkor egy kicsit mindig bosszankodom. Mert egy tanítónak Illene tudnia, hogy lényeges különbség nincs. De vegyen részt mondjuk egy számtanórán, ha van kedve... Nos, azok számára, akik azt hiszik, hogy egy ilyen számtanórán ^valamilyen titkos tanítási módszerek érvényesülnek, elárulhatom, hogy tévednek ebben is. Bodon elvtársnő diktálta a példát — s a táblánál lévő tanuló pedig folyékonyan leolvasta a szájáról — s minden további nélkül meg is oldotta a feladatot. A gyermekek többsége ugyanis meglehetősen értelmesen, tagoltan, bárki számára érthetően beszél — s éppen ez az iskola pedagógusainak egyik legnagyobb s i k e- r e. külön-külön 60 m-es filmen dolgozunk, amelyekkel részt veszünk a járási versenyen. # Hallhatnánk valamit a si kerekről is ? — Sok szép kép készül el a körben. Igen sok felvétel az iskola krónikáját díszíti. A legnagyobb elismerést két évvel ezelőtt kaptuk, amikor egy igényes versenyen első díjat nyertünk és jutalmat kaptunk. • Kik a legügyesebbek? — A kilencedikes Balia István és Hagy József. Az iskola vezetőségét csak dicsérni lehet azért az ötletért. amellyel életre hívta a fényképészeti és filmező szakkört. A berendezés arról tanúskodik, hogy jelentős anyagi segítséget is kapnak a fümesek. Az anyagi és erkölcsi ráfordítás azonban kamatostól visszatérül. mert a körben a diákok hasznosan töltik szabadidejüket és két igen érdekes szakma alapjaival ismerkednek meg. (k. 1.) zés egész területét. A gépkocsihoz két gépkocsivezető volt. Amikor az egyiknek letelt a napi munkaideje, a másikkal indultam útnak. Nap mint nap késő este kerültem haza. Most, hogy visszagondolok eddigi életemre, úgy érzem, egyik építkezés sem nőtt annyira a szívemhez, mint éppen a kuznyecki. Talán mert egyet jelent a fiatalságommal. Zsuravljov később több fontos építkezésen is dolgozott. A Távol-Keleten részt vett az Amur menti Komszomolszk városa és az ország legkeietebbre tekvő kohója, az Amursztál építésében. Az ő irányításával épültek fel a háború idején az irkutszki terület vegyipari üzemei. Később az Irkutszk területi pártbizottság titkárává választották. Az eiző naptól kezdve szoros kapcsolatban állt a bratszki erőmű építkezésével. 1961 októberében ment nyugdíjba, de nem nyugalomba. A noteszemben négy telefonszám áll Zsuravljov neve mellett. Az egyik a lakás, a másik — az Izvesztyija szerkesztőség, a harmadik — a területi párttörténeti levéltár, a negyedik — a Baráti és Kulturális kapcsolatok Társaságai Szövetsége területi bizottságának a telefonszáma. Naponta órákat tóit az Izvesztyija szerkesztőségének társadalmi fogadóirodáján, melynek ő a vezetője. Ha a fogadóirodában nem találom, felhívom a Baráti és Kulturális Kapcsolatok Társaságainak Szövetségét, és kérem a Szovjet-Japán Társaság irkutszki tagozatának elnökét. Ha pedig se az egyik, se a másik helyen nincs, megpróbálom megkeresni a párttörténeti levéltárban, ahol újságírók, közgazdászok és történészek egy csoportjával a bratszki vízi erőmű dokumentumgyűjtemények második kötetén dolgozik. Ha Zsuravljov csillagokkal jelölné meg a térképen eddigi építkezéseit, a bratszki erőmű lenne közöttük a harmadik, a legnagyobb csillag. Sztanyiszlav Iljin S mégmás is. A gyermekek ugyanazokat a tantárgyakat tanulják, mint más iskolákon — és az itt végzett tanulók ugyanolyan jól felkészülnek az életre, mint más tanulók. Itt Is vannak jeles és elégséges tanulók, itt is vannak szorgalmas és kevésbé ügyes gyerekek — u- gyanúgy, mind minden iskolában. S az itt végzett tanulók valóban felkészülten kerülnek ki az életbe, ezt bizonyítják az igazgató feljegyzései Is: — Számos szakmában az átlagosnál is jobb eredményeket érnek el tanulóink. — mondja az igazgató elvtárs. — Például rajzolni csaknem kivétel nélkül nagyon jól tudnak, és nagyon szeretik a lakatosszakmát, a gépeket, motorokat. Számos végzett tanulónk dolgozik igazán fontos beosztásban — és mindenütt a szorgalom mintaképei. — S igazgató elvtárs, van o- lyan szülő, aki túlzott szerete- téből, rosszul értelmezett sajnálatból nem akarja gyermekét ebbe az iskolába adni? — Sajnos, van. S az ilyen szülők címére csak ennyit: ezzel elsősorban saját gyermeküknek ártanak. Elszigetelik őket az élettől, a társadalomtól — a munka örömétől, az alkotás boldogságától. S az i- lyen emberek kisebbségi érzése sohasem szűnik meg — hiszen nem nyújthatják azt, a- mit a többi emberek.-OA fentiekben egy teljesen mindennapi iskola munkájáról próbáltam vázlatot készíteni. Nem történnek itt országra szóló dolgok, nem történnek csodák. De azért az ember elgondolkodik... Ma, 1967-ben teljesen természetes jelenség, hogy vannak iskoláink, ahol sokezres költséggel, 60 gyermeket adunk vissza az életnek, embereket, akikhez mostohább volt a sors. Mondom, ez ma teljesen magától értetődő jelenség. De azért mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogy 21 évvel ezelőtt ez nem volt ilyen egyszerű és természetes dolog. Még hogy a társadalom... S ezek a gyermekek sokkal jobb korban születtek, mind sorstársaik, ezelőtt 30— 40 évvel. Mert azok... de ne folytassuk, hiszen mindenki számára világos, hogy a régi világ társadalma egyetlen lépést sem tett, hogy befogadja őket... S miközben búcsút veszek az iskolától, a lépcsőfeljáróval szemben Hubacsek Zsiga losonci művész rézdomborművén akad meg a szemem. Illetve egy mondaton, amely a domborművűn olvasható: „Ne sajnáljatok, mi is dől-* gozni akarunk...“ Nos. titeket egyáltalán nem is kell sajnálni, Péter, Zsuzsa, Jani, meg a többiek, mert ti valóban fogtok dolgozni. Ezt akarjátok Ti, ezt akarják szüléitek, nevelőitek, tanítóitok — egyszóval az egész társadalom... Agócs Vilmos
