Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-02-14 / 7. szám
új ifjúság 5 Esett, nagyon sokáig és szüntelenül esett. Az eső természetessé vált, mint a levegő és az éjszaka. Mindenki megszokta. Ügy vásárolták az esernyőt, mint a kenyeret. Ha valaki a magasból lenézett volna a városra. csak a színes karikák varázsos játékát látja. Sok- sok éven át esett, mindenki annyira megszokta már az esőt és az ernyőket, hogy el sem tudta nélkülük képzelni a világot. És minden a legnagyobb rendben maradt volna, ha... hirtelen, váratlanul el nem áll az eső. Az égen újra felmosolygott a napocska és ragyogó, meleg, szép napok érkezését hirdette. És ismét minden a legjobb és legnagyobb rendben lett volna, ha... ...ha nem lettek volna az esernyők, a borongós, rossz idők hűséges, hallgatag társai. Mi történjék az esernyőkkel? Mi legyen velük? Az esős időben kialakult egységes véleményt széthullott, mint a kártyavár. És sokféle nézet keletkezett, nagyon sok. Voltak, akik azt állították, hogy a nap csak rövid időre sütött ki, nem lehet tudni, mikor kezd újra ömleni. Ezért állandóan magunkkal kell hordani az esernyőt, s mivel bármely pillanatban megeredhet, jobb lesz felvont ernyővel járni. Mások azt hirdették. hogy az esernyő az áldatlan időkből ránk maradt káros hagyomány, nem felel meg a változásokkal beállott követelményeknek, s ráadásul azokra a szomorú időkre emlékeztet, melyek már soha többé vissza nem térhetnek — hiszen mindent megtettünk annak érdekében. E nézet hívei emelt fővel jártak, s a napocska legelészett fürtjeiken vagy tar koponyájukon. A főbb csoportok közé tartozott a mérlegelőén ingadozók vagy ingadozóan mérlegelők népes tábora, a- kik az egyik és a másik lehetőséget is egyaránt kétségbe vonták, és mivel sem a nagy nyüvánosság előtt, sem az egyik vagy a másik nézet hívei előtt nem akarták kompromittálni magukat. rafinálton elrejtve hordták esernyőjüket, és szüntelenül azon járt az e- szük, hogyan nyithatnák .fel leggyorsabban, ha mégis rájönne az eső. Az egyes csoportok természetesen igyekeztek egymást meggyőzni, megrágalmazni és... ..stop! A legérdekesebb csoportról majdnem megfeledkeztem. Azokról, akik a leghangosabban kiabálták, hogy a napos idők többé sohasem érnek véget, de azért felvont esernyők alatt jártak, s a cselekedeteik és nézeteik között ellentmondásokat érintő megjegyzésekre ekkép válaszoltak: — Ezek nem esernyők, kérem, ezek csak voltak esernyők, ezek ma már napernyők, hiszen még a csecsemők is tudják, hogy a nap ellen is védekezni kell. Szenk Sándor fordítás« JÁN LENČO: legenda az esernyőre! KOSZTISZ PALAMASZ: TÖTH ELEMÉR: KARIN BANG: T. S. ELIOT: Egy dalt daloltam Egy dalt daloltam valahol, valaha, oly csodásat • muzsikára, egykor, először és utolszor, s hogy újra eldaloljam, nem lelek rája, mint a fösvény, ahogy üres ládája fölé görnyed — 6 veszteség, kín, bánat — remegnek ujjal, mintha számlálná még a kincset, kincsét, mit sose láthat. Láng füstjét szőttem én bele, füst árnyékát e dalba, e muzsikára. Egy dalt daloltam valahol, valaha, oly csodásat, a nem lelek soha rája. Szabd Kálmán fordítása Mutatvány Téli éj Kék zöld madarak csaponganak Jókedvük teregetik ebbe a csillogó világba ahol a pont pont a kör kör ahol minden szabályos Jön az ember mosolyogva A madarak fekete üszkök A pont fekete vércsepp A kör fekete bombatölcsér A legszebb édesség dalol eremben, s Illőm nyílik ott, hol csókjaid szememre perdülnek. De kint a szélvész roppant hárfája dörgeti a földet, s nagy csillagok szikráznak a fehérlő jégrózsakertek hús álmán keresztül. Más rózsák nyílnak majd. Forróbb dalok zümmögnek a nyár rétjei fölött. Az élet gyorsan száll. Egy éj, egy óra kicsap az idő árjából, s arany pontként ragyog a mennybolt óceánján. Slkoltó kézzel két szál rózsát takargatok A sötétségben láthatatlanul igézed rám az álmok édességés. Hajdú Henrik fordítása Reggel az ablakban Reggeli edények csörömpölnek alagsori konyhákban, S az utca letaposott széle mentén, Tudom, hogy szobalányok nyirkos lelke Csüggedten sarjadzik cselédkapukban. A köd barna hullámai fellöknek felém Az utcamélyből torzult arcokat, S egy sáros szoknyájú nőből kifacsarnak Egy céltalan mosolyt, mely leng a levegőben. S szétfoszlik a magasban a háztetők között. Vas István fordítása Egy fehéret és egy pirosat öt napig szolgáltam a filiszteusok hadseregében. Naponta többször is véres harcokat vívtunk a zsidó csapatokkal. A harcok közötti szabad félórákban a mi kis csoportunk (néhány zsidó és néhány filiszteus), egy egyiptomi szfinksz lábánál gyűlt össze. Hegel Esztétikáját olvastuk. Egy filiszteus katona napi háromezer osztrák korona zsoldot kapott. Ugyanennyit kaptak a zsidó katonák. A zsidó harcosoknak az volt a véleményük, hogy nekik több járna. Ők ugyanis szakállt hordtak, és mikor mi, filiszteusok már a villamosvégállomásnál ácsorogtunk, ők még a szakáll lemosásával voltak elfoglalva. Négynapos habozás után a zsidók küldöttséget menesztettek a főrendezőhöz, és szákállpótlékot követeltek. A főrendező türelmesen végighallgatta őket. — Egy mozistatiszta az mozistatiszta — válaszolta. — Én nem ismerek különbséget zsidók és filiszteusok között. Én demokratikus vagyok. A Szasa filmvállalatnál azok a vikingek, akik a tengerbe ugranak, kétszáz koronával többet kapnak, mint azok, akik üldözik őket, és akiknek nem kell a vízbe ugorniok! — Az a Szasa dolga. De ha érdekli magukat a véleményem, meg vagyok győződve arról, hogy a Szasa szamárságot csinál. A különdíjnak az lesz az eredménye, hogy jóval többen ugranak a vízbe, mint ahánynak a film sikere érdekében vízbe kell ugrania. Ilyenténképpen a zsidók külön akciója nem vezetett sikerre. Pedig a háromezer korona napról napra, sőt óráról órára kevesebbet ért. Ausztriában dühöngött az infláció, és egy kiló kenyér, ami tegnap még 1800 koronába került, ma már csak 2700 koronáért volt kapható. A villamosjegy ára 370 koronáról 480-ra ugrott. Az a filiszteus század, amelyikben én szolgáltam, Delila asszony őrzésére volt kirendelve. Aránylag kevés dolgunk volt. Több mint elég időnk maradt arra, hogy előkészítsünk egy olyan bérmozgalmat, melyben a zsidók és a filiszteusok vállvetve harcolnak. A mozistatiszták nem nagyon alkalmasak ilyen akcióra. Abban az időben (három évvel az első világháború befejezése után) Bécs találkozóhelye volt egész Európa lecsúszott kalandorainak. Ezeknek a legaljából kerültek ki a zsidó és filiszteus harcosok. Legnagyobb meglepetésünkre fegyvertársaink hajlandók voltak részt venni egy bérharcban. Csak akörül folyt a vita, hogy a sztrájkvezetőségbe több osztrákot, mint magyart és több olaszt, mint lengyelt kell-e bevenni. Valahogy megegyeztünk. A tárgyalások rövidek voltak, mert a vezetőség tagjai nemigen értették egymás nyelvét. A megállapodást egy véres ütközet után kötöttük meg, a már ismert szfinksz háta mögött. Az akció vezetője egy zsidó főpap volt. Helyettesei: egy filiszteus katona és egy filiszteus miniszter. Szerencsénk volt. Másnap reggel egy úgynevezett „monstre“ jelenetet fotografáltak. A főrendező a nyolcszáz statisztát úgy helyezte el, hogy a néző legalábbis húszezret lásson. A helyzet a következő volt: mi, filiszteusok, fogságba ejtjük Sámsont, aki (hála Delilá- nak) kopasz volt, mint egy biliárdgolyó. A zsidókat, — akik a fogoly Sámson segítségére siettek — szétvertük. Sámson megkötözve állt közöttünk. Körös-körül zsidó holttestek ezrei. És most a szfinksz mögül előlép Delila, akit filiszteusok kísérnek. Delila egy pávatollal játszik. Arca ragyog a boldogságtól és a büszkeségtől. öt-hatszor próbáltuk a monstre jelenetet. Minden úgy ment, mint a karikacsapás. — Figyelem! Felvétel! — kiáltott a szócsövön a rendező. — Rajta! Kezdjük! Mi tehát megtámadtuk és foglyul ejtettük Sámsont. Megöltünk néhány ezer zsidót. A holttestek ott hevertek lábainknál és mialatt a fényképészek lázasan dolgoztak, a szfinksz mögül előlépett Delila. — Lassabban! Méltóságteljesebben! — kiáltott Delila felé a rendező. És Delila mosolygott: büszkén és méltóságteljesen. Ebben a pillanatban mi (győztes filiszteusok) ezüst- papírral díszített pajzsainkat és lándzsáinkat az ég felé tartva, elordítottuk magunkat: — ötezerhatszáz koronán alul nem játszunk! Harsány ordításunkra talpraugrottak a halott zsidók, és ők is ordítani kezdtek: — Ötezerhatszáz koronán alul nem játszunk! ' A rendező veszettül káromkodott. Delila elájult. A fényképészek beszüntették a munkát és igyekeztek eltitkolni, hogy a jelenet tetszik nekik. — Piszkos, aljas gazemberek! Elrontották a felvételt! —•• ordított a rendező. — Ötezerhatszáz koronán alul nem játszunk! — A maguk durvasága megöli Delilát! — ötezerhatszáz koronán alul nem játszunk! ILLÉS BÉLA Kiss Sándor illusztrálta Mikor a rendező rekedtre üvöltötte magát, megkezdődött a tárgyalás. Egy félóra múlva megállapodtunk. A rendező teljesítette követeléseinket. Másnap a villamosok nem jártak. A városban hírek keringtek arról, hogy Wiener-Neustadt munkássága sztrájkba lépett. Néhány filiszteussal és zsidóval másfél órán át gyalogoltunk, hogy odaérkezzünk, ahol a mozifelvétel folyik. Útközben arról beszélgettünk, hogy mennyi pótlékot kérünk ezért a hosszú gyaloglásért. Kiérve a táborba, gyorsan átöltözködtünk, magunkra húztuk filiszteus köpenyeinket, és feltettük gyönyörű ezüst sisakjainkat. Aztán siettünk az udvarra, ahol a felvétel folyik. Az udvar kapuja zárva. A kapun egy hirdetmény: mintegy harmincunkat kizárták a munkából. Lándzsáinkkal döngetni kezdtük a kaput, mire a rendező megjelent a várfalon. Kezében szőcsű. A szócsövön át a következő beszédét intézte hozzánk, pontosabban szólva, azokhoz a statisztákhoz, akiket nem zártak ki a munkából. — Figyelem! — így a rendező. — Vállalatunk vezetősége nagy felháborodással értesült arról, hogy önök elrontották tegnapi felvételünket. Kérésemre az igazgatóság elállt attól a tervétől, hogy az elrontott felvételek árát önöktől követelje. De ugyanakkor utasított, hogy háromezer koronánál többet semmi esetre se fizessenek egy-egy mozistatisztának. Aki hajlandó ezért az összegért dolgozni — azt szívesen látom, aki elégedetlen — az mehet. Azokat, akik a tegnapi botrányt provokálták, kizártam a munkából. Már elmondottam, hogy milyen elemekből tevődött össze ebben az időben a mozistatiszta hadsereg. így tehát nem szükséges hangsúlyoznom, hogy az óriási többség elfogadta a rendező feltételeit. Mi — kizártak — egy darabig még lármáztunk, aztán fel akartunk öltözködni, hétköznapi, polgári ruhánkba. De, mint kiderült a ruhatár zárva volt és a kulcs a főrendező helyettesénél. A bitang nem volt hajlandó kinyitni a ruhatárat: várjuk meg azokat, akik dolgoznak. Mit tehettünk? Behúzódtunk egy kis erdőbe — né- hányszáz lépésnyire a mozivárostól. Ott Ieheveredve Hegel Esztétikáját olvastuk. Nem sokáig. Az erdő túloldalán, a nyitott mezőn egy kis csoport jelent meg: fiatalemberek, munkásifjúság. Mint mi, ők is olvastak. Nyilvánvalóan munkanélküliek voltak, akik más táplálék híján a tudományhoz fordultak. A szél időnként Marx nevét hozta felénk. Rövidesen meguntuk figyelni a munkásfiúkat és meg is feledkeztünk róluk, ha egy dal nem kelti fel ismét figyelmünket. Hogy lehet ez? Ezt éneklik a munkások? Prinz Eugen der edle Ritter, Wollt dem Kaiser wiederkriegen... Mintegy nyolcvan diák, gomblyukukban elegáns horogkereszttel, tűnik fel a mezőn Néhány perc múlva a munkásfiúk már futottak a túlerő elől. Egy munkásgyerek a horogkeresztesek kezébe került. Véresre verték. Mire a meglepetéstől magunkhoz tértünk, már az egész mező a horogkeresztesek kezében volt. — Csak nem tűrjük? Szét kell kergetni őket! — Mivel? — kérdezte egy óvatos főpap. , — Lándzsává! Pajzzsal! — Papírpajzzsal? Falándzsával? — Gyerünk! Gyerünk! Egy percen belül a zsidó és filiszteus harcosok egységes csapatba állottak fel, közrefogva néhány zsidó papot és filiszteus herceget. — Csapat kész! Rajta! Rajta! A napsugár megaranyozta papírsisakjainkat, fapajzsainkat. Kötényeink úgy lobogtak, mint véres harci zászlók. Fatalpú szandáljaink alatt dübörgött a föld. — Rajta! Rajta! Rajta! A horogkeresztesek, amikor váratlanul eléjük kerültünk, nem tudták, hogy ők őrültek-e meg, vagy egy őrültekháza szabadult-e rájuk? Egy perc múlva mi voltunk a mező urai. A horogkeresztesek mindenüket hátrahagyva futottak szét. — Győztünk! — üvöltötte egy filiszteus. — A fene egye meg ezt a buta életet! — káromkodott egy zsidó főpap. — A falon bajtársaink háromezer koronát kapnak azért, hogy háborút játszanak. Mi meg itt valóságos háborút csinálunk — ingyen.
