Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-01-24 / 4. szám

új ifjúság 3

Véleménye szerint mi a mechanizátor küldetése, Illetve mi lenne az?

Az EFSZ mechanizátora — vélemények szerint — az elnök közvetlen alárendeltje. A mechanizátornak szakképzett és jó szervezőképességű egyénnek kell lennie. Felelős a géppark hasznos és gazdaságos kihasználásáért, a gépek elraktározásáért, azok töké-- letes megjavításáért, valamint a műszaki karbantartásokért. Mindennemű munkahelyen óvóintézkedéseket kell foganatosítani a biztonsági szabályok betartása érdekében. Felelős az anyagi dolgok, az alkatrészek, valamint az új gépek időben való beszerzéséért. A géppark keretein belül felelős a pénzügyi terv betartásáért és az elvégzett munkák díjazásáért.

Továbbá figyelemmel kell kísérnie a gépek munkafolyamatát és azon újításokat alkalmazni, ha a gazdaságosság és munkabiztonság úgy kívánja, végül ellenőrizni ösz- szes alárendeltje munkáját és velük legszorosabb kapcsolatban lenni.

2. Kivel kellene a mechanizátornak a legszorosabb kapcsolatott fenntartania és miért?,

Mivel a géppark körül összpontosul mind a növénytermesztésnek, mind az állattenyésztésnek összes mozgató ereje, kell, hogy a mechanizátor az agronómus és az állat- tenyésztési brigádvezetővel úgyszólván egy emberként dolgozzanak. Közösen dolgozzák ki mind a mindennapi mind a távlati munkatervüket. Legyen szemük előtt az, ami mindenütt a legfontosabb; kis befektetéssel magasabb produkciót létrehozni és az önköltséget pedig a minimálisra csökkenteni. Ezek a munkatervek viszont csak úgy valósulhatnak meg, ha a mechanizátor még külön együtt tud működni a műhely alkalmazottjaival, főleg a műhely-vezetővel. Amelyik EFSZ-ben ez az együttműködés hiányzik, ott a gazdaság helyes vérkeringése nem képzelhető el.

3. Hogyan kellene a gépparkot célszerűen kiépíteni?

A géppark létrejöttéhez először is gépekre van szükség. A gépeknek pedig parkoló helyre (garázsra) és az elhasználódás után javításra, vagyis műhelyre.

Az új gépek vásárlása a gazdaság egyik alapvető tényezője. Hiszen óriási befektetésekről van szó, és főként a gépektől függ a munka folyamatossága és minősége. Vásároljunk inkább kevesebb gépet, de legyenek korszerűek vagyis gazdaságosak. Gondolkozzunk megfelelő tárolőhelyről, hisz nagyban befolyásolja a gépek élettartamát. Ami pedig a helyet illeti, szerintem nem szükséges a drága megmunkálógépek egész sora, hiszen generál-javításnál a traktorállomások mindenkor segítségünkre vannak és a kisüzemi generáljavítás nem is gazdaságos. A nagyobb javításokat hagyjuk a traktorállomásokra. úgyis kevés a műhelyekben az univerzális szakember.

4. Mi nehezíti az ön munkáját és miért?

Szövetkezetünk nem nagy terjedelmű, csak 517 ha szántóföldön gazdálkodunk. Ilyen kisebb szövetkezetben, bizony a mechanizátori funkció megsokszorosodik. Ez az a- lapvető hiba, mert a tulajdonképpeni hivatásra nem jut elegendő idő. Legnagyobb nehézséget a bevásárlás okozza. Rengeteg időt vesz igénybe a mechanizátori funkció rovására. Nincs a szövetkezetnek a traktorokon kívül semmi járműve, így aztán néha még traktor is nehezen jut erre a célra. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy így bevásárlást végezni nagyon nehéz. Mindezek ellenére a géppark fokozatosan fejlődik és remélem, hogy a jövőben ezek a nehézségek majd megoldódnak -ny -d

KAROL ŠMIDKE

Antonín Novotný köztársasági Elnök Karol Šmidkének a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse megtisztelő kitüntetést adományozta születésének 70.- dik évfordulója alkalmából a Szlovák Nemzeti Felkelésben való értékes szervezéséért és részvételéért. A kitüntetést in memoriam adták át.

A tudományos-műszaki forradalom közvetlen következménye a szak- képzettségre háruló egyre nagyobb követelmény az emberi tevékenység minden szakaszán. A társadalom a fejlődés olyan szakaszába jutott, a- mikor már a főiskolai végzettség sem elegendő további kiegészítő műveltség nélkül, s nem biztosít egész életre szóló szakképzettséget. A műveltség tehát egyre nagyobb mértékben permanens folyamatú jelleget kap, s az iskolarendszer is e követelményekhez igazodik. A társadalom által a szakemberek nevelésére fordított eszközök eddig soha nem tapasztalt méreteket öltenek, s ezzel kapcsolatban gyakran felvetődik a következő kérdés: milyenek a főiskolát végzett szakemberekre fordított költségek, és hogy e költségek hogyan nyilvánulnak meg az ökonómiai fejlődésben.

E kérdésre felelni bonyolult probléma, főleg amikor arról van szó, hogy a műveltség milyen módon járul hozzá a társadalom ökonómiai potenciáljának fejlődéséhez.

A FŐISKOLÁT VÉGZETT SZAKEMBEREK NEVELÉSÉRE FORDÍTOTT

összeget megközelítőleg J. Nowic- ky lengyel közgazdász módszereinek aplikálásával lehet kimutatni, ami szerint a munkaerő nevelésére fordított költségek egészen a főiskolai végzettség eléréséig négy csoportból állnak:

1. Általános költségek, amit a 15 éves korig terjedő nevelésre és a- lapműveltségre fordítanak. Ez ösz- szegnek csupán egy része ered a tanuló szüleinek egyéni jövedelméből, másik része a társadalmi bevételekből származik.

2. A közvetlen kiadás közvetlenül kapcsolatban van a közép és főiskolai tanulmányokkal, s az ebben az időszakban végbemenő neveléssel. E költség egy részét ismét' a tanuló szülei, a másik részét a társadalom fedezi.

3. A szakember nevelésére fordított folyamatos költség az államigazgatásra. a hadseregre, a társadalmi szervezetekre. stb. fordított kiadások egy részét képezik.

4. A passzív kiadások a társadalmi termelés értékének ama része, amit a tanuló (a produktív kor elérése után) nem termelt meg, mivelhogy a tanulás idején nem dolgozott.

É költségek meghatározása ugyan nagyon bonyolult feladat; adathiányba ütközik, az átlagosított értékekre támaszkodik, s sok esetben csupán találgatásokra, s így a kiszá- tott eredmények bizonyos mértékig csak megközelítőek. Az 1965-ös Statisztikai Évkönyv adatainak ismertetése szerint a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a főiskolát végzett munkaerő nevelésére fordított ösz- szeg körülbelül 393 000 korona; ebből az általános és közvetlen kiadásokra körülbelül 229 000 korona jut. Ez összegből a család egyéni kiadása körülbelül 145 000 korona, a társadalomé körülbelül 84 000 korona. Ezenkívül a társadalmi alapokból fedezett állandó kiadásokra körülbelül 24 000 koorna jut. A produktív időszak idején ki nem termelt értékek (passzív kiadás) körülbelül 140 000 korona. Ha tehát a társadalmi alapokból származó minden kiadást számításba veszünk (beleértve a passzív kiadásokat is), a főiskolát végzett dolgozó nevelése körülbelül 248 000 koronájába kerül a társadalomnak. Magától értetődő, hogy az individuális értékek ettől az átlagtól különbözőek lesznek, a választott tanulmányi ágtól, a családi jövedelemtől stb. függően.

A fentvázolt számok, habár csak megközelítőek is, bőségesen illusztrálják a kiadások ama hatalmas terjedelmét, a társadalmi kiadásokat, a- mit a kvalifikált szakértő nevelésére. művelődésére fordítanak.

Próbáljunk tömören válaszolni a másik kérdésre.

HOGYAN TÉRÜLNEK MEG A BEFEKTETÉSEK?

Ama kérdésre, hogy a műveltség milyen módon befolyásolja az ökonómiai fejlődést, világszerte nagy figyelmet fordítanak. A nyugati köz- gazdasági irodalom a műveltségre fordított költséget, mint human investment, az emberre fordított kiadásokat — tüntetik fel. Effektivitá- sukkal sok jelentős közgazdász foglalkozik. A Közfinanciális Nemzetkö'

AZ

EMBERRE

ÉRDEMES

KÖLTENI

K

______________________________

9 Mibe „kerül“ így főiskolás? 9 A műveltségre fordított költségek jól kifizetődő beruházások 9 Érdekes tapasztalatok a Szovjetunióból, az USA-ból és más államokból 9 A szakképzettségre fordított kiadások termelékeny jellegűek.

zi Intézet tavalyi párizsi kongresszusa programja egy részét e kérdés megtárgyalására fordította, s a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban is behatóbban foglalkoznak e kérdéssel.

Az ilyen jellegű kiadások effekti- vltásának felülvizsgálására megtett lépéseinket az egyes emberi tevékenységnek a fizikai munkához való kapcsolata egyöntetű meghatározásai befolyásolták. A kiadásokat is analogikusán befolyásolták. Az iskolázásra fordított eszközöket mint nem produktív jellegűt klasszifikál- ták, s a további felülvizsgálásokra összehasonlíthatatlanul kevesebb figyelmet fordítottak, mint a másféle produktívnak jelzett kiadások elemzésére. Azok az eredmények, amelyekre sok közgazdász a műveltség növekedése befolyásának a közgazdasági fejlődésre való hatásánál megfigyeltek, világosan azt mutatják, hogy a művelődésre fordított költségek szükségleti jellegét illetően a

nézeteket korrigálni kell; és fordítva, hogy e nézeteket, mint NAGY HASZNOT HAJTÓ BERUHÁZÁST KELL KEZELNI.

Az említett tavalyi párizsi kongresszuson három, a nemzeti jövedelmet befolyásoló tényezőt határoztak meg: az anyagi, fizikai tőke növekedése, és a két felsorolt tényező jobb kihasználása. Ezt a három tényezőt általában mint reziduálist jelölik meg (változó), amely különféle összefüggő elemek következménye, mint például a műveltség, a tudomány, a kutatás, a szervezés, stb. Elmondhatjuk, hogy magának a műveltségnek ezek között a reziduális össztényezők között elsődleges helye van.

A reziduális tényező megállapítására nagy figyelmet fordítanak, habár az elvégzett számításokról, mint tudományosan pontos dologról, nem lehet beszélni. Az eredmények azonban mégis nagyon érdekesek. Sztru- milin szovjet akadémikus, neves közgazdász megvizsgálta az egyes termelési tényezők hatását a Szovjetunió nemzeti jövedelmének növekedésében az 1940-1960-as években. Ez alatt az Idő alatt a Szovjetunióban 33.5 milliárd rubelről 146,6 milliárd rubelre nőtt a nemzeti jövedelem, tehát 338 százalékkal. A termelő eszközök anyagi térfogata ugyanebben az időszakban 212 százalékkal, a dolgozók száma pedig 36 százalékkal növekedett. Sztrumilin akadémikus bonyolult számítások alapján arra a következtetésre jutott, hogy a reziduális tényező 1960-ban a Szovjetunió nemzeti jövedelméhez 23 százalékkal járult hozzá. A dolgozók szak- képzettségének növekedése tehát 23 százalékkal járult hozzá a Szovjetunió nemzeti jövedelmének növeléséhez. A dolgozók szakképzettségének növekedése tehát 337,7 milliárd rubel hasznot hozott a Szovjetunió népgazdaságának. Egyes hírforrások szerint ezt a növekedést a műveltségre fordított 10,3 milliárd rubel befektetés tette lehetővé.

Hasonló eredményre jutottak az a- merikai közgazdászok is. Az ő számításaik alapján az Amerikai Egyesült Államok nemzeti jövedelméből,

ami 1929-1957-ben 152 milliárd dollárt tett ki, a reziduális tényezőre 71 milliárd dollár jutott.

A KÖZGAZDASÄGI SIKEREK ÉS BALSIKEREK TITKA.

Ezzel összefüggésben figyelembe kell venni azokat a nézeteket is, a- melyek az anyagi téren jelentős kárt szenvedett államok háborúutáni viszonylagosan gyors újrafejlődési ütemét azzal magyarázzák, hogy a háborús katasztrófából megtudták menj teni az emberi értéket, mindenekelőtt a műszaki és szervezési tudó-; mány formájában. Ezt a tünetet gyakran feltüntették a Német Szövetségi Köztársaság „gazdasági csodád jának“ okaként. Több más országban, amelyeknek, hasonló a feltétele a közgazdasági fejlődés terén, a meglévő különbségek magyarázatát a műveltség fejlődéséhez való viszonyulás területén keresik. így például Japán 1960-ban önálló lett a rizsj termelésben, a háborúelőtti években a lakosság száma kevesebb volt, s mégis 1,9 milliárd tonna rizst importált. Kína és India mezőgazdasága, tehát azoké az államoké, amelyek elhanyagolták az „emberre való költe-' kezést“, ezt az eredményt nem érte el. Hasonló okokkal magyarázható a Mexikó, Uruguay és Argentína mezőgazdasági termelésében meglévő különbség is. Mexikó a háború befejezése óta megkétszerezte mezőgazdasági termelést, míg Argentínában és Uruguayban a hozzáhasonlíthatat- lanul jobb termőföldeken sem tudtak ilyen eredményeket elérni.

A gazadságilag kevésbé fejlett or-; szagok számára is nagy probléma a műveltség fejlesztése. A nagyon alacsony nemzeti jövedelem és a mú- veltség terén lévő óriási szükséglet ezeket az országokat nehéz helyzet elé állítja.

Eme elemzés eredményeinek tö-' mör felvázolása arra a végkövetkez-* tetésre jogosít fel, hogy a műveltségre fordított eszközöknek n-’-'- Hoza-1 mú beruházási jellegük vart Ezért tehát a bármilyen formájú ivelt- ségre fordított költségeket nem lehet társadalmi megterhelésként értelmezni, sőt; ellenkezőleg, el kell ismerni azok egyöntetű termelő jellegét.(A)'