Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-03-08 / 10. szám

HL

e?

MEGROVIDITíK-e NÁLUNK anyagi téren fi fiatalokat ?

T ársadalmunk egyik leg- * fontosabb feladatának tartja, hogy az ifjúságot élethivatásra nevelje, előkészítse. Szlovákiában évente körülbelül 80 000 tanuló fejezi be a kötelező iskolai oktatást (ezidén 90 000), akik aztán több mint 300 tanulmányi és szaktanul- mányi ágban, csaknem 50 középiskolában és szaktanintézetben művelődnek tovább. E bonyolult tevékenység szervezői azon igyekeznek, hogy az ifjúság elhelyezése egészben- véve biztosítsa a munkaerőgazdálkodás követelményeit a népgazdaság valamennyi ágazatában, s ezzel egyidejűleg minél jobban tekintetbe vegye minden egyén természetadta képességét.

A fiatalok elhelyezésénél fogyatékosság is mutatkozik, ami azt a benyomást szülheti, mintha a fiatalok nálunk munka nélkül lennének. így például tavaly 18 százalékkal kevesebb fiatal lépett tanoncviszonyba (a lányoknál 35 százalék), s a lemaradozó általános iskolai tanulók is 27 százalékkal kevesebben jelentkeztek a kötelező kilencéves oktatásra. Ezzel szemben terven felül több mint 2000 fiatal (főleg lányok és azok a tanulók, akik bukás miatt az alacsonyabb osztályokban fejezték be az iskolát) ideiglenesen otthon maradt, munka nélkül. Az ok főleg az volt, hogy az ö munkahelyükre azok mentek, akik tanoncnak szerződtek, de nem álltak munkába. Egyes vidékeken a probléma a termelőerőforrások növekedésének és a munkaalkalmak kialakulásának egyenetlenségéből ered, s a megoldás általában egy új ü- zem, amely nagyszámú munkaerőt foglalkoztat. Az elhelye- zetlen fiatalok száma — az

évi szaporulatot véve — 3,5 százalék. Azonban még ez e- setben sem vehetjük a dolgot félvállról.

A fiatalok munkábahelye- zésének problémáit mindenekelőtt gyakran a szülők maguk okozzák, mivel sokan közülülk szívesebben veszik, ha a gyerekek hamarább hoznak pénzt a házhoz, mintha tanoncnak mennének, vagy továbbtanulnának. Máskor meg a szülők nem akarják, hogy a gyerek elmenjen a háztól távolabbra, tanoncnak; még akkor sem. ha gyerekük szak- képzettség nélkül marad is. Persze, ez szülői rövidlátás. De egynémely üzem is ludas, mivel a tervezett tanoncokat nem veszi fel teljes számban. Főleg ezidén várható nagyobb komplikáció, amikor Szlovákiában a tavalyihoz viszonyítva 12 000 tanonccal kell több. Az üzemek azzal érvelnek, hogy a ta- noncok neveléséhez szükséges berendezés nem bővült, s'r e- zenkívül az új irányítási rendszer feltételei önköltségcsökkentésre is ösztönzik őket. Érvelésükre azonban azt mondhatjuk, hogy az új munkaerők nevelésének elhanyagolása nagyon is baklövés lenne, mivel az üzemeknek nemsokára úgy is szükségük lesz munkaerőre; nemcsak számbelileg, de a kiöregedő munkásokat is pótolni kell. Az új tanoncok számára olyan feltételeket kellene teremteni, hogy a környékről a tanoncok minden nap bejárhatnának a munkába, s a tanonc- szállókat a távolabbi vidékről bejáró tanoncok részére tartanák fent. A problémával kapcsolatban végezetül meg kell említeni, hogy az egyes munkák iránti érdeklődés (főleg a lányoknál a mezőgazdaság és az üzleti munka) veszít vonzóerejéből, jórészt a gyenge kereseti lehetőség miatt, s ezért az üzemek előnyösebb bérösszeget és biztosabb lét-távlatot teremthetnének a kitanult egyéneknek, mint a begyakor- lóknák. A szülők megmagyarázhatnák gyermekeiknek, hogy a manapság szakképzettséget nem végző munkások a jövőben csak az első, 3-4. bérosztályba tartozó munkát végezhetik majd, míg a szakképzett munkások a 5-4. bérosztályban kezdik, s lehetőségük van rá, hogy a legfelső bérosztályba kerülhessenek.

Felvetődik a kérdés, hogy a fiatalok a kereset szempontjából vajon nincsenek-e megrövidítve, nem sújtja-e őket bérmegkülönböztetés, s vajon van- e megfelelő érvényesülési lehetőségük? Ha egyes esetekben minden szabály képezhet is kivételt, általánosságban véve a gyakorlatban a fiatalok bármilyen megkülönböztetése lehetetlen. Bérrendszerünk a- lapja a bér-szakképzettségi katalógus, amely megszabja a szempontokat és a fokozatokat; egyrészt az egyes munkák szakmai megítélése, s másrészt a dolgozók szakképzettsége szempontjából. E szempontok szerint — tehát a munka és a szakképzettség-szerint kapja a dolgozó a fizetését, s ez kizárja, hogy korára való tekintettel bárkit is megrövidítsenek. Persze, ez nem jelenti azt, hogy bérrendszerünknek nincsenek fogyatékosságai. A gazdasági dolgozók katalógusát a jövőben tökéletesíteni kell, mégpedig olyan értelemben, hogy méginkább ki- hangsúlyozódik a szakképzettségre háruló követelmény (elméleti felkészültség és gyakorlat). Az elvégzett munka alapján járó bérjutalmazásról fokozatosan áttérnek a szakképzettség (szakképzettségi osztály) után járó fizetésre, mivel feltételezik, hogy a gépesítés és az automatizáció fokozatos folyamata, a haladó technika igényes feladatai ezt kikényszerítik. Világméretben túlnyomórészt úgy mutatkozik a helyzet, hogy hiány van szakképzett munkásokban, s a munkanélküliség főleg a szakképzetleneket sújtja.

Az az irányzat, hogy ezt az alapelvet méginkább kihangsúlyozzuk, már a fő- és középiskolások kezdőfizetésének tavalyi rendezésénél is megmutatkozott. Ez az intézkedés a főiskolát végzett dolgozóknál havi 200-230, a műszaki középiskolát végzetteknél havi 100— 150 korona többletkeresetet jelent, s e mellett a gyakorló i- dő az ezelőtti két évről egyöntetűen 6-12 hónapra csökkent.

B

e kell azonban ismerni, hogy a műszaki-gazdasági dolgozók eddigi bérrendszerében ezt a kérdést aránytalanul oldják meg. A műveltség részletes pótlását lehetővé teszi a főiskolai végzettség és 5 éves gyakorlat, vagy középiskolai végzettség és 10 évi gyakorlat. Ez népgazdaságunkban a szakemberek kedvezőtlen szakképzettségi összetételében tükröződik vissza. A jövőben úgy tervezik, hogy a műszaki-gazdasági dolgozók számára többé-kevésbé csak egy szakképesítési változatot állapítanak meg, ami a magasabb műveltséget előnyben részesíti. Ebből ezidőtájt az üzemekre más feladat hárulna: figyelmüket az iskolákból kikerült fiatalok munkába-felvéte- lére és megtartásukra jobban összpontosítani. Sajnos, manapság egyes üzemek (főleg a gépipariak) nemcsak hogy nem érdeklődnek kellőképpen a munkába álló fiatalok iránt, de ráadásul még alacsonyabb beosztású munkahelyekre sorolják be őket.

Az iskolák abszolvenseinek alapos felkészülése érdekében az új irányítás feltételei közepette sem lehetne szabad, hogy az üzem közgazdasági szempontja (az abszolvenst csak termelő munkában alkalmazni) és a társadalom érdeke (amely megköveteli az abszolvensek helyes begyakorlási tervét) között ellentét keletkezzen.

A fiatal értelmiség panaszaival kapcsolatban, hogy állítólag anyagi téren megrövidítik őket, gyakran rámutatnak arra, hogy, a tőkés államokban

jobban fizetik a „műveltséget“. Mivel nálunk és ott alapvetően két különböző társadalmi rendszerről van szó, az életszínvonalat nem lehet a hazai és más országok egyes embercsoportjai névleges bevételének magassá-1 sága alapján gépiesen összeha- sonlítani; annál is inkább, hogy például a szociális szolgáltatás nagyon különböző színvonalával, hasonlíthatatlan árszinttel és szükséglet-összetétellel kell számolni. Ezenkívül az egyes üzemekben nagyon különböző a fizetési rend és a feltételek. A nagytőkés vállalatokban a kezdő dolgozók átlagos fizeté- se egészbevéve azonban nagy-* jából az átlagos munkáskere- setnek felel meg, ami jórészt a mai feltételeinkhez is hasonló. A kezdő dolgozó fizetésének' az önálló funkcióban dolgozó jövedelméhez arányított viszonylata nagyjából a mi vi-* szonyainknak felel meg (1:2:3). Persze, a mi vezető dolgozóink keresetét nem lehet a tőkés gazdálkodás „kapitányainak“, vagy az önálló vállalkozóknak bevételeivel összehasonlítani, mivel az ellentétes társadalmi rendszerre való tekintettel e- zek összehasonlíthatatlan nagyságok.

C zzel persze" nem akar-1

* juk azt állítani, hogy a bérrendszer terén a jelenlegi nivellizáció egészséges tünet. Hisszük, hogy a bérrendszer meglévő fogyatékosságai közül, amelyek a fiatalok anyagi és társadalmi helyzetét érintik, többeket segít eltávolítani a népgazdaság tökéletesített irányítási rendszere. Csak türelemmel kell lenni, amíg ez meghonosodik és a közgazdasági fejlődésre hatásos befolyást gyakorol.

(A)'

A Barátság Kőolajvezeték két legjobb dolgozója: Želinský Tibor és Podlužanský Martin

A cslcsói gát építése

A Slóvnaft új munkásszállója és ét term

A Hydrostav n. v. egyike a legnagyobb építkezési vállalatainknak. A vállalat farkastoroki üzemén kívül további öt üzem működik: Kassán, Vágsellyén, Jaslovské Bohunicén. Trenöianské Bohuslavicén, és legújabban Komáromban is. Ez alkalommal a Hydrostav farkastoroki üzemét látogattuk meg, ahol az üzemi bizottság elnöke Pancsík János válaszolt kérdéseinkre.

— Milyen fontos vállalkozáson dolgozik a Hydrostav farkastoroki ü- zeme?

— A farkastoroki üzem a Slóvnaft építkezésein kívül a Barátság Kőolajvezeték harmadik szakaszának az építésén is részt vesz. Vállalta továbbá a Csicsó és Bős között a dunai gátak építését és legújabban a Bratislava — Nagyszombat közti Produktovod építését is. Brno mellett egy hatalmas szivattyú-állomást építünk, melynek segítségével áthidaljuk a Középmorva-hegységet', és így az olaj minden nehézség nélkül eljut rendeltetési helyére, Csehországba. Ezen nagyobb építkezéseken kívül több apróbb vállalkozásba kezdtünk Bratislavában és környékén. Az 1960-as évi tervünk meghaladja a 100 milliót.

— Milyen létszámmal dolgoznak?

— Üzemünknek jelenleg körülbelül 1500-1550 alkalmazottja van. Dolgozóink nagy része 750-800 a farkastoroki munkásszállóban kapott elhelyezést. Míg 450 dolgozót üzemi autóbuszainkon szállítunk a Csallóköz különböző falvaiból naponta oda és vissza.

— Milyen előkészületek előzték meg az áttérést az új gazdasági irányításra?

— Ezzel a kérdéssel a múlt év

folyamán számős esetben foglalkoztunk. Az üzem vezetőségé csakúgy, mint a szakszervezeti funkcionáriusok, a múlt év második felében már konkrét dolgokról tárgyaltak. De döntésre mégis csak a múlt év decemberében került sor, ugyanis ekkor szűrtük le mindazokat a tapasztalatokat, amelyeket az év folyamán a pilzeni Vodné stavby vállalatnál tapasztaltunk. Mindazokat az új elemeket, amelyekét úgy véltük, hogy nálunk is alkalmazhatók, meghonosítottuk. Az új irányítás azonban megkívánta, hogy számos esetben átszervezzük egész üzémrészlé'gék munkáját és ezzel egyidejűleg az ü- zemi bizottság munkáját is. Az üzemi bizottság keretén belül működő hét különféle bizottságból négyet hagytunk meg, ezzel elértük, hogy az ÜB munkája rugalmasabb legyen. Üzemi bizottságunk azonban nemcsak politikai munkát végzett, hanem i- gyekeztünk gazdasági térén is fokozni tevékenységünket. A Központi Szakszervezeti Tanács 1965. június 23-ai határozatát életbe léptettük, és megalapítottuk a termelési bizottságot. Ennek az új szervnek a tulajdonképpeni küldetésé, hogy e- gyüttműködve az üzemvezetőséggel, foglalkozzon a termelés fejlesztésével, valamint a távlati térvek kidolgozásával.

— Mit jelent az üzem számára az új gazdasági irányítás; mit várnak tőle?

— Természetesen mindnyájunk számára a legfontosabb feladat, hogy az évi tervet úgy mint a múltban, most is teljesítsük. Ez azonban nem könnyű feladat, mert a Slóvnaft építésén kívül számos munkahelyen dolgozunk, melyék egymástól nagy távolságra vannak. Ez viszont nemcsak

a nagyobb szervezettséget követeli meg, hanem a jobb anyagellátást is. Legnagyobb nehézségeink eddig az a- nyagellátás akadozásából származnak. A szállító-vállalatok a legtöbb esetben nem az előírt mennyiségben — sem pedig az előírt határidőt nem tartják be — szállítják küldeményeiket. Hasonló problémáink a múltban is voltak ugyan, de nem ilyen mértékben. A legnagyobb hiány a legfontosabb építőanyagban, a téglában, vasféleségekben és alkatrészekben mutatkozik. Így természetesen lelassul a gépparkunk javítása is. Eddigi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy megfelelő mennyiségű építőanyag birtokában a vállalt munkát dolgozóink mindig határidő előtt és kellő minőségben megcsinálják.

— Milyen szervezeti és tömegpolitikai munkát igényeltek az előkészületek?

— Vállaltunk vezetősége még a múlt év decemberében hétnapos tanfolyamot rendezett az illetékes gazdasági, szakszervezeti és a pártvezetői számára. Itt tárgyaltuk meg lényegében az új irányításra vonatkozó elképzeléseinket. Sajnos, az eddigi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy ez bizony kissé későn jött. Reméljük, hogy a jövőben e téren is rugalmasabbak leszünk. Mindez azonban csupán az üzem vezetőségének a hibájából történt. Hisz köztudomású dolgozóink között, hogy az 1966-os év tervét csak ez év januárjában kaptuk meg. Ezt ugyan alaposan ismertettük az egyes munkahelyek dolgozóival, de könnyebb lett volna munkánk (különösen a szervezés terén), ha mindezzel már a múlt év végén megismerkedünk. Azonban így is sikerült még időben létrehoznunk a termelési osztályokat, melyek

nagy életképességről tesznek tanúbizonyságot.

— A várakozásnak megfelelően megvalósulhatnak-e egynéhány hét elteltével az elképzeléseik?

— Erről még konkréten nem nagyon beszélhetünk. De egy azonban bizonyos, hogy a januári tervet több mint másfél millió koronával túlteljesítettük, ami százalékban kimutatva 114 százalékot mutat. Itt nem feledkezhetünk meg a bérekről sem, ami tulajdonképpen az elmúlt év januárjának felel meg.

— Mi szolgál alapul az egyes bérezési osztályok elnyerésére?

— Az egyes bérezési osztályok elnyerésénél szakítottunk a hagyományos egyenlősdivel. Dolgozóink túlnyomó többsége teljesítménybért kap. Az egyes osztály elnyeréséhez feltétlenül szükséges, hogy az illető égy vizsgáztató-bizottság előtt azt a bért, amelyet kér, munkájával megvédje. A vizsgáztató-bizottság természetesen az üzem alkalmazottaiból áll. Ennek a bizottságnak az elkövetkező időszakban egyre fokozódó szerepe lesz. Reméljük, mindez eölsegíti a szakképzettség fokozását.

— Az egyes bérezési osztályok elnyerését befolyásolja-e és ha igen mennyiben a korhatár?

— Ezt a kérdést hasonló formában még sosem tettük fel egymás között sem. Függetlenül a korhatártól, nálunk csupán a képzettség dönti el, melyik fiatal milyen bérezési osztályba kerül. Nem kell nagyobb kutatómunkát végezni ahhoz, hogy megállapíthassuk, nálunk az egyes csoportok vezetőinek körülbelül 60 százaléka fiatal. Tehát nálunk a képesség a döntő, és várjuk is a fiatalokat.

Beszélgetett: Sárkány Arpád