Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-10-25 / 43. szám

tu. ZÄTOPEK: Clarke mindenkit csodá­latba ejtett vi­lágcsúcsaival, de nem ezek az u- tolsök, amelyek­kel megörvendez­tetett bennünket. Clarkeot jól is­merem, nemcsak a salakpályán rendkívüli, a ma­gánéletben is az. Csak így tovább! IHAROS: Amikor aagy eredményei­ről hallok, mindig előttem van az a fiatal gyerek, a- ki tiz évvel eze­lőtti ausztráliai tartózkodásom a- latt szorgalma­san figyelte ed­zéseinket. Clarke volt! A regénybe illő Ront senki sem képes legyőz­ni, de dicsőség mögötte a máso­dik hely is! m­NURMI: Keresni kell a szavakat a csodálatos Clar­ke méltatására. Élmény nézni fu­tását, kellemes érzés társalogni vele, s meg kell fogódzkodni, ha eredményeit hal­lom. A hosszútáv­futás mesés kö­vete, aki sok hí­vet szerez az at­létikának. CLARKE: Az atlétika olyan sportág, amelyben az ember sohasem lehet igazán bol- dog. Ha megvan egy nagy eredmény, akkor törekedni kell annak túlszárnyalására is. Űg.y hiszem, az önelégültség a legnagyobb bűn, amelyet egy sportoló, egy atléta elkövethet. RON CLARKE Tizenkét évvel ezelőtt John Landy teljesítményei hozták lázba a sportvilágot. Sok-sok fiatal szeretett volna Landyhoz hasonló lenni a föld minden országában, különösen pedig Ausztráliában, Landy hazá­jában. Clarke is közéjük tartozott. Elkezdte a versenyszerű futást, s Ausztrália szakemberei értékelték jó eredményét (4:07.5) egy mérföldön. Elhatározták, Clarke lesz az a futó, aki a melbournei olimpia meg­nyitóünnepségén befut a stadionba az olimpiai láng gal, s a hatalmas urnánál meggyújtja a játékok tü- zét. Tíz esztendeje ennek az ünnepi aktusnak. A világ valamennyi lapja megírta a nagy eseményt: Ro­nald Clarkénak hívták azt a fiatalembert, aki olyan méltóságteljesen futotta az olimpiai fáklya útjának utolsó négyszáz méterét. Annak közlésére már nem jutott hely, hogy ez a jóvágású fiatalember a meg­nyitó után napokig a kórházban feküdt, égési sebekkel. A bronz fáklya még a salakon áttüzesedett, de az átszellemült Clarke a begyakorolt tempóban futva, tűrte a fájdalmakat, olyan önuralommal, hogy szenvedéseiből a külvilág mit sem vehetett észre. Ron Clarke tehát megindult, aztán húszéves korában váratlanul megállt. Megkezdődött a legremekebb Cerutty-tanítvány, Herb Elliott uralkodása, akinek si­kerei Clarke kedvét szegték. Sok fiatalhoz hasonlóan ő is abbahagyta a versenyzést, mert nem kívánt a legyőzőitek seregébe tartozni. Talán vissza sem tért volna az atlétikához, ha nem Ausztráliában rende­zik a* brit birodalmi játékokat. Második lett egy mér földön, és újból megjött a kedve. Futott korán reg­gel, az ebéd utáni munkaszünetben és este Melbourne füves útjain, amikor a legtöbb ember lepihent már. Nem állt be Cerutty varázslatos táborába. Ma ga készítette el különleges edzéstervét. És 1963 december tizennyolcadikén, mindössze huszonhárom szemtanú jelenlétében (versenyzőkkel, időmérőkkel, rendezőkkel együtt értendő ez a szám) nekivágott a tízezerméteres távnak. Amikor elsza­kította a célszalagot, az időmérők először nem akartak hinni a szemüknek. Az óra három másodperc­cel jobb időt mutatott, mint Bolotnyikov fennálló vi lágcsűcsa. Nem köszöntötte egetverő taps. Senki sem emelte a vállára. Nem akadt olyan ember, aki aláírását'kérte. Ron Clarke a legboldogabbnak érezte magát, mégis kerek e világon. Azt hitte, bánat sohasem jöhet. Pedig jött. A tokiói olimpiára háromszáz­százalékos esélyesként utazott, mert három számra nevezett. Az eredmény? Tízezerén nyert csak bronzérmet, a maratoni távon nyolcadiknak, ötezren kilencediknek ért csak a célba. Clarke pályafutása befejeződött — hirdették Tokió után még az ausztrál újságírók is, s nem keltek velük vitába még a szakértők sem. Ezt a balsikert sohasem heveri ki — jövendölték. Az olimpiai sikerre annyit vágyott Ron. Belül szenvedett, kifelé mosolygott, naplójába pedig nagy betűkkel írta: Feledni Tokiót! Ügy látszik, Clarke azért is van, hogy meggondolásra késztesse a jövendölőket. Hat héttel az olimpia befejezése után — amikor minden más atléta a fáradalmakat pihente — megjavította a hárommérföldes síkfutás vi­lágcsúcsát. A szakértőktől mégsem kapott amnesztiát! így történhetett, hogy 1965. január 15-én, amikor azzal a szándékkal indult el ötezer méteren, hogy megdöntse a legrégebben fennálló futó-világ­csúcsot, csaknem teljes érdektelenség kísérte újból. A szomszédos pályákon teniszmérkőzés folyt, a meghívott időmérők is inkább azt figyelték, a nézőkről nem is beszélve. Húsz perc késéssel dördülhe­tett csak el a rajtpisztoly. Addig tartott, amíg az időmérőket a helyükre állíthatták... Ilyen előzmények után javította meg Kuc világcsúcsát. A szomszédos pályákról özönlött a közönség a boldogan integető Clarke felé. Jöttek a fotóriporterek is, akiknek kérésére a világrekorder újra be­futott a célba, — s így legalább — a kissé megkés ett fénykép is megszületett a világszenzációt jelentő eseményről. A Clarkeot nemrég még megtagadó szakértők pedig fennen hirdették: Ausztrália legna­gyobb futója újabb világcsúcsokat hordoz lábában. Minden versenyén várható az eredmények további javítása. Ron Clarke 1965 május huszonhattól július tizenhatig, Párizsban végétért túrájának ötvenkét napja alatt harminckétezer kilométert utazott repülőgépen, két világrész hét országában szerepelt, ti­zenhat versenyen állt rajthoz és öt világrekordot javított meg! Az évszázad egyedülálló rekordvadá­szata Los Angelesben kezdődött, ahol az ausztrál m otor egyik tokiói legyőzője, az olimpiai bajnok Schul jelenlétében olyan ötezres világcsúcsot állított fel, amellyel hatvan métert vert volna a csúcsformájá­ban futó Kucra, közel százat Iharosra, kétszázat Zátopekre, és háromszázhatvanat Nurmira! Július tizedikén indult Londonban a brit nemzetközi bajnokságon, az egyik legnépszerűbb angol tá­von, három mérföldön. Addig ilyen versenyt ember nem látott! A csodálatos ausztrálnak csak az óra lehetett az ellenfele! Negyvenezer néző felállva tombolt, az időmérők kezében remegett az óra, ahogy falta a métereket. Ideje — 12:52.4 — a hidegvérű angolokat is extázisba hozta. Olyan volt az egész, cnintha golyócsapágyon futó férfit láttunk volna. 0 lyat, akit semmi sem zökkenthet ki páratlan ritmu­EH OLARKE CÍME: 10 Royal Avenue, Heathmont, Vic­toria JAZY: Nem hi­szem, hogy raj­iam kívül van na­gyobb csodálója a világon. Már ,az is kimondhatatlan örömem, hogy két világrekord j ához személyesen gra­tulálhattam. Nem létezik olyan csúcs, amelyet Clarke ne tudna megdönteln! KUC: Tudtam, hogy elöbb-utöbb, elérkezik Clarké időszaka. Nagy­szerű, példa nél­kül álló világ­csúcssorozatán kívül az is emeli értékét, hogy a tokiói kudarc nem szegte ked­vét. Akaratból is remekül vizsgá­zott. 3 sából — írta a Sunday Times. Fél évszázada minden sóival Harold Abrahams, az angolok egykori olimpiai ez. Még a lélegzetem is elállt. Négy nappal a londoni tizenhétezer szurkoló várta a salakpályák hősét, de világcsúcs után négy nappal tízezren jó eredményt véleménye csakhamar megváltozott azonban. Az első ülve. És az új világcsúcs Oslo óta: 27:39.4 tízezer másnapi lapok is: A fantasztikus szó túlságosan sze Iharos neve csaknem teljesen elhamályosult. Clarke senye sporttörténelem ezután. Boldog lehet,-aki ezt látja, aki tapsolhat neki, aki élvezheti ezt a páratlan soha még. Tokió kegyetlenül sajog minden világcsú adatokkal gazdagodik. Közeledik Mexikó, Clarke na olimpiára összpontosít, mi az ausztrál futónak is szu jelentős atlétikai versenyről írok — közölte olva- bajnoka, — de még nem volt olyan verseny, mint diadal után Oslo következett. A Bislet-stadionban senki sem remélt különöset. Olyan hárommérföldes elérni? Senki sem hitte, csak Clarke. A közönség ezer után hátralévő kilencezret senki sem nézte méteren. Hihetetlen! Ennek szellemében írtak a rény Clarke méltatására. Nurmi, Zátopek, Kuc és történelmet csinált. Igen, Clarke minden tette, ver- j a végtelenül szerény, rokonszenves embert futni i jelenséget. Clarke most Mexikóra készül. Ügy, mint cs ellenére. Ha rajthoz áll — a sportmúzeum újabb i gyón készül. És bár Mecser Lajos is a következő, rkolunk majd. Megérdemli! A DIÁKOK FELELETEIBŐL — A válságos pillanatban megje­lent a falon egy Dugovics nevű Titusz. — A vulkanikus kitöréseket meg­előzően a földből hatalmas menny­dörgés hallatszik. — Ha énekelünk csend legyen! — Július Cézár Damokles kardjá­val vágta ketté a gordiusi csomót. — Á táborozó rómaiak este fejük alá tették fegyvereiket, hogy szük­ség esetén kéznél legyenek. — A bronzkorszak tűzzel-vassal pusztította a rézkorszakot. — Eközben a táborban kiütött a malária és a király is osak álruhában menekülhetett. — Július Cézár idején az ő fejével verték a pénzt. — A menekülők tetemeikkel el­árasztották az utakat FÉLREÉRTÉS — Nagyon csinos vagy ma! — szólt az egyik hernyó a társához. Megfor­dul a másik hernyó és válaszol: — Ne légy ostoba. Én a te másik feled vagyok. Két szappan beszélget: Nagyon le­fogytál az utóbbi időben. Mit csi­nálsz? — Mindennap fürdők. — Nem kell neki más orvos, hanem más nővér! w —b"

Next

/
Oldalképek
Tartalom