Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-25 / 4. szám

Hivatásérzetből elégséges

Üt.

E számunkban fejezzük be á múlt évi irodalmi pályázatunk díjnyerteseinek közlését. A VI. díjat Abel Gábor (18 éves) nyerte, míg a VII. helyezett Balázs Bálint (15 éves) érdemelte ki írásával.

Irodalmi pályázatunk díjnyerteseit ez úton is szeretnénk felkérni, hogy időnként küldjenek hozzánk az újabb írásaikból.

EMILIO BALLAGAS: (Kuba)

A negra

kilép a habokból.

Lüktet a vére, ruhája gyapot, lüktet a vére.

A negra erében táncol a rum.

Köldöke édes, aranyszínű fészke szerelme tüzének aranyszínű fészke.

A negra kis hasa párna libben a szoknya szép fenekén.

Kis hasa párna,

köldöke fényes, tágra nyitott szem, nézi a Csángó, nézi a párja.

Ford.: MIKOLA ANIKÓ

l,______________________________________

METAMORFÓZIS

Látod, mint árad szét a test a föld nyálkás csövein át, feltolul a füvek hegyébe áttetszőn, mint a délibáb.

Sziporkázik a szélfúvásban, amíg a fény el nem nyeli, könnyű ezüst golyócskaként koráll-szín felhő pergeti, aztán meg jégkristállyá fagyva erdők pihés ölébe hull, átüt a fák gyökér-közén, nyirkos kövek alá szorul, s ha a bokrokon tavasz zöldell, újra elvegyül a földdel.

DÉNES GYÖRGY

A Nap vérvörös sugarai mégegyszer végigcikáztak az égen, aztán az óriási tüzes golyó lebukott a kékbenyúló hegyek mögé. Talán sehol a világon nem olyan a naplemente, mint ezen a tájon.

Mindezt saját szemével tapasztalta Tiszay Béla, aki mint orvos került ki ebbe az égigérö hegyekkel körülvett városba. Nagyon szereti munkáját, mondják róla ismerősei, barátai. Az egyetemen egyik tanára azzal a mondattal engedte őt az életbe, hogy bárhová is kerül, becsülje meg az embereket, becsülje meg az életet, amit a fiatal doktor Igyekszik is megfogadni. A helyi nemzeti bizottságtól kapott egy szobácskát. Az ablaknál ülve Marikával, a szép tájban gyönyörködik.

Élesen, szinte parancsolóan visított fel a telefon. Hangja betöltötte az e- gész szobát és Marika, noha eltökélt szándéka volt, hogy nem emeli fel a kagylót, kénytelen volt engedelmeskedni a készüléknek.

— Igen, — mondta barátságos hangon — mihelyt a doktor úr megérkezik jelenteni fogom, hogy kereste. Fogalmam sincs, hogy mikor jön haza.

Amikor letette a kagylót, Béla felkelt a munkaasztalától oéament Marikához és megszorította a kezét.:

— Köszönöm Marika — mondta hálásan — köszönöm, hogy állandóan a mentőangyal szerepét játssza a telefonnál. Teljesen megőrjítnek. Hányszor megmondtam nekik, hogy nincs idóm velük szórakozni. Minden időmet a kórház veszi el, pedig szabad időmet magával szeretném eltölteni. KI volt ez? Kiss András?

— Nem, a változatosság kedvéért Andor. Az előbb viszont Varsányi, azelőtt Dénes, a többire nem emlékszem.

— Jaj, de nekem mindjárt a kórházba kell mennem, várnak a betegeim. El kell, hogy mondjam, a műtőasztalnál nagyon jól érzem magam. Mindig szem előtt tartom, hogy betegeim elvárják tőlem életük megmentését.

A kórházban hamar elszaladt az Idő. Béla szinte észre sem vette, hogy már öt óra van, de a munkának nem akart vége lenni.

— Igazán elég lenne mára — szólt kissé panaszos hangon. Elkezdett mosakodni.

— Marika! — sóhajtott fel önmagában — vájjon mit csinálhat most Marika... Ha megkérdezik tőle tulajdonképpen kije is neki ez a Marika, hát nem tudja megmondani. Szerette volna megtartani menyasszonyának a szőke hajú lányt.

— Szó se lehet róla Béla, nem leszek a felesége — szokta mondani. Ilyenkor az orvos megkérdezi tőle:

— Miért?... Talán nem vagyok kedves maga előtt?

Marika Ilyenkor kissé megvetően néz Bélára.

— Meg vagyok magával elégedve. Rendes, komoly, szorgalmas, különb férjet nem is kívánhat magának egyetlen lány sem. Maga nem közömbös előttem. Egyáltalán nem. De én a házasságomat valahogyan másként képzeltem el. Azt szeretném, ha férjem kizárólag az enyém lenne, nem pedig a kórházé. Azért választok magamnak másfajta férjet.

Az örvös épp úgy, mint az igazi beszélgetések folyamán, most a gondolatok vibrálásakor sem tudott mit válaszolni a lánynak. Néhány hete feltűnt Marika mellett Réty János, Ez az üresfejű, vagány fiatalember már harminc év körüli, kalandos természetű naplopó. A gyárban, ahol dolgozik, nem a legjobb munkaerőként ismerik. Marika kezdetben kinevette, de később rájött, hogy kellemesebb udvarló, mint az orvos, hiszen rendelkezésemre áll minden időben.

Béla idegesen simított végig homlokán.

— Parancsolsz valamit? — lépett az asszisztens Béla közelébe.

— Semmi, csak kissé fáradt vagyok. Ez már a nyolcadik operációm. Aztán meg haza Is kéne mennem, legjobb barátom érkezik ma a hatos gyorssal.

— Szívesen elvégzem helyetted ezt a műtétet. Akkor hazamehetsz.... Várhatod a barátodat... Béla elpirult. Arra gondolt, hogy ha el is mennne nem haza igyekezne, hanem Marikáékhoz, ahol kis ünnepség van. Marika 19 éves. Talán éppen Rétyvel táncol és szórakozik a lány.

— Köszönöm szépen, hogy vállaltad helyettem a műtétet. Feltárcsázta a telefonon Marika számát, aki hamarosan jelentkezett is. Nagyon örült, amikor megtudta, hogy Béla van a másik oldalon.

— Maga az? Miért nem jött el?.... Nagyon vártam. Egészen unatkozom maga nélkül,

— Éppen azért telefonálok, most akarok indulni.

— Szívesen látjuk, siessen. Nagyon várom. Csak magával fogok szórakozni. — A fiatal orvos szivét átjárta a boldogság. Ki tudja, hátha meggondolja, s feleségül jön hozzám?

Már majdnem kifordult' a kapun, amikor a portás utána kiabált:

Béla arca elsötétült. Legszívesebben azt mondta volna, hogy már elment. De nem.------Tessék — lépett a készülékhez.

— Doktor úr kérem, — mondta kissé ijedt hangon Béla orvosbarátja —

tessék visszajönni. Egyik betegünknél a vakbél nagyon súlyossá vált. Ügy gondoltuk, mégis jobb lenne, ha ön végezné el az operációt.

Béla Marikára gondolt.

— Higyje el nekem, nagyon fáradt vagyok.

— Tudjuk, csak azért szóltunk, mert féltünk, hogy megharagszik.

— ön mondta a minap, hogy mi az orvosi becsület és felelősség.... Tiszayt megrázták a hallott szavak.

— Azonnal jövök — szólt. — Mindent készítsenek elő.

Marikát különben Réty János „szórakoztatja".

— Tudom, hogy engem nem veszel számításba — mondta Réty. — Azon az ostoba orvoson jár az eszed. Fütyül rád. Én csak akkor érdekellek, ha ő nincs Itt. Azt ne feledd, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy tűzök.

— Azt hiszed Béla nem törődik velem? — mondta indulattal Marika. Hát nagyon tévedsz.

Közben csengett a telefon. Tiszay Béla jelezte, hogy hamarosan megérkezik.

— Tévedtél barátom, — ment vissza a lány partneréhez — Béla rögtön itt lesz.

Azután múltak a percek, negyedórák és órák. Az orvos pedig nem érkezett meg.

— Én értem — jelentette ki Réty fölényesen. — Látod nem jött el. Hiába vártál rá.

A vendégek közben elbúcsúztak. Marikának nagyon fájt, hogy Bélától most nem búcsúzhat.

Tiszay csak másnap kereste .fel Marikát. Mindent elmondott neki.

— El tudnám magát képzelni élettársamnak, bár nem nagyon szeretem magát.. Ennek azonban ára van Magának más véleményen kell lennie. Nem szabad annyira a hivatásának élnie.

— El tudna engem felejteni Béla?

— Magát Marika, soha. Nagyon a szívemhez nőtt nagyon megszerettem. Ha feleségül veszem, minden időmet magával fogom tölteni.

A lányon hirtelen végigfutott a boldogság.

— Igazán megígéri nekem?

Mielőtt az orvos igent mondott volna, egy ismerős hang zavarta meg el- határozásában. Az asszisztense volt a kórházból.

■ — Csakhogy megtaláltalak. Már mindent tűvétetten utánad. A fiamról van szó... Nagyon súlyossá vált a betegsége, műtétre lenne szükség. Ne haragudj, hogy zavartalak, de gondoltam...

— Az csak természetes. Indulhatunk.

— Marika, ugye megbocsát.

A lány piros lett a méregtől.

— Hát fgv állunk.... Figyelmeztetem ha most elmegy soha többé ne lássam a szemem előtt,

— Marika, gondoltam, megért.. Engem hív a kötelesség. Egy ember életó múlik ezen a percen.

A műtét kitünően sikerült.

Másnap Tiszay korán kelt Az éjjel nem voltak valami rózsás álmai. Folyton Marika volt gondolatainak fő témája. Megfogadta magában, hogy ezentúl nem lesz olyan közvetlen a lányhoz.

Mihelyt a kórházba ért, társai azonnnal szobájához rontottak.

— Doktor úr — kezdte el mondanivalóját asszisztense — a gyárból hoztak egy beteget. Súlyos üzemi baleset során bordatörést szenvedett.

Tiszay azonnal megnézte a beteget. A páciensben Réty Jánost Ismerte fel. Azonnal hozzálátott kezeléséhez. Délre végzett vele. Látta, hogy Marika eljött a beteget meglátogatni. Ügy tett mintha nem vette volna észre a lányt.

Következő nap korábban ment a kórházba. Ütja mindjárt Réty szobájába vezetett. Ezt a betegét jobban szerette volna kezelni talán, mint a többit.

A folyosón sétálva egy ismerős hang ütötte meg Béla fülét. Marika volt az. Béla nagyon megörült. Gondolta, hogy a lány még sem haragudott a múltkor. — Lám — ötlött gondolatába — Marika bizonyára azért jött, hogy bo- csánatot kérjen múltkori viselkedéséért. Ma egészen biztos megkérem a ke-* zét. Remélem ezt nem utasítja el ma.

— Mit parancsol?

— Hozzám? — kérdezte zavarában Béla.

— Igen, önhöz jöttem, hogy megmondjam milyen ember Tiszay Béla. Nos, egy nagyon rendes ember. Orvosnak való! Talán még önhöz is mennék feleségül, ha nem lennék Réty János menyasszonya. Igen... mától kezdve az va-1 gyök.

Az orvost fojtogató érzés fogta el. Nem tudta hirtelen mihez kezdjen.

— Doktor úr — lépett hozzá az asszisztens — újabb beteg vár a műtőben.

— Hagyjatok — hörögte, mintha néki már minden mindegy lenne.

— De doktor úr, minden percben beállhat a halál.

Tiszay hirtelen a mosdóhoz ugrott, hogy a műtét előtt tisztára mossa a ké- zét.

Néhány perc múlva a beteg mellett állt.

Tiszay Bélát joggal nevezik orvosnak. Megérdemli ezt a „jelzőt". Fiatal, de hivatásszeretetből, nagyszerűen levizsgázott. Abel Gábor

A kaszárnya felől özönlő katonák arcát az öröm és boldogság mosolya aranyozta be.

Nemrég jöttek vissza a kaszárnyába. Csallóközben voltak mentőszolgálaton. Jaro, a prágai származású fiú gondolataiban még ott hömpölyög a Duna piszkos, sötét, hatalmas hulláma.

Pusztulás mindenfelé. Képzeletében feltűnik egy megrázó jelenet, mikor az őrültként rohanó anya menekül az ár elől, karján ülő csecsemőjével.

Még látja az arcokat, melyen a borzadás és az iszony tükröződik.

Ott tanult meg néhány magyar szót. Szülei, testvérei messze Prágában vannak. A hívószóra azonban katonabajtársaival és a többi magyar testvéreivel sietett vállvetve harcolni a természettel. Munkájukkal sok életet megmentet-1 tek, csak a csicsói gátnál vesztették el a játszmát. Hirtelen átcsapott gondolatvilágán a jelen. Mosolyogva vegyül a többi katonabajtár&a közé.

„Hé Tondo gyere a Slovanba ebédelni", kiált barátjának; Tondo gyorsan átsietett az utcán és csatlakozott Járóhoz. Az étteremben letelepedtek egy asztalhoz. Mindjárt megjelent a pincérlány és mosolyogva kérdezte, hogy „mit parancsolnak"? Mikor megrendelték az ebédet, a pincérlány karcsú haj- lékony alakja eltűnt a konyha párás homályában. Jaró tekintete követte, férfiszívét régen érzett melegség járta át, és ez a boldog melegség olyan jólesett a sokat látott bánat és keserűség után. Tondo szerint „átkozottul csinos

kislány". Az ebéd elfogyasztása után eltávoztak a vendéglőből. Jaro azonban otthagyott valamit, a szívét. Elmentek moziba. Előadás után sietett vissza a kaszárnyába. A szívét azonban otthagyta annál az „átkozottul csinos lány- nyál". Visszatértük után szórakoztak, majd aludni tértek. Jaro másnap már az udvaron sétált, közelgett a leszerelés ideje, boldogan gondolt a szabad, boldog évekre, melyet majd otthon a szép városban fog eltölteni. Csak az „átkozottul csinos pincérlány“ izgatta képzeletét. Az ügyeletes tiszttől elké- redzekedetť, majd kisétált az utcára. Sétált egy darabig és útját a virágárushoz irányította, ahol egy fehér és egy piros szekfüt vásárolt. Ez a két különböző színű virág Jaro lelkivilágát ábrázolja. A pincérlány magyar, habár beszél csehül, de az első sző, amelyre édesanyja tanította, magyarul hangzott el. Két nemzet alkatrészei.

A pincérlány reggel, mikor felnyitotta a szemét, asztalán ott feküdtek a szekfük. Két különböző nemzetből vannak, két atom az emberek végtelenjében. Két porszem, melyet egy mindennél hatalmasabb bilincs köt összó „szeretet“.

A pincérlányt eddig soha nem érzett melegség kerítette hatalmába „a sze- retet", hbgy a virág csak attól a barnaszemü katonától származhat, akinek a tekintete olyan sokáig követte a konyha párolgó homályába.

Balázs Bálint