Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-25 / 4. szám
r Köln. Modernvonalú függőhíd a Rajnán A kölni dóm Bonn. A parlament épülete a Rajna partján (3. Folytatás) Diákegyletek, diákparlament El kell azonban Ismerni, hogy az ilyen mentalitásnak is megvannak a maga előnyei. Ebből ered a már hagyományos német precizitás is. Néha azonban ez a precizitás keserítette meg tökéletesen az életünket. — Elmesélek arról egy történetet, amelynek a mi csoportunk volt a szenvedő alanya. — Egy- napra szóló meghívást kaptunk a mainzi e- gyetem Keleteurópa történelmi tanszékétől. Reggel korán utaztunk Mainzba. A megérkezés után leraktuk táskáinkat a hotelben. Ez tíz perc müve volt. Utána nagy előszeretettel és kedvességgel kalauzoltak bennünket egész nap. Megmutatták a város nevezetességeit, római korabeli emlékeket, a középkori dómot, az egyetemet, a sajtómúzeumot stb., stb. Részt vettünk vagy két fogadáson, közbep futólag megebédeltünk, és rohantunk megnézni az egyetemi könyvtárat, hogy a programot betartsuk. Mondanom sem kell, hogy délután már valamennyien nagyon fáradtak voltunk. De nem volt megállás. Este részt kellett vennünk az ottani diákok által rendezett közös vacsorán, ahol viszont társalognunk és vitáznunk kellett. Ez a nap, percnyi pihenés nélkül, éjjel egy óráig tartott, amikor végre ágyba kerültünk, mondhatom nem a leghízelgőbb összefüggésekben emlegettük a német precizitást. Szeminárium este nyolckor írtam már a diákotthonok, kollégiumok berendezéséről, hangulatáról az NSZK-ban, de nem esett még szó a diákéletről. Erről külön szeretnék írni, mégpedig két okból: Először azért, mert az ú. n. diákélet nem a diákotthonokban, hanem különböző más helyeken játszódik le. A másik s nyomosabb ok pedig, az, hogy a német egyetemi diákélet sokban különbözik a mi diákéletnek nevezett „vegetálásunktól". Régóta ismeretes már, hogy a diákélet nélkülözhetetlen alkotóelemei a spontánul kialakuló szabad viták, ahol mindenki kertelés nélkül elmondhatja nézeteit akár társadalmi, akár szakproblémákról. Az ilyen viták légköre nagyban meghatározza a diákélet jellegét. Hozzájárulnak a jövendő értelmiség politikai-társadalmi nézeteinek formálásához. A német egyetemeken ilyen állandó vitafórumot képez a szemináriumi könyvtár. Itt jönnek össze szemeszter közben az azonos szakot tanuló diákok és vitáznak mindenről ami csak érdekli őket. A könyvtárban megtalálnak minden, a szakjukhoz szükséges vagy közelálló irodalmat, folyóiratot. Mii is meglátogattunk néhány szemináriumi könyvtárat. Saját szemünkkel győződtünk meg róla, hogy milyen nagyszerűen vannak fel szerelve. Az újonnan megjelenő könyveket is a legrövidebb időn belül szerzik be. Bizony irigykedve néztük a kitűnő könyvtárakat, ahol öröm lehet dolgozni, tanulni. Míg ugye nálunk.... szóval van még egy s más tennivaló ezen a téren. Érdekes szociológiai kutatás tárgyát képezhetné egy olyan felmérés, amely célul tűzné ki annak az időnek a megállapítását, amelyet egy diák nálunk a szükséges tankönyvek beszerzésével tölt el. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy a német egyetemeken minden diáknak lehet a szemináriumi könyvtár helyiségeihez saját kulcsa Tehát akkor megy be amikor akar, és akkor távozik amikor akar. Egyes viták néha az éjszakába nyúlnak, mert a profeszorok leg- többnyire este nyolc és tíz óra között tartják a szemináriumaikat. Ez ott természetes. Tehát nem csoda, ha egy diák sokszor egész napját a könyvtár helyiségeiben tölti, váltogatva a tanulást beszélgetéssel és vitával. Marburgnak van egy specialitása, mely rajta kívül még vagy két egyetemi kisvárosra a jellemző. Ez a specialitás — a diákegyletek tarka összevisszasága, amely sajátos hangulatot kölcsönöz nemcsak az egyetemnek, de magának a városnak is. Az utcán lépten-nyo- mon találkozik az ember diákokkal, akik sapkájukon az egyletük színeit viselik. Marburg- ban kb. 35—40 diákegylet van. Természetesen mind más és más színekkel képviseli magát, híven a régi hagyományokhoz. A színeket a jellegzetes tányér alakú diáksapkán hordják, az egyleti összejöveteleken pedig feltűzik mellükre a „scherpának“ nevezett szalagot, összejöveteleiket rendszeresen tartják. Minden egyletnek van saját helyisége. Mint már említettem, a régi hagyományok jobbára minden egylet életében felismerhető. Még most is léteznek az általunk is ismert vívó-sörivó egyletek, az ú. n. „burschenschaftok“. Mar- burgban van belőlük vagy tíz. A többiek elhagyták a vívást, de megmaradt a sörivás és a régi jelszavak mint például: Szabadság, Haza, Nemzet, Szülőföld. Ezek a jelszavak jobbára a középkorban keletkeztek, de a náci Németországban új értelmet kaptak, amely- lyel a hitleri fasiszta ideológiát szolgálták. Nem, nincs szándékomban ezzel azt alátámasztani, hogy valamennyi diákegylet ma is fasiszta ideológiát képvisel, ez túlzás lenne, ök maguk is határozottan tiltakoznak minden ilyen gyanúsítás ellen. A tapasztalatunk azonban az volt, hogy mégiscsak óvatosan kell őket kezelni, mert éppen az ő köreikben talál kellő termőtalajra a Nagy Német Birodalom felújításának eszméje. — Van egy-két kimondottan fasiszta diákegylet is. ök azonban majdnem teljesen izolálva vannak. Nyíltan nem is nagyon mernek szerepelni, mert a döntő többség mégiscsak józanabb gondolkodású. El kell mondanom még a diákegyletekről, hogy valamennyi csakis a diákok kezdeményezéséből jött létre. Ügy is mondhatnám, hogy ezek a nem hivatalos diákszervezetek. A hivatalos diákszervezet a diákparlament, amely az egyetem összes diákját képviseli a hivatalos fórumokon. Száz tagja van, és minden évben maguk a diákok titkos szavazás útján újraválasztják. — Futólag tehát ennyit az NSZK diákszervezeteiről. Sokkal többet lehetne róluk írni de a terjedelem rövidségre kötelez. És végül, ismét csak röviden szeretnék beszámolni arról a háromnapos kirándulásról, melynek során meglátogattuk az NSZK fővárosát, Bonnt, valamint Kölnt a két egymáshoz közelfekvő rajnamenti várost. Élményszámba menő három nap volt, mert egy reprezentatív utazási diákirodának voltunk a vendégei. Természetesen irántunk — akik egy szocialista államból érkeztünk — még fokozottabb figyelemmel viseltettek. Igyekeztek mindent a legjobb színben feltüntetni. Még azt is lehetővé tették a számunkra, hogy meglátogathassuk a német parlament üléstermeit. A Bundesrat bársonyszékeiben ülve erreföl egy magasröptű előadást kellett végighallgatnunk a német demokráciáról, fűszerezve szellemes szójátékokkal. Például: Hauptstadt ugye németül fővárost jelent, de mivel Bonn nem egy nagyváros (kb. 100 ezer lakosa van), viccesen Haupt- dorfnak hívják, ami szószerínt főfalut jelent. Kölnben a legérdekesebb látnivaló a monumentális világhírű dóm. Ezenkívül alkalmunk nyílott benézni a legnagyobb német rádió és televízió stúdióiba. Vége Varga Sándor D I I 9 Ä K SZ S E MM E L AZ NSZK R » U L ad e'Qű&m A pozsonyi Déryné Színkör a napokban mutatta be a mai magyar drámairodalom egyik kiváló egyéniségének — Thurzó Gábornak e mesterien megírt színmüvét. Az író a mából meríti témáját. A tudományos körökben is köztiszteletben álló geojizikus, Zeyk professzor, egy véletlen folytán — hirtelen kerekedett nyári záporban — ismerkedik meg a nála harminc évvel fiatalabb lánnycil, Annival. A flörtölésre, könnyelműségre hajlamos „csitri" egy-kettöre varázsába keríti az öregedés küszöbén álló Zeyket. A „prof“ gyors szerelemre lobban a lány iránt. Bár többször is elhatározza — állására, családjára gondolva, — hogy szakít Annival, nem tud parancsolni érzéseinek. Még akkor sem, amikor már a hírneve és a pozíciója válóban kockán forognak! Kiutat e bonyolult, fonák helyzetből csak egy öngyilkosságban talál a szerző. Zeyk professzort és családját Anni öngyilkossága menti meg az egyre jobban fenyegető bukástól, illetve széthullástól... Ez hát a több mint három órásra nyúlt darab cselekménye, persze dióhéjban. A pozsonyi Déryné Színkör Pozsony és környéke műkedvelő színjátszásának, a pillanatnyilag két műsorral készülő Duna utcai Forrás Irodalmi Színpad kivételével, mondhatnák az egyetlen életképes fáklyája. Tagjai szabad idejüket feláldozva, nemegyszer az anyagiakat és helyiséget hiányolva, de lelkesen készítenek elő egy- egy bemutatót. Kétségtelen, a taps, melyet az előadás után kaptak fölöttébb megérdemelt volt. Sőt! — tán több is kijárt volna belőle. Mégis — épp az imént említetteket figyelembe véve, — egy rövidebb, könnyebb színmű, vagy egy jó vígjáték jobban „ülne" e gyakori nehézségekkel küszködő együttesnek. Az ötletes rendező — Kovács Ottó, a két főszereplőre irányította figyelmének tekintélyes részét. Valószínűleg ennek lehet a következménye az, hogy az epizódszereplők néhányszor „kisiklottak" a darab légköréből. Hogy az előadás ritmusa egy-kétszer esett, az inkább a mű hosszának és a színészek időnkénti elfáradásának, mint esetleg Kovács hiányos rendezői munkájának tudható be. Lőrincz János Zeyk professzor szerepében a tőle megszokott rutinnal, jó oldotta meg feladatát. Vívódása Anni és a család között lelki dilemmájának hiteles tanúsága volt. Dicséret illeti alakításáért a feleséget játszó Heimler Lászlónét és a fiukat színre vivő Rácz Bélát. Kiváltképp Rácz lendületes, bátor játéka, biztos színpadi mozgása keltett kellemes meglepetést. Szándékosan hagytam utoljára Anni — Kopasz Csilla játékának értékelését. Alakítása csaknem hibátlan volt! Bátran állíthatom, hogy megjelenése a színpadon mindig friss színt, új fordulatot vitt a cselekménybe. Szinte csodálatra méltón élte magát bele a 17-18 éves csapo- dár fiatal lány bolondos és néha-néha mégis oly komoly lelki világába. Gondolom, joggal remélhetjük, hogy a Déryné Színkör következő bemutatóján is ott láthatjuk majd őt a színpadon. A pozsony Uj Színpad adta lehetőségekkel élve, az ízlésesen berendezett színpad sem hagyott semmi kívánni valót maga után. Kár, hogy a súgó „buzgalma" időnkint egészen a balkonig érvényesült. Végezetül — a szokásos befejezés helyett — ez alkalommal inkább két, az előadásokkal kapcsolatos megjegyzés szorul tollvégre. Az egyik a közönségnek, a másik a színkörnek. A közönség részéről nagyon zavarólag hatott — kivált, képp a színdarab első harmadában, — az állandó mozgolódás, helykeresés, a hangos puffanás kísérte ajtónyitás. A műkedvelők is színészek! Nekik is kijár ugyanaz a tisztelet, mint bármelyik hivatásos színházunk színészeinek! Sőt! Ami pedig a színkört illeti, valószínű, a bemutatott színmüvet mind a közönség, mind maguk a darab szereplői is a Hátsó ajtó címen ismerik jobban... Miklósi Péter Göncz Árpád érdekes, nemrégiben befejezett fordítása: Hemingway első posztumusz kötete a Vándorünnep. A könyv, amely hamarosan megjelenik az Európa gondozásában, minden bizonnyal nálunk is irodalmi csemegének számít majd. — A Hemingway irodalmi hagyatékát kezelő bizottság ezt a novellafüzért adta közre elsőül — mondja a fordító. — 1921—24 között játszódik Párizsban, s nagyjából a Fiesta élmény-alapanyagát tartalmazza. Hemingway közvetlenül halála előtt írta. Az életrajzi töredékekből álló novellafüzér hőse maga az író, főszereplői az akkoriban Párizsban élő amerikai íróbarátai: Gertrude Stein, Ezra Pound, Scott Fitzgerald. A könyv lényegében az „elveszett nemzedék" (Gertrude Stein nevezte így a huszas években Párizsban vegetáló, háborút járt fiatal művészeket) alakjait megörökítő, kicsit kaján, karikaturisztikus portrék gyűjteménye. Legtöbb szeretettel még a festőket — Picassót, Braque-ot, Gris-t, Mone-t — idézi fel Hemingway, Steint, Pound-ot és Fitz- geraidot, akik akkoriban az amerikai irodalom fejedelmeinek számítottak, s részben máig is annak számítanak, nem egészen úgy ábrázolja, ahogyan alakjuk a köztudatban él: Vihar Hemingway posztumusz kötete körül Görbe tükör mintha görbe tükörben mutatná meg őket. A kötet nagy vihart kavart az angolszász sajtóban: a kritika hálátlansággal és torzítással vádolta Heming- wayt. Meglehetősen vállveregető modorban ír például Fitz- geraldról, aki akkoriban már elismert író volt, s támogatta a pályakezdő Hemingway-t. ★ Humor és líra — A magyar olvasó azonban kevéssé Ismeri a könyvben idézett írókat, tehát aligha érzi majd kegyeletsértésnek Hemingway gyakran csípős megjegyzését. Számunkra inkább azért hat felfedezésként a kötet, mert Az öreg halász szerzőjének eddig ismert műveiben alig felfedezhető írói tulajdonságaival ismertet meg: fanyar humorával és meleg, bensőséges lírájával. Megfogalmazza a könyvben ars poeticáját s betekintést enged írói műhelyébe: a Vándorünnep és a Fiesta összevetéséből például kiderül, hogyan válogatta, rostálta és lényegítette át műalkotássá valós élményanyagát az író. Azt hiszem, ezt a könyvét nem soroljuk majd Hemingway nagy remekművei közé, de igen érdekes és tanulságos olvasmány.
