Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-05-10 / 19. szám

1 SZÁZTÍZ EV ELŐTT SZÜLETETT A LÉLEKELEMZÉS MEGALA PlTÖJA A VILÁGHÍRŰ IDEGGYÓGYÁSZ Dr. Sigmu Köztársaságunk területén láfEa meg a napvilágot, kerek 110 évvel ezelőtt: 1856 május 6-án született a morvaországi Frei- dergben. Tanulmányait Ausztriában és Franciaországban vé­gezte. Orvosi működését azzal kezdte, hogy tevékenyen hozzá­járult a kokain érzéstelenítő hatásának felismeréséhez és al­kalmazásához. Párizsban először Jean Martin Charcot neves ideggyógyász tanítványa lett, majd Bernheimnél tökéletesí­tette a hipnózis technikájában szerzett tapasztalatait. Freud korán felismerte a hipnózis nyugtató — és nem gyógyító — hatását, amire a nálánál jóval Idősebb, BreuerVnevú munka­társa hívta fel figyelmét. így született meg az idegbetegek­nek ún. „beszélgető kezelése", amelyet — freudl nyelven — ma is még rapportnak. vagyis jelentéstételnek, beszámolónak neveznek. Ezek a beszélgetések, amelyek a beteg részéről bi­zonyos transz-szerű, önkívületi állapotban folytak le, foko­zatosan feltárták a páciens hisztériás tüneteinek eredetét, megkönnyebbülést, sőt nemegyszer gyógyulást eredményeztek Ezen felfedezésével egyidejűleg adta ki Freud „Traumdeu- I tung“ című, sok vita tárgyát képező müvét, amelyben az á- j lomvilág rejtelmeit igyekszik tudományos alapon felderíte- ' ni és a valósággal kapcsolatba hozni. Jómagam abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy e- gyik barátom felesége, Dr. Kassai Jenöné. aki leánykorában több éven át segédkezett Dr. Freud bécsi rendelőjében, tüze­tesen ismertette velem a jeles tudós módszerét. íme egy pél­da: — Középkorú ír asszony jelent meg a rendelőben azzal a panasszal, hogy valahányszor lángot, nyitott tüzet lát vala­hol, őrjöngési roham vesz erőt rajta. Eddig — úgymond — Életűiéni e: Interjú Ruha István nd FREUD egyetlen orvos sem tudta megállapítani a különös jelenségek í összefüggését. — Főnököm kényelmes pamlagra fektette pá­ciensét. A rendelőt ilyenkor teljesen elsötítettük, hogy fény. hang, szégyenérzet stb. ne gátolja a beteg figyelmének össz­pontosítását. Több „rapportra“ volt szükség, amíg Dr. Freud az asszonnyal elmondatta életének főbb mozzanatait — fordí­tott sorrendben. Már-már meddőnek látszott a kísérletezés, amikor a páciens egész testében remegni, majd sírni, tombol­ni kezdett. Elbeszélésében akkor ért el zsenge gyermekkoráig, amikor tűz ütött ki abban a szobában, amelybe szülei bezár­ták. A szomszédok az utolsó pillanatban szabadították ki fé­lig megfulladva. — Megoldódott a „rejtély"! A többi már szinte gyerekjáték volt a neves orvos számára: a legközelebbi rapporton már nem transzba, hanem szomnambul álomba me­rítette betegét. Újból „átéltette“ vele a veszélyes helyzetet, szuggerálta a félelem indokolatlanságát és poszthlpnotikus parancsot adott, hogy a jövőben semmilyen tűz láttán sem tudatosan, sem tudat alatt ne lépjen fel nála félelem-neuró­zis. Dr. Kassainé azt is elmondotta, hogy az ir nő öt évig állt megfigyelés alatt anélkül, hogy egyszer is rohamot kapott volna. 1922-ben Dr. Freud feladta orvosi gyakorlatát és kizárólag tudományos művek szerkesztésének szentelte életét. A tudo­mány őt tekinti a pszichoanalitika felfedezőjének, megalapí­tójának és tökéletesítőjének. Dr. Sigmund Freud az amerikai Worcester-egyetemen is előadásokat tartott. Bécs városa díszpolgárává választotta, a weimarl Goethe-társaság és az angol Royal Society of Medicine pedig dísztagjai sorába vette fel a világhírű tudóst. — 1939-ben fejezte be életét, mielőtt I a barna pribékek kezére került volna. Kozics Ede A második pozsonyi zenei ünnepek első vendégeként Ru­ha István, a kitűnő romániai hegedűművészt üdvözölhettük A megnyitókoncerten Brahms D-dur hegedűversenyével váló­ban fesztivál színvonalú és me­leg hangulatú estélyt szerzett hallgatóinak. Nagy sikerrel fo­gadott produkciója méltó nyi­tánya volt ennek a gazdag és változatos műsort ígérő ünne- ni hangversenysorozatnak. Hol végezte zenei tanulmá­nyait ? Kolozsvári születésű vagyok, itt is élek. Nagyon szeretem ezt a szép, hagyományokkal te­li, nagy kultúrájú várost, a- melynek élénk zenei életében számos világhiresség megfor­dult. Itt tanultam meg a zenét szeretni és művelni. Muzsikus családból származom, így nem csoda, ha édesapám már 5 é- ves koromban kezembe adta a hegedűt. Nagynevű tanítómes terem sosem volt, mégis sokat köszönhetek a nálam néhány évvel idősebb tanáromnak — jóbarátomnak — Balogh Fe­rencnek. Mikor kezdődött és hogyan alakult művészi pályafutása? Tulajdonképpen 1953-ban. A bukaresti Világifjúsági Találko­zón a hegedűsök kategóriájá­ban aranyérmet nyertem. 1958 tavaszán a moszkvai Csaj­kovszkij-versenyen III. díjjal, ugyanazon év őszén pedig Bu­karestben az Enescu-jesztivá- lon ismét l. díjjal jutalmaztak Egy év múlva Párizsban újabb erőpróbát jelentett számomra a J agues Thibaud- verseny, ahol szintén első helyezést értem el. Egyéb elfoglaltságai? Bizony alig akad egy-két szabad percem. Vonósnégyest vezetek, mely az egyetlen ál­lami kvartett Romániában. Na­gyon szívesen tanítok. A ko­lozsvári zeneakadémián van né­hány tehetséges növendékem. Milyen zenét szeret, illetve milyen müvek állnak legköze­lebb egyéniségéhez? Mindenfajta zenét szeretek, amely szép és igényes. Meny­nyi tiszta szépséget rejt ma­gában például a népi muzsika Nálunk, Erdélyben még manap­ság is sok gyönyörű népdalt énekelnek. Kedvelem a jó dzsesszmuzsikát is. A komoly zene terén főleg a klassziku­sokat játszom a legszívesebben. A modernek közül nagyon sze­retem Bartókot (összes hege­dűre írt műve a repertoáro­mon van) — valamint Prokof­jevet és Sztravinszkijt is kö zelinek érzem. A közeljövőben milyen fela­datok várják? Hazai fellépéseim mellett számos külföldi meghívásnak kell eleget tennem. Az év vé­géig majdnem minden hónapra jut egy-egy vendégszereplés. Júliusban a Berlinben sorrake- riüő Berolina-fesztiválon i ve­szek részt. Augusztusban Dub- rovnikban, ősszel Törökország­ban és Nyugat-Németország- ban, decemberben pedig Ma­gyarországon koncertezem. A jövő év elején három hónapos turnéra indulok Kanadába és az Egyesiüt Államokba. Nem jelent ez túlterheltsé­get? Lehet, de megéri. Szenvedé­lyesen szeretem a zenét, s a muzsika minden fáradságért kárpótol. Kovács Lajos Az „Aranyember" Pozsonypiispökin A pozsonypüspöki CSEMADOK helyi szer­vezetének színjátszó csoportja az elmúlt hé­ten sikerrel mutatta be Lőrinc János és Wur­ster Ilona rendezésében Jókai Mór Aranyem­ber c. darabját. A színjátszó csoport tagjai­nak a bírálóbizottság elismerését fejezte ki. A főszerepekben kitűnő alakítást nyújtottak Zsernovicky Károly és Posztós Melina. Nagy tapsot kapott Kaiser József, Nagy Erzsébet, Nagy Anna, Foglsinger Ida. Fürst Pál, Német Károly és Jech Veronika, de a közönség tet­szésnyilvánítása ugyanígy szólt a többi sze­replőnek is. Az egyesület a környez^ felvakba és váro­sokba is ellátogat majd. Nagy Izabella, Pozsonypüspöki Nevető mozaik Az ipolysági AKI II. b osztályos tanulói már hetek óta a Nevető mozaik c. esztrádmű- sorukkal szórakoztatják a környékbeli lakos­ságot. Eddig 13-szor lépjek fel és mindig si­kerrel. Jártak Ipolyságon, Ipolyszakállason, Csatán, Felsőszemerében, Nyéken, Szécsény- kén, Pereszlényben és Egegen is. A müsorszámokaf Varga Gyula osztályfőnök tanította be. A fiúk és lányok elmondották, hogy májusban és júniusban ellátogatnak Lé­vára, valamint Zselfzré és műsorukat szeret­nék bemutatni Balassagyarmaton Is. Bém István, Ipolyság LASICA - SATINSKÝ: KIS TESTAMENTUm a este, mihelytésten befejezem ezt a bekez­dést, kiugróm az ablakon. Drága barátaim, ked­ves jő rokonaim! Nem bírom. Miben kéne hinni? Melyik úton kéne haladni? Kit kéne követni? A kérdéseimre senki sem válaszol. Egész társadalmunktól vártam a választ. Hiába vártam. Elmegyek. Evekkel ezelőtt (fiatalságom Idején) favágó-kollégáimat kérdez­gettem: „Miben kéne hinni? Melyik úton kéne haladni? Kit kéne követni?" Mégsem hallották. Zúgtak a fűrészek Megnősültem. Volt feleségem és voltak szomszédaim. Átmentem hát inkább a szomszédaimhoz: ..Jőnapot. Miben kéne hinni? Melyik úton kéne haladni? Kit kéne követni?" A szomszéd éppen ebédelt. Teieszájjal mormolta: „Hmpl — gmpl — trmpl." Nem értettünk szót. Már akkor megpróbálkoztam kiugrani az ablakon. Persze en­nek akkor még semmi értelme sem lett volna. A töldszinten lak­tunk. Sehol semmi, elszaladt tíz év. De semmire sem tudtam rendesen összpontositani. Váltogattam a foglalkozásokat; felhagytam az írással, elkezdtem komponálni, abbahagytam a komponálást, elkezdtem Írni... Beírtam a rádióba (Zoch utca 3) „Kedves elvtársak! Miben kéne hinni? Melyik úton kéne haladni? Kit kéne követni?" Azt válaszolták: „Kövesse Timlrjazevet, a világméretű tudóst." Csak­hogy. mikor élt Timlrjazev? Igazán olyan követésre méltó lenne? Ki áll nekem ezért jót? A szomszédok éppen az ablak alatt álltak — nem ugorhattam a fejükre. Szívósan dolgoztam tovább, de minden belső tűz, lelkesedés nélkül. Szépírással átmásoltam a Ház a hegy- oldalbant, a Kutyafejüeket és a Tyapákékat. Nem közölték. Ez alatt az idő alatt újabb húsz év telt el. Tanítani kezdtem a főiskolán: Kérdem a rektortól: „Azt mondom és János, miben kéne hinni? Melyik úton kéne haladni? Kit kéne követni?" A rektor nevetett: „Es te ezt nem tudod Palkó?" Kinyitotta az ablakot, széttárta a kezét, s a messzeségben kéklő hegyekre, völgyekre mu­tatott: „Humanizmus és reneszancia Palkó!" Ez nem az ő véleménye volt. Ereztem, tudtam. De ki mondhatta ezt? Sehogy sem jutott eszembe. Valaki talán a vasfüggöny mögül? Nem bírtam tovább. Másnap kimásztam az ablakba. A feleségem adogatta föl a rongyot, a vizet és az újságpapírt. Délre készen is voltunk. Hetvenedik születésnapom alkalmából beválasztottak az akadé- ' miába. Akadémikus kollégáimnak mindjárt feltettem néhány kér­dést: „Miben kéne hinni? Melyik úton kéne járni? Kit kéne kö­vetni?" Hallgattak. Hogy majd imák róla. Vitáznak. Közös erővel derítenek fényt a rejtélyre. Azon az estén szentül el voltam hatá­rozva, elmegyek. Eelöntöttem egy kicsit a garatra, s a hetedik emeleten odamentem az ablakhoz. De kiugrani csak úgy — házi­kabátban? De végzem. Az akadémiába való felvételem óta, újabb húsz év telt el. Ma, amikor éppen megettem a dara-kásácskámat, szinte belémhasitott. Egy pillanattal ezelőtt történt, amikor éppen szo­kásomhoz híven, a dolgozószobámban üldögéltem az éjjelin: „Mi­ben kéne hinni? Melyik úton kéne járni? Kit kéne követni?" Ezért határoztam úgy, hogy azonnal és önként elmegyek. Mert senki sem felel a kérdésemre. Pedig az egész társadalomtól vártam a választ. Ignorált. Akadályokat gördített elém. Nem bírom tovább. Értsék meg kedves rokonaim, ne ítéljetek el gyermekeim! Csak fel jussak az ablakba. Hiába, kilencven, az mégiscsak ki­lencven. Vagy inkább kinyitom a gázt. Fözük egy teácskát, pis- kótácskával. (Ford.: -tó-) tllL cgfeszfacalti honsivuhlív figuvalív Moore az első világháború évei alatt nőtt fel, és ép­pen ez az alapvető élettapasztalat szolgálhatott indító­okot a művészi tanulmányok megkezdéséhez. Hosszú éveken át kísérletezik az anyagokkal, maga farag, önt, cizellál. 1919—25-ig a Leeds-i Shool of Artban és a londoni Royal College of Artban tanul, majd 1926—39-ig a lon­doni Royal College of Artban és a Chelsea-i Shool of Artban tanít 1926-ban ellátogat Párizsba, Rómába, Ve­lencébe, Páduába, Ravennába, mikor visszatér megbíz­zák a londoni St James földalatti vasút részére egy szobormű elkészítésével. 1936-ban részt vesz a New Burlington Galleryban megrendezett sürrealista kiállítá­son. Még ugyanebben az évben a Pyreneusokban barlang­festmények után kutat. Ezután termékeny évek követ­keznek, ekkor alkotja többek között „Három álló alak" c. szoborcsoportját köböl (213 cm magas); majd a 196 cm hosszú „fekvő alakon“ dolgozik, amelynek kópiáját később megvásárolja a párizsi Musée National ď Ari Modern. Ha megfigyeljük egy nagy művész jellemrajzát, ész­revehetjük, hogy az erő mindig párosul a lágysággal, s ennek önelismerése, értékelése mindig szerény. Hogyan Is jellemezhetnénk Moore művészetét; először is talán alkotásainak az életteljességük. Lehetetlen őket intellektuális absztrakciónak nevezni. Él bennük min­den ideg, mintha a rejtett szív spontán ritmusával lé­legeznének. Moore nagyrészt legszívesebben egybekö­tötte a matematika kérlelhetetlen szigorú törvényeit az emóció legbensöbb, legérzékenyebb titkaival. Szerkeze­teiben a hasábok, nyújtott gúlák, a párhuzamos és összetartó egyenesek ritmikus egyensúlyára, alakos kompozícióban, őskori plasztika hatása alatt az egysze­rűség végső lehetőségeivel, az üresen hagyott relatív formák, s az elmetszések, áttörések bujkáló dinamiká­jára épiti az általa kívánt hatást. Moore mindig is experimentista művész volt, kifeje­zési formáiban roppant merész és űj, természetesen mindig reális alapokon. Sok jelenlegi művésztől eltérően nem hajlik el a mikrokozmos Idomaihoz, amelyek tudo­mánya gépezeteket lepleznek, hanem hű marad az em­beri látásmódhoz, ezért az ő műveiben ott él az érte­lem, amely azokból az idomokból hiányzik. Moore minden müve életérteimű. árad belőlük az ember hang­ja. Alakjainak világában nincs semmi erőszakoltság, hirtelenség. Csák a tökéletes ismeret biztosítja a nyugodt egyen­súlyt. A modern művészeti elvek teljes egészében elvetik a klasszikus hagyományokat. Moore sajátmaga is kije­lentette, hogy szobrászati alkotásaiban nem a késői görög és reneszánsz szépséget akarja ábrázolni. A szép­ségtől függetlenül is mindig létezett a magasztosság, fenségesség ideálja. A 2. században Longinus és utána a 17-18. században Boileau és Burko, Schiller és Kant stb. azt magyarázták, hogy a művészetben léteznek ele­mek, amelyek alapján véve sokkal több látomást, agy­rémet, borzalmat, rejtegetnek magukban, mint józan megfontoltságot, nyugodtságot. Mi még mindig romantikusok vagyunk — annak elle­nére, hogy ez a tény nincs ínyünkre, s nem szeretjük, hogy így neveznek bennünket —, de a „csodálatos bor­zalom" (Bürke szertnt a fennköltség valódi vizsgája) sohasem volt annyira észlelhető, mint éppen a jelenlegi művészetben. Henry Moore a borzalom esztétikájának jelenlegi kép­viselője, épp ezért alkotásait ne a szépség, hanem a fennköltség szemszögéből vizsgáljuk. Az igazi művész életében nem lehet megalkuvás, csak a teljes céltudatos, művészi odaadás segíti át a kezdeti nehézségeken, sikertelenségeken, a nyilvánosság meg nem értésein. Henry Moore életében nem volt, s nincs megalkuvás! Erejének teljében tárja elénk géniuszának tökéletes al­kotásait. KRISTA KATALIN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom