Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-03-16 / 11. szám

Találkozás a felszabadítókkal Húsz évvel ezelőtt, február utolsó előtti napjának éjszaká­ján vettem észre, hogy a né­metek visszavonulnak. Aznap reggeltől mint helybeli lakos, feltűnés nélkül köztük forgolódtam, hogy minél több értesülést szerezzek róluk. Leg­utoljára egy német hadnagytól szereztem híreket. — Mindennek vége, — mon­dotta. — Egy őrá múlva itt lesznek a bolsevisták. Ogy tettem, mintha ez lenne életem legnagyobb szerencsét­lensége. Magamban meg röhög­tem a félelmükön. A német hadnagy jóslata be­vált A hely, ahol laktam, vagy egy fél kilométerre volt a fa­lutól, egy kis völgyben, az erdő alatt Egyszerre egy csoport katonát pillantottam meg. Hogy szovjet katonák, ezt tudtam. Nagyon jól ismertem az egyenruhájukat. Kettőt közülük ugyanis a lakó­helyemen rejtegettem. Elébük mentem. Hallom, amint kérdezik: — Germánok vannak? — Nincsenek! A harcosoknak nincs Idejük érzelgősködnl. Utánam siettek a házba. Egy kapitány is volt köztük. Nagy vonalakban elmondtam nekik, mennyi német van a faluban. Elég sok volt belőlük. Gép­ágyúik, vontatóik voltak. Tá­maszpontnak akarták a falut kiépíteni. Beszélgetés közben a telefonisták is megérkeztek. A kapitány parancsot adott az egyik hadnagynak, amelyből vi­lágosan megértettem, hogy — Katyusával lőjék a falut! Elébe álltam s kértem, ne te­gye ezt, mert partizán-faluról van szó. Később két ember társaságá­ban, akik félig civilben, félig meg a Vörös Hadsereg egyenru­hájában voltak, visszatértem. A helyiségben egy fiatal katona is ott volt, aki, amikor az utánam jövő két egyént meglátta, el­kiáltotta magát: — Agyonlőni őket! S máris — saját szakállára — hozzálátott az előkészületek­hez. A kapitány alig tudta a dol­got megakadályozni. A társaim egyike meghatódva húzta szét magán a civil öltönyt, amely alatt a szovjet hadsereg egyen­ruhája látszott, mellén hat há­borús kitüntetéssel. A kapitány elé állt és mint a gárdaezred tisztje jelentést tett. A helyzet egyszeriben meg­változott. A kapitánynak adott értesülést e két katona bizonyí­totta. — A kapitány gyorsan intéz­kedett A törzskarnak szüksége lesz a hírekre. Négy géppisztalyos társasá­gában Krnišov községbe men­tünk. Az út az erdőn keresztül vezetett. Sok szovjet katonát láttam ott. Az út mellett, ame­lyen a németek az előző éjjel visszavonultak, ágyú ágyú mel­lett állt A törzskarnál valószínűleg már tudtak a jövetelünkről. Alighogy beértünk a faluba, be­mentünk az épületbe. A fo­lyosón egynéhány ismerőst pil­lantottam meg. Mosolyuk mint­ha azt mondta volna: — Túlélte! Beléptünk a helyiségbe. Egy asztal, mögötte magasnövésü tiszt s körülötte egy csoport. Társaim katonásan jelentkez­nek. Én mint civil, a háttérben ma­radok. A hivatalos formaságokra ke­veset adtunk. Ingem alól kihúz­tam a jegyzetekkel ellátott tér­képet Társamnak, akivel majd négy hónapig jóban-rosszban együtt voltam, a következő szavakkal nyújtogattam át a térképet: — Jurij, te jobban tudsz oro­szul, mint én. Magyarázd meg nekik a dolgot! A térképet a parancsnok elé tették. Speciális térkép volt, rajta a Garam-vidék jó része. Római diákok a spanyol nagykövetség épülete előtt „Spanyol- ország igen — Franco nem“, „Éljen a szabad Spanyolország" jelszavakkal tüntettek A tiszt' alaposan megnézte e térképet, majd ránk mosolygott. Egyetlen szót mondott csupán: — Hősök! Néma tanúja voltam a be­szélgetésüknek A Vörös Hadse­reg hadműveleteit támogató tervünkről Jurijjal már útköz­ben beszélgettünk, amikor a törzskarba elindultunk. Ö csak ezt ismételte el. De a tervet még az éjjel valóra kel­lett váltani. Látszólag semmi­ségnek tűnt a dolog. El kellett vágni a németek visszavonulási útvonalát Žibritovból Selmec­bánya felé. A németek éjjelen­ként kerülték az erdőket. Fél­tek, akár az ördög a szentelt víztől. Vagy harminc főnyi csoport két gépfegyverrel elindult az akció végrehajtására. A hadna­gyot, mivel a lába megfagyott, nem vittük magunkkal. Az er­dei utakat jól ismertük. A levegő tiszta volt. Zavarta­lanul eljutottunk a Tomperk hegyre. Innen olyan 100—200 méternyi távolságra húzódott a Korponától Selmecbánya felé vezető út. A távíróvonalaknak is ott kellett lenniök. A kato­nák egy csoportja aztán elvág­ta a vonalakat. Minden jól ment, mintha há­ború egyáltalában nem is lett volna. Nagyobb baj volt velem. Könnyedén voltam felöltözve s egész hajnalig fagyoskodtam. Végre kivirradt. Lent, előttünk valami moz­golódás támadt. A németek valószínűleg ész­revették, hogy a telefonvonalu­kat elvágták. Pitymallott. Látjuk, amint a faluból egy nagyobb csoport német indul el. Amikor olyan 400 méterre voltak, tüzet nyitottunk rájuk. Nagy kiabálás, káromkodás, lárma, aztán a németek vissza­felé szaladtak, a faluba. A szov­jetek aknatüzet zúdítottak rá­juk. Nem a falura, hanem az erdőbe vezető útra. Oj csoport vált fel bennün­ket. A törzskarhoz megyek. A hadnagyot már nem találtam ott Elvitték. Fagyott testrészeit kellett gyógyítani. Ugyanaz a tiszt üdvözölt, aki éjjel fogadott bennünket. Nem akarom a szavait ismé­telni. számomra az volt a fon­tos. hogy a családom él. Jurij társaságában útnak in­dultam hazafelé, a családomhoz. A környéket már alig ismer­tem fel. A ház előtti erdőt mint­ha letarolták volna. A hó feke- téllett az aknarobbanásoktól. A kapitány, akit előző nap a ház­ban hagytam, már nem volt ott. Szétnézek, s akkor látom, hogy a falu épen maradt. NÉHÁNY ÓRÁVAL AZUTÁN, hogy elhangzott Nasszer elnök felhívása az arab országokhoz, összefogásra szólítva fel őket Nyugat-Németország arab-elle­nes politikájával szemben, az arab államfők személyes meg­bízottai elvi megállapodásra ju­tottak az ellenintézkedések kérdésében. Az elvi megállapodást gya­korlati intézkedések követték. Csaknem valamennyi arab ál­lam fővárosában rendkívül élénk politikai tanácskozások folytak a közös arab politika jegyében. JEMEN kormánya rendkívüli ülést tartott, amely után nyi­latkozatban jelentette be, hogy haladéktalanul visszahívják Bonnból a jemeni ügyvivőt. Amennyiben megtörténik a dip­lomácia kapcsolat felvétele Tel- Aviv és Bonn között, Jemen is bejelenti a kapcsolatok teljes megszakítását Nyugat-Német- országgal. LIBANON fővárosban ugyan­csak közleményt adtak ki, a He- lou államfő elnökletével meg­tartott rendkívüli miniszterta­nácsról. Philippe Takla külügy­miniszter szerdán fogadta Kurt Nunzel nyugatnémet nagyköve­tet, s tájékoztatta őt arról, hogy Libanon — teljes szolidaritás­ban a többi arab országgal — csatlakozik a bonni kormánnyal szemben meghozandó minden közös arab intézkedéshez. SZÍRIA miniszterelnöke szer­dán megtartott sajtóértekezle­tén megismételte, hogy Szíria csatlakozik minden akcióhoz, az olyan külföldi államokkal szem­ben, amelyek kapcsolatokat tar­tanak fenn Izraellel. TUNÉZIA visszahívta nyugat­németországi nagykövetét - je­lentette a MEN. ALGÉRIA már kinyilvánította szolidaritását az EAK-kal — hangsúlyozta Buteflika algériai külügyminiszter. A BONNI SZÖVETSÉGI GYŰ­LÉS — (Bundestag) megkezdte az elévülési probléma megtár­gyalását. Mint ismeretes, a bon­ni kormány a múlt év őszén olyan határozatot hozott, hogy nem tesz semmiféle lépést a náci időkben elkövetett gyil­kosságok elévülésének meg­hosszabbítására, s arra az ál­láspontra helyezkedett, hogy ezek a bűntettek 1965. május 8-a után elévültnek tekinten­dők. Ez év első hónapjaiban azon­ban változás következett be, Mestagabgeoriinetf 1» »«1 trtv má !*«w Tort: kürt« «»< jMt ük t•• M«l t»6S ««v«» Vwlükrw», * OOS»a**»«» a US. - VK**KECBKH i ttauMK, «too nil Ab««b« .hi-t Stimm- M&tKfcritme «tun TODE verurteilt! »fa SU VotMVTlMWii« ' »>« »y ♦*,,**> Náci körök március 9-én horog­keresztes röpcédulákat küldtek a bonni szövetségi parlament képviselőinek Csehszlovák küldöttség járt az Egyesült Arab Köztársaságban. Képünkön Jozef Lénárt miniszterelnököt Ali Sabri, az EAK mi­niszterelnökének társaságában látjuk midőn az elévülési határidő kö­zeledtével a nemzetközi közvé­lemény felháborodása nőttön nőtt, s a bonni diplomaták riadt hangú jelentéseket küldtek a külügyminisztériumba, hogy az elévülés bekövetkezése „kata­sztrofális hatást“ váltana ki a Bonnal szövetséges országok közvéleményében. A nyugatné­met lakosság különböző réte­geiben is egyre erősödő tiltako­zó mozgalom bontakozott ki Időközben. A BUNDESTAG ELŐTT most több törvényjavaslat fekszik az elévülés ügyében. Jahn szociál­demokrata képviselő az alkot­mány és a büntetőtörvénykönyv olyan értelmű kiegészítését ja­vasolja, hogy a gyilkosság és népgyilkosság bűntettei egyál­talán nem évülhetnek el. A vitát Bucher igazságügy­miniszter nyitotta meg, aki ki­jelentette, hogy Erhard kancel­lár a minisztertanácsban — mivel itt jogi és lelkiismereti kérdésekről van szó — nem akart élni azzal az alkotmány­ban biztosított jogával, hogy meghatározott álláspont elfo­gadására szólítsa fel a minisz­tereket. Bucher hangsúlyozta, hogy 6 személy szerint „kizá­rólag jogi okokból" továbbra is ellenzi az elévülési határidő megváltoztatását. Elnökválasztási j vita Ausztriában j Alig temették el Adolf * Schärf köztársasági elnököt, i már kirobbant a vita a koa- J líciós pártok, az Osztrák J Néppárt és az Osztrák Szó- « cialista Párt között az el- ý nökválasztás időpontjának ■ kérdésében. Pittermann al- J kancellár rádióbeszédében ( azért szállt síkra, hogy a • választásokat a lehető Ieg- j korábban rendezzék meg. Az i első számba jöhető termi- J nus május 9-e (a választás- ■ nak munkaszüneti napra kell * esnie). Az Osztrák Néppárt j Withalm főtitkár által tol- • mácsolt álláspontja szerint § a választásokat csak május t végén, június elején célsze-* rű megrendezni. Az ellentét ■ egyik fő oka: az új elnök * megválasztásáig a néppárti J Klaus kancellár tölti be az i államfő tisztét, ugyanakkor J az osztrák köztársasági el- i nők 1945 óta a szocialista J táborból került ki, s a párt • most is választási győzelem- ■ re számít i ! Meggyilkoltak egy háborús bűnöst Az uruguayi rendőrség meg­kezdte a nyomozást a Monte­video egyik villájában holtan talált Herbert Cukurs háborús bűnös gyilkosainak felderítésé­re. A gyilkosságra egy titokzatos telefonhívás nyomán derült fény. Az AP amerikai és a Reu­ter angol hírügynökség bonni irodáit ismeretlen személyek hívták fel s magukat csupán így nevezték meg: „Azok, akik so­hasem felejtenek“. A telefoná­lók közölték, hogy február 23- án Montevideóban végeztek Herbert Cukurs lett születésű háborús bűnössel, aki a világ­háború idején több mint 30 ezer zsidó kiirtását irányította Lett­országban. A rendőrség a be­jelentés nyomán a megjelölt házban egy bőröndben meg is találta a holttestet. Körözést adtak ki, egy magát Heinz Taussingnak nevező sze­mély ellen, aki kibérelte a mon- tevideói villát, továbbá két tár­sa ellen. Megállapították azt is. hogy a brazíliai Sao Paolóban letelepedett Cukurs „üzleti ügyben“ utazott Montevideóba. III. Milyenek a párizsi nők? Min­den férfiismerősöm ezzel a kér­déssel kezdte a kiváncsisko- dást. Milyenek a párizsi nők? Alig­ha van elterjedtebb legenda mint a párizsi nők szépsége. Csoda-e hát, ha magam is ér­deklődéssel fordultam meg min­den tovalibbenő asszony, leány után, hogy „no ezt aztán meg­nézem magamnak“? Ám hiába néztem jobbról is, balról is őket, semmi különöset nem tud­tam rajtuk felfedezni. Mi eze­ken a csudaszépség, kérdeztem magamtól, amiért annyira lel­kesednek a férfiak széles e vi­lágon? Csalódottan állapítottam meg, hogy hozzájuk hasonlókat nálunk is látini tucatjával, ha nem szebbeket. A kérdést mindenesetre nem lehetett elintézni ilyen köny- nyen. Hiszen van az úgy sok­mindennel, könyvvel, festmény­nyel, zenemüvei, hogy hírük-ne- vük ellenére csalódunk ben­nük. S aztán keresni kezdjük az okot: miért? Talán bennünk van a hiba? Amiért annyi mindenki Párizsban, a világ városában rajong, csak nekem ne tetsze­ne? Párizsban a legszebb nőt egy villamosban láttam, s az Is szár­mazására nézve alighanem ja­pán volt. E ebből azonnal le is vontam a következtetést: nem a párizsi nők a szépek, hanem a párizsi divat. S aki alkalmaz­kodik ehhez, aki magába ol­vasztja, az az Igazi szépség, bárhonnan való is széles e vi­lágon. Csoóri Sándor egyik legutób­bi írásában érdekes megfigye­lést tesz közzé. Egy nagy alföl­di faluban tölti vasárnap délu­tánját, s jobb híján elmegy ő is a helyi kávéházban megren­dezett tea délutánra. „A nők fele ülve marad — ír­ja Csoóri. — Nincs fiú, aki föl­kérje őket. Pedig még az ülve maradók között is akad olyan, aki némi kis igazítással — va­dabb, merészebb hajviselettel— bármelyik világváros férfizakla­tó múzsája lehetne: képeslapok, Jót mulattam a kifakadásán, s teljes egészében megértettem bánatát, hiszen a mi „dunamel- iékJ“ szépségeinkhez szokott szeme mit is találna érdekes­séget az „ösztövér“ párizsi nő­ké«? De miért mondottam, hogy tanulságos az ő-esete? Jó egy félév után ugyanis, már otthon azzal áll elő az én kedves cimborám: — Hát komám, nem tudom, mi történt velem, de mióta Pá­rizsból hazajöttem, azóta mo- lettebb nőre rá nem bírok néz­ni“. Vagyis: iga ugyan, hogy a ma­gunkfajta idegen számára nem könnyű a barátkozás a párizsi szépséggel, ám minél nehezebb, annál hosszabban tartó. Milyenek hát a párizsi nők? Minden ellenkező híresztelés­sel szemben: szépek. De: min­den ellenkező híreszteléssel szemben: egyáltalán nem szeb­bek, mint bárhol a világon. A különbség csupán, mint már említettem is, a divatban van, Csetényi László bombanője, fürdőruhás modell, próbakisasszony.“ Azt hiszem, erről van szó. Pá­rizsban sem szebbek a nők, mint másutt, csak jobban érte­nek ahhoz, hogyan mutassák meg a szépségüket. A japán szépség döbbentett rá: ha a divat mindenütt egyforma vol­na, alighanem elvesztenék a „bennszülött“ párizsiak a szép­ségversenyt sok más távolról sem ilyen hírneves országok nőivel szemben. S hadd mondjam most itt el egyik utitársunknak a nagyon tanulságos esetét a párizsi nők­kel kapcsolatban. Régóta isme­rem a fiút, sokat vagyunk együtt, sokat vitatkoztunk már különféle dolgokról, nemegy­szer a női szépségről is. Tud­tam hát azt is róla, milyen az ízlése, s egyáltalán nem lepőd­tem meg, amikor végül is így sóhajtott fel a sok párizsi szép­ség láttán: „Hát egykomám, hallod-e, nincsen semmi különös ezeken a párizsi nőkön, mind véznák." a szépség kiemelésének tudo­mányában. S ezt nemcsak az ötlet kedvéért vázolom ilyen részletesen, de azért is, mert meggyőződésem szerint tanul­ságos lehet a számunkra is. A pestiek dicsekednek gyakran a mi tájainkon, hogy sehol olyan szép nők nincsenek, mint ná­luk. Mi, akik itt élünk, tudjuk, hogy a pozsonyi nők semmivel sem hitványabbak a pestieknél. Sem szépségben, sem öltözkö­désben. Ám mit bizonyít mind­ez: hogy városunknak ugyan­csak megvan a maga ízlése, szépségkultúrája. Vagyis: kül­színben mi, provinciális közép­európaiak is igyekezünk utól- érni a világvárosok szintjét. De vajon, ha mélyebben nézzük a dolgokat, akkor is tapasztalha­tó lesz ez az igyekezet? Az erkölcsre gondolok a XX. századnak megfelelő, korszerű, (ha úgy tetszik) .világvárosi’er­kölcsről. amelyről épp most cik­kezünk lapunkban is. A továb­biakban erről a problémáról szeretnék írni, s ezen a téren szertném összevetni párizsi ta­pasztalataimat a hazaiakkal. (folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom