Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-12-22 / 51-52. szám

doBOSS LÁSZLÓ: Színvonalasan ír. Ezt abból is látni, hogy írásait közli folytatásokban az Irodalmi Szemle. (Abban már csak az irigyek és rosszmájnak találnak kivetnivalót, hogy 8 a lap főszerkesztője is.) Különben doBOSS az írók sze­rint kritikus, a kritikusok szerint viszont író. Az igaz­ság azonban az, hogy doBOSS kritikusiró. (A rossznyel­vek beszélik továbbá még azt is, hogy az egyik nagy­nevű kritikus az ő regényének olvasásába halt bele). • * * INTERJŰ A FŐHŐSSEL: (50 év múlva — akkor ugyanis már mindenki nyíltan mer beszélni). RIPORTER: Jó napot Anti bácsi! Hogy van, hogy? Mint az Együnk Máiét hetilap szerkesztője, szeretnék önnel egy interjút készíteni. Először azonban hadd gratuláljak. Ma ötven éve, hogy Anti bátyám bevonult az irodalom­ba. Kitörölhetetlenül, végérvényesen. Micsoda egy vonulás volt az: még a fák is sírtak ... ANTI BÁ: Oh, óh, be szépen mondád fiam. Mintha csak CICERÓT hallanám. RIPORTER: Zavarba hoz Anti bá. De hogy kérdezzek is hát valamit, gondolkozás közben arra jöttem rá, hogy an­nakidején a csillagok mégsem voltak olyan messze mintha kétszer olyan messze lettek volna. Mi erről Anti bácsi véleménye? ANTI BÁ: Hát, hogy a nagy göröggel HOMÉRRAL szóljak: „Látom jó idegen nem esél lágyára fejednek“. RIPORTER: De Anti bá az égre. Mondja már honnan tudja maga ezt az egészet: Cicerót, meg Hornért meg ... ANTI BÁ: Én fiam nem tudom. RIPORTER: Hát? ANTI BÁ: doBOSS tudja. Osztan valahol csak el kell monda­nia, hogy ő ezt is tudja. RIPORTER: (Az asztal alatt mászkál. Leesett állát keresi.) i/l >uj — O O ® Z ULS <8 >. > O* •0~ Sgp «Mac Költő. Állítólag verseket fr. Mostanában fejbántalmakra panaszkodik. V isszaosszeles Motto: „Kimentem a rétre. Holub-füvet termett, lelegeltem délre, Sotola is ott nőtt, azt is lelegeltem...“ (Egy bocika vallomásai) Most elindulok. Szeretek egyedül járni nagy emberek társaságában. Műlelkesedő ösztöneim kalimpálnak az ég alatt. Süt a nap. Valahol kuruttyolnak a békák. A KORÁNT olvasom meg az éppen röppengő galambokat A rádióban dzsessz szól: „Lopott rímnek nem látni meg a nyomát.. " Esik. Csodálatos. Ide újra be kéne írnom valami pukkasztó olvasmányt. Tükör elé állok, gyönyörködöm, majd eszem. Az dblakom alatt egy szűz könnyed rekedtes hangon énekel. Megihlet. SUlőanyám! Beb hegyes a könyökem. Lassan hízok! Alkotószabadság után Hogy elejét vegyük a bizonyos fajta és féle ütőalkal­matosságok felhajtásával járó strapának, engedtessék meg néhány megjegyzés. Akik netalán megsértődnének (bár ez nem valószínű) amiért teret engedtünk újszerű, eddig még bennük szunnyadozó próbálkozásaiknak, hadd szögezzük le elő­ször is, hogy itt csak a nagyok juthattak szóhoz. Másod­szor pedig hadd mondjuk el azt is, hogy ez nem kritika akar lenni, hanem csupán egy groteszk formája a tisz­teletadásnak. Akik pedig netalántán azért sértődnek meg, mert itt nem juthattak szóhoz (bár ez még valószínűtlenebb) — semmivel sem kisebbek az itt szereplőknél, csupán e so­rok írója megfigyelőképessége végességének estek ál­dozatul. IRODALMI PARBAJ KICSELLENGI LÁSZLÓ: Költő. Nagy költő. Rettenetes egyéni hangú lírájából csak a világirodalom mintegy kétszáz klasszikusa ele­mezhető ki. Szerény ember — 25 szerkesztőbizottság tagja. A közelmúltban azonban csaknem belefult a TENGERBE. TÚRÓ Égtájak, csillagok, büvös-nagy-lexikon, juhtúró, aludtej, gyomorsav-cimbalom. fejem a fű kövén — kő kövön nem marad — bütykös indulatok talpra állítanak. Olaj és lucernás, dombtető, almafa, mi mindent tudok én — trallala, trallala II. tejföl. bicikli szalad a nyerge csuda-sárga, a hátán lányka, fékezz ez istenit! szendén bőg Pityu-bátya. nesze egy rongy, töröld le a nyerget, csuda-sárga m. ÁCS JÓZSEF: Fő műveit a világirodalom levélirodalmának is be­csületére váló gyűjteményét értesüléseink szerint rö­videsen megjelenteti a Csehszlovákiai Magyar Könyv- kinemadó. Legsikerültebb alkotásait az elkövetkező 25 évben írja meg. Az alábbit, mint azok előhírnökét közöljük. Feleim! lm, írok nektek egy verset egy nagy regényt, egy kis regényt, egy poémát, egy emblémát, és egy SZEMÜVEGET, hogy lássátok: mily nagy költő vagyok ÉNltl warn T Ütünk, ültünk, majd álltunk. Aztán ültünk is és álltunk is. Mert a szetnbelévő pádon egy észbontóan gyönyörű lány ült. Persze én figyelembe se vettem. A szoknyája csak rózsaszín harisnyakötőjéig ta­karta a simahal-gömbölyű combját, de hát én oda se pil­lantottam. A rózsaszín haris­nyakötőjére apró gyöngy-be- tükkel hímezte rá a figyelmes­ség: É v a. Csakhogy én nem néztem oda. Az ablak alatt ka­céron elsuhanó decemberi ku- koricakórőkat, meg a trágya­hordók szekereit néztem inkább a megszépítő messzeségben. Ketten ültünk a fülkében. Persze mit számított az ne­kem. Amikor a blúzát kigombolta és amikor kiugrottak alóla hó­fehér tű-feszes elfolyó mellei, — baloldalt hóna aljától két pi­cinyke pigment pontocskával — sem vettem észre. Kétszer erőszakolt meg Ko­máromig. De én oda se csáléztam csak egy kissé megbillentem mint az őszi egek. Izmos hallgatásom végül is lehervasztotta továb­bi kívánalmait, mik úgy ültek a szemében, bokrosán, mint a csicsóka. A címét se jegyeztem meg amikor mondta, hogy Kér Évá­nak hívják és a Szűz utcában lakik a 10-es szám alatt. Kinéztem inkább valahová, MQNALISAY DEZSŐ: Messziről jött ember... Eddigi maradandó alkotásai! KÉT LÁNYA VAN. A HŐS Mézes szard, hajlongó, TEGNAP egy század lelke Járt belé, és szerénysége jej behe szép, mondja fel ezt a költemény. „Elég volt már a jódlizásból, magamnak ástam SZEMLE-sírt, és mosolygok, hogy csonka karral, a sok paraszt mint fűr-farint.“ Apasztott nyájak bégve­bégnek, „Kutya ugat, a pénz beszél" S míg a birkák egymásba marnak, nem ismeri a szót — henyél. Bő-nagy szivét csordultig tölti • fájdalom a pincsi-bősz, ezerszer fúrják jobbra, bal«, de HŐSSÉ lesz mert Ismerős. úgy a vesém irányába és éreztem, hogy megóvtam ma­gam most és mindörökre. — Ugye maga nős? — kér­dezte végül is pilledt vérbuz- gösággal. Erre is csak bólintottam mint a röcsöget torony mikor há­rom ágyúgolyóbist lőttek bele. — Azért hát ilyen erényes — mondta — mint az a Jó­zsef a bibliából. És eltűnt az állomáson lézengő két utas forgatagában. Azóta csak hetente látom néha-néha. SÉRTŐ ÁRPÁD: Mosolygós, kedves ember. Halkszavú, termékeny líri­kus. Minden évben megír egy verset. TALÁLKOZÓ SZŰZZEL Vehemens korába megcsókolt egy páva, így lettem ily magos isten, kapcabetyár-árva. Zavaros a Tisza, úgy ittam magamba, belevágom nyakas fejem egy-egy rímcsavarba. Magam-művéa körbe járok mennydörögve, szűzt csókoltam, a szentségit állón szűrt a sörte. ZS. GRAND LAJOS: Az írás olvasás művészetét még zsenge gyermekkorában elsajátította. Azóta sokat felejt ÉNEKATISZTA LÁBRÓL Lefekvés előtt megmosom a lábujjam a lábamon, csak azt nem éri vízsugfir, mi följebb van, vagyis bokám. Duzzadnak cérna Izmaim, s gyűrötten feszül rám az ing dicsőség-sulytás vállamon, illegek tiszta lábamon. Angyalka szól — „Mily tisztaság, ez tiszta mű és tiszta láb, ébredj, mint bivaly szenderegsz, és jöjj várnak a szent egek". Kilépek. Balra a fejem, s a lábam jobbra megy velem ÉGI VIKTOR: Első drámáját még születése előtt Irta. A szülést vezető bábaasszony — aki nem volt magyar ember — amikor meglátta így kiáltott fel: „született dráma". Jelentős művei a szarka-fészek szedésről és a szívtranszplantációról jelentek meg. Az ötvenes években államosították. Azóta annyira a szívén viseli a csehszlovákiai ma gyár irodalom sorsát, hogy minden elérhető nyelvre iefordíttatja saját műveit. A GEDEONHÄZ NAGYMONOLÖGJA: (Amikor a közönség éppen szétmegy, a függöny lassú gyorsasággal felgördül). GEDEONHÄZ: (Jön. Mindenkinek zsebkendőt osztogat finom eleganciával és írásművészet­tel). Amikor rájöttem, hogy több három mint kettő, a felfedezés végzetes irányt szabott életem­nek. Odahagytam a zsenge csalitok A csillogó légies posványt felváltottam, a világot jelentő deszkákért. Tettem ezt azon harcos elvtelen- ségből, mely egész utamat beragyogja, hogy a burzsoázia bűzös hálóját szétrúgva a szo­cializmus virágos szele dagaszthassa vitorlá­mat. És így kerültem a színpadra. A burzsoá­zia Irmagja sem maradt bennem, annál Inkább a kocsis őse’redeti, munkás-paraszti tőről fa- kadoző magjai, virulás céljából mert ez volt abban az időben az irány. Igen. Mert én va­gyok én. Micsodái??? Igen, teljesen igazatok van. Nem én vagyok ti, ti vagytok én. Cseszty práci! Nem volt még író, aki ilyen lágy mar- kánsággal Irta volna meg harmadszor is u­gyanazt a témát. (Ezt még a rádió etikett szerkesztői is elismerték.) Szóval a kocsis. A zúj, a zőserős. Éljen a proletár diktatúra! Piff, paff, puff. Az írói ihlet és a nagy szerelem miatt feküdtem le a kocsissal egyszer a já­szolba, meg egyszer a csűrbe, meg egyszer s pincébe, meg egyszer... Szűk volt, de jó volt, hogy a nagyságos asz- szony lefeküdt velem. A jászol volt szűk. Vöt már itt több kocsis is. Igen és Így az a sze­líd lelkű hárpia megmentette magát az éltető eszmék számára — szocialista munkaverseny, miegymás. Jaj’ be szép! A fiút már az igazi törzskönyvezett apa sze­rént, kocsisi szellemben nevelem. így legalább láthatjuk mint válik a rohadt, fényes úri tár­sadalom degenerált salakja, aranyérré. Sírjatok, sírjatok — itt még három drámale­hetőség áll fenn. (Falakat rengető halk zoko­gás). Látjátok feleim szümtükkel... Micsoda ha­tás — és ezt a darabot nem akarja műsorra tűzni a komáromi Magyar Területi Színház? t Hogy-hogy??? r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom