Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-12-22 / 51-52. szám
doBOSS LÁSZLÓ: Színvonalasan ír. Ezt abból is látni, hogy írásait közli folytatásokban az Irodalmi Szemle. (Abban már csak az irigyek és rosszmájnak találnak kivetnivalót, hogy 8 a lap főszerkesztője is.) Különben doBOSS az írók szerint kritikus, a kritikusok szerint viszont író. Az igazság azonban az, hogy doBOSS kritikusiró. (A rossznyelvek beszélik továbbá még azt is, hogy az egyik nagynevű kritikus az ő regényének olvasásába halt bele). • * * INTERJŰ A FŐHŐSSEL: (50 év múlva — akkor ugyanis már mindenki nyíltan mer beszélni). RIPORTER: Jó napot Anti bácsi! Hogy van, hogy? Mint az Együnk Máiét hetilap szerkesztője, szeretnék önnel egy interjút készíteni. Először azonban hadd gratuláljak. Ma ötven éve, hogy Anti bátyám bevonult az irodalomba. Kitörölhetetlenül, végérvényesen. Micsoda egy vonulás volt az: még a fák is sírtak ... ANTI BÁ: Oh, óh, be szépen mondád fiam. Mintha csak CICERÓT hallanám. RIPORTER: Zavarba hoz Anti bá. De hogy kérdezzek is hát valamit, gondolkozás közben arra jöttem rá, hogy annakidején a csillagok mégsem voltak olyan messze mintha kétszer olyan messze lettek volna. Mi erről Anti bácsi véleménye? ANTI BÁ: Hát, hogy a nagy göröggel HOMÉRRAL szóljak: „Látom jó idegen nem esél lágyára fejednek“. RIPORTER: De Anti bá az égre. Mondja már honnan tudja maga ezt az egészet: Cicerót, meg Hornért meg ... ANTI BÁ: Én fiam nem tudom. RIPORTER: Hát? ANTI BÁ: doBOSS tudja. Osztan valahol csak el kell mondania, hogy ő ezt is tudja. RIPORTER: (Az asztal alatt mászkál. Leesett állát keresi.) i/l >uj — O O ® Z ULS <8 >. > O* •0~ Sgp «Mac Költő. Állítólag verseket fr. Mostanában fejbántalmakra panaszkodik. V isszaosszeles Motto: „Kimentem a rétre. Holub-füvet termett, lelegeltem délre, Sotola is ott nőtt, azt is lelegeltem...“ (Egy bocika vallomásai) Most elindulok. Szeretek egyedül járni nagy emberek társaságában. Műlelkesedő ösztöneim kalimpálnak az ég alatt. Süt a nap. Valahol kuruttyolnak a békák. A KORÁNT olvasom meg az éppen röppengő galambokat A rádióban dzsessz szól: „Lopott rímnek nem látni meg a nyomát.. " Esik. Csodálatos. Ide újra be kéne írnom valami pukkasztó olvasmányt. Tükör elé állok, gyönyörködöm, majd eszem. Az dblakom alatt egy szűz könnyed rekedtes hangon énekel. Megihlet. SUlőanyám! Beb hegyes a könyökem. Lassan hízok! Alkotószabadság után Hogy elejét vegyük a bizonyos fajta és féle ütőalkalmatosságok felhajtásával járó strapának, engedtessék meg néhány megjegyzés. Akik netalán megsértődnének (bár ez nem valószínű) amiért teret engedtünk újszerű, eddig még bennük szunnyadozó próbálkozásaiknak, hadd szögezzük le először is, hogy itt csak a nagyok juthattak szóhoz. Másodszor pedig hadd mondjuk el azt is, hogy ez nem kritika akar lenni, hanem csupán egy groteszk formája a tiszteletadásnak. Akik pedig netalántán azért sértődnek meg, mert itt nem juthattak szóhoz (bár ez még valószínűtlenebb) — semmivel sem kisebbek az itt szereplőknél, csupán e sorok írója megfigyelőképessége végességének estek áldozatul. IRODALMI PARBAJ KICSELLENGI LÁSZLÓ: Költő. Nagy költő. Rettenetes egyéni hangú lírájából csak a világirodalom mintegy kétszáz klasszikusa elemezhető ki. Szerény ember — 25 szerkesztőbizottság tagja. A közelmúltban azonban csaknem belefult a TENGERBE. TÚRÓ Égtájak, csillagok, büvös-nagy-lexikon, juhtúró, aludtej, gyomorsav-cimbalom. fejem a fű kövén — kő kövön nem marad — bütykös indulatok talpra állítanak. Olaj és lucernás, dombtető, almafa, mi mindent tudok én — trallala, trallala II. tejföl. bicikli szalad a nyerge csuda-sárga, a hátán lányka, fékezz ez istenit! szendén bőg Pityu-bátya. nesze egy rongy, töröld le a nyerget, csuda-sárga m. ÁCS JÓZSEF: Fő műveit a világirodalom levélirodalmának is becsületére váló gyűjteményét értesüléseink szerint rövidesen megjelenteti a Csehszlovákiai Magyar Könyv- kinemadó. Legsikerültebb alkotásait az elkövetkező 25 évben írja meg. Az alábbit, mint azok előhírnökét közöljük. Feleim! lm, írok nektek egy verset egy nagy regényt, egy kis regényt, egy poémát, egy emblémát, és egy SZEMÜVEGET, hogy lássátok: mily nagy költő vagyok ÉNltl warn T Ütünk, ültünk, majd álltunk. Aztán ültünk is és álltunk is. Mert a szetnbelévő pádon egy észbontóan gyönyörű lány ült. Persze én figyelembe se vettem. A szoknyája csak rózsaszín harisnyakötőjéig takarta a simahal-gömbölyű combját, de hát én oda se pillantottam. A rózsaszín harisnyakötőjére apró gyöngy-be- tükkel hímezte rá a figyelmesség: É v a. Csakhogy én nem néztem oda. Az ablak alatt kacéron elsuhanó decemberi ku- koricakórőkat, meg a trágyahordók szekereit néztem inkább a megszépítő messzeségben. Ketten ültünk a fülkében. Persze mit számított az nekem. Amikor a blúzát kigombolta és amikor kiugrottak alóla hófehér tű-feszes elfolyó mellei, — baloldalt hóna aljától két picinyke pigment pontocskával — sem vettem észre. Kétszer erőszakolt meg Komáromig. De én oda se csáléztam csak egy kissé megbillentem mint az őszi egek. Izmos hallgatásom végül is lehervasztotta további kívánalmait, mik úgy ültek a szemében, bokrosán, mint a csicsóka. A címét se jegyeztem meg amikor mondta, hogy Kér Évának hívják és a Szűz utcában lakik a 10-es szám alatt. Kinéztem inkább valahová, MQNALISAY DEZSŐ: Messziről jött ember... Eddigi maradandó alkotásai! KÉT LÁNYA VAN. A HŐS Mézes szard, hajlongó, TEGNAP egy század lelke Járt belé, és szerénysége jej behe szép, mondja fel ezt a költemény. „Elég volt már a jódlizásból, magamnak ástam SZEMLE-sírt, és mosolygok, hogy csonka karral, a sok paraszt mint fűr-farint.“ Apasztott nyájak bégvebégnek, „Kutya ugat, a pénz beszél" S míg a birkák egymásba marnak, nem ismeri a szót — henyél. Bő-nagy szivét csordultig tölti • fájdalom a pincsi-bősz, ezerszer fúrják jobbra, bal«, de HŐSSÉ lesz mert Ismerős. úgy a vesém irányába és éreztem, hogy megóvtam magam most és mindörökre. — Ugye maga nős? — kérdezte végül is pilledt vérbuz- gösággal. Erre is csak bólintottam mint a röcsöget torony mikor három ágyúgolyóbist lőttek bele. — Azért hát ilyen erényes — mondta — mint az a József a bibliából. És eltűnt az állomáson lézengő két utas forgatagában. Azóta csak hetente látom néha-néha. SÉRTŐ ÁRPÁD: Mosolygós, kedves ember. Halkszavú, termékeny lírikus. Minden évben megír egy verset. TALÁLKOZÓ SZŰZZEL Vehemens korába megcsókolt egy páva, így lettem ily magos isten, kapcabetyár-árva. Zavaros a Tisza, úgy ittam magamba, belevágom nyakas fejem egy-egy rímcsavarba. Magam-művéa körbe járok mennydörögve, szűzt csókoltam, a szentségit állón szűrt a sörte. ZS. GRAND LAJOS: Az írás olvasás művészetét még zsenge gyermekkorában elsajátította. Azóta sokat felejt ÉNEKATISZTA LÁBRÓL Lefekvés előtt megmosom a lábujjam a lábamon, csak azt nem éri vízsugfir, mi följebb van, vagyis bokám. Duzzadnak cérna Izmaim, s gyűrötten feszül rám az ing dicsőség-sulytás vállamon, illegek tiszta lábamon. Angyalka szól — „Mily tisztaság, ez tiszta mű és tiszta láb, ébredj, mint bivaly szenderegsz, és jöjj várnak a szent egek". Kilépek. Balra a fejem, s a lábam jobbra megy velem ÉGI VIKTOR: Első drámáját még születése előtt Irta. A szülést vezető bábaasszony — aki nem volt magyar ember — amikor meglátta így kiáltott fel: „született dráma". Jelentős művei a szarka-fészek szedésről és a szívtranszplantációról jelentek meg. Az ötvenes években államosították. Azóta annyira a szívén viseli a csehszlovákiai ma gyár irodalom sorsát, hogy minden elérhető nyelvre iefordíttatja saját műveit. A GEDEONHÄZ NAGYMONOLÖGJA: (Amikor a közönség éppen szétmegy, a függöny lassú gyorsasággal felgördül). GEDEONHÄZ: (Jön. Mindenkinek zsebkendőt osztogat finom eleganciával és írásművészettel). Amikor rájöttem, hogy több három mint kettő, a felfedezés végzetes irányt szabott életemnek. Odahagytam a zsenge csalitok A csillogó légies posványt felváltottam, a világot jelentő deszkákért. Tettem ezt azon harcos elvtelen- ségből, mely egész utamat beragyogja, hogy a burzsoázia bűzös hálóját szétrúgva a szocializmus virágos szele dagaszthassa vitorlámat. És így kerültem a színpadra. A burzsoázia Irmagja sem maradt bennem, annál Inkább a kocsis őse’redeti, munkás-paraszti tőről fa- kadoző magjai, virulás céljából mert ez volt abban az időben az irány. Igen. Mert én vagyok én. Micsodái??? Igen, teljesen igazatok van. Nem én vagyok ti, ti vagytok én. Cseszty práci! Nem volt még író, aki ilyen lágy mar- kánsággal Irta volna meg harmadszor is ugyanazt a témát. (Ezt még a rádió etikett szerkesztői is elismerték.) Szóval a kocsis. A zúj, a zőserős. Éljen a proletár diktatúra! Piff, paff, puff. Az írói ihlet és a nagy szerelem miatt feküdtem le a kocsissal egyszer a jászolba, meg egyszer a csűrbe, meg egyszer s pincébe, meg egyszer... Szűk volt, de jó volt, hogy a nagyságos asz- szony lefeküdt velem. A jászol volt szűk. Vöt már itt több kocsis is. Igen és Így az a szelíd lelkű hárpia megmentette magát az éltető eszmék számára — szocialista munkaverseny, miegymás. Jaj’ be szép! A fiút már az igazi törzskönyvezett apa szerént, kocsisi szellemben nevelem. így legalább láthatjuk mint válik a rohadt, fényes úri társadalom degenerált salakja, aranyérré. Sírjatok, sírjatok — itt még három drámalehetőség áll fenn. (Falakat rengető halk zokogás). Látjátok feleim szümtükkel... Micsoda hatás — és ezt a darabot nem akarja műsorra tűzni a komáromi Magyar Területi Színház? t Hogy-hogy??? r