Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-12-22 / 51-52. szám

Egy angol cég „eredeti an­gol vidéki levegőt“ hozott for­galomba pléhdobozokban 2.- shillingért. Az érdeklődők ki­választhatják, hogy melyik vá­rosból „parancsolják“ a leve­gőt. A cég leleményes igazga­tója kijelentetted hogy az üzlet kitűnően megy, az emberek vásárolják a tetszetősen cso­magolt pléhdobozokat, legköze­lebb már „londoni ködöt“ is szállít Nagy az érdeklődés Shakespeare szülővárosának, Strattfordnak levegője' iránt. A hordozható" összerakható robogó súlya 22 kg és egy kofferben elfér. Gyors összekötő-szolgálatnál nagysze­rűen bevált Mikor omlik össze az isfahani minaret? (Nyugat-Iráni) Két karcsú tornya 15 méter magas, és ősidők óta úgy leng a levegőben, mint a bambusznád. Ahogy valaki belép, mintha varázslat történne, a torony mo­zogni kezd. A tornyok csúcsai 75 cm tá­volságban, szabályszerű időközönként haj­lanak el jobbra és balra. Kiváló amerikai mérnököket hozattak és azok lebontották a minaretet. Minden kövét külön-külön megvizsgálták és bonyodalmas statisztikai műveleteket végeztek. Azután újból felé­pítették a híres épületet. Alighogy felépült, A Perzsa-öböl vidékén, Bardar Abbas kö­zelében még ma is létezik rabszolgavásár. Statisztikák szerint a Földön még egymil­lió rabszolga él. Ebből az arab félszigeten másfél millió a rabszolga. Szaúd-Arábiában hivatalosan eltörölték a rabszolgaságot. Még 1960-ban egy afrikai arab vásáron 2000 dollárt adtak egy fiatal lányért. Kanagará­ban (Japán) egy tizenhat éves lány ára ma 10.886 korona 40 fillér.-O­Sarit Thonarst marsall, Thaiföld minisz­terelnöke nemrégiben elhunyt. Vichitora nevű feleségén kívül még 150 özvegyet ha­gyott hátra. Óriási vagyonát három részre osztották fel. Az első kategóriába a leg­szebb feleségek, a másodikba a szerényebb külsővel rendelkező és a harmadik kate­góriába a legesúnyább feleségeket osztot­ták be.-O­New Yorkban van a hasonmások klubja. A felvétel igen szigorú. Feltétlenül valami­lyen ismert személyiséghez kell hasonlíta­ni. A klubnak nemzetközi jellege van, az élén titkárság áll, melynek 11 „Eisenho­wer" és 7 „Churchill" a tagja.-O­Dr. Robert Hinde Cambridge! egyetemi tanár az angol Tudományos Akadémián ki­jelentette, hogy 25 majomnak négy évig tartó megfigyelése során annyi hangot és olyan mozdulatokat jegyzett fel, amelyekkel az állatok érzelmeiket és szándékaikat jut­tatták kifejezésre, hogy rövidesen elkészíti e „majmok szótárát".-O­„Lényunkat, Delia Morrison-t kitagadjuk" szövegű hirdetés jelent meg a londoni Sun­day Times egyik legutóbbi számában — a szülők, Stephen és Betty Morrison aláírá­sával. Ugyanebben a számban a lap olva­sói ezt az apróhirdetést is láthatták: „Szü­léimét elhagytam, mert ellenezték szerelmi házasságomat“. Aláírás: Delia Morrison. A leányzó egy sírásóhoz ment feleségül, és ezt a szülők nem bírták elviselni.-O­A dohányzás elleni kampány Murac, dél- franciaországi helység lakói számára nem új. A városatyák még 1824-ben rendeletet adtak ki, mely szerint nyilvános helyen dohányozni tilos.-O­Ki hírfa tovább? Antoine Senní, 35 éves fiatalember Niz­zában, ez év december 1-én kísérletképpen négy hőnapra egy 300 méter mély barlang­ba húzódott vissza. A külvilággal csak te­lefonösszeköttetésben ál! de ezt csak ta­vasszal akarja igénybe venni. Olvashat, gramafonlemezeket hallgathat és kedvenc foglalkozásának, a fafaragásnak szentelhet: Idejét. Ugyanakkor Josie Laures, 26 éves nő is egy másik barlang mélyén helyezke­dett el. ö csak pamutot vitt magával és egész idő alatt kötni akar.-O­Milyen lesz a jövő embere? Az Utrecht! egyetem fiziológiai tanára szerint, ha az emberiség a totális háborúban nem hal ki. 1 akkor egy fél millió év múlva hosszabb lába és sokkal nagyobb feje lesz. Kisebb lesz az állkapcsa. 32 fog helyett csak 24 foga lesz, férfiak és nők is teljesen kopaszok j lesznek. így fest a legmodernebben be rendezett szoba Dániában. A felfújható matracokból állítják össze a fekvőhelyeket szekré­nyeket, sőt a falra is mászhat­nak Los Angelesben szülőotthont rendeztek be macskák számára. A reklám így hirdeti: Felvétel után kedvence a leghigiéniku- sabban herendiezett környezetbe kerül, külön szobát kap, ki­tűnő gondozásban, állandó orvosi felügyeletben részesül. El­sőrendű diétáról is gondoskodunk. a tornyok máris lengeni kezd­tek és ugyanolyan időközön­ként ugyancsak 75 cm kilen­gésben, mint a lebontás előtt. Az isfahani titkot nem tudják megoldani.-O­Etinger amerikai fiziológus „Kilátás a halhatatlanságra" című könyve nagy szenzációt keltett. Azt ajánlja, a gazdag amerikaiaknak, hogy haláluk után fagyasztassák a holttestü­ket. Az a véleménye hogy 2— 300 év múlva az orvostudo­mány majd ott tart, hogy a fa­gyasztott hullákat újból életre keltik.-0­Nepálban most bontották fel először egy házasságot. Csak nemrég hozták a törvényt, amely betiltja a töbhnejűséget és megengedi a válást. Eddig a férfiak újra nősülhettek, de az elhagyott feleségek nem mehettek újból férjhez.-O­Mississippi (USA) államban jóváhagyták azt a törvényt, mely szerint a törvénytelen gyermekek szüleit 90 napos el­zárással és 250 dollár pénzbír­sággal büntetik. Ha többször előfordul, hogy törvénytelen gyermekeket hoznak a világra, akkor még súlyosabb büntetést rónak ki.-O­Nem történt semmi... Franciaországban egy négy­éves kislány leesett a létráról, elájult és letargikus álomba merült, amely 18 évig tartott. Egész idő alatt kórházban tar­tották, ahol szép nagy lánnyá fejlődött. Amikor felébredt, már felnőtt volt, de az érdeklődési köre ugyanolyan maradt, mint a hosszú álom előtt. Első kéré­se az volt, hogy adják neki a babáját. Már előfordult olyan eset is, hogy 25 évig feküdt egy férfi ilyen letargikus álom­ban. Egyetlenegy lépést sem tett és egy szó sem hagyta el az ajkát. Amikor felébredt, ak­kor nyugodtan folytatta a régi életét.-O­Mlster Anthony Sámuel ege­reket fej. Ne mosolyogjunk e- zen! Már több mint 15 éve 400 ezer percet töltött azzal, hogy 20 ezer nőstényegeret megfejjen. Eddig 32 liter egér­tejet nyert, melynek értékét több mint egy millió svájci frakra becsülik. Mister Samuel nem kedvtelésből vagy feltű­nési viszketegségbői teszi ezt. Az egérkertje New-Yorki ku­tatóintézetnek, a rákkutatás céljaira van szüksége.-o­Carla Dennis, az Egyesült Államok egyik legnagyobb he­gedűművésznője különleges öl­tözékben lép fel koncerteken. A művésznő kitűnő üzleti érzékét bizonyítja, hogy jól tudja: az amerikaiakat mindig a szenzációk érdeklik. A kon­certekre nehéz jegyet kapni, annyira szétkapkodják okét. Los Angelesben 600 pszichiá­ter élőt két „zseniális idióta“ gyereket mutattak be. Charles és Georg szellemileg teljesen visszamaradottak, a rendes is­kolát nem látogathatják, ezzel szemben egész fenomenális tu­lajdonságokkal rendelkeznek. Ha megkérdik tőlük, hogy mond­juk, milyen napra esett időszá­mításunk előtti 2002 -ben a no­vember 2-a, pontosan meg­mondják és a tudósok ellenőr­zik őket. Valóban mindig helyes válaszokat adnak. Nemcsak a Randy Gardner Santiagóban múltra hanem „ jövőre vonat- csucsteljesitmenyt ért el. 264 , ... . .... , . órán keresztül nem aludt. Köz- k°lola9 ls me9 tud3ak mondani, ben állandó orvosi felügyelet hogy a megadott dátum milyen alatt tartották napra esik. Svédországban telefon útján lehet álláshoz jutni. Mint ahogy nálunk Bratislavában a telefon- központtól meg lehet kérdezni, hogy hány óra van, ott a tele­fonközpontok jelentik, hogy hol van állás-üresedés. A tübingenl egyetemen most fejezte be tanulmányait Karol Schall, aki tíz évvel ezelőtt irat­kozott be az egyetemre és most töltötte be 80-évét. Amerikában „Utópista társa­ság“ alakult. Az alapítótagok hirdetést tettek közzé. Felhív­ták a lakosság figyelmét arra. hogy hagyják ott az Egyesült Államok területét és költözköd­jenek olyan helyre, amely biz­tos az atomtámadás ellen. Hírek Eredeti cigarettaellenes reklám egy svéd diák pulóverén. A ci- garettázás egészségtelen voltá- szerlnt eddig már 150 amerikai rói így szeretnék meggyőzni a család jelentkezett a hirdetésre. svédeket. A világ leggyorsabb céllövöje Raymond Sasia, villámgyorsan előhúzza pisztolyát és kivétel nélkül mindig pontosan célba talál. A céllövészetet hivatás­szerűen űzi, és naponta órák hosszat gyakorolja. A francia- országi testőrök főnöke. De Gaulle a francia köztársasági elnököt kíséri útjain. Az elnök szívesen vegyül el a nép kö­zött, de mögötte mindig egy hatalmas termetű férfi áll: Raymond Sasia. Már nem divatos a „tupírozás". Legújabban teljesen kopaszra nyíratják magukat a nők. Aki erre nem tudja elhatározni magát, az teljesen vékony, testszínú gumísapka alá rejti a haját legújabb divathóbort. A párizsi nők szerelmesük nevének kezdőbetűit festetik a hajukra Burlingtonban minden évben karácsony táján választják meg a hazugság világbajnokát. Az elmúlt évben Rukard Burlin nyerte el az első díjat, a kö­vetkező rövid hír elmondásával: A halászat nálunk olyan rosz- szul megy hogy még a legna­gyobb hazudozók sem fogtak semmit. Most, hogy már a turisták főszezonjának vége, egy pári­zsi hetilap körkérdést tett fel az idegenvezetőknek: Milyen kérdéseket tettek fel a turis­ták a leggyakrabban? A leg­gyakrabban, ezt kérdezték: ..Mennyit nyom a Notre Dame katedrális? Vagy: „Párizs ne- veze ességei között megtekint­jük a pisai ferde tornyot is?" /

Next

/
Oldalképek
Tartalom