Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-09-29 / 39. szám

(Folytatás) — Évek óta abban a hiszem- ben élt, hogy meghal. A nap minden órájában várta a ha­lált. Mikor jönnek már értem? Érted, Robi? Az utóbbi napok­ban nagyon hitte, hogy érte jönnek, s ott akart meghalni, ahol Ilonka nénéd ... — Te ezt akartad? Nem kellett volna odavinned ... — Ez csak rögeszme, Robi! Hogy akarhattam volna?! — Te miért jöttél vissza? Miért nem maradtál vele? — Még nem vettem ki a sza­badságomat ... — Ma miért nem mentél munkába? — Rosszul éreztem magam... És Váralján úgysem maradtam volna. Azóta gyűlölöm azt a várost. Minden férľit, har- mincöt-ötven között, akivel csak találkozom az utcán, gya­núsítom magamban, te voltál az a feketeruhás! Egy nyugodt percet sem tudok Váralján tölteni... — Mit fogsz csinálni...? — Miért? — Ha meghal anya... — Neki talán jobb lenne... — És neked? Nekem? Te kívánod a halálát? — A kutya teremtésit ennek az életnek! — robban ki el vé­konyodó hangon az apából a szó. Megrázkódik és sírva fakad. Robi tágra meredő szemmel mered az apára. Valami meg­rendült benne. Nem tudja meg­fejteni, mit jelent ez a meg­rendülés. Apját sohasem látta sírni. Hozzá akar ugrani, fel­emelni a tenyerébe temetett fejét, hogy a szemébe nézzen és megkérdezze: Miért sírsz? Nincs ehhez bátorsága. Már nem az a szilaj gyerek, aki percekkel előbb volt, amikor olyasmiket mondott az apjá­nak. amit azelőtt nem meré­szelt volna kiejteni a száján. A férfizokogás olyan, mint a háborgó Jenger. Félemlítő. Ha sokáig hallja az ember, úgy érzi, mintha maga is a taré- lyos, megvadult hullámokon hányódna. Robi szabadulni akar az indulatok háborgásától. Mozgásra, cselekvésre van szüksége. Felpattan a fotelból. Vigasztalni szeretné apját. A zokogás megbénítja a nyel­vét, nem tud egy szót sem ki­ejteni. Szétnyomkodja a hamu­tartóban apja füstölgő cigaret­táját. Égést érez a szíve táján. Mit jelent ez az égés? Meg­bánást? Szégyenérzetet? Saj­nálatot? Miért? — Szegény anyád ... — zo­kogja az apa. Robi, mintha szakadékba zu­hanna, kétségbeesetten fel­kiált: — Miért sírsz? Miért sira­tod anyát? Élve akarod elte­metni?! — Nem élet ez, fiam ... — suttogja az apa. Enyhül a zo­kogása. Csendesül a vihar. Meghu­nyászkodnak a Hullámok. Ilyen­kor a tengervíz csalogatja az embert. A vízre száll, és ki­bontja a vitorlákat... Robi fellélegzik, mint a tengerész, aki sokáig kóborolt a száraz­földön s egyszerre megpillant­ja a végtelen vizet, a fehér taréjokat vető hullámokat ... — Megyek kobakot szellőz­tetni! Olyan hangon mondja ezt Robi. mint akit hét sárkánnyal sem tudnak visszatartani. — Menj, fiam ... — A víkendházba megyek ... Az apa tiltakozásul felemeli a kezét, de gyorsan lehanyat- lik a karja Nem mer tiltakoz­ni. — Ott is alszok! — mondja akaratosan Robi. — Elvihetem az autót? Az apa bólint. — De holnap gyere haza ... nagyon egyedül vagyok... — mondja. — Nincs senkim, aki... Robi az ajtóhoz lép. Vissza­fordul. Az apja lassan feláll, a fiához megy. Átöleli, a keb­léhez szorítja. Sóhaj szakad ki belőle. A sóhaj mintha kilopta volna erejét, meglopta volna akaratát, a karja élettelenül lehanyatlik. Robinak csak most tűnik fel, amikor igen közelről látja, mennyire zavaros apja szeme. Talán a könnyektől? Felvillan előtte anyja tébolyo- dott tekintete. Mintha átültet­ték volna apja szemébe! Még­sem olyan, mégis nagy a ha­sonlatosság. S milyen gyámol­talan! Ha kezet emelne rá, meg se moccanna, hagyná, hogy agyonüssék. Gyenge, tehetet. len. Szörnyű ilyennek látni az apját, az erős, magabiztos férfit. Menekülnie kell innét! Ha tovább marad, megundoro­dik az élettől. Kinyitja az ajtót. Nincs annyi ereje, hogy átlépje a küszöböt. Súlyos te­— Seprű létezik! — mondja dacosan. Ha akarod, bemutat­hatom egész bandáját! Nem értem, miért kellene neked tőle bocsánatot kérni? Miért akarod megalázni magad egy huligán előtt? — kérdezi siet­ve Robi, mert istenigazából futna már ki a lakásból, közel áll ahhoz, hogy bevallja az igazat. Izgatottságában nem veszi észre, hogy utolsó szavai mennyire megrázták az apját. Nem is tud ránézni, ha rajta felejtené tekintetét, nem tud­na szabadulni gúzsbakötöttsé- gétől. Menekül. Kiugrik az előszobába. Ugrás közben bú­csút int: — Ahoj, apa! Holnap délre itthon leszek! — Keresz­tül siet az előszobán. Kitárja a lakásajtót. — Mégis szólj neki... — száll utána apja könyörgése. Miért? — akarja Robi kér­dezni. A nyelvébe harap. Bele­őrülök a sok érthetetlenségbe. Kirohan. Fut le a lépcsőkön. hétként csüng rajta apja te­kintete. Nem bírja elviselni nézését Meg kell szólalnia. — Mondani akarsz valamit? — kérdezi suttogva. — Ha találkozó! Seprűvel, mondd meg neki, ne haragud­jon rám ... Robi megdermed az ajtóban. Nem vallhatja be, hogy Seprű és ő egy személy. Miért kelle­ne- Seprűnek haragudnia? Az apa olvas fia tekintetében. — Nem vagyok vak... — mondja. — A Seprű-históriába engem is belekevertél. Lehet, hogy Seprű apja is olyan, mint én voltam. Lehet, hogy ki­találtad az egész mesét, s a vágyaidról beszéltél, lehet, hogy az igazat mondtad. Min­degy, nem fontos. Rámkény. szerítetted, hogy magamba nézzek, s ezt sikerült elérned. Ezért sikerült az írás is... Fiam... az embernek minden­féle vágyai vannak. Mielőtt életet lehelne beléjük, jól ros­tálja meg őket. Ha nem vigyáz, olyan ütést mérhetnek rá, hogy belegebedhet egész életére .. . Későn... nagyon későn ismer­tem fel a nagy igazságot... Robi mélységes zavarában nem is tudja, hogy nézzen az apjára. Egy pillanatra a sze­mébe néz, majd reszkető ke­zére suhan tekintete. Érti is, nem is szavait. A maga igazát igyekszik védeni. Az apja az ajtóhoz vonszolja magát, a fia után akar kiálta­ni. Már késő, hallja a kapu becsapódását. Tanácstalanul néz maga elé. Nem tudja visz- szatartani a kikivánkozó szót, égeti a lelkét, mint a tüzes láva. — Vöröske miatt... — sut­togja, és bágy’adt mozdulattal lassan beteszi az ajtót. 11: Robi becsapja a garázs aj­taját, kulcsra zárja. Beugrik a tarkaszínü Moszkvicsba. Mielőtt beindítaná a motort, az órájára pillant. Fél hét. Hétkor van a srácokkal talál­kozója. Még elugrok a Híd utcába! Hátha előkerült azóta az a... Felbúg a motor. A kocsi ráfut az aszfaltos útra. Feltekint a harmadik emeleti lakásuk ablakába. Az apja a nyitott ablakban áll, s valamit int, mintha csak bíztatná, szólj Seprűnek! Meggyorsítja a mo­tort. Fusson ki mielőbb a Rózsa utcából. Rózsa utca ? Ke­sernyésen félrehúzza az ajkát. A Tövis elnevezés jobban rá il­lene. A félreeső új lakótelep utcáin gyorsan hajthat, csak a járdáról - leugráló gyerekekre kel! vigyáznia. Tíz perc alatt a Híd utcában lehet. A gondo­latra hevesebben dobbant a szí­ve. Vörös ördög az a lány! Mi­nek kezdtem ki vele?! Vadítja, mint a vörös posztó a bikát. Két hete csak ámít! Ha szakí­tani akar, mondja meg, de ne hazudjon! Pénteken, amikor a borbély- üzletben beszélt vele, megígér­te, másnapra egy napi szabad­ságot vesz ki, s elmegy veliik Pőstyénbe. Biztos? — kérdez­te Robi. Biztos a halál! — ne­vetett a szemébe a lány... — Két hete hitegetsz! Nem hiszek neked! — vagdosta Robi a kemény szavakat Éva szemé­be. — Belém szeretett a fiatal­úr?! — kérdezte kacéran a vörös-hajú. — Mondtam neked, nem szeretem a szerelmet... Nos, belém szerettél ? A fiú nem felelt. — Feleségül akarsz venni?... Nem ? Csak játszani akarsz a kis borbélylánnyal ? A fiúban forrt a düh. — Seprűcském, kedves fiúcs­ka vagy. Azt hiszed, a szerelem csak játék? Ahhoz más is kell, az még'nincs neked... Robi meg akarta ütni. Amikor tekintete találkozott Éva ma­gabiztos tekintetével, lehanyat­lott a karja. Erezte mint önti el a pír az arcát. — Szakítani akarsz? — kér­dezte felindultan. — Elköltöz­tél, nem mondtad meg, hová... — Minek ? — mosolyodott el a lány. Mosolya végleg leverte a fiú ellenállását. — Nem sze­retem, ha fiityüréíznek az ab­lakom előtt... — Ha szakítani akarsz... — Azt nem mondtam... — és sokatmondóan nézett Robi sze­mébe. — Ha akarod, jó barátok lehetünk. Ha találsz másvalakit, hiányozni fogsz... Még nem is­mersz, Robi. Megmondom őszin­tén, nem vagyok olyan lány, akibe szerelmes lehet az ember.. Robi mint a kútba veszett kincs után nézett a lányra. — Eljösz velünk? — kérdez­te nagy bizonytalansággal a hangjában. — Ha valami közbe nem jön... — válaszolta Éva. Másnap reggel hiába vártak rá a megbeszélt helyen. A mo­torkerékpárokon a borbélyüzlet elé robogtak. Éva nem jött munkába, szabadságot vett ki erre a napra, Nem akar velem találkozni! — dühöngött magá­ban Robi. Fütyülök rá! - mond­ta hangosan, hogy a társai hall­ják. Megugratta a masináját, ököl és Hebegő mögötte haj­tottak. Robi hátsó ülésén senki sem ült. A másik két fiú dere­kát lánykarok fonták körül. Szoknyájukat lobogtatta a szél... Robit most is a szombat reg­geli vad indulat hevíti. A meg­engedettnél gyorsabban hajt, nem figyel a jelzésekre. Ha ed­dig nem létezett Seprű-banda, most feltámad! Csak kerüljön a kezem közé! Kiviszem az er­dőbe, leszaggatom róla a ruhát, és csupasz testtel a fához kö­tözöm. Táblát akasztok a nya­kára: „Tessék, szabad a vásár! Ki fizet többet ?“ Csak kerülne az a bitang az öklöm elé, aki pénzével elcsábította! Eddig is megtörtént, hogy Vöröske egyes napokon nem jött el a találká­ra. Amikor megkérdezte, hol volt, színészkedett. Kámfort játszottam! — felelte nevetve. — Üzleti tárgyalásom volt. Egy másik bandába csalogatnak, ko­molyan dolgoznak, nagyobb ré­szesedést kapnánk. Tréfálkozik! — gondolta Robi. Nem játszot­ták a hősszerelmeseket. Kimon­dották, mint az apjának is me­sélte, nem ismerik a szerelmet, a féltékenységet, csak a játék- kedvéért járnak együtt, egyi­kük bármikor elhagyhatja a má­sikat. Akkor miért fut utána ? Miért nem keres egy másik se- riffasszonyt ? Sok lány ülne szí­vesen a tarkaszínü Moszkvics­ba, vagy a vörös motorkerék­párra, hogy kirobojanak az er­dőbe. A lányok szeretik a szá­guldást, szeretik a szívüket fel­hevíteni, mintha enélkül nem heverhetnének le bokor mögöt­ti selymes fűre. Gépesített sze­relem! A kutyafáját ennek a szerelemnek! Jobb volt, amikor gyalog járt az ember, s nem mondták a szemébe, a szere­lemhez más is kell, az még nincs neked! Csak azt látja, valaki leugrik a járdáról. Gyorsan fékez. Csúsznak a kerekek. Még ez kel­lett nekem! — morogja Robi, amikor felismeri a fehérkesz­tyűs kezét felemelő egyenruhás férfit. — Nem tudja, fiatalúr, hogy hat óra után nem szabad be­hajtani a Kórház utcába? — kérdezi az egyenruhás. Robi iga­zolványát kéri. Csodálkozva néz a fiúra. — Maga újságíró? — Honná tudja? — Olvastam a folytatásokban közölt huligán-mesét... (Folytatjuk) Középen Oldó Hlaváček mint Hugo Brtko SZÍNHÁZI ESTÉK VÁCLAV HAVEL: KERTI 0 XNEPÉLY (ZÁHRADNÁ SLÁV­NOSŤ — Ms SND 1964 SZEPTEMBER 20.) Mindjárt az elején leszögezem, nincs szándékomban a kritika igényességével fellépni, csupán egy-egy színházi élményemről szeretnék beszámolni az olvasó­nak. Itt szeretném megjegyez­ni, hogy a szokásostól eltérően nemcsak magyarnyelvű előadá­sokról fogok írni. Sok esetben ugyanis értékes alkotások ke­rülték el a magyar nézők figyel­mét csak azért, mert teszem azt — szlovákul vagy csehül szól­tak. Tágítsuk a köröket! Kezd­jük el helyben, és ha mondjuk a jövőben Varsóba, Berlinbe, vagy Prágába utazunk, ne mu­lasszuk el szélesíteni ismerete­inket, ami a drámairodalmat és a színházat illeti. — Úgy hi­szem megéri! A Szlovák Nemzeti Színház két jelentős bemutatóval kezd­te az évadot. A kamaraszínház egy kezdő cseh drámaíró: Kerti ünnepély című szatírájával, a Hviezdoslav Színház pedig az amerikai Arthur Miller legújabb művének színrevltelével, mely­ről részletesebben következő számunkban Írok. Bevallom, nem valami nagy lelkesedéssel mentem a „Kerti ünnepélyre“, Annál nagyobb volt a meglepetésem. Nagyszerű szerzőt és kitűnő előadást is­mertem meg és ezenfelül akadt még egy külön örömöm. Per­sze ez már a darab mondaniva­lójából ered. Először találkoz­tam nyíltan annak a kritikájá­val, amit magamnak is féltem bevallani, hogy létezik. A mű kegyetlenül elítéli azt a hely­zetet, mikor a fogalmak és eszmék üres frázisokká lesznek és teljesen elszakadnak a jőzan észtöl, észre sem véve, tiogy he­lyükbe -olyan bürokratikus és erős gépezet kerül, ahol az em­berek képtelenek (vagy nem is akarnak?) szabadulni a hazug­ságtól, két — vagy még több- színüségtől. Mindez mégsem ad okot a forradalmi hatásra. A néző érzi — ha abszurd-szfn- házről is van szó, - hogy meny­nyire tipikusak a figurák és mennyire hasonlít környezetük valóságunkhoz! Idézni szeretném a főhős utol­só monológját — olyan nagy­szerű — sajnos a hely nem en­gedi, ezért kiragadok egy-két mondatot: „Nem nehéz megérteni, hogy azok, akik ma csak a mát értik, csak újabb kiadásai azoknak, kik tegnap csak a tegnapot ér­tették, mig ahogy tudjuk, ma elengedhetetlen érteni valahogy azt is, ami tegnap volt, mert senki sem tudja, hogy az nem tér-e vissza holnap?... csupán arról van szó, mikor jobb töb­bet lenni, mint nem lenni, mint többet nem lenni és kevesebbet lenni, végülis, az, aki nagyonis van, lehet hogy hamarosan egyáltalán nem lesz, és az aki bizonyos szituációban tud kel­lőképpen nem lenni, egy másik szituációban kellőképpen lesz." Szóljunk még arról, hogy a darab hangvétele irönikus, a vígjáték eszközeivel, ezért ne­vetünk is jócskán, de egyre­másra belénk fagy a nevetés, mert észrevesszük — tulajdon­képpen saját magunkon neve­tünk! Az előadás után Oldó Hlavá- čekkel, a főszereplővel beszél­gettem, aki elmondta, milyen -nagyra értékelik Havel müvét F. Dibarbora — Maťo Prtiak — megnyitóbeszéd-elnök Szerepében és milyen nagy örömmel éš kedvvel dolgoztak rajta. Az eredmény mindezt igazolja! A Kerti ünnepélyt Peter Mi- kulík a VŠMU tavalyi abszol- vense rendezte. A fordítók La­sica és Satinsky viszont a dra­maturgiai tanszakot végezték. Végül, aki jól akar szórakoz­ni, ne restelje megnézni az elő­adást — s közben örülhet is annak, hogy az igazság szabad. Engem csak az zavart az egész előadás közben, hogy nem volt egy koronám műsorfüzetet ven­ni. Ißten bizony! Vavreczky Géza Kulturális hírek A Madách-centenárium al­kalmából a Budapesten októ­berben sorrakerülő rendezvé­nyek közül kiemelkedik az az emlékkiállítás, amelyet a Kép­csarnok Vállalat és a Magyar Képzőművészek Szövetsége rendez. A magyar képzőművé­szek legkiválóbb képviselőit felkérték, hogy a Madách Imre életével foglalkozó és műveit illusztráló grafikájukkal ve­gyenek részt a kiállításon. * Nemzetközi rajzpedagógiai kongresszust és gyermekrajz kiállítást rendeznek Prágában október elején. A gyermekrajz kiállításra eddig több mint 50 országból küldtek anyagot. ■k Az idei legnagyobb francia könyvsiker szerzője Pierre Daninos, az ismert francia ko­mikus színész. „Snobissime“ című könyvében valóságos leíró kórbonctanát adja e nevetsé­ges társadalmi képződmény mai megjelenési formáinak. Megkeľdodtek a Madách ünnepségek Az Újságíró Szövetség Ma­gyar Szekciójának kezdemé­nyezésére az elmúlt héten saj­tóértekezletet tartottak Bratis- lavában, amelyen a szlovák és magyar lapok képviselőin kívül többek között részt vettek tu­dományos dolgozók és műfor­dítók. Az értekezleten Madách Imre, a kiváló magyar dráma­író halálának 100. évfordulója alkalmából értékelték az író tevékenységét, Szlovákiához való kapcsolatát. Ezzel kezde­tét vette az az ünnepség-soro­zat, amelyet az Ember tragé­diája halhatatlan szerzőjének emlékére rendeznek Csehszlo­vákiában. Az ünnepségek októ­ber 3—4-én csúcsosodnak ki Losoncon, ill. Alsósztregován, ahol Madách szülőfalujában, a kastélyban emlékszobákat rendeznek be. Ezekben a szo­bákban helyezik el azokat a dokumentumokat és tárgyakat, amelyek a Madách kúria birto­kában voltak. Az ünnepségeken a hazai kulturális küldöttsége­ken kívül magyar írók is részt vesznek. -cs-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom